„Idestova 1 éve szeretnénk férjemmel itthon együtt élni, ő harmadik országbeli. Tanár, mint én is, dolgozik, mint én is, itthon lakásom már csak arra vár, hogy végre együtt élhessünk benne és gyermeket is szülhessek.

Ugyanakkor három vízumkérelem során is jogtalanságot tapasztaltunk és különféle kiskapukat kihasználva utasítottak el minket. Ügyvédünk és a Helsinki Bizottság ügyvédje sem érti, MIÉRT!? Csak azért, mert férjem iráni?

Több ezer éves kultúra, kedves emberek, akiket megbélyegzünk a demokratikus Magyarországon, mert a vezetőjük és imámjaik mindennap pokollá teszik életüket. Tesszük ezt MI is...

Amennyiben idén nem sikerül végre egy pozitív igénylés, elmegyek innen.

Itt hagyom a céget, ahol több éve sikeresen dolgozom, szép adót fizetek az országomnak, szép lakásomat, szüleimet.

Választani fogunk egy olyan országot, ahol szintén szabadon és együtt is élhetünk, s majd ott szülünk gyermeket.

Keserű vagyok és csalódott. Segítséget senki sem nyújt, aki nyújtana, az ismét a bürokrácia végtelen mocsarába süllyed.

Nem tudom, mi lesz...

Ez nem az az ország már, ahol eddig, 36 évet éltem.”

A kérdésem az, hogy vajon megengedheti-e ez az ország magának, hogy azért veszítsen el leendő családokat, gyerekeket, mert a bürokrácia malmai kissé furcsán őrölnek? Ha pedig ezt túl manipulatív kérdésnek tartjátok, akkor megkérdezem azt is, vajon lehet-e tenni valamit azért, hogy ha valaki ebben az országban szeretne élni, akkor megadjuk neki a lehetőséget?

(Az eredeti poszt ide kattintva érhető el.)