Határátkelő

Németország nem csak a munkát kereső magyarok, hanem a továbbtanulók (vagy azt még csak tervezgetők) számára is az egyik legfontosabb célország. Rea az egyetem alapszakát még Magyarországon végezte, egy éve pedig már egy németországi egyetem hallgatója. Ennek az egy évnek a tapasztalatait osztja meg az alábbiakban. (Köszönöm a képeket is, melyek az egyetemi előadó kivételével a szerző sajátjai.)

Érdekes kérdéseket feszegetnek az eheti blogajánló posztjai, melyek így vagy úgy a munka kérdését járják körül. Így például kapunk egy választ a címben feltett kérdésre, kiderül, tényleg lusták-e az angolok, és végül kicsit eltöprengünk azon is, merre tovább.

A valóság elég gyakran más, mint amit elképzelünk. Különösen igaz ez a gasztronómia terén, ahol az egyes országok nemzeti ételei finoman szólva is más ízvilággal valósulnak meg a világ különböző részein, mint odahaza. Igaz ez a mexikói ételekre is, melyeket sikeresen torzított el (egyebek mellett) a tex-mex koncepció. Valami ilyesmit tapasztalt meg Zoltán is, amikor a latin-amerikai országban járt.

Ebédidő! Itt az ideje enni egy gorditast

A kérdés rengeteg alkalommal előkerül, és sok évvel a határátkelés általánossá válása után is sokszor az az ember érzése, hogy rengeteg bizonytalanság van körülötte. Úgyhogy úgy gondoltam, ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

„Kösz a halakat” – kezdte sztoriját (pontosabban annak újabb fejezetét) P. Peitsch, és aki követi valamennyire a blogot és olvassa a kommenteket, az már sejtheti, hogy ma nem fog unatkozni. És nem téved. Jöjjön tehát egy nem akármilyen út a németországi szexipartól Budapesten át a fekete-erdei konyháig!