oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 07. 07:38,  A honvágy ravasz állat 191 komment

2012. október 07. 07:38 Határátkelő

A honvágy ravasz állat

Mai írásunk szerzője már többször dolgozott Ausztriában, és bár most Magyarországon van, ismét állást keres a szomszédban. Nagyon elgondolkodtató dolgokat írt meg honvágyról, arról, milyen magyarokkal együtt dolgozni külföldön és a végkövetkeztetése: csak az első fél évet bírd ki!

Ausztria tábla.jpg

„Azt hiszem, akinek főiskolai, egyetemi végzettsége van, hiába olvassa a posztomat, ha azzal a kaliberrel akar kint elhelyezkedni. Én fizikai melós vagyok (szakmunkás bizonyítvánnyal), szakmunkásként dolgoztam kint is, melósként. Bár...

Ausztriában dolgoztam kb. 5 évig. Tavaly jöttem haza, egyfelől magánéleti okokból, másfelől a kinti munkaadóm egy visszautasíthatatlan ajánlattal dobott meg. Kinti fizetésért, itthon folytathattam ugyan azt a munkát. Ez mostanra befuccsolt. Most próbálok újra kijutni, remélem, mielőbb sikerül. Kezdjük 7 évvel ezelőtt...

„Soha többet, csak mint turista!"

...adtam fel az itthoni kínlódást, és a vitt rá a kényszer, hogy másodszor is nekivágjak. 5 évvel előtte jöttem haza 2 és 1/2 éves, ugyancsak ausztriai kint tartózkodás után. Az azóta számtalanszor másoktól is hallott szlogennel:"Soha többet, csak mint turista!"

Az öt év alatt próbálkoztam mindennel, volt 3 munkahelyem is egyszerre, az utcán menet közben öltöztem át, kerékpárral közlekedtem, hogy valamelyest karban tartsam magam, bírjam fizikailag, mentálisan. Szabadidő és pénz híján ez volt az egyetlen hobbim is.

Aztán sérvet kaptam. Fizikai dolgozónál, ez rosszabb, mint a halál. Egy munkahelyre voltam bejelentve, ott is minimálbérre. Az utolsó betegállományban töltött hónapban 35 000 ft bevételem volt, 2005-ben. Minden tartalékom feléltem, a műtét sem ingyen volt, igaz cserébe feleannyi idő múlva dolgozhattam, mintha hagyományosan műtöttek volna.

Már egy éve hívtak Ausztriába dolgozni, én folyamatosan nemet mondtam, de ekkor nem volt választás, menni kellett. Sajnos a szakmám olyan, amiben kint el tudtam helyezkedni, hogy nem sok hétvége, szabadság stb. van. És én egyszerűen nem bírok idegenben megszokni. Honvágyam lesz, csak idő kérdése.

Dolgozni csak ott, élni csak itthon

Általában mint más ilyen formáknál, nálam is, amikor az otthoni problémákat anyagilag rendeztem, már figyel egy komolyabb összeg a bankszámlán (pár ezer euró), az otthoni nyomor, szenvedés már szinte csak nyomokban jut eszembe, és a kinti indulás ugyancsak nem habos torta első hónapjai után, beáll az ember élete egy nyugalmas normális mederbe. Azaz már jár az agyam, nem járatják.

Én azt szoktam mondani a honvágy ravasz állat. Senki nem tudhatja előre, kiben lakozik ott bent. És az a legrosszabb, ha úgy, és akkor tör rád, amikor "jól megy" kint. Mert könnyű feladni, ha nincs mit. Más a helyzet, amikor a rég vágyott autó áll az ablak alatt, és nem kell 5 percenként kilesned, hogy megvan-e még. Amikor a munkaadó egy berendezett, összkomfortos, új lakásban ad szállást, grátisz a fizetésen felül.

A júliusban és a karácsony előtti dupla fizetés, egy olyan szimpla mellett, aminek a harmadát kerested itthon. Az, hogy a szorgalmad, tudásod elismerik, a kezdeti bizalmatlanság, lekezelés után, ami nem véletlen, ha "keletről" jössz, még hatványozottabban doppingol a munkában.

Hát igen, dolgozni, csak „ott", de élni csak itthon. Mert ha vége a munkának, na, nálam akkor kezdődtek a problémák. És ezek előbb utóbb, rányomják a bélyegüket a munkakedvedre is. Vagyok olyan profi a szakmámban, hogy a teljesítményemen ez ne látsszon, de az arcomon...

Az osztrák nő nem kell

Beszélem a nyelvet, ezért is volt Ausztria a cél. Nyitott is vagyok, könnyen ismerkedem. De nekem valahogy az osztrákok mások. Kezdve azzal, hogy osztrák nő akkor sem kéne, ha fizetne. Lehet, negyvenhez közel már válogatósabb az ember, talán huszonévesen nem viszolyogtam volna ennyire.

De így hamar lejött, az osztrákoknál a rideg karrierfrau, és az egyszerű tapló parasztból van szinte választék csak nőfronton. És ha egy italos, vagy egyéb okból könnyű este után van valami összegabalyodás, ne csodálkozz, ha másnap meg sem ismer.

Én tudom, hogy a magyar nők sem angyalok, egyre jobban ott is tolódik ilyen irányban a mérce. De a magyar nők, szebbek, sokkal erotikusabbak, van ízük, zamatuk, van bennük valami. Az osztrák, íztelen, szagtalan, mint a gyümölcseik, fűszereik.

És haverkodás okán a férfiakról: nem egy nagy társaság, ital nélkül sok a fapofa, pár sör után, ha te is iszol, elmennek valamelyest, de ha berúgnak, akkor a bunkóságig őszinték, és itt a bunkóságon van a hangsúly.

Témát is nehéz akár férfival, akár nővel találni, nagyon másképp szocializálódtak, éltek, élnek, mások a gondjaik, örömeik. Itthon egyedül nem éreztem magam olyan magányosan, mint ott sokszor társaságban. De valószínű, fiatalabbaknak ez talán nem jelent olyan problémát.

Hülyeséget csináltam

Sajnos utólag be kell vallanom, ez is vitt nagyrészt a „sírba" szakmailag. Egy idő után szorgalmam és tudásom alapján az a Magyarországon számomra szokatlan helyzet állt elő, hogy egy osztrák, majd egy némettel való elég nagy beégés után, a tulajdonos engem tett meg főnöknek.

Általánosan érthető nyelvre lefordítva, amolyan telepvezető + munkavezető + személyzetis + munkaszervező lettem. Addig is, ha lehetett, megpróbáltam magyart ajánlani, onnantól minden téren a magyaroknak kedveztem. Azokat léptettem elő, emeltettem nekik fizetést, azokat vetettem fel.

Hülyeség volt. Mert kint keresd a magyar társaságot, de csak kötetlenül, szórakozni, munkahelyen kívül! Munkában bármilyen formában, üzletben, vagy ha kiszolgáltatott vagy, fontos segítség kéne, kerüld a magyart! Vagy legyél nagyon óvatos! Én nem tudom, mikor lettünk ilyen nép, fiatal emlékeimben, 80-as évek vége, 90-es eleje, más emlékek élnek bennem viselkedési normáinkról, morálról.

Mindig más a hibás

Lehet, idealizált a kép. Igazából ez itthon fel sem tűnt. Mióta tavaly óta itthon vagyok, már nagyon durván feltűnt. Igaz, amikor 2000 fordulóján először kint voltam, akkor is láttam furcsa dolgokat nemzetem fiaitól, főleg egymás ellen, de akkor kevésbé érintett, fiatalabbként igazán nem is vettem fel. De ez a mostani zorall volt.

Kezdődött azzal, hogy azt a kollégámat, aki eredetileg kivitt, sértette, hogy én lettem a főnök, és így 300 euróval több lett a fizetésem. Azaz igazából a feleségét sértette. Mivel az asszony piszkálta, ő sunyi módon elkezdett ellenem piszkálódni.

Nem egy IQ fighter-ről beszélünk. Már több éve kint volt, de a nyelvet elég alapszinten beszélte, szakmailag is elég gyenge lábakon állt, mint ott utólag rájöttem ez az érdek vezérelte anno arra is, hogy engem odavigyen. Az én oldalvizemen már ő is jól elevickélt. Addig.

Rögtön talált partnert is, azt az embert, akit én léptettem elő, emeltettem meg a fizetését 30 százalékkal. Csak egy rendőri ellenőrzésnél kiderült, amit addig én sem tudtam, hogy a beosztáshoz szükséges papírja, jelen esetben, hogy egy szállítási fokozattal többet vihessen, nem érvényes.

A munkahelye megmaradását nekem köszönhette, igaz visszakerült az eredeti beosztásba, a korábbi fizetésért. De én lettem a bűnbak, mert kevesebbet kellett volna szállítani, küldeni, és akkor nem bukik le. Elmondanám, akkor csak lestem ezen, azóta rájöttem ez igazi magyar logika. Mindig más a hibás.

Megfúrtak, elegem lett

Megfúrtak, a tulajdonos osztrák mentalitással nem tudta elképzelni, hogy amit a földijeim rólam állítanak, az hazugság, és ők nem azért mondják ezeket, mert ők eredményesebbek lennének, mint én, hanem csak primitív irigyek.

Ők nem fogták fel, mit tesznek, hiába figyelmeztettem őket, ez nem az az ország ahol a vamzert, pusztán a vamzerolást jutalmazzák. És ugye voltak még a tipikus langyos magyarok, akik kussoltak, ha ez a két okos brekegett, közben a hátuk mögött nekem szidták őket, de gyáván meglapultak, csak maradjanak ki ebből, nekik ehhez semmi közük. Lett.

A tulaj sejtve valamit, engem csak "lejjebb" helyezett. Ezt a két idiótát bízta meg, hogy akkor csinálják. Egy hónap múlva kirúgta a már egyszer bukottat, 3 múlva a másik hülyét. De sajnos nagyon elrontották a helyet.

Szép lassan a langyosok is felfogták, mellém kellett volna állni, mivel a munka ugyanannyi maradt, de a tulajdonos, „ha ilyen gyíkháborúkra van időnk, akkor biztos kevés a meló" jelszóval, nem vett fel embert a két kirúgott helyére. Nem bírták a tempót, ők is elmentek.

Itthon is ellehetetlenítettek

Hiába helyezett vissza a tulaj, nekem is elegem lett, ebben a fentebb írtak, az "életről", csak besegítettek. Mondtam kilépek. Ekkor ajánlotta fel a tulajdonos folytassam itthon. Megpróbáltam.

Elég egyedi szakmám van (ezért nem is írok konkrétumokat, még itt is a gyíkháború, ha valamelyik "kolléga"idetéved), sajnos sok minden befolyásolja az eredményességet. Mivel hazajőve ilyen kondíciókkal nagyon sok irigyem lett, el is lehetetlenítettek, meg is fúrtak, úgy, hogyha nekik nem, legalább nekem sem.

Minden haszon nélkül, sőt olyan is, akit belevettem, vagy segítettem, így magának is ugyan annyit ártott. De irigy frusztrációja vállaltatta vele azt a rizikót, hogy ezen az áron is megpróbálja, megfúr, hátha átveheti a "hatalmat".

De volt olyan is, aki csak passzióból, vagy annak ellenére rúgott rajtam, hogy kenyeret adtam neki. Röhej. Igazából nem kirúgott most sem a tulaj, megváltoztatta az anyagi kondíciókat, amit az ő meglepetésére nem fogadtam el. Annyi pénzért már nem érte volna meg kitenni magam mindennek.

Itthon már nem próbálkozom

Új szakmát tanultam, most abban keresek kint új lehetőséget. Hát a gyakorlat hiánya a jelentkezésnél úgy néz ki, már ott is probléma. De próbálkozom. Itthon köszönöm nem. Körbenéztem. Nevetséges bérek, amiket a munkahirdetésekben fel sem tüntetnek, csakúgy, mint a munkaidőt.

Ez egy osztrák hirdetésben elképzelhetetlen. Egy embernek megjelölnek minimum 4 feladatkört, 5 kritériumot, ami nem is kapcsolódik az eredeti állás munkaköréhez... na neeem. Én Európában szeretnék dolgozni. De mit csináljak, ha mellette a balkáni élet tartja bennem a tüzet :)

Néhány tanács „kezdőknek" Ausztriában

Lakhatást sokszor nehezebb találni, mint munkát. A legjobb, ha határ közeli melót nézel, és magyar oldalon bérelsz lakást. Bécsben, sok helyen Niederösterreich-ben , vonattal relatíve olcsón, könnyen ott vagy.

Ennek ellenére a munkahely megközelítése miatt sok helyen alap a B-s jogsi. Ha 1000 euró nettót adnak, bejelentve, vállald el. Abból kijössz valahogy, belekerültél a "körforgásba" , ha beszéled a nyelvet (ez nagy előny, de most már az írás, olvasástudással sok helyen alap. Igaz, angollal is felvesz néhány munkahely, de inkább az "értelmiségiek"), így már könnyebben keresel jobb munkát.

Ebben segítségként bárki jó, csak a magyarok ígérnek a "levegőbe", és az AMS-nél is több segítségre számíthatsz, mint az itthoni röhejes megfelelőjénél. Ha gyereked van, kapsz úgynevezett gyerekpénzt, tavalyelőtt 150 euró volt havonta per gyerek. 18 éves korig biztos, utána nem tudom. Akkor is, ha itthon marad, de akkor az ügyintézés a magyar hivatalok miatt akár több hónapig elhúzódhat.

Legjobb ha komoly munka van, 1200 nettóval, és tudtál albérletet találni 500-650 euró körül, viszed a családod is. Egy takarítást legrosszabb esetben az asszony is talál, a gyerekpénzzel pedig már kinn is vagytok a vízből, megéltek. Jobban, mint itt.

A legtöbb fizikai munkánál, a kollektív szerződés garantálja az évi kétszeri dupla nettó fizetést. (Július, december: 1000 nettóX2 = 2000 nettó).Viszont még egyszer: az albérlet indulásnál iszonyatosan nehéz, a kaució minimum 3 hónap előre, sokszor az ott lévő berendezésekre (bútor, konyha) is külön kaució van.

Költségek, megélhetés

Az egyéb megélhetés ugyanannyi vagy olcsóbb, mint itt. Kaja: Hoffer, Lidl 15-20 százalékkal olcsóbb mint itt és jobb minőség. Ruha, cipő akciósan hihetetlen olcsó, sokszor a minőségi, kínai piaci áron megvehető évszakváltáskor, azaz tavasszal télit vegyél. :)

Műszaki cikkek: 20-40 százalékkal olcsóbb. Mobil előfizetés? Nekem Orange volt, igaz ez az akció már nincs, 1000 percet beszélhettem EU-n belül, 4000-et hálózaton (orange) belül - 25 euróért. Az 1000 perc lejárta után hálózaton kívül és EU-ban 10 cent/perc volt a tarifa, a 4000-et soha nem sikerült lebeszélnem... és 5 év alatt egyszer sem hívott fel egy b@zi sem semmikor hogy életbiztosítást, gumikacsát... mit tudom én, mit nem akarok venni, max. havonta egy kulturált sms a telefontársaságtól.

Ha családnak élő, törvénytisztelő, visszahúzódó, „csöndes" polgár vagy, ne habozz, ott minőségi életed lesz ehhez képest, ami itt van. Csak az első félévet bírd ki. Az mindenkinek nehéz...."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr794824113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 16:11:51

@váj mí: ezek itt nem tesznek ala hagymat
meg a bacont is kulon sutik
meg olyan szarazra csinaljak az egeszt, mint a taplo
utobbi 2 napban duplazott a nejem a meloban igy ma ofkurz en csinalom a reggelit
kv mar fol
ice tea lejott
utana football
elni kell nem sirni:)
raadasul ha valki nem talalja meg otthon a szmitasat, de 100 km-el arebb igen, de ott se jo...
no comment
a

Mrs. Clayton 2012.10.07. 16:11:59

@spangola: szerintem, félreértettél, én pont veled egyetértésben írtam amit írtam, kiegészítve még néhány dologgal
ez is tök érdekes, hogy az emberek szeretik azt hinni, hogy az ő nyelvük nagyon nehéz, hozzáteszem a kevésbé iskolázott angolok is megvannak erről győződve, holott, ha belegondolunk, bármely nyelvet jellemzően pár éves korára elsajátítja egy kisgyerek, legyen az kínai, portugál, urdu, vagy magyar
ez már más téma, de az is nagyon tetszik amikor azt mondják, hogy mert az ember az agykapacitása csak 10%-át használja, hát nem tudom ki hogy van vele, én a 100%-ot nyúzom, az igaz, h ettől néha még szoktam, hülyeségeket csinálni, és nem vagyok zseni, hanem csak ennyire futja :-)

Mrs. Clayton 2012.10.07. 16:13:52

@spangola: akkor te nyilván erősíted a tézist, hogy a magyar nők csodaszépek :-)

Mrs. Clayton 2012.10.07. 16:17:03

@hagyma: még egy érv amellett, hogy csak Mo-n lehet élni, pedig én még a rántottát is utálom, de csak ott csinálnak rántottát, az összes többi csak sült tojás ;-)

Grafogirl 2012.10.07. 16:17:42

A honvágy témához. Itt Dél-Amerikában általában nyáron adják ki a szabadság nagyrészét ez itt januárt és februárt jelent.
Most ha választanom kell, hogy megveszek 1 repcsijegyet Bp-re cirka 500 ezer Ft-ért akciós áron!! és hazamegyek a télbe vagy inkább elmegyek egy brazil tengerpartra negyed annyiért, vagy megmászom a Machu Pichut, akkor máris úgy érzem, hogy az a bizonyos honvágyam egy pillanat alatt el is tűnt....:):)

Mrs. Clayton 2012.10.07. 16:22:15

@spangola: ó azért ne hidd ám azt, hogy más országok kormányai nem eléggé leleményesek, ha adóról van szó, és ők még a behajtást sem bízzák ám a véletlenre, szóval muszáj fizetni

budahazyj 2012.10.07. 16:24:03

Pontosan tudom, mirol beszel a posztolo a kulfoldon elo magyarokkal kapcsolatban. 7 ev kulfold eleg sok tapasztalattal felruhaz. Azt ellenben nem ertem, hogy miert nem alakult ki benne az oszton elkerulni a barmokat. Hanyszor kell megegetned magad, hogy ragyere a voros fozolap forro? A baromelkerulo oszton birtokaban En csak korrekt magyarokkal talalkozom. Persze ez nem volt mindig igy. Es tenyleg a magyar csajok a legjobbak.

spangola 2012.10.07. 16:27:13

@Jess G: Ezt az adós dolgot nekem akartad írni? Melyik hozzászólásomhoz?

Egyébként most beletrafáltál, mert egy ideje már az adósságbehajtás területén dolgozom, közelről látom, hogy nem túl hatékonyan megy ez itthon.

Mrs. Clayton 2012.10.07. 16:30:37

@spangola: aha, te írtad még feljebb, h el akarsz menni, és h máshol nincs csekk adó, kémény adó, kapu adó
ezt a kettőt már csak én tettem most hozzá, mert elfelejtettem mi volt, amiket írtál
az adósságot hagyjuk, amíg nem lesz Mo-n magáncsőd, addig sztem sem a morál, sem a hozzáállás nem fog változni

spangola 2012.10.07. 16:43:35

@Jess G: Ja, igen, az ATM-adót írtam, amit most fog kormányunk bevezetni.

váj mí 2012.10.07. 16:43:49

@hagyma: Nincs bacon :(. De van kolbász, meg természetesen hagyma, anélkül ugye .... Külön sütik a bacont? Nemár! Zsiradék alá semmi? És utána ráteszik, vagy külön chipsként, vagyhogy? Ha gombásan csinálják, azt is külön pirítják?
Itt egyébként elég ehető, bár hagymát azt nem nagyon használnak. Van viszont egy változata, ami számomra borzalmas, amikor a hússalátának nevezett izébe használt parizer-szerű valamivel dobják fel. Mármint szerintük feldobják, de inkább hagynák meg natúrban.

sanche_ 2012.10.07. 16:53:18

Nem tudom pontosan miért, de az ilyen külföldi-melós posztolók közt, üdítően szimpatikus volt ez a mostani.

Én azt mondom amúgy, hogy ember és ember nem ugyanolyan, magyarok és osztrákok közt is vannak jók és rosszak is. én is megtennék mindent, hogy legyenek magyarok a közelemben, de kizárólag magyarság miatt nem vennék magam mellé, mert akkor az lesz, ami a posztolóval is. Főleg rizikófaktor a kint dolgozó magyarok. Akinek nem inge, ne vegye magára, de én azért úgy látom, hogy tízből hét külföldre "menekülőre" itt nincs is semmi szükség(és sajnos vissza is fognak jönni vsz).

Én, ha egyszer külföldön szeretném kipróbálni magamat, az Ausztria lenne (nagyon sok választ el tőle, pl a nyelv, amit előtte meg kéne tanulni)... Így voltak számomra érdekes adatok a cikkben. Ausztriát csak mint turista ismerem és nekem minden drágábbnak tűnt. Ha hasonló élelmiszert akartam venni, mint itt, akkor az minimum 40%-al többre jött ki ott, de volt dupla ár is néhány helyen. Így furcsa az a 15-20 százalékos mínusz. Elektronikai cikkeknél is inkább drágábbnak tűnt minden vagy MAX ugyanannyinak. De ismereteim felületesek, sosem indultam konkrét ár-összehasonlítás maratonra.

Egyébként bizonyos szempontból irigylem a szakmunkás tudást és végzettséget, mert a cikkből az jön le hogy azzal könnyen lehet Ausztriában munkát találni így. A posztoló aközött választott, hogy munka és bizonytalanság+minimális fizetés vagy munka és biztonság+nagyon jó fizetés. Itt, pl nekem mérnökként azért nincs rossz életem, nem panaszkodhatok(nem is szoktam) de azért kipróbálnám magamat Bécsben én is, kétszer ennyiért, nagyobb biztonságban. De ha kell szakmunkás, nem biztos, hogy méárnök is kell.
És annak is van egy romantikája, hogy "új szakmát kitanultam". Nyilván nem egyszerű szakmunkásnak se, de nekem meg kb lehetetlen. Mérnökből mi legyek, orvos? :)

@Jaffar: Szerintem félreérted a posztot nagyon.
"Az, hogy a szorgalmad, tudásod elismerik, a kezdeti bizalmatlanság, lekezelés után, ami nem véletlen, ha "keletről" jössz, még hatványozottabban doppingol a munkában."

Szerintem ez egy korrekt és pozitív vélemény. És összességében se éreztem, hogy szidta volna az osztrákokat..elmondta, hogy mások, és volt benne egy nagy adag általánosítás.

"Ehhez csak annyit, hogy a mi magyarok sokszor ital nélkül is bunkók vagyunk........nem is kicsit. A kivagyiságról nem is beszélve."

Ebben a mondatodban pl én több lenézést látok, mint a posztolóéban.

Mrs. Clayton 2012.10.07. 16:58:45

@lokotus: az orvos is egy jó opció, ha szeretnéd csinálni és nem vagy még 35, mert levelezőn ugye nem lehet tanulni, nappalira meg tudtommal addig vesznek fel
ezen én is tegnap gondolkodtam, ha nem jogász lennék, hanem orvos, akkor a nyelv se lenne feltétlen ennyire lényeges itt kint, de nekem szerintem már szinte mindegy, én már így maradok :-)

váj mí 2012.10.07. 17:04:55

@lokotus: Ausztriában is vannak olcsóbb meg drágább szupermarketek, boltok, úgy élelmiszer, mint más cikkek területén. Nem mindegy, hogy hol veszed, azt amit. És bár unalomig ismételt, de bizony jobb a minősége akár a saját márkás terméknek, akár valamelyik másiknak. Aztán ugye, ott vannak a termelői piacok is.
Ha kipróbálnád magad, akkor szerintem kezdj el barátkozni a német nyelvvel, és nézz szét, kell-e mérnök azon a területen, amelyhez te értesz. Vagy képezd át magad, mondjuk ... szakmunkássá olyan szakmában, ami érdekel. Pláne, ha számodra van ennek romantikája ;).

rohadjmegARCgeci 2012.10.07. 17:29:18

Szerintem a furkálás és fent vázolt aljasságok csak a primitív magyaroknak szokása.Az intelligensebbekkre azért ez nem hiszem hogy túlzottan jellemző sem kint sem pedig idehaza.

dr.pupak30 2012.10.07. 17:46:08

megy a magyarozás megint. dolgozzál együtt pl. latinokkal ha arra vagy kíváncsi milyen az igazi furkálódás. az meg, hogy az osztrákok németek angolok stb. azért vannak ott ahol, mert hú de nagyon különbbek, barátságosabbak, jobban dolgoznak stb. extra nagy hülyeség. Egyszerűen annak köszönhetik, hogy szerencsésebbek voltak a történelem során mint más nemzetek és kevesebbszel gázoltak át rajtuk. Az angolok, franciák csak a gyarmatbirodalmaiknak köszönhetik, hogy egy átlagos színvonalat képesek voltak fenntartnai. Ezek nélkül olyan csórók lettek volna mint pl. az írek........

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 18:04:38

@Jess G: az amerikaiak is azt mondjak az angol rettenetes nehez nyelv mert mennyi igeido van meg stb.

tojas mindenhol van
maximum a turorudi a problema

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 18:07:43

@váj mí: sutopapir suto
nincs azzal gond
naklatok is kell hogy legyen szalonna/ ja hogy most neked nincs otthon?/ megjkapod a tanyeron a tojast melle a bacont, meg a kolbaszt
ha ilyen gomba meg egyebek jatszanak azt mar maskeppen keszitik es ugy hivjak: omlet

Mrs. Clayton 2012.10.07. 18:12:47

@hagyma: á, az se lehet gond, mert az oroszok sokan vannak és azok is mennek mindenfelé, így viszik azt is, egyedül a Balaton a gond, az csak Mo-n van, de nekem az se hiányzik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 18:17:36

@Jess G: hat nekem biztos nem mert kifejezetten utalom, a portugal posztra utaltam
akinek 14 ev utan problema turo rudi...
a Balaton meg mar otthon sem hianyzott

Sanyi9 2012.10.07. 18:18:22

@Taxomükke: "Komolyan, a mostani negyvenesek tlagban jobban néznek ki szerintem, mint a fiatalok." - ez egy kicsit ugy hangzik, mint egy fetish. :D

Mrs. Clayton 2012.10.07. 18:21:46

@dr.pupak30: aha, a gyarmatokat meg lottón nyerték, csak a magyaroknak nem szóltak, hogy ki kellene tölteni egy szelvényt, persze földrajzi előny is kell a sikerhez ez vitathatatlan, de az se elég önmagában
szenya emberek meg minden nációban vannak, nekem is van karibi ismerősöm, aki fúrt mind a güzü, mármint engem, meg van brit ismerősöm is, aki nem szível, magyar ismerősöm nincs itt, aki alám akarna tenni, de Mo-n volt
sajnos ez emberi gyengeség, nem magyar sajátosság
de valaki írta egyszer, hogy az ember idegenben jobban örül a hazája fiának, és kevésbé várná, hogy áskálódjon ellen, mint más nép gyermekétől, ezért rosszabbul esik, ha pont magyartól kapja
de nincs ebben akkora vaszisztdasz

Mrs. Clayton 2012.10.07. 18:24:04

@hagyma: persze, ha magától a túrótól, vagy a csokis túrótól idegenkedsz, akkor mindegy, de ha más kifogásod volt a megszokott édességgel kapcsolatban, akkor ajánlanám, h kóstolj meg egy eredeti orosz rudit, isteni finom

Sanyi9 2012.10.07. 18:25:36

Vannak emberek, akiknek tenyleg komoly problemaik vannak (betegseg, baleset, nyomor, vagy ezek kombinacioja), de ezek az emberek altalaban nem panaszkodnak (annyit). A poszt szerzojenek vegulis eleg jo dolga lehet, ha a legnagyobb problemai a munkahelyen vannak, meg az nokkel, meg mittomen... Ugyhogy, gyerekek, fel a fejjel, ki a mellel, probaljuk meg ertekelni is azert, ami jo (sot, meg azt is, ami nem rossz :D)!

váj mí 2012.10.07. 18:27:05

@hagyma: öööhm, rántotta sütőben???? Tényleg jó száraz lehet.
Persze, lehet kapni mindenféle szalonnát a zsírtól a császáron a baconként ismertig, csak most nekem egyik sincs éppen, itt meg vasárnap minden zárva van.
Te, az nem is rántotta, hanem sült tojás baconchipsszel és sült kolbásszal. Ott a mekikben pl. nincs ilyen hagyományos rántotta különböző belevalókkal a reggeli menüben, mint itt?

dr.pupak30 2012.10.07. 18:27:25

@Jess G: ja katonai erővel szerezték, miközben legyilkoltak fél országokat, önkényesen húztak meg határokat. tedd félre nyugodtan a nyugatiakkal szembeni naivításodat. büdöset pukiznak elárulom és a többség dolgozni sem szeret......

Mrs. Clayton 2012.10.07. 18:33:33

@dr.pupak30: ezen nem fogok vitatkozni, de soha nem mondtam, h a gyarmatosítók szentek lettek volna

dr.pupak30 2012.10.07. 18:35:56

@Jess G: nézz körül egy kicsit nyugaton aztán majd gyorsan lehervad az arcodról a mosoly ha meglátod a sok alkoholista junky gettómajmot. vannak akiknek jó nyugaton, de még többnek rossz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 18:36:11

@váj mí: a bacon, nem a rantotta... megy a sutobe
a mekiben van tojas bacon csiz biszkit offkurz, de ha mar reggelizni megyek sokkal inkabb a cracker barrel
tojas, bacon, kolbasz, sultkrumpli korlatlan kv
perfekt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 18:37:50

@Jess G: a turotol nem
imadom sztrapacskan pl.
igy csokival nem igazan jon be

Mrs. Clayton 2012.10.07. 18:40:51

@hagyma: az orosznak van annyi előnye, h a csoki szinte lehelet vékony, a túró pedig inkább savanykás, mint édes, sokkal krémesebb, mint a magyar és sokkal több, az már másodlagos, h csokiszelet alakú is, nem hengeres
szerintem megér egy próbát ;-)

mommmmo 2012.10.07. 18:42:41

Azert ne mondjatok mar, hogy az az allitas hogy a magyar nyelv rohadtul nehez valami elszalt jobbikos duma:))) es csak valami nagymagyaroknak lehet a velemenye..
Rengeteg kulfolditol hallottam megjegyzeseket a magyar nyelv hirhedt nehezsegere, sot olvastam Mika Valtaritol egy tortenelmi regenyt, amelyben a fohos Magyarorszagon is kolbaszolt, es (a regeny szerint) egy kimondhatatlan nevu varosban osszejott egy kimondhatatlan nevu lannyal, akivel mar tan gyerekeik is voltak, de meg mindig ugy utalt ra a regeny, hogy "kimondhatatlan nevu lany".
Igy latnak minket kulfoldrol... Bocsi, ha kijelentjuk, hogy valamiben jobbra vagy balra elterunk a dogszurke atlagtol, az mar vadmagyarsag? Persze, hogy egy rakas dologban elterunk a dogatlagtol, csakugy mint az osszes tobbi nep is, csak ok masban...
Amugy az angolok csak udvariassagbol mondogatjak, hogy az o nyelvuk nehez, hogy a probalkozo idegennyelvu ne erezze magat tokhulyenek, altalaban.

Sanyi9 2012.10.07. 19:05:25

@mommmmo: "Azert ne mondjatok mar, hogy az az allitas hogy a magyar nyelv rohadtul nehez valami elszalt jobbikos duma" - megint szubjektiv dolgokon fogunk vitazni? Ez megint relativ, mint a noi szepseg. Egy olasznak sokkal konnyebb megtanulni spanyolul vagy franciaul, mint magyarul. Viszont egy eszt lehet, hogy konnyebben tanul meg magyarul, mint kinaiul. Arrol meg tanulmany is van, hogy egy angol anyanyelvunek melyik nyelvet konnyebb/nehezebb megtanulni (fsitraining.state.gov/training/Language%20Continuum.pdf).

Sanyi9 2012.10.07. 19:07:38

@mommmmo: "olvastam Mika Valtaritol egy tortenelmi regenyt, amelyben a fohos Magyarorszagon is kolbaszolt, es (a regeny szerint) egy kimondhatatlan nevu varosban osszejott egy kimondhatatlan nevu lannyal, akivel mar tan gyerekeik is voltak, de meg mindig ugy utalt ra a regeny, hogy "kimondhatatlan nevu lany"." - ezt hivjak irodalomnak. Ha egyszeruen kiirta volna, hogy Hajduszoboszlon talalkozott Marcsival, akkor az olvasok egyszeruen mindig atugrottak volna ezt a ket szot, igy viszont erdekesebbnek tunt, hogy kimondhatatlan nevuek... Persze ez csak az en kis maganvelemenyem... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 19:22:26

@mommmmo: tevedes, tenyleg ugy gondoljak
a magyar meg tenyleg nehezebb az atlagnal, mert tobb olyan hangzot hasznalunk amit sokan keptelenek kiejteni lsd gy, ny stb.
@Sanyi9: es emellett pont ez a masik, nekunk nem igazan van tokonnyelvunk, nyelvcsaladunk

mommmmo 2012.10.07. 19:26:53

Szerintem az, hogy egy nyelv nehez az nem olyan szubjektiv.. a logikaja tok mas, mint az indoeuropai nyelvcsaladba tartozokenak. Ha egy nyelv a kivulallok 95% szamara rohadt nehez, 5% szamara meg konnyu, akkor az szerintem meg mindig jogosan nevezheto neheznek. Mellesleg befizetek arra, hogy egy torok vagy finn tenyleg konnyebbnek tartja~e a magyart az angolnal..
Lenyegtelen persze, de szerintem ez a "mindenben dogatlagok vagyunk" vonal ugyanolyan onbizalomhianyos reakcio mint a jobbikos samanos sumeres mitoszok.
Mellesleg az is igaz, hogy rengeteg nobel dijasunk volt, csak ez masokat sz@rt sem erdekel, meg az is igaz, hogy az olimpiakon szuperek vagyunk, de ez se erdekel annyira masokat, foleg azokat nem, akik a teli olimpian, vagy a foci vagy a krikett bajnoksagokon aratnak..
De azert az igaz hogy valamiben kiemelkedoek vagyunk (mint a legtobb nep, csak ok masban)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 19:31:29

@mommmmo: foleg hogy a nobel dijasaink 99 szazaleka nem ottho erte el amit elert
az olimpiakon tenyleg jobbak vagyunk kicsit az atlagnal a lakossag szamat nezve, de mondjuk pl az USA-t nem igazan hatja meg, ha egy orszag szerez annyi aranyat, mint nekik egy uszojuk
hat ez van

moTmeN 2012.10.07. 19:52:30

@spangola: Hat, Pesten maximum a Keleti pu az a hely, ahol annyi nacioval talalkozhatsz, mint egy tisztesseges metropoliszban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 20:35:51

@hagyma: Csak gyakorlas kerdese, de gy es ny hangjuk az angoloknak is van( duke, New York)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 20:40:01

@tildy:): hat ha Te azt mondod nyu jork, egeszen kicsi az eselye, hogy megertsek
csaxolok
dukerol nem is beszelek:)

Sanyi9 2012.10.07. 20:45:39

@hagyma: hogy-hogy? Ha en nyu jorkot mondok, akkor mit rtenek az emberek, losz adzseleszt? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 20:46:30

a gy-vel meg negy eve kuzd afelesegem, mert az a neveben van:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 20:48:09

@Sanyi9: nem tudom de ne mondd ha tutira akarsz menni
nju kb. amitt kell, hidd el:)
jartam igy anno
mert otthon mindenkinek nyujork
hat nem egeszen ugy van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 20:50:53

@hagyma: es negy ev alatt eleg jelentos eredmenyeket ert el, de a magyar gy-tol meg mindig igen messze jar:)
meg 5 ev es majdnem tokeletes gy-je lesz

Sanyi9 2012.10.07. 20:52:28

@mommmmo: szerintem, amit mondasz az eppen, hogy a szubjektiv meghatarozasa. Peldaul szerintem az objektiv, hogy 10 nagyobb, mint 9, evvel nehez vitatkozni, ha viszont 100 emberbol 95 valamit neheznek tart, a tobbi 5 meg konnyunek, az egy szubjektiv dolog. Mondjuk ez nem is olyan fontos.

Szerinted mi erdekel masokat? Vagy miert kellene egy nep ugy eljen, hogy masokat kielegitsen/masoknak megfeleljen?

Sanyi9 2012.10.07. 20:56:38

@hagyma: OK, igazad van. Most, hogy mondod es tizszer kiejtettem ezt a nevet, erzodik, hogy ez mas mint az eros magyar ny.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 20:57:02

@Sanyi9: hat, errefele is nyu a new.

A gyufat pl ki tudtak mondani, miutan elmondtam, hogy hasonloan kell, mint a duke-ot.

Amugy Mary ismeri a fonetikus irast? Csak mert itt van par pelda:

en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_phonology

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:01:47

@Sanyi9: pomtosan
Hagymasi
ez a nevunk
@tildy:): feletek lehet, itt nem
itt nju
csak a szuletett amerikai felesegemmel / sok generacios/ mondattam ki az elobb 14-szer
igaz hulyenek nezett, hogy miert
lehet O nem magyar akcentussal beszel?
de biztos neked van igazad es az nyuuuuuu:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:04:48

@tildy:): duk
egy nagyony haszjszalnyi j van az u elott, de annal is vekonyabb
az duk

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 21:07:05

@hagyma: hat erdekes... Mondjuk a szigetlakok mindig is maskepp beszeltek, mintha epp egy barack lenne a szajukban es azt majszolva beszelnenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:07:32

@tildy:): na most lehet a wikidepiabol is talyeklozodni, meg kiordibalni a konyhaba Marynek, ha nem vagyok biztos
de O biztos nem beszel angolul:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:08:53

@tildy:): en megkovetlek ha h angliaban ez gyuk es a new york nyu jork
itt nem

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 21:31:21

@hagyma: o amerikaiul beszel, nem angolul :D Erdekes amugy, sosem gondoltam, hogy meg ilyen szavaknal is ekkora elteres van a ket orszag kozt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:35:06

@tildy:): azert a gy-tol az angol is kurva messze van
kicsit erosebb az altalam emlitett "j"
az u elott
gy -rol szo nincs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:36:02

itt d"j"uk
ott djuk
de nem gyuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:36:34

@tildy:): nalad azert feltehetoen jobb az angolja:)

Mrs. Clayton 2012.10.07. 21:40:01

@ hagyma: jó lehet hallani a neved angolosan, én megmosolyogtam a kollégámat, akinek az apukája 56-os magyar és ő egyáltalán nem beszél magyarul, és úgy mondja a nevét, h kovaksz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:44:34

@Jess G: ja
birom mikor telefonal es mondja
Mary Hagimasi:)
persze mindig betuzni kell
bar mar kozelebb van a hagymasihoz mint a hagimasihoz, de mint mondtam, kell meg 5 ev:)
valami egesz lagy gy-t ejt

Mrs. Clayton 2012.10.07. 21:46:06

@hagyma: jaj és tényleg, azt mondja múltkor egyik kolléganőm, h nehogy kérj egy amerikaitól rubbert, mondom miért, mert ő azt fogja hinni, h a kotonját akarod, nem pedig a radírját
mondjuk én, addig erasert kértem volna, de m1
tényleg nem használjátok a rubbert eraserre?

01234567 2012.10.07. 21:48:51

A posztot én írtam. Ha valakinek kérdése van vele kapcsolatban szívesen válaszolok.
De a munkámat továbbra sem nevezném meg. A honvágy abból fakadt, hogy a hazaút autóval 5-6 óra lett volna, és két összefüggő szabadnap nem volt, két havonta tudtam összegyűjteni 5 napot arra tudtam hazajönni.
Nőm volt már német, osztrák, dán, orosz, lengyel, cseh, szlovák, sőt csehszlovák is :), román (ezekben azért volt spiritusz :) ), litván, lett, finn, holland, svéd.
Tehát azért van összehasonlítási alap, és én igazán európai léptékben gondolkodtam. Az osztrákokról alkotott véleményem lehet szubjektív, de a magyarokról alkotott nem. És mindig érdekel mások véleménye rólam, még ha ez itt egy poszt alapján is íródik csak, volt közte jogos, és olyan amiből tanultam. Köszönöm a hozzászólásokat, kivétel nélkül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:53:35

nyugodtan kerheted a rubberjet, de nem biztos hogy erteni fogja, hogy gumicsizmajat vagy a radirjat akarod, ha nem derul ki a szovegkornyezetbol
az eraser az kimondottan radir

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 21:53:50

@hagyma: efelol nincsenek ketsegeim, hisz o szuletett amerikai.

Lehet amugy te masnak hallod, de hatarozottan gyuknak es nyu jorknak hangzik , ahogy itt mondjak. abszolut nem a magyar d es j hangnak. nem dju.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:55:44

@01234567: semmi gond, a posztod jo, de mondjuk pl nekem 5-6 ora vezetes volt mikor minden nap beugrott, csak munkaba es haza
igen ha valaki csak a penzert megy es nem letelepedni akar, annak biztos nehezebb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 21:56:36

@tildy:): igen, en hallom maskeppen
maradjunk ennyiben

Mrs. Clayton 2012.10.07. 21:58:34

@01234567: na várj csak, te nem jó irányból közelíted meg a dolgokat, most egyébként azt mondtad, h neked, már volt, szőke, alacsony, kövér, sovány, magas, szemüveges nőd is, tehát van összehasonlítási alapod, de nőkkel nem lehet tartósan együttélni
amit írtál, az csak azt bizonyítja, h voltál sok mindenkivel, de egyik se tudtál tartós kapcsolatot kialakítani
és miért is ne lenne a magyar lányokról alkotott véleményed szubjektív? csak nem te vagy a témában az egyedüli hiteles forrás!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 22:01:41

mondjuk en inkabb tartok tole Te nem hallod azt az arnyalatnyi kulonbseget, ami letezik
sot annyira, hogy meg az UK es USA kozott is hallod, hogy van, hogy USA-ban meg sem ertenek ezt a hangot
de szo nincs magyar ny-rol es gy-rol
de te csak ejtsd gyuknak, muveltebbek meg fogjak erteni es elnezo mosollyal nyugtazzlk az akcentusodat

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 22:05:44

@hagyma: Van kulonbseg, termeszetesen , epp egy arnyalatni, es hallom is , ahogyan azt is hallom, hogy egy debreceni vagy egy jaszsagi maskepp mondja a k-t meg a t-t, mint mondjuk egy zalai. PEdig mindketto magyar.

Mindenesetre a magyar gy-hez kozelebb van , mint az amerikai.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.07. 22:08:00

@hagyma: mindenesetre holnap rakerdek benn, van sussexi, skot, felig ir, es mindenfele brit.

01234567 2012.10.07. 22:12:23

@Jess G: Több tartós kapcsolatban éltem, közel harminc éves praxisba belefér :) , igaz csak magyar lánnyal volt tartós kapcsolatom (ez nálam minimum 2 évet jelent). A másik, a szubjektív, nem a nőkre vonatkozott, hanem általánosságban az emberi kapcsolatokra (kollegális, üzleti, baráti, idegenben..stb..). Visszaolvasva már én is látom, hülyén, félreérthetően írtam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 22:16:18

@tildy:): az teny
en amrikai angolrol beszelek
mert azt beszelem. ugyahogy
itt nincs ny es gy, ahogy mondtam:)
angliaban is csak kozelitoleg, ahogy hallottam a linkeden
ahogy a magyarok otthon ejtik a nyu jorkot, azt sehol nem ejtik ugy, es sokan hiszik, hogy jo az ugy, de en megtapasztaltam, hogy nem:)

01234567 2012.10.07. 22:17:27

@hagyma: Sajnos az utolsó mondat igaz rám. Én sajnos csak azt hittem szeretek utazni, kiderült nem. Különbözőek vagyunk. És igazából mondjuk jó esetben du. 4-kor elindultam volna, 9-10-re vagyok otthon, másnap pedig este 8-9-kor már indulnom kellett volna vissza. Nagy karriert nem lehetett volna befutni, és még ott lett volna a rákövetkező munkanap. Egyszer-egyszer csináltam ezt, de rendszeresen nem tűnt volna nagy okosságnak..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 22:17:56

@tildy:): en merem mondani, hogy amerikaban aztan vannak nyelvjarasok, de ny es gy nincs sehol:)
de sok sikert az irekhez
mindegyikkel mondasd ki a nyu jorkot es a duket, azutan ird meg oszinten, mit tapasztaltal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 22:19:23

@01234567: hjat ez van
en ugy jottem ki, hogy itt fogok letelepedni
es sikerult
es ettol boldog vagyok
januar korul mar allampolgar leszek
ez az amit akartam

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.07. 22:26:58

@mommmmo: Egyébként van olyan, hogy "könnyű" nyelv? Szerintem minden nyelv nehéz ha azon nyelven meg akarod élni a mindennapokat és fesztelenül akarsz társalogni az anyanyelvűekkel. A magyar attól lehet talán nehezebb, hogy nem hasonlít semmire.

Mrs. Clayton 2012.10.07. 22:42:44

@01234567: van egy alap igazságom, amit megosztok veled, ne akard annyira erősen, hogy neked csak a magyar lányokkal jó, engedd, hogy bármi megtörténjen, és akkor lehet, hogy mégis csak lesz egy lány abban az Ausztriában, aki pont hozzád való, ami nem jelenti azt, hogy az ne lehetne épp egy magyar lány
ne agyalj ezen annyit, csak élj lazán, keresd a pillanat szépségét és boldog leszel még akár Ausztriában is
tudom ez most nagyon müllerpéteres lett,meg coelhós, de van benne igazság

01234567 2012.10.07. 23:06:29

@hagyma: Az jó, ha jó. Ismeretlenül is örülök , hogy sikerült.

@Jess G: Ilyen téren mindig engedtem hogy bármi megtörténjen. Már nem agyalok, megtaláltam a másik felem. Magyar :) . Ő miatta is jöttem haza többek között. Most egy hosszú történet jönne erről, meg hogy ő miért itthon. Az egy másik blog, másik posztja lenne. A lényeg, magánéletem, közösségi, szabadidő, hobby toppon. A munka része...majd egy másik posztban..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.07. 23:51:56

es akkor meg ne feledkezzunk el, hogy a felmerult peldak is mind a szo elejen vannak
nem benne a szoban
es meg igy is masok
nem all ra a hangkepzesuk na, ennyi

pappito · http://pappito.com 2012.10.08. 02:46:21

@flash.gordon: nincs könnyű nyelv, olyan nyelv van, aminek az alap használatának elsajátításához kevesebb energia is elég. De ez sem általános, ha mondjuk az írás más, akkor gondolom nehezebb a dolog, én spec azt se tudom hol az eleje meg a vége egy tagalog vagy szingaléz szövegnek, a latin betűsökkel legalább ezeket tudom.

Az angolt nagyon gyorsan el lehet sajátítani alapszinten és a nylev erősen hibatűrő, akkor is át lehet vinni információt, ha csak random pakolja a paraszt egymás mellé a szavakat. Magas szinten beszélni viszont nagyon nehéz megtanulni angolul is.

pappito · http://pappito.com 2012.10.08. 02:48:09

a posztról meg ez az ellentmondás a véleményem:

"Elmondanám, akkor csak lestem ezen, azóta rájöttem ez igazi magyar logika. Mindig más a hibás."

"Mivel hazajőve ilyen kondíciókkal nagyon sok irigyem lett, el is lehetetlenítettek, meg is fúrtak, úgy, hogyha nekik nem, legalább nekem sem. Minden haszon nélkül, sőt olyan is, akit belevettem, vagy segítettem, így magának is ugyan annyit ártott. De irigy frusztrációja vállaltatta vele azt a rizikót, hogy ezen az áron is megpróbálja, megfúr, hátha átveheti a "hatalmat"."

hát ja. mindig más a hibás.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.08. 07:22:47

@pappito: Valahol sejtettem azért, hogy a Pesten mondott állítás miszerint húsz angol szóval bejárhatod a világot úgyis megértenek- nem teljesen igaz.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.08. 07:26:00

@pappito: Nem is olyan ellentmondás:

- A posztoló szerint a magyar logika azt mondja mindig más a hibás.
- A posztoló szerint az ő esetében mások a hibások.
- Tehát a posztoló magyar. :)

/egyébként a jelenség miszerint az emberek akkor is kiszúrnak a másikkal ha az nekik is hátrányos; tényleg létezik./

01234567 2012.10.08. 07:47:58

@pappito: Szoktam igen én is másra fogni, néha, a saját hibám, de ebben az esetben nem kell. Mert azt hogy az addig érvényben lévő szabályokat átírják, a te érkezéseddel, hogy abból neked komoly hátrányod származik, az addig érvényes behozatali szabályokat megváltoztatják, azzal teljesen ellehetetlenítenek. A te bérleményedre több havi több százezer forintos kauciót kérnek, amit addig soha, senkitől, utána sem, ugyan arra a bérleményre. A hátad mögött levelet írnak a tulajdonosnak. Pl. olyanokat terjesztenek, hogy az ő pénzén másnak is bedolgozol, terméket állítasz elő. Stb. Mivel konkrétumot, meg egy új posztot, nem is idevaló volna, nem akarok erről írni, így dióhéjban ennyi.

2012.10.08. 11:16:08

Bocsnat, nem olvastam el a kommenteket, es idom sem lesz, de a poszt vege, ami megelhetesrol szol, ugy baromsag, ahogy van!

"Az egyéb megélhetés ugyanannyi vagy olcsóbb, mint itt. "
A megelhetes, ha nem szamolod bele a lakhatast, a szolgaltatasokat es a szorakozast, akkor kb. 15-20%-al dragabb, mint Magyarorszagon. Mar ha tartani akarod az eletszinvonalat. Nem veletlen, hogy a hatarmenti boltok tele vannak osztrakokkal, nem hiszem, hogy a maguk ellensegei lennenek.

A lakhatas kb. 2-3-szorosa a Magyarorszaginak, a szolgaltatasok es szorakozas legalabb duplaja, de sokszor negyszerese.

A muszaki cikkek es a minosegi ruhak viszont tenyleg olcsobbak, a muszaki cikkek eseteben ez olyan 10-20%, a ruhaknal viszont olyan akciokat lehet kifogni, amiket otthon szerintem eselytelen (Pierre Cardin es Tommy Hilfiger nadrag 20 euro, Merrell turacipo 49 euro, stb. )

Nekem osszessegeben kb. 300-400 euroval kerulne tobbe ugyanazon az eletszinvonalon elni valamelyik kisebb osztrak varosban, es 600-700-al tobbe Becsben, mint most Sopronban elek.

2012.10.08. 11:17:40

@Nyulz of the World: Ja, az allatkert viszont olcsobb es 6 eves korig ingyenes!! :D

spangola 2012.10.08. 21:05:05

@moTmeN: Minden nap ott vagyok a Keletinél:) Is...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.08. 22:12:48

@hagyma: A lawyerünk konrétan azt mondta, hogy küldjelek hozzá, a másik idősebb brit kolléga pedig azt mondta, hogy ilyet még nem is hallott, n-el mondani a New Yorkot.

Rakerdeztem 2szer is , ismételjék el, mindkettő eléggé jellegzetesen ( és megkülönböztethetően ) beszéli a british englisht:
Ny ( kicsit enyhébb , lightosabb ny, mint a magyar, de ny) . Abszolut nem N. A Nű vagy Nú abszolút ismeretlen nekik.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.08. 23:28:57

@Nyulz of the World: Jó de ha ő úgy véli, hogy a megélhetés kedvezőbb ott, miért ne írhatná le? Mindenkinek más a fontos.

2012.10.09. 08:46:46

@flash.gordon: Persze írhatja, csak ez is a városi legendák egyike, ami miatt aztán sokan koppannak kint. A vélemény és a tény két különböző dolog. Az, hogy a kinti fizetésből a legtöbb embernek könnyebb megélni, mint Magyarországon egy hasonló munkakörben kapott fizetésből ez tény. És az is, hogy az élet sokkal drágább. Lehet az a véleményed, hogy nem is,de ez egyszerűen nem igaz.

Sok verziót végigszámoltam már, és minden esetben az jött ki, hogy hasonló életszínvonalon akarsz élni a két országban, akkor ez Ausztriában egyértelműen legalább 30-60%-al több, a lakás, az autó és a szórakozási igényeidtől függően. Az persze más tészta, ha ennyivel többet is keresel. Vagy ha alacsonyabb életszínvonallal is beéred, mint Magyarországon (kisebb lakás, autó, kevesebb sör, buli, stb.).

madscientist 2012.10.09. 09:31:27

@Nyulz of the World:
Ausztriáról nem tudok nyilatkozni, de szempontja mindenkinek lehet (szerintem)...
Neked nem érné meg Ausztria úgy, hogy ott is laksz, de nyilván vannak más hátterű, igényű emberek is.
Én csak magamból tudok kiindulni és azt tudom mondani, hogy otthon sem éltem rosszul a saját igényeim szerint (igaz nem szeretem a bulikat, se a kocsmázást, sört se, vagy ilyesmi) és otthon is volt mindig tartalékom, megtakarításom, ugyanez most Svájcban (amiről azt mondják, hű de milyen drága, szerintem meg csak nem mindegy hol vásárolsz, meg mihez képest) is hasonlóképp néz ki, annyival megtoldva, hogy a lakás nagyobb, kocsi újabb (sokkal), megtakarítás arányaiban is több. Nem is nagyon szoktam átszámolni, inkább az arányokat nézem, ha nézem.
De az biztos, hogy én itt is tudok olyanról, akinek se inge se gatyája, hónapról-hónapra él, mert a fizuja épp elég, de meg kell jegyezzem, amit én megspórolok, azt ő cigire, piára, kocsmára, kupira stb költi...neki ez az életstílusa, igaz mikor panaszkodik (pedig nem magyar :D :P), megmodom neki őszintén, hogy mi az, ami szerintem abszolút felesleges és luxus, mert a fentebb említett dolgok Svájcban se olcsók, sőt! Olyankor persze durci van pár napig, de el szokott múlni, s minden a régi, tudja, hogy van igazság abban amit mondok... :)
Na ilyen stílussal magyarnak, nem magyarnak egyaránt tényleg koppanás lehet a külföldi kánaán, de lehet, hogy csak én vagyok túl nomád. :)
Mondjuk Németországban például sok minden (pl műszaki cikk, kaja)nem csak Svájchoz mérten olcsóbb sokkal, de (basszus) Mo.-ot is veri, van, hogy elég arcpirítóan, forintba számolva akár 100-300 Ft-val is...és ugye nem magyar fizuból kell megfizetni. :s

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.09. 13:53:37

@tildy:): ki mondta hogy n-el mondjak?
de nem is ny-el
hihhetetlen
a lojerednel egy itt elo csak jobban tudja, hogy ejtik njujorkot:)
nem nyitok errol vitat
ugy ejted, ahogy akarod

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.10. 01:32:46

@hagyma: Imadom ahogy terelsz. En elhiszem, hogy kinn n-el mondjak vagy nj-vel. Fogadd el hat, hogy az itteniek (szuletett britek) meg ny-vel. Ez van.

ghislaine 2012.10.12. 00:52:30

Erdekesnek talaltam a cikket es a hozzaszolasokat is. Egy ideje olvasgatom ezt a blog-ot, a kulonbozo beirasokat es nagyon erdekel honfitarsaim tapasztalata es velemenye.

Uj felhasznalo vagyok, probabol kuldom ezt, miutan nincs tapasztalatom blog-okhoz hozzaszolni.

A cikkironak sok szerencset kivanok es azt, hogy tartozkodjon a jellemtelen emberektol. Beloluk sajnos mindenhol van.

Amarynda 2012.12.29. 06:16:12

na itt nalunk Ausztraliaban mondhatjatok ezerfelekeppen New Yorkot mindenki meg fog erteni mindent.
154 fele naciobol allunk a lakossag legalabb fele valamilyen akcentussal beszel. Ez itt senkit nem zavar, nem lenezendo , sot nem is varjak el toled hogy ne legyen akcentusod. A magyar, lengyel orosz francia nemet akcentust meg kifjezetetten "charming" aranyosnak tartjak.

ez egy laza orszag futyulnek az ilyen aprosagokra mint az akcentus es hasonlok;-)))))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása