oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 26. 06:53,  Sokszor megvan az egy lépés távolság 171 komment

2012. augusztus 26. 06:53 Határátkelő

Sokszor megvan az egy lépés távolság

Ma Svájcba visz utunk, ahonnan Flow küldte el tapasztalatait (a Facebookon, mert hát így is lehet, ugye...). Írása (mely remélem, csak első a sorban) nem túl hosszú, de érdekes információkat tartalmaz. Hát lássuk!

Svájc, Basel.jpg

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Úgy gondolom, lenne igény az információra olyanok részéről is, akik esetleg nem családosak, és nem 10 éves külföldi tapasztalattal keresnek középvezetői pozíciót.

Munkakeresés, nyelv

Mivel életem során már Angliában is dolgoztam, valamelyest volt összehasonlítási alap a munkakereséssel kapcsolatban. Nem egyszerű. Én szerencsére szerződéssel kerültem ki, a barátnőm viszont megszenvedett, mire sikerült egy elfogadható pozíciót megszereznie.

Először is: a folyékony német mindenképpen nagy előny (elsősorban a német ajkú területeken), és mivel sok helyen ez és az angol az alap, így azok a svájciak indulnak nagyobb eséllyel, akik franciául is beszélnek. Nagy általánosságban.

Természetesen kizárólag angol nyelvtudással is el lehet multiknál helyezkedni, ha olyan tudással rendelkezik az illető, ami keresett. Nekem az a tapasztalatom, hogy a tartózkodási engedéllyel, nyelvi hiányosságokkal való nehézségeket nem igazán szeretik bevállalni a kisebb cégek, de természetesen ez alól lehet kivétel bőven.

Fizetések, árak

A képlet egyszerű: a fizetések magasak, de az árak is. Az élelmiszer, a szolgáltatások, az albérlet gyakorlatilag többszöröse a magyarországiaknak. Ha valaki azon gondolkozik, hogy vakon belevág, és kiköltözik - nem ajánlom.

Sajnos itt nem, vagy csak nagyon nehezen tud majd kivenni ingatlant. Ha mégis elszánt az illető készüljön, legalább 2 millió forint ilyen célra félretett valutára lesz szükség.

A lakáshelyzet tényleg elég vészes, bár inkább csak a jobb lakásokat nehéz megcsípni. Az elején, ha a „mindegy, csak tető legyen a fejem felett" elv érvényesül, lehet találni havi 700-800 CHF körül 1 szobás kis lakást, amit ki is adnak.

Itt szeretném megemlíteni, hogy Basel környékén alternatíva Németország, illetve Franciaország is, rengetegen járnak be dolgozni. Mindkét szomszédnál olcsóbb az élet, viszont az adók magasabbak.

Átlagos környéken 50nm-es lakás Baselben 1100-1400 CHF körül van havonta. Ebben benne van a közös költség, a víz, a fűtés, csak a villany nincs és az internet. A határ közelsége miatt lehetőség van a nagyobb bevásárlásokat például németeknél megejteni, így bőven lehet spórolni.

Nem mindegy, mennyiből teszel félre

Az éves kereset gyakornokoknak 40 000 - 45 000 CHF körül van. Multinál diploma nélkül (kevés az ilyen) 48-70 000 CHF az elérhető. Diplomával iparágtól és pozíciótól függően: 60 - 80 000 CHF, ha pedig elkezd az ember kapaszkodni a ranglétrán, akkor természetesen szépen emelkedik a havi apanázs.

A lakásbiztosítás 100 - 300 CHF per év. 60 nm-es lakásra. (De lehet, hogy Zürich környékén nagy értékű lakásra 1000 fölött van...)

A keresetek magasak, de ez ne tévesszen meg senkit, sajnos az árak miatt sokat is költ az ember. Én azt mondanám, hogy költekezéstől függően havonta félre lehet tenni a kereset 20-30 százalékát. A "jobb létben", és ebben mutatkozik a különbség, hiszen nem mindegy, hogy 1-1,5 millió forint 20 %-át teszi félre valaki, vagy 200 ezernek.

Integráció

Ehhez mindenképpen kell a német. Ugyan az emberek nagy része beszél angolul, sokkal nyitottabbak, ha németül folyik a diskurzus. A helyi nyelvjárást elég kemény dió megérteni, de ez jön majd az évekkel.

A külföldieket már mindenki megszokta, itt nem csodabogár egy magyar / spanyol / angol / amerikai / francia... de ezzel nem jár automatikusan együtt az, hogy a svájciak könnyen befogadják az embereket. Ne értse félre senki, nem fognak az emberrel kimérten viselkedni, de sokszor megvan az egy lépés távolság, és általában időbe telik ezt megszüntetni.

Egyelőre ennyi. Remélem ezzel a pár sorral tudtam segíteni valakinek."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr44732157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

almare 2012.08.26. 08:01:03

eddig tényleg érdekes :) várnám a folytatást!

nikkel odeon 2012.08.26. 08:29:39

Nagyon érdekelne engem is a folytatás, mert a párommal épp azt tervezzük, hogy Svájcban dolgozzunk. A helyzet sajnos nehezebbnek tűnik, mint gondoltam. A fizetések rendben lennének, de az, hogy "csak" 20-30%-ot tudnánk félre tenni, az kicsit meglepő. A lakásbérlés kérdésköre különösen érdekelne.

Vittore. 2012.08.26. 09:26:31

60.000 CHF évente, mint diplomás fizetés? Az 14 millió forint, s olyan távol van a magyarországi viszonyoktól, hogy valami hihetetlen.

Dr. Panasz Muki 2012.08.26. 09:58:56

Pont Bázelben, pont az élelmiszer egyáltalán nem többszöröse a magyarnak. Ha márkázott élelmiszert vesz az ember - igen, ha elég a saját márkás (ami jobb mint az itthoni márkás), kb. ugyan ottt van. (pl. tojás, tej). Naponta van sajt akció, van 10 chf/kg (ementhaler), vagy 19 chf/kg (gruyere). Ki lehet számolni, nem sokkal több, mint az otthoni 3000 forintos pannónia, és ezek nagyon jó minőségű sajtok. A hús drága, ez igaz. Pl. baromfipárizsi kb. 12 chf/kg, viszont szuper jó, füstölt, 10 dekás pulykasonka 22 - 24 chf/kg, szintén szuper jó. A Migrosban rengeteg saját márkás termék van, egyáltalán nem tesco minőség, hanem kiváló termék, és nagyon sokszor lepődtünk már meg, hogy mennyire olcsó volt (feta sajt, borotvahab, palacsintasütő, stb.). 2 literes 3,6%-os tej 1 CHF.
Sokan vásárolnak be Németországban vagy Franciaországban, így a költségek továbbcsökkenthetők, az ezerszer leírt behozatali szabályok figyelembevételével.

Ami tényleg nagyon fontos: kell a nagyon stabil német, és hasznos az angol vagy a francia is.
Munkakeresés: nagyon nehéz, nagyon jó és szép önéletrajz kell, korrekt referenciákkal. Sok időbe telik, amíg az ember ajánlatot kap (akár több, mint fél év), sok interjúra el kell menni.

Azt is tapasztaltuk, hogy nem iskolázott emberek is tudnak érvényesülni, pl. építőiparban, háztartásban, mezőgazdaságban.
Ha valakinek van stabil melója, akkor - én legalábbis ezt tapasztalom - elég könnyen megkapja a Bewilligungot, rövidebb vagy hosszabb távra.
A lakáshoz kell munkaszerződés. Enélkül nem adják oda (legalábbis én nem tudok ilyenről), hiszen a bérlő így nem biztos, hogy tudja fizetni a lakást.
Továbbá kell kaució (2-3 hónap) vagy biztosítás.

Lehetőségek: olcsó szállás keresése a környéken (nagyon nincs), Wohngemeinschaft, Untermiete - ezek olcsóbbak és könnyebb bekerülni.

Ha valaki kiköltözik: érdemes pl. bringával járni, bérletet venni (bérlet 70 chf/hó, és egészen Oltenig illetve a határig a vonatokra is érvényes!). Érdemes saját márkás, olcsó termékeket venni, illetve külföldön bevásárolni. Érdemes nagyon rugalmasan munkát vállalni, én. pl. 40 km-ert autózok a munkahelyemre (de most akarok váltani a vonatra).
Nem érdemes bútorozott apartmant keresni, kell egy üres egyszerű lakás, a ricardo-ról szinte ingyen be lehet rendezni.

Aztán ha dől a lovette, lehet habzsi-dőzsi.

amy.m 2012.08.26. 10:39:29

A blog írójával teljesen egyetértek, a kommentelőkhöz írnék:

Számoljunk! Vegyük ezt a 60 000 frankos fizetést, ami annyira jól hangzik.

60 000/12=5 000 havi bruttó
5 000 * 0.8 (mert kb 20%-a az összes levonás) = 4000 frank havi nettó

És akkor:
lakás: 2 vagy 3 személy részére, egy elfogadható, emberi lakást én nem láttam 1500 alatt (Zürich környéke), ebben benne van a rezsi.
kötelező egészségbiztosítás 2 személy részére kantonon belüli lakhelytől függően kb 400-500 frank
kaja, háztartás, megint 2 fő: legyen 1000, úgy hogy benne vannak a háztartási dologok is, viszont semmi extra (étterem, kávézó, stb)
bérlet: zónától, vagyis a lakástól, vagyis a lakás árától, és kiadási esélyektől függően lehet 70-200 frank, havonta, ha éveset vesz az ember, akkor 20-30%-al olcsóbb. viszont akkor egy ütemben kell lecsengetni 2 főre, 4 zóna esetén, ami már jó távol van, kb 3000 frankot.
kocsi (persze ez opcionális, és egyáltalán nem kötelező, de azért a gyerekes családok szeretni szokták): havi kb 400 frank (biztosítás, parkoló, üzemanyag)
ja, és ha gyerek is van: ugyan van adókedvezmény, viszont, ha az anyuka vissza akar menni dolgozni, akkor rá kell bízni valakire szegényt, ugye. Erről nincsenek teljesen biztos infóim, de 1000-2000 frank/gyerek/hónap-ból lehet megúszni (tagesmutter, támogatott ovi, stb..)

akkor most adjunk össze:
1500+400+1000+200 = 3 100
kocsival:
3 500

Mennyi marad? 900-500 frank, ha anyuka nem dolgozik, és vigyáz a gyerekre. Az 500 frankot pedig félre tesszük, de akkor tényleg semmi extrát nem vettünk! Még egy pólót sem.

Javítsatok ki, ha tévednék, nekem is jól jönnének a további spórolási tippek! Nekünk ezen összegek alá mennünk még nem sikerült.

Ezek után abból a gykornoki fizetésből én tényleg nem tudom, hogy lehet itt megélni...

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.26. 10:41:59

Csak egy építő kritikát szeretnék hozzátenni (nem csak ehhez) a cikkhez. Én már átkeltem a határon, tehát a cikkeket alapvetően nem jövőm tervezéséhez használom fel, csupán ismereteim bővítésére, így talán nem én vagyok a célcsoport. Mégis kérem, ha írtok egy cikket, fontoljátok meg, hogy az összegeket zárójelben forintban is megadjátok, mert sokkal egyszerűbb volna számomra befogadni a sztorit. (Igen, tudom, hogy egy kattintással előhúzható az aktuális árfolyam, de nem vagyok jó fejszámoló...) Köszi.

komisz_kölök 2012.08.26. 10:47:55

Sziasztok,

svájcben élőktől kérdezném, hogy végülis életbe lépett-e a munkavállalás korlátozása a keleteurópai országok állampolgárai részére (évi 20000 engedély kiadása). Ha igen, milyen hatása van/lesz ennek a hétköznapokban? Van szektoronként valamilyen megkülönböztetés? (Informatikával, Java programozással foglalkozom)

www.profession.hu/cikk_rovid_hirek/20120419/a-magyarok-bevandorlasat-is-korlatozza-svajc/881

Köszi előre is!

amy.m 2012.08.26. 10:59:16

komisz_kölök: Nagyonis életbe lépett. Május, augusztus, november, február: ha ezeknek a hónapoknak az elején adod be a kérelmet, akkor van rá esély, h megkapod a B-t, persze csak ha határozatlan idejű a munkaszerződésed. Ha L-t kapsz, annak szerintem 2 hátránya van csak: az egyik, hogy majd újra kell kérni, bizonytalanság, stb, a másik a lakás. Nagyon nehezen fogsz lakást kapni!!! (ha a céged segít. akkor persze könnyű)
Nem szívesen adnak ki L-eseknek lakást, és ezt megérthetjük könnyen, h miért. Ha pl szept. 1-jén érkeztél Svájca, és beadod a kérvényt, mire megkapod október 1. lesz, viszont a az L-ed szept. 1-től érvényes. Nekiállsz lakást keresni, ha egy hónap alatt találsz, és azonnal költözhető (de ez ritka!!), akkor már csak 10 hónapod marad hátra (az L 1 évre szól), és a lakásszerződést első ütemben mindig 1 évre kell kötni. Hogy várjuk el, hogy kiadjanak nekünk lakást arra az időszakra, amikorra még tart. engedélyünk sincs? Cégeknél szerintem esélytelen, még úgy is, ha a lakásra egyébként nincs más jelentkező, és a fizetésed összege is megnyugtató. Magánszemélyeknél sikerülhet nagy szerencsével...

euAgWzgmmtq7K 2012.08.26. 11:03:09

@Pere Viki: az azért különösen jó ötlet, mert ugye az árfolyam naponta változik. googlelal át tudod váltani az összegeket aktuális árfolyamon, nem kell fejben

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.26. 11:16:48

@d.hardman: Igen, Google-t szoktam használni én is az átváltásoknál, vagy ha ellenőrizni szeretném, hogy hol tartunk. Persze, hogy változnak az árfolyamok, viszont a cikkeket szerintem 90%-ban a megjelenéstől számított 3 napon belül olvassák az emberek, annyi idő alatt meg akkorát csak nem fluktuál egy valuta árfolyama... vagy ha igen, akkor vagy oda már nem érdemes költözni, vagy mindenképpen menni kell :-) Én legalábbis úgy írtam anno cikket ide (illetve még oda). Igaz, hogy a megírástól a megjelenésig nem tudjuk mennyi idő telt el. Ha meg magad keresel rá kifejezetten egy ország történeteire célzottan, akkor úgyis tudod az árfolyamot, mert valószínűleg komolyak a szándékaid. Én meg csak vasárnap délelőtt akartam egy kis könnyed olvasmányt és nem matekozni :-)

amy.m 2012.08.26. 11:19:33

@komisz_kölök: szektoronkénti megkülönböztetés pedig nincs!!! a kérvény beadásának időpontjától függ csak, aki kapja, marja alapon. negyedévi bontásban, amit már írtam. ha elfogyott, akkor ennyi...

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.26. 11:22:55

@d.hardman: @Határátkelő: Arany középút: Valutaátváltó widgetet az oldaldobozok közé! Hm?

contractor 2012.08.26. 11:23:52

Csak egy jótanács német nyelvterületre magasan kvalifikált állásokra: Ha akcentussal beszéled a németet akkor hülye bevándorló vagy, ha viszont meg sem próbálkozol vele és ragaszkodsz az angolhoz akkor meg üzletember vagy. Persze ehhez megjelenés is kell. Én az utóbbi utat választottam Németországban született magyarok tanácsi alapján. És igazuk volt. Közelebb is inkább az angol visz a tegezésével a kapcsolatépítésben mint a Herr és a Frau.

VíziLó 2012.08.26. 11:31:06

Mivel Angliában élek és Svájcban csak rövid időre turistaként voltam, nagyon érdekelne a posztoló részéról egy Anglia-Svájc összehasonlítás mind az élet mikéntjével, mind a anyagiakkal kapcsolatban.

kalandfereg 2012.08.26. 11:39:30

Az egy lépés távolság minden országban megvan, nem kell azért feltétlenül Svájcba menni.
Naiv, aki azt hiszi, hogy van olyan hely a Földön, ahol nem tartják meg a távolságot a "jöttmentekkel" szemben.

Gabi957 2012.08.26. 11:41:02

@Vittore.: Ez nem olyan nagy fizetés! Betanított munkára 4000 netto is jár. Havonta. De egy multinál a raktárban a raklapra pakolásért 3000 nettot adnak. Szerintem 3000 netto fizetésből itt német területen meg lehet szerényen élni. 1000-ből megvan a lakás mindenestől, ha szerencséje van valakinek. Igaz, nincs erkélye és mosogató gépe :) de 2,5. Az étkezés elintézhető az Aldiban és Lidlben, vannak olcsó boltok, ahonnan a lakás is berendezhető. A Brockenhaus -kék kereszt hálózatban nagyon olcsón teljes lakásberendezés megvásárolható. /szó szerint!!!/
Szóval ha az ember az elején szerényen él, egy év alatt akár több ezer frankot megspórolhat, amivel aztán feljebb is léphet minden szinten. Ha még a munkában is sikerül a ranglétrán feljebb haladni, az már szuper!
A nyelvtudás nagyon fontos, de több példát is tudnék a közvetlen közelemből mondani, hogy 0 tudással is van munkájuk. Ez persze nem általános.
Két éve vagyok kint, de korábban is jártam a férjemhez, aki 5 éve dolgozik már itt. Korábban könnyebb volt munkát találni, kicsit az albérletek is olcsóbbak voltak.
És tisztább volt minden :(

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.26. 11:48:18

@kalandfereg: A lépések és távolságok nem országfüggőek, emberfüggőek.

Gabi957 2012.08.26. 11:53:10

@Gabi957: a 2.5 a szoba akart lenni, bocs, lemaradt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.26. 11:58:27

@Pere Viki: Szerintem teljesen felesleges forintra átszámolni az összegeket. Nem a konkrét összeg a fontos, hanem az, hogyan tudsz megélni belőle, vagyis milyen a fizetés és a kiadások aránya, mekkora részét tudod félretenni. Ha kint élsz, akkor nagy hiba forintban számolni, mert az nagyon torz képet ad.

villamos alóli kacaj 2012.08.26. 12:04:14

Hé Gyerekek!
Ha mindenki kimegy, ki fogja megtermelni a nyugdíjamat??
Ki fogja Hoffmann Rózsa osztályait új nebulókkal megtöltetni??
.............
Ne hagyjatok itt egyedül OV-val!!

Kicsivagyokszekreallok 2012.08.26. 12:14:39

sziasztok, en is Baselben elek. En az elso evekben a francia oldalon bereltem lakast 500 euroert, (620chf) ami a fel a mostaninak. Szoval ott lehet nagyot fogni. Csak epp unalom van ha egyedul vagy, es kocsi kell, hogy meg tudj mozdulni. En is csak akkor javasolnam Svajcba kijonni, ha mar van munka. Lebecolni kicsit draga ez az orszag meg akkor is ha eleinte mondjuk csak szobat berelsz es nem lakast. A befogadasrol annyit, hogy az ismeroseim kozul SENKINEK nincs svajci baratja... a kulfoldiek lognak egyutt :)))

TurboRudi 2012.08.26. 12:39:30

dolgoztam svájcban, ráadásul graubündenben, fent, a romanisch-oknál. nincs könnyű dolga annak, aki oda megy. a baseli emberem vért izzadott, mire befogadták (echte svájci). viszonylag jól elvoltam a helyi emberekkel, de ez csak annak volt köszönhető, hogy nem vagyok német, vagy "jugo" és folyékonyan beszélek németül. nagyon utálják őket és ezt nem is rejtik véka alá.

tsík 2012.08.26. 12:48:12

@amy.m: Pontosak a megfigyeléseid, de annyit hozzátennék, hogy te azt számolgatod, egy fizetésből hogy jön ki egy család (nem dolgozó anyuka, meg 2-3 szobás lakás). Ez ugye azért Magyarországon is igencsak művészet. Ha viszont gyakornoki fizetés: az azért jellegzetesen egy frissdiplomás huszonpáréves esete, akinek nem kell 2.5 szoba meg anyukát eltartani... Példaképpen 3500 frank körül kereső ismerősöm garzonban (még csak nem is WG-ben) élve két év alatt félretett vagy 10 ezer frankot, és most vett autót (a kocsi hat hónapos). Az tény, hogy nagyon fegyelmezett, és semmire nem költött, de az éhenhalástól ez azért messze van.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 12:52:13

Egyetértek Flow-al, éppen tegnap írtam meg máshol, hogy ne tévesszen meg senkit az otthoninál nagyobb fizetés!
Előre át kell gondolni, hogy a felajánlott pénzből mennyi megy el lakásra, biztosításra, stb., na és mennyi marad, ha mindent kifizettünk.
Mi a francia határ mellett lakunk, oda járunk várásolni is általában.
Sokan laknak a francia oldalon, és onnan járnak át dolgozni Genfbe. Jóval olcsóbb ott a lakásbérlés.
Bár eddig nem sikerült kideríteni, hogy ezt megtehetik-e bevándorlók is! Erről van konkrét információd?
Volt már erről szó itt a HÁ-n, de senki sem tudta biztosan.
Megköszönném, ha megírnád, ha tudod:-)

micsoda? 2012.08.26. 13:15:43

Ami azt illeti inkább mennék Svájcba mint Amerikába. Gyönyörű ország. Egyedül vagy? Miért itt ez hogyan működik? Voltam már tök egyedül honfitársaimmal kirándulni, végig egyedül is maradtam. Átnéztek rajtam. Egy darabig próbálkoztam, aztán feladtam.

Javorka (törölt) 2012.08.26. 13:33:28

Nem szabad az itteni arakat atszamolni, en is azt mondom. 13 eve elek Genfben. Ha valamirol szemleltetni akarom, hogy draga vagy olcso akkor inkabb kenyerben, husban fejezem ki. Ezekrol minden ember tudja mennyit er meg neki. :)

Aki ide keszul es konkretan szeretne par elelmiszer arat latni, az itt nezgelodjon: www.leshop.ch vagy itt: www.coopathome.ch

(Off: Indapass megette a korabbi enemet... letezik csak nem tudok bejelentkezni vele. Micirka voltam, ha ez barkit is erdekel. :( On)

hothead 2012.08.26. 13:41:14

@amy.m: orszagtol fuggetlenul elmondhatjuk (nincs svajci tapasztalatom!), hogy masok a preferenciai egy egyedulallo dolgozo fiatalnak, mint egy csaladnak, plane gyerek(ek)kel. nyilvan masok az igenyek a lakassal kapcsolatban, es masok az egyeb kiadasok is.

altimus 2012.08.26. 13:58:20

> Sajnos itt nem, vagy csak nagyon nehezen tud majd kivenni ingatlant. Ha mégis elszánt az illető készüljön, legalább 2 millió forint ilyen célra félretett valutára lesz szükség.

ez marhasag, altalaban kethavi kauciot kernek, azaz 3 havi berleti dijert be lehet koltozni. 1000 frankert mar van igen kulturalt (kis) lakas. azaz boven egymillio alatt van a jatek.

a kaucio visszajar, es azt a berbeado kulon bankszamlara helyezi. (altalaban a nyugdijkezelo alapok adjak ki a lakast, a svajciak igen nagy hanyada el berelt lakasban)

**

amit a cikk nem emlit: ne feledkezzunk meg a nyugdijrendszerrol. a svajci elso pillerbol lesz az allami nyugdij, a masodik piller egyeni szamlas nyugdij, aminel a toke nevreszoloan az egyen tulajdona. ebbe kell kotelezoen a fizetes x %-at befizetni, eletkortol fuggoen. es ehhez a munkaltatonak kotelezo meg a fizetesen felul legalabb ugyananyit havonta hozzatenni. nehany ev alatt igen szep summa ossze tud gyulni a masodik pillerben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 14:07:41

hat svajc lenne az utolso hely ahova koltoznek
/jo, a feher kereszteny vilagot nezve, mert afganisztanba se az tuti/

Baluci 2012.08.26. 14:16:02

Én itthon is megkeresek havi 7-800 ezret kb. heti 10-12 óra melóval!... Diploma, nyelvtudás nélkül és még strici se vagyok! Pusszancs!

Sanyi9 2012.08.26. 14:27:23

@hagyma: miert lenne Svajc az utolso hely ahova koltoznel?

@Baluci: ha nem titok, megosztanad velunk is, hogy hogy csinalod ezt?

épészmérnök 2012.08.26. 14:58:01

@Sanyi9: könyörgök, ne! Valami mlm-mel akar megetetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 15:02:50

@Sanyi9: nehez megmondani
nem az en eletformam
amugy szerintem csorok ne is probalkozzanak ott, akkor inkabb anglia vagy irorszag, /nemetek?/
leginkabb amerikaban lehet ujrakezdeni mint nekem sikerult de egyre nehezebb
aki gazdasagi okobol migral az felejtse el svajcot es az emberek sem befogadoak

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.26. 15:11:14

@contractor: nem tudom mennyire tudsz angolul, de felhomályosítanálak, hogy az angol "you" a magázó alak, tehát az angolban nem a magázás halt ki, ahogy azt a magyarok hiszik, hanem a tegezés (thou). Shakespeare korában még tegeződtek is, később pont ez tűnt el.

Szóval a tegezés, ami a németben a "du", az az angolban a "thou" volt.
Az angol mindenkit magáz nyelvtanilag. Persze ezt ma már az angolok sem érzékelik furcsának, hiszen évszázadok óta így beszélnek.

Azzal egyet tudok érteni, hogy a németek bizony bevándorlónak néznek (és kicsit lenéznek), ha nem helyesen beszélsz németül, ilyenkor néha tényleg jobb az angolt villantani, de ahhoz már tényleg kell, hogy magasan kvalifikált munkaerő legyél, akinél ezt elnézik.
De a németekkel még mindig jobbak a tapasztalataim ilyen téren, mint a franciákkal, akik se akkor nem válaszolnak, ha rosszul nyomod a francia nyelvet, se akkor, ha angolul próbálkozol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 15:27:05

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: na jo ez mar ismert okoskodas, a lenyeg egy forma van nincs kulon Te Maga On es a ragozas is ugyanaz ugye
ettol fuggetlenul a Herr meg a Frau rossz pelda volt, mert a Sir es a Madam/e/ az siman mukodik

christophe 2012.08.26. 15:32:00

@nikkel odeon: 4,5milliot fèlretenni ,hogy kozben normàlisan èlsz(auto,ruhàzkodàs,normàlis lakàs)szerintem nem rossz......

christophe 2012.08.26. 15:43:17

@villamos alóli kacaj: Mièrt? Felcsuton tok jokat fogtok focizni :-)

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.26. 15:47:00

@hagyma: nem okoskodás, hanem tény, nyelvészeti jelenség, de elhiszem, hogy te sem érzékeled a különbséget, meg az átlag nyelvtanuló sem, de még az anyanyelvi beszélő sem, hiszen ti is csak a "you"-zást tanultátok meg

A magyarok körében elterjedt tévhit, hogy az angol tegez mindenkit és ezért milyen laza nyelv... közben meg a Sir, Madam meg eléggé jó néven vett, normális, illedelmes megszólítás, közben magyarul modorosnak tűnnénk, ha mindenkit uramoznánk, hölgyemeznénk
szóval az angol sem olyan laza, bratyizós nyelv, mint ahogy azt az egyszeri magyarok hiszik

a Madam/Madame különbsége is elég jelentős, előző hölgy, utóbbi meg bordélybeli mádám

villamos alóli kacaj 2012.08.26. 15:48:54

@christophe:
Igazad van!
Csőrrel az ötösről....

Baluci 2012.08.26. 15:50:15

@Sanyi9: Semmi titok! Pénzügyi tanácsokat adok és szerencsés körökben mozgok...

robot_ 2012.08.26. 15:54:10

komisz_kölök-nek:
Szerintem ugy jarnal jol, ha mar valamikor a kozeljovoben kijonnel, es Januarban ugy adnad be a B-re a kerelmed, h van egy B&B-d lagalabb, itt laksz, ismered a munkaltatod, van hatarozatlan ideju szerzodesed, es ha mgkaptad akkor meg gyorsan nyitsz egy bankszamlat. Utana konnyen talalsz mar lakast, de minden persze rajtad mulik h talpraesett vagy-e. De atverestol pl nem kell tartanod, itt nem ugy mennek a dogok mint otthon. En szinten mernokkent helyezkedtem el, es a fent emlitett szamoknal jobban keresek, nem is 1-2 ezer Frankkal. Es ez nem ritka, ugyanis:
Ha a svajci cegek sokkal kevesebbet fizethetnenek a kulfoldi munkavallaloknak mint a helyi dolgozoknak, az borzalmas hatasokkal lenne a svajci gazdasagra es munkanelkulisegi mutatokra, erre most jobban nem terek ki, de eleg egyszeru sztem.
Tehat alulfizetve pont csak egy kicsit leszel a helyiekhez kepest, mert szabalyozzak hogy mennyivel kaphatsz kevesebbet.
Amugy akkor erdemes idekoltozni, ha nem kocsizos-bulizos eletre vagysz. Rengeteg zold fuves parkos erdos resz van, nagy a nyugalom sok a bio-elelmiszer, babakocsit tologatni nagyon megfelelo hely Svajc, de a fiatalok eleg sokat jarnak at inkabb Olaszorszagba. Java-val meg tudsz itt elni szepen, de "helyi tőkés" sosem leszel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 15:56:27

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: nem erzekelem meg csak 15 eve elek itt
erre hivtam fel a figyelmet a sir es madam hasznalataval. hogy tegezes ide vagy oda ezek bizony erosen mukodnek
ettol fuggetlenul magyar felfogassal tegezesnek szamit, mert mint mondtam nincs maga es on
ez nem lazasag kerdese
ugyanugy mindenkivel meg kell talalni a hangot es nem kell hozza on es maga

salamander 2012.08.26. 16:07:43

Magyarországon a helyzet változatlan: az árak nagyon magasak és a fizetések nagyon alacsonyak. Ezért mindenki gazdasági menekültként észét vesztve rohan egy másik országba.
Így lehetünk mi versenyképes lábtörlő.

...

Sanyi9 2012.08.26. 16:12:05

@Baluci: fennebb figyelmeztettek mar, hogy ne nagyon feszegessem a temat, de engem megis erdekelnenek a reszletek. Peldaul milyen penzugyi tanacsokat adsz (befektetesekre vonatkoznak, adozassal kapcsolatosak, esetleg teljes vagyonkezeles, etc) es kik tartoznak ezekhez a "szerencsés körök"-hoz (illetve hogy lehet ezekbe a korokbe bejutni)?

Dobri 2012.08.26. 16:14:23

Először is: a folyékony német mindenképpen nagy előny (elsősorban a német ajkú területeken)
..............................
A francia részen dolgozom(Genf-Lausanne-Fribourg-Villeneuve között) és tapasztalatom szerint itt megb.szhatod a német tudásodat. Azzal itt nem tudnál munkát találni külföldiként.

ohhai 2012.08.26. 16:18:57

@hagyma: és te hogy kezdenéd újra most az USA-ban?

Shagrath 2012.08.26. 16:22:55

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: ahhoz képest a franciák beengedték azt a sok semmire kellő arabot, amivel tle van párizs utcái. Nem hajlandóak a nyelvüket megtanulni, nem hajlandóak beilleszkedni, nem hajlandóak dolgozni, stb... Pökhendi pöcs népség, megérdemlik a sorsukat. Mocskos Fansziák! pfö!

tableno 2012.08.26. 16:26:22

@Shagrath: Meg szerencse, hogy mi magyarok ilyen finom kulturemberek vagyunk... :-/

tsík 2012.08.26. 16:31:36

A kevés kétnyelvű területet kivéve Svájc tényleg "kettévágódik" a német és a franica területre. A francia részen a kutya nem tud németül, és senkit nem is érdekel, hogy tudsz-e... én sokszor még az angollal is vért izzadok (és nem az én angolom miatt...)

A német területen többen beszélnek franciául, de a dolgozáshoz, na ahhoz német kell. És ráadásul nem elég németül beszélni, a fránya svíccerdűccsöt _érteni_ kell (beszélni nem), ami bizony nem kis kihívás még profi németesnek sem. Mert ahhoz képest, hogy dialektnek nevezik, gyakorlatilag egy önálló nyelv, és egypár nagyon elit topmenedzseri melót leszámítva, ahol úgyis angolul fogsz kommunikálni, úgy halandzsáznak rajta, hogy jópár hónapig (akár egy évig is) a szemed golyózik, hogy ez most vajon mi akart lenni...

Ezt tartsa mindenki szem előtt, aki a "hát el nem adnak németül" tudásra alapozva akar nekiindulni, mert baromira nem egyszerű a svájcinémettel boldogulni. Nagyjából úgy 3-6 hónap múlva fogják a munkatársaid azt gondolni, hogy na most már elég régóta itt vagy, és ők bizony nem beszélnk hozzád többet hochdeutschul. (Sokszor még a hochdeutschukban sincs sok köszönet egyébként.)

Úgyhogy először eldönteni, hogy Genf, vagy Zürich, aztán azt a nyelvet tanulni, különben bajok lesznek.. .

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 17:18:28

@ohhai: nem szivesen kezdenem ujra, de gondolom ugyanugy
eloszor is kell egy kontraktor, aki ad melot feketen es berel neked lakast akar hatod magaddal
de teny hogy mar nekem is nehezebb volt mint 90 elott/akkor alapbol jart a zold kartya/ azoknak is nehezebb akik most jonnek, mert nem lehet pl jogositvanyhoz jutni
nehez kerdes
benosules, zoldkartyalotto, vagy kontraktor

robot_ 2012.08.26. 17:26:26

@hagyma: "benosules"

:D:D

Egyebkent eleg toleransak itt Svajcban, ezzel sose volt gond eddig. Viszont a "csorosag" alatt tisztazni kell ki mit ert. Ha egy hasznalt 6 eves autoval nula tartozassal de 1 millio Ft koruli osszvagyonnal kierkezel, akkor eleg hamar meggazdagodsz itt. Nem egeszen ertem hogy mire erted h csoroknak nem valo.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 17:28:20

@robot_: 1 millio forint meg kocsi?
100 dollarral jottem ki angol nyelv nelkul...

igen benosules
az mukodik ahogy latom
1 miller az kb 5000 dollar
annyiert siman talalsz papirfeleseget
de ezt nem en mondtam ha jonne a szerv:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 17:36:01

@robot_: szoval nalam akinek van kocsija es egy millerje az nem a csoro kategoria
csak ennyit akartam mondani
es tud nemetul es angolul, talan franciaul
en azokrol beszelek akik remenytelen helyzetben probalnak kijutni es boldogulni
na azoknak ez nincs meg

robot_ 2012.08.26. 17:39:16

@hagyma:
:D ez uj, de erdekes megoldas. Mindenesetre 100 dollarral nekivagni valoban batorsag volt. Azonban itt Svajcban tekintve h az elso havi lakbert meg a kauciot meg a munkad elott fizeted ki, gyakorlatilag az elso honapban elfogy megelhetessel egyutt, es akor meg szuk is volt. De teny h 2 honap utan piszkosul be tunk indulni a dolgok. Az USA csaladi okokbol nem megoldhato, de sok szempontbol nagyon jol alakult ez a Svajc is. Hasonlo klima, allat novenyilvag, ugyanazok a zolsegek gyumolcsok, ugyanolyan evszakok, kb hasonlo nepsuruseg, ugyanolyan munkarend a cegek donto tobbsegeben, es a szakma szerint is kb ugyanabba a kasztba esik az ember a legtobb esetben. Viszont eppen ezert ha valaki kalandra vagyik vagy valtozatossagra, annak mondjuk annyira nem ajanlom...

robot_ 2012.08.26. 17:40:22

@hagyma: igen, igy vilagos. Es igaz is, mert 1 millio Ft akkor is kell ha szerencses az ember es elso honap kintlete utan azonnal jon valahonnan fizetese, mert valahogy addig lenni kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 17:43:44

@robot_: hyat en megcsinaltam 40 evesen
szerencse is kellett
meg amerika is
amerika meg mindig kicsit mas
a klima a gyumolcsok es a zoldsegek tok ugyanolyanok NC-ban is:)
az allatvilag kicsit szelesebb
eppen a porcson ulve neztem, amint uldozott valamelyik hajnalban egy roka egy nyulat
viszont meg nem lattam lila tehenet csak feketet vagy tarkat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 17:46:02

@robot_: igen sokan akarnak ugy kimenni, hogy nincs melo, nincs penzem, megyek, ha csalados eloszor en, azutan a csalad stb.
na ezeknek mondtam, hogy svajc felejtos
szerintem
akinek van valami penze, valami nyelve, valami vegzettsege az belevaghat
de mint mondtam en nem szeretnek, es nem is fogok, ott elni
nem erdekelnek a penzugyek es nem tudok sielni

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.26. 18:06:52

Én nem vagyok abban biztos, hogy magyar állampolgárként működik a határ túloldalán való lakás.
Legalábbi 3 éve nem volt erre lehetőség.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.26. 18:50:00

Aki pedig unalmasnak találná Svájcot, egy kis ízelítő a lehetőségekről:
top50.ausflugsziele.ch/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 19:14:07

@tilmir: en nem tartom unalmasnak csak egy elegge osszezaro kozossegnek

Kazuár 2012.08.26. 19:32:46

Egyedülállóként, vagy gyerek nélkül talán unalmasnak tűnik (mert minden működik, nem kell trükközni), de kisgyerekekkel egyenes ideális...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 19:54:05

svajcban van sziget fesztival?:)
stand up a kocsmakban
egyaltalan van kocsma?

Kicsivagyokszekreallok 2012.08.26. 20:16:20

@Heliox: kisgyerekkel idealis???? bar nincs meg gyermekem, de ha lesz hat itt biztos nem akarnam iskolaba jaratni.... mintahogy 2 gyermekes barataim marciusba menekultek haza innen, javareszt pont a 2 gyerekkel valo banasmod miatt... ne felejtsuk azt se, hogy mennyire van lekorlatozva a felsooktatasba engedhetok szama....
hany cegnel latsz a felso vezetesben svajcit??? 1-2 max.... a tobbi nemet, francia stb stb...

robot_ 2012.08.26. 20:17:15

@hagyma:
van. sok helyen helyi fozesu sorrel. Amit ugy kell erteni, h kered, benn van a félmozdony a kocsmapult tuloldalan, es akkor fozik le neked. Eleg jo hangulata van a kocsmaknak, legalabbis ahol en jartam. De mondjuk ha az ember az autentikus ordenale uvolteshez, vagy talan a balhekhoz szokott akkor pl a kocsmaban is unatkozni fog. :) (viccet felre: jo helyek vannak, valoban jol lehet szorakozni, sziget fesztival nincs de masfel orara van Bp, ott meg van, de a Sziget amugy is egy vekony retegnek szol)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 20:22:41

en se mennek a szigetre
csak ugy eszembe jutott, van e nemet meg svajci humor:)
meg ilyen fesztival
nem degradalas
nem az en orszagom
ennyi
tobb millioan amarikat utaljak
mindenki ott el ahol akar es/vagy/ tud
na en svajcban, nemtorszagban sose akarok, de angliaban sem es meg sok hely van
igy belegondolva en itt akarok maradni:)

robot_ 2012.08.26. 20:27:42

Haaaat, a humor mar szofisztikaltabb kerdes valoban... mondjuk eufemisztikusan, hogy.. nem jellemzo rajuk a humor :)
bar inkabb itt sem nmzetisegfuggo a dolog, hanem pl tanultsag kerdese, meg szemelyes jellemzo.
Mindegy, ezek mind jo orszagok, de nem tokeletesek, es az egyeni sors sokkal inkabb fugg egyebkent is a szemelyes jellemzoktol, az orszagok csak a lehetosegeket biztositjak.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.08.26. 20:28:08

@robot_:
Hát szintén mérnökként, közel 10 éves szakmai tapasztalattal, vállalható referenciákkal és azokat színvonalasan tálalva, milla+kocsival szerencsésen megáldva...egyenlőre csak elutasítást kapok 2012 eleje óta.
Szóval a képlet egyszerű, lehet, de nem mindig ugyanaz a végeredmény:(

sasmadar 2 2012.08.26. 20:38:59

@hagyma: sok oldalon feltünsz,mint "ámerikai"magyar,de az Usa rééég szar,Canadába megy mindenki!!!

Menj át a Niagaránál,az amerikai rész nyomor,a Canadai király!
Csak akkor jó,ha "pucolós"vagy,az vagy?

Kazuár 2012.08.26. 20:40:19

@Kicsivagyokszekreallok: Nekem mindkét lányom ott kezdte az iskolát négy évesen, a nagyobbik négy évet, a kisebbik két évet járt. Francia nyelvű állami iskolában. A magyar általános iskolai hozzáállástól valóban különbözött az ottani, volt pozitív, és volt negatív eltérés is. Vélhetően, akárcsak idehaza, meghatározó az osztályfőnök személye. Amúgy kint gyakorlatilag évente váltották a tanítókat, ami elsőre fura volt, de előnye is volt: ha nem jött be a tanító, jövőre újat kaptunk :-) Ha idehaza nem jön be a tanító, négy évig marad...

Ami nagy különbség volt, hogy a gyerek teljesítményét elismerték, és támogatták a fejlődését. S ehhez nem kellet iskolai alapítványokba pénzt adni, hogy a gyerek nyerjen az iskola versenyeken...

Nem beszélve a valóban ingyenes oktatásról, a gyerekek könyvtárba szoktatásáról, a gyakorlati tudnivalók tanításáól: pl. volt külön varróóra is, amelyett hogy térképet rajzoltak a környékről, a fákról nem csak könyvben tanultak, hanem kimentek a parkokokba, és ott rajzoltak, stb. S lehetne még sorolni.

Szóval kifejezetten pozitív volt az élmény...

Kazuár 2012.08.26. 20:42:07

korrektúra: kellett, tanításáról, amellett, parkokba :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 20:49:13

@sasmadar 2: nem tunok fel sok oldalon, ha raerek es cimlapos miert ne?
bocs ha tilos
az USA nem szar es en mar amerikai vagyok eszem agaban sincs canadaba menni ez kb olyan mintha azt mondanam neken koltott pragaba
sot meg azabb
azt nem tudom, mi a pucolos?

robot_ 2012.08.26. 20:56:50

@Pángalaktikus-gégepukkasztó:

szabad megkerdezni hogy melyik kantonban probalkoztal?

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 21:05:02

@Kicsivagyokszekreallok: Mi kisgyerekkel jöttünk, és én is azt mondom, hogy ideális hely a gyereknevelésre.
A fiam imádja az iskolát, az osztálytársait és a tanítónőt is.
És rengeteg program van a városban, nem lehet unatkozni, hacsak valaki nem akar...

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 21:07:18

@tilmir: Még nem sikerült kiderítenem, pedig többen kérdezték már tőlem. A szociális munkás sem tudott választ adni erre a kérdésemre, de talán a cikk írója szolgál valami plusz információval:-)

Kazuár 2012.08.26. 21:09:37

@Gilda66: Lehet, hogy a genfi iskolákban van a titok nyitja :-)

Neménvoltam! 2012.08.26. 21:11:59

A lakásdolgot én apartmanhotelben kezdtem, nem kell kaució, én pl a háziúrral sem találkoztam a 3 hónap alatt, csak telefon/email. Nem egy nagy szám, 1 kis szoba + fürdő + konyha. Kezdetnek nem rossz, de nem is olcsó, most 3.5 szobár bérlek ugyanannyiért. A bérlés amúgy valóban nem egyszerű.

Valóban nyugis ország, de emellett van számos open-air fesztivál, koncertek, stb, szóval lehet itt szórakozni, ha valaki erre vágyik.

A nyelv kérdése valóban sarkalatos, Bern és Fribourg között van a választóvonal, attól nyugatra francia, keletre svájci német. Nem német, hanem svájci német. Nem nehéz megérteni, de nem is egyszerű. Ha szólsz, átváltanak németre. Mítosz, hogy minden svájci 4 nyelven beszél (kivéve a kalauzt a vonaton!). Meglehet az iskolában tanulják őket, de mivel nem használják, villámgyorsan el is felejtik, csak az adott tájegység nyelve ér.

Az árakat tényleg nem érdemes hasonlítgatni. Ami itt nagyon drága, az a munka. Ha mesterembert hívsz, pikkpakk legombol 2-300 Frankot. Időre jön pontosan, gyorsan végez, nem tököl. Emiatt itt a munkának van becsülete, ami nagy különbség.

Maga az ország nagyon szép. A városok kis ékszerdobozok, a vidék csodásan rendben van tartva és meseszép. Az ország tele van érdekes megoldásokkal.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 21:13:29

@Heliox: Azt hiszem, hogy az, hogy Genf lakosságának nagy része nem svájci, nagymértékben segíti ezt:-)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 21:17:18

@hagyma: Sziget fesztivál valóban nincs, de nem is baj.
Viszont van mellette ezer program.
Genfben a nyáron volt egy zenei fesztivál, színvonalas koncertekkel.
Igaz ingyenes volt, vagyis nem kellett horror áron belépőt venni.
Az ételt, italt sem arany áron mérték.
És ki lehetett menni gyerekekkel, és nyugodtan meghallgatni egy-egy koncertet.
Szóval nekem a Sziget nem hiányzik:-)

Neménvoltam! 2012.08.26. 21:22:33

@Gilda66: Ezzel nemcsak Genf van így, bár kétségkívűl Genf élen jár. Nálunk kb 30% a külföldiek aránya.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.26. 21:30:12

@Gilda66: nekem sem
itt sincs
maximum ha kiviszik a prerire
arra akartam utalni, hogy az eletmod meroben mas, ezt be kell kalkulalni
bar szinte mindenhol
otthon elszaladt a lo...

redsea 2012.08.26. 21:35:59

Azt sem szabad figyelmen kívül ha hogy nem mindegy Svájc melyik részéről beszélünk.
A német és a francia részek teljesen különbözőek és a francián belül Genf egy külön történet. Utóbbi inkább egy francia nagyvárosra hajaz (közterületek állapota, bűnözés, mentalitás, lakosság összetétele (afrikai bevándorlók nagy aránya), nagyon magas közterhek) és kevésbé hangsúlyosan jelentkeznek a Svájc többi részére jellemző előnyök.
Észak felé pl. már Nyon is egy egész más világ, annak ellenére, hogy szintén francia nyelvű és rengeteg a nem svájci születésű.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.08.26. 21:42:20

@robot_:
Hogyne. A német részeken mivel franciául egy "petit" sem beszélek. Van egy kollégám aki több mint egy éve Svájcban próbálkozik, neki termett túl sok babér. Sokan mondják, h fél év keresés az alap, de akkor is elég kiábrándító az eredménytelenség.

Neménvoltam! 2012.08.26. 21:45:27

@redsea: Ez igaz, Genf valóban nagyon nemzetközi, és eléggé francia. Én csak átutazóban járok arra, igaz elég sűrűn. Mondjuk a közterületek állapota azért fényévekkel veri Bp-t (mint mondjuk sok vidéki város Mo-n). Bern pl valóban sokkal szebb, igaz sokkal kisebb város.

Kazuár 2012.08.26. 21:45:58

@redsea: Na igen, Sankt Gallenből nézve Genf a bűn városa :-) S valóban sok a betörés a városban, meg a környékén is.

Kicsivagyokszekreallok 2012.08.26. 21:46:49

Elfogadom a velemenyeteket, foleg, hogy ti velem ellentetben mar a gyakorlatbol is tudjatok :)
de en akkor sem itt fogom iskolaba jaratni a gyereket az tuti.

redsea 2012.08.26. 21:48:32

Amint megvan az első kinti fizetés, onnantól nem szabad az árakat a magyarral hasonlítgatni, mert csak frászt kap az ember és szomorú lesz.
A lényeg tényleg az, hogyha az ember hasonló és az átlagbérhez képest hasonlóan megfizetett munkát végez mint Pesten, akkor ami kényelmes életvitel mellett marad arányaiban hasonló, de összegszerűségében többszöröse kint.
Az összehasonlítgatáshoz: pl. a reggeli egy talponállóban 16CHF, amiből Pesten a Trófeában korlátlanul ehetek. Ha ebbe belegondolnék minden reggel, inkább nem ennék és ezzel elrontanám az egész napomat :)

Neménvoltam! 2012.08.26. 21:51:19

@Heliox: Pont most voltam St Gallenben, szépen kikupálódott a kolostor, mióta 927-ben felégettük :))

Aki arra jár, ne hagyja ki Franz Vonier Rolls-Royce múzeumát Gütlében. Igaz, az már Ausztria, de megéri átruccanni.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 21:51:45

@redsea: Csak kíváncsiságból kérdezem, hogy milyen előnyökre gondolsz, amik Genfben kevésbé jellemzőek?

redsea 2012.08.26. 21:54:44

@Heliox: a betörés egy dolog. De Genf egy részén ugyanúgy nem szívesen császkál az ember mint Pesten.

Neménvoltam! 2012.08.26. 21:57:06

@redsea: Ez azért nem ilyen sarkalatos, Ha az ember odafigyel, és ésszel vásárol, akkor nem ilyen durva a különbség.

Én pl árleszállításkor vettem 70 CHFért farmert, ami kb mint otthon (persze nem noname :)). A 16 CHF szvsz már elég jó kis reggeli lehet, nálunk az ebéd kerül ennyibe a külsősöknek, nekünk kedvezménnyel csak 10 CHF.

Kazuár 2012.08.26. 21:58:18

@redsea: A Pacquis-ra és a Cornavin környékére gondolsz? Ott nem sok echte svájci lakik... De kisgyerekkel úgyse mászkálsz el este, így ez a gond kipipálva :-D

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.26. 22:10:39

@Shagrath: bevándoroltak oda az arabok és afrikaiak, a többségüket nem hívta senki, nem is szeretik őket a franciák egyáltalán, ezért is olyan jelentős a jobboldal támogatottsága arrafelé

sőt, ott a baloldal sem rest tenni az élősködő bevándorlók ellen, lásd Hollande folytatja Sarkozy romaellenes politikáját
a baloldal főleg csak Magyarországon jelent egyet a szabados, bűnöző pátyolgató, nemzetellenes gondolkodással

svajcineger 2012.08.26. 22:11:03

@tilmir:
Nem, ez ma sem működik!

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.26. 22:13:09

Én este 11-kor szoktam hazasétálni a város másik részéből (csak azért, mert jól esett a séta a tanfolyam után), soha nem volt gondom, nem féltem attól, hogy megtámadnak.
Szóval én nem látom olyan rossznak itt a közbiztonságot, de nyilván nem arra járok esténként, ahol veszélybe kerülhetnék.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.26. 22:19:02

@redsea: Többen írjátok, hogy nem szabad hasonlítgatni... gondolom nekem (is) szól, mert szeretném forintban látni az összegeket. De nem azért, hogy szívrohamot kapjak (vagy ti), hanem mert azzal a nagyságrenddel tudok mit kezdeni. Nekem a rúpiát is nehéz volt megszokni. A mai napig is néha felszorozgatok és nem azért, hogy az otthoni keresethez, vagy árakhoz hasonlítsam, hanem mert nem mond semmit az, hogy 30, miután otthon már rég nem 30 semmi... na ebbe már magam is belezavarodtam :-) Felejtsétek el, majd kiguglizom, ha úgy érzem, hogy érdekel a cikk.

@online távmunkás: Ha forintban adod meg a pl. svájci fizudat és a költségeidet, attól a kettő aránya nem torzul...

svajcineger 2012.08.26. 22:27:14

@Pere Viki:
Nem átszámolgatni kell, hem az arányokat érdemes figyelni. Pl. egyhavi átlag netto kb. 30%-a elmegy lakhatásra, 5-10%-a betegbiztosításra, 5%-a autó biztosítására, 20%-a kajára, stb., stb.

zuzzer 2012.08.26. 22:30:07

Nem olvastam ugyan végig az összes kommentet, annyit azért megjegyeznék, hogy éhenhalni bárhol lehet. Nekem 12 év svájci tapasztalat után az emlegetett szuper fizetések nagyon kevésnek tűnnek, mint a lakásárak is és egyebek. Persze mint 14 milliószor megtárgyaltuk ezek kantonfüggőek, mégis. Nekem kettő aprótermetű gyerekem, saját feleségem, házam, autóm van, asszem évi 60000-el mehetnék bankot rabolni, vagy az adósok börtönébe...

svajcineger 2012.08.26. 22:33:20

@zuzzer:
Kicsit túlzásnak érzem ugyan, de tény és való, hogy havi 5.000-ből nehezen él meg egy négytagú család, ha csak az egyik szülő dolgozik.

zuzzer 2012.08.26. 22:40:41

@gambl-r: Nekünk csak a jelzolághitelünk 2000 egy hónapra, az egészségbiztosítás az egész családnak 745 / hónap, a különféle rezsi jellegű dolgok olyan átlag 300, az autólizing 800, stb, stb, stb + adó.......
Asszem mi bizony éhenhalnánk 5 rongyból.

svajcineger 2012.08.26. 22:43:09

@zuzzer:
Na, ja! Ha valaki nagylábon él! :)))

zuzzer 2012.08.26. 22:47:21

@gambl-r: Vagy nagy házban :)))

zuzzer 2012.08.26. 22:52:10

@gambl-r: Nagy lábhoz nagy ház dukál. Vagy nem ?

svajcineger 2012.08.26. 22:53:48

Mondom én, hogy ugyanaz. :)

Neménvoltam! 2012.08.26. 23:00:37

@zuzzer: Mérnökként én sem 60000-t keresek...
Persze nagy a szórás, Zürichben pl nagyobbak a fizetések, de a költségek is...

z.blogger 2012.08.26. 23:01:28

@tilmir @gilda66
Nem bántásból írom csak egy objektív észrevétel. Szerintem kettőtöknek nincs annyira gond a beilleszkedéssel hiszen a párotok ha jól vágom a hozzászólásokból svájci. Így sztem nem ér ebben a témában kommentelni :-)

Én is itt vagyok már több mint 4 éve és tényleg nehéz itteniekkel ismerkedni. Attól hogy van 1000 látnivaló attól még nem lesz az ország olyan értelemben izgalmas (de köszi Tilmir a linket hasznos, egy két helyre elnézünk tuti). A szigetes hasonlat tetszett Genfben...igen talán otthon is babakocsival mennek a Szigetre anyukák :-) bár azért vannak itt fesztiválok, de nem annyi mint otthon, az időjárás is egy kicsit hűvösebb nyáron, de azért vannak izzasztó napok.
Én speciel a genfi állomáson a vonaton ülve, éjjel 11-kor már láttam hogy egy nő üldöz két figurát a vonaton akik a táskáját lopták el. De olyan is volt hogy egy munkatársam visszament másnap a disco-ba hogy ottfelejtette az összes cuccát táskáját....és megvolt. Ez is francia területen volt.

@mindenki
A svájci felsővezetésről meg....tényleg sok a külföldi felsővezető meg főnök. És igaz hogy kevesebben tanulnak tovább, de az ok egyszerű. Itt még él a kétkezi munka becsülete, és sok svájci inkább elmegy szakmát tanulni és vígan megél szakmunkából. És még valami, Svájc kis ország, mégis a gazdasága majdnem négyszer akkora mint Ukrajnáé. Kicsit nehéz dolga lenne Svájcnak ennyi szakképzett munkaerőt kitermelni, meg rengeteg cég jön ide (kedvező feltételek, kiszámítható törvények) es hozzák a munkaerőt, Zürichben is rengeteg helyen építkeznek, iszonyat mennyiségű iroda épül, kell ide ugyanúgy a sok aktakukac meg az építőmunkás is és Svájc ezt nem tudja kielégíteni. Meg egy szerény gondolat tőlem, lehet hogy hibás, sztem sokan nincsenek is úgy rászorulva hogy dolgozzanak vagy csak nagyon fél állásban. Itt nem voltak háborúk, már generációk óta öröklődik a családi vagyon, amiből az utódok igen csak jól profitálhatnak.

z.blogger 2012.08.26. 23:14:26

Apropo, a montreux-i jazz fesztival nem kicsi rendezveny.

svajcineger 2012.08.26. 23:16:02

@z.blogger:
Azért a legfelsőbb vezetés/vezető általában mindig svájci....

z.blogger 2012.08.26. 23:21:05

@gambl-r

a miniszterek talán :-)

A toptop lehet svájci, meg a bankok top managerei. De ez azért kevés...

svajcineger 2012.08.26. 23:23:57

Na, azok pl. biztosan. :)
De, én tényleg úgy tapasztalom, hogy a "bizalmi" pozíciókban általában svájciak ülnek.

Kicsivagyokszekreallok 2012.08.26. 23:57:07

@z.blogger: igazad van, es jok is a szakemberek, sokat kernek, jol dolgoznak. nem engedhetik meg maguknak, hogy ne igy legyen. illetve eleve korlatozva van (ha jol tudom) max 20%ban a felosoktatasba engedhetok szama...

christophe 2012.08.27. 00:16:59

@gambl-r: "bizalmi" pozicioba M.on se fog àtlag ember bekerulni,ebbe ugye egyetèrthettunk?!

svajcineger 2012.08.27. 00:20:24

Egy "átlag" román, szerb, afgán,stb. biztos nem. :)

christophe 2012.08.27. 00:34:22

@gambl-r: tudod mirol beszèlek,ha nem vagy valakinek a valakije M.o-n ugyanolyan, esèlytelen vagy,mint pl.Svàjcban.

fagzal 2012.08.27. 01:53:30

@micsoda?: Hát Amerika viszont sokkal olcsóbb, azt ne feledjük. Még a magasabb adók után is.

2012.08.27. 05:20:35

@amy.m: ugy lehet sporolni, hogy aldi vagy denner a fo bevasarlasi celpontod...Figyelni kell az akciokat, ha van telirakni a fagyasztot...Pl. pulykamell 10chf/kg, jo kis trappista sajt 7chf/kg
Joghurtok 0.5chf /db

Nekem 3.3k a nettom, vendeglatas, az egyik legszarabbul fizetett...A fozest megoldom magam, kb. 150-200chf/fo -bol havonta...
a lakas 950chf (baratnovel kozosen fizetjuk), 30m2 studio ez St. Moritzban olcsonak szamit.Szerencsere minden nebenkosten benne van.
Az internet 60chf havonta (mobil ala swisscom)

Kicsit erre arra szorjuk, 1500chf megmarad minden honapban...

Shagrath 2012.08.27. 05:41:18

@christophe: Javisst, enda en fransk kuksuger, akkurat det vi trenger

2012.08.27. 06:21:34

Svjac unalmas-e?Sokszor mar farasztoan pezsgo a falu...Talan atmeneti szezonban kevesebb dolog tortenik, de telen nyaron heti 1-2 nivosabb atrakcio elofordul...Olyan amire kulfoldon is csettintenek:

telen:
-lovaspolo a befagyott to jegen
-loverseny ugyanott
-si wm
-simaraton
-hocipos turak
-helikopteres turak, akar szuzhoba a hegy tetejen kiugorva :)

nyaron
-art masters
-concours hippique (dijugratas sztarokkal)
-vitorlas verseny (match race)
-wakeboard es szorf verseny
-british classic car meeting (ultra draga regi autok, csodas pompaban)
-superportscar meeting (aventador, F12, Gumperth es tarsai)
-Ironman
-Engadin triatlon

es biztos van amit kihagytam :D

Tudom, St. Moritz kivetel...

nigara 2012.08.27. 09:39:52

A kommentek érdekesek, de itt sem érdemes bármelyiket alapul venni abban, hogy milyenek a lehetőségek stb. Ez mindig mindenhol egyéni szerencsén múlik! Van akinek ugyanazzal a háttérrel minden sikerül, a másiknak hónapokig semmi munka, lakhatás, egyebek.
Az is biztos, hogy mások az egyéni elvárások, az igények - ehhez mérten mindenki másképp értékeli az elért dolgait...
Svájcban nem lehet rossz már akkor sem, ha az ember az itthoni szintet éri el ott. Én biztos elcserélném...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.27. 12:39:25

@Neménvoltam!: Csak a pontosítás kedvéért, a párom magyarbb már nem is lehetne. :)
A beilleszkedés kérdését több szempontból is lehet nézni: a magam részéről nem kedvelem a svájciakat, ezért nem is keresem a társaságukat. A hivatalos dolgok ügyintézésénél korrektek, segítőkészek.
Bennem már az elején tudatosult, hogy nem egy rugóra jár az agyunk, ezért nem is erőltetem.
Ettől függetlenül nem érzem azt, hogy nem illeszkedtem volna a mikro környezetembe. Köszönök a szomszédoknak, megjehyezzük, hogy épp hideg vagy meleg van, ennyi. Azért mert a szomszédom, még nem kell barátkozni vele.
A barátainkat magunk választjuk. :)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.27. 13:10:23

@z.blogger: Miért ne kommentelhetnék? A férjem valóban svájci, de ez a mindennapi életben semmi előnyt nem jelent nekem.
Én ugyanolyan magyar vagyok itt, magyar útlevéllel, mint a többiek.
Magam intézem a dolgaimat, a férjem nincs velem az ügyek intézésekor, és csak a saját papírjaimat mutatom, ha kell. Abban viszont nincs szó a férjemről.
Letelepedési engedélyt sem kértem még...
Amikor éjszaka egyedül sétálok, akkor gondolom nem kérdezné meg az aki meg akar támadni, hogy svájci-e a férjem.
Gondolom azt is tudod, hogy az éjszakai vonatokon mindig vannak fegyveres biztonsági őrök, akik segítenek az általad említett esetekben.

robot_ 2012.08.27. 13:35:51

Errol az ismerkedes/kirekesztettseg dologrol nekem az jut eszembe, hogy meg a sajat csaladomon belul is jol reprezentalt az hoyg szemelyisegfuggo. En a kozvetlen kollegaimon kivul SENKIT nem ismertem meg, es nem is vagyom ra, nem is erdekelnek.
A parom 3 hete volt itt, es mar volt baratnoje. Mas szemelyiseg, kiment egy parkba leult a pokrocra olvasni, es az arnyekba melletelepult egy echte svajci csajszi, es elkezdtek dumalni, aztan facebook, aztan szamot csereltek, es mar el-eljarkalnak egyutt jopar helyre. Nem mondom hogy elete legjobb baratnoje, de minden heten legalabb egyszer talalkoznak, es meg is osztanak egymassal a feluletesnel melyebb dolgokat is. Nekem ez sose menne, engem nem erdekelnek masok. Szoval lehetoseg van ra, de szerencse is kell hozza meg alkat.
(amugy szerintem tok unalmas emberek, eszem agaban sincs melyebben baratkozni veluk, de en eleg feluletes vagyok emberi dolgok teren)

kristal 2012.08.27. 15:06:49

@robot_: Ez így van, tényleg személyiség kérdése is. Viszont nem állíthatod valakiről, hogy unalmas, ha nem ismered, sőt meg sem akarod ismerni.

@Gilda66: Szerintem itt nem az ügyintézésről volt szó, hanem a kapcsolatépítésről. Az pedig egy helyi férjjel jelentősen könnyebb.

robot_ 2012.08.27. 15:24:53

@kristal:
de ha ezzel egyidoben elismerem, h ez kovetkezhet abbol hogy roppant feluletes vagyok. Ezzel egyszersmind be is sulyoztam a velemenyemet ilyen teren, hogy kb mennyit er, raadasul mutattam ellenpeldat is a felesegem szemelyeben. De valoban szerencsesebb ugy fogalmazni, hogy bennem mar eleve nincs erdeklodes felejuk es ez bennem gyokerezik.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.27. 15:43:59

@kristal: Ebben is tévedsz, legalábbis a mi esetünkben.
A kapcsolataim tökéletesen függetlenek a férjemtől, nem ismerem egyetlen ismerősét sem.

kristal 2012.08.27. 16:14:08

@Gilda66: Hát nem tudom, én ismerem a férjem ismerőseit, ő is az enyémeket. Talán nem mindet, de a többséget igen.

bpte 2012.08.27. 17:40:16

@kristal: Ez jó. Az én kapcsolataim is függetlenek a férjemtől, viszont az ismerősei többségét ismerem, én kíváncsi is vagyok, kikkel van jóban, meg hát ez úgy jön.

2012.08.27. 19:24:19

@Dr. Panasz Muki:

bizony....én is néztem, h a jégvastagságot landrover dzsippekkel nézték...S bizony rá mertek menni!Mi több, hetekig egy sátorváros épül fel a tó jegére, látványkonyhástól, bárostól, bundás kiülős helyestűl!

Ami meleg pite, h amikor mozognak a lovak, mozog a jég is, ezt érezni.Persze, 20cm jégvastagság felett engedik csak a játékokat, szóval a svájciak precízek...A -20C feletti időjárás pedig nagyon hízlalja a jeget.

Van a www.polostmoritz.com/ ez a lovaspólós, érdemes a képeket megnézni, szenzációs dolog.

Illetve a lóverserny a "White Turf"
www.whiteturf.ch/

lehet fogadni mint minden rendes lóversenyen :)

Az egész ámulatbaejtően van megszervezve...Az a precízitás megdöbbentő...Letúrnak utca szélességben utakat, h a nép jártában keltében ne a hóbuckákon át szédelegjen ki a műsorra...A kiskocsmák bundákat raknak ki, h ne fázz meg, míg élvezed a napsütést a -15Cben...

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.27. 20:46:39

@bpte: @kristal: Talán hihetetlen, de vannak olyan férfiak, akik dolgoznak, és a többi időt a családjukkal töltik. Otthon én is ismerem a barátait, ismerőseit, de már régen nem járunk össze.
Itt nem barátkozik semkivel. Kit kellene megismernem?

SilentDreams 2012.08.27. 20:52:05

@zseketto88: Nagyon szívesen eltöltenék ott egy pár évet :)
Eddig sajnos csak pár órára voltam St Moritzban egy svájci körút során és ennek már jó pár éve.

De a svájci munkalehetőség tervbe van véve pár év múlva (Anglia már volt, jelenleg Németország)

SilentDreams 2012.08.27. 20:54:31

@Gilda66: "Itt nem barátkozik semkivel. Kit kellene megismernem?"

Én el tudom képzelni, hogy nem ismered a férjed ismerőseit. De azért az egy kicsit durván hangzik, hogy ott senki sem barátkozik senkivel. Azért csak vannak barátságok ott is... :)
(legalábbis remélem)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.27. 20:55:25

@kristal: Olvastam egy másik blogon feltett kérdéseidet, ha még nem sikerült kibogozni, akkor talán tudok segíteni:-)

SilentDreams 2012.08.27. 20:56:28

@SilentDreams: Áááá, asszem félreolvastam a mondatot ennek:

"Itt nem barátkozik senki senkivel..."

De nem ez van a mondatban.
Elnézést, asszem "kicsit" elfáradtam ma.... :)

kristal 2012.08.27. 21:10:04

@Gilda66:

Nem ismerem a blogot, szerintem összekeversz valakivel.
Ha a férjed svájci, és most Svájcban éltek, hol van akkor az otthon?

2012.08.27. 21:21:01

@SilentDreams: ha bírod a hideget, gyere!Celebek nincsenek, ámde a casinoban összefuthatsz a helyi gazdagokkal, akik egy éjszaka alatt lazán eljátszanak 20-50.000 frankot...

SilentDreams 2012.08.27. 21:28:09

@zseketto88: Bírom a hideget és imádom a havat (és a hegyeket).

Én nagyon jól el lennék szerintem ott, már csak az a baj, hogy valószínűleg inkább csak Zürichben kapnék a szakmámnak megfelelő állást, de majd szétnézek, hátha..... :)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.28. 08:24:10

@kristal: A nevedre kerestem rá, és láttam, hogy a Gyedről, Gyesről érdeklődtál máshol. De nem lényeges, csak felajánlottam, hátha tudok segíteni.
Nem kevertelek senkivel össze, de vedd tárgytalannak.
A férjem magyar is:-)

*matahari* 2012.08.28. 11:24:42

@Kicsivagyokszekreallok:
ugy latszik nem olvastad az iskolarol szolo bejegyzest. sokkal nyitottabb itt az iskolarendszer s gyerekbaratabb mint otthon. persze ha valaki nem beszeli a nyelvet, s emiatt felelmei vannak, az mas kerdes... s itt nyilvan nem a gyerekre gondolok, mert az par honap alatt megtanulja.
s egyebkent a mi cegünknel a felsövezetök fele kb külföldi, s ha a közepvezetökbe mar a secondo-kat is külföldinek szamitanank, akkor a svajciak vannak kisebbsegben... s nem kötelezö a diploma, csak ha valaki feljebb akar lepegetni a rangletran.sztem nagyon karos a magyar rendszer, ami mindenkit a diploma fele terel, s utana majd mennek a Mekibe vagy a callcenterbe...nekem van diplomam, de en is, mint sokan, pl mar mas területen dolgozom, mint amit tanultam. gyakorlati tapasztalat sokkal hasznosabbnak bizonyult.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.29. 16:37:03

@SilentDreams: Semmi baj:-) Csak arról van szó, hogy az én abszolút barátkozós, bulizós férjemből a gyerekek születése után otthon ülő lett, mert jobban szeret a gyerekeivel játszani:-)

Bicikliző medve 2012.08.30. 12:28:24

@Vittore.: ja, egyik haverom volt kint és azt mondta ,3 frank a kenyér. Az 720 forint, s olyan távol van a magyarországi viszonyoktól, hogy valami hihetetlen.

SilentDreams 2012.08.30. 12:33:01

@Gilda66: Megértem, új idök, új hobbik... :))))
Es még a gyerekek is örülnek neki, hogy van játszótársuk :)))

kristal 2012.09.01. 10:21:43

@Gilda66:
Valóban tettem fel hasonló kérdést egyszer, de nem a belinkelt fórumon, hanem egy másikon. Mindegy. a segítő szándékot köszönöm.A kérdés azonban már nem aktuális.

zora001 2012.09.01. 13:28:52

@komisz_kölök:
Sajnos engem is elutasítottak, pedig a főnöknöm direkt határozatlan időre szóló munkaszerződést csinált velem.
Ja, és az engedélyek mennyisége nem 20 ezer, csupán 2 ezer valahányszáz. Aug. 1-eibe nem fértem bele az 545 főbe, hétfőn beadtam a "novemberi versenyre". L.engedélyem márc. 7-ig érvényes. Utána még kb 3 hónapig maradhatok legálisan, hacsak nem kapom meg az L hosszabítását. Remélem, azon nem lesz változás...
Ja, és az elutasítás egyik oka az volt, hogy a lakásomban nincsen beépített konyha, csupán egy rezsó. Meg hogy kicsi. De minek lenne nagyobb, mikor én a munkahelyemen eszek???

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.09.02. 16:28:30

@kristal: Csak a pontosság kedvéért, nem linkeltem be semmilyen blogot. Csak megemlítettem, hogy egy másik blogon olvastam.

SilentDreams 2012.09.02. 16:42:02

@zora001: Nem világos sem az új rendelet, sem pedig az, hogy az EU véleménye "az intézkedés sérti a személyek szabad mozgásáról kötött megállapodást, amely "nem enged meg semmifajta megkülönböztetést az EU polgárok között" ellenére mégis betartják-e?
www.profession.hu/cikk_rovid_hirek/20120419/a-magyarok-bevandorlasat-is-korlatozza-svajc/881

Valaki érthetően össze tudná foglalni a dolgokat ezzel kapcsolatban? Kikre vonatkozik, mik ezek a B, L és hasonló engedélyek, illetve akkor most az EU véleménye ellenére mégis végrehajtja ezt Svájc?

kristal 2012.09.02. 17:11:06

@Gilda66: Ja rendben, azt hittem ami neved mellett van, az belinkelt blog. Bocs akkor.

kristal 2012.09.02. 17:12:16

@SilentDreams: Hááát Svájc nem EU tag......

svajcineger 2012.09.02. 21:29:57

@SilentDreams:
Svajc nagyjabol xarik arra, hogy az Unio mit szeretne... Mondjuk azon kivül, hogy az Unio rosszallasat fejezte ki az ügyben, sokat ok sem tettek erte, hogy a dolog megvaltozzon...
A szabaly jelenleg (iden maj.1-tol) ujra az, hogy kvota van az "uj" EU-tagallamok munkavallaloi szamara.
Tehat, magyar allampolgarok nem/sem vallahatnak munkat korlatlanul Svajcban.
Az "L", "B", "C" betujelek a svajci tartozkodasi (letelepedesi) engedelyek kulonbozo fajtait jelolik.

SilentDreams 2012.09.02. 21:41:35

@gambl-r: Köszi a magyarázatot. Egyes ügyekben Svájcot az EU-s országok közé sorolják, ezért gondoltam, hogy esetleg az EU el tud érni bizonyos dolgokat, de persze max javasolhat, de Svájc nem EU tagként azt amúgy sem köteles elfogadni.

Ez a 2000-es szám nem világos még. Minde évben max. ennyi ÚJ tartózkodási engedélyt adhatnak ki? Ebben már benne van az is, aki egy ideje Svájcban él/dolgozik és meg akarja újítani az engedélyét, meg az is, aki még sosem dolgozott Svájcban és így kéri az engedélyt? Nagyon kevésnek tűnik ez az évi 2000-es szám, ha az így van....
És hogy aránylik ez azok számához, akik jelenleg Svájcban dolgoznak?

Valahogy fel sem merült bennem eddig az, hogy ha mondjuk megpályázok egy álláshirdetést, és mellettem dönt a cég, akkor még ezt az engedélyt is meg kell kapni ahhoz, hogy törvényesen Svájcban dolgozzak. Vagy ezesetben azért meg "szokta" kapni az engedélyt? Ez a 2000-es szám durván kevésnek tűnik....

svajcineger 2012.09.02. 22:45:05

Svajc abban EU-tag csak, ami az orszag erdeket szolgalja...
A munkavallalssal kapcsolatban elvileg nem tehette volna meg ezt a lepest, aztan megis megtette.

A 2000-es szam valoban nagyon keves. Raadasul, ez osszesen ertendo a 8 orszagra...
Egeszen pontosan azt jelenti, hogy ennyi uj engedelyt adnak ki a nyolc orszag polgarainak egy ev alatt osszesen.
Magyarul: ha gyors vagy, es jo a munkaszerzodesed, akkor lehet szerencsed.
Munkaszerzodes nelkul viszont, biztos hogy nincs engedely. De munkaszerzodessel sem biztos, hogy megadjak.

SilentDreams 2012.09.02. 23:30:00

@gambl-r: 2000/8? Na ez már azért nevetséges. Értem én, hogy gátat szeretnének szabni a bevándorlás áradatnak, de ez szerintem már túlzás.

Csakis munkaszerződéssel gondoltam rá, mint potenciális célpont kb 3 év múlva. Addig persze még változhatnak a dolgok....
De most eszembe jutott egy megoldás: állampolgárság szerzése egy nem új EU-s országban (jelenleg Németországban dolgozom Anglia után).

svajcineger 2012.09.03. 00:10:23

@SilentDreams:
3 ev hosszu ido, addig meg (vissza) valtozhatnak a dolgok.
Emiatt azert felesleges uj allampolgarsagot felvenned! :)

SilentDreams 2012.09.03. 09:51:57

@gambl-r: Valóban, ez csak mint vészmegoldás jutott eszembe, mert Németországban már valószínüleg elegendö ideig leszek, hogy ezt megtehessem.
Csak aztán persze nehogy a kettös állampolgárokra is vonatkoztassák ezt a svájciak... :))

Szúrófény 2012.09.04. 03:55:22

Mi a disszidálás? Békés átmenet a szocializmusból, a kapitalizmusba!

Flow22 2012.09.07. 12:59:37

@Dobri: Azt meg nyugodtan ignoráld, hogy a német nyelvterületről beszéltem. ;)

Flow22 2012.09.07. 13:00:48

@altimus: nem marhaság, csak nem értetted meg, amit írtam. 2 millió Forint egy körülbelüli becsült összeg, ami jó, ha a számládon van, ha belevágsz úgy egy svájci klandbaúgy, hogy nincs munkád. Pontosan az általad említett költségek miatt kell rendelkezni ennyi pénzzel, hiszen majdnem 1 millió elmegy arra, hogy kivegyél egy lakást, a maradék 1 milliót meg szépen feléle az ember, ha nincs utánpótlás - hiába spórol.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2012.09.20. 18:06:18

@zseketto88: 2012.08.27. 21:21:01
A Don mär kitiltotta öket. :-)

2012.10.25. 10:21:06

Azt hozzá szeretném tenni, hogy svájc nem csak német és francia nyelvterületből áll....olasz svájcról se feledkezzünk meg.
Ami meg a nyelvismeretet illeti, ha valaki angolul próbál echte svájciakkal kommunikálni, sikerülni fog neki, de ha egy kicsit is megismeri őket, rájön, hogy nem is utálnak semmit jobban, mint hogy valaki arra nem veszi a fáradtságot, hogy nem tanul meg németül Svájcban. ez egy olyan téma köztük, amit szemére nem hánynak senkinek, de maguk között majd minden nap beszélnek róla. és szerintem teljesen jogos az elvárás. lehet, kapsz egy állást, ami köt az angolhoz, de te se szeretnéd, ha Mo.-n minden második emberrel angolul kellene beszélned, mivel lusta megtanulni németül. nem várnak ők el profi C2-es nyelvtudás, elég az A1- is nekik, az a fontos, hogy akarj velük ismerkedni, akarj a kultúrájukról tanulni, érdeklődj, de ettől függetlenül vállald a saját hazád. mert a másik számukra "elfogadhatatlan" dolog, ha valaki pár hónapot eltölt svájcban, angolul kommunikálva, azt se tudja mi az az Alphorn, de beleköt a 80éves itt született bácsiba, akit nem is ért, hogy ő igenis svájci...
NEM távolságtartóak, csak vannak elvárásaik, amikhez ha nem alkalmazkodsz, akkor csak egy érdektelen bevándorló maradsz, aminek a nap minden percében hangot is fognak adni. és nekik van igazuk, mert ők vannak itthon, mi vagyunk a vendégek!

ajmfebulosz · http://diajmfebulosz.blogspot.com/ 2012.10.28. 23:05:46

@Nike23: erdekes tema ez a nyelvtanulas, es teljesen egyet ertek abban, hogy illik megtanulni nemetul, ha mar valaki svajcban a nemet nyelvteruleten el, viszont en csak a sajat peldamra tudok hagyatkozni, mikor azt mondom, hogy nincs szuksegem ra. mert sem a munkamhelyemen sem pedig a maganeletemben nem hasznalnam. nehanapjan talan ugyintezeshez, meg mondjuk vasarlashoz kellene, de ez meg motivacionak meglehetosen keves. nyilvan egy alapveto tudas jol jon, de van egy pont, aminel en megalltam. mindemelett nem erzem ugy, hogy nem tudnek bizonyos dolgokban reszt venni, vagy bizonyos dolgokbol kimaradnek. vannak svajci barataim is, bar mindegyikrol kivetel nelkul elmondhato, hogy elt rovidebb-hosszabb ideig mas orszagban.

(arrol nem is beszelve, hogy a nyelvtanulas rettentoen draga. egy sima nyelvtanfolyam berlitznel 2-3ezer frank. egy szint. irrealis)

borzimorzi 2013.10.02. 21:05:23

@hagyma: Hát, ez az, hogy én is itt akarok maradni, csak valahogy mégis elvágyódom...
Üdv:
b

borzimorzi 2013.10.02. 22:50:35

@Shagrath: A franciák a németeket is beengedték, a II. VH-ban. Nem telt a németeknek 6 hétbe se, és már Párizsban korzóztak. A franciák gyávák voltak ahhoz is, hogy rendes honvédelmet folytassanak, de még ahhoz is, hogy legalább a hadiflottával meglógjanak. Most meg az arabok és a négerek öntik el őket, ami még nem lenne baj, ha csak színesítenék az utcaképet, a kultúrát meg az éttermi kínálatot. De ezek zömmel muszlimok és effektíve azért jönnek, hogy terjesszék az "igaz hitet". S minél többen vannak, annál agresszívebbek. Komplett szomszédságokat, aztán városi kerületeket "foglalnak el". Hamarosan kialakulnak a no-go területek, ahonnan az őslakosokat kiutálják, esetenkint még ki is pofozzák. Turistáknak pláne nem ajánlott arra járni. Marseille lassan az övék és Párizs külvárosaiban sem sokkal jobb a helyzet.

A franciákat eddig még mindig megmentették a szövetségesek a megszállóktól, mostanra már nagyon bíznak a szerencséjükben. Csak el ne bízzák magukat... Megérdemelnének ugyan a történelemtől pár fülest 1683-ért és 1919-ért is, hogy csak a mi régiónkkal történt kitolásaikat említsem, de azért azt nem kívánom nekik, hogy kalifátus legyen Franciaországból...

Üdv:
b

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása