A mai poszt felvezetőjét azzal kell kezdenem, hogy soha nem hittem a sztereotípiákban és az általánosításokban, mert minden ember sorsa más és más. Számomra az előítéletekkel a harcot sikeresen felvevő Dániel írása is ezt támasztja alá – hogy miért, az rögtön kiderül.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!
„Az ember nem választhatja meg a származását, így én sem. Cigány családban születtem és itt is nőttem fel. Érdekes mód, nálunk megszokott volt, hogy apu anyu dolgozik, gyerekek az iskolában. Nem loptunk, nem hazudtunk. Lehetőségeinkhez mérten megéltünk és fizettük a számlákat.
Cigányként leérettségiztem, ami már akkor is „csoda" számba ment. Ezután egyetemre akartam menni. Minden lehetőséget megragadtam nyári munka, ösztöndíjak, sőt még a helyi önkormányzat is támogatott. Egy szabolcsi kisvárosból származom ahol mindenféle ember él. Jók rosszak egyaránt... Cigányok és magyarok együtt.
Az egyetem humán menedzsment szakát elvégezve kikerültem az amúgy sem rózsás magyar munkaerő piacra. Sokan lenézik, „zagyva" szakmának nevezik a HR-t. Én azt szoktam mondani, hogy csak az kritizál, akinek sem tehetsége sem lehetősége ezt tanulni, így nem kell az ilyen emberrel foglalkozni, nemde?
Cigányként munkát keresni nem könnyű, előítéletek, és az azonnali véleményalkotás teljesen megszokott. Sokan azonosítják a jelentős számú „lusta" cigányokat, a kevés, de normális cigánysággal.
Persze a magyarok közt is van bőven „lusta", de őket nem vesszük, vagy lehet, hogy nem akarjuk észrevenni.
Munkahely előítéletekkel!
Gyakorlatilag kezdőként egy vidéki Volánnál helyezkedtem el a munkaügy területén. Már az interjún közöltem, hogy elvállalnám a munkát, bármennyit is adnak érte. Nyilván pályakezdőként azért vannak bérigények, de ezt nagyon gyorsan el is felejtettem.
Mivel túl sok jelentkező nem volt így megkaptam a munkát és egy területi egységben kezdtem el dolgozni. Nap, mint nap hallgattam a több mint 30 éve ott dolgozó HR-s néni megnyilvánulásait, és elég hamar rájöttem, hogy az ő világlátása sehogy sem illeszkedik a XXI. századhoz, inkább a középkorhoz.
Ott találkoztam először azzal a problémával, ami a mai napig jelen van az országban. Ez az irigység és a hatalomvágy. Nem egy vidéki karriert képzeltem el magamnak, viszont szerettem volna a szüleimet, illetve a tesómat „közelről" támogatni. Két év után úgy döntöttem, hogy a fővárosba költözöm, és ott keresek munkát.
Már a papíron eldől a sorsom
A sors fintora az volt, hogy az elküldött jelentkezések nagyon kis részére válaszoltak. Magyar cégektől egyáltalán nem érkezett megkeresés, próbáljon az ember az enyémhez hasonló vezetéknévvel érvényesülni. Már a papíron eldől a sorsom.
Viszont meglepő módon az összes külföldi, de Magyarországon is jelenlévő cégektől érkezett válasz, illetve felkérés interjúra. Nagyon boldog voltam, még fel sem költöztem, máris volt 6 interjú lehetőségem.
A felköltözésem után 3 héttel már munkát is kaptam, egy földi kiszolgáló cégnél. Az akkor még Ferihegyi repülőtérre érkező járatok 60%-át látta el a cég étel- és italellátmánnyal. Az itt eltöltött évek nemcsak sok gyakorlatot adtak, hanem sikerült megismernem az igazi magyar munkaerő jó és nagyon mocskos ágát is.
Sajnos, ahogy akkor, jelenleg is az ismerős és puszipajtás alapon zajlik nagyon sok helyen a felvétel. Néha az ember úgy érzi, hogy egy vacak statisztika miatt hívják be interjúra, semmi másért. Az eltelt évek alatt próbáltam a cigány ismerőseimnek bemutatni, hogy lehet így is boldogulni. Erő és kitartás kell hozzá, a többi meg majd jön.
Továbblépés előítélet nélkül!
Mindig is szerettem Írországot. Egyszer már jártam ott nyaralni, és azonnal beleszerettem. Bár jó munkám volt és szerettem is, sokszor meg kellett küzdeni az előítéletekkel és egyáltalán azzal, hogy az ember más kultúrából való.
A megtakarított pénzemből és némi banki kölcsönből elszegődtem Dublinba, ahol 2 hónapig tudtam finanszírozni a kint tartózkodásomat. Korábban is nagyon sok állást nézegettem itt, de hát otthon még csak-csak működne egyik városból a másikba „jelentkezni" Azért egy Dublin-Budapest viszonylatban nem fognak érdemben foglalkozni egy jelentkezéssel, főleg ha az 2000 km távolságból érkezett.
Már a megérkezésem napján jelentkeztem az összes állásra, amelyet korábban kinéztem. 3 nap múlva el is kezdett érni a gyümölcs és jöttek sorban a megkeresések. Pozitív, negatív egyaránt. Sok interjún jártam, és ugyanúgy kezeltek, mint bárki mást. Emberként.
Kommunikációval sosem volt gond, még a gimnázium során megtanultam angolul és németül. Alig 2 hete voltam kint, amikor máris adódott egy munka. A helyi repülőtér földi kiszolgáló cégénél. Mivel korábban is hasonló volumenű cégnél dolgoztam Budapesten, így hát kapva kaptam az alkalmon és elvállaltam a munkát.
Nagyon közel volt a munkahelyem, mindössze 15 percre, kell ennél jobb? Méreteiben merőben más munkahely volt ez, hisz Írországban közel 8000 embernek ad munkát a cég, igazi kihívás egy HR-s számára.
Elfelejtik, honnan jöttek
A munkám során nagyon sok féle emberrel találkoztam. Írek, angolok, magyarok, románok, malájok, stb. Ekkor vált világossá, hogy az otthon megszokott irigység meg a „betartok másnak"-szituációk sajnos az itt élő magyaroknál is nagyon erősen jelen vannak. Elfelejtik, merről jönnek, és ugyanúgy lenézik az otthon, Magyarországon élő társaikat.
Jómagam elhatárolódom az ilyen „népségektől". Akik most így főleg a londoni olimpia idején mellhez vágták a magyar zászlót, de egyébként az év többi részében még le is tagadják honnan jöttek. Magyar becsap magyart... azt hiszem, ennél rosszabb dolog már nem történhet a külhonban. Szomorú!
Dublinban 4 évet dolgoztam, és egy percig sem akartam „ír" lenni, mindvégig megmaradtam az a szabolcsi magyar srác, aki akkor voltam, amikor ideérkeztem. Március 15-én kokárdát tettem fel, és büszke voltam a magyarságomra. Annak ellenére, hogy otthon a családomon kívül más, ránézés alapján elítélt.
Letelepedés egy mesebeli környezetben
A cégen belül új feladatokat szántak nekem, így elindultam a végleges lakóhelyem felé, Írország délnyugati részére Limerick városába. Dublinhoz képest jóval kisebb város, de itt is mindent megtaláltam, amire szükségem van. Szórakozás, vásárlás, csajok stb.
A közeli reptéren dolgozó 400 fős földi kiszolgáló csapat területi HR-ese lettem. Erre nem sok magyar él, de az eltelt idő alatt jó néhánnyal találkoztam. Augusztus végén lesz 1 éve, hogy itt élek, és nekem bejön ez a délnyugati életmód: lazább, csendesebb és előítéletmentes. Csodálatos tájak vesznek körbe, mintha megállt volna az idő.
A jelenlegi munkahelyem egy földi kiszolgáló vállalat, amely reptéri handling és catering szolgáltatást nyújt a közeli Shannon reptéren. Az utóbbi catering divízió étel és ital termékei európai és észak amerikai járatokon egyaránt előfordulnak.
A kőkemény magyar összetartás (hiánya)
Az írországi évek alatt sok magyarnak próbáltam segíteni. Volt, aki semmi nélkül, apróval a zsebében érkezett ide új életet kezdeni. Alig beszélt nyelvet, de megoldottuk. Legtöbbjük még ma is hálás az akkori segítségért, de van köztük olyan is, aki már meg sem ismer az utcán. Ez mindenkiről egy személyes bizonyítvány. Ilyen mentalitással nem sokáig lehet húzni, ússzunk árral és tartsunk össze magyar társainkkal. Én ezt vallom.
Én és a kisöcsém itt éldegélünk majd kettecskén..
Hosszas harc után, amelyet a szüleimmel vívtam sikerült elérnem, hogy a frissen érettségizett öcsém kiköltözzön hozzám. Reményeim szerint itt folyatja majd a tanulmányait a helyi egyetemen, és ismét rápirít majd arra a sztereotip dologra miszerint a cigányok lopnak, csalnak és hazudnak.
Ebben az országban a tehetséged számít és nem a származásod. Erősnek és kitartónak kell lenned, de egyszer minden gyümölcs beérik majd, így a kemény munka és a kitartás is."
Utolsó kommentek