oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. július 27. 06:54,  Három gyerekkel mehetünk az utcára 363 komment

2012. július 27. 06:54 Határátkelő

Három gyerekkel mehetünk az utcára

A mai poszt rövid lesz, de fontosnak tartom kitenni, mert azt hiszem, jól jellemzi a Magyarországon uralkodó viszonyokat. Rebecca és családjának történetében nem nagyon látszik a happy end, vagy ha igen, az aligha Magyarországon lesz.

család pakol.jpg

TROLLFIGYELŐ: Nem ideillő, minősíthetetlen hangvételű hozzászólást olvastál? Jelezd nekem a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címen és amint tudom, megteszem a tőlem telhető lépéseket. Őrizzük meg együtt a Határátkelő kulturált hangnemét!

„Mi is megyünk, ez tény. Nem kellünk a hazánknak, sajnos. A történetünk nem tudom mennyire szokványos, de nagyon is valódi.

2006-ban saját vállalkozást hoztunk létre, és nagyon megindult a szekér. Szépen épült a vállalkozás, minden pénzt visszaforgattunk áruba, teherautóba és dolgoztunk éjjel-nappal. A gyerekekre alig maradt idő, mindig csak a rohanás.

Nem volt visszaút

Aztán egy szép napon minket is elért a körbetartozás nevű találmány és elindult minden lefelé a lejtőn. Hiába próbáltunk meg mindent, de tényleg mindent, már nem volt visszaút. Az autókat elvitte a bank, a céget pedig a felszámoló. Nem baj, gondoltuk, majd többet és jobban dolgozzunk, és minden a régi lesz.

De sajnos az adóhivatal másképpen gondolta, és az országnak ebben a csücskében olyan összegű büntetést kiszabtak a páromra, amiért más egy életen át dolgozik. Azért írtam, hogy ebben a csücskében, mert konkrétan tudok olyan példát, hogy a Duna másik oldalán ugyanezért semmiféle retorzió sem jár.

Hiába mindenféle kérelem, megalázkodás a hivatalban, háromszor írták le, hogy ez nekünk nem jelent megterhelést.

Viszi a házat a hivatal

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy soha semmiféle tartozásunk nem volt és 16 alkalmazottat foglalkoztatunk.

De igen, olyan nagy megterhelést jelent, hogy lassan belepusztulunk. Nincs gázunk, mert nem tudtuk kifizetni, lassan a villanyt is kikötik és viszi a házat a hivatal.

Három gyerekkel mehetünk az utcára vagy ahová akarunk. Pedig tudunk dolgozni és szeretünk is.

De már félek itt dolgozni, mert az az ára, hogy mindenünket elviszi az, kinek a nevét nem mondjuk ki. Itt állunk 40 és 42 évesen három okos, értelmes gyerekkel és nem kellünk senkinek.

Mehetünk keresni egy országot

Tanuljuk az angolt és amit még tudunk eladunk, és mehetünk keresni egy országot, ahol szükség van ránk, vagy a munkánkra vagy csak egyszerűen, szabad élni és boldognak lenni."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gazdaság körbetartozás Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr54680961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.27. 20:22:27

@igazságos:
Dolgozok együtt két nagy hazai tervezőirodával. Megirjuk a szerződést, csináljuk a munkát.

Majd amikor NEKIK fizet a megrendelő, akkor azonnal szól nekem, hogy vigyem a számlámat, és AZNAP el is utalja a pénzt.
Van mikor fél évet várunk, sőt 8 hónap is előfordult.
Aztán csörgött a telefon, másnap nálam volt a pénz.

Közben folyamatosan dolgoztunk a többi munkán, és fel sem merült, hogy "addig nem folytatom, amig a másikat ki nem fizetitek". Ők nincsenek zaklatva/basztatva, és cserébe becsületesen fizetnek.
Ez lenne a normális hozzáállás, ahol az adott szónak még becsülete van.

(Van külföldi kintlevőségem is egyébként, ott sem jobbak az emberek)

tsík 2012.07.27. 20:22:49

Tilmir, én abszolút nem értek egyet, ne haragudj, ezzel a hozzállással, hogy Svájcban élek, kihasználom a jóléti társadalom nyújtotta előnyöket, a szép környezetet, alacsony adókat, de szombat reggel telebűzölöm az autópályát a kocsimmal, hogy elmenjek a német határ túlvégére húst enni, mert az olcsóbb. És akkor majd lesz pénz Thaiföldi nyaralásra? Vagy mire is spórol ilyenkor az ember, mikor nyer 100 eurót az egész túrán?
Mert te magad írod, hogy nem szorultok rá.

Én úgy vagyok itteni "uusländer", hogy szándékosan svájci húst veszek, bio svájci herkunft sajtot meg mindent. Látom én is, hogy drágább, de látom a parasztot is, aki hajnalban kel, meg istápolja a teheneit, ettől működik ez itt, ami van.

Szerinted mivé lenne Svájc, ha mindenki kocsival járna a kínaiba meg a turiba magyar ruhát venni, mert a lényeg a magyarok istene, a spórolás?

Tényleg no offense, de gondolkodtál már azon, hogy az a mikro- meg makroökonómia, amiből ez az ország él, az mitől olyan, amilyen? Hogy van olyan típusú gondolkodás, amiben az én (és kis családom) rövidtávú gazdasági érdekeit nem _feltétlenül_ érdemes annak a közösségnek az érdekei elé helyezni, amiben élek?

Just asking.

Turboanyu 2012.07.27. 20:24:07

@igazságos: "Tévedni lehet, de akkor arra is ad lehetőséget a NAV, hogy kijavítsd a hibát magadtól, akkor van gáz, ha ezt a hibát már ők veszik észre, akkor ott mindennek vége. "

Azért hiba és eltitkolt jövedelem között baromi nagy a különbség. Az adócsalókat nyugodtan büntessék ahogy kell, de amikor az amúgy becsületes adózókat szivatják orrba-szájba (lásd aki írta,hogy a felesége 0-át írt egy rubrikába ahelyett hogy üresen hagyta volna és ezért büntetnek) az már szemétség, és ne csodálkozzanak azon, ha elveszik az emberek kedvét attól, hogy saját vállalkozást kezdjenek.

tsík 2012.07.27. 20:27:09

Egyébként ez külön posztot megérne, hogy a magyar hogy csinál meg "okosba" mindent, még akkor is, amikor olyan helyen él, amikor már nem életszükséglet okoszba lenni.
:)

A szerelő 2012.07.27. 20:27:36

Ez tipikus magyarországi történet és nekem is van egy. Nagyon jó, régi cimborám villanyszerelő kisiparosként vállalkozott, mindent rendesen fizetett, tisztességesen dolgozott (tudom, mert közösen béreltünk egy nagy műhelyt). Egyszer egy nagy munkát neki sem fizettek ki, természetesen az apeh (kisbetűvel) jött, behajtás, fenyegetés, bírság és mindent vitt. Teherautót, lakást, teljes egzisztenciát. Még a szülei házát is le akarták foglalni, csak azért, mert a vállalkozás egyik telephelye oda volt bejelentve, de arra szerencsére nem tudták rátenni a mocskos kezüket (szerencsétlen idős emberek mit élhettek át, hogy viszik a fejük felől a házat!). Idegileg teljesen megkattant, jött az alkohol, albérletből albérletbe ment (menekült). Egyik nap, miután nem lehetett elérni telefonon, a nagyobbik lánya elment hozzá, de akkora már infarktusban meghalt. "Csak" 2 gyerek maradt utána.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.27. 20:36:47

@tsík:
Ok, elfogadom a véleményed. Te így élsz.
Azonban engedj meg egy javaslatot:
menj át hétköznap délután vagy szombaton kirándulásképp Waldshut-ba, és majd leesik az állad, hogy az echte svájci is átjár vásárolni, mert senkinek nem ellensége a saját pénztárcája.
Szóval én nem csinálnék ebből ideológiát.
:)
Egyébként Svájc nem a parasztok munkájából érte el amit,
azért ezzel remélem tisztában vagy.

Lehet szégyen, de nem vagyok úttörő típus. Majd ha a svájci kiszáll a 4-5 l-es kocsijából, akkor én is gyalog járok.

Megint szabad a gazda 2012.07.27. 20:36:50

@christophe: nem volt gond. A (lakás) bérleti szerződéssel elmentem az önkormányzathoz. bejelentettem magamat a lakcímre. Ezzel a lakcímnyilvántartó lappal elmentem a bankba. Nyitottam bankszámlát. Kötöttem áramszerződést, meg miegymás (mindezt a magyar személyivel, mert útlevelem se volt)
Az első hatalmas meglepi az volt N.o.-ban, hogy elnézést kértek, hogy ugyan a magyar az EU hivatalos nyelve, de nekik csak német, angol, török és lengyel bejelentőjük van. Mondtam, hogy nekem a német jó lesz...
Persze, ez egy kis bajor városkában volt, nem Münchenben. Talán a "kezdő bevándorlóknak" érdemesebb valami kisebb helyen kezdeni, mert ott kedvesebb és segítőkészebb a hivatal. A nagyobb városokban már elvárás a hivatal részéről, hogy mindent ismerjél, tudjad, hogyan működik a dolog. Ez vonatkozik a vállalkozásos és a magán hivatali dolgokra is.

tsík 2012.07.27. 20:42:25

@tilmir: igen, *tudatos* életnek hívják.

mikor nem csak addig látok, hogy ha az aldiban vásárolok, akkor marad lóvém a mallorcai nyaralásra, hanem a gondolkodás ezen túlmutat... például az unokáim jövője irányába.

egyébként a témát ezerszer átbeszéltük a svájci kollégáimmal/barátaimmal, és mindig arra jutottunk, hogy bár svájciak is csinálják (tény, hogy kelet-európaiak sokkal inkább, akik így fogják meg az isten lábát), de a választóvíz mindenképp a hosszútávú érdekek előnyben részesítése a rövidtávúakkal szemben. röviden szólva: az intelligencia.

nekem amúgy tökmindegy, nem tartom meglepőnek, láttam és látom mindennap. de ha egy fél gondolatot sikerült a szuper spórolós, "mi nekem MOST a legjobb" egóban felébreszteni, már örülök
aztán ennyi ;)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.27. 20:47:57

@tsík: Már másodszor írod, hogy hova járok nyaralni. Ez persze nem igaz. Nos, elárulom Magyarországra megyek nyaralni. A pénzt pedig a gyerekeim taníttatására, az életbe történő elindítására teszem félre. Ennek szellemében én is tudatosan élek.
:)
Az intelligencia ott kezdődik - véleményem szerint -, hogy elfogadjuk mások véleményét, ahogy tettem én is, kritika nélkül.

tsík 2012.07.27. 20:51:06

Ja és azt mindenképp hozzátenném, hogy Svájcban páratlanul minőségi az élelmiszer, amit a túró rudit meg pörköltöt folyton hiányoló meg istenítők észre se vesznek, és az sem véletlenül van. De az átlag magyar leveszi az ementálit meg a Barilla tésztát max a polcról, és el van intézve (közben panaszkodik, hogy nincs az általa "milánóinak" ismert spagettihez arany fácán E625-tel meg kukoricakeményítővel teli paradicsomkonzerv, amitől egy olasz sikítófrászt kapna).

Hát igen, nálunk még mindig a paprikáskrumpli a fokmérő, és még a sima coop-os halaspultnál se ismernek fel egy sügért (pedig olyan is van, ami svájci tóból van, korrekt tartás mellett), és az, hogy azért aztán kifizessünk 3 frankot 10 dekájáért, az aztán ad absurdum. Mikor németből lehet occsón lisztet venni a galuskához.

Mentalitás - ez a kulcsszó. Át lehet kelni a határon: tanulni az újból már kevesebben tudnak.

tsík 2012.07.27. 20:56:39

@tilmir: az intellegencia, bár kevesen tudják, az eredeti ógörög jelentése szerint "alkalmazkodóképesség".

Nem véletlenül utaltam a helyi közösség beilleszkedési motívumainak fel nem fedezett lehetőségeire ;),

amikor kipécéztem a "de jól élek, nem szorulok rá, de a német aldiba járok vásárolni" vonalat.

Mindenesetre: nem értek egyet a fennhangon Svájcban élek és milyen jól csinálok mindent vonallal, amíg valaki Németországba jár húst venni.

Nem voltam tiszteletlen és kulturálatlan, bár látom, érzékenyen érintett a nézőpontom (nem véletlenül), ezért leszel szíves nem célozgatni a politikai korrektségre, mert a "mások véleményének elfogadása" igencsak kényes terep, amennyiben morális szempontok kerülnek elő, márpedig itt igencsak erről van szó.

Ennyit akartam mondani, köszönöm, leülök magamtól. :)

Megint szabad a gazda 2012.07.27. 21:00:08

@mommmmo: Szerintem a gond ott van, hogy a kiadott számlától nehéz megszabadulni. Érzelmileg is. Ugye megdolgoztam érte, ha stornózom/jóváírom, akkor biztosan bukom az egészet, mint elhangzott még perelni sem tudom... Könyvelésileg meg akkor jön az igazi bukta, ha a megrendelő/számla befogadó cég megszűnik, vagy csődbe megy, mert a folyóévben ott figyel a számla az árbevétel rovatban és így mindenféle okosságot generál, mint egy normál árbevétel-számla.(Ugye a nevezett két esetben már a számla nem stornózható(írható jóvá, mert letelt a folyóhó és/vagy a cég nem tudja befogadni. Külön gond, hogy azoknál a cégeknél, mint a kicsi tervező iroda, ahol kevés kimenő számla van, de ezek viszonylag combosabbak a számla jóváírása egyből hatalmas ÁFA visszaigénylést eredményez (havi bevallást feltételezve), ami "kötelező" vizsgálathoz vezet) A veszteséget leírni is nehéz pálya, de még az becsődölt cégnek kiadott számla után befizetett ÁFÁt sem természetes 100 %-osan visszakapni. És ha igen, akkor biztosan nem ebben a könyvelési évben.
A gond ott van, hogy sok cég eleve azért alapul, hogy csődbe menjen. Mindig találnak pár tízezer Forintért "vállalkozó" kedvű ügyvezetőt (mert a csődbüntett M.o.-n is szankcionált). Az idősebbek talán emlékeznek rá, hogy mennyi pénzt húztak ki az állam zsebéből az ÁFA-játékokkal a 90-es évek elején a "vállalkozók" M.o.-n. Egyszer bekeményítettek. Azóta van az a felemás helyzet, hogy visszaigényelni csak teljesített számla után lehet, míg befizetni a kiállított után kell.

tsík 2012.07.27. 21:04:57

Amúgy meddőnek érzem a vitát: az átlag magyarnál mindig nyerő lesz a "de az ÉN gyerekeimnek" érv, attól függetlenül, hogy a gyerekek gyerekeinek a gyerekei is az adott országban fognak élni

Mindenesetre a fő irányvonal szerintem MINDENKINEK az ősi román közmondás kéne legyen: I am not biting the hand that feeds me...

Azaz nem harapom meg a kezet, ami etet.

És ennyi.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.27. 21:07:46

@tsík: Nézd én soha nem állítottam, hogy én vagyok a "fasza-gyerek". Én így élek, Te úgy.
Én "csak" egy átlag magyar vagyok, átlag paprikás-krumplival.
Ha étterembe megyek, akkor MAGYAR étterembe megyek, mert támogatom vele a honfitársam, és legalább tudom, hogy jót kapok.

Nem írtam, hogy tiszteletlen vagy, a politikai nézeteidre sem utaltam, nem tudom, hol olvastad.
Én tiszteletben tartom a véleményed, minden jót kívánok.

tsík 2012.07.27. 21:09:07

@tilmir: Rendben, remélem elgondolkozol, hogy svájci betelepültként mennyire előremutató a végletekig a kínai meg olcsó német cuccokon spórolni, meg ezt a hozzáállást továbbvinni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.27. 21:11:40

@tsík: Maradjunk annyiban, hogy ideiglenesen tartózkodom az országban. :)
Mivel már nagyon rég felnőttem, a gondolataimat illetően nem szorulok iránymutatásra.

tsík 2012.07.27. 21:16:08

@tilmir: hát igen, a fejlődés mindig ott állt meg, amikor valaki tökéletesnek hitte magát
:)

sztm átjött - a reakciódból ítélve -, hogy mit mondok, remélem, ha kevésbe szorít a cipő, mérlegeli ezt a háztartás, és igen, megpróbáltok a közösség részévé válni a lokális piacozás-vásárlás stb révén.

egyébként jó érzés, nem utolsó, hidd el :) az ember még a végén úgy érzi, tett valamit a közösségért, nem csak kivett belőle.. egyfajta felnőttség
érettség

rebecca72 2012.07.27. 21:18:44

@mommmmo: nos, úgy működik, hogy leírják egyik éven a behajthatatlan követelésed mondjuk felét, ezáltal nő az adózás előtti eredményed ( de ezt bizttosan jobban tudja tőlem egy pénzügyi ember) de a lényeg az, hogy megnöveli az adóalapodat.

padlas 2012.07.27. 21:19:11

@dodona: hát így saccra azt mondanám, hogyha ennyire spórolósan élsz, akkor elég lehet 150-200 euró a kajára és egyebekre. Ennél kevesebből nem hiszem, hogy átlagosan ki tudsz jönni, bármennyire is kevésből jöttél ki otthon. Bele kell számolni, hogy máshol fogsz élni, más lesz az életviteled. Például ha nem irodai munkát végzel, a kajaszükségleted nagyobb lesz, ha közlekedned kell, az pénzbe kerül, bármikor beteg lehetsz, amivel nem várt költségeid merülhetnek fel, stb.
Többen leírták már, a 800 eurós fizetés elég kevésnek hangzik, lehet, hogy találnál ennél jobb helyet. Azt is csak ismételni tudom, hogy fontos lenne, hogy tudj németül. Az írásaid alapján nagyon kétségbeesettnek tűnsz, ami teljesen érthető, csak pont az ilyen helyzetekben szokott könnyen előfordulni, hogy valaki kihasznál, szóval nagyon vigyázz. Legyen meg a szerződés, bejelentve a munkahelyed és rendben az egészségbiztosításod. Ezek nélkül nem szabad belevágni.
Sajnos sokkal konkrétabb dolgokat nem tudok mondani, mert én nem Németországban élek, hanem Hollandiában. De ha megnézed a korábbi posztokat a Határátkelőn, sok olyan van, ami konkrétumokat ír. Régen a postr-en volt a blog, ott érdemes a Németország címkére kattintanod, és megtalálod a németes posztokat. Most gyorsan átfutottam neked, hogy van-e valami hasznos, és itt például pont arról írnak nagyon részletesen, hogy mi mennyire kerül: hataratkelo.postr.hu/megelni-nemetorszagban

mommmmo 2012.07.27. 21:19:15

A szamla sztornozas as behajthatatlan koveteles leirasa 2 kulon dolog. Es annak, hogy valaki leir egy kovetelest semmi koze nincs ahhoz, hogy be tudja-e hajtani.
Mindenesetre en ugy gondolom, exz sem egy olyan terulet, amit ne lehetne normalisan szabalyozni, hogyha a szabalyozok nem sz@rnanak ra.

mommmmo 2012.07.27. 21:22:41

Meg a spanyol viaszt sem kellene hozza kulonosebben feltalalni, csak lekoppontani masok hogy szabalyozzak ugyanezt.

tsík 2012.07.27. 21:26:48

Kedves mommmmo, a lektorálást szívesen vállalom, tudtommal a helyesírásom nem szenved sok hiányt :)

tsík 2012.07.27. 21:30:01

dodona pedig: én semmiképp nem indulnék el 800 eurós fizetésre. még ha valahogy ki is jön belőle az ember, ott fogsz járni-kelni nálad százerszer jobban öltözött, kereső, teljesen hétköznapi ember között, akik egy fél percig nem gondolkodnak egy 15 eurós pizza megvételén. ez nagyon demoralizáló tud lenni!

őszintén szólva 1500 alatt nem mennék el. maximum 1300. münchen németország rózsadombja, nem olcsó, és nem a szegényeknek találták ki.
ennél biztatóbb ajánlatot keress - kaphatsz!

rebecca72 2012.07.27. 21:35:51

@Kőmíves Kelemen: igazad van sok mindenben, de a számlákát már lezárt évből vették ki nekünk, és a fickó aki kiadta akkor már második éve dolgozott nekem alvállalkozóként és bevallom fel sem merült, hogy bármiféle gond lenne. Nem azért hibáztattom a NAV-ot, mert megbüntetett hanem azért mert az összeg méltánytalanul sok.
Ha egy "normális" összeget kapok kifizettem mert így természetes, de ez az összeg egyenesen felháborító vagy mondjuk úgy ha 47 ezrével kellene törlesztenem kb.53 évet kellene dolgoznom, hogy kifizessem. (kamat nélkül) Lehet, hogy én vagyok nagyon naiv és buta d szerintem ez az összeg még így is irreális.

mommmmo 2012.07.27. 21:41:08

@tsík: koszi, az remek lenne:)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.27. 21:42:38

@rebecca72:
Volt "szerencsém" nekem is belefutni a büntetésbe anno, mert voltam olyan naiv, hogy a kifizetetlen számla után nem akartam befizetni a sarcot.
Majdnem megduplázta az összeget a büntetés...

De ha minden vállalkozót hasonlóképpen bactatna a NAV, egy szavam se lenne. Csak amig Győzike és társai (rasszizmus nélkül mondom) eltehetnek tizmilliókat felelősségre vonás nélkül, addig meglehetősen visszás a dolog.
Emiatt (is) csináltunk egy angol céget, amivel a külföldi munkáinkat intézzük. Hihetetlen a különbség a hazai és ottani adóhatósági (és egyéb bürokrata) kultúra között.

tsík 2012.07.27. 21:48:52

@mommmmo: viszonylag kevés ráfordítással tudok zsigerből szöveget korrektúrázni, javítani.. a kérdés általában ott merül fel, hogy ha valaki beküld egy totál rémes szöveget (láttuk itt a határátkelőn is), akkor inkább leközlöd "eredetiben", vagy inkább javíttatod?

ez fontos kérdés: mert ha például látjuk az eredeti - esetenként borzalmas helyesírású - szöveget, akkor egyből a posztoló iskolázottságát/intellektusát is megkapjuk mellé, viszont ha nem javítjuk, néha olvashatatlan az egész. te melyik iskola hívője vagy?

mommmmo 2012.07.27. 21:55:21

Szerintem a posztolo megtette a faradtsagot, hogy irt egy posztot, ami szep dolog, es ezert ne egessuk be meg jobban.

A kisteso bloggal kapcsolatban azonban az a helyzet, hogy elvarnek egy minimalis szinvonalat. A lenyeg az lenne, hogy olyan dolgokrol irjunk, amibol tanulni lehet, es nem lenne baj ha idonkent valami kis utannajaras is lenne a poszt mogott, nem annyi, hogy odalokjuk ami a szivunket nyomja.

mommmmo 2012.07.27. 22:07:21

@rebecca72: ha azt mondod Rebecca, nekem mint penzugyesnek, hogy a behajthatatlan koveteles noveli az adoalapodat, az olyan, mintha egy fizikusnak az magyaraznad, nincs gravitacio. De tenyleg. Igazabol a kovetelesek ertekcsokkenesi leirasa (igen ha jol emlekszem igy hivjak magyarfoldon amit az angol szimplan bad debtnek nevez!!) Az egesz vilagon profit, es ezert minden valosinuseg szerint adoalapcsokkano tenyezo. (Vagy esetleg semleges, szabalyoktol fugg) az a baj, hogy akkora hokuszpokusz van maon penzugyi teruleten, hogy az aki nem szakmabeli meg a legalapabb dolgokat sem tudja kovetni meg felfogni, ami pedig csak az elethez/vallalkozashoz kellene. Azert eltarsalognek a konyveloddel, hogy hogyan jutott arra az eredmenyre, hogy egy extra koltseg noveli az adoalapodat, csak a penzugyi exotikum kedveert.

padlas 2012.07.27. 22:13:49

@mommmmo: nekem nagyon tetszik az ötleted!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.27. 22:16:13

@mommmmo:
Szerintem úgy értette, hogy nem növeli az adóalapot, hanem egyszerűen beleszámit, mivel ki lett adva a számla.
Magyarul nem csökkentheted le a be nem érkezett számlával az adóalapot, és ezért "növeli".

Nálunk is ez a helyzet a már emlitett számlával.
Nem lehet elintézni, hogy az 500e Ft-os kiadott (és ki nem fizetett) számla után "visszakérjük" az áfát, és ne kelljen adózni utána.
Magyarul ha csak 10%-nyi adótartamot nézünk, akkor buktunk 100e Ft ÁFÁ-t (tavalyi 25%), és 40e Ft adót, amit be kell csengetni az államkasszába, holott nekünk semmi sem jött be.

mommmmo 2012.07.27. 22:21:20

Vagyis koveteles ertekvesztese, nem ertekcsokkenese, mielott ledurungolna valami merlegkepes konyvelo... Csak lassan jonnek vissza ezek a szavak igy 7 ev tavlatabol:))

2012.07.27. 22:27:20

@tsík: 'őszintén szólva 1500 alatt nem mennék el. maximum 1300. münchen németország rózsadombja, nem olcsó, és nem a szegényeknek találták ki.
ennél biztatóbb ajánlatot keress - kaphatsz!'

Ez most komolyan nem kotozkodes, hanem oszinte kerdes - hogyan kaphat egy nem tul fiatal magyar holgy, aki nem jol beszel nemetul, nincs szakmaja, olyan allast Nemetorszagban (vagy mashol) ami 1,500 euro nettot fizet havonta? Esetleg bentlakasos idosgondozokent, vagy?

mommmmo 2012.07.27. 22:31:08

@Kőmíves Kelemen: persze, de o ugy mondta kifejezetten noveli... Ertem en amit mondasz, tokeletesen, es ez elkerulhetetlen, es mashol is igy van, csak normalis szabalyozas mellett, lehet, hogy csak a kovetkezo adoevben de fel lehet gongyoliteni a nem realizalt arbevetel adovonatkozasait... (Vicces, ahogy lassan bugyog fel belolem a mar mar elfelejtett magyar szakmai humbug:)) afacsalas, meg direkt tonkremenesre letrehozott cegek ellen meg jobb helyeken nem igy vedekezik a szabalyozo, hanem megemelt kotelezo alaptoke bevezetesevel, ugy gondolnam.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.27. 22:36:23

@mommmmo:
Angliában pl a kivitelező cégeknek kötelező kauciót kell letenni alvállalkozó esetén, ezzel is biztositják (tompitják) a körbetartozások minimalizálását.
De rengeteg jól működő nemzetközi példa van erre is, arra is, nem értem hogy nekünk miért kell mindig valami új balfaszságot kitalálni.

Vegyük a mezőgazdaságban a forditott áfa esetét. Sok éve köztudott az áfacsalások ténye, mégis csak akkor nyúltak hozzá, amikor már lassan az általános iskolában is tananyag lett... Ilyenkor tényleg felmerül az emberben, hogy meg kellett várni, amig pár ismerős megszedi magát.
Rugalmatlan, pökhendi, és pénzbehajtásra kihegyezett az egész adóhatóság itthon.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.27. 23:36:04

@tsík: Tudod ismeretlenül nem minősítek senkit. :)
Ellenben Te abból, hogy én Németországban vásárolok, és ezzel nem támogatom a svájci parasztot, csípőből minősítettél. Attól, hogy valaki másképp él, más értékeket tart fontosnak, nem biztos, hogy rosszabb ember, mint TE.
A cipő pedig nem szorít, felesleges a cinizmus.

Egyébként szívesen megvitatnám veled a dolgot akár személyesen is. Lesz egy jó kis bográcsozás, csak az a probléma, hogy egy csomó átlag magyar lesz még a társaságban, nem tudom jól éreznéd-e magad.

ciccaful 2012.07.27. 23:59:19

@Kőmíves Kelemen: mi lúzerek vagyunk, az állami megrendelések dominálnak.

viszont jan.1-től csak a befolyt pénzek után kell áfát fizetni. szóval, ha addig kitartunk, jön a kánaán!!!!!!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.28. 00:01:57

@ciccaful:
Nekem most lesz egy melóm, amiben alvállalkozó leszek, és részben állami.
Szeptemberben megcsináljuk, de csak jövőre tudják kifizetni belőle az állami részt. Mivel ez az 1/3-a kb, kénytelen vagyok belemenni.

Őszintén szólva meg fogok lepődni, ha jövő ilyenkorig megkapjuk a pénzt.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 00:05:32

@Kőmíves Kelemen: Minden elismerésem, hogy kitartotok. Én nem bírnám már csinálni.

tsík 2012.07.28. 00:06:29

@tilmir: nem csípőből minősítettelek, hanem te nem szereted elismerni, hogy az embert a cselekedetei, a döntései önmagában minősítik.
fáj, de igaz.

"másképp él, más értékeket tart fontosnak" - nincs semmi titok a "más" mögött, ennek az egyszerű fordítása az, hogy az, hogy az ÉN anyagi jólétem és az ÉN GYEREKEIM JÓLÉTE előbbre való a közösségnél, a társadalomnál, és igazából nincs itt már minek utánanézni, mert az ilyen egyszerűre tikkelő típusból dunát lehet rekeszteni, csak reméltem, hogy másról van szó, de nem.

nem csoda, hogy svájc bevezette a kvótát, mert az egyszeri magyar nem érti meg, hogy miért nem pálya 9 % adót fizetni, aztán átjárni a németekhez vásárolni.

rövid lesz az öröm: remélem, Svájc kiveti magából az ilyen kiszipolyozó, csak a maga mezsgyéjére dolgozó mentalitásúakat, és tényleg csak a tiszta emberek maradnak.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.28. 00:09:59

@tilmir:
6 évet töltöttem külföldön (ide-oda szállingózva) épitészként úgy, hogy az itthoni "praxist" is megtartottam.
Van kintlevőségem a törököknél, az angoloknál, az oroszoknál, a románoknál is. Viszont kb tizede az itthoninak.

Ha nem épitkeztünk volna, és nem szeretnénk ebben a kisvárosban lakni, akkor ismét nyakamba venném a világot, és Londonban élnénk a párommal.
Szerencsére még a válság ellenére is sok munkám van, amig ez igy marad, addig kitartunk.
Viszont tavaly megalapitottuk az angol céget, szóval van már "egérút".

tsík 2012.07.28. 00:11:33

@Mirjam2: Elnézést, mivel az apukám 20 éve Münchenben él, valamint a kisúgom (most 15) is ottani, nagyon nem tartom reálisnak a 800 eurós keresetet, Sőt. Nagyon rossz keresetnek tartom. Nem tudok jobbat, de ez nem elég. Jó reggelt!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 00:12:54

@tsík:

Az utolsó mondatod mindent megmagyaráz.
No comment.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 00:17:04

@Kőmíves Kelemen: Abszolút megértelek. Sajnos csalókba mindenhol belefut az ember. Még itt Svájcban is. :(
Előfordult egy esetben, hogy beszorult a pénz itt is.
Viszont maga a vállalkozói környezet jóval kedvezőbb, mint otthon.
Egyébként nagyon sok céget hoztak ide. Van két kanton, akik abból élnek, hogy kedvező adózási feltételeket biztosítanak. Már egy csomó nemzetközi és persze magyar cég is ide tette át székhelyét.

tsík 2012.07.28. 00:17:26

@tilmir: az érvel így, akinek kifogytak a valódi érvei :)

No comment ;)

tsík 2012.07.28. 00:22:53

Egyébként sajnálom az ilyen tilmir-féléket: elmennek külföldre, előadják a nagyot, hogy ők hogy megcsinálták az amerikai álmot, persze szombaton korán kelés az olcsó bevásárláshoz, 20 liter benznin a dojcsokhoz, Aldi-lerablás, minden van, gondolom, Nagykanizsán meg Jászberényben ők a sztárok, hogy Svájcban élnek.. istenem...

Aztán megy a csodálkozás, hogy nem szeretik itt a külföldieket.. hát nem is értem, pedig igazi svájciként viselkedik az ember, nem? :)

bpetya75 2012.07.28. 00:32:42

@tsík:

Hosszú volt ez a nap is. Ideje lenne lefeküdni. Nem gondolod?

Ahogy indítottad a vitát, az teljesen oké volt, jogos észrevételekkel, személyeskedés nélkül. Mostanra viszont kicsit túlspiláztad magad. Szerintem.

bpetya75 2012.07.28. 00:35:08

@tilmir:

Ne provokáld már ;-)

Szar alak vagy és pont. Ismerd be és sipirc aludni.

tsík 2012.07.28. 00:50:10

Azt gondolom, hogy nem kevés olyan "határátkelő" van, aki csak azért, mert ő már külföldön él, megmondóembernek képzeli magát, és mindent helyénvalónak talál, csak mert ő csinálja.

Ők azok, akik megengedik maguknak a "te most így indítottad a vitát", "ideje lenne lefeküdni" és "no comment" típusú megjegyzéseket. Azaz ahol nincs tartalom, csak okoskodás.

Mondjuk nekem mindegy, de általában azt tapasztaltam, hogy az óriási arc inkább visszaüt, bár remélem, a fenti kollégágnak működött. :)

tsík 2012.07.28. 00:54:27

@bpetya75:

Pikírt stílussal nem mész semmire. Eleinte normálsan írtál. Reagáltál. Szerintem.
De most?

Ez így jó?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 00:54:39

@bpetya75: Ezt eddig is tudtam. :) Már rég aludnék, ha nem vittem volna ki a gyerekem a vonatra, aki hazament picit nyaralni. :)
Jó éjt!

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.07.28. 01:55:07

Mi történik itt? Nem tudtam végigolvasni a kommenteket, mert ez már nekem sok.
De már a régi törzstagok is egymásnak esnek?

Barakkah 2012.07.28. 02:08:03

@tsík: "...hogy az ÉN anyagi jólétem és az ÉN GYEREKEIM JÓLÉTE előbbre való a közösségnél, a társadalomnál"

Ez az érved ebben a formában azért egy nagy baromság, mert annak, hogy egy szülő mit formál a gyereke jövőjén (nyilván nem csak az anyagi oldalról), azért lehet némi köze az adott társadalom hosszátávó jólétéhez is. Másrészt meg teljesen abszurd dolog a helyi közösség/társadalom létét egydimenziós problémaként kezelni, mintha CSAK attól függne, hogy épp az ember a hétvégi bevásárlásával a helyiek jólétének kedvez vagy sem - még ha természtesen ez is egy nem elhanyagolandó szempont.

tsík 2012.07.28. 02:33:53

@Barakkah: Simán nem értetted meg, amit mondok.

tsík 2012.07.28. 02:38:54

De egyébként teljesen mindegy, a tények magukért beszélnek: a 2000-es kvótába bekerültek a magyarok is. Biztos valami zsidó összeesküvés vagy ilyesmi. Minden más szempontból a magyarok példás bevándorlóként viselkednek, ez csak valami hülye félreértés lehet.

De majd jöm valami mégokosabb, aki érvelni ugyan nem tud, de degradáló stílusban megjegyzi, hogy késő van, meg aludni kéne, és attól igaza lesz.
Ahogy mi mindent mindig jobban tudunk.

Sanyi9 2012.07.28. 04:15:41

@tsík: szerintem nagyon erdekes a kerdes, amelyet felvetettel (hogy moralis-e mas orszagban vasarolni csak azert mert a minoseg/ar arany jobb, mint abban az orszagban, amelyben az ember lakik). Valamilyen szinten egyet is ertenek veled, hogy ez nincs epp rendben es minden orszag kell vedje a sajat piacat, de masreszt ez egy elavult gondolkozas, pont az egyesult Europa ellenkezoje.

Amugy az igazi Svajcnak azert vannak kevesbe moralis oldalai is:
1. Bankok atvesznek olyan penzt, amelyrol tudjak, hogy fekete. Oket nem lehet kenyszeriteni, hogy kiadjak a bunozok adatait, cserebe a bank leveszi a sajat reszet a fekete penzbol. Ez a svajci jolet egyik alappillere.
2. Az X kis falu megegyezik egy sztarral (Schumacher, Boris Becker, etc) (a szamok hasbol vannak :d): "te kellene Nemetorszagban fizess 40 millio euro adot evente, ha masik svajci faluba mennel, akkor kellene fizess 20 millio euro adot, mi megelegszunk 10 millioval, ami jo neked is meg nekunk is." Ez a svajci jolet egy masik alappillere.

Nemetorszagban az elelem relativ olcso egy par szomszed orszaghoz kepest (Svajc, Dania, Svedorszag (ok, tudom nem direkt szomszed, de majdnem :d)). Kelet-Europaban olcsobbak a szolgaltatasok, mint Nyugat-Europaban (lasd fogorvosi turizmus Magyarorszagra). Irorszagban, Cipruson alacsonyabbak az adok, ezert sok amerikai ceg a profitjat ezeken az orszagokon keresztul viszi ki Europabol. Azt hiszem sok pelda van meg ilyen esetekre es nem vagyok meggyozodve, hogy ez mind immoralis lenne.

hothead 2012.07.28. 05:31:12

@tsík: ha attol te svajcibbnak erzed magad, mint tilmir, mert csak es kizarolag "hazai" termeket vasarolsz, rendben. de, mint irta sokan jarnak at nemeto-ba vasarolni, nem o talata ki ezt a sporolasi lehetoseget. nyilvan az ember ilyenkor belekalkulalja az uzemanyag arat, es a vasarlasra szant idot (kinek, mi szamit, ugye). adot ott fizet, ahol dolgozik. az, hogy a hatar tuloldalan vasarol valaki, teljesen legalis, a bunozes nem itt kezdodik. hogy ki mire sporol, mennyit kolt, milyenek a csaladi korulmenyei, mennyit keres, maganugy, csak annyit tudunk rola, amennyit elarul. nagyon szep a beilleszkedni vagyas, de nem gondolom, hogy szamon kellene kerni a masiktol (aki mellesleg ugyanolyan bevandorlo), hogy miert ott vasarol, ahol, mire kolti a megkeresett penzet. ilyen jellegu hozzaszolasok eddig csak mo-rol jottek. na jo, meg derekuk lendult bele neha jobban a kelletenel.
a masik ez a helyesiras-mizeria. a posztokat valoban kulonbozo vegzettsegu, adottsagu stb. emberek irjak, de mindegyik atmegy a bloggazda szerkesztesen, es olyan formaban jellennek meg, ahogy o jovahagyja. szarvas hibak altalaban nincsenek benne. itt van pl. momo, aki ez egyik legertelmesebb hozzaszolo itt a blogon, (tobben panikba estunk, hogy nem tudott regisztralni :)) de nem tokeletes a helyesirasa, ettol meg a mondanivaloja tokeletesen ertheto.
es nem megyek aludni, mert mar delutan van.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 06:35:58

@Gilda66: Á, dehogy! Isten ments! Csak próbált csitítani egy parttalan vitában, amibe felesleges volt belemenni.
Így a végén ő is megkapta a beosztását Sorry.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 06:49:54

@Sanyi9: ott a pont. Nagyon jól összefoglaltad.
Le a kalappal, ahogy védik a haza terméket. Otthon is ezt kéne.

De! Ez egy marha nagy lufi, ami ki fog durranni. Mint, ahogy már ők is látják. Persze, nem egyik napról a másikra. Az emberek -nem csak a bevándorlók -, megnézik mire költik a pénzüket. Ha egy azonos minőségű terméket (!) meg lehet vásárolni harmadáron, azt fogják venni, nem a Svájcit Pláne ha 4-5-szörös az árkülönbözet,.
Megjegyzem a napokban panaszkodott az egyik autókereskedő, akinél bizományba van az autóm, hogy sajnos egyáltalán nem tud autót eladni, mert a svájciak átjárnak a németekhez, mert ott 20-30 százalékkal olcsóbb az új autó.

Nem beszélve a fogorvosról. Komplett "fogtúrista" utakat szerveznek Magyarországra. És oda nem a bevándorlók mennek, hanem az echte svájci.

LittleG (uk) 2012.07.28. 09:20:37

Dodona történetéhez: ha a pénzszerzés a cél, nem lenne ésszerűbb mondjuk 3-6 hónapra (bentlakásos) beteggondozónak kimenni? Sokkal nehezebb lenne, de biztosított szállás mellett maradna vagy 1000 eurója (ha szerencséje van, akár 1200 is), abból max. kajára kellene költenie. Így pár hónap alatt szép összehet össze lehet spórolni.. Azután is lehet váltani, nem?

Nekem egyre több 40 feletti nőismerősöm vág ilyenbe, van aki tényleg csak pár hónapra (pl. mert a lánya nemsokára szül és egy kis pénzt akar addigra gyűjteni).

bpetya75 2012.07.28. 11:09:35

@tsík:

Tudod az szomorít el, hogy egy nagyon érdekes és fontos kérdést kezdtél el feszegetni. és nem értem, hogy miért kellett ezt elvinni abba az irányba, hogy "ezek a tilmir félék". Korrektebb stílusban nagyobb eséllyel viszed át a gondolataidat. Így csak falakat építesz...

tsík 2012.07.28. 11:47:28

A "falakat építesz", "baromság", "ideje lefeküdni", és "svájcibbnak érzed magad" típusú dolgokra nem kívánok reagálni, vagyis azokra a kommentelőkre, akik érvek nélkül (!) olyan kommentet írnak, aminek a lényege az én minősítésem, és más tartalma nincsen.

Hiszen ez inkább őket jellemzi :)

Sanyi: a banktörvényre nincsen befolyásom, arra viszont van, hogy ne argentín olcsó vizezett üvegházas import paradicsomot vegyek Bregenz túloldalán, hanem helyit.
Svájc kétes szerepével egyetértek a pénzügyi dolgokban, én itt az egyéni hozzáállást feszegettem.

Nem véletlen, hogy kényelmetlen kérdéseket feszegetek, és erre sokan sértetten és persze engem zrikálva reagálnak, hiszen az mennyivel egyszerűbb, mint kicsit sepergetni a saját udvarban. :)

Barakkah 2012.07.28. 12:06:37

@tsík: "Simán nem értetted meg, amit mondok."

Ja, akkor jól van.

ponishop 2012.07.28. 12:51:29

@dodona: ne haragudj, de nekem is az az érzésem, hogy ez az ismerős lenyúl valamennyit ebből a fizetésből... lehet, hogy rosszindulatú vagyok, de München az egyik legdrágább német város. Én jelenleg 200 euró /hó áron bérlek lakást Berlinben rezsivel együtt, de ennél olcsóbb kb nem létezik, és durván szar állapotban van a lakás (télen kb 12 fok a fürdőben meg a konyhában, tiszta penész az egész, és a többi...). És Berlin cserébe az egyik legolcsóbb, Münchennel ellentétben...

Szóval nehezen hiszem el, hogy 300 euró elég a rezsivel, a tisztálkodószerekkel, mindennel együtt Münchenben...
A nem várt kiadások alatt meg nem a színházat és mozit kell érteni. Nálunk ősszel elromlott a mosógép. 3-an lakunk itt, így harmadoltuk a javítás költségét: fejenként 70 euróra jött ki. Újonan véve sem jöttünk volna ki jobban, ráadásul nincs kocsink, a házhoz szállítás is sokba került volna, így a javítás mellett döntöttünk (na meg kijött a szerelő és akkor derült ki, mennyi lesz a javítás, a kiszállási díjat meg úgyis fizetnünk kellett volna).

Ha nem a munkahely közelében laksz, egész napos kemény fizikai munka után, télen akár a -20 fokban nem fogsz tudni gyalog járni dolgozni... itt egy jegy 2,30 euró, vagyis ha nincs bérleted, majdnem napi 5 euró csak az utazás. Bérlet havi 80, bár lehet, hogy münchenben ezek az árak teljesen mások.

És főállású takarításért havi 800 euro Münchenben, háát, tényleg kevésnek tűnik... 1200 euró az, amiből szerintem érdemleges pénzt tudsz félre tenni és haza küldeni. Az biztos, hogy a szerződést jó alaposan nézd át. De szerintem azért semmi értelme kimenni, hogy aztán 300 eurót haza küldj, de ne tudj haza menni, mert arra már nincs pénz, vagy haza küldesz 100-at, és akkor néha láthatod a családodat is.

A másik a mobil: elég a feltöltőkártyás, de ha előbb-utóbb másik munkát akarsz, akkor szükséged lesz rá. Én sokáig azt hittem, minek ide német szám, amennyit itt használom, elég a magyar mobilom is. Aztán felvilágosítottak, hogy soha nem fognak munka ügyben vissza hívni egy külföldi számot. Így is alap, hogy megkérdezik, hogy itt élek-e, és mióta... (de amúgy a mobil nem jelentős kiadás...)

SilentDreams 2012.07.28. 13:21:54

@ponishop: Hello, 200 eur/ho-ért szobát bérelsz Berlinben vagy önálló lakást, ahogy írtad?

Dodona szobára írta a 245-285/hó árat, ami Münchenben valóban elég olcsó. Valószínűleg nem a legjobb helyen, kicsi a szoba és nem túl jó állapotban.... Vagy az ismerőse adja neki olcsóbban :)

ponishop 2012.07.28. 13:33:50

@SilentDreams: nyilván csak egy szobát :) 3 szobás a lakás, az enyém 100 euró + rezsi, de pl a másik szoba csak 80 körül van - cserébe szénfűtéses, szigetelés kb nulla, és természetesen bútorozatlan. De ennél olcsóbbat még nem láttam itt sem, Münchenben meg kb kizártnak tartom, hogy lenne ilyen árban szoba. (Lehet, hogy tényleg ismerős adja ki olcsóbban, bár akkor inkább barátnak nevezzük, ne ismerősnek. ;) Legutóbb amikor egy magyar akart nekem segíteni, egy 100 eurós számlát kaptam a nyakamba, szóval kicsit szkeptikus vagyok. :P)

bpetya75 2012.07.28. 14:20:31

@tsík:

Ezt csak most olvastam. Háááát. Azt hiszem ez tipikus példája a "más szemében a szálkát..." okosságnak.

A megmondóemberséget már megkaptam mástól is még odaát, lehet benne valami. A véleményemet meg szoktam mondani időnként valóban. Még egy apróság. Nem élek külföldön, soha nem is éltem. Én csak kibickedek itt, és semmi pénzért nem akarok kussban maradni. Bár a fene tudja. Lenne az a pénz...

hothead 2012.07.28. 14:36:21

@tsík: ez pedig teged minosit, mas szemeben a szalkat...

"Nem véletlen, hogy kényelmetlen kérdéseket feszegetek, és erre sokan sértetten és persze engem zrikálva reagálnak, hiszen az mennyivel egyszerűbb, mint kicsit sepergetni a saját udvarban." nincs ebben semmi kenyelmetlen, lehet(ne) errol is vitatkozni, ervelni (!), en is elonyben reszesitem a helyi arut, de nem mindenaron, ettol meg nyugodtan alszom. es nem minositem azt, akinek masok a vasarlasi szokasai.

"Azt gondolom, hogy nem kevés olyan "határátkelő" van, aki csak azért, mert ő már külföldön él, megmondóembernek képzeli magát, és mindent helyénvalónak talál, csak mert ő csinálja." ugye? es akkor ebben maradjunk.

hothead 2012.07.28. 14:39:19

@bpetya75: ugyanazt irtam, mint te! mikor belekezdtem, a tied meg nem volt ott :), kozben vittem inni a kicsinek :)

hothead 2012.07.28. 14:47:29

@bpetya75: es akkor meg nem emlitettem a degradalo stilust, meg az intelligencia kerdeskort.

bpetya75 2012.07.28. 14:48:11

@hothead:

Megesik az ilyesmi ;-) Jó hosszú ivás volt :-D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 14:53:47

@hothead: Valószínűleg nagy-nagy élettapasztalattal rendelkezik, s ezáltal olyan szellemi magasságba került, ahova mi csak létrával érhetnénk fel.
Tudomásul kell venni.
Bár én a - sértegetés ellenére is -, baráti jobbomat nyújtottam, még csak nem is reagált rá.
Erről ennyit.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 15:19:37

@hothead: Ok, mindent értek. Reggel azon mosolyogtam, hogy eddig azért "kaptam a pofámra", hogy nem vagyok eléggé magyar, most meg, hogy nem vagyok eléggé svájci.
:)

hothead 2012.07.28. 15:47:33

@bpetya75: persze, mert mar aludnia kellene, itt este van :)
felebred, felveszem, kiegyezunk egy pohar vizben, iszik, visszafektetem, kiontom a maradek vizet. na jol elszamoltam az idovel?

SilentDreams 2012.07.28. 16:12:35

@ponishop: ja, akkor megnyugodtam, hogy nem egy lakás kerül Berlinben annyiba :))) De ahogy írtad a viszonyokat, nem túl vonzó (szigeteletlen, szén fűtés???, penészes...). Azt hittem ilyen rossz viszonyok inkább csak Angliában fordulnak elő gyakrabban.... Pár hónapra talán még OK, de aztán már normálisabba vágyik az ember. A mobilt jó, hogy javasoltad, alapvető az ügyintézésekhez is, nem lehet mindent személyesen vagy emailben elintézni időben. egy kártyafüggetlen mobil birtokában pedig rengeteg szolgáltató között válogathat az ember. É npl. Penny mobillal nyomom épp, 10 Euro-s SIM kártya 15 Euro lebeszélhetővel......hogy ebben mi az üzlet nekik, azt annyira nem tudom, de nekem jó :))))))) Berlinben még nem voltam, de tervben van a köv. 1-2-3 évben :D Üdv Frankfurt mellől.

SilentDreams 2012.07.28. 16:15:18

@ponishop: Jaaa, és kimaradt, hogy óvakodj a nyakadba akasztott 100 Euro-s számláktól, akárki is szánja Neked ajándékba! :)))

Sanyi9 2012.07.28. 18:30:52

@tsík: itt ket kulonbozo problemarol van szo:
- az eredeti kerdes, amit mar megfogalmaztunk ("hogy moralis-e mas orszagban vasarolni csak azert mert a minoseg/ar arany jobb, mint abban az orszagban, amelyben az ember lakik")
- a szezonon kivuli gyumolcs/zoldseg

Amit te irsz, az a masodik kerdeshez kapcsolhato es teljesen igazat adok neked. Iden ettem Aprilisban epret, ami nagyon jol nezett ki, de nem volt igazi ize (nem tudom honnan volt hozva, talan Egyiptombol, de erre mar nem emlekszem). Azutan legkozelebb akkor ettem epret, amikor Juniusban megjelent a helyi termes. Nem is lehet osszehasonlitani a kettot, a helyinek igazi eper ize volt. Azt hiszem neked ugyanez a tapasztalatod volt a szezonon kivuli paradicsommal.

Egy ismerosom egy elelmiszeripari cegnel dolgozik es egyszer o meselt errol a temarol. Sok ember panaszkodik, hogy nyugaton a zoldsegeknek nem olyan az izuk, mint otthon a nagymama kertjeben. Ennek a magyarazata nagyon is egyszeru. Otthon a nagymamanal minden zoldsegnek/gyumolcsnek megvolt a szezonja, amikor erett es akkor volt a tipikus jo ize. Az emberek nyugaton viszont egesz evben akarnak paradicsomot/epret, ezert ez mindig van, de csak az ev 2 honapjaban helyi es a maradek 10 honapban importaljak messzirol (ami mas izo es gondolom a tartossagat is valahogy muvi uton megvaltoztatjak).

Szoval ebben egyetertek veled. Amit viszont en maskepp latok az az, hogy az argentin paradicsom Decemberben ugyanugy vizizu Svajcban is, mint Nemetorszagban. Nem hinnem, hogy Decemberben lehetne venni Svajcban helyi termesztesu paradicsomot.

Aki Svajcbol atjar Nemetorszagba nem a bovliert megy at, hanem mert ugyanolyan minosegu (valoszinuleg sokszor pont ugyanaz a termek) nagysagrendileg olcsobb. Hogy egy meg szemleletesebb peldaval jojjek: mondjuk Svajcban egy Big Mac 10 euro, mig ugyanaz a Big Mac Nemetorszagban 5 euro. Ez a pelda kizarja a minoseg kulonbseget kerdeset es konnyebb visszaterni az eredeti problemahoz. Ebben az esetben szerinted moralis atmenni Nemetorszagba enni egy Big Mac-et? Ha Svajcban enne meg az ember, akkor a svajci McDonalds fizetne a Big Mac utan adot. Ez az ado viszont szerintem elenyeszo amellett, ami a banki szektorbol es az ado-paradicsom sztatuszbol bejon Svajcnak, ezert fejtettem ki feljebb a velemenyem a masik ket problemarol.

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.28. 19:58:38

@Sanyi9: azért nicns íze, mert éretlenül szedik le, és utólag permetezik valamivel, amitől piros lesz. (nem jut eszmbe, mivel, pedig pár napja olvastam róla)

bpetya75 2012.07.28. 23:52:02

@Babette_:

Ez lehetett: Etilén: Növényi hormon, gyorsítja a gyümölcsök érését és szabályozza a növények virágzását. Az etilén nem található meg a természetben.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2012.07.29. 01:32:31

@Sanyi9:
... räadäsul nälam közelebb is van a német Big Mac v Whopper, mint a sväjci. :-) Én is Németorszägba järok ät väsärolni, mert több mindent megkapok 1helyen, mint a legközelebbi sväjci boltban. Annyira vidék b+en lakom, h a Gemeinde-nkban (ez 4falut takar) "csak" 1 Volg van. De szoktunk ott is väsärolni, és nem csak szemeteszsäkot. Szoktam a helyi boltokban is väsärolni, vizet pl csak a Dennerben veszek 1,15 ha jol emlékszem / 6x1,5L. Az epret a Gemeinde-n belül szerzem be, mert annak eper ize van ( a kocsinak meg eper illata volt utäna), és ha nem lenne olyan lehetetlen idöpontban, akkor a falunkban lévö szedd magad akcio keretében történne mindez. A tejet egy kb 5km-re lévö tanyärol szerzem be. 1 CHF/L, éjjel-nappal lehet az autobatäbol annyit venni amennyit akarsz. Tojäst szintén onnan 30Rappen/db-ért.
Vannak olyan dolgok amiket nem vagyok "hajlando" itt megcsinältatni. Kaptam ajändékba 2 szemüvegkeretet. Mivel nem tudtam elkönteni, h melyiket szeretném... és ebbe az is belejätszott, h a bolt vezetöje közölte, h ha mind a kettöt elvisszük, akkor az olcsobbikat féläron adja. És nem kellett ott megcsinältatni, mert ö is tudja, h mi a dörgés. A szemüvegbe 1db lencse beszerzési(!) ära drägäbb, mint Mo-on a komplett megcsinältatäsa. Itt nagyon sokszor az importör rak rä 200-400%-os hasznot. És nem tudod kikerülni, mert csak rajta keresztül tudod megrendelni a dolgokat.
És vége az OFF-nak

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.29. 07:25:36

@cicalany76: Szóval Te is "csak" átlag magyar vagy. :) Bocs, de nem tudtam kihagyni.
Megkérdezhetem, hogy hova jársz át? Így be tudom lőni, hogy kb. merre laksz: Lehet, nem is vagyunk egymástól messze.
Egyébként még annyi kiegészíts, hogy a húst pl. itt veszem, ugyanis a határon csak 0,5 kg tőkehúst lehet behozni. Abból pedig sokra nem jutok egy 4 tagú családdal. Nekem van nagyker. kártyám, ezért a top cc.ben veszem meg. ahol valamivel olcsóbb mint a Coop-ban. Csak összehasonlításként: 1 kg karaj a németeknél 7 euró, a nagykerban 15 frank, a coop-ban meg jóval 20 felett. Sok helyen van még "török bolt". Ott szokott lenni magyar paprika, és csirkemell is.

Muscari 2012.07.29. 21:00:08

@bpetya75: Mar hogy ne lenne megtalalhto, a noveny maga termeli a termes erese kozben. Azert is novenyi hormon :)
a banant is ezzel erlelik, az mindig zolden erkezik Europaba.
A zoldsegeknek, gyumolcsoknek meg azert mas az allaga es az ize, mert teljesen mas fajtakat termeszt a nagymamank a kertben, mint a termelo mondjuk Spanyolorszagban. Sajnos a szallithatosag es tarolhatosag oltaran felaldoztak az elvezeti es beltartalmi ertekelet a nemesitok. Sajnos ezt hozta a globalizacio...

bpetya75 2012.07.30. 07:57:25

@Muscari:

A banánérlelésre emlékeztem, de nem voltam biztos benne, hogy nem általánosabb e a hatása. Ezért néztem meg a wikit, onnan szedtem az infót. Nem lehet, hogy összetettebb molekulaként található meg a természetben, és nem mint C2H4?

Muscari 2012.07.30. 11:03:00

szia Atya, en nem tudok rola, hogy mas formaban is letezne, ez egy nagyon egyszeru gaz. Valamikor vegyesz voltam, aztan meg kerteszmernok, innen vannak az infok egyebkent. Ugyhogy a szakmank tavolrol rokon, bar en sajnos nem dolgoztam benne egy percet sem, attol fuggetlenul a novenyeket a mai napig nagyon szeretem. Ezert lett a nicknevem is egy virag.
Hu, jo, hogy ez egy regi poszt, nem olvassak mar annyian, most kapnam az arcomba, hogy elpocsekoltam az adofizetok penzet :)
Sajnos az a helyzet, hogy akikkel egyutt vegeztem, es ez csak par eve volt, szinte csak azok dolgoznak kerteszkent, akiknek csaladi vallalkozasuk van (marmint a szuloknek), es eleve ezert jottek az egyetemre, a tobbieknek eselyuk sincs. Egy lany, aki nemreg evfolyamelsokent vegzett, most adminisztratorkent dolgozik az egyetemen, es nagyon orul, hogy van munkaja
Bocs az offert, ez most valahogy kikivankozott belolem.
Szep napot!

hothead 2012.07.30. 11:13:31

@Muscari: ez igy igaz :)
neked mi a szakmad, ha nem titok?

hothead 2012.07.30. 11:14:54

@Muscari: na, megint beegtem, hogy teszek-veszek kommenteles kozben, mar ott is a valasz, koszi :)

hothead 2012.07.30. 11:26:19

@bpetya75: halgass a kerteszmernokokre :), az etilen egy egyszeru szerves molekula, resztvesz az anyagcsere folyamatokban, szerepe van a legzesi folyamatokban, egyike az eres meginditasaert felelos novenyi hormonoknak. a gyumolcsok termeszetes etilentermeleset kulonbozo tenyezok befolyasoljak, de mivel a noveny onmaga (is) termeli, ezert nem igaz, hogy a termeszetben nem fordul elo.
most lattam, hogy meg folytatodott ez a nagyon off tema :p

bpetya75 2012.07.30. 11:41:35

De rég is volt az a középsulis biosz óra, amikor erről volt szó :-)

Lassan azért feldereng, tényleg igazatok van.

Nyugalom! Meghatóan offolunk. Nem emlékszel? ;-)

@Muscari: Sajnos sok területre jellemző a túlképzés. Még sajnálatosabb, hogy az ezzel párhuzamos szakemberhiány is. Asszony munkát keres. Mondták neki, hogy ha fizikus lenne, akkor tán még a tanái diplomától is eltekintenének, olyan hiány van fizikatanárból. De mit van mit tenni, matematikus szegényem, azokból meg van elég. Egyelőre.

Muscari 2012.07.30. 12:18:53

@hothead: CSak nem? Te is kerteszmernok lennel? Tudod ezt ott AU-ban hasznositani? Sajnos mar nem emlekszem, hogy mivel foglalkoztok.
Pedroatya: sokszor volt mar ez itt tema, tudom, sajnos orok slager :(. Szegeny parodnak azert is kulonosen nehez lehet, mert gondolom nem akar nagyon messzire elmenni, harom gyerek mellett a bejaras nem tul szerencses dolog, mert alig lenne otthon. Egyebkent altalanos vagy kozepiskolaban tanit? Mindenesetre sok sikert es kitartast kivanok nektek, tudod, a remenyhal megy utoljara :)

bpetya75 2012.07.30. 12:32:08

@Muscari:

Köszi :-)

Egyelőre csak otthon korrepetál matekot. Az is lehet, hogy nem fog tanítani, bár szereti és a korrepetáltak eredményei alapján jól is csinálja, de ha esetleg informatikusként tud elhelyezkedni, akkor az lesz.

No igen. Vidéki háromgyerekes anyaként nem a munkáltatók álma. Pedig nem ezek a fő paraméterei...

hothead 2012.07.30. 13:00:23

@Muscari: jaja, kerteszmernok, agrarmernok, de mostanaban en is porontyokat koordinalok, marmint a sajatjaimat. mivel nagy karriert nem futottam be mo-n, itt meg nagyjabol a novenyek 80%-a uj nekem, nem vagyok biztos benne, hogy ilyen iranyba megyek tovabb. te mihez kezdtel ezzel a vegzettseggel? ha mar ugyis off...

Muscari 2012.07.30. 14:49:04

@hothead: Sajnos egyelore semmit :( Gyakorlatom nincs, mert nem dolgoztam a szakmaban. Jelentkeztem ugyan nehany hirdetesre itt (London), de foleg ferfiakat keresnek, nagy fak ultetese, gepkezekes, tereprendezes lenne a feladat legtobb esetben, minimalberert vagy alig tobbert. Ugyhogy jelenleg kavezoban dolgozom. Sok ismeretlen noveny van itt is, nyilvan nem annyi mint nalatok, azert mindig megcsodalom oket, nagyon szeretem a Kiralyi Botanikus Kertet is. Ami a jovot illeti, most irodai dolgokat tanulok, gepelni, Word, Excel meg hasonlok, hatha jo lesz valamire, aztan majd meglatom. A nyelven is van meg mit tanulni, masfel eve vagyunk kint, a ferjemnek mar van hatarozott elkepzelese, nekem meg nincs. Illetve van, ha nem futunk ki az idobol, szertnek meg egyszer babazni, de mar nem halogathatjuk sokaig, a korunk miatt. Na jo, abbahagyom, mert ez mar tulontul Off, amugy is indulnom kell. Mekkorak amugy a porontyok?

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.07.30. 14:54:26

a banánt egyébként a helyi fogyasztásra is zölden kell leszedni, mert az egész nagy böhöm banánfürt szakaszosan érik.
persze aztán magától érik meg lassan a konyhában, nem az etiléntől.
csak a hajózáshoz még ennél is előbb kell leszedni. na az nem is igazi banán tényleg, ami oda eljut :-(
papaját is le kell szedni 3-4 nappal érés előtt.
mangó dettó.
ennek az az eredménye, hogy azt hiszik, az epret is le KELL szedni, mielőtt megérne, nem tudják, milyen az érett eper, mi a jó eper, halááááálom, hogy még 4-5 nap és tökéletes eper lenne (párszor véletlen találtam, szóval működne), de elbaltázzák.
az is bűnözés, ha az ember könyveket importál, i.e. nem a fogadó ország gazdáit "rövidíti meg", csak egy bizniszmanus importőrt? azt szabad?
a megspórolt pénzből meg lehet mondjuk sok jádét venni ajándékba és vinni mindenkinek.
ok, nem vagyok egy kereskedő szellem, meg nem is fogok repülővel három kiló csirkét importálni sajnos :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2012.08.01. 17:42:28

@tilmir: (2012.07.29. 07:25:36)
Nem vagyok minden nap gépközelben, igy csak most lättam, h irtäl.
Mi Singen-Gottmandingen-Gailingen am Hochrhein aranyhäromszögbe järunk. Ugyhogy annyira nem vagyunk közel egymäshoz. :-) Mivel nälunk a leugrunk a boltba is uaz, mint ha elmennénk nagybeväsärolni, igy mi kb. 2-3 naponta veszünk hust ami ältaläban szärnyas, abbol megy 3,5kg-ig lehet fejenként behozni. Amugy ha többen vagyunk, akkor visszük a többieket is hust väsärolni. :-) Mivel nem vagyok egy nagy Spieler a konyhäban, ezért nälam csak a Steak-ek vannak teritéken, és a szärnyasoknak is "csak" mellük van...
Törökboltba zöldség-gyümölcsért, rizsért, tejtermékekért humuszért meg olivabogyoért megyek ältaläban. (és nekik is van Ausfuhrschein-juk)
Nälam meg még az is lényeges, h Németorszägban este 8-ig 10-ig be tudok väsärolni, ami azért eléggé üt... a sväjci 4-kor bezär a bolt-tal szemben. És hogy a Mekinél is maradjunk. Sväjcban mär nincs nagy kapucsino, ellenben a közepes méretüt meg tudom annyiért venni, mint Németorszägban a nagyot. :-)

dodona 2012.08.03. 15:42:11

Köszönöm a sok hasznost tanácsot, hozzászólást. Azoknak, akik azt írták, hogy az ismerősöm le akar nyúlni néhány euróval csak a következőket mondanám. Mint mondtam, közalkalmazott vagyok, nagyon alacsony munkabérrel. Így muszáj volt januárban emelni a béremet, ill. nem emelték, hanem kompenzáltak. tehát az alap bérem maradt, jóval elmarad a garantált bérminimumtól. De a múlt héten kaptam a munkáltatómtól egy levelet - és sok ismerősöm is, más áll. hivataloknál dolgozók, akiket kompenzáltak - hogy leszek szíves visszafizetni 2842 forintot, mert az államkincstár nem jól kompenzált, több bért számfejtett nekem jan. és febr. hónapban, és én ezt jogosulatlanul vettem fel. Szóval, szerintem a mai magyar államtól senki sem nyúl le jobban. Mert mit tehetek én arról, hogy az államkincstárban a bérszámfejtő szoftvert valaki nem állította át az új szabályokra? Na, erről ennyit.
De Németországgal kapcsolatosan van még kérdésem. Ti mit tudtok arról, hogy az itteni családi pótlék és az ottani közötti különbözetet is felvehetem kint a németeknél? Ezt az ismerősöm mondta, hogy így van, aki néhányatok szerint le akar engem nyúlni. :D
Azt viszont nem tudja, hogy ha én ott adózom, tb-t fizetek, nyugdíjat, biztosítást meg mittudoménmégmit, hogy akkor majd itthon jövőre kell-e adóznom?

ditke1967 2012.08.03. 22:20:03

Otthon (MO-on) én is kipróbáltam már mindent. Mivel a mi megyénkben nem volt munkalehetőség, vagy ha volt, én nem tudtam bejárni, mert nem volt megfelelő közlekedés, ezért kipróbáltam Budapestet is. Persze előtte voltam egy kis "rabszolgamunkán" Németországban.
Tehát a fővárosban kb egy-két hónap alatt sikerült munkát találnom, de sajnos csak annyi volt a fizetésem (70000Ft), ami éppen elég volt az albérletre és a rezsire. Ha ezt egyedül kellett volna vállalnom, nem ment volna, hiszen a fizetésemből már nem tudtam ennivalót venni és sajnos bérletre sem futotta, ezért maradt a bliccelés. Hát ez Magyarország.
Félreértés ne essék, nagyon szeretem a hazámat, de valahogy nekem ott nem terem babér.
Jelenleg Angliában egy vidéki üdülővárosban élek és egy négycsillagos szállodában takarítok.
Már elmúltam negyven, de csak biztatni tudom azokat, akik külföldre szeretnének menni dolgozni, hogy ne várjanak, lépjenek. Soha sem késő. Anglia pedig nagyon jó szociális hálóval rendelkezik, tehát ha valakinek gyerekei vannak, nagyon sok támogatásra számíthat. Az orvosi ellátás ingyenes. Az oktatás talán nem olyan magas színvonalú, mint otthon, de ha valaki bekerül egy itteni iskolába, egyetemre úgyis azt nézik, hol végzett, nem azt hogy mit tud.
Tehát itt az ideje belevágni. Sok sikert.

bogijoe 2012.08.05. 02:45:45

@A szerelő: velunk is ugy bant az apeh 2007-ben, mint valamikutyaval. Egy veluk tortent beszelgetes utan, a felesegem az emelen elesztgetett. A szokasos tortenet. 1996-ban alapitott csaladi vallalkozasunk minden evben sikeres es pozitivan zaro (azaz adozo) volt, ket gyerekunk volt, azaz benne voltunk abban a profilkepben, amit vagy meg kell semmisiteni vagy eluzni az az orszagbol. Tobb, mint negy eve Ausztraliaban boldogan elunk. Koszi Magyararorszag. Szerintem, majd torteneszek kideritik, milyen titkosszolgalati hatter volt az osszeeskuveselmeletem mogott.

A szerelő 2012.08.06. 01:18:31

@bogijoe: örülök, hogy megúsztátok. Sok sikert a boldogulásotokhoz!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása