oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 09. 06:12,  Ami van, az a mi művünk 327 komment

2012. október 09. 06:12 Határátkelő

Ami van, az a mi művünk

Anita élt már külföldön, nem is keveset, aztán visszakeveredett Magyarországra, és most szomorúan kapkodja a fejét, hogy mi is folyik szülőhazájában. Megint menne, mint mondja, elsősorban nem a pénz miatt, hanem az egymás iránti tisztelet és megbecsülés hiánya miatt.

UK border controll.jpg

„25 éves lány vagyok. Jelenleg Magyarországon élek. A történetem 18 évesen kezdődött, amikor egy iskolai ösztöndíj program keretében 6 hónapot élhettem, tanulhattam és dolgozhattam Anglia egy kisvárosában. (Igen, ismét Anglia, de legalább nem London, hanem egy kisebb déli kikötő, nagy hadihajókkal, angol emberekkel, army fiúcskákkal.... :-))

Vendéglátós voltam egy hotelben, miután idegenforgalmi szakon tanultam, nem is nagyon lehettem más egy ösztöndíj keretében. Nagyon élveztem az ottlétet, annak ellenére, hogy egy staff house-ban laktunk, aminek két fürdője volt 10 szobára, és az egyik fürdő használhatatlan volt.

Egy barátnőmmel ketten laktunk egy szobában, de szerencsére nem dolgoztunk eltérő műszakokban így nem keltettük fel egymást. A konyhában a mikro hangja a régi 4-es villamoséra emlékeztetett és nem volt mosógép. Amíg rá nem jöttünk, hogy vannak mosodák, ahova be lehet pénzért menni mosni, egy csapban mostuk minden ruhánkat. Ennek ellenére jó volt.

Akkor még igen jól is kerestünk, legalábbis diákhoz mérten, a lakhatási és étkezési levonás után is maradt több mint 600 fontunk minden hónapban. A kollégák kedvesek voltak, nagyrészt segítőkészek is.

Haza kellett jönni

6 hónap után persze befejeződött a kaland, haza kellett jönni, le kellett érettségizni és volt még egy technikusi év. A barátnőm nem várt soká, és már az érettségi után visszament, én még elvégeztem a technikusi évet, majdnem férjhez mentem, felépítettem egy közös életet, majd kivágtam az ablakon, és utána mentem.

Másodjára nem volt ugyanaz. Már nem voltunk diákok, akiket minden törvény és egyesület véd. Felnőtt bevándorlók lettünk. Saját lakást kellett bérelni, ami nem volt olcsó mulatság. Egy ideig persze kaptunk a hotelben (ahova visszamentem dolgozni) szállodai szobát, de csak amíg nem tudunk kiköltözni.

Egy akkori fiúmmal és addigra már legjobb barátnőmmel költöztünk össze egy 2 hálós lakásban. Eleinte katasztrófa volt, nem volt fűtés és injekciós tűket találtunk itt-ott takarítás közben, meg egy kis mexikói pénzt.

Többször előrevetítettem a kínhalált, amikor a drogos mexikóiak visszajönnek a köteg pénzért. Később kiderült, a köteg értéke 8 fontra rúgott. :-)

Ketten már nem ment

Aztán a lakást végül megszerettük, és hárman szépen fenn is tudtuk tartani, jól elvoltunk, sokat nevettünk, még többet dolgoztunk, de azt is mind egy helyen, szóval tényleg mindenhol együtt voltunk. A hármas fiú tagjával szétváltak útjaink, így a lakást is elhagyta.

Hamar rájöttünk, hogy ketten a barátnőmmel már nem igazát tudjuk fenntartani, így (én eleinte hazaköltözés céljából, később maradás céljából...) visszakéredzkedtünk a hotelbe, ahol pár hónapig ismét lakhattunk, így anyagilag kicsit helyrejöhettünk.

Ám mivel én mondogattam, hogy esetleg hazamennék, majd be is jelentettem, jövő év januárjától nem alkalmaztak. Akkor hazajönni épp nem akartam (pár hónap alatt rengeteg minden változott), így állás és lakóhely nélkül néztem elébe az új évnek.

Megspórolt pénzből és segítséggel tudtam egy szobát kivenni egy shared house-ban, nagy szoba volt, igényes és fűtött!! Állásom is lett, kopogtatós ügynök lettem a SkyTv-nél, teljes jutalékrendszerben.

Egy plátói szerelem beteljesülése és...

Pár hónap alatt rájöttem, hogy a "hol van pénz, hol nincs", nem fog sokáig működni. Szerencsére a landlord igazán kedves ember volt, így mindig elnézték, ha csúsztam vagy nem fizettem, sőt 3 hetet el is engedtek. Május környékén, a nyári szezonra tekintettel visszahívtak a hotelbe, ezúttal a bárban dolgoztam. Semmi nem volt ugyanolyan, semmi nem volt jó, letörtem.

Volt már egy hét éve húzódó, nagyrészt plátói szerelmem egy félig német fiúval, és akkoriban repjegyeket vett nekem, és elkezdtünk találkozgatni. A családja régi barátja az én családomnak, pár nála töltött nap is honvággyal töltött el. Gyerekkoromban a családommal és az Ő családjukkal rengeteget jártunk össze.

Végül úgy éreztük, hogy megtaláltuk egymásban az igazit, a hét éve húzódó beteljesülést, és karácsonyra (igaz már novembertől) összeköltözést terveztünk. Ennek okán én már októberben hazajöttem Magyarországra, hogy egy kicsit a családdal is legyek. Végül 2 egész hetet töltöttem Hamburgban, amikor a srác kitalálta, hogy "áááá mégsem". Visszakozott.

Lett állásom, és új párom is

Azóta itthon vagyok. 1-2 hónapig az önsajnálatban fel sem tűnt, hogy tényleg hazajöttem, majdnem 3 év után ismét itthon élek. A nagyszüleimnél, egy, az agglomerációban lévő községben húztam meg magam egy kb 4 nm-es szobában.

A lakás, amiben azelőtt laktam, hogy kiköltöztem volna, épp ki volt adva, és jó magyar szokás szerint a hónapok óta egyébként nem fizető (számlákat sem) lakókat pedig nem lehetett utcára tenni.

Januárban kezdtem el állásokat keresni és februárra volt is állásom. Egy multicégnél lettem ügyfélszolgálatos 3 műszakban, jól megfizetve. Édesapám bérének majdnem kétszeresét vittem haza, szerencsém volt.

Később előléptettek marketingessé, ami csak egy műszak lett, megismertem a mostani Kedvesem, kitettük végre a bérlőket, felújítottam a lakást. A nagy rohanásban nem volt időm gondolkodni, nem volt időm semmire.

A kecsegtető multinál Kedvesem állását megszüntették, és a jó vezetők helyére mindenütt diszfunkcionális idiótákat telepítettek. A közel 100 fős leépítést felmondási hullámok követték, így amikor Kedvesnek új állása lett, én is felmondtam.

A több hónapos álláskeresésben végre lett időm gondolkodni. Átláttam a magyar munkakeresők helyzetét. Láttam, ahogy az emberek vért nem sajnálva ölik egymást a 173E buszon, hogy fölférjenek.

Mikor kerültem ebbe a diliházba?

Lett állásom, ismerősnél, ugyanannyiért, mint azelőtt. A munkát szeretem, a főnökkel is jól kijövök és egyáltalán nem élünk rosszul. Nincs okom panaszra.

Vezetni tanulok, és egyre többször érzem a farkastörvényeket. Mindenki mindenkin keresztülgázol, menni, eltiporni. Ha ilyen erőszakos a magyar nép, miért hagyjuk, hogy az állam mindent lenyomjon a torkunkon? Este megnézem a híreket és forog a gyomrom.

Elszörnyedek, a tömegközlekedési járműveken hogyan viselkednek az emberek. Az egész olyan nekem, mint egy felbolydult hangyaboly, akik az eltaposottak tetemeit is viszik megenni.

Persze amikor szóvá teszem, megkérdezik, "miért, hol élsz?? Itt eddig is ez volt. Különben is mit panaszkodsz, neked jut rezsire! Ez van, ezt kell szeretni! Sosem lesz jobb, a rosszhoz kell alkalmazkodni!" - Mikor lettünk ilyen elfogadók? És ha elfogadjuk, miért vezetjük le másokon a felhalmozott feszültséget?

Nincs miért vádolni azt, aki elmegy

Azóta megfordul a fejemben, hogy menni kéne, de itthon egyelőre van "hiteles" lakásom, és állásom, ami egyelőre finanszírozza a fenntartásom. Én nem az anyagiak miatt mennék. Hanem amiatt, hogy ami Magyarországon megy, mindenkinek természetes.

És amikor mondom, hogy ami van, az mind a mi művünk, megdobálnak kővel, hogy nem ez az állam műve, vagy Gyurcsány műve, vagy a rendszer műve, meg egyébként már Rákosi elrontotta.

Szerintem a mi művünk, és amíg nincs meg az emberekben a hajlandóság és az akarat a változtatásra, addig nincs miért vádolni azt, aki elmegy. Akár mosogatni. Van, akinek megéri a nyugalom és a tisztelet minden nap.

És ezt mindenkinek el kell fogadni, hogy nem mindenki önfeláldozó nagymagyar, aki bele akar halni a rendszerbe, mert itt "élned, halnod kell". Végig kéne gondolni, hogy az energiát, amit abba teszünk, hogy utáljuk, irigyeljük, leköpjük a másikat bele lehetne tenni a változásba. És a változás kell."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr684828003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

portugéza 2012.10.09. 07:11:30

Nagyon jó írás, szimpatikus a szerző. Egy az egyben egyetértek vele. Külön köszönet, hogy konkrétumokkal is szolgált a magyar viszonyokkal kapcsolatban, az anyagiaktól elvonatkoztatva. Annyiszor láttuk itt már leírva korábban, hogy "nem jövök ki a pénzemből/nincs állásom, ezért nem bírom, ami ebben az országban folyik."

Buszon tülekedés: tizenpárévvel ezelőtt, amikor egy külföldi diákév után kellett visszaszoknom a magyar viszonyokba, panaszkodtam, hogy majdnem fellöknek a buszon. Az ismerősök csak megmosolyogtak. Pedig nem is Budapest volt...

DominoFX 2012.10.09. 07:12:42

Bocsánat, de a vezetésről és a tömegközlekedésről leírtak nem egész Magyarországra, hanem - gondolom - Budapestre jellemzőek.

be.ba. 2012.10.09. 07:33:11

Nagyon jó!!! Felüdítő volt olvasni! A továbbiakhoz pedig nagyon sok sikert!

fhdgy 2012.10.09. 07:47:00

Sajnos, csak egyetlen egyet tehetek: maximálisan megértem a leírtakat. Én vidéken élek, itt talán nem akkora a tülekedés a "173E"-s buszon, de a helyzet a lényeget tekintve itt is olyan magyarországi. Aki már megkóstolta valamilyen formában a külföldi létet, annak savanyú a magyar narancs! Persze, aki még nem kóstolt mást, az odavan a magyar narancstól! Aki már élt külföldön, nem érti az itthoniakat, az itthoniak nem értik őt! A kör bezárult. Mindenki mutogat a másikra és senki nem ért senkit, de aki még nem látott mást, osztja az észt ezerrel! Az, hogy tülekedünk, taposunk, az csak egy dolog. A másik, hogy rettenetesen okoskodunk is. Pedig, ha egy okos hülyéskedik, az nem akkora baj, mint amikor egy hülye okoskodik!

nigara 2012.10.09. 08:09:42

Gratulálok, a poszthoz is és a gondolkodásodhoz is.
Igen, ez van, nagyon jól megfogalmaztad Te is, és sokan - ám TÉNYLEG nem történik semmi, itt mindent meg lehet csinálni, és valóban a nép egymás farkasává válik... és szerintem nem is fog ez változni.

Kemotox75 2012.10.09. 08:19:35

Na igen. Sajnos az van amit fhdgy írt. Vidéken is ez a helyzet és a fejekben is. Jelenleg én is magyarországon vagyok, de éltem már sokkal emberibb életet máshol. nigara hozzászólását csak kiegészíteném: A magyar mindenhol a magyar farkasa. Külföldön is. Én előbb kaptam segítséget egy svédtől, mint egy magyartól.
A magyar itthon is, máshol is csak kiröhög, ha elszakad a szatyrod félúton hazafelé a boltból, a svéd megáll melletted kocsival és ad egy szatyrot. Ez személyes tapasztalat. Persze aki nem látott mást, annak a röhögés a természetes.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.10.09. 08:22:02

Jó kis poszt és egyet kell értenem az irójával.

Sanyi9 2012.10.09. 08:26:05

@Kemotox75: gyakorlatilag "A magyar", aki ilyesmiket tesz, az te vagy? Vagy az osszes magyar rajtad kivul?

Sanyi9 2012.10.09. 08:30:10

"Ám mivel én mondogattam, hogy esetleg hazamennék, majd be is jelentettem, jövő év januárjától nem alkalmaztak. Akkor hazajönni épp nem akartam" - ez nem igazan tiszta. Marmint, felmondtal, azert, hogy hazamenjel, de nem volt kedved hazamenni, ugyhogy maradtal, munka nelkul? Vagy rosszul ertelmezem?

"Egy akkori fiúmmal" - akkor eppen tobb fiud is volt? :D

Kemotox75 2012.10.09. 08:40:20

@Sanyi9:
Én nem röhögök, csak csendben tovább megyek, ahogy te is. (ha magadba nézel tudod, hogy így van) Esetleg segítek, de megnézem, hogy kinek (ahogy te is), mert ezt láttuk, ezt tanultuk kicsi korunk óta. Ez a magyarság. (lefelé taposunk, felfelé nyalunk... Dögöljön meg a szomszéd tehene is.... és még sorolhatnám.) Én is elgondolkodtam most ezen, ahogy te is. Kétségbeesetten mondogatom, hogy én ennél jobb vagyok, ahogy te is, de legközelebb sem lesz még egy szatyrom, hogy másnak adjam, ahogy neked sem. Persze vitázhatsz ezen, de tudod, hogy igazam van.

nigara 2012.10.09. 08:47:43

@Kemotox75: szerintem nem az a kérdés, hogy én vagy te mit teszünk/tennénk, hanem az, hogy általánosságban (10-ből hány) ember mit tenne.
Én nem tudom, hogy mi a válasz, mert megtanultam, hogy magam oldjam meg a dolgokat, nem szabad mások segítségére alapozni - az lehet, hogy ezt tapasztaltam, ahogy írtad is :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.09. 08:49:02

@Kemotox75: De képzeld el, hogy ha legközelebb mégis csak lesz és oda is adod! Hihetetlen mi? Pedig csak egy döntés az egész.

Igazából nekem is ez a furcsa az otthoni létben mert azt még el lehet fogadni, hogy kevesebb a pénz mint másutt, csak az-az érthetetlen, hogy nem azt mondják az emberek, hogy ha már pénz nincs akkor legalább egymást becsüljük meg.

Ehelyett a kormányzati szinten menő garázdálkodás megjelenik a hétköznapok minden mozzanatában.

Kemotox75 2012.10.09. 08:56:19

@flash.gordon: Igen. Hirdessük a szeretetet és a megértést, csak az a baj, hogy mindenki lesz..ja. Régebben én is adtam a hajléktalanoknak és a koldusoknak pénzt, de mára már nincs miből. A szatyor metafóráját meg nem mindenki értheti. Tudod mit. Váltsunk világot. Ha te elkezded én melléd állok, ebben biztos lehetsz. Ez is csak döntés kérdése.

Frau Holle 2012.10.09. 08:58:55

De édes ez a sok általánosítás! Igen, a világ biztosan ilyen kis egyszerű, fekete meg fehér - ehhez a megállapításhoz idáig nem kell sok energia. Ha már olyan sokan eljutottatok ezekhez a leegyszerűsítő klisékhez, azért feltennék pár egyszerű kérdést: Te, kedves kommentelő mit tettél meg ma, hogy jobb legyen a világ? Mosolyogtál már rá valakire csak úgy? Előreengedtél valakit? Voltál kedves valakivel "indokolatlanul"?
Vagy egyenlőre csak a kifogásig sikerülte eljutni hogy miért nem?

Kemotox75 2012.10.09. 09:01:03

@Kemotox75: Remélem te is észrevetted, hogy aki segíteni akar másokon, az csak egy lesajnáló mosolyt kap a környezetétől. "persze, persze éljen Buddha...." Én már próbáltam. Ez egy ilyen ország. Mindenki magáért kapar. Ha pedig elmész innen meglepődsz, hogy máshol megbecsülnek, esetleg segítenek is néha. Aztán lassan olyanná válsz mint ők. Észreveszed, hogy lehet ezt másképp is. Aztán haza jössz.......

Kemotox75 2012.10.09. 09:04:10

@Frau Holle: Akinek nem inge... vagy akit sért az igazság és magára ismert azoktól szeretnék bocsánatot kérni az általánosításért. Aki pedig elgondolkodott, annak köszönöm, hogy vette hozzá a fáradságot.

nigara 2012.10.09. 09:04:43

@flash.gordon: "ha már pénz nincs akkor legalább egymást becsüljük meg."
igen, ez lenne a jó irány, de olyan keserűség van az emberekben, amit a "kormányzati szinten menő garázdálkodás" vált ki, és ezt a magatartást veszik át, talán nem is tudatosan - de ez is egy tanulási folyamat sajnos. És a baj az, hogy nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, még ha a körülmények azonnal és gyökeresen változnának is, szerintem.

Frau Holle 2012.10.09. 09:07:55

@Kemotox75: Az általánosításról és a kifogásokról megvan a véleményem.
És mellesleg roppant félrevezető.

nigara 2012.10.09. 09:16:41

@Frau Holle: egyébként igen, én szoktam (minden nap) rámosolyogni az emberekre, kedvesnek lenni indokolatlanul, stb... és mit változott a világ ettől? .... nehéz kérdés hmmm... semmit.

Csak annyi történik, hogy ha valakitől bunkóságot, taplóságot kapok cserébe, akkor én török össze.
Biztos jó ez így nekem?

Sanyi9 2012.10.09. 09:17:11

@Kemotox75: =)) Ezentul minden beszelgetesben ezt az ervet fogom hasznalni: ne is probalj vitatkozni velem, mert a lelked melyen tudod, hogy igazam van! :D

"lefelé taposunk, felfelé nyalunk" - ezt gondolom valami ceges hierarchiara vonatkozoan erted. Biztos vannak emberek, akikre igaz, masokra meg nem. De nem hinnem, hogy ez egy kimondottan magyar tulajdonsag lenne.

Kicsit faraszto, hogy par ember (mondjuk a te eddigi hozzaszolasaidra nem emlekszem, ugyhogy ez nem rad vonatkozok) cikktol fuggetlenul minden nap elmondja, hogy mi magyarok milyen szar emberek vagyunk. Az en szemelyes tapasztalatom szerint atlagban nem vagyunk se jobbak, se rosszabbak masoknal. Persze ez is szubijektiv es mindenki maskepp latja.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 09:17:14

@Sanyi9: az egy akkori fiúmmal csak hibás megfogalmazás. Egy volt, éppen akkor :D

Nem egészen így volt. Mondogattam, h haza kéne menni (családi oka volt, nagymama, rák, stb). Persze a pletyi ott is nagy úr. Végül muszáj volt mondanom valamit, hogy beköltözhessünk a hotelbe kicsit helyreállni anyagilag. Ez azt jelentette hogy csak kb 150 fontba került a bennlakás. Pár hónapot laktunk benn, és közben fordult velem a világ, ismét. És akkor meg maradni szerettem volna. Közben a vezetés engem kivett a januári kvótából, mert ingyen tartottak volna, mivel januárban összesen ha volt 20 vendég, akkor sokat mondok. Így végül mondhatjuk h felmondtam, meg azt is h nem volt rám igény. Még nov végén szóltam, hogy maradnék, de már nem tudták megoldani. Végülis fairplay volt, mert én voltam meggondolatlan :-) Egyébként sokszor döntök hirtelen :-)

GolyofogoToni 2012.10.09. 09:19:05

Jo iras. Tetszik. Sok igazsag van benne.
"és jó magyar szokás szerint a hónapok óta egyébként nem fizető (számlákat sem) lakókat pedig nem lehetett utcára tenni."
Ez egyebkent Nemetorszagban is igy van, amikor meg regen a föberlönket megkerdeztük, hogy nem-e kiadna nekünk a masik lakasat, ami benn van a nagyvarosban, közel a melohoz, mondta, hogy nem lenne akadalya, DE. mivel egy alban csalad lakik benne 3 gyerekkel, nem tehetik ki öket csak ugy. ha fizetnek ha nem. tehat a sajat lakasabol nem tehetik ki a csöcseleket, mert ilyen a jogrendszer Nemetorszagban, lehet, hogy evekig nem fizet, szetveri az egesz lakast aztan lelep. a tulaj meg ott all, mint egy ...

Sanyi9 2012.10.09. 09:20:43

@Nitnitnit: OK. :)

Amugy sok sikert! Az ember fiatalon hajlamos gyorsan es meggondolatlanul donteni, neha jol jon ki a dolog, neha kevesbe. De igy gyujtsz tapasztalatot. :D

Frau Holle 2012.10.09. 09:21:35

@nigara: Nekem nem ez a tapasztalatom. Akire rámosolygok, az rendszerint visszamosolyog. Akivel igyekszem kedves lenni, az rendszerint kedves, de legalábbis teljesen normális velem.
Én is jól érzem tőle magam, és másnak is szereztem legalább pár jó percet. Ez ilyen egyszerű. Komolyan.

GolyofogoToni 2012.10.09. 09:21:56

@Nitnitnit: Te vagy a posztiro, Anita? ;)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.09. 09:24:23

@Kemotox75: Én már elkezdtem. Kéthetente 3x vérplazmát adok. ;-)

nigara 2012.10.09. 09:27:28

off:
megint lesz valaki, aki a hírünket öregbíti kint:

"Angliába költözik VV Fecó, kedd este már el is hagyja az országot. Állítja, idehaza nem boldogul: nincs állása, haknija pedig egyre kevesebb. Bár egyelőre Londonban sincs munkája, ám arra számít, ott a segély is több, mint amennyiért itthon munkát kapna. „Próbáltam itthon is munkát keresni, de 70 ezer forinttal akarták kiszúrni a szemem. Felszolgálói állás lett volna, napi 10-12 órát kellett volna dolgozni. Nem vállaltam el, mert a rezsink többe kerül” – panaszkodik. Állítja, Angliában hetente lehet ennyit keresni. Fecó – akit egy csomagolói állással invitál a Londonban élő nővére – arról is meg van győződve, hogy a két kisgyereke után legalább 300 fontra (átszámítva 140 ezer forintra) számíthat havonta."

hmmm...
címkék: ott a segély is több, mint amennyiért itthon munkát kapna. két kisgyereke után legalább 300 fontra számíthat havonta.

kimegy a segélyt leszívni??? mondom, szép hírünk volt/van/lesz.
ez(ek) is beleszámít(anak) amikor a "magyarok"-ról beszélünk/beszélnek.

on.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.09. 09:27:47

@nigara: Pont erről szól a cikk is, amit írtál. Tulajdonképpen így kéne, DE MOST CSAK AZÉRT NEM mert a kormány...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 09:28:13

@Frau Holle: Betartom az illem és udvariassági formákat, mosolygok indokolatlanul. A hajléktalanok más tészta, sokszor van ám mögötte a "csövimaffia", és köztük is rengeteg az olyan aki saját maga süllyedt le, akarattal. Volt akinek adtam ezt azt. Sosem adok pénzt. Elissza vagy elveszik. Kaját próbáltam, majdnem megvert... Van egy kutyusos hajléktalan az Örsön az aluljáróban, adtam neki virslis croissantot. Nem kérte. Pedig akár a kutyusokkal is megoszthatta volna. Csak a pénz vagy cigi kell nekik, semmi más. Azóta velük nem vagyok olyan segítőkész, belátom :-) A tenni vágyást cicamentés segítésében próbálom kiélni. Egy olyan alapítványról tudok, akik tényleg nem veszik el az állatok elől a pénz és adják el az adományt. Mert sajnos az sem ritka.
Viszont az etikai szabályok betartására kínosan ügyelek. Minap a Kedvessel is összevesztem, akiből igyekszem kinevelni a rossz kliséket. Pl, hogy az önkiszolgáló kasszánál senki nem oda áll be ahol sorakozni kéne. Kivételesen egy pár épp ott állt, erre Kedves el mellettük, be középre, távozó helyére. Megállapítottam, hogy van még mit tenni. Amúgy sokak szerint az a logikus, hogy bemész. Valószínűleg ez belénk lett már nevelve.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.09. 09:29:18

@nigara: Ki beszél a magyarokról? Szerintem senki. A londoni segélyért meg kb még 26 náció fiai-lányai sorban állnak.

nigara 2012.10.09. 09:32:23

@flash.gordon: igen, de az engem nem zavar, mert nem azonosítanak vele, ha azt mondom, hogy magyar vagyok.

Kemotox75 2012.10.09. 09:32:33

@Sanyi9: Igazad van. Sajnos én is elmentem a cikktől eltérő irányba. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy egy megkeseredett nép vagyunk, viszont önérzetünk az rettenetes nagy van. Összefogni is képtelen ez az ország. Viszont ezzel be is fejeztem ezt a témát és nagyon fogok figyelni, hogy ne hozzam elő még egyszer. Részemről még annyi, hogy hollandiában és svédországban tapasztaltam, hogy emberszámba vesznek a munkahelyemen, kedvesek és segítőkészek.

RoxiSpain 2012.10.09. 09:32:35

Nagyon tetszett a mai post, a szerző nagyából pontosan leírta az okokat, amiért én sem és a párom sem élünk magyarországon. Konkrétan a 173E buszt ismerem, egyszerűen katasztrófa.
Az a mentalitás ami "otthon" van, az egyszerűen számomra érthetetlen és elfogathatatlan. "Van akinek megéri a nyugalom és a tisztelet minden nap"- és ez a lényeg. Köszönöm a postot, a postírónak sok sikert kívánok, akár marad akár újra elindul!

2012.10.09. 09:33:56

@nigara: Figyu, fontos! Szivbol es oszinten mosolyogni, nem kenyszerbol vicsorogni!! :D (bocs, poen probalt lenni, nehogy magadra vedd!! ;) De neha tenyleg az erzem, hogy sokan iszonyat eroltetetten probaljak ezt a legyunk lazak es jofejek stilust nyomni (nem az o hibajuk, csak hat belul ok sem azok, akkor pedig hogyan tudnanak kifele azok lenni?), ami igy altalaban igen mure sikerul, es neha sokkal ideges<tobb, mint ha csak faarccal ulne.

Frau Holle 2012.10.09. 09:34:39

@Nitnitnit: Én nem érzem indokolatlannak a mosolyt. Az a kapcsolatfelvétel eszköze.
A hajléktalanokhoz: segíteni is csak annak lehet, aki hagyja magát. A jelenséggel már én is találkoztam. De ha nem, hát nem....
Egyébként nem biztos, hogy az a logikus. Ugyanis az illemszabályok sokszar nagyon is logikusak, valójában arról szól a dolog hogy ha betartjuk, hosszú távon mindenkinek könnyebb lesz. Mert legközelebb mi állunk ott...

GolyofogoToni 2012.10.09. 09:34:43

@nigara: Nem tudom, kap egyaltalan segelyt csak ugy? Nem fekete, vagy indiai, nem is gyarmatrol jön. mit akar akkor ez a hülyegyerek Londonban majd? Mas ertelmes ember dolgozni megy ki, hogy boldoguljon, ez a haknikiraly meg azt hiszi, majd ott kinyaljak a ****et, mert ö kegyeskedett odamenni? a britek sem hülyek... fogadjunk, nehany honap, esetleg het mulva (nap!:) jön a hir, hogy Fecoek ismet itthon vannak, hiszen nem lett segily Angolföldön...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 09:34:48

A támogató hozzászólásokat mindenkinek külön köszönöm :-)

2012.10.09. 09:35:24

@Sanyi9: Lehet ezzel vitatkozni, de azt hiába akarod megcáfolni, hogy nem az emberek mentalitásával vannak itt leginkább gondok.

TilosazA (UK) 2012.10.09. 09:35:55

Én is szoktam egyébként mosolyogni itthon, boltban, cukrászdában, bkvjegy-pénztárnál, stb. Csak itthon az esetek többségében olyan értetlenkedő arcot kapok viszonzásul, hogy "ez meg mit mosolyog", sőt, volt már olyan is, aki elkezdett csapkodni, gondolom azt hitte, hogy kiröhögöm őt, vagy ilyesmi.
Viszont mikor tesómékat látogattam meg Dél-Angliában, én vágtam az első pár alkalommal értetlen arcot, hogy miért mosolyog rám a pénztáros... Aztán megszoktam, és sokkal természetesebb volt indításkor már rögtön mosolyogni.

GolyofogoToni 2012.10.09. 09:42:13

@Nitnitnit: Egyebkent Anita, most akkor minden ok otthon? Jo ezt igy latni azert, hogy visszamentel, es boldogulsz. Van tehat meg remeny. :)

2012.10.09. 09:44:27

@Sanyi9: Azzal nehez lenne vitatkozni, hogy Budapesten az 1 fore eso frusztralt emberek szama kiemelkedo europai viszonylatban. De abban mar nem vagyok biztos, hogy ez egesz Magyarorszagra igaz. Videken nekem teljesem masok a tapasztalataim, de mivel nem laktam az orszag minden telepulesen 5-10 evet, igy ez termeszetesen nem reprezentativ. :)

Viszont aki azt mondja, hogy a nyugati nagyvarosokban nincs ilyen, annak ajanlom, hogy metrozzon kicsit Becsben vagy Brusszelben reggel 7 es 9 kozt a belvarosi reszeken. Idegbeteg babakocsis anyukak 2-3 gyerekkel, biciklisek, rolleresek es a munkabol eppen elkeso, es ettol szinten idegbeteg irodistakkal kuzdhet csurig tele metrokon, ahova az emberek fele nem fer fel, a feeling teljesen a 173-as reggeli idoszakban (sokaig laktam a Bosnyak ter kozeleben, igy elso kezbol tudom, az milyen).

De pl. ma reggel kesett a vonat, nem erte el a csatlakozast a gyorshoz, ezert egy sima szemelyre gyurodott fel mindenki, aki egyebkent a gyorssal menne. Na, a civilizalt osztrakok ugy oltek, tapostak es anyaztak egymast, ahogy az elo van irva.

Csak azt akarom ezzel mondani, hogy persze, az az ember, aki nem letbizonytalansagban eli a napjait, az sokkal kiegyensulyozottabb. De ha egy nagy letbiztonsagban elo nyugatit fogsz, es beraksz egy bizonytalan helyzetbe (lekesi a vonatot, elkesik a munkahelyerol, a masik vonat tele van, lehet arra sem fer fel), ugyanolyan tulekedo baromma valik, mint a magyar reggel a 173-ason.

Kemotox75 2012.10.09. 09:45:47

@Nitnitnit: Tetszett az írásod, gratulálok hozzá. Lényeges problémákat boncolgattál és ahogy látom a hozzászólásokból, nagy port kavart.

Gyurcsótány Ferenc 2012.10.09. 09:46:35

ugy latom te se sajat magaddal se az eleteddel nem vagy kibekulve.Te mindenhol panaszkodni fogsz es sehol sem lesz jo.
Javaslatom: menj vissza a valaha is letezo vilagok legjobbikaba, a feny forrasaba: ANGLIABA. es ott egy csapasra megvaltozik minden.Igerem. Nem lesz bunozes, a penz az csak amolyan jatekszer.Semmit de semmit nem kell erte tenni mivel az anglia es dol majd magatol.Nincs se drog, se alkohol, se lokdosodo idiotak a buszokon.Sok szerencset es remeljuk nem sokaig fogunk mar itt latni es maradj is ott.Ide tuti nem kellesz es majd ott is folytatod - a csapodok mint a takony - mentalitast.Bye Bye

venator 2012.10.09. 09:52:28

Ez de jó kis poszt, minden egy helyen és mindenki örül.

Jó a HÁ-nek, mert hozza a kattintást, jó Anitának, mert végre kiírta magából, így nem kap gyomorfekélyt. :)

Jó a trolloknak, mert itt aztán lehet majd dühöngeni,
de jó lesz a magyarozóknak is, mert lehet majd egyszerre bégetni a nyájjal, hogy jajj-jajj milyenek ezek a magyarok.

Aztán jó nekünk, mert jöhetünk azzal, hogy máshol sem jobbak az emberek és az általánosítás milyen rossz.

Egyszóval egy igazi, minden igényt kielégítő posztot kaptunk a ma reggeli kávé mellé. :)) Köszönjük!

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 09:53:53

@Kemotox75: Köszönöm. :-)
@GolyofogoToni: Megvagyok. Kifejezetten jól nem érzem magam, mint ahogy az kiderült, de most van miből élni. A mellett, hogy kifejtettem mi bajom a hozzáállással és továbbiakkal, nagyon zavar a bizonytalanság is. Nem tudom meddig lesz munkám, nem azért mert rosszul végezném a dolgom, hanem mert ki tudja mikor jönnek olyan viszonyok, hogy megszűnik a cég vagy leépítenek. Az előző helyen átéltem, hogy évek óta a cég szolgálatában álló, dícsérettel évet zárt embereket rúgnak ki random módon. Indoklás: cég átalakítás. Puff. 5 év sikeres, felfele ívelő pálya után csak úgy röpködtek az emberek. Én akkor pont nem kerültem bele szórásba, de belekerülhettem volna. Szóval borzalmasan hiányzik a stabilitás.

Kemotox75 2012.10.09. 09:55:10

@venator: Kávé?!!!! Jó ötlet. (tetszik a cinikus humorod!)
:))))

venator 2012.10.09. 09:57:17

@Nyulz of the World:

"Viszont aki azt mondja, hogy a nyugati nagyvarosokban nincs ilyen, annak ajanlom, hogy metrozzon kicsit Becsben vagy Brusszelben reggel 7 es 9 kozt a belvarosi reszeken. "

Koppenhága dettó, megerősíthetem. Plusz az öngyilkos bringások, mivel a járda és a buszmegálló között van a kerékpárút, így baromira kell figyelni rájuk.

2012.10.09. 09:59:44

@Nitnitnit: Bocsnat, de ha jol ertettem a posztot, kint sem volt stabilabb a helyzeted a munka frontjan, csak ott raadasul nem is rodaban dolgoztal, hanem eppen mikor mi esett be. Mivel rosszabb a mostani?

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 09:59:51

@Gyurcsótány Ferenc: Ha elolvastad volna a posztot, mondjuk az elejét is (vagy azt a végére elfelejtetted? ) akkor láthattad, hogy hoztam példát kintről a rosszból is.
Egyébként neked miért jó, ami most itthon van?

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.09. 10:00:26

akkor ma politizálós nap van?
jó, de nem tudok ellentmondani:)

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.09. 10:03:03

egyébként soha jobbkor ez a téma. ha tudtok és akartok, segítsetek:
www.csomor.hu/?module=news&action=show&nid=78762#MIDDLE

GolyofogoToni 2012.10.09. 10:03:29

@Nitnitnit: Ertelek. Remelem megtalalod azt es ugy ahogy szeretned! Csak jobb lehet! ;)

venator 2012.10.09. 10:03:40

@Kemotox75: Megtisztelsz! :)) Ma nincs kedvem szétcincálni szegény posztolót, majd talán délután belekötök valakibe. :))

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 10:04:48

@Nyulz of the World: nem értetted jól, de elképzelhető, hogy rosszul fogalmaztam. Ha nem mondom, hogy hazamennék, a mai napig a hotelben dolgoznék. Egy olasz srác, akivel együtt dolgoztam, nem rész ment el onnan, mert kapott egy másik hotelben egy magasabb ajánlatot. Ott ha nem ficánkolsz, nem raknak ki. És egyébként szép volt tőlük, hogy ahogy lett forgalom, felajánlották a helyem ismét. És ha nem akarok akkor Németországba menni, most is ott lennék. Azért nem élveztem, mert többre vágytam mint a bárban állni örökre. Ezért sem megyek most. Ha megyek ismét, nem csak Angliába, bárhova, már csak a szakmámban megyek, a jelenlegi életfeltételeim fenntartásával.

Kemotox75 2012.10.09. 10:09:52

@Nitnitnit: Nem lesz könnyű dolgod. Szorítok, hogy sikerüljön. Nézz körül a neten skndinávia környékén is (csak ötlet).

Frau Holle 2012.10.09. 10:10:24

@Nitnitnit: Akkor mégiscsak az lett a mérce, amit itthon elértél.

Sanyi9 2012.10.09. 10:11:21

@Philosoraptor: nem tudom. Kivulrol nezve inkabb a politikai/gazdasagi problemak tunnek a legnagyobbnak. Tobb nemzetkozi fuggetlen penzugyi/politikai elemzotol hallottam, hogy Magyarorszag az utobbi 10 evben negativ pelda, mert rossz dontesek egesz lancat hoztak meg. Nem vagyok a rating ado cegek nagy rajongoja, de ha megnezi az ember Magyarorszag ratingjet (hogy mennyira ajanlott ott befektetni), akkor lathato, hogy 2003 ota mind lefele ment.

Nem mondom, hogy az emberek mentalitasat konnyen meg lehet valtoztatni, de ha nincsenek az embernek napi kenyer-gondjai, akkor talan jobban is viselkedik (kevesbe stresszes, turelmesebb).

Mrs. Clayton 2012.10.09. 10:14:44

@Frau Holle: ezzel kapcsolatban azt látom, hogy míg itt a kisiskolásoknak lépten-nyomon az arcukba tolják játékosan a kérdést: gyűjtöttél ma bármit szelektíven, takarékoskodtál ma valamivel, mondtál ma már köszönömöt stb
addig sok helyütt, így Mo-n sem nevelődik ez bele a gyerekekbe, sőt a felnőttektől azt látják, h semmi gáz, ha bunkó vagy, sőt, ha előre akarsz jutni, lehetőleg már az iskolában kezdd el a kirekesztést, szenyázást másokkal
lehet csak nekünk voltak nagyon rossz tapasztalataink, de azért nem hinném, h oviban, ált. iskolában, középiskolában is véletlenül sikerült kifogni totál kretén embereket
és nem az volt velük a baj, hogy nem tanítottak, hanem ahogyan emberileg viselkedtek
szóval fejétől bűzlik a hal

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 10:17:55

@Frau Holle: Mindig is volt egy mércém, különben megelégedtem volna a szállodai mivoltommal. Szívem szerint mindezt még kinn Angliában vagy utána Németországban értem volna, de nem így alakult. Most itthon vagyok, itt próbálok meg érvényesülni. Az a fajta ember vagyok, aki megpróbálja az adott helyzetből a legjobbat kihozni. Itthon így sikerült.

Kemotox75 2012.10.09. 10:19:22

@Jess G: Tudom, hogy nem ide tartozik, de kíváncsi lennék, mit vársz a "következő generáció" -tól? (3 gyereket nevelek, ismerős a probléma)

2012.10.09. 10:19:52

@Nitnitnit: Ertem. De azert a multiknal viszont barhol keplekenyebb a helyzet, es minnel magasabban vagy, annal kevesbe tekintheted biztosnak es hosszutavunak a munkahelyedet. Ez nem csak Magyarorszagon, hanem a vilag barmelyik orszagaban igaz. Jon egy uj fonok, es kitakaritja a fel vezetoi gardat, akar osztalyvezetoi szintig, vagy meg lennebb is. Amig valoszinuleg hotelben a barban itt is nyugodtan eldolgozgathatsz eleted vegeig, ha meg vannak veled elegedve. Ez szerintem abszolut nem orszag, hanem pozicio fuggvenye. Az mar mas kerdes, hogy itt hogyan tudsz megelni egy hoteles fizetesbol, es kint hogyan. Ehhez nem tudok hozzaszolni, mert soha nem dolgoztam ilyen vendeglatasban.

De azt gondolom, hogy erdemes a dolgokat nem osszekeverni, es almat hasonlitani az almahoz.

Kemotox75 2012.10.09. 10:21:05

@Nitnitnit: Sok blog van sédországból és norvégiából. Hitelesebbek mint a hivatalos honlap.

Frau Holle 2012.10.09. 10:23:55

@Jess G: Ez nem jelenti azt, hogy kifogásként felhasználhatjuk.
Van kisiskolás gyerekem, jelenleg Magyarországon. A bejárat mellett elemgyűjtő konténer (használjuk), a múlt héten öko-hét volt, minden hetet beszélgetéssel kezdenek és zárnak ahol téma az is, hogy mi jó és mi rossz történt velük, és hogyan lehetett volna a rosszat elkerülni, vagy kinek mit kellett volna másképp csinálni. Takaréskoskodásról is van szó, tudom az itthon feltett kérdéseiből. Semmi extra, normális iskola.
Kreténekkel ott még nem találkoztam. Ezek szerint nem ugyanarról az iskoláról van szó. :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.09. 10:26:23

@Nyulz of the World: Mondjuk ennek ellenére itt kint szinte már szállóigeként csak azt hallom mindig: Egal, kein Stress+ kézlegyintés. Lehet, hogy metróznom kéne reggelente, hogy lássam ezt mert már elszoktam tőle :D

/Most gondolkodom, hogy ezt be kéne vezetni otthon is. Ha naponta 10x elmondja mindenki otthon szerintem országos szinten javulna a közérzet. :) /

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 10:28:35

@Nyulz of the World: Vannak olyan nagy cégek, ahol nem birizgálnak. Tudom, van kinn ismerős. Éveket tudsz haladni, van személyi fejlődésed. Szerintem nem szektor függő, inkább cége válogatja. Vendéglátósból is van olyan aki havonta kirúgdossa az embereket.
Nem akarok hatalmi pozícióban lenni. Ugyanígy, marketingesként, vagy ha egyszer végre befejezem a jogot, cégjogászként, bármilyen középvezetőként, felelősséggel, de nem agyonpakolva szeretném felnevelni a majd egyszer megszülető gyereke(i)m. Úgy, hogy jövőre is lesz állásom, és rajtam múlik, hogy lesz e. Értem, hogy más irodában és más vendéglátásban. De itthon egyikben sincs biztonságban az ember.

Seang Lee 2012.10.09. 10:28:53

www.givemondays.com/

Ez a honlap (ez a kezdemenyezes) egy kivalo pelda mas (nyugatabbra levo) orszagok es magyarorszag felfogasa kozott. Egy ilyet en Magyarorszagon elkepzelni nem tudok (en lennek a legboldogabb ha valaki megis megmutatna hogy ilyen otthon is van!) . egy munkatarsam tegnap talalt egy ilyen kek boritekot az utcan hazafele biciklizve.Az volt rairva: This is for YOU. £10 volt benne es egy kepeslap egy idezettel hogy adni JO! (es nem a penz a lenyeg, mert lehet £5-al is. es lehetne akarmi mas meg annal olcsobb dologgal, akar csak a kepeslappal) hanem a terkep hogy hanyat megtalaltak mar, hanyat ajandekoztak mar. CSAK UGY!

2012.10.09. 10:29:47

@Frau Holle: Nalunk is (Mo.) az oviban ott a szelektiv kuka, de meg a teremben is kulon gyujtik a papirzsepit a tobbi papirtol, csak hogy raszoktassak a gyerekeket. Minden honapban valamit gyujtenek, amit aztan eladnak, es ebbol kap plusz penzt az ovi, most pl. elektronikai hulladekot, vagyis regi tv-tol kezdve a hajszaritoig mindent. Kijarnak a termeszetben, megbeszelik, hogy nem szabad bantani a madarakat es a fakat, mert az faj nekik, stb. Sima allami ovoda.

Mrs. Clayton 2012.10.09. 10:30:54

@nigara: aha, csak nem Berlinben, hanem Moszkvában, és nem Mercédeszt, hanem Moszkvicsot ráadásul nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, a haknis csákónak szóljon valaki, hogy bár Anglia jó hely, de itt se fonják még kolbászból a kerítést

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 10:33:36

@GolyofogoToni: Kéne dolgozni a németemen (ami van, de csak értem, írom, olvasom, az istennek nem beszélem) meg a franciámon :-D Egyébként játszottam a gondolattal, édesapám járt ki rengeteget Svájcba a régi állásával és nagyon imádta. No meg akkoriban jó is élt a család :-) Csak hát édesapa nem takarékoskodta halálra magát.

2012.10.09. 10:34:27

@flash.gordon: Ami szerintem elkelne otthon is, az a "Passt schon!"-os plakatok, szerintem te is lattad oket. :) Nekem nagyon tetszettek! Mondjuk en az orias kutyaszros es a wc-cseszes plakattal is ugy voltam, hogy lehet, hogy kemeny, de lagalabb ut. De azert ez is mutatja, hogy bizony itt is rafer a nepre a neveles.

Frau Holle 2012.10.09. 10:35:25

@Nyulz of the World: Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ilyen intézmény van. Ahogyan hallom másoktól, egyre elterjedtebb.
Bár nem fér bele némely klisébe...:)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.09. 10:36:09

@Nyulz of the World: Kevesebb is a kutyagumi. Ja a "Passst" poén. Még matricát is kaptam :)

Mrs. Clayton 2012.10.09. 10:37:03

@Frau Holle: mondtam lehet nekünk volt csak extrém rossz tapasztalatunk
de pont azt mondtam, h hiába beszélgetnek a szelektív hulladékgyűjtésről, hiába kérdezik meg a gyereket, szerinte milyen hibát vétett és hogyan csinálná másképp/helyesen, ha azt látja, hogy a tanító néni a Józsikát lehülyézi, mert már megint lemaradt a tananyaggal, hogy az igazgató megint leszidta a Pistit, mert a Bélával a folyosón rohangált, hogy a Marika 5-t kapott a rajzára a Kati meg 3-t pedig mind a kettőt Kati készítette, hogy az alkesz tornatanárt, aki egyébként a lányokat fogdossa nem rúgják ki, mert gát a Laci akkor hova menne, ha kirúgják,akkor meg a szomszéd szakiskolába felveszik... és sorolhatnám napestig

Frau Holle 2012.10.09. 10:37:45

@Nitnitnit: Ez nekem nagyon szimpatikus. Nem mintha számítana, de mégis. :)

Sanyi9 2012.10.09. 10:38:00

@Seang Lee: nem lehet, hogy egy nagymama akart az unokajanak adni 10 fontot, csak elvesztette a boritekot utkozben? :D

Amugy nekem eleg abszurdnak tunik a dolog, hogy ismeretlenek ismeretleneknek 10 fontokat ajandekoznak. De na, mindenki maskepp csinalja.

2012.10.09. 10:42:40

@Nitnitnit: Hat nem tudom, engem elhivtak anno kozepvezetonek egy multihoz, 5 eves szerzodesem volt, azert is hagytam ott az elozo ceget. Aztan 2 ev utan jott egy CEO, aki ugy dontott, hogy atalakit, magyarul az elozo vezetes altal elinditott projekteket megnyirbalja, es a ceget is atfaragja. Az eredmeny: 2 ev utan ugy megszuntettek az 5 eves szerzodesemet, mintha nem is lett volna (ok, kaptam rendes vegkielegitest), de nem en voltam az egyetlen, a vezetoseg fele repult, nalam magasabb pozicioban levo emberek is. Skandinav multi, skandinav fonokok. De mas cegeknel is ugyanezt latom, mindenhol ez megy, fuggetlenul attol, hogy melyik orszagrol beszelunk. De ha olvasod a hireket, akkor olvashatod, hogy ez vagy az a ceg eppen leepit 2000/5000/15000 embert globalisan, es ezek egy jelentos resze nem ritkan adminisztrativ irodai dolgozo. Es van kozte skandinav, amerikai, nyugat-europai, nem helyfuggo. Azt gondolom, hogy manapsag biztos munkahelyben gondolkozni nincs ertelme, csak abban, hogy olyan tudasod es munkahelyed legyen, ahonnan ha mozdulnod kell, konnyen talalsz masikat.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.10.09. 10:42:40

Na igen, a mentalitással van otthon a legnagyobb baj!

Frau Holle 2012.10.09. 10:43:08

@Jess G: Tetszik a színes fantáziád.:)
Ha ilyen iskolát fogtatok ki itthon - tegyük fel:) - akkor miért hagytad ott a gyereked egy hétnél tovább?

Bohooo 2012.10.09. 10:44:56

@Nitnitnit: ne haragudj, valamit nem ertek. A posztban azt irod hogy vendeglatos a szakmad, azt tanultad, aztan a kommentekben meg mar lefikazod a hoteleket es a vendeglatast, mondvan hogy te a szakmadban akarsz dolgozni. Most akkor hogy van ez? :) amugy tetszett a poszt, erdekes volt, bar szerintem igyekezz nem a pillanat heveben hozni nagy donteseket, mert hidd el hogy a sajat eletedet nehezited ugy :)

2012.10.09. 10:46:31

@Frau Holle: A kedvencem, hogy amikor felvettek, az elso szuloi ertekezleten elmondtak, hogy nincsenek kotelezo fejleszto foglalkozasok, mert az ovodanak az az allaspontja, hogy minden ovodas gyereknek a legjobb fejlesztes a jatek! :) Es egyebkent imad oda jarni, neha alig lehet hazarangatni es egyszer nem volt olyan, hogy reggel ne akarna menni. Ismetlem, allami ovoda, Magyarorszag. :)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 10:47:41

@Nyulz of the World: Megértem, és persze látom a leépítéseket is. De Te legalább kaptál megfelelő végkielégítést. Nekünk ezért pereskedni kell.. :-/ És abban teljesen egyetértek veled, hogy az a fontos, hogy olyan legyen, ahonnan könnyen lehet mozdulna ha mégis gond lenne.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 10:54:22

@Bohooo: Nem "fikáztam". Idegenforgalmi technikus a szakmám. De mi a suli miatt vendéglátós gyakorlatot nyertünk ösztöndíjként (nem panasz, örülök h volt hova menni :-)), így ez lett annó az egyetlen szakma amiben lett gyakorlatom. 2 év alatt rájöttem, hogy ezt nem feltétlenül nekem találták ki, főleg nem a bárt. Minden tiszteletem azoké, akik ebben éveket lehúznak! Maga a szakma nem lett nekem való, amit 14 évesen még nem tud az ember. Bár akkor sem a vendéglátás miatt választottam a sulit, hanem a két tannyelv és az idegenforgalom miatt. Szerettem volna idegenvezető lenni. Többek között az is lettem, de egy percet nem dolgoztam benne.
Igen tudom, hogy ez az ide-oda kapkodás dolgom nem annyira jó, de sajnos nem tudom kinevelni magamból. Állandóan mindent meg akarok tanulni, ha tudom, már nem érdekel... Szóval nekem is megvannak az bajos dolgaim :-) de köszönöm a tanácsot! :-)

2012.10.09. 10:56:53

@Nitnitnit: Azzal egyebkent teljesen egyetertek, ha valaki nem ragad le a hotelnel, hanem tovabb tanul es fejlodik, es szerintem annak is van ertelme, ha ezt a poziciojat megerositi egy kis kulfoldi munkatapasztalattal. Az meg, hogy ezutan visszajon-e vagy nem, ez mar sok dolgon mulik. Ugy gondolom mindegyik lehet jo megoldas. Engem - mint ezt mar tobbszor leirtam - egyedul az altalanositasok zavarnak, hogy a magyarok ilyenek, mindenki mas meg olyan. Szerintem az Emberek kozt vannak ilyenek es olyanok is, borszintol, vallastol es nemzetisegtol fuggetlenul. Es foleg annak a figyelembe vetelevel, hogy mindenki, aki eloadja, hogy a magyarok milyenek, elmondja, hogy o bezzeg nem olyan. Namarmost, mivel ez egy eleg szeles reteg, ebbol az kellene kovetkezzen, hogy nem altalanosithatunk, hiszen egy csomo magyar nem is olyan. ;) Ha erted, mire gondolok. :)

nigara 2012.10.09. 11:00:59

@Nyulz of the World: tök igazad van, ez a "szervezeti átalakítás" dolog a multiknál nagyon is jellemző. Kis cégnél talán kevésbé, bár nekem ebben is volt tapasztalatom...
Itt (Magyaro.) még azzal kell számolni, hogy ha a felső szinteken valaki új jön, akkor valamilyen nagyon okos magyarázattal lecseréli az összes alatta levő embert a saját ismerőseire. A multi számomra ezért egyenlő azzal, hogy abszolut bizonytalanság...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 11:02:45

@Nyulz of the World: Azt aláírom, hogy mindenhol, mindenféle ember van. De valami mégsem jó velünk, ha itt ennyire másként működik minden, mint máshol. Nem mondom, hogy mindenhol, minden jobban működik, mert butaság lenne. Csak összevetettem milyen volt azokban az országokban ahol tapasztaltam (Németország, ahova kijárogattunk, és Anglia ahol éltem) és milyen itthon. Nem az életszínvonalat vetem össze, hanem a tapasztalatot. Pl hogy milyen elmenni egy boltba, munkába, utazni. Hétköznapi dolgokat, amit nem működnek jól, és valószínűleg ettől nem működik jól az ország se, és ettől vagyunk frusztráltak és lehetne a végtelenségig folytatni :-))

Frau Holle 2012.10.09. 11:06:46

@Nitnitnit: Ez miért lenne baj? Ha nem ismersz meg valamit, sosem tudnád meg, szeretnéd-e valójában.

2012.10.09. 11:07:29

@Nitnitnit: Egy dolgot ne felejts el: Budapest nem egyenlo Magyarorszaggal. Ez sokan hajlamosak elfelejteni. De meg Budapesten belul sem mindegy merre laksz es dolgozol, merre mozogsz. Sok ismerosom, aki Budan nott fel es ott is dolgozik, meg van rola gyozodve, hogy Budapest a vilag legjobb helye. Igaz, ok nem igen utaznak reggel a 173-as busszal. :)

Szoval tenyleg minden nagyon relativ, szerintem ezert nem allnak meg ezek az osszehasonlitgatasok. Azt pedig, hogy ugy mint "magyarok", egyutt kezeljenek sok honfitarsammal, en kimondottan kikerem magamnak! ;)

Mrs. Clayton 2012.10.09. 11:09:44

@Frau Holle: nem hagytam, de amikor az ovis csoportból átmentünk máshová, mert egyik gyerek szexuálisan zaklatta a másikat, privátban részletezem, ha igényled, akkor az érintett szülő, meg óvónénik szerint én voltam a hülye, aztán az óvodavezető távozásunk után bezáratta a csoportot, óvónéniket elküldte, de azóta is "praktizálnak", ált.isk-ben addig szkálta a tanár a gyereket, amikor már 5-ben könyörgött, h vegyem ki, persze én akárhányszor beszéltem az osztályfőnökkel a szemembe kedves volt, megígért mindent, mosolygott, a hátam mögött meg szívatta a gyerekem, akkor épp mert gazdagok voltunk
utána átmentünk máshová, ott két évig nyugta volt a gyereknek, még német középfokúig is elvitte az új tanerő, aki csak lesett, h haladó csoportban mit nem tanítottak neki
aztán jött a gimi, ahol volt pedofil tanártól kezdve, a fent vázolt eseteket magának megengedő nevelőn át mindenki, és ez elit suli, már követelmények alapján, ott épp azért szekálták a gyerekemet, mert nem hitték el, h a nagy gazdagságból szegények lettünk, szó szerint az éhezést próbáltuk elkerülni
végül kihoztam őket Angliába, itt mind a kettő el van ájulva, hogy így is lehet hozzájuk állni, nem kapják meg naponta, hogy hülye, kurva, nagyképű, lusta, tehetségtelen stb, hanem kedvesek, dicsérik őket, a csoportjuk legjobbjai
de én csak örülök, ha a te gyerekednek nem voltak még csak hasonló tapasztalatai sem

Frau Holle 2012.10.09. 11:10:49

@Nyulz of the World: Nekünk is volt ilyen óvónénink. A foglalkozásokat tulajdonképpen megtartotta, de a gyerekeknek szerintem fel sem tűnt. Leült valahova, elkezdett valamit, a gyerekek meg egyszer csak odagyűltek köré.

Kicsivagyokszekreallok 2012.10.09. 11:13:11

@Gyurcsótány Ferenc: pont az ilyenekrol ir a blog szerzoje. De te ezt nem fogod meglatni mivel magad is ilyen vagy

leblebi 2012.10.09. 11:16:09

Teljesen egyetértek, és teljesen nem. Nekem is fura, nyugi :)
Szóval, én Törökországból jöttem haza, és mielőtt elmentem volna, ugyanúgy éltem a pesti életemet, mint mindenki.
Tapostam a buszon, fintorogtam az emberekre, a pénztáros markából oda se nézve martam el a visszajárót, és egyáltalán, volt ez az igazi áldozat-hozzáállás, ami a magyarok 90%-ára jellemző. Hozzátenném, hogy vidéken az áldozat-hozzáállás intenzívebb, míg a taposás sokkal enyhébb.
Aztán külföldön megtapasztaltam, milyen érzés, hogy amikor elesel az utcán mondjuk, vagy tökmindegy, valami gondod van, ezren ugranak, hogy mosolyogva, érdeklődve segítsenek, és ugranak egymásért is (a török társadalom egyik jó oldala, rossz is van).
Aztán hazajöttem, és a fentieket elsajátítva megváltoztattam a viselkedésemet, nyitott és segítőkész lettem mindenkivel. Így a jutalmam igen sokszor mosoly, kedvesség, segítőkészség.
Ennyi, nekem ez az út bevált.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 11:18:48

@Nyulz of the World: Aláírom, amikor Nagymaroson éltem, és ráláttam a Visegrádi várra, sokkal kiegyensúlyozottabb voltam. Legalábbis amíg a számlák nem jöttek. Mert ott meg munka nem volt, az idilli élet mellé. Budapestre havi 40ezer Ft körüli összegért lehetett volna bejárni, majdnem két óra alatt. Őrbottyánban, Gödön, Angyalföldön próbálkoztam még :-) Mindenhol ugyanezt tapasztaltam. Budát még nem próbáltam, nem tudom milyen, mint ahogy Budapest 50km-es sugarától sem éltem kintebb még. Lehet, hogy ott más, bár onnan sem szoktak élménybeszámolókat írni.

Ma reggel egyébként nem jártak a villamosok (mert az autós erősebb volt és márpedig akkor is átment a villamos előtt) így mindenki a 32es buszon tömörgött. Egy néni megvert egy srácot egy ernyővel. Nem fért tőle fel a buszra, ezért ütötte hogy menjen beljebb. Ilyen kis szösszenetektől rögtön jobban indul az ember napja. :-)

Frau Holle 2012.10.09. 11:21:29

@Jess G: Nem igénylem, köszönöm.
Ha csak a töredékét is tapasztaltam volna, kiveszem a gyereket. Amit írsz, annak egy része bűncselekmény (lenne), feljelentést kellett volna tenned.
Ha ez így volt, érthetetlennek tartom, miért nem léptél azonnal...

2012.10.09. 11:24:28

@Nitnitnit: :)

Egyebkent, ami viszont dobbenetes kulonbseg szamomra, hogy az osztrak nyugdijas mennyire mas, mint a magyar nyugdijas!! Szerintem Mo-n a nyugdijasok az egyik legagresszivabb korosztaly. Ezzel szemben az osztrak nyugdijas fitt es aktiv, es osszehasonlithatatlanul kevesbe frusztralt! Magyar nyugdijast csak panaszkodni hallasz (tisztelet a kivetelnek, de sajnos ez alol meg a sajat csaladtagjaim sem azok), amig itt tele van az utca mosolygo idosekkel.

Mrs. Clayton 2012.10.09. 11:30:33

@Frau Holle: hidd el nem vagyok hülye, megtettem, amit meglehetett és kivettem a gyereket, írtam h hányszor váltottunk iskolát, óvodát, de azért talán az sem járható, h a gyereket évente ide-oda rángatom?
de látod, te is tudod, h Mo-n vannak problémák, viszont, amikor én elmondom, hogy az oktatás egy katasztrófa, te rákontrázol, h nincs is úgy és magyarázkodhatok én,
pedig miért ne lehetne elhinni, h nem felnagyítom a dolgokat, nem kitalálom, hanem ez az igazság
és nem nekem kellene magyarázkodni, hanem társadalmilag kellene kikényszeríteni, h ne alkalmatlan tanárok tanítsanak
persze, amíg annyit keresnek, mint amennyit, amíg egyesek megmondják a tanárnak, hogyan mit tanítson és főleg miként osztályozzon, és főleg amíg nem hiszed, hogy ezek miatt a tanárok közül sokan alkalmatlanok, addig én nem is akarok semmit sem abban az országban reformálni, szívjon vele az akinek ehhez idegzete van, nekem nincs

Lobelt Ledfold Reloaded 2012.10.09. 11:36:26

Biztos az lehet az oka, hogy ahol én élek ott százszor durvább a farkastörvények diktálta napi stresz (25 millió ember egy faluban elég szűkösen fér meg, pláne ha még ázsiai módra is szocializálódtak és közelkednek autóval, gyalog, metrón, liftben ésatöbbi), de mikor pár hónapja otthon jártam nekem nem sikerült a posztoló tapasztalait átélnem. Eldöntöttem, hogy hangosan köszönni fogok az embereknek ha betévedek egy boltba, hogy rá fogok vigyorogni (lehet nem szép, de gyerekek szerint nem is annyira ijesztő a mosolyom) a tolakodó nénikre a buszon, és pozitívan fogok viszonyulni általában az emberekhez. Amiket olvastam a neten az elmúklt 3 évben azt hittem csúnyán meg leszek lincselve, többször ki fognak rabolni 3 hét alatt, és muszáj lesz párszor ökölharcra kényszerülnöm a piacon, de aztán nem. Az istennek sem. Mindig élek, sehol egy kék folt és a mosolyindex (visszavigyorgók aránya) sem annyira rossz. Na jó, nem egy Thaiföld, de nem is harctéri azért.

Az az érzésem amikor ilyenek olvasok a “borzalmas” hazai viszonyokról (emberi kapcsolatok), hogy olyanok írták, akik megijednek a saját tükörképüktől, és azt hiszik, hogy a tükörben van a hiba. A teljesség kedvéért; abban igazat adok a poszt írójának, hogy bármi is a gond otthon arról csak az emberek tehetnek és soha nem a kormányok (amelyek max tünetek, sohasem az okozók).

Bohooo 2012.10.09. 11:37:26

@Nitnitnit: Értem, így már világos! A poszt alapján azt hittem, vendéglátósként végeztél. Egyet kell egyébként értenem, én se bírnám a vendéglátást hosszú távon, nem nekem való a sokféle műszak - kell a hétvégém és az estéim, hiába, párkapcsolatban az embernek vannak már ilyen igényei, kár hogy sokan nem tehetik meg hogy válogatnak, aztán a párkapcsolatuk rá is megy :(

Úgyhogy szerintem is okosabb "nyugisabb" szakmában dolgozni, ha van hol, örülök hogy otthon találtál ilyet :)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 11:42:27

@Nyulz of the World: Más életszínvonalon élnek. Én is meg lennék keseredve, ha 50 évet dolgoztam volna azért, h 60000 ftot kapjak havonta.
Itthon a legtöbb nyugdíjas olyan rosszul él, hogy nincs mit enni. Komolyan.
A nagyszüleim osztrák nyugdíjas életet élnek, itthon. Mamám felső vezető volt, és akkor még (20 éve nyugdíjas) nagyon jó nyugdíjjal, kb kivásárolták, és nem lenyugdíjazták. Bár mára azért elinflálódott és fele annyit ér, jól élnek szerencsére. Utazgatnak, jönnek mennek, boldogok, újraházasodnak, kastélyokat bámulnak. De jó karban vannak. Mama zsebre tette a rákot, nem ér rá meghalni, annyi a dolga. Szellemileg és már fizikailag is remekül vannak. Mondja nekem valaki, hogy nema pénzen múlik.... :-/
65-70 évesen nagyon frusztráló lehet máról holnapra élni. Ledolgozott egy életet a semmiért.
Az osztrák nyugdíjasok viszont fényévekkel jobban élnek. Van egy barátnőjük, Marika néni. Ő kiházasodott annó Ausztriába. Özvegyi nyugdíjat kap, 86 éves. Fitt, fiatalos, jön megy, úgy vezet mint egy 20 éves. Jaaaah de ő közel egy millió Forintból él egy hónapban. 60-nak se néz ki. Itt van a különbség sajnos.

Frau Holle 2012.10.09. 11:44:27

@Jess G: Hálás lennék, ha nem tulajdonítanál nekem olyat, amit nem írtam. Köszönöm.
Ha azt gondolod hogy magyarázkodsz, azzal nem tudok mit kezdeni.
Az én gyerekeim most jó helyen vannak, ezt tudom. Mi többek közt azért jöttünk haza. Olyan közegben élünk-éltünk, ahol az emberek évtizedek óta töltenek hosszabb-rövdebb időt külföldön, hozzák-viszik a gyerekeiket, van tapasztalat bőven. Tudatosan választottunk, és eddig nem csalódtunk.
Ha másnak nem sikerült, azt sajnálom. Az általánosításnak ugyanakkor nincs értelme. De ezt már fentebb leírtam.

váj mí 2012.10.09. 11:49:28

Ajjjaaaj, ereszd-el-a-hajam poszt.
Különben meg persze, alapvetően az egyén szintjén kell a változásnak elindulnia, csak mindenki úgy van vele, "kezdje a másik". Szerintem pl. a tömegközlekedés és a viselkedés ezeken a járműveken Budapesten nem annyira botrányos. No, nem is tökéletes, inkább elfogadható, még éppen. Bécsben, pl. nem igazán "entschuldigoznak", ha a mozgólépcső rossz oldalán állsz, hanem simán elsodornak, majd rájössz, melyik a jó oldal. Igaz, a nappali tömegközlekedés ott nagyon rendben van, viszont éjszaka kissé neccesebb. Ilyen szempontból Budapest jobban áll.
Viszont igen, a világfájdalmat arcukon hordozó tömeg, na az Pesten a legjobban megfigyelhető.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 11:55:09

@Lobelt Ledfold Reloaded: Egyrészt, nincs baj a tükörképpel :-)

Másrészt, ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy az imént lementem vásárolni 1 db almát, van az iroda aljában zöldséges. Beszállok a liftbe, 4 állnak már benn. Beszállok, köszönök. Három nem köszön vissza (kosztüm, öltöny, nyakkendő), egy hölgy, középkorú felnéz: "Tessék?"
Utána mindenki bámul, hogy mondjam mit akarok. Hm.
Visszafele, lift. Nő berohan. Megkérdeztem, mivel én állok a gombok mellett : Meddig megy?
Válasz: Majd azt én eldöntöm.

Egyébként szeretnék jobb dolgokat tapasztalni, tényleg :-) Mosolygok, helyet átadok (néni felháborodik, hogy nem kell, ő nem öreg), köszönök, előre engedek. Mit kell még?

Frau Holle 2012.10.09. 12:01:04

@Nitnitnit: Ezek az emberek maguknak nehezítik meg a napjukat. Neked miattuk igazán nem kell.
Én ilyenkor csodálkozom kicsit, majd lapozok. Annál többet nem érdemel.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 12:05:45

@Frau Holle: Igen, engem is leginkább meglep. Csak mindenki mondja, hogy biztos én sem teszek a változásért. Én igyekszem, ilyesmikkel. De nagyon kevés a foganatja :-) Mondjuk nem adtam fel!

Mrs. Clayton 2012.10.09. 12:08:47

ezek után nem fogok azon se csodálkozni, ha sokan úgy fogják Mo-n gondolni, hogy nem az ő problémájuk, ha másokat teszem azt megvernek az utcán, v egyszerűen becsapják az orruk előtt az ajtót, mert ez a bunkók problémája, szót sem érdemel, aki meg felháborodik rajta, annak meg úgy kell, mit stresszeli magát ilyeneken, egyébként ő még ilyet nem is látott, különben meg fel is lehet a verekedőt jelenteni
döbbenet

ZmanUK 2012.10.09. 12:14:36

@Nitnitnit: Hmmm... teljesen aterzem a dolgot ....

Frau Holle 2012.10.09. 12:17:29

@Jess G: Most tulajdonképpen mit nem értettél?

váj mí 2012.10.09. 12:18:25

@Nitnitnit: Hm, hétvégén voltam nagybevásárolni. A tömegben egy hölgy a bokámnak tolta a csurig rakott banyacekkerét (itt mindenki ilyennel jár bevásárolni, a fiatalok is). Szandálban voltam, váratlanul ért, le is horzsolta sikeresen a bőrt a bokámról, fájt is, felkiáltottam. A végén már én éreztem hülyén magam annyira odavolt, hogy mennyire figyelmetlen volt. A Nagycsarnokban valszeg észre sem vette volna a mama, hogy nekem jött. (tapasztalat).

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 12:20:24

@váj mí: Nem hogy nem veszi észre, elgázol :D

Frau Holle 2012.10.09. 12:21:36

@Nitnitnit: Időigényes dolog, az biztos. De én -tiszta önzésből - magam miatt is teszem. Aki rájön az rájön, aki meg nem, az nem. De legalább esélyt adtam nekik.

Mrs. Clayton 2012.10.09. 12:26:10

@váj mí: hát kb ekkora különbségek vannak, és ez még csak apróság, de ugyanezt kapod, ha hibázol a munkádban és beismered, még a végén ők kérnek elnézést
jó ez azért túlzás, de én már éltem át hasonlót, amikor hibáztam végül még a brit főnököm szabadkozott
ugyanakkor a korábbi magyar főnököm lecseszett, mert nem szóltam neki előző este, hogy másnap reggel ne felejtse el hozni a tárgyalásra a jegyzeteit, amikor értetlenkedtem, hogy mi van??? még meg is sértődött, és megfenyegetett, hogy nem muszáj ott dolgoznom, ha ezt se tudom

nigara 2012.10.09. 12:28:15

@váj mí: A korábban ellenpéldaként említett budai jó környéken :) a nyugdíjasok ugyanúgy letarolnak, mint bárhol máshol a városban... A buszon tolongás, letaposás, falnaknyomás mindennapos.
Valahol olvastam valami cikket arról, hogy talán vmi szavazás alapján a BKV-használatban a legjobban nemszeretett faktor a nyugdíjasok... :)

váj mí 2012.10.09. 12:30:20

@Nitnitnit: Jaja, mennek tökön - paszulyon át ;). Mondjuk, viccesek, csak nagyon kell figyelni, nehogy az útjukba kerülj.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 12:37:55

@váj mí: Azt is szeretem, hogy mindig akkor vannak orvosnál amikor nem kéne. Értem ezalatt a házi orvos indokolatlan látogatását. Az doktornőm jó fej, kiírta, hogy hétköznap 4 után, CSAK a dolgozókat fogadja. Örvendeztem vala. Bemegyek fél ötkor, gyógyszert íratni. Tömegekben ül benn a nyugdíjas. A kedves nővérke minden néninek bácsinak elmondja, hogy ezért írtuk 78as betűmérettel az ajtóra, hogy 4ig tessenek jönni. "Az nem jó, mert a piacra megy." Szintén ebben a rendelőben 8-10ig csak betegrendelés van, gyógyszert íratni 10-től lehet. Reggel 8-kor betegen bemész, sok nyugdíjas. Biztos szegények mind betegek. Kijön a nővér, hogy gyógyszert 10től lehet íratni. Szegényt úgy lekiabálták, hogy nekik milyen nehéz volt bejönni, és nem lehet őket csak így elzavarni és írják fel a gyógyszert. Emiatt egyébként nincs nővér a doktornő mellett, aki ezért háromszor olyan lassan halad. Szóval értem én, hogy van elég bajuk. De, ezt tuti, hogy direkt csinálják.

2012.10.09. 12:50:27

Azt gondolom, peldat es ellenpeldat is (mindkettot!) valoszinuleg mindenki tud hozni arra, hogy miert jo/rossz Magyarorszagon leni/kozlekedni/levegot venni/stb.

Es azt gondolom, az is az ember fian/lanyan mulik, hogy melyikre hajlamosabb, melyiket hogyan eli meg, melyiket hogyan raktarozza, dolgozza fel. En mindenesetre hajlamos vagyok a jo elmenyeket sokaig orizgetni, elraktarozni, sokszor eloszedni, amig a rosszakat gyorsan elfelejteni. Igy nekem folyamatosan csak pozitiv elmenyeim vannak, mert meg ha bele is futok negativba, azt sem veszem annyira komolyan, es raadasul igen hamar tul vagyok rajta, es elfelejtem. :)

Szerintem mindenesetre sok mindenen lehetne/kellene valtoztatni, de ezekkel egyutt is, Magyarorszag semmivel nem elhetetlenebb hely, mint barmelyik masik nyugat-europai orszag. Felteve, ha van penzed. Ha nincs, akkor viszont a Fold barmelyik orszaga ugyanannyira elhetetlen szerintem, akarmilyen magas a toleranciakuszob es jofejek az emberek, ha korog a hasad es nem tudod, hol fogsz aludni, akkor nem fogod szeretni oket.

váj mí 2012.10.09. 12:52:34

@Jess G: Igen, ezek ilyen apró, mindennapi kis dolgok, hogy elnézést kér, ha neked jön, hogy busznál nem nyomakszik mondjuk u- és strassebahnnál azért nem ilyen egyértelmű (itt a metró és a villamos hibridje jár, van ahol föld alatt, van ahol föld felett, külön pályán, az úttesttől külön), de még ott is a gyerekkocsis, idősebb, biciklis (a megszabott időben), pláne kerekesszékes utasokat előre engedik a népek, bár utána azért kisebb pogó előfordulhat, ha keveset áll a szerelvény az állomáson.
A melóban meg. Hm, na igen. Volt, hogy amikor új helyre kerültem, követtem el hibákat, teszem azt, egymásra szerveztem két időpontot, ilyesmiket. Persze, a főnök nem volt boldog, elsikálta az ügyet, de nem ordította le a hajamat, csak annyit mondott, hogy erre figyeljek oda a jövőben, inkább hagyjak rá időben, ilyesmik ...

@nigara: Húúúú, Buda nyugdíjas-veszélyként nagyon ott van, pláne a 86-os busz. Bár én csak Pesten laktam, míg ott éltem, de volt munkahelyem Budán is. Húúú, azok a piaci járatok! Már reflexből sem ültem le, akkor sem, ha a fél busz üres volt, tudtam, hogy pár megálló után pattoghatok fel, úgyis ;).
De azért a BKV nem olyan szar (most nem a buszok állapotára gondolok elsősorban), az éjszakai járatai kifejezetten rendben vannak. Most ugyan a központban lakom, de előzőleg olyan helyen éltem, ahova direktbe csak az u-bahn ment. Nappal, éjszaka 2 buszt kellett váltanom, sok-sok várakozással. Vagy taxi.

GolyofogoToni 2012.10.09. 12:55:08

@Nitnitnit: Nezzük meg a magyar reklamokat a tv-ben, minden! masodik reklam valamilyen gyogyszer. egyel össze vissza mindent, nem baj, a gyogyszer majd feloldja a gyomrodban, puffadas, vizelet, prosztata, vernyomas, mindegy, a legtöbb esetben ENYHITI a tüneteket, de nem tünteti el az okat. Ezert ülnek a nyugdijasok mind az orvosnal, mert tudatosan bele van nevelne a nepbe, hogy a gyogyszert szedje. Meg csak veletlenül se sportoljon, egyen egeszsegesen, kerülje az alkoholt, a dohanyzast. NEM. Szedje a gyogyszert...

Mrs. Clayton 2012.10.09. 13:03:28

@GolyofogoToni: ez szerintem csak részben igaz, itt azon csodálkoztam, hogy a kollégáim úgy eszik a paracetamolt, mint más a tic-tac cukorkát, itt oda van tolva mindenki arcába mindenféle gyógyszer, mindent kezelhetsz magad, mondjuk a fizetéshez mérve olcsón, 1 fontos orrcsepp, fájdalom csillapító, prosztata gyógyszer, felfázás elleni szer, minden, otthon ezek a cuccok recept nélkül baromi drágák, vagy nem is kaphatók, így a nagyikák két legyet ütnek egy csapásra, felíratják a dokival támogatva és közösségi életet is élnek egyszerre, hiszen ott ülni izgibb, mint a nyugdíjasklubban, ahol nem feltétlen mozgalmas annyira mint egy rendelőben

váj mí 2012.10.09. 13:06:31

@Nitnitnit: Hál'istennek, nekem nem volt szükségem még arra, hogy megtapasztaljam, milyenek a taták-mamák az "SZTK"-ában. De van ezzel foglalkozó index-fórum, meg buszos is. Jókat szoktam vigyorogni a történeteken. Viszont, mondjuk 39 fokos lázzal azért nem szeretném megtapasztalni az általad leírtakat.

váj mí 2012.10.09. 13:12:59

@GolyofogoToni: Te, nem azért, de miért nézel reklámokat, ha már TV-t igen? Nem ilyen comment.com-os trollként, de tényleg, évek óta elvagyok TV nélkül. Filmek, sorozatok, hírek, ismeretterjesztés és a többi megvan a neten, sőt még a gagyi X-faktor is. Viszont a reklámok jó eséllyel elkerülnek.

GolyofogoToni 2012.10.09. 13:14:34

@váj mí: Akaratlanul is latja az ember. Egyebkent ritkan nezek tv-t, de ha igen, ez igen csak feltünik :)

váj mí 2012.10.09. 13:22:13

@GolyofogoToni: Hm, na igen, ha megy a doboz a háttérben, akkor najah ...
De ezek a gyógyszerek, amiket reklámoznak, ezek vénykötelesek lennének? Szerintem nem, mert ilyen fájdalomcsillapítók voltak meg hasonlók.

nigara 2012.10.09. 13:37:01

@váj mí: csak a vény nélkül kaphatóakat lehet reklámozni mindenhol a világon.

Csak a mamik komolyan veszik, hogy "kérdezze meg orvosát" - azt meg nem hallják, hogy "vagy gyógyszerészét".
Na meg a patikában nem lehet trécselni, az nem program :)

Lobelt Ledfold Reloaded 2012.10.09. 13:48:30

@Nitnitnit: Valami baj azért mégis van. Nekem is idecitáltál egy példát néhány bunkó fazonról meg hosszasan sorolod azóta is a példákat nyomi, antiszociális emberekről. Na, ilyenek mindenhol vannak, még az angliai kisvárosban is, bár minél kisebb egy település annál kisebb az arányuk. Ha lefáradsz egy magyar faluba talán még olyat is tapasztalni fogsz, hogy az utcán szembe jövő, totál ismeretlen idős emberek a lehető legtermészetesebben rádköszönnek.

Akkor lennél igazságos mind Magyaroroszággal mind magaddal szemben, ha sosolnád azokat az eseteket, mikor valaki köszönt, mosolygott, segített, ha eltolt valamit szabadkozott és láthatóan kellemetlenül érezte magát, azaz normális viselkedést produkált.

És ha tőled vagy mástól olyan érv jönne, hogy miért kellene azt sorolni aminek normálisnak kellene lennie, akkor az a válaszom, hogy azért, mert így talán észrevehetnétek, hogy hány normális szituációra jut egy elcseszett. Aki úgy ézi, hogy hülyék veszik körbe, és csak hülyék, az jó eséllyel annyiban téved, hogy már csak a hülyéket látja.

Ez életfelfogás kérdése persze, de ha otthon csak őket érzékeled akkor nem hiszem, hogy másik országban vagy éppen másik kontinensen ez másképp működne. Akkor a problémádat magaddal fogod vinni.

GolyofogoToni 2012.10.09. 13:49:19

@váj mí: Nem tudom pontosan, hogy venykötelesek, de meglatasaom szerint alapbol nyomatjak bele az ember agyaba, hogy a gyogyszer mindenen segit. Pedig ha jol belegondolunk, ez a gyogyszeripar reklamja. Ha szeded, akkor lesz mellekhatasa is, akkor szeded majd a masikat. Körfolyamat.

váj mí 2012.10.09. 13:59:47

@GolyofogoToni: Hm, @nigara: szerint ezek nem vényköteles gyógyszerek. Mondjuk, én is erre tippeltem, de én nem értek a reklámszakmához, és nem is érdekel. Én úgy láttam őket, amikor még láttam, hogy tök mindegy, mit reklámoz, a lényeg, hogy éppen azt vedd meg, mindegy, hogy mosópor, hajfesték, pelenka, tampon vagy éppen gyógyszer.
Most gyorsan átnéztem az itthoni cuccokat, az öblítőm reklámos (Lenor), a vaj (Kerrygold), a narancslé (HohesC), a parfüm (Kenzo) és nagyjából ennyi. Mosópor, mosószer, ruhák, tisztálkodó- és sminkcuccok meg a többi háztáji márkái nem ömlenek a TV-ből. Gyógyszer nincs itthon, csak valami noname sebtapasz ;).

váj mí 2012.10.09. 14:01:20

@nigara: Az lesz az, a program. Ott élik a közösségi életüket ... meg a piacokon ;).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.09. 14:06:47

@Sanyi9: hat vot' egy par kedves a tortenetben:)

ZmanUK 2012.10.09. 14:08:57

@váj mí: Szeretem amikor igy beszelnek az emberek az oregekrol, amikor valljuk be, sok lehetoseguk nincsen szocializalodni.

Ha angliaban elnenek, akkor legalabb elmehetnenek bingozni, vagy hasonlo, de igy marad a piac es az orvosi rendelo. Tudom, kellemetlen amikor a sok oregtol sosem kerul sorra az ember, de itt jon az ami lenyegeben NINCS Magyarorszagon. Tolerancia.

Ezek az emberek vegigdolgoztak egy eletet, felneveltek szuleinket / minket, maguk mogott tudnak egy esemenyteli es kemeny eletet, ezert valami tiszteletet csak megerdemelnek. Egyszer mi is eljutunk ide, es akkor az akkori fiatalsag fog rohogni rajtunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.09. 14:13:36

@Zlot: ezt nem ertik
abban az orszagban ahol az idos embereket nyuggernek hivjak...
arrol az orszagrol nincs mit beszelni

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 14:15:33

@Lobelt Ledfold Reloaded: Még soha, semelyik országba sem követtek. Egyébként itthon kevesebb jó benyomás ér, mint rossz. Ha végig kell gondoljam, ismeretlenekkel mikor volt jó élményem, soká tart. Lehet, hogy azért, mert nálam természetes elvárás lenne az udvarias, normális viselkedés és igen kevésszer kapom azt, ezért minden egyes alkalommal feltűnik. No nem csak magammal szemben. Egy teljes busznyi ember képtelen megmozdulni ha lát egy anyukát felszenvedni a babakocsit. Néznek egymásra tanácstalanul, tudják, hogy kéne, de mindenki csak néz. Aki megunja a nézés játékot az segít, vagy aki nem bírja nézni, hogy az anyukával ketten sem tudjuk feltenni a babakocsit :-)
Sopron mondjuk meglepően jó élmény volt. Az embert átengedték a zebrán (holott ez ugye kötelesség és nem kedvesség kérdése), kedvesek voltak az utcán és az éttermekben is. De az utóbbi időben más ilyen élmény nem ért. Lehet, hogy csak rossz helyeken járok, de kétlem.

ZmanUK 2012.10.09. 14:17:23

@Lobelt Ledfold Reloaded: Hat en nem tudom te hol elsz, de en allandoan melysegesen elszomorodok es kiabdrandulok amikor Magyarorszagra latogatvan szembesulok a "hetkoznapokkal".

A kozlekedesi moral az utakon KATASZTROFALIS. A tomegkozlekedes ugyszinten. A boltokban a felszolgalok / penztarosok hangneme es viselkedese kritikan aluli. Ha mosolygok es viccelodni szeretnek, hulyenek neznek, es nem tudjak mi a bajom. Azt vettem eszre a viccelodesre senki nem vevo. (Mig "Angolorszagban" teljesen konnyeden el lehet viccelodni a penztarosokkal, utca emberevel)

Lehetsz te itt barmilyen pozitiv egyszeruen EG es FOLD a ket orszag kozti kulonbseg ... nem anyagilag, szocialisan.

Es ez nem eletfelfogas kerdese. Jo lenne ha mar vegre sokan kihuznak a seggukbol a fejuket es megprobalnak meglatni, hogy Magyarorszagon igenis nagy a baj! Mast sem olvasok itt, mintsem hogy nincs kulonbseg, nem rosszabbak a magyarok, nem kevesebb a lehetoseg ... hat kapaszkodjatok meg. DE AZOK.

Es amig ezt nem latjak be sokan otthon, addig valtozas sem lesz, mert mindenki ezt tartja normalisnak es ahogy sokan tevesen gondoljak, Europaban mas orszagokban is ez a helyzet.

bpetya75 2012.10.09. 14:19:32

Nagyon hálás vagyok a Határátkelőnek és azon belül is azoknak, akik hol kisebb, hol nagyobb elánnal panaszkodnak a magyar viszonyokra, ahogy az ebben a posztban és a kommentekben is látható. Ennek köszönhetően kezdtem el tudatosan figyelni a pozitív dolgokat, amikkel nap mint nap találkozom. Az a nagy helyzet, hogy vannak ilyenek. Minden nap. Még azokon a napokon is, amikor nagyritkán székes fővárosunkba vezet az utam.

Előzékeny autós, előre köszönő biztonsági őr, segítőkész eladó, normális utas a buszon. Nem vagyok szép és kívánatos, nem vigyorgok egész nap. Oszt mégis.

Számomra teljesen egyértelmű, ahogy Lobelt kolléga is írta, hogy azon múlik, mire összpontosít az ember. Ha az idiótákra, akkor őket fogja látni. Ha az angyalokra, akkor őket. Én szeretném annyira tisztán látni a képet, amennyire egy ember képes lehet rá. Látok kötsögöket és majdnem szenteket is.

Ez van, srácok!

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.10.09. 14:20:15

Az egyik kommentben olvastam a "dögöljön meg a szomszéd tehene is..." mondásunkat. Erről jutott eszembe valami:))))

Beszélgettem egyszer egy bolíviai barátnőmmel és szólás-mondásokat "cseréltünk" egymással:) Vagyis ő mondott bolíviai szólásokat én meg a magyar megfelelőjét, meg úgy egyáltalán ami eszünkbe jutott. És nekem persze eszembe jutott a tehenes:)))

Nem hazudok: KÉT TELJES ÓRÁN ÁT próbáltam megértetni vele és nem ment:))) Azt mondta: NEM ÉRTEM ezt a mondást! Miért jó az, hogyha nekem elpusztul a tehenem, akkor pusztuljon el a szomszédé is?!?! Miért jó nekem az, ha a szomszédomnak rosszat teszek?!?!:) És nem ment..nem értette meg:) Ehhez szerintem magyarnak kell lenni, hogy ezt a mondást megértsük... :(

bpetya75 2012.10.09. 14:24:28

@Zlot:

Lob Kínából ír.

Változás nem attól lesz, hogy jobbra balra nyígunk, hogy de szar ott (itt) magyarba. Hanem attól, ha mindenki, aki itt él, vagy épp erre jár, megteszi a magáét. A pozitív hozzáállásnak meg előfeltétele, hogy az ember nyitott legyen a jóra. Hogy észrevegye, amikor találkozik vele, és ne a nagybüdös világfájdalom kódorogjon benne, hogy ő mindent megtesz, de ezt egy annyira szar hely, hogy itt senki sem vevő rá. Ezt ugyanis a saját példámból kiindulva nem veszem be.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 14:26:14

@Catgirl: Erről eszembe jut a cserediákosdi, amikor egy norvég srác magyarázta nekünk magyaroknak, hogy a "Menj az erdőbe" az náluk milyen egy vérlázító beszólás. Mi meg mondtuk, hogy nálunk milyen cifra káromkodások mennek és szegény rendesen rosszul érezte magát. :-) Mondjuk sosem jártam Norvégiában, nem tudom ott milyen a morál, de szegény srác idegei ott mentek tönkre amikor végighallgatta a szidalmazási listánkat.... :-)

bpetya75 2012.10.09. 14:29:54

@Nitnitnit:

A káromkodásnak igen széles spektruma van a magyarban. Gimis koromban az egyik osztálytársam azzal dicsekedett, hogy a falujukban a kovács két percig tudja folyamatosan, szóismétlés és istenkáromlás nélkül nyomni. Abban szerintem van valami szépség, mondhatni művészet. Manapság már nem ez a helyzet...

ZmanUK 2012.10.09. 14:30:50

@bpetya75: Az angliaban elo magyar ismeroseim nagytobbsege a "megszokott" angolos viselkedest viszi haza magaval akarhanyszor csak latogatni megy.

Azaz mosolygos, beszelgetos, vidam, viccelodos, hozzaallast. Egy ismeros sem jott meg vissza ugy, hogy ne panaszkodott volna az emberek egymashoz valo hozzaallasarol es a lehetetlen allapotokrol, dacara annak, ahogy ok kozelitettek.

En ezek utan azt mondom, ennel pedig pozitivabban mar nem lehet hozzaallni a dolgokhoz es tapasztalatbol mondom az otthoni emberek java resze mar tulsagosan meg van keseredve (vagy el van vadulva) ahhoz, hogy partner legyen egy normalis kommunikacioban.

Igenis eszreveszem / eszrevesszuk a pozitiv dolgokat, de ezek olyan elenyeszo szamban vannak jelen, hogy osszessegeben az ember nem jo szajizzel intezi az ugyeit otthon.

Barmennyire is nyitott es fogekony vagyok a jora, de sajnos akar orakig sorolhatnam egy ket hetes "tanulmanyut" alatt szerzett rossz tapasztalatokat, viszont egy kezemen meg tudnam szamolni a jokat ...

váj mí 2012.10.09. 14:32:26

@Zlot: Mondjuk, ezek a dolgok mindig két irányúak. Itt nincsenek nyugdíjas-csapatok a buszokon, villamos-metrókon pont a reggeli csúcsban, azaz 7 és 9 óra között, nem állnak meg a kiszemelt és éppen foglalt ülőhely mellett hangosan sápítozva a mai-fiatalokról, akkor is, ha a fél busz üres. Az orvoshoz meg mindenki szépen bejelentkezik időpontra, és be is tartja, a nyugdíjas is. De ez csak az egyik fele.
A másik, hogy társadalmilag egyre nagyobb terhet jelentenek anyagilag, ami persze nem az ő hibájuk. De attól a jelenség még létezik, és mondjuk az sem deríti jókedvre a még aktív és otthon, nem állami szférában dolgozó réteget, hogy az ő kárukra döntenek sorban a mindenkori kormányok csak azért, hogy a cirka 3 milla nyugdíjas szavazatát megkaphassák. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy mennyire szívderítő látvány egy 40-es nyugdíjas rendőr vagy határőr, aki a nyugdíj mellett vígan fusizik. Ok, most már állítólag az is 60 év lesz (vagy már van is, ezt nem tudom), de ugye visszamenőleg nem hatályos (ez általában véve nem baj, inkább ne).
Senkinek sem a szomszéd aranyos Marika nénivel van baja, aki segít, meg nem kíváncsiskodik, nem pletykál, de behívja a kölköket egy kis sütire, hanem a jelenséggel. És ez nem a nyugdíjasok sara.

bpetya75 2012.10.09. 14:34:29

@Zlot:

Lehet, hogy ilyen iszonyatosan nagy különbség van Budapest és vidék között? Nem tudom...

Lehet, hogy én inkább a jót keresem, mert arra keresek igazolást, hogy itthon maradtam, ti meg a rosszat, mert arra, hogy elmentetek?

Frau Holle 2012.10.09. 14:35:11

@Zlot: Ilyen, amikor a pohár félig üres.
Én meg örülök annak, hogy félig legalább tele van. :)

váj mí 2012.10.09. 14:39:01

@bpetya75: Te, azt nem lehetne, hogy ne kelljen összpontosítani rá, hanem alap legyen az udvariasság, előzékenység, elnézést kérés ha éppen úgy adódik? Mert szerintem meg ez a normális.
Múlt héten őrjöngésig fajuló házastársi veszekedés volt a mellettünk levő tömbben. Üvöltés, ordibálás, csapkodás, visítás, és ami vele jár. 10 perc után meguntam, és hívtam a körzeti örsöt. Mondták, már érkezett bejelentés, és úton van a kocsi, nyugodjak meg. És tényleg. A rendőrök kijöttek, a pasit bevitték, csend lett. Halleluja.
Na most, elképzelem ugyanezt Budapesten. De nem kell elképzelnem, átéltem. Szartak rá a rend éber őrei, majd, ha vér folyik, de leginkább akkor sem ...

ZmanUK 2012.10.09. 14:40:29

@bpetya75: Most attol hogy ernek pozitiv impulzusok is minden nap, maris minden rendben van?? A rosszakat meg csak ugy felejtsuk el?

Ez eleg rohejes. Az emberre altalaban az hat, amibol tobbet kap. Ha egesz nap a forgalomban / dugoban ulsz, bevagnak eled, befekeznek elotted, igazoltatnak a rendorok csak ugy, satufekezned kell hogy elkerulj egy utkozest, radhuzzak a kormanyt, esetleg megfenyegetnek, majd a nap vegen egy elozekeny sofor kienged egy keresztezodesben, ketlem hogy majd a nap vegen az elozekeny soforre gondolva mosolyra huzodik a szad hogy MILYEN CSODALATOS NAP VOLT EZ A MAI.

Erdekes mod, sosincs a gyomrom gorcsben barhol is vezessek, de amikor Magyarorszagon vezetek, azonnal sokkal nagyobb a stressz, idegeskedes, stb. Erdekes dolog, vegigautozni Europat 2000km-eren keresztul ugy, hogy az M1-re "ralepve" azonnal csak amulok, razom a fejem, mert leturnak, ledudalnak, es a tobbi...

De persze biztos en nem fokuszalok elegge a jo dolgokra ....

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 14:41:41

@bpetya75: Én egyik oldalon sem állok jelenleg, mert elmentem, de most itthon vagyok. Szóval nincs mire igazolást keresnem :-)

ZmanUK 2012.10.09. 14:42:02

@Frau Holle: Bocs, de te mirol beszelsz? Szerencsere probalom ugy elni az eletem, hogy nalam a pohar mindig tele legyen, annak ellenere hogy Magyarorszag kitartoan igyekszik hogy minden cseppet kiuritsen ebbol a poharbol .... (remelem nem kepzavar)

ZmanUK 2012.10.09. 14:46:30

@bpetya75: Neked igazolast kell keresned arra hogy otthon maradtal? Mert az akkor sajnalatos.

En egy valami miatt jottem el anno otthonrol. Jobb lehetosegek miatt. Megkaptam. Innentol persze nem vakulok el Angliatol, viszont az is rohejes, ahogy sokan "vedelmezik" Magyarorszagot az egeszseges kritikatol. Akkor is volt velemenyem az orszagrol amig otthon laktam, es ha ez valakinek nem tetszik, azt nagyon sajnalom.

bpetya75 2012.10.09. 14:47:10

@váj mí:

Habitus kérdése. Én nem vagyok egy mindenben a pozitívumot kereső figura. Nekem ez kellett hozzá, és jól jártam vele érzelmileg.

bpetya75 2012.10.09. 14:49:30

@Zlot:

Én nem támadtalak, Te miért támadsz? Ha annyira jó neked Angliában, akkor miért baj az, hogy én, meg még néhányan nem osztjuk a véleményedet a hazai állapotokkal kapcsolatban?

Amiket eddig írtál, az nem kritika, csak "megmondás".

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 14:50:35

@váj mí: "Te, azt nem lehetne, hogy ne kelljen összpontosítani rá, hanem alap legyen az udvariasság, előzékenység, elnézést kérés ha éppen úgy adódik? Mert szerintem meg ez a normális. " - én is ezt vallom. Valószínűleg ezért látom mindenhol ha nincs így, mert nekem bántja a szemem. Vagy hogy van ez :-)

Frau Holle 2012.10.09. 14:50:46

Az hogyan lehetséges, hogy engem, mint most Magyarországon élőt rendre olyanok homályosítanak fel arról, milyen rettenetes világ is van itthon, akik nem élnek itt? Miközben én magam ennek töredékét sem tapasztalom. (Ezt egyébként nem csak én nem értem.)
Még mielőtt felvilágosítanátok, hogy ki kellene dugni innen az orromat elárulom, hogy éveket éltem külföldön, megvan az összehasonlítási alapom.

bpetya75 2012.10.09. 14:51:26

@Nitnitnit:

Nem állítom, hogy bárki igazolást keres, csak felvetettem, hogy lehet. Valami oka csak van annak, hogy az itt kommentelők között ekkora véleménykülönbség van.

ZmanUK 2012.10.09. 14:51:46

@bpetya75: Bocs, de hol tamadtalak.

Neked is meglehet a velemenyed az orszaggal kapcsolatban, hisz velemenyszabadsag van. Viszont szerinted mi a kulonbseg a kritika es a megmondas kozott? Kicsit paranoias a helyzet.

Ha az ember Magyarorszagon el es ott kritizal hulyenek nezik. Ha elmegyek kulfoldre, es onnan mondja ugyanazt, akkor meg "megmondonak"? :)))

Az a rohej, hogy en amikor otthon eltem, akkor is azt utaltam Magyarorszagban amit most is.

Frau Holle 2012.10.09. 14:54:22

@Zlot: Tulajdonképpen eggyel fentebb már válaszoltam neked.
Nem állítom, hogy itt minden ideális.
Na de hogy olyan szörnyű lenne... Mondjuk úgy: költői túlzás.
A bántó leegyszerűsítés pedig nem igényel komoly erőkifejtést. Hát erről...

venator 2012.10.09. 14:54:33

@Nitnitnit: "Azt is szeretem, hogy mindig akkor vannak orvosnál amikor nem kéne. Értem ezalatt a házi orvos indokolatlan látogatását. ...............Bemegyek fél ötkor, gyógyszert íratni. Tömegekben ül benn a nyugdíjas."

Mondtam én már reggel, ez lesz. Nem is akartam kommentelni, meg időm sincs nagyon, de ezzel a pár mondattal vágtad haza a posztodat, meg még néhánnyal, de az most mindegy.

Jobb, ha tőlem tudod, hogy semmivel sem vagy jobb azoknál akiket bírálsz, gúnyolsz vagy lesajnálsz.
De te vagy a jó szándékú, pozitív figura, aki hazajövend a fantasztikus Albionból és látá, hogy ez nem jó?!

Most kéne felköpnöd a levegőbe és aláállnod, illetve ezt javasolnám egy felnőtt embernek, de neked inkább nem adok tanácsot. Minek is....

bpetya75 2012.10.09. 14:58:12

@Zlot:

Szerintem itt: "Neked igazolast kell keresned arra hogy otthon maradtal? Mert az akkor sajnalatos." Vagy?

A kedvedért utána néztem a kritika szó jelentésének, és kiderült, hogy igazad van, mivel a jelentése bírálat. Szóval tévedtem, bocsi.

váj mí 2012.10.09. 14:58:23

@bpetya75: No, én sem vagyok az a hurrá-optimista fajta. De míg otthon éltem, akkor is próbáltam nem beleolvadni a logó orrok közé. Remélhetőleg, némi sikerrel. De azért sokkal-sokkal megnyugtatóbb, hogy nem keresni kell a pozitívumokat meg a normális megnyilvánulásokat.

ZmanUK 2012.10.09. 15:00:41

@Frau Holle: Hat ugy nehez is eszrevenni a "szart" ha az ember benne ul ... mar bocs a hasonlatert, de van benne igazsag.

Az ember hajlamos beleszokni a kornyezetbe minden rossz dolgaval egyutt, majd onnan egy kornyezetvaltozas utan, maris azonnal latja, amit eddig nem. Mondok erre peldakat.

Angol kollegam Ausztraliaban elt par evet ... visszajott Angliaba es azt mondta, hogy nem akarta elhinni milyen "bunkok" az angolok ... :))))

Majd par ev Anglia utan elment Pragaba dolgozni ... es visszasirta Angliat. :)

Igenis csak ugy lehet valamit kivulallokent is meglatni, ha tenylegesen kivulallo is leszel, mert addig csak egy megszokott kornyezetet akarsz majd felmerni.

Amikor Magyarorszagra megyek "latogatni", azonnal eszreveszem:
1. a sok port, koszt, graffitit
2. a sok hajlektalant Pesten
3. a rengeteg szines-apro hirdetesi feluletet az utcakon, epuleteken, oriasplakatok, villanyoszlopon hirdetesek, lift-reklamok, kutfuras / gumis / karosszerias / masszazs / gyapjutakaro. Az egesz utcakep rendkivul szines, es szedettvedett, minden hirdetes mas szinnel, meretben, es betutipussal van irva. (mindenki mar mindenbol penzt akar csinalni, a reklamozas viragkorat eli otthon)
4. a rossz utakat
5. az emberek egymashoz valo negativ hozzaallasat, segitokeptelenseget
6. A bunko penztarosokat a boltban
7. A rengeteg csikket mindenhol
8. A ki nem uritett szemeteskukakat
9. A szemetben guberalokat
10. A rozsdas villanyoszlopokat
11. A gazt mindenutt
es meg sorolhatnam ...
Majd a masodik het vegere mindez valahogy ismet "megszokotta" valik es mar szinte fel sem tunik ... csak akkor mikor Angliaba hazaterve mindezt mar nem latom ....

Jelentkezzen akinek hasonlo tapasztalata van ....

2012.10.09. 15:03:07

@Sanyi9: Nyilván. Ha gazdaságilag 0 az ország és ráadásul még az emberek mentalitása is hagy kívánni valót maga után, akkor kapjuk meg ezt, amiben élünk nap mint nap.

Frau Holle 2012.10.09. 15:04:06

@Zlot: Még egyszer, csak az ismétlés kedvéért, türelmesen: több évet töltöttem külföldön.
És a leegyszerűsítésről, túlzásról írtam.
Remélem, most már érthető.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 15:04:59

@venator: Ha valaki otthon van, ráér egész nap, miért logikus, hogy akkor tülekedik be, amikor ki van írva, hogy ne. Egyébként az ő érdeke is, két okból van így. Hogy a dolgozó ember életét is megkönnyítse és hogy nem kapjanak el az idősek mindenféle betegséget. Ezért vannak minden nap 10-4ig korlátozva. Olyankor mehetnek kedvükre. Magyarázd már el nekem, hogy akkor miért jó, ha csak akkor megy, minden nap, amikor nem kéne??
Nem gúnyolom és sajnálom le a nyugdíjast, ha végigolvastad volna a kommentjeimet, látnád! Még azt is leírtam, hogy értem mitől frusztráltak. Csak nem hiszem, hogy ennek az a rendje, ahogy most megy, buszon, rendelőben, mindenhol.

váj mí 2012.10.09. 15:05:11

@Nitnitnit: Huhh, amikor tavasszal otthon voltunk, álltunk 47-es megállójában. Vili begördül, sóhajtozó, jajj-meghalok-mindjárt mamika felpattan, és mindenki előtt feltűz a villamosra, szinte a leszállókat is megelőzve. Akkor éreztem, hogy otthon vagyok :-). Mondjuk, a barátom, no ő lefagyott, hogy mi-volt-ez?, úgyse szálltunk volna fel előtte, de én csak vigyorogtam :-).
Ok, a 47-es járat fokozottan veszélyes ilyen szempontból, igaz. ;)

Frau Holle 2012.10.09. 15:06:51

@Zlot: Csodálkozom, hogy a második hétvégére ezek neked megszokottá válnak.
Ezek objektíve nem jó dolgok, úgyhogy csodálkozom, de nem vagyunk egyformák.

Mrs. Clayton 2012.10.09. 15:11:32

@Zlot: azért gaz itt is akard, meg szemét is rengeteg, meg az utak se annyira jók ahhoz mérten, hogy nem nyomja szét a fagy úgy, mint Mo-n, de lehet ez csak arra a városra igaz, ahol én lakom

Lobelt Ledfold Reloaded 2012.10.09. 15:11:51

@Zlot: Kedves Zlot!

A legmélyebb tisztelet mellett fogok személyeskedni.

Lehet utálni a banyatankos, megkeseredett, egyedül maradt, gyakran valóban beteg és kattan öreg néniket. Lehet utálni azt a hülyegyereket vagy éppen családfenntartó apát, aki agresszióját egy autó volánja mögött éli ki. Lehet utálni a nyócker reggeli zamatos kutyapisi szagától kába kora reggeli zombiarcú villamosozó utast aki nem mosolyog és nem is kooperál. Ilyenek vannak, aránylag sokan, ez tény.

Ettől függetlenül, megmondás jelleggel, kritikai igény nélkül, pusztán érzéseimre hagyatkozva azt vélem olvasni, hogy Neked nagyon durva komplexusaid vannak, nem is első sorban az országunkkal kapcsolatban, hanem azokkal szemben, akik nem értenek veled egyet.

Én sem vagyok egy matyóhímzés, hogy klasszikusokat idézzek, de egy pillanatra azért Te is gondolkozz már el azon, hogy ha más emberek képesek normálisnak látni az otthoni világot akkor ők (velem együtt) mind betegek? Mi bajunk van nekünk? Minket mind a kormány fizet? Vagy ennyire hülyénk vagyunk, hogy képesek vagyunk jól érezni magunkat holott mindenki az életünkre tör? Hát mégis, mi az isten bajunk van nekünk, hogy nem látjuk minden otthon megtett lépés után, hogy mindenki kést vizionál a hátunkba és nyugdíjas gyilokosztagok készülnek már kora reggel arra, hogy tönkretegyék a napunkat? Pszichiátriát javasolsz, vagy menthetetlenek vagyunk és induljunk egyből a vágóhídra?

venator 2012.10.09. 15:15:05

@Nitnitnit:
"Ha valaki otthon van, ráér egész nap"

Ezt amúgy honnan veszed? De még ha így is van és mondjuk nem tartják be a szabályokat, akkor majd a körzeti orvos elrendezi velük.
Akinek egyébként nincs asszisztense, ó jaj. Megsúgom neked a dán körzeti dokinknak sincs asszisztense, és itt is jönnek ám az öregek a problémáikkal.

Már reggel is akartam írni, hogy ez egy rinyaposzt és semmi más, de akkor még azt hittem, hogy te legalább tényleg olyan vagy, amilyennek lefestetted magad. De látom, hogy nem, így nem is érdekel tovább a dolog.... Most írjam, hogy szokásos HÁ színvonal?

(De amúgy is mennem kell dolgozni.)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 15:16:16

@váj mí: 3 as villamos Mexikóitól Kőbányára megy, Örsön át. Remek szociológiai tanulmány.
Múltkor mamáék jöttek Budapestre, megnézni az irodát, nem rég költöztünk be. "Deőkcsakmegnézikmilyen!" Rendben, de kikötöttem, hogy nem jönnek autóval, mert Papa ne vezessen a városban, mert szegénykémet megeszik reggelire, az új autókáját meg 4 irányból törik össze amíg bekanyarodik.Villamossal jöttek. Mama hatalmas volt, leszáll, Papához fordul: "Te Apa, mi is ilyen szörnyűek vagyunk?" Olyan jót derültem rajta.

ZmanUK 2012.10.09. 15:21:22

@Lobelt Ledfold Reloaded: Dehogy javaslok pszichiatriat. Szamomra (es sokak szamara) az orszag elhetetlen. Sok ember szamara nem az. Senki nem mondta, hogy azok az emberek "betegek", hisz egy csomo gyerekkori baratom a mai napig ott el.

Kulonbozoek vagyunk es kesz. Viszont utalom ha valaki leugat es megmondoembernek nevez, csak azert mert kritizalom a szamomra szar dolgokat Magyarorszagon. A szar dolgok akkor is szar dolgok, ha eppen benne el 10 millio ember. Attol meg nem valik szeppe...

Lehet Angliat is kritizalni, nem fogok megharagudni erte.

nigara 2012.10.09. 15:22:17

Miért gondolja bárki, hogy tudja, hogy milyen X országban élni, ha nem ott él?
Miért gondolja bárki, hogy tudja, hogy milyen Y városban élni, ha nem ott él? De még városrészekben is óriási különbségek vannak, pláne egy főváros nagyon heterogén!

Mindenki arról számolhat be maximum, hogy a saját helyzetéhez képest máshol mit tapasztalt - ami megint baromi miniatűr szelete annak, ami az adott országban egy másik településre vagy akár egy átlagos képre igaz!

Nem kéne osztani az észt hogy itt vagy ott jobb vagy rosszabb... Kinek milyenek a preferenciáihoz képest a körülményei, úgy érzi magát.
És igen, az emberek ilyenek is meg olyanok is mindenhol - de én nem gondolom, hogy Angolországban attól jobbak az emberek, hogy viccelődnek...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 15:23:31

@venator: Nyugdíjasok a nagyszüleim, a barátaik és a népes társaságuk. Otthon vannak, ráérnek. Főznek. 2-3 napra is. Nálunk van kert, legalább az leköti őket. Nem tudom elképzelni, hogy a panelban lakó nénik és bácsik mitől nem érnek rá?

Nem rinyálok. Elmondom a tapasztalataim. Örülök, hogy te másként tapasztalod.
Nem vagyok boldogtalan, sőt. Ettől még igenis zavarnak dolgok. Hívd aminek akarod.
Egyébként nyitott vagyok arra, hogy valaki bebizonyítsa nekem, hogy nincs igazam, és itthon minden jól van így. Mindenhez jól állunk hozzá, és hagyni kell mindent ahogy van, menjen tovább. Igaz?

ZmanUK 2012.10.09. 15:25:33

@Frau Holle: Idezojelbe tettem a "megszokott"-at. Ket het utan mar nem zavarnak annyira, mint mikor "eles valtassal" leszalltam a repulorol es megerkeztem Budapestre.

váj mí 2012.10.09. 15:26:36

@Nitnitnit: Húúúú, a 3-as vili. Egy időben, még otthon, Zuglóban laktam, a Nagylaján, ismerem a vonalat. A barátom meg olyan érdeklődő típus, így a szokásos turistalátványosságok letudása után kíváncsi lett az "igazi" Budapestre. No, végigutaztattam a 3-as vili vonalán. Mondtam neki, hogy szálljunk le -no nem a viszonylag kulturált Örsön-, és nézzünk körül. Hááát, annyira már nem volt érdeklődő ;).

Mrs. Clayton 2012.10.09. 15:30:57

@Nitnitnit: az a baj, hogy azoknak a szerencsés keveseknek, akinek minden flottul megy otthon, megélnek, nem küzdenek hivatallal, iskolával, orvossal, tömegközlekedéssel, nincs behajthatatlan követelésük, soha senkit nem kellett korrumpálniuk, a munkahelyükön senki se fúrja, piszkálja őket, na ők nem értik meg, hogy attól,hogy nekik jó, még túl sok mindenkinek nem az, kb mintha Kínába Kim Jong Un értetlenkedne, ahogy teszi is, h mi itt a gond? itt minden ok

Frau Holle 2012.10.09. 15:31:44

@Zlot: Látod, tényleg nem vagyunk egyformák (és milyen jó!).
Engem zavarnak. Nagyon.
De ettől soha nem mondanám hogy az ország élhetetlen, mert nem az. Távolról sem.
Ilyen "komplikáltan" látom.
Mert ez az ország nem csak ennyiből áll.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 15:32:10

@váj mí: Hasonló tanulmányútra vittem Andrew-t, angol segítőmet. Kinn egyengette a barátnőm útját és rengeteget segített nekem is. Gondoltam, ha legközelebb jön, elviszem mindenfele. Persze voltunk a várban, kimentünk Visegrádra, kompoztunk, vonatoztunk. Őt vittem aztán másnap be a város "érdekesebb részeire" is. Nem mondta, hogy rossz élmény lett volna, azt mondta: Végtelenül furák az emberek. Egyszerűen nem érti néha, mit miért :-)

bpetya75 2012.10.09. 15:34:28

@Nitnitnit:

Nem két szín van a palettán. Csak ennyiről van szó. Nem igaz, hogy minden rendben van és nem igaz, hogy a helyzet kibírhatatlan.

Mrs. Clayton 2012.10.09. 15:34:36

@nigara: nem is, toleránsabbak, vagy ha nem, nem mutatják ki, hogy valójában megvetnek, ugyanakkor mind a verbális, mind a fizikai agresszió ismeretlen fogalom a normális köznapi életben, nincs, nem elfogadott, nem megengedett

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 15:37:43

@bpetya75: Nem kibírhatatlan. Csak látod, ha azt mondom, hogy "persze, ki lehet bírni", az sem sugall sok jót. Az életünket itthon nem kibírni kéne. :-)

bpetya75 2012.10.09. 15:39:35

@Jess G:

Gondolod, hogy aki nem sírdogál a hazai állapotok miatt, annak minden flottul megy? Nem lesz beteg? Az ő gyerekének tökéletes helye van a suliban? Olyan biztos állása van, mint senkinek a kontinensen? Ugyan már!

nigara 2012.10.09. 15:39:36

@Jess G: egyébként nem azt mondtam, hogy Magyaro-n az átlagos ember (!) jobb, mint ott. Csak mindenki a szűk környezetét veszi az átlagnak mindenben...

Mrs. Clayton 2012.10.09. 15:40:50

@bpetya75: ez mindig viszonyítás kérdése, meg h az embernek mennyi a tűrőképessége
van afgán ismerősöm, aki kifejezetten mosolygott és naívnak nézett, mert feltételeztem, h a háború miatt jött el a hazájából, holott ő az ottani viszonyok ellenére is élhetőnek tartja azt az országot

Mrs. Clayton 2012.10.09. 15:46:14

@bpetya75: én sem mondtam, h sírdogálni kellene, annak aki pl Mo-n lakik és nem megy jól neki, sőt ne is sírjon, hanem tegyen ellene, de kikérni magának, h nem igaz, ha én azt mondom, h már pedig máshoz viszonyítva nem hogy nem jó, de 1000x bonyolultabb, akkor miért nem lehet beismerni, hogy igen, tudjuk, hogy ez van
miért normális az, hogy aki otthon akar boldogulni, annak kifejezetten keresnie kell, a mosolygást, a kedvességet, a kiszolgálást, az udvariasságot, a nem lehúzást?
miért nekem, a normálisan élni próbálónak kell ebbe energiákat fektetnem
vagy ha már kell, akkor miért nem lehet azt mondani, hogy igen Mo-n kihívás jó tanárt találni a gyereknek, vagy kedves ügyintézőt a személyi igazolvány igényléskor

bpetya75 2012.10.09. 15:46:37

@Nitnitnit:

A skála két végét neveztem meg. Az életet valóban nem túlélni kell. De ami az egyiknek épp csak kibírható, az a másikat egyáltalán nem zavarja. Ezért tartom butaságnak az országot ánblokk élhetetlennek titulálni, meg "tipikus magyar"-ozni.

2012.10.09. 15:51:10

@Zlot: Csak egy halk kerdes, ha megengeded. Csak az objektivitas kedveert, tudnal Angliarol is irni egy ugyanilyen listat, hogy melyek azok a dolgok, amik ott zavarnak kb. ugyanennyire? Gondolom vannak, meg ha teljesen mas jelleguek is.

En ugyan csak turistakent voltam Angliaban, de bizony a kosz a varoskozpontban, a gaz, a koszos emberek, az agressziv fiatalok, az, hogy epitkezestol nem lehetett megkozeliteni a vautaalomast anelkul, hogy 4 masodpercenkent ne probaljon elutni valaki, stb. ezek nekem semmivel nem jobbak, mint az altalad felsoroltak. Lutonrol beszelunk egyebkent, ott laktam. De ettol meg nem gondolom, hogy Anglia ilyen, Londonban is sokat maszkaltam, es lattam ilyent is, meg olyant is. Az afro-angol penztaros a vasutallomason, aki ugy baszta oda nekem a jegyet, hogy Mo-n nem lattam meg olyant, es a nagyon jofej sofor a buszon, akivel tok jol eldumaltam, es szolt, hogy hol kell leszalljak. Akkor most melyik Anglia?

De tenyleg megtisztelnel, ha irnal egy listat, hogy teged Angliaban mi zavar hasonlokeppen. Es esetleg egyet arrol, hogy melyek azok a dolgok, amiket viszont szeretsz Magyarorszagon. Es hatha kiderul, hogy itt is van jo es rossz is, es bizony Angliaban is van mindkettobol boven. ;)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 15:55:00

@bpetya75: Én nem mondom, hogy élhetetlen. Tapasztalataim szerint, az általam eddig látott és élt helyek fényében nehezen élhető jól. Annak biztos remekül élhető, akinek igenis van gyomra minden nap ehhez.
És azért is született a poszt, hogy kicsit lássunk már, ne csak nézzünk. Mert szerintem ennek nem kötelező így lennie. A nyugdíjasnak nem kötelező annyira kiszolgáltatottnak lennie, hogy megveri az előtte állót ernyővel. Nem kötelező mindenkinek mindenkin levezetni a frusztrációját.

Mrs. Clayton 2012.10.09. 15:57:04

én egyébként ebben a két tábor egymásnak feszülésében azt látom, amit egy holland kutató is feltárt, a magyar egy roppant individualista nép, közösségi szellem nincs
amit én is, és sokan mások hibának rónak fel az pedig mind az egyént, az individuumot kritizálja
akik meg kifogásolják ezt, ők mind-mind igen erős individuumok,akik személyes sértésként élik meg a mi általánosan megfogalmazott kritikánkat
de persze lehet tévedek, mert nem vagyok se pszichológus se társadalom kutató
de ez a meg nem értés, számomra már fárasztó,
jövök holnap, ha jön új téma

Boys don't cry 2012.10.09. 15:57:47

Azt javallom, belül kezdjünk. Igenis azt kapod vissza, amit adsz. Iszonyatos türelemre van szükséged, mire eddig eljutsz, mert eleinte tényleg nem azt kapod, amit adsz, vagy adnál. Ettől sok embernek elmegy a kedve (ilyenkor jön, hogy bezzeg Angliában). Itt jön képbe, hogy ha lát perspektívát, tényleg menjen az ember Angliába, ha nem, akkor meg ne. Most nem mondtam semmit. De mégis, mert mi tesszük a 173E buszt szar hellyé, és mi választjuk azokat a politikusokat, akik aztán megőrjítenek. Utólag vagyunk okosak, ezek a politikusok biztattak (mindegy melyik, leírnám, mert nem szeretem, de másik is lehetne) frankhitel felvételére, mert hogy az örökké stabil. Ezeket mi tettük oda, az is, aki nem szavazott, tehát én is. Én szégyellem magam ezért.
Szóval, kezdd magadban, mert apáink, apáink apái, apáink apáinak apái hibáit már nem tudjuk eltörölni. Písz. Sajnálom, ennyit tudok mondani, dilettáns vagyok, mert csak turista voltam még. Nem vagyok mobilis, respect annak, aki vállalja, de itt nagyon kérem, jövő időben gondolkodjunk, nagyon figyeljünk, megcsináljuk-e, amiket mondanak nekünk. Mert mi csináljuk, vagy nem csináljuk meg a jövőt. Nem lesz "a tipikus magyar" kifejezésnek mindig értelme, ez lenne a cél. És ezt el tudjuk érni. Én elkezdtem, tudok a buszon viselkedni.

Gyurcsótány Ferenc 2012.10.09. 16:00:26

@Nyulz of the World: bocs,hogy neked irok,de jol osszefoglaltad a lenyeget.
Nekem ami lejott a kommentozonbol: ez a magyar egy tenyleg beteg tarsadalom, tele kishitu, "en vagyok a legszarabb", ettol mar Kongoi DK is elhetobb hely mint Magyarorszag - tipusu emberekkel van tele.
legekesebb peldaja Zlot es Jess G. (meg talan a posztiro is)huen reprezentaljak a mai kishitu, kiabrandult magyar tarsadalmat.
es igy utoljara: ha annyira szar minden nekik, es a koszban, szarban kell keresztul masznia ezeknek akkor mi a fasznak jonnek haza meg latogatoba is? Adjak le az utleveluket az ottani konzulatuson aztan mehetne isten hirevel mindegyik.

GolyofogoToni 2012.10.09. 16:04:25

Mult heten voltam latogatoban Londonban. Szerinte nagyon nagy hely. Allando nyüzsges, elet, sokszinüseg. Persze ez csak turistakent valoszinüleg ilyen happy :) Ott dolgozo rokonok, baratok közül van aki nagyon szereti, masok nem. Nem lehet szerintem altalanositani.
A fene se menne el nyugatra, ha lenne normalis fizetes otthon szerintem. Akiket ismerek, es ugyancsak külföldön elnek, szinte mindenki a penzert van itt.
Ha megkeresnem otthon azt, amit Svajcban, nem kene ketszer mondani, hogy menjek. Vannak, akik persze sopankodnak, hogy igy meg ugy meg svajci aranyelet, meg nyugodtsag. Ja. Ez igaz. De a haza csak otthon van...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 16:06:02

@Gyurcsótány Ferenc: Wecome back. Még mindig nem magyaráztad el nekünk, "kishitűeknek", hogy miért is élhetőbb Magyarország, mint Anglia, Németország, Norvégia stb?
A kishitű és kiábrándult egyébként nem rokonértelmű szavak és teljesen más emberi érzésből származnak. Pl kishitű a legkevésbé sem vagyok, kiábrándult viszont bevallom, igen.
Végezetül, ha nekem annyira szar itt, miért nem megyek el: játszom a gondolattal, hogy mennék. Viszont bennem van az is, hogy sokkal jobb lenne, ha változtatni tudnék ezen, nem kéne sehova mennem ahhoz, hogy egy élhető országban élhessek.

ZmanUK 2012.10.09. 16:09:24

@Nyulz of the World:
- Bunozes. Szerintem sokkal nagyobb, mint Magyarorszagon
- Alkohol okozta verekedesek, testi sertesek, a belvaros hetvegente haborus zonakent nez ki hajnalban
- Az egyre nagyobb szocialis juttatasokon elo nepretegek
- A sokszor tapasztalhato inkompetencia. Mindig 3-4 embert kell ugyanarrol megkerdezni, hogy aztan veletlenszeruen valaki tudja a valaszt
- Hogy az angol rendorseg / ugyeszseg eszmeletlen gyengekezu
- Hogy eszmeletlen mereteket olt a pazarlas, mind ruhak, mind elelmiszerek teren
- Kegyetlen draga a tomegkozlekedes
- Videken nincs is jol kiepitve a tomegkozlekedes, ezert auto elengedhetetlen
- a hideg-nyirkos, rossz konstrukciokkal epulo hazak
- hogy szinte lehetetlen normalis udvarral felszerelt "magyar" szabvany szerint epult hazat venni / berelni
- a szolgaltatasok, fodrasz, viz-, gaz-, villany-, autoszerelo eszmeletlen draga
- hogy meg mindig kell TV dijat fizetni (?!)

Hat hirtelen ennyi jut az eszembe ...

madscientist 2012.10.09. 16:13:28

@GolyofogoToni:
ez szerintem nagyon sokunkra igaz...
ha otthon is ilyenek lennének a bevétel-kiadás arányok, sokan nem mennének sehova inkább... :)

ZmanUK 2012.10.09. 16:15:00

@Gyurcsótány Ferenc: Hat nem is miattad megyunk vissza "latogatoba" baratom abban biztos lehetsz :)

Sanyi9 2012.10.09. 16:16:44

@Jess G: tavol alljon tolem, hogy bantsalak, de a te eletedben minden rendben van? Azert kerdem, mert a hozzaszolasaid mindig nagyon radikalisak (vagy minden nagyon szar, vagy minden nagyon szuper). Azt sem ertem pontosan, hogy kinek irod ezt a sok kritikat Magyarorszagrol? Az emberek itt a forumon ertelmesek (altalaban), ugyhogy nem kell senkinek sem felnyisd a szemet. Termeszetesen, ha valamin javitani akarsz Magyarorszagon (ezt kepzeld el ahogy jonak latod, ebbe minden belefer veradastol egy alapitvanyig, uj part alapitasatol diakok tamogatasaig, tralala), azt mindenki szivesen veszi es ha megtalalod a megfelelo embereket, akkor segitenek is.

En ugy vettem eszre, hogy a Kelet-Europabol Nyugatra koltozok 3 honap utan sokkal kiegyensulyozottabbak lesznek es "kisimul az arcuk". Nalad ez nem tunik fel.

2012.10.09. 16:24:07

@Zlot: Koszonom. Es ezek nem ugyanolyan problemak, mint amiket Magyarorszaggal kapcsolatosan irtal? Tenyleg nem akarom ketsegbevonni, hogy anyagilag sokkal jobb kint, es emiatt az ember sokkal jobban eli meg a rosszat is. Csak tenyleg azt erzem, hogy neha igazsagtalanul szidjuk Magyarorszagot olyan dolgokert, amelyek, vagy amelyekhez hasonlok, ugyanugy megvannak nyugaton is. Es biztos, hogy sok dolog sokkal jobb, sok dolog meg sokkal rosszabb. A merleg? Na az viszont mar szerintem mindenkinel egyedi.

ZmanUK 2012.10.09. 16:27:17

@Nyulz of the World: Anglia nekem nem elsosorban anyagilag eri meg. Persze ugy is.

Hanem, mert a fent felsorolt problemakat elobb viselem el, es tudok ellene tenni, mint a magyarorszagi problemakat.

Es a fent felsoroltak mellett van meg kilencmillio pozitivuma az orszagnak, amiert nalam a merleg nyelve erre billen.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.09. 16:37:34

@Nyulz of the World: A hajléktalanok buszon utazása. Ez nálam egy sarkallatos pont. Nem értem, miért nem lehet ezt megoldani itthon, hogy neeee utazgassák már össze a buszt. Kinn sehol nem láttam ilyet. Lehet, hogy ez már a részemről hiszti, de végtelenül zavarnak.

2012.10.09. 16:38:39

@Zlot: Persze, erre irtam, hogy kinek mi a hangsulyosabb, kinel mi "kritikus hiba". :) Csak azt gondolom, hogy objektive probalod nezni, akkor minden orszagnak megvan a maga elonye es hatranya, es ilyen szempontbol - ha kihagyod a szubjektiv megeleset a problemaknak, es anelkul sulyozod csak oket - akkor nem feltetlenul olyan rossz hely Magyarorszag, legalabbis nem annyival rosszabb, mint azt sokan megelik, bemutatjak. Igaz, nem is feltetlenul sokkal jobb. Nekem pl. az alatalad felsoroltak (amik nagyreszben ossze is vagnak azzal, amit eddig Angliarol hallottam/tapasztaltam) sokkal inkabb elfogadhatatlanok, mint a szines plakatok vagy a rossz aszfaltminoseg. De persze mar ez is a szubjektiv resze a dolgoknak. :)

2012.10.09. 16:42:25

@Nitnitnit: Sajnos en eddig szinte mindenhol lattam budos hajlektalant a metron. Meg Stockholmban is (raadasul kelet-europai import, mert romanul beszeltek). Brusszelrol nem is beszelve, na az nagyon gaz, az egesz varos, ugy, ahogy van. Legalabbis amit en lattam belole, es oda azert eleg sokat jarok. De Becsben is elo-elo fordulnak, es sajnos ugyanolyan budosek es koszosak, mint a magyar hajlektalanok. Aki nem hiszi, probaljon meg par honapig tomegkozlekedni barmelyik varosban. Londonban es Osloban viszont igaz, hogy nem emlekszem, hogy ilyennel talalkoztam volna.

váj mí 2012.10.09. 16:44:55

@bpetya75: Igaz, nem nekem írtad, de nem értem, ezt a sírdogálás motívumot. Én akkor sem sírdogáltam, amikor az albérlet+rezsi kombó után maradt kemény 20 ezer forintom 3 hétre. Tudod te is mire elég. De még akkor sem álltam be a morc-logó orrúak közé. Amikor úgy éreztem, hogy most már én is nyígni fogok, mint egy fürdős, mert annyira kilátástalan az egész, na akkor léptem hajóra. De sírdogálni? Persze, az valóban idegesítő volt, hogy olyan embereknél a környezetemben, akik többszörösen jobban éltek mint én, állandóan nyitva állt a panaszláda. Az egyiket el is küldtem a mamájához, hogy neki panaszkodjon. Nem vagyok büszke rá.

ZmanUK 2012.10.09. 16:54:56

@Nyulz of the World: Bocs, nekem magyarorszaggal a marginalis problemam nem a szines plakatok, vagy a rossz ut. Csak azt irtam, hogy ha benne ul az ember akkor ilyen dolgok fel sem tunnek.

Az en problemam az orszaggal:

1. Legalabb 2 diplomadnak kell lenni hogy szoba alljanak veled. Papir nelkul, lehetsz barmilyen jo, nem nagyon foglalkoznak veled. Sajnos a magyar munkaltatok meg mindig nagyon papircentrikusok
2. Szurkefoglalkoztatottsag. Nem, koszonom, nem akarok minimallal bejelentve lenni es zsebbe kapni a tobbit. Ha ez nem tetszik, egy csomo helyre fel sem vesznek. (Nem multikrol beszelek)
3. Jogbiztonsag hianya. Nincs garancia, hogy holnaputan nem jon ki egy torveny, amivel lehetetlenne teszik az eletem / vallalkozasom
4. Az "ugyeskedes". Ugyeskedes a buszon, fodrasznal, szamla nem adas se a boltban, se a piacon, se a futesszerelotol, se a klimafeltoltestol. Szamla nem adas etteremben, szallasadoknal, hasznalcikk boltban, stb. Adoelkerules minden szinten!
5. Arrogancia. Mindenhol. Utakon, tomegkozlekedesben, telefonban, boltban, orvosnal, munkahelyen. Ha kikerem magamnak a hangnemet, nem erek el vele semmit. Nincsenek hivatalos szervek ahova fordulhatnek panasszal.
6. Nincs az ember jogainak ervenyesitesere mod. Nincs jol mukodo fogyasztovedelem, nincs jol mukodo aru visszacserelesi rendszer, stb.
7. Rohejesen magasak az adok, mindent ado terhel.
8. Kozbiztonsag. Varosban, videken
9. Kosz, mocsok, grafiti, osszekarcolt ablaku, soha le nem mosott buszok / villamosok
10. Hajlektalanok
11. Lehetetlen ugyintezesi menet a hivatalokban, rohejesen megbonyolitott minden hivatalos folyamat intezese. Ezermillio engedely, alairas, jovahagyas benyujtasa mindenert.
12. Koma, sogor, jobarat. Mindenben elonyben reszesulnek
13. Dogoljon meg a szomszed tehene mentalitas. Ha tobbet keresel, jobb autod van, azonnal megy az irigykedes, stb
14. A kulfoldi rendszamos, rokkantkartyas, kigyurt, kopasz, fuxos fenegyerekek, es barbi babaik.
15. A tv-bol folyamatosan folyo szenny, a pornoszinesznoket celebnek beallito tvmusorok, a valosagshow-k, bortont megjart tagjait istenito media
16. A nem letezo rendorseg, aki csak a becsuletes allampolgarok basztatasara lett kitalalva

Es nalam a lista veget nem ero ... kicsit ugy erzem, mintha Magyarorszag masodik balkankent szepen lassan sullyedne, ahol mar szinte semmi sem szent, nincsenek forgalmi szabalyok, viselkedesi normak, mert nincs rendor, nincs kamera, nincs tanu, es senki nem emeli fel a szavat semmiert. Nyaron tapasztaltam meg, ahogy egy ideiglenes forgalmi lampanal (utfelujitas), miutan pirosra valtott a lampa, es az oda erkezo auto megallt, a mogotte levo teljesen "normalis" auto kielozte, majd meg rohogve atmentek a piroson. Az allam leesett. Mikor varosban 50-el haladva, ledudal es megeloz durvan 70-80-al, egy hetkoznapi 50 koruli no, nos azt hiszem van egy csomo indok hogy miert nem szeretek Magyarorszagon elni ....

váj mí 2012.10.09. 16:55:00

@Nitnitnit: Az én barátom originalische sváb, valamennyire képben van a posztkommunista országok kinézetével. Amikor Budán sétáltunk, nem a Várnegyedben vagy a Gül Baba környékén azért megjegyezte, hogy ez meg az az épület akár Drezdában is állhatna, mert fiatalkorában sokat menetek bulizni oda, és furcsák voltak nekik akkor a szocialista építészet vívmányai. . Igaz, Kőbányán azért nem nagyon akaródzott neki leszállni a viliről. De muszáj volt ;).

Taxomükke (UK) 2012.10.09. 16:55:43

@GolyofogoToni: Jaja, itt Angliában ezért nem szeretik kiadni gyerekeseknek az ingatlant, mert aztán nem egyszerű kirakni őket.

01234567 2012.10.09. 17:11:40

@Nyulz of the World: Kérdezz meg egy osztrák nyugdíjast az aktív időszakról :) A volt szomszédom Rudi 35 év sofőrködés után jött el 2000 eurós nyugdíjjal, a felesége 15 évig volt takarítónő, 800 euró volt a nyugdíja. Mesélte hogy a cégnél a vége felé panaszkodott hogy fáj a dereka, a főnöke külön speciális sofőrülést terveztetett neki. Egyszerű belföldi fuvarozó cég volt.Apám haverja mesélte, hogy amikor a kamionnal nem tudott megállni, mert nem fogott a fék, és telefonált a főnöknek hogy nem megy tovább így, másnap kirúgták, akkor volt 58....

Muscari 2012.10.09. 17:11:45

@Zlot: :-)
-Sok a szemet. Igaz, minden hajnalban eltakaritjak, de delutanra mar ujratermelodik
-orvoshoz idopont min. 1 het, ha nem surgos, szakorvoshoz eljutni nehezebb (igaz, meg nem volt ra szukseg)
Csak azert, hogy ne mindig azt irjuk, hogy itt kint minden jobb :-)

ZmanUK 2012.10.09. 17:14:38

@Muscari: Hat ugye, ki mit tapasztalt. Nekem "tetszik" hogy masnapra eltakaritjak a szemetet.

GP-hez, meg ha akarok aznapra van mindig idopont. Szakorvoshoz eljutni is GP-je valogatja mennyire nehez. Ha van privat healthcare-ed, akkor 5 nap es szakorvosnal vagy.

Nekunk (azaz a csaladban) mar volt NHS alapon tobb nagymutet is, teljesen meg voltunk elegedve es nem volt hosszu varakozasi ido.

Ja, es ugye, nem kellett borravalot adni :)

01234567 2012.10.09. 17:19:07

@Nitnitnit: A poszt nagyon tetszett, hasonló témában írtam egyet eggyel előbb, csak nem ilyen jót. Én mondjuk itthon biciklivel járok, szabadidőmben csak a hobbymmal, a családommal törődöm, és olyan helyekre közösségekbe járok ahol nekem megfelel, és a normálisabb emberek vannak. Hát igen, a muszáj dolgok, munkahely, hivatalok..stb.. nekem is gondot okoznak. ...és engem is érdekelne, hogy aki ezt, mint te, meg én meg még sokan látjuk, ők hogyan látják....

01234567 2012.10.09. 17:20:10

Meg aki nem így látja, akkor ő hogyan...

váj mí 2012.10.09. 17:22:46

@Zlot: Hát úgy nagyjából egyetértek.
10. Hajléktalanok itt is vannak, és ez Németország egy gazdag városa. Igaz, az itteni hajléktalanok kb úgy vannak felöltözve, és úgy néznek ki, mint otthon egy munkaruhás-piás melós. Persze, ez nem az ő érdemük, hanem a szociális hálóé. Valszeg Budapesten ugyanúgy néznének ki, mint azok, akik a Népstadionnál hédereznek.

12. A kapcsolatok itt is számítanak. A helyi önkormányzat még tavasszal lebontásra ítélt egy ingatlant, az ott lakóknak felajánlottak a környékbeli alvóvárosokban egy -egy ingatlant ugyanolyan feltételek mellett bérlésre. Az ingatlanban viszont lakott egy rendőr barátnője és gyereke. Tegnapig sikeresen megakadályozta a kilakoltatást. Igaz, végül ki lett lakoltatva a banda és a bérházat is ledózerolják.

14. Plázaribik és kanjaik itt is vannak, csak nem olyan közönségesek. Nem tudom, melyik univerzumban számít még trendinek a kiszedett szemöldök és a baszom-nyilvánvaló festett haj és csicsa műköröm. Oké, punkokon kívül. Mert azokból vannak itt is, jópofák, ülnek a Hauptbahnhofra vivő mozgólépcső alján, kutyákkal, olcsó sörrel, cigizve, elvannak.

15. A tévéből itt is ugyanaz a szenny folyik. Ne feledd, innen exportálják haza. Aki nézi, nézi Lelke rajta. Pont, mint otthon.

2012.10.09. 17:25:30

@Zlot: Ertelek, csak azak megint egyedi, subjektiv elmenyek, es neha azt erzem, hogy vonzod a bajt - bocsanat. En 10+ evet eltem Budapesten, de ezeknek a jelentos reszevel nem volt gondom, pedig naponta atszeltem a varost, mert Pest egyik vegeben laktam, es Buda masik vegere jartam dolgozni. Volt, hogy autoval, volt hogy tomegkozlekedessel.

De egyebkent Budapest szamomra is egyertelmuen elhetetlen, ezert is koltoztem videkre. De - es ezt csak a mai nap legalabb harmadszor irom le - Magyarorszag ugyanolyan sokszinu, mint a tobbi orszag, de legalabbis semmikeppen nem Budapest.

De:
1, Minden szakiranyu diploma nelkul osztalyvezetoig vittem, egy-ket esetet leszamitva soha senkit nem erdekelt a diplomam.
2, A szurkefoglalkoztatas szerintem is problema, de ez mindenhol az. Olvass olasz, osztrak, spanyol forumokat, mindenki a szurke es a fekete foglalkoztatasra panaszkodik. Szoval ez sajnos nem magyar specialitas.
3, Ez sajnos tenyleg nagy problema. Remelem, hogy lassan veget er a fulkeforradalom, kulonben ennek sulyos gazdasagi kovetkezmenyei lesznek (mar vannak).
4, Ez megint nem magyar specialitas, azt gondolom, a legtobb orszagban ez jellemzo. Egyebkent mostanaban ez sokat javult, hogy az allamhaztartas ekkora szarban van.
5, Megint nem magyar specialitas, van mindenhol, en Angliaban is tapasztaltam ilyent, korabban emlitettem is. De itt Ausztriaban is bele lehet ilyenbe futni. Bunko emberek mindenhol vannak. Egyebkent szerintem ez inkabb Pesten jellemzo, en videken nem nagyon futottam ilyenbe bele.
6, Informatikuskent es lelkes joggyakorlokent azt kell mondja, ebben nincs igazad. Nemreg a neten vasarolt fenykepezogepet siman csereltek, amikor megkaptam es serult volt. Azonnal kertek, hogy kuldjem vissza, es egy heten belul jott az uj, hibatlan. De cipovel, ruhaval is hasonlo tapasztalataim vannak (Deichman, Takko).
7, No comment. Ez sajnos igy van.
8, Ezzel nekem eddig sosem volt gondom, meg Pesten sem. Igaz, nem vagyok egy kisdarab ember, es meg is tudom vedeni magam, ha kell. :)
9, Ez megint olyan, ami mashol is megvan, es ami szerintem egyebkent szinten javulo tendenciat mutat. De teny, hogy nem a legjobb allapotban vannak a tomegkozlekedesi eszkozok, de ha az uzemelteto cegek sem. De videken ez is jobb.
10. Hat igen. De azert azok vannak mashol is, ha nem islyen tomenysegben. De ez engem is zavar.
11, Nekem pl. a hivatalokban sosem volt gondom, mindig kedves kozepkoru nenikbe botlottam bele, akik megprobaltak segiteni, amiben lehet (lehet a kojokkepem miatt kihoztam beloluk az anyai osztonoket? :). Igyekszem turelmes es kedves lenni, es altalaban ugyenzt szoktam visszakapni.
12, Ebben engem az zavar, hogy amig az osztrakoknal ez csak nagyon nagyben megy (es ott is nem egyszer borton lesz a vege), addig nalunk ez tenyleg pofatlanul es minden szinten megvan. Igaz, mivel eddig multiknal dolgoztam, engem nem igazan erintett, ott ez nem igazan megy.
13, Passz, en ezt mindig az egyedi ember butasaganak tudom be, nem tapasztaltam, hogy ez tomeges lenne.
14, Ilyen mindenhol van, szerintem. Engem kulonosen nem zavarnak, nem igazan van kozos eletterunk, ahol zavarhatnank egymast.
15, Na ez viszont tenyleg mindenhol megvan, sot ez nyugati import nalunk, nem magyar specialitas.
16, Engem sose basztattak. Parszor megbuntettek gyorshajtasert, de az jogos volt. Azon kivul nem volt bajom veluk sose.

Summa summarum, csak azt akarom mondani, hogy minden teljesen egyeni. Nem mondom, hogy amiket te felsoroltal nem gondok, es nem leteznek, csak azt akartam erzekeltetni, hogy ezek egy jelentos reszevel en egyaltalan nem talalkoztam (pedig nem burokban nevelkedtem, sot), vagy szamomra nem okoznak akkor megrazkodtatast, mint neked (pl. szlovak rendszamos kigyurt csavok vagy rendorseg). es van, ami szerintem is komoly gond. De ismetlem, valoszinuleg barmelyik orszagrol tudnanak a hosszabb ideje ott elok ilyen listat irni, szerintem. Nekem mindenestre tovabbra sem tunik - az anyagi lehetosegeket leszamitva - semmivel sem elhetetlenebb helynek Magyarorszag, mint barmelyik mas nyugati orszag. Sot, szamomra a legtobbnel (Angliat is ide ertve) elhetobbnek tunik, HA az anyagi kereteid adottak.

01234567 2012.10.09. 17:33:55

@váj mí: A legtöbb korkedvezményes nyugdíjast visszatették aktívnak, pont egy ilyen volt pénzügyőr volt most a tanárom, 60 évesen, tök jó fej volt. A rokkantnyugdíjasoknál is sokat visszatoloncoltak, sokat jogtalan. Például a süketekkel, derék, ízületi bántalomban szenvedőkkel, cukrosokkal nagyon kitoltak...

bpetya75 2012.10.09. 17:36:40

@váj mí:

1. Miért is lenne baj, hogy hozzászólsz a hozzászólásomhoz, még ha másnak is írtam?

2. Az eddigi megnyilvánulásaid alapján nehezen is tudnálak elképzelni ahogy főfoglalkozásként a panaszládát nyitogatod ;-)

3. Az örökös panaszkodók engem is zavarnak. Afféle energiavámpírnak tartom őket. Bennem is van egy kis hajlam az ilyenre, ezért mondtam itt köszönetet, mert ez a blog sokat segített nekem abban, hogy levetkőzzem az ilyen hajlamaimat :-D

2012.10.09. 17:37:23

@Zlot: Persze azt azert tegyuk hozza, hogy en a 80-as es 90-es evek Romaniajaban szocializalodtam, szoval lehet, hogy nemikepp magasabb a tureskuszobom sok dologban... :D

01234567 2012.10.09. 17:41:19

@Zlot: 14." A kulfoldi rendszamos, rokkantkartyas, kigyurt, kopasz, fuxos fenegyerekek, es barbi babaik. "
Erről egy volt kollégám mondása jut az eszembe:
"Vazze itt még a három zsömlédért is izomból kell lemenni a közértbe, annyi házipittbull van!" :)

ZmanUK 2012.10.09. 17:44:44

@Nyulz of the World:
1. Szerintem szerencsed volt.
2. Angliat hoztam peldakent, itt nem talalkoztam szurkefoglalkoztatottsaggal, es nem csak a sajat, hanem ismeroseim koreben sem. Persze ugye ugyeskedok mindenhol vannak, de nem mindegy hogy milyen szazalekos aranyban.
3. A rendszervaltas elott, sem utan nem volt jogbiztonsag
4. Szinte csak kelet-europai gyakorlat ez, nem jellemzo mas orszagokra ilyen szinten. Angliaban a buszvezetonek esze agaban sincs nem adni jegyet ha buszra szallok, vagy az ellenor zsebbe kerje a birsag felet ... stb. Azert nem kell elvakultnak lenni
5. En jartamban keltemben, uton-utfelen belefutok. Latom mi tortenik az autopalyan, latom mi megy az utakon. Lattam mar idiotakat masok ajtajat feltepni, leszoritani, satuzgatni elotte, leturni, stb. Ha ezeket nem veszed eszre, nem tudom mire figyelsz ...
6. Ok, meggyoztel. Biztos otthon is 28 napig vissza lehet cserelni mindent, minden ok nelkul. Mar bocsanat, de probaltam en mar visszacserelni ruhat, muszaki cikket, tescoban, auchanban, plazakban, stb, sehol nem volt egyszeru menet. Angliaban indoklas nelkul cserelik ... nem ugyanaz
8. ez is megint kizarolagosan "szemelyes" megnyilvanulas. Nem zavar teged, mert nagydarab vagy es meg tudod vedeni magad. Nos kapaszkodj meg, vannak akik kicsit, es nem tudjak megvedeni magukat. Ahogy a felesegem, a fiatalok, a gyerekek, stb. A kozbiztonsag hianya ne csak akkor erdekeljen ha eppen "veszelyeztetett" vagy.
9. Javulo tendencia, de minden evben van szerencsem BKV-n utazni, es neha nincs kedvem leulni sem az ulesekre ...
10. Angliaban en meg hajlektalant nem lattam buszon
11. Nem egy adott ugyintezorol beszelek. De probalj meg ceget nyitni, epitkezni, esetleg olyan hivatalos dolgot intezni, ahol hivatalok sokasagan kell atverekedned magad. A burokracia valami hihetetlen Magyarorszagon. (Csak azert utazz esetleg 120km/ert, mert az "ottani" okmanyirodaban voltal utoljara bejelentve ... na kosz)
13. Ez annyiban is latszik , hogy mennyire tudnak keresztbe tenni egymasnak egy munkahelyen ha valaki elorebb akar lepni ...
14. Akkor gondolom nem kozlekedsz az utakon, nincs esetleg rokkant rokonod, aki parkolni szeretne, nem jarsz soha plazakba, stb. Ertem
15. Hat most kapaszkodj meg, de Angliaban pornoszinesznobol sosem lesz celeb ... Magyarorszagon meg nem egy peldat tudnek hozni.
16. "Engem" eddig ketszer allitottak meg. 1x. hivatali jogkorrel visszaelve akartak penzt kerni tolunk. Mind a negy rendort feljelentettuk az ugyeszsegen. (18 evesek voltunk a haverral), masodszor kozuti ellenorzes. Meglatta az angol jogsimat, es elkoszont azonnal. Viszont megint ne csak a sajat orrodig lass. Mi volt az orszagban az egeszsegugyi dobozzal, a mai napig az izzokeszlet, bicikliseknek a lampa, stb. Az angol rendorseg egy kicsit mashogy all ezekhez ....

Summa summarum, kicsit azt erzem, hogy te csak sajat magad, vagy a kozvetlen kornyezetedet nezed, ahogy lejon az elobbi hozzaszolasodbol, es ennek megfeleloen egy kialakitott eletvitel mellett neked nem is olyan rossz otthon. Orulok neki.

ZmanUK 2012.10.09. 17:45:43

@Nyulz of the World: Jo, hat ennyivel akkor mondjuk azt, hogy egy koszovoi albannak meg az igeret foldje Magyarorszag.

bpetya75 2012.10.09. 17:52:11

Érdekes ez a kommentfolyam. Kulturált keretek között tök jól elbeszélünk egymás mellett :-D A vigyor a kulturáltságnak szól.

Az jut eszembe magunkról, amit a traktor-oktatónk mondott az egyik évfolyamtársamnak: "Török úr! Maga kétállású kapcsolóként kezeli a gázpedált!"

Mintha a kritika támadás lenne, az ellenvélemény meg a védhetetlen mentegetése. De az tök jó, hogy úgy igazán nem ugrottunk egymás torkának.

váj mí 2012.10.09. 17:55:05

@01234567: Hm, nem vagyok szaki, de a legtöbb korkedvezményes nyugdíjas még simán abban a fizikai és szellemi állapotban volt/van, hogy még minimum10-15 évet simán tud dolgozni.(és általában dolgozik is, csak feketén).
Az meg a ló másik oldala, hogy a tényleg munkaképteleneket is baxtatják. Ilyen az, amikor az egyensúly felborul. Mi mást mondhatnék?

@bpetya75:
1. Mert van, aki ezen felszívja magát ;).
2. Hm, no ez most miért is?
3.No egen, ezeket az energiavámpírokat próbálom kiirtani én is a környezetemből, akár úgy is, hogy kirúgatom őket. Tettem már ilyet, lelkiismeret-furdalás nélkül. Muszáj. Rinyálni otthon, apunak, vagy anyunak. Ha elviseli.

2012.10.09. 17:57:09

@Zlot: "kicsit azt erzem, hogy te csak sajat magad, vagy a kozvetlen kornyezetedet nezed, ahogy lejon az elobbi hozzaszolasodbol, es ennek megfeleloen egy kialakitott eletvitel mellett neked nem is olyan rossz otthon."

Igen, pont erre probaltam ramutatni. Hogy mindenki a sajat tapasztalatai alapjan itel. Es nekem nem olyan rosszak, mint neked. En - foleg, amiota nem Pesten elek - nagyon jol elvagyok. Pesttel is inkabb az volt a bajom, hogy falusi gyerekkent nekem tul nagy es tul zavaros. De, (negyedszer is :) Magyarorszag nem budapest. :)

ZmanUK 2012.10.09. 18:00:07

@Nyulz of the World: Vagom, de pont ezt rovom fel neked, es a sok hasonlo "magyar"-nak. Ha megnezzuk az eletkorulmenyeket, akkor nem csak a sajat korulmenyeinket kell nezni, hanem mondjuk egy kozosseget. Azaz, van a rokkantaknak fentartott hely, akadalymentesitve vannak e a hivatalok, utcak, jardak, stb?

Megallnak-e az emberek segiteni ha baj tortenik? Van-e, rendor, jon-e, ha baj van? Stb.

Mert lehet, hogy te szemely szerint meg elkerulted a bajt, es eleteros emberkent eszre sem veszed a hianyossagokat, de ezek meg attol ott vannak ,....

2012.10.09. 18:11:09

@Zlot: Most nem akartam megint tetelesen vegigmenni a listan, mivel lassan lejar a munkaidom, es megyek haza. :)

De en nem csak sajat korulmenyeimet nezem, nekem is vanak fiatal no ismeroseim, volt felesegem, van kisgyerekem, van 75 eves edesanyam, van rokkantnyugdijas rokonom, stb. Es nem minden tetszik, sot sok minden nem tetszik.

Nemreg Pesten esoben egy ilyen vagany csavo esoben beallt ego cigivel a buszmegalloba. Senki nem mert szolni neki, en meg siman kikaptam a szajabol a cigit es kidobtam az esobe. Erre elkezdett pofazni, majd amikor megigertem, hogy repul o is utana, akkor duhongve elrobogott, hogy meg talalkozunk. De ennyi. Csak a szaja jart. Ugyanez a vonaton a cigany gyerek, aki maximumon hallgatja a telefonjan a dajdajt. Szoltam, durrogott, de kikapcsolta. En szovateszem, ha valami zavar. De nem csinalok mindenbol altalanositast, es nem mondom minden egyes serelmemre, hogy ez Magyarorszag hibaja, itt ez jellemzo, es emiatt ez az orszag elhetetlen. Becsben is talalkoztam eleg bunko seggfejjel, neha nagyobbakkal, mint otthon. Arrol nem is beszelve, amikor a vagany osztrakok atjonnek "vagizni". De ettol meg nem gondolom, hogy minden osztrak ilyen, csak azt hogy az adott ember egy seggfej.

01234567 2012.10.09. 18:24:04

@váj mí: Ezeknél a korkedvezményes nyugdíjaknál ott van nekem a gond, hogy ez ezekkel az emberekkel papíron fixált megállapodás. Tehát amikor ő odament dolgozni, erre garanciát kapott, és nyilván szerepe volt abban hogy ezt a munkát választotta az illető. (különben ki menne rendőrnek pl. :) ) Aztán egyszer csak állambácsi azt mondja baj van, és írott szavát megváltoztatja, egy tollvonással. Aki egyszer ilyet tesz az ezután bármikor bárkivel megteszi. Főleg ha azoknak olyan érdekérvényesítő ereje van, mint a magyar dolgozó tömegeknek :) Bár én már itt magánnyugdíj, MALÉV , BKV..stb.. után nem csodálkozom semmin...

padlas 2012.10.09. 18:54:27

@Nyulz of the World: @Zlot:
Zlot most szerintem nagyon jól rátapintott valamire, nekem is gyakori problémám ez a hozzászólásaiddal Nyulz: hogy úgy érzem, téged csak az érdekel, neked legyen jó, ha a te szűk mikrókörnyezetedben nagyjából rendben mennek a dolgok. Kvázi ha Sopron szépen fejlődik, akkor Magyarország helyzete egészen pöpec. Nekem ez nagyon furcsa, mintha hiányozna belőled az úgynevezett társadalmi érzékenység, vagyis a fogékonyság mások problémáira akkor is, ha azok nem közvetlenül téged (vagy valaki számodra fontosat) érintenek. Nagyon sok jelenség van, ami engem nem azért zavar, mert nekem személy szerint rossz élményem van róla, hanem mert bántja az igazságérzetemet, az erkölcsi érzékemet. Te meg sok ilyen kérdést elintézel azzal, hogy hát téged nem érint, te nem találkozol vele - na és akkor mi van, attól még nem probléma?

padlas 2012.10.09. 18:59:41

@Nyulz of the World: ja és még valami:
"nekem is vanak fiatal no ismeroseim, volt felesegem, van kisgyerekem, van 75 eves edesanyam, van rokkantnyugdijas rokonom, stb."

Pont az a lényeg, hogy nem azért kell aggódni mondjuk a rokkantnyugdíjasok helyzete miatt, mert neked valakid rokkantnyugdíjas, hanem azért, mert ők is a társadalom részei. De ezt sajnos sokan nem értik meg, nagyon hiányzik a társadalmi szolidaritás a magyar közéletből szerintem. Amelyik társadalomból meg ez hiányzik, az nem sok jóra számíthat szerintem. Tudod van erről egy mondás, bár nem biztos hogy pontosan idézem:
Mikor elvitték a kommunistákat, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Mikor elvitték a zsidókat, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Mikor elvitték a kulákokat, nem szóltam, mert nem voltam kulák. Most, mikor engem visznek el, már nincs, aki értem szóljon...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.09. 19:04:39

@GolyofogoToni:

Azért ez így mítosz. Ha az ember ki akarja rúgni a bérlőt, meg lehet oldani. Még erőszak sem kell, sőt teljesen legális.

Az univerzális megoldás: kikapcsoltatni a villanyt az elektromos művekkel. A bérlő nem tudja visszakapcsoltatni, mert nem szerződő fél. A legtöbb bérlőt a sötétség elkergeti a lakásból.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.09. 19:12:23

@leblebi:

Ennek is van rossz oldala.

Kubában - ahol 6 évet éltem - vannak nagyon meredek dolgok. A lakásajtót bezárni súlyos udvariatlanságnak számít. Bárki szomszéd bármikor bejön, bemegy a konyhába. eszik egyet, aztán kölcsönvesz egy ruhát, s elmegy. Máskor bejön, tévét néz, elálmosodik és elalszik. A vadonatúj ismerős a megismerkedés 2. órájában már kéretlen szexuális tanácsokat ad. Ha az ember lepihen egy parkban és üldögél fél órát, vadidegenek jönnek oda s megkérdezik jól van-e, mert sokáig üldögél, kell-e esetleg segítség.

Ezek után az ember álmodozik egy olyan helyről, ahol a szomszéd nem köszön, mindenki leszarja a másikat, s ha valaki meghal, akkor se veszi észre senki a hiányát.

2012.10.09. 19:18:01

@padlas: Erre most írhatnám, hogy z nem így van, de lenne értelme? Azt gondolom, hogy a társadalmi problék iránti fogékonyságnem azonos azzal, hogy egyedi problémákat rendszerszintűnek tekintünk és akként kezelünk. Ha már a rokkantnyugdíjasokat hoztad fel példaként, szerintem ez tipikusan egy olyan rendszer, amhez hozzá kellett nyúlni, mert szar volt. Az más kérdés, hogy így sem lett jobb, sajnos.

A mikrokörnyezetem elég tág, és habár 2 éve Sopronban élek, azért az előző évtezedekben nem itt éltem, emiatt a környezetem nagy része sem itt él. Vagyis sok mindent látok Sopronon kívül is. Az tény, hogy értelmiségi családból származom, ahol a család nagyrésze rendezett anyagi körülmények között él és jó munkahelyen dolgozik, és a baráti körömre is ez igaz, vagyis valóban nem sok munkanélküli hajléktalant ismerek. Lehet az én hibám, hogy nem a megfelelő gimnáziumba és egyetemre jartam. Én azt látom, hogy körülöttem mindenkinek, minden korosztálynak egyre nehezebb a gazdasági lehetőségek beszűkülése miatt, de azért még ezzel együtt is a legtöbbjüknek van munkája és megél. És azt látom, hogy aki nagyon akar, az tud haladni, még ha nem is mindig könnyen. És tudom, hogy van, aki nem. de azt gondolom ugyanakkora hiba azokból általánosítani, akiknek nem mgy, mint azokból, akiknek megy. Erre írtam, hogy azt is megértem aki elmegy, mert nem jön be neki itt, de nem gondolom, hogy ettől még mindenkinek élhetetlen ez az ország. Még ha valóban nagyon komoly gondok is vannak helyenként, azért az élhetetlentől szerintem ez még messze van. És főleg nem gondolom, hogy máshol meg minden annyival szuperebb.

bpetya75 2012.10.09. 19:18:03

@Zlot:

Aki azt mondja, hogy nincs különösebb baj Magyarországon, az vagy hazudik, vagy vak. Evvel egyetértek. Mi viszont voltunk néhányszor kiszolgáltatott helyzetben és az akkor tapasztaltak alapján is állíthatom, hogy nem igaz, hogy kiveszett volna az emberekből pl a segítőkészség. Pl kétszer törtem tk-ra az autónkat. Először BAZ-ban, két kisgyerekkel. Az arra jövő első 10 autóból 10 állt meg, és nem azért, hogy nézelődjön, hanem hogy segítsen. Másodszor Somogyban, akkor "csak" egy gyerek volt velem, a tapasztalat ugyanez volt.

Nem azért kardoskodok amellett, hogy nem is olyan szörnyű a helyzet, mert búra alatt élek, hanem azért, mert elég szerteágazó tapasztalataim vannak (tény, hogy főleg vidékről), és ezek közt bőven vannak jók is.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.09. 19:18:17

@Zlot:

Magyarország abszolút átlagos hely közlekedési szempontból.

Régebben hallottam egy német ismerőstől, hogy a közlekedési szokásokban egy vonalat lehet húzni, a vonal Skandináviában indul és Indiában ér véget. Minél közelebb vagyunk Indiához a vonal mentén, annál “szabadabb” vagy másként fogalmazva felelőtlenebb a közlekedési stílus. Skandináviában a sofőr inkább áll két órán keresztül a hibásan állandóan pirost jelző lámpánál, de akkor se megy át a piroson, ha az élete ettől függ. Németországban ez esetben átmennek a pirosan, de amint gyalogost látnak a zebránál, illemtudóan megállnak, várva a gyalogos áthaladását. Magyarországon a zebránál várakozó gyalogos nem fejt ki hatást a sofőrökre, de ha a gyalogos már lelépett a zebrára, akkor megállnak. A Balkánon a zebrára lelépett gyalogos érdektelen tényező a sofőrök szempontjából – lehet, hogy csak nézelődik az a gyalogos, nincs miért megállni tehát -, csak a határozottan a zebrán haladó gyalogos készteti az autóst megállásra. Törökországban már a zebrán haladó gyalogos is kevés, ha nem halad eléggé gyorsan. Irakban és Iránban a gyalogosnak nincs elsőbbsége (a szabályok szerint persze van, de a gyakorlatban nincs), így a gyalogos kézzel jelez az autósoknak, hogy átmehessen a zebrán. A “legszabadabb” India, ahol a kocsik semmi szín alatt nem állnak meg a zebránál, csak lassítanak és lassítva szlalomoznak az átkelő gyalogosok között. Bulgária valahol a Balkán és Törökország között van a fenti skálán. A határozatlanul zebrán lépegető gyalogosra a közeledő autók rádudálnak és rávillantanak, sőt a kicsit agresszívebb sofőrök még ki is kiabálnak, hogy pl. “gyorsabban, nem kecskét legeltetsz otthon a tanyán!”.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.09. 19:19:50

@Catgirl:

A Balkánon ugyanez a mondás létezik, azaz nem egyedi magyar jelenség ez.

váj mí 2012.10.09. 19:20:32

@01234567: Értem én persze, hogyne, hogy szegények most át lettek vagy lesznek verve a magyar állam által. De hát ugye nem ők az egyedüliek a szép magyar hazában, akikkel állambácsi kiba..tt. Gondolj csak a pedagógusokra. Eddig sem volt valami irigylésre méltó a fizetésük. De Matolcsy megint megcsinálta, hogy még szarabb legyen. Tündérország, b+, az!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.09. 19:25:01

@Zlot:

Érdekes. Én jelenleg Bulgáriában élek. S összes pontod igaz ittenre is, kivéve az 1. és a 7. pontot.

01234567 2012.10.09. 19:49:42

Pedagógusnak lenni Mo.-n? Azt még Bear Grylls sem vállalná!!!!!!!!!!
És ez itten a baj! A tanárt nem érdekli a rendőr, a MALÉV-ost a BKV-s és így tovább. Ezek, a politikusok, erre jöttek rá, és látták meg benne a lehetőséget. Most olyanról hogy magyar szakszervezetek ne is beszéljünk, még kimoderálnak...

váj mí 2012.10.09. 20:40:10

@01234567: Én egy olyan csomagot szeretnék már látni, amikor az a fasz Matolcsy a maga, az elvtársai és a sleppje kárára téved 100 milliárdocskát. Hát, itt fogok megrohadni a hanyatló Nyugaton, ha erre várok, azt hiszem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.10.09. 20:45:12

Nyilván nem lehet általánosítani, hogy "Magyarországon otthagynak megdögleni az árokszélen" vagy akármi, de alighanem mindannyiunknak vannak meghatározó élményei.
Anyukámnak,amikor 9hónapos terhesen elesett, és senki nem segített neki percekig. Nekem amikor egyszerűen elájultam a buszmegállóban, bele egy pocsolyába, és jópár ember beszólt, hogy mér vagyok részeg reggel 10-kor, és senki nem segített (nincs egy hajléktalan ábrázatom, 22 éves voltam).
Lehet, hogy egyszerűen szerencsétlen rossz időzítés,és lehet, hogy máshol is megtörtént azóta (habár akárhány motorral esésre, kutyaharapásra, bazinagy eltanyálásra emlékszek az elmúlt 10 ázsiai évből, mindig volt ott valaki).
És vannak emberek, szerintem, akik simán jól elvannak akkor is, ha körülöttük mindenki morc, depis, és vannak olyan személyiségek, akikre sokkal erősebben hat a kollégák, szomszédok, buszon tülekedők stb negatív "energiamezője". Nem feltétlen az ország hibája. Én pl ilyen sérülékeny vagyok, nagyon megvisel a szurkapiszka, hátbatámadás, munkahelyi negatív hangulat. De még az is,hogy értem, mit nyavalyognak mögöttem a buszon. Én imádom annak a pozitív mellékhatásait,
hogy nem értem az embereket körülöttem,vagy csak direkt odafigyelve értem (ez nem azangolra vonatkozik sajnos). Egyszerűen nem szívja le az energiámat. Mást ez halálra frusztrálna, hogy nem tudja állandóan kontrollálni, mifolyik körülötte.
Szóval, miért is kéne, hogy mind ugyanúgy működjünk?

01234567 2012.10.09. 20:58:22

50 év és elérjük azt ahol most tart a Német, Osztrák gazdaság...
..csak idő kérdése. Az a baj 20 éve voltunk tőlük 25-re...

01234567 2012.10.09. 20:59:04

@váj mí: 50 év és elérjük azt ahol most tart a Német, Osztrák gazdaság...
..csak idő kérdése. Az a baj 20 éve voltunk tőlük 25-re...

leblebi 2012.10.09. 21:08:42

@Gondolkodni Próbáló Birca: :DD hehe, ez azért meredek.
Persze, mindennek van jó és rossz oldala, asszem írtam is a kommentben.
Mindettől függetlenül a fapofa magyarokra ráférne egy kis rakkendroll, én azt mondom.

váj mí 2012.10.09. 21:11:30

@Chang Yai: Nem kell, dehogy. Sőt, Isten őrizz, hogy mindenki egyforma legyen. Brrr!
De az általános búvalbaszottság azért előbb-utóbb mindenki optimizmusát kikezdi, szerintem. Persze, nem is kell állandóan fakutya-üzemmódban vigyorogni, de azért valahol a kettő között lenne normális. No szerintem, persze.

@01234567: Én ennél pesszimistább vagyok e tekintetben.
Hm, lehet, most kiröhögsz, de amikor a 2000-es évek közepe felé Budapestre költöztem, szinte az összes karaktert felfedeztem a Szomszédok című elévülhetetlen teleregényből, akár a buszmegállóban is. Horváth Ádám ezért még a pokolban fog meglakolni, amikor végtelenítve levetítik neki mind a 331 fejezetet. Az örökkévalóságig.

tinu 2012.10.09. 21:18:51

Eddigi első kommentem. : ) De a beszélgetés során előkerült egy téma, ami nekem a legmarkánsabb élményemet feszegeti, amit akkor éltem meg, miután hazaköltöztem Pekingből majdnem 2 év után. (Nyilván nem a véletlen műve, hogy hasonlót fogok írni, mint Lobelt Ledford.)
Elöljáróban csak annyit, hogy Budapesten születtem és ott nőttem fel, nem is éltem máshol Magyarországon belül. Mielőtt Kínában kötöttem ki, én is azt gondoltam (asszem ez "divat"), hogy Budapest élhetetlen város stb. Budapestet akkor szerettem meg először, mikor 8 hónapot töltöttem Kína egyik legszebbnek mondott városában (Hangzhou). Mit ne mondjak, mikor hazaértem, Budapest hirtelen megszépült számomra. De ez az élmény halványult, míg végül 5 év múlva újból Kínába, méghozzá Pekingbe vetett a sorsom. Mikor idén januárban hazajöttem, euforikus boldogságot éreztem olyasmik miatt, amiket korábban természetesnek vettem, vagyis fogalmazhatnék úgy, hogy semmibe vettem. De Peking megtanított rá, hogy élvezni tudjam az olyan "apróságokat", mint a nap látványa az égen, a tiszta levegő (igen, Budapesten tiszta a levegő). Rájöttem, hogy Budapest egy élhető város, hiszen másfél óra alatt simán át lehet érni rajta tömegközlekedéssel. Szinte alig van ember a metrón. : ) Az utak szűkek, a forgalom nem túl nagy, minden emberléptékű. : ) És igen, őszintén úgy éreztem, hogy az emberek udvariasak, mosolygósak, kulturáltan viselkednek. Az autósok megállnak a zebráknál, ha gyalogost látnak. Igen, igen, Magyarországról és Budapestről beszélek. : ) Vagyis ha kellő távolságból nézzük a dolgokat, meg kell állapítanunk, hogy Budapest igenis Európában van. : ) Tudom, hogy minden relatív, mert én meg Nyugat-Európában nem éltem.
És azt is beismerem, hogy azóta az eufóriám meglehetősen lanyhult. : ) Már észreveszem, hogy az emberek mennyire frusztráltak, hogy pár perc alatt egymás torkának esnek a buszon, vagy a játszótéren, puskaporos a hangulat, na. De Peking után szignifikánsan kevesebbet panaszkodom Budapestre, ez biztos.: )

padlas 2012.10.09. 21:31:12

@Nyulz of the World: sok mindenben igazad van, tényleg néha nagyon felnagyítanak egyéni problémákat az emberek, és az sem helyes. Nem is igazán szeretem az ilyesfajta általánosításokat, pont azért szoktam sokszor statisztikákat, mutatószámokat, nemzetközi összehasonlításokat felhozni, mert egyéni élettörténetek alapján mindenre lehet példát és ellenpéldát is mondani.

Ennek szemléltetésére vegyünk mondjuk valami semleges témát: kutatások kimutatták, hogy a dohányzás növeli a tüdőrák kockázatát. Nemdohányzó férfiaknál 1 százalék körüli a kockázat, dohányzó férfiaknál ez 17 százalék. Tehát a kockázat a dohányzóknál magasabb, viszont mivel közel sem száz százalék, rengeteg olyan személyes sztorit el lehet mondani, hogy "az én nagyapám világéletében dohányzott, és mégis 90 évesen halt meg természetes módon". És persze több ilyen sztori lesz, mint olyan, hogy a dohányzó nagyapám meghalt tüdőrákban, mert a 17 százalék még mindig jóval kevesebb mint az esetek fele. De ettől még az igaz, hogy a dohányzás növeli a tüdőrák kockázatát, mert a 17 százalék sokkal magasabb mint az 1 százalék, és aki ilyen "sokáigéltdohányzónagyapám" sztorikkal próbálja bizonyítani az ellenkezőjét, az hibát követ el.

Na de a kérdés az, hogy amikor te azt mondod, hogy nem is bonyolult Magyarországon a hivatalos ügyintézés, mert te mindig kedves ügyintéző nénikkel találkoztál, akkor vajon mit csinálsz? Mert szerintem ugyanúgy általánosítasz egy személyes sztoriból, mint azok, akik szerint Magyarország élhetetlen hely, mert csúnyán nézett rájuk a szomszéd.

Annak fényében meg különösen érdekes a kedvesnénis érvelésed, hogy a magyarországi ügyintézés bonyolultságára szakmai elemzések is rendre rámutatnak. Szóval ezért érzem néha úgy, hogy az összképet kevésbé veszed figyelembe, elég neked ha a te szűk környezeted rendben van.

De nem akarok igazságtalan lenni veled szemben, szóval hadd szögezzem le, egyáltalán nem gondolom, hogy ezt a hibát kiugróan sokszor követed el. Azt hiszem, inkább azért tűnik fel tőled jobban, mert annyiszor rámutatsz arra, hogy a másik oldal általánosítása milyen butaság, hogy nagyon kontrasztos, amikor a saját részedről elköveted ugyanezt a hibát, és nem ismered fel. Meg azért is, mert aki jobb körülmények között él, attól nagyobb rálátást várok el. Jobban meg tudom érteni, ha egy egyik napról a másikra élő szerencsétlen a maga bajával van elfoglalva, és ezért nem veszi észre a tágabb társadalmi történéseket, mint ha egy jómódú ember teszi ugyanezt.

bpetya75 2012.10.09. 21:35:09

@tinu:

Csak hogy maradjunk a szubjektívumoknál: 16 éves koromban egy két hetes természetvédelmi táborban voltam a németeknél. Amikor hazafelé a Déliben vártuk a vonatunkat, majd leesett a fejünk ahogy forgolódtunk a "jó nők" után. Azért az idézőjel, mert visszagondolva szerintem legalább a fele max átlagos volt, de két hét koplalás után felüdítő és (a nyakunkra nézve) fájdalmas volt újra itthon lenni :-D

váj mí 2012.10.09. 21:35:17

@tinu: Te, ez teljesen rendben van, amit írsz, hiszen minden valóban relatív. Viszont egyelőre Magyarország Nyugat-Európához szeretne felzárkózni (állítólag). No, ahhoz képest legalább két generációnak kellene kihalnia hirtelen, hogy elérjen bármit is, ami előrébb löki. Kínát talán még megelőzi életszínvonalban, de ezzel a stílussal, ami dívik, leküzdi magát, ne félj. Hamarosan ott érezheted magad, csak a rassz lesz más.

bpetya75 2012.10.09. 21:42:54

@padlas:

Lehet, hogy rosszul látom, de szerintem természetes dolog az, amit Nyulznál (vagy akár nálam, esetleg Lobeltnél, bocs, ha valakit kihagytam) felfedezhetsz.

Ha az inga kileng az egyik irányba (a poszt utolsó "fejezete" és az arra rímelő hozzászólások), akkor nyilvánvaló, hogy a másik irányba is ki fog. Az egyensúly a legalapvetőbb természeti törvényszerűségek közé tartozik, az pedig így alakulhat ki. Persze csillapított rezgőmozgással hamarabb elérhető a nyugalmi állapot, de ennyire simán nem lehet bevinni a fizikát az emberi kommunikációba azt hiszem ;-)

tinu 2012.10.09. 21:46:59

@váj mí: én nem is az életszínvonalról beszéltem : ). A legtöbb dolog kulturális különbség, és ez nem fog változni, mert viselkedéskultúránkat tekintve mégis csak európaiak vagyunk.

01234567 2012.10.09. 21:51:47

@váj mí: A magyarországi magyar emberek. A párom vajdasági. Hát igen érdekes az ő szemével látni minket. És érthetőbbé tesz sok mindent a számomra. Ó mennyi vérmélymagyar elcsodálkozna ha akár csak egy határontúlit is normálisan végighallgatna. Sokat segített egyébként nekem a külföldön töltött több mint 7 év. ott nyílt ki igazán a szemem. Ez az alapjában tehetséges nép a mentalitása miatt reménytelen. És azért hogy hagyta hogy az a koszos tehetségtelen gerinctelen primitív 20% felülre verekedje magát, és élősködjön rajta. Egyik a másikból fakad.

Sanyi9 2012.10.09. 22:17:25

@tinu: Szoval te eltel eleg hosszu ideig ket kinai nagyvarosban es most egyszeruen ki akarod szurni a szemunket egy sima hozzaszolassal?! Es meg buszke is vagy magadra!?!?! Micsoda emberek...

Viccet felreteve, tenyleg irhatnal egy posztot. Engem nagyon erdekel Kina (meg Del-Kelet-Azsia, meg Hong Kong/Macau/Taiwan, meg Japan, meg Korea. A tobbi orszag nem annyira... :D)

váj mí 2012.10.09. 22:29:16

@tinu: Hohohohoooo! Ahogy a Mikulás mondaná. Ok, ő lehet hosszú "ó"-val ....
Egyáltalán nem az életszínvonali különbségekre gondoltam. Azok adottak, tisztán láthatja mindenki pro és kontra, aki csak kicsit is kidugta az orrát az országból.
Éppen hogy a viselkedéskultúrára, illetve annak különbözőségére céloztam. Bocs, ha nem voltam egyértelmű.
És csatlakozva @Sanyi9: -hoz, én is szeretnék egy posztot olvasni tőled. Minél szubjektívebbet, ha lehet ;)-.

váj mí 2012.10.09. 22:33:51

@01234567: De nem hallgatnak. Érzékelhetted te is, amikor leírtam azt, hogy én magyarországi magyarokkal csak szívtam eddig külföldön, lett itt hirtelen olyan össznépi összefogás, amit másra kellene inkább mozgósítani. Ok, én erdélyi vagyok, az meg vörös posztó, mert majd ők biztos mind a Vityára meg a Vityáért, meg a lófaszt mama! Már akkor is röhögtem rajta, amikor Tusványoson alakított a csíkos ingében, a másik bohóc, Lacika mellett. Pedig Tusványost még szerveztem is anno ...

padlas 2012.10.09. 22:55:39

@bpetya75: ami igaz az igaz, nehéz ezzel vitatkozni. Azért a lelkem mélyén kicsit irigyellek Petya, hogy ennyire jól meg tudod fogni a dolgokat :)

01234567 2012.10.09. 23:01:20

@váj mí: Normális tiszta politikai erő, nem vezette ezt az országot 1848 óta, az országért önzetlenül tenni akaró,művelt társadalmi elitünk is a reformkorban volt utoljára...az igazi baj a kilátástalanság, hogy irigyeltem a svédet, hollandot, franciát, norvégot, volt mire hazamennie, nekik élmény, kaland volt külföldön, nekem meg a hátország nélküli muszáj....

váj mí 2012.10.09. 23:12:23

@01234567: Ezt azért nem gondolod komolyan, szerintem. Ugye, nem? Mármint a hátország nélküliséget. Ne hülyéskedj, ennyire nem lehet rossz.
Ha nekem bajom van, tényleg komolyabb bajom, akkor hazamegyek Brassóba. Pedig ott már csak hotelben tudok megszállni, de leülök a Cenk tövébe, felmászok a Kockavárház, kigyalogolok a Hétlétrákhoz, és visszajön minden, a gyerekkor, meg hasonlók. Megnyugszom. Otthon vagyok. És az jó. Még ha az otthon meg is változott. Neked is van biztos ilyen "otthonod".

01234567 2012.10.09. 23:21:03

Ez a része nekem is meg van. De kenyeret nem ad. És én nem akarok külföldön élni, nem is tudnék. De otthon sem éhen halni. Így meg nem telhet el az életem. És ebben nem értettem egyet a posztíróval, ez nem az emberek hibája, erről a politikusok és a gazdasági elit tehetnek. Egzisztenciálisan élhetetlenné ők tették az országot, a morális válság, és a társadalom káosza részben ennek is következménye. Idióta szöveg: EU gyarmat, a k@rva anyjukat, mi saját magunk gyarmata vagyunk.

ZOH 2012.10.09. 23:27:45

@01234567: "ez nem az emberek hibája, erről a politikusok és a gazdasági elit tehetnek." -- es a politikusokat kik valaszottak meg? ja hogy az emberek...

enrobag 2012.10.09. 23:39:58

@váj mí: most olvasom a napi termést. A legostobább hozzászólást azért neked sikerült megszülnöd. Pedig erős volt a mezőny. De ez a sommás vélemény azért megérdemli a külön elismerést.
"mondjuk az sem deríti jókedvre a még aktív és otthon, nem állami szférában dolgozó réteget, hogy az ő kárukra döntenek sorban a mindenkori kormányok csak azért, hogy a cirka 3 milla nyugdíjas szavazatát megkaphassák. " Ha esetleg nem tudnád a "nyugdíjasok" nem egy homogén csoport. Sem kor szerinti megoszlásuk (akár 50 év is lehet a két szélső érték között, korkedvezményes rendőr és 95 éves öregségi nyugdíjas.) Összetételük iskolázottság és társadalmi státusz szerint kb. követi az aktív munkavállalók megoszlását. Így aztán rendkívül ostoba dolog azt hinni, hogy a nyugdíjasokra en bloc kimondható a politikai képzetlenség, a totális befolyásolhatóság és pláne az egyöntetű, egyirányú szavazás négyévenként.

váj mí 2012.10.09. 23:41:03

@01234567: Nem, kenyeret más ad. Azért élek ott, ahol. Hogy ki meg mi tehet erről? Már rég nem érdekel vérre menően. Valamikor még érdekelt annyira, hogy aktívan részt vettem benne. Most már csak annyira érdekel, hogy majd elmegyek szavazni. Mert valszeg, egyszer majd haza-haza költözöm.
Magyarországot is szeretem,de még nyugdíjasként sem látom a nyugodt 1-2-3 évtizedemet ott.
A saját maga gyarmata .. na igen, önmaga tette magát azzá, amivé. Romániába is betelepült a szolgáltató-ipar. Én '97-ben Bukarestbe ingáztam Brassóból a Nationalnek meg a Discoverynek fordítani és feliratozni. No, ne tévedjünk, angolról magyarra, nem románra ;). De Románia túl nagy ország egy egy-lépéses "gyarmatosításhoz". Magyarország meg pont megfelelt, pláne, hogy önként ajánlotta fel magát. És nem tudta kihasználni a helyzeti előnyét, csak élvezte a pillanatnyi "celeb-létet", de nem épített ... sajnos.

váj mí 2012.10.09. 23:46:55

@enrobag: Köszönöm szépen az elismerést, de ezt sok szeretettel tolmácsold a mindenkori magyar kormánynak. Mert az ő politikája tükrözi ezt a hozzáállást. Ha nem vetted volna észre ...
(A személyeskedést viszont nagyon nem ajánlom neked a saját nagyszüleimet illetően, mert mindannyian elhunytak, és ha mégis megpróbálkozol, olyat írok vissza, hogy kimoderálnak egyből. Csaxóltam, előre, hogy tudd).

bpetya75 2012.10.09. 23:47:04

@padlas:

Kevés igazán jó tulajdonságaim egyike, hogy bárkitől képes vagyok tanulni. Ezt a megközelítést pl egy enyhén kocka évfolyamtársamtól tanultam. ;-)

ZS0LT 2012.10.09. 23:48:43

@nigara:
"@váj mí: csak a vény nélkül kaphatóakat lehet reklámozni mindenhol a világon."

Na mondjuk erre mérget ne vegyél. Az USAban raklámozzák a vényköteles gyógyszert is, hogy ha ilyen-meg-ilyen betegséged van akkor kérdezd meg az orvosod, hogy jó-e neked?

01234567 2012.10.09. 23:55:10

@váj mí: Ami Mo.-al történt külön blogot töltene meg. Nekem csak az a furcsa, hogy az emberek nem hogy azt nem fogják fel mit tettek velük, az országukkal, azt sem fogják fel mit tesznek, és látom, soha nem fognak megálljt parancsolni ennek...

enrobag 2012.10.09. 23:56:05

@váj mí: hogy jönnek ide a nagyszüleid? Mi a fenéről beszélsz?
Mindegy is. Én lefekszem, hogy reggel, a csúcsforgalomban kipihenten tudjak kommandózni a kerekes táskámmal a buszokon:-)))

váj mí 2012.10.10. 00:03:11

@enrobag: Csak úgy, hogy életük utolsó
10 illetve 15 évében ők is nyugdíjasok voltak csak elejét akartam venni ...
De a személyes száltól eltekintve azért a lényeg átjött, nonem? Nem én vizionálok ugyanis 3 milla nyugdíjasnak (függetlenül a nyugdíjak mértékétől) kedvező kormányokat, hanem a kormányok vizionálják maguk mögé a 3 milla nyugdíjast, szavazóbázisként. (aztán, hogy így jön be, hogy úgy ...).

váj mí 2012.10.10. 00:04:39

@01234567: No, és úgy gondoltad, te majd felveszed a harcod?
Hm, hány életed is van?

mommmmo 2012.10.10. 01:46:27

Hm, nekem is udoto Budapest Azsia utan... Lasd kihivok egy vizvezetekszerelot, akkorra jon, amikor mondja (nem fel nappal kesobb) tobbet tud a csovekrol mint en, es nem is arasztja el vizzel a lakasomat, ami az emirsegekben standard volt egy ilyen latogatas alkalmaval...
Megmondom oszinten ott csak azert volt erdemes ilyen "szakembereket hivni" mert ha o probalkozik a szerelessel es nem en, megiscsak ot fogja agyoncsapni az aram ami megiscsak pozitivabb, mintha engem...

Es amugy en nem ertem ezt a sok kesergest az emberek viselkedese miatt, ok, nincs a fejunkre ragasztva az allando vigyor, mint masoknak, de peldanak okaert az angolok kozott van egy olyan hangos ordenare reteg, ami aztan tenyleg meghatarozza az utcakepet... Es a tipikus poszkombunko viselkedes, ja az letezik, de en pl Kelet Magyarorszagon sokkal inkabb latom mint Budapesten... En igy, hogy felevente kukkantok haza,ugy latom, az kihaloban van.
Amit en problemanok latok az egyreszt az, hogy egy rakas dolog sz@rul van menedzselve, es hogy bar megvannak a demokratikus intezmenyek, az emberek meg mindig nem tudjak hogy mi az hogy erdekkepviselet. De az emberek viselkedese szerintem pozitivan valtozik, lasd mar a metromozgolepcson is oldalra allunk, a legtobbszor legalabbis.

mommmmo 2012.10.10. 01:55:01

@bpetya75:
Bocsi, off: Es hogy miert irok kismamakent hajnali 2~kor: a babanak novesi rohama van, es ugy fesziti a bordaimat, hogy egy dekat nem birok aludni...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2012.10.10. 03:31:19

hát ez gyönyörű. őt nem érdekli a pénz, de legalább négy mondatban leírja hogy mennyit rakott félre, hogy mennyivel többet keres az apjánál, hogy mennyire jól meg van fizetve. hát persze. őt nem érdekli a pénz. gondolom angliába is csak azért megy mert jobb érzés idegen ország szavait hallani nap mint nap mint a sajátját.

a legszebb az egészben (egyfajta pont az amúgyis elég komikus alapra) amikor leírja nagy bőszen hogy a mi népünk tehet arról hogy relatíve szarban van és hogy amíg nincs hajlandóság a változásra akkor bizony nem lesz semmi. egyrészt aki ilyen kijelentést tesz az pl nem ismeri a saját hazánk történelmét illetve fogalma sincs arról hogy itt mi zajlott meg máshol mi nem. de továbbra is lehet nyomatni a nyugaton jobban dolgoznak meg megbecsülik egymás dumát, a marketinges holdudvarod biztos elhisz ilyen baromságokat.. de könyörgöm, legalább ne írj le ilyeneket hogy mi nincs az emberekben...miért benned mi van? az hogy kimész máshová, azt meg leszarod itt mi van? te kevesebbet teszel azért hogy jobb legyen mint bárki aki otthon van és ott dolgozik. heló.

Lobelt Ledfold Reloaded 2012.10.10. 05:51:40

@tinu: „A legtöbb dolog kulturális különbség, és ez nem fog változni, mert viselkedéskultúránkat tekintve mégis csak európaiak vagyunk.”
Pontosan :-)
A többi nem Tinunak szól, csak bele a nagyvilágba :-)

Tovább megyek. Ég és föld a különbség. Egy Budapest méretű település az konkrétan kisváros Kínában (közel 100 olyan város van, ami hivatalosan is 2 millió feletti lakossal rendelkezik).
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_cities_in_the_People's_Republic_of_China_by_population
Arányaiban olyan, hogy Budapest Kínába helyezve kábé egyenrangú lenne a hazai lista szerinti Sajószentpéterrel vagy Maglóddal.

Ezek a kínai városok amúgy fejlettek, főleg a nagyobbak, jóval fejlettebbek mint Budapest (infrastruktúra, tömegközlekedés, tervezettség stb.). Miért fontos ez? Mert pölö Pekingben a 13 zsír új metróvonal (370km összesen, Budapest 31) ellenére is horror közlekedni, magyar szemmel nézve legalábbis. Namost, Peking a világ egyik legdrágább (20. hely környékén Forbes lista szerint) és legmodernebb városa (konkrétan a 2-3 szintnél magasabb épületek 80%-át 10 éven belül húzták fel: érdekes adat - en.wikipedia.org/wiki/List_of_tallest_buildings_in_Beijing).

Csakhogy a világ lakosságának többsége nem modern helyeken lakik és még csóró is, Peking alighanem a világ nagyvárosainak top helyei között szerepel élhetőség szempontjából.

Járt már valaki Manilában? Azért hozom fel ezt, mert oda volt szerencsém elmenni. Budapest (Magyarország) koszos, ótvar, lerobbant, élhetetlen hely lenne? Hihi… nem is sejtitek. És akkor én még nem jártam Afrikában, de még sorolhatnám a neccesnek gondolt környékeket…

Ha egy három-négyszer termelékenyebb (azaz gazdagabb, legyen GDP alapján kijelentve) országot (mondjuk Ny-EU) veszünk alapul akkor ott sok olyan dologra is jut pénz, amire odahaza nem. Hülye gyerekek által felkent graffitiket el lehet tüntetni és lehet időben cserélni a kiöregedett gépparkot is. Ha dübörög a gazdaság és jól élnek az emberek kevésbé frusztráltak, ezek mind segítenek. Aki Ny-EU módon akar élni, az menjen Ny-EU-ba, ez tökéletes rendben van. Érezze jól magát.

Csak ne higyje azt, hogy az a “normális”. Az a kiváltságos, az etalon ha úgy tetszik, de nem a “normális”. Ha Manchester meg Budapest között kellene választani, hogy hol kellemesebb és egyszerűbb az élet, objektíven én is az előbbit választanám. Ez mégsem jelenti azt, hogy Budapest a poklok bugyra. Az ugyanis köztudottan Detroit.

2012.10.10. 06:51:12

@Lobelt Ledfold Reloaded: Nem kellene annyit lopni, és akkor jutna itthon is sok mindenre pénz. :S

Lehet, hogy valaki megelégeli ezt a mutyizós, urambátyám rendszert, ahol legózni kell a sárga csekkekkel, esetleg úgy gondolja, hogy nem tud szakmailag fejlődni külső okok miatt, és emiatt dobbant. Nem hiszem, hogy manapság ez bűn lenne, mert senkinek sem kötelező itt leélni az életét. Az meg szerintem elég nonszensz hozzáállás, hogy mi nekünk tökéletesen jó ez a posvány, amiben élünk nap mint nap.

tinu 2012.10.10. 07:02:10

@Sanyi9: nem akarnék írni Kínáról, vagyis az én (mi) élményeimről, mert én utálom Kínát. Most miért akarnék negatívat írni? Nem célom senkit elriasztani Kínától. Mondjuk nem is hiszem, hogy tudnék. Aki szereti, vagy vágyik oda, az úgyis megy, aki nem, az meg úgyse megy, akkor miért értelme lenne egy negatív hangvételű, kiábrándult írásnak? : )))

bpetya75 2012.10.10. 08:00:24

@mommmmo:

Ezek a mai fiatalok! Már odabentről megmondják az embernek, hogy mikor mit tehet ;-)

Remélem azóta azért sikerült pihenned!

01234567 2012.10.10. 08:01:42

@váj mí: Óh neeem! Ebben az országban minden reménytelen. Itt nem kell az "Oszd meg, és uralkodj!". Itt saját magát megosztja a társadalom, csak uralkodni kell. Reménytelen.

bpetya75 2012.10.10. 08:15:10

@01234567:

Francokat! Csak nem lehet egyik napról a másikra megváltani.

Kis közösségek, helyi csoportosulások. Összetartás kicsiben. Addig is, amíg összeérnek a körök élhető életet élhet, aki benne van. Aki kimarad, annak marad a kesergés, a csömör, meg a "nem a pénz miatt mentem el".

nigara 2012.10.10. 08:18:40

@ZS0LT: Ugyan az USA-ban nem dolgoztam, de a vényköteles (és az OTC is eléggé) gyógyszerek tekintetében szinte minden folyamat harmonizálva van. Ez akkor talán kivétel. Az EU-ban mindenesetre tiltott.

mommmmo 2012.10.10. 08:27:22

Szerintem a baj a rendszerrel van, es nem az emberekkel, amugy igaza van azoknak hogy lehetne jobb is..
Ha peldaul Manilaval hasonlitjuk ossze, vagy azsiai helyekkel, ahol volt szerencsem megfordulni: ok, hogy buzlenek a nyomortol, de milyen az emberek atlag kepzettseg\kulturalis szinvonala?
Dulik az analfabetizmus, es az agyament "hagyomanyok", esattobbi.

Budapesten az emberek atlagos kepzettsegi\kulturalis szinvonala olyan mint Nyugat Europaban, megsem vagyunk ott, gazdasagilag ez a szomoru.
Vagyis igazabol szerintem egy dologban vagyunk alattuk, demokratikus viselkedesi kulturaban, es ennek a levet isszuk..

bpetya75 2012.10.10. 08:39:14

@mommmmo:

Ez hasonlít a gyerek mozgásfejlődésére. Ha kimarad a kúszás-mászás, mert egyből a járást erőltetik nála, annak a későbbiekben komoly következményei lehetnek. Ez van most nálunk szerintem. '89-ben nyakunkba szakadt a demokrácia, de nem volt szerető, óvó kéz, ami terelgette volna az újsrácokat.

Azt elképzelni sem tudom, hogy a sorstársak közül azok, akik jobban jöttek ki a dologból hogyan csinálták, de mi nem jó irányba haladunk, az biztos. Hogy ez kisebb vagy nagyobb eltérés a kívánatostól, azt szerintem nem tudjuk megítélni. Nem is feladatunk ez. Hiszek abban, hogy ha mindenki megteszi a magáét, akkor minden egyéb körülménytől függetlenül javulni fog a helyzet.

01234567 2012.10.10. 09:02:08

@ZOH: Ember!Eleve választani a lakosság 40 % megy el.Ebből a 40%-ból szavaz a parlamenti pártokra 30% kb., max 35. Azaz 3000000 ember van az országban aki "ezeket" hatalomhoz juttatja.

Frau Holle 2012.10.10. 09:04:14

@01234567: Ha elfogadjuk reménytelennek, az lesz.
Miért kellene beletörődni? Ez - most tényleg ne haragudj meg rám, nem rád értem csak erre a gondolatra - de butaság.

01234567 2012.10.10. 09:07:02

@bpetya75: Már én is látok erőket a "mélyben" amik ha zászlót bontanak ott vagyok. Mezőgazdasági végzettségű révén nekem Ángyán nagyon ott van. De őszintén megmondva, én tartok tőle, hogy a pitiáner, önző, bunkó, primitív, gazdasági és politikai elit az összeomlásig és egy komoly felfordulásig viszi az országot.

Sanyi9 2012.10.10. 09:09:41

@tinu: ezt nem igazan ertem. Ha utalod Kinat, miert eltel ott evekig? Vagy ez ido alatt utaltad meg?

Frau Holle 2012.10.10. 09:10:11

@bpetya75: Nekem van erre elképzelésem. Kevésbé voltak megfelelési kényszeresek (kishitűek, kevésbé mertek kicsik lenni, a sor ízlés szerint szabadon folytatható). Jobban merték felismerni, védeni az értékeiket,érdekeiket, nem akartak mindenkinek aki arra jár (megmondóember, befektető, akárki) megfelelni. Ha előnyosnek látták, akkor megfogadták a tanácsot, üzletet kötöttek, eladták az üzemet, de csak azért hogy megsimogassák a kis fejüket, csak azért nem.
Szerintem. (Sarkítottam persze.)
Épp ezért nem tetszik ez az itt-minden-rossz-mi-is-rosszak-vagyunk hozzáállás. Hihetetlenül káros.

bpetya75 2012.10.10. 09:18:01

@01234567:

Ez a veszély fennáll, már csak ezért is roppant fontosak a lokális összefogások. Ha borul a bili, egyedül nem marad talpon senki. Közösségben igen.

@Frau Holle:

Lehet benne valami, bár az még mindig kérdés számomra, hogy mi volt az oka ennek a kishitűségnek, olcsójánosságnak vagy akárminek.

Mondjuk az is kérdés, hogy jól látjuk-e a helyzetet. Magyarok vagyunk, a magyar viszonyokat ismerjük a legjobban, ettől várnánk a legtöbbet, ezzel szemben a legnagyobb bennünk a csalódottság. Birca hozzászólásából is látszik, hogy nem olyan egyértelmű, hogy ez itt Európa alja. Bár ettől megnyugodni nyilván nem szabad...

Igen, ez az általad kritizált hozzáállás engem is zavar, én is károsnak tartom. Nem segít a javulásban, sőt hátráltat.

01234567 2012.10.10. 09:19:49

@mommmmo: Én személy szerint meg tudok őrülni a "vazee születhettél volna Afganisztánban is" típusú lózungoktól. (van még egy pár)Nem b@zdmeg én Magyarországra születtem, ahol az emberek a rendszerváltáskor éltek egy bizonyos társadalmi, kulturális és egzisztenciális nívón. Hát most igen csak alatta vagyunk. És nem a bantu négereknek jött el a demokrácia, hogy hujjé van cola a boltban, sőt egyáltalán van bolt! De ez igazán már ott sem megy, lásd az arab országokat, Irakot . Én tudod még emlékszem a jelmondatra Antal Józsi bácsi mögött a lepedőn:" Semleges Magyarország, erős forint, erős gazdaság!"Ja....

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.10. 09:20:38

@Gondolkodni Próbáló Birca: nagyon sok bérlőt semmi sem kerget el. Fűtés, víz és villany nélkül magára zárja az ajtót. :-) No meg, amikor a földszinti, szolgálati lakást elfoglalják önkényes lakásfoglalók és a számlát, amit felhalmoz, amíg a rend őrei ki nem vizsgálják és ki nem teszik (2.5 év, saját példa), azt szétdobják, mint a ház adósságát és minden lakónak fizetnie kell. Hát nem szép? :-)

01234567 2012.10.10. 09:21:53

@bpetya75: Ha borul a bili, azt is mindig a kisember szívja meg. Ugyan kevés esélyt látok, de reménykedjünk benne, talán mégsem.

Frau Holle 2012.10.10. 09:26:01

@bpetya75: Igen, az ok feltárása nagyon fontos lenne. Már csak azért is, hogy levonjuk a tanulságot, hogyan kerülkhessük el.
Én egyenlőre megelégednék azzal is, ha végre mernénk hinni magunkban. Ez még pénzbe sem kerül.

01234567 2012.10.10. 09:26:33

@Frau Holle: Aki állítja a máglyát az ellen harcolhatsz. De aki a rőzsét hordja hozzá, körbeállja és üvölt hogy gyújtsuk meg?

bpetya75 2012.10.10. 09:29:21

@01234567:

Nem tudom mekkora bili-kiborulásra gondolsz, de egy bizonyos szint fölött már minél mélyebben vagy, annál kisebbet esel.

Egy totális restart sokkal jobban meg fog viselni egy brókert a Wall Streeten mint egy kazah birkapásztort a legelőn ;-)

Azért remélem, odáig nem jutunk el. Önző módon leginkább azért, mert közelebb vagyok a brókerhez, mint a pásztorhoz...

01234567 2012.10.10. 09:32:24

@Nitnitnit: Eszembe jut az az ismerősöm, aki kiment melózni, kiadta a lakását, azok meg tovább adták. 6 cigány költözött be 5 pittbullal. Amikor hazajött nem volt elég hogy a látványtól elájult, a közös képviselő még fel is jelentette, és őt baszogatta rakja ki a brigádot. 50 kg-os nőről van szó :) .Aztán komoly erőket megmozgatva, nem kis pénzért 1 év után sikerült...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.10. 09:33:32

@01234567: "erről a politikusok és a gazdasági elit tehetnek" - és ők hogy kerültek hatalomra? ott teremtek?

01234567 2012.10.10. 09:37:40

@bpetya75: Az biztos hogy nem a brókerek felkelése lesz :) . Vagy a cigányok kezdik vidéken éhséglázadás formájában, vagy a szinte leírt parasztság vagy az ellehetetlenített, totális egzisztenciális csődbe taszított, szinte csicskaként élő egyszerű dolgozó réteg, 56 szerű formában. Egyik sem szimpatikus verzió. De ez nem is kívánságműsor.

01234567 2012.10.10. 09:41:58

@Nitnitnit: A média, és az emberek kezdeti megtévesztése, majd később manipulálása révén. Mivel tehetségük, tudásuk nincs. Hatalmuk fentartása érdekében pedig megosztják és egymás ellen uszítják, a média segítségével is, folyamatosan a társadalom különböző csoportjait (ok, lásd fent) Ennyit tudnak, de mint a pri itív, bunkó , öntelt, önző emberek általában, ezt jól.

Frau Holle 2012.10.10. 09:42:58

@01234567: Ebben a tekintetben én is bpetyával értek egyet, a mikroközösségek sokkal fontosabbak, mint hinnénk.

Frau Holle 2012.10.10. 09:44:35

@Nitnitnit: A gazdasági elit speciel nem választással. Az első törvény, ami lehetővé tette cégek alakítását, még 1988-ban született. Nem véletlenül...

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.10. 09:45:13

@házelőtthinta: itt vagyok, itt dolgozom. Az anyagi dolgokat azért kötöttem ki, hogy mindenkinek tiszta legyen, hogy az alapvető megélhetési dolgaim, hol, hogyan alakultak. Mert rengeteg itt az olyan kedves ember, mint pl Te is, aki azonnal kihúzza belőle a pénz részét, ha benne van, azért, ha nincs benne, azért.
Mert gondolom ez a lényeges, neked is, látszik mi ragadta meg a figyelmed.
Annak kihangsúlyozásaként került bele, hogy nem csak azért lehet elvágyni az országból, mert ellehetetlenítették a megélhetést egy jelentős réteg számára.

Egyébként jogot tanulok, aminek ugye tehetős része történelem, politológia, politikatörténet. De természetesen nem ismerem az ország történelmét, igazad van :-)

Érdekelne, Te mit teszel naponta a Hazádért?

mommmmo 2012.10.10. 09:49:52

Amugy igen, a demokratikus kultura hianya epp errol szol.. hogy mindenki sir a bunko haszontalan politikai elitre.
Miert szavaztunk ra?
Mert nincs mas.
Miert nincsen mas?
Na igen.. itt jon a valasz, hogy azert, mert az atlag magyarnak goze nincs hogy kell a demokratikus intezmenyrendszert hasznalni.

Es ne jojjon itt senki se azzal, hogy elnyomas van, meg eroszak, es azert nincs alternativa, mert eroszakkal lenyomjak. Egy fraszt, nincsen. Egy kivert szem egy politikai tuntetesen meg nem eroszak..
Egyszeruen csak politikai analfabetizmus van.. es mivel az van, az emberek nem lesznek loyalisak a vezetoikhez, meg az allamhoz sem, pedig ez utobbi mar azt is jelenti, hogy Magyarorszag mint kozosseg nem igazan mukodik...

Amugy ebben az egeszben semmi csodalatramelto nincsen a mi tortenelmi hatterunkkel, es szerintem az is mese habbal, hogy masoknak "annyival jobb" ebben a regioban. Lasd velem a pragai repteren ugy bunkoztak, hogy az aztan tenyleg buzlott a posztkommunizmustol, meg akkor is, ha a gazdasagi mutatoik aktualisan jobban allnak.
Egyaltalan mi a fraszt mondanak a gazdasagi mutatok egy ilyen regioban ahol ilyen elkepeszto merteku a fekete\szurke gazdasag? Szerintem szinte semmit. En csak azt latom, hogy az altalam igenybe vett szolgaltatasok 30%-ert nem kapok szamlat, viszont az osszes Costa Coffe tele van a sok csori magyar emberrel:) hala a jo istennek.
Bar tudom, hogy ez a sok "feketezes" meg "szurkezes" megint teljesen igazsagtalan ujraelosztashoz vezet, szoval megertem a panaszokat. Szerintem lehet, hogy nem is a szegenyseg faj, hanem az, hogy az egesz annyira nem fair, mert annyira sz@rul van menedzselve..

Off Pedroatya: nem, nem pihentem ki magam, 4 orat aludtam, most meg dolgom va.. nem bantam volna, ha a gyerkoc csak a szuletese utan kezdi el ezt az ejszakai menetrendet.

Frau Holle 2012.10.10. 09:59:59

@mommmmo: Off: Próbálj meg aludni bármikor, amikor csak teheted! Menni fog. :) Szükséged lesz rá....:) On.

01234567 2012.10.10. 10:03:33

@Frau Holle: Volt már buta, primitív, öntelt szomszédod? Azt meghatotta a lakógyűlés? Ezeket sem fogja. az ilyen dolgok jól működnek egy okos profik vezette országban. Azok ezeknek a rezdülése alapján vezetnek, mert tudják csak így lehet. A magyar gazdasági és politikai elit mint okos profik...röhej..

Frau Holle 2012.10.10. 10:09:34

@01234567: Egy idealizált világban biztosan. De olyan nincs.
Volt ilyesmi szomszéd, addig hőzöngött, amíg el nem magyaráztuk neki hogy ez tényleg nem menő. A többiek nem voltak rá vevők. Dúlt-fúlt, de lehiggadt.
Ezért is írtam azt, hogy nem elfogadni, nem beletörődni, nem reménytelennek tartani a helyzetet. Keress minden nap a környezetedben valami pozitívat! Koncentrálj arra! Beszélgess erről másokkal! Például itt is. És akkor máris - ha csak kicsivel is - de egyből jobb lesz a világ. A pozitív válik normává.

2012.10.10. 10:45:19

@padlas: "aki jobb körülmények között él, attól nagyobb rálátást várok el. Jobban meg tudom érteni, ha egy egyik napról a másikra élő szerencsétlen a maga bajával van elfoglalva, és ezért nem veszi észre a tágabb társadalmi történéseket, mint ha egy jómódú ember teszi ugyanezt."

Tovabbra sem erzem, hogy ilyen lennek, de ezen mindenkeppen el fogok gondolkozni, mert abszolut egyetertek azzal, amit irsz.

Sajnos ez nemikepp tortenelmi hagyomanyunk, a magyar nemesseg soha nem arrol volt hires, hogy kulonosebben erzekeny lett volna a jobbagysag sorsara, es ez a kesobbiekben a gazdag varosi retegekre is igaz lett. Es sajnos ezt a tortenelmi hagyomanyt a mai elitunk is hiven orzi. Szoval csak bizom benne, hogy nincs igazad velem kapcsolatban, mert ah igen, akkor nagyon szegyenlem magam. :(

Kivetelek pedig mindig is voltak, mondhat aki akar, de en pont emiatt vagyok nagy tiszteloje Karolyinak, meg ugy is, hogy latom a hibait is. Megneznem, hogy akik ma lelkesen kommunistazzak, azoknak a felmenoi kozul hanyan dolgoztak a kulonbozo birtokokon jobbagykent? Mert ha marad az a rendszer, akkor bizony ok is foldet turnak, es nem az emelvenyrol szornak a demagog gondolataikat... Na, de ez mar messze vezet...

Lobelt Ledfold Reloaded 2012.10.10. 11:21:00

@01234567: "Én személy szerint meg tudok őrülni a "vazee születhettél volna Afganisztánban is" típusú lózungoktól."
Egy globalizált világ globalizált társadalmának vagy tagja, objektíven. Mivel a gazdaság is globalizált (főleg az) az van, hogy bár erre még nem a többség nem jött rá (pedig elég jól látható), de lényegében minden egyes időpillanatban egy kíniaval, filippínóval, kolunmbiaiaval, nigériaival versenyzel. A munkahelyedért is, de valójában sokkal rosszabb a helyzet. Az ivóvízért, a kajáért, minden csepp benzinért, úgy általában a szűkös erőforrásokért. Mivel Magyarországra születtél lehet, hogy csak negyedannyi jut Neked, mint a németnek (de mivel Magyarországra születtél van rá lehetőséged, hogy a németekhez menj és ott boldogulj), de mégis ötször-tízszer annyi jut átlag magyarként, mint a földi népesség messze többségének...
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_Human_Development_Index (Mo. 2011-es adatok szerint a 38. 187 országból az ún. Human Development Index listán, mely jelentése: "HDI is a comparative measure of life expectancy, literacy, education, standards of living, and quality of life for countries worldwide."
Nem jár Neked, de jut. A németnek sem angolnak sem jár, de jut. Egyelőre.

"...én Magyarországra születtem, ahol az emberek a rendszerváltáskor éltek egy bizonyos társadalmi, kulturális és egzisztenciális nívón. Hát most igen csak alatta vagyunk."
Ez a Te szubjektív érzeted.
Nemzetgazdaság szintjén minden létező gazdasági és bővített mutató egészen mást mutat. Ha erre az az érv, hogy ezek kamu mutatók, akkor megkérdőjelezed az amúgy többé-kevésbé egzakt közgazdaségtudományt, amihez persze jogod van.
A kultúrális nívóval amúgy egyetértek, hülyülünk, de nem ez nem magyar sajátság.
Az egzisztenciális nívót pedig köszönik szépen a mai harmincasok meg az ő gyermekeik is. Ilyen-olyan módon fizetni fogják még vagy ötvön évig azt az akkori nívót sajnos. Aki jobban él mint amit stabilan megtermel az így jár, vad világ a globál kapitalizmus.

padlas 2012.10.10. 11:35:04

@mommmmo: "Egyaltalan mi a fraszt mondanak a gazdasagi mutatok egy ilyen regioban ahol ilyen elkepeszto merteku a fekete\szurke gazdasag? Szerintem szinte semmit. En csak azt latom, hogy az altalam igenybe vett szolgaltatasok 30%-ert nem kapok szamlat, viszont az osszes Costa Coffe tele van a sok csori magyar emberrel"

És szerinted akik gazdaságelemzéssel foglalkoznak, azok erre még nem jöttek rá? Azért nem a falvédőről jöttek le ezek az emberek, meglehetősen alapos képzést kapnak arra, hogy az ilyen jelenségeket figyelembe vegyék, megvan ennek a maga módszertana. Nem csak neked jut eszedbe megnézni a tényleges fogyasztást és felhalmozást, a kutatóknak is feltűnik, ha minimálbérre bejelentett emberek rózsadombi házakat vesznek. És az átlagemberrel ellentétben egy kutató mondjuk képes reprezentatív mintavételre alapozni. Ez alapján jelenleg nagyjából a GDP 15 százalékára becslik a feketegazdaság arányát Magyarországon.
(Egyébként a 90-es évek elejére valószínűleg igaz amit mondasz, annyi minden volt átalakulóban, hogy képtelenség volt a standard módszerekkel követni mi történik, főleg hogy azokat stabilabb gazdaságokra alakították ki. De most már több mint húsz évvel vagyunk a rendszerváltás után, EU-tagok vagyunk, én nem félnék attól, hogy a nyugati módszertan nem alkalmazható)

padlas 2012.10.10. 11:45:04

@mommmmo: a hozzászólásod első felével viszont teljesen egyetértek.
Az off-fal kapcsolatban meg igazából eléggé irigyellek, bár már ott tartanék én is, hogy pár napra vagyok attól, hogy kezemben tartsam a kisbabám.

mommmmo 2012.10.10. 12:18:48

Off:@padlas: hat azert meg nem nap, honap:)) persze, tok jo az egesz.. de valahogy ugy helyezkedik el az egesz babszekcio, hogy nagyon erzem ahogy no.
On:Persze, tudom hogy vannak becslesek a feketegazdasag nagysagara, es elhiszem, hogy eleg megbizhato modon meg lehet becsulni.. arra vonatkozott amit irtam, hogy az abszolut lemaradasunkat azt altalaban a gdp alapjan szoktak megallapitani es a szituacio sokkal komplexebb annal, hogy az eleg legyen.. plusz en ugy latom, a tobbi kelet europai orszagban is megvannak ugyanazok a strukturalis mentalitasbeli problemak mint nalunk, csak a gazdasagi kovetkezmenyek mas utemben jonnek elo..

váj mí 2012.10.10. 15:04:36

@01234567: Sajnos, én is úgy látom.

@bpetya75: Sok sikert kívánok hozzá! Tényleg. De én nem hiszek benne. A politikai elitet nem sikerült leváltani több mint 20 éve, és végső soron ott dőlnek el a dolgok ...

Semmitmondó 2012.10.10. 17:02:10

Jó kis írás, kellett is egy ilyen ezen az esős napon...
Tetszik az őszintesége, a bohém, fiatalos természete, hogy leírja a saját maga által feltárt hibáit és annak konzekvenciáit is.. Tök jóóó!.
Sok sikert a továbbiakban, szerelemben, munkában és magában az életben és jó, hogy valaki végre valahára nem görcsösen éli a napokat...már kezdtem magam egyedül érezni... :)

LIKE!!!

tinu 2012.10.10. 17:08:44

@Sanyi9: Mikor először mentem ki Kínába, csak követtem a leendő férjemet. Hazajövetelemkor megfogadtam, 2 hétnél hosszabb időre nem megyek többet Kínába. Aztán 5 év alatt halványultak a negatív érzések. Jött egy lehetőség számomra, és a családunk jövője érdekében hoztuk meg azt a döntést, hogy irány Kína megint. Gondoltam, minden más lesz, talán jobb lesz, és hát nem utolsósorban már tudom, mi vár rám, nem lesz meglepetés. Két kisgyerekkel mentünk. Most már turistáskodni sem mennék Kínába. Amúgy pedig minden ellenére is megérte nekünk kimenni, ha újra döntenék, ugyanarra a döntésre jutnék.

bpetya75 2012.10.10. 19:43:20

@váj mí:

Nem számít, hogy hiszel-e benne. Ha tényleg sok sikert kívánsz, akkor az a lényeg :-)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.10.11. 09:09:59

@Gondolkodni Próbáló Birca:
"Ezek után az ember álmodozik egy olyan helyről, ahol a szomszéd nem köszön, mindenki leszarja a másikat, s ha valaki meghal, akkor se veszi észre senki a hiányát."

Ez tetszett. Valóban minden csak viszonyítás kérdése.

A cikk és az egész blog nagyon tetszik. Egyetértek a cikk írójával:
"Szerintem a mi művünk, és amíg nincs meg az emberekben a hajlandóság és az akarat a változtatásra, addig nincs miért vádolni azt, aki elmegy. Akár mosogatni. Van, akinek megéri a nyugalom és a tisztelet minden nap."

Véleményem szerint mégis az a legjobb dolog, ha akik visszajönnek, azok meglátják azokat a dolgokat, amik itt folynak és kezdenek kiállni a jogaikért akár az élet apróbb dolgaiban is. Pl: a boltokban, az ügyfélszolgálatokon és az ilyen blogokon is akár. Mert a sorsunkat magunk írjuk és ha nem írjuk át a rossz beidegződéseket a saját személyes életünkben, akkor itt csak halnunk kell, mert élni azt lehetetlenség.
A külföldet járt emberek másként látják a hazai helyzetet is, nyelvet is megtanulhatnak, így nem a gödör aljáról ugatnak az égre.

Természetesen az senkin nem fog segíteni, ha itt sem akar dolgozni, meg ott sem, mert ha önmagunkkal nem vagyunk tisztában, akkor mindegy hol élünk, úgyis rossz lesz. (talán a magyarok látványos önsajnálat és szenvedéstudata nem kap akkora hátszelet más országokban....)

Natalienewmann 2012.10.14. 12:23:42

a posztíró húzzon már el rómába vagy jabában esetleg indiába és nézze már meg, hogy ahhoz képet nálunk minden busz szellő....

ez a poszt megint egy akkora tragédia volt.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.15. 16:16:18

nem olvastam el, lehet nem az enyém az első ilyen komment, de 100%-ban egyetértek a szerzővel, el kell húzni a büdösbe innen és soha vissza nem jönni

az hagyján, hogy épp téglánként szedik szét alattunk az országot, de a kurva mentalitás mind az utcán, mind a multiknál egyszerűen menekülésért kiált

régen nem tűnt fel, hogy mennyi faszfej van itthon, sokkal jobb volt külföldön élni

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása