Eszter most következő írása komoly tanulságokkal szolgál – elsősorban arról, mit kell kiállnia annak, aki arra adja a fejét, hogy hajón dolgozva keresi meg a betevőt.

„Hat évet dolgoztam folyami hajón egy francia cég alkalmazásában. Fél évre készültem, de annyira megtetszett, hogy maradtam. Az utolsó évben kezdtük el gyűjteni a hihetetlen sztorikat az emberekről, előbb kellett volna... későn ismertük fel a kollégáimmal, hogy bizony jegyzetelni kellett volna már a sztorikat akkor, amikor az ember kikerült a hajóra. Hozzá kell tennem, a mostani iromány többnyire a francia, idősebb rétegről szól, illetve a cégnél dolgozó emberkékről.

Szobalányként kezdtem, de sosem érdekelt, így felszolgáló lettem, illetve bárosként is dolgoztam. A legtöbb, számunkra meghökkentő dolog a reggeliztetés alatt történt, leírom, ahogy jön.

Sajátos reggelik

A saját szememmel láttam a következőt: jön a vendég, fogja az aszalt szilvát, forró vízzel leönti, aztán kis tálba joghurtot szed, rá aszalt gyümölcsöt, rá kompótlét, és rá rántottát (!!), vagy szalonnát(!!!) - a lényeg, hogy ami nem illik össze, az mehet a tányérra.

A pirítós készítőt sem tudják használni, ha sikerül, akkor rendszerint elégetnek mindent. Általában csak szeletelt kenyér mehet bele, de a vendégek bele szokták tömni a bagettet. Hiába mondjuk, hogy nem kéne, ők azt tudják, van nekik otthon, abba belefér. Aztán csodálkoznak, ha füstöl a gép.

A kávét úgy isszák, mintha az életük függne tőle, iszonyatosan sokat, másodpercenként lóbálják a termoszt, vigyük már a következő adagot, sokszor reklamálnak, hogy nincs kávé, én hiába mondom, teli a termosz, nem. Aztán amikor mégis sikerül vagy 4 csészényit kiönteni, akkor aztán a kávéba mindet belemártogatnak, amit lehet, a vajas-lekváros croissanttól kezdve a piritósig, és persze a végén lehúzzák a kávét.

Láttam olyat is, hogy a vendég jött mindig a tojásfőző géphez, a tojástartóval, belemerítette, majd elvitte azt a kevéske vizet. Amikor már vagy ötödszörre jött, gondoltam, megnézem, mit csinál. Feltűnés nélkül követtem az asztalához, hát a kávéját vizezte vele...na, gondoltam, ez is agyhalott.

Reggelikor, főleg ha aznap van kirándulás, kezdődik a szendvicsgyártás, azzal a felkiáltással, hogy ők délig nem fognak enni. Megy minden a táskákba. Sokszor megy oda cukor, édesítő, teafilterek, lekvár, minden, ami mozdítható.

Hisztis vendégek

Aztán vannak a fényevők, meg a hobbiallergiások, akik sose a beszállás napján, hanem csak utána jönnek rá, hogy ők nem ehetnek meg mindent. Iszonyat idegesítőek tudnak lenni. Előfordult, hogy az egyik közölte: nem eszik húst, májat, szinte semmit, aztán a gálakor kivette a kezemből a libamájat. Mondtam neki, ez nem lesz jó, mert ezt maga nem eheti, de mire elmondtam ezt a mondatot, a libamáj már ott se volt a tányéron.

Volt, aki visszaküldte a desszertet, amin volt egyetlen eper, azzal, hogy ő nem eheti meg az epret. Mondtam neki, vegye le a sütiről, rakja a tányér szélére. Ő nem, vigyem vissza, hozzak olyat amin nincs eper. Ja, hoztam.:)

A lefűrészelt asztallábak esete

Tavaly októberben volt egy gasztrós utunk. Nyolcvan körüli létszám volt, és az asztalterv szerint volt 3 nyolcas asztalunk. Ilyenkor, az alapból 6 fősre egy plató kerül. Felterítettünk mindent, majd jött a nagyfőnök, neki látni kell, mert fontos vendégek ezek.

Megáll az étteremben, azt mondja, ez nem jó. Nézünk rá, hogy mi nem jó. Azt mondja, hozzunk egy mérőszalagot. Ezzel elindult, és az összes asztal magasságát lemérte. Mivel három asztalon plató volt, azok magasabbak voltak vagy 2-3 centivel. Na neki ez nem tetszett, és közölte: LE KELL VÁGNI AZ ASZTAL LÁBÁT!!!!!!!!

Azt hittük csak viccel, de ő váltig erősködött. Közben megjött a közvetlen főnökünk, aki közölte, azért magas az asztal, mert platós, ha elmennek, lekerül, és akkor meg azok lesznek kisebbek? A válasz: akkor majd visszacsavarozzuk a lábak alját...és komolyan hívott egy csávót, aki nem akarta elhinni, hogy mit kell csinálnia.

Leszedtük az asztalokat, megfordítottuk, ő pedig értetlenül, de levágta, mindegyikből 3 centit. A darabokat el kellett tennünk. A pláne az egészben, hogy rá egy órára változott a létszám, és az asztalterv is, a 3 platóból kettőt le kellett vennünk. A gasztró így ment le, később aztán a csávó visszafúrta a lábakat.

Végezetül egy jellemző történet. Egyszer beszállítás után ahogy mentem az étterembe hátra, látom, hogy nyitva az egyik kabin, benn áll az idegenvezető kiscsaj a két vendéggel, és próbálja kivenni a matracot az ágyból. Kérdeztem tőle: te mit akarsz azzal a matraccal? Hát hogy szólt a vendég neki, hogy szeretne a másik irányban aludni, hogy ott legyen a feje. Erre kivettem a csaj kezéből a matracot, visszaraktam a keretbe, majd egy laza mozdulattal megfordítottam a takarót, és a párnát áthelyeztem a másik oldalra..."

(Ez egy archív poszt, melynek eredetijét ide kattintva olvashatjátok.)