Erdélyről elég nehéz úgy beszélni, hogy az ember elkerülje a politikát, pedig érdemes, mert csodálatos tájról és emberekről van szó. Úgyhogy ma kicsit rendhagyó módon Erdélybe kirándulunk Dikusznak köszönhetően. (A fotókat is ő küldte.)

„Szép tájakról olvastam jól sikerült, és élménydús útibeszámolókat a Határátkelőn. Úgy gondoltam, én is beküldöm az enyém, talán érdemes lesz elolvasni. Esetleg van is olyan, aki járt már itt, vagy netalántán odavalósi. 

Mielőtt elkezdeném a beszámolót, úgy gondolom le kell írnom: ez az út nem arról szólt - nem is került még csak említésre sem -, hogy mely terület hová is tartozott valamikor. 

Számomra sokat jelentett, hogy azokra a tájakra, emberekre, látnivalókra tudtam figyelni, amiért erre az útra elmentem. A csoportvezetőnk külön megköszönte a társaságnak a túra végén azt, hogy nem kellett csitítani a veszekedőket azért, mert politikai vitába keveredtek egymással. Mindenki a látnivalókra koncentrált, az útitársakkal sem volt probléma. 

Még egyet megjegyeznék pár szóban, nem túl mélyen belemenve a témába: Romániában az ország azon részén, ahol most, és az elmúlt öt évben jártunk, nem láttam különbséget az infrastruktúrában. Az üzletekben minden kapható volt, ami itthon, és az utak sem voltak rosszabbak, mint nálunk. 

Az úticél 

Kezdődjön a „húsvétolás”! Tehát az ünnepeket a barátaimmal nem itthon, hanem egy buszos túra keretében Romániában töltöttük, 

Kalotaszeget, a környékét jártuk be, ismerkedtünk a természeti-, és épített értékekkel, a helyi hagyományokkal, kultúrával. 

Az első úticélunk a Révi-szoros volt (valamikor Erdély kapujának mondták), a program szerint könnyű gyalogtúrát tettünk a Sebes-Körös mentén a Zichy-barlanghoz. 

Tulajdonképpen valóban nem volt nehéz, de egy keskeny csúszós úton, néhol láncba kapaszkodva kellett mennünk a barlangig. A másik oldalon hömpölygött a folyó, meredeken lent. 

Színesítette három útitársnőnknek a sétát az, hogy levált a cipőjük talpa, de cipőfűzővel/övvel/ragasztóval valahogy megoldották a problémát. 

Útban a barlang felé

A barlangot a turistamozgalmat támogató Zichy Ödön grófról nevezték el. A barlang (Handl Károly vasúti felügyelő fedezte fel) feltárása Czárán Gyula nevéhez fűződik. 

Séta a síneken 

A barlanglátogatás után a vasúti talpfákon vagy a töltésen gyalogoltunk be Vársonkolyosra. Nem elhagyatott vasútvonal, hanem meglehetősen forgalmas (Nagyvárad, Kolozsvár), és nem veszélytelen a gyaloglás, gyakran történnek súlyos balesetek.

A Zichy-barlang cseppkövei

Utunkat folytatva a Királyhágón rövid pihenőt tartva tovább haladtunk a Jád-patak völgyében, és meglátogattuk a Lesi-tavat (távolban a Vigyázó havas csúcsai). A tó, és környéke az utóbbi években kedvelt kirándulóhellyé vált. Felülete 148 hektár, a benne tárolt vízmennyiség elérheti a 28,3 millió köbmétert. 

A tó mellett elhaladó erdészeti út egészen Biharfüredig visz, így remek kiindulópont a Bihar-Vigyázó meghódítására. 

Egy pusztító vihar nyomai 

Buszra szálltunk, és egy vízválasztó hegygerincen áthaladva megcsodáltunk egy másik gyűjtőtavat, a Dragan-víztározót, amely a Dragan-, és a Kissebes patakok felduzzasztásából létrejött igen látványos völgy-tó, a Bihar-hegység egyik legnagyobb mesterséges tava. Vízfelülete 12.8 hektárnyi, a völgyzárógát 20.5 m magas, 150 m hosszú, 0.7 millió köbméter vizet képes megtartani.

Tavaly szeptemberben pusztító erejű (helyiek elmondása szerint mindössze negyedórán át tartó) vihar tombolt Romániában (is). A vihar pusztítása a mai napig jól látszik a tároló partján.

Rövid pihenő, és fotózkodás után tovább buszoztunk, hogy láthassuk Sebes várát. A Sebes-patak, és a Sebes-Körös találkozásánál egy magaslaton áll az Erdély, és Kalotaszeg egyik legrégebbi várának tartott Sebesvár. 

A vár első írásos említése 1319-ből származik. A várból felügyelték a Nagyváradból Erdélybe vezető utat. A XIII. században építhették királyi várnak. Igencsak romos, elhanyagolt állapotban van.

A Sebesi vár

Be kell vallanom, nem mentem fel a várba. A faluban volt, amit érdekesebbnek találtunk, onnan fotóztunk „fel” a várba. Amit szerettünk volna megnézni, és azt hittük működés közben láthatjuk, az egy szőnyegmosó (ványoló) vízimalom volt.

Nem működött, azt mondta az ott lakó idős hölgy, hogy elterelték a patak vizét. A csoportvezetőnk azt mondta, tavaly még működött a malom.

Az „alvó” vízimalom

Szállás egy mesés szobában 

A nap végére értünk Kalotaszentkirály-Zentelkére, ahol a szállásunk volt. A társaság fele (ötvenen voltunk) egy panzióban, a másik fele családoknál szállt meg. Nekünk a panzióban jutott hely. 

Jobban örültem volna, ha egy családnál kapunk szállást, mindig szeretek a helyiekkel beszélgetni. Viszont mikor megláttam azt a szobát, amelyiket a panzióban nekünk jutott, egészen megvigasztalódtam.

Kiderült, ez (a berendezése miatt) VIP-szoba, egy kétágyas ugyanilyen volt mellettünk, azt pedig a barátaim kapták meg. Véletlen lehetett (először utaztunk az egyesülettel), mert később a csoportvezetőnek megmutatta a tulaj, és a látványtól az állát (nem a tulajnak) a padlóról kellett felszedni.

A Menyasszony fátyla

Második napunkon ellátogatunk a Havasrekettyére, a Vigyázó-hegység lábához, a csodás természeti környezetben található, a helybéliek által Menyasszony fátylának nevezett vízeséshez. A legenda szerint egy menyasszony leesett a meredek szikláról, a fátyla fennakadt a sziklákon, ebből keletkezett a vízesés.

Az út - aszfalton gyalogolva - összesen 12 km volt. Nem volt szintemelkedés és aszfalton fárasztó menni, de a látvány megérte.

Ezután Magyarvalkóra mentünk, Erdély egyik legrégebbi, csodaszép református templomát megcsodálni. A kissé kaptatós úton felfelé gyalogolva a templom előtt a tiszteletes úr fogadott bennünket.

Mesélt a templom történetéről, szó szerint lehetetlen felidézni mit mondott, ezért inkább abból a kis könyvből (aminek megvásárlásával támogatni lehetett a templomot) írnék be ide egy Kós Károly idézetet, amit az előszóban olvastam: 

„Magába néző, kevés beszédű ember a vlegyásza-alji magyar, és csak ritkán mosolygó. De ilyen volt régen is mindig: magába néző, kevés beszédű, nehéz járású. Ez a havasaljú, elmúlandó magyar..." 

Ehhez az idézethez - én legalábbis úgy érzem -, nem kell sokat hozzáfűzni. Számomra akkor, és ott (hozzáadva a Tiszteletes úr ismertetőjét) mindent elmondott az ott élőkről.

Magyarvalkó, református templom

A templombelsőről készített fotóim nem sikerültek. Ez az egyetlen, ami úgy, ahogy. A mennyezetre ez a két búzakalászból készült harangforma lógott. A tiszteletes úr megkérdezte, mit tippelünk, mi lehet ez, mit jelképezhet. Megmondtuk, viszont ő azt mondta, e legérdekesebb tipp az volt, hogy biztos mamutbunda. :) 

Az Erdélyben élő skóciai házaspár 

Visszafelé haladva a faluban ebbe a házba hívtak minket:

Kiderült, hogy az itt élő házaspár Skóciából települt ide. Régi házakat vesznek meg egy alapítvány részére üdültetésre, a feleséget pedig teljesen elbűvölte a helyi népművészet, a hímzés, egy helybéli idős asszony hagyatékából próbál összeállítani egy könyvet. Nem lesz könnyű dolga.

Magyarvalkó után ellátogattunk a nyitóképen látható Jósikafalvi víztározóhoz. A község mócföldön, a Gyalui-havasok és a Vigyázó között helyezkedik el 1050 m tengerszint feletti magasságan, a bélesi-tó, azaz Jósikafalvi víztározó partján.

A gát magassága 92 m, szélessége 400 m és 225 millió köbméter víz tárolására képes. A tó hossza 17,3 km a vízfelület 826 hektárnyi.

Alatta nyugszik a hajdani Béles település. Annak idején, a 60-as években az ott lakó családokat felköltöztették a dombra. Az egyedüli lábon maradt épület a templom volt. Nyáron, amikor a víz szintje alacsony, még ma is látszanak falai. 

Odalenn nem változott semmi. Minden olyan, mint annak idején, amikor megkezdték a völgy elárasztását. Ma egy sétahajó egészen közel visz a templom tornyához. A tónak két nyúlványa van, egyik 7, a másik 2 km. 

A tó környéke az 1848-as magyar szabadságharc egyik tragédiájának színhelye. A Vasvári Pál vezette szabadcsapatot ugyanis a hegyi mócok bekerítették és több száz honvédet mészároltak le. A hősök tömegsírja ma is valahol a tó mélyén lehet, és lenn a mélyben nyugszik Vasvári Pál, az 1848-49-es szabadságharc hőse is. 

A húsvéti istentisztelet 

Húsvét vasárnapján részt vettünk Kalotaszentkirály református templomában az ünnepi istentiszteleten. Természetesen nem zavarva a helyieket. A fotó az istentisztelet megkezdése előtt készült.

Az eredeti Árpád-kori katolikus erődtemplom ma már kazettás mennyezetű református templomként funkcionál. Eredeti építési ideje XIV. század. Haranglábja, és harangja Mátyás király korabeli (1481).

Az ünnepi istentisztelet után lehetőség volt elsétálni Ady Endre hársfájához, és emlékművéhez a Kalota partjára. E fa alatt, és e helyen írta meg egyik legszebb lírikus versét, a Kalota partjánt: 

„Pompás magyarok, templomból jövet

Mentek át a Kalota folyón.

S a hidat fényben majdnem fölemelte

Az ölelő júniusi Nap.”

(részlet) 

Kiscsipás és bandája

Este a vacsoránál helyi fiatalok közreműködésével népviseleti-, és néptáncbemutatóban volt részünk, a zenekíséretet pedig a Kárpát-medence egyik legismertebb prímása Varga István (Kiscsipás) és bandája adta.

Itt láthattuk a „pompás magyarok” népviseletét, amit eredetileg a vasárnapi istentiszteleten láthattunk volna.

A panziónak volt még egy komoly gyűjteménye, ahol megcsodálhattuk a kiállított népművészeti tárgyakat, viseleteket.

Egy csodás cseppkőbarlang

Negyedik napunkon - már hazafelé tartva - megcsodáltuk a Mézgedi cseppkőbarlangot kívülről, és amennyit lehetett belülről is. Mézged településről könnyű, kellemes, kb. 1 km hosszúsétával jutottunk el a barlanghoz vezető, hegyoldalba épített lépcsőkig.

A meredek lépcsőkön felmentünk a barlang bejáratáig, ahol már várta a csoportot a helyi vezető, aki végigkalauzolt minket a 2012-ben igényesen felújított barlangban. Gyönyörű volt az egész, megérte elmenni.

A barlang bejárata

A barlang az Erdélyi-szigethegység karsztjának egyik legérdekesebb, turisták által látogatható természetvédelmi területe. Lenyűgözőek a bejárati nyílás hatalmas méretei (16 m magas, 10 m széles), a nagyméretű termek, a csodaszép cseppkövek. 

Az alsó szintet (1452 m hosszú) 20-30 m széles, 15-20 m magas termek jellemzik. A Természetes Híd környékén, ahol az első-, és második szint találkozik, a barlangüreg teljes magassága eléri a 35 métert.

Egy (több) cseppkő-képződmény a sok közül

A hazafelé tartó úton volt a bátrabbak még felkaptattak a Pontoskőre, mely egy igazi tanúhegy a Fekete-Körös mentén. Ez a látványos természeti képződmény a Bihari-hegység, valamint a Béli-hegység között húzódó Belényesi-medencét lezárva „őrködik” évezredek óta. 

A határon nem kellett sokat várakoznunk, hamar a túra kiindulási pontjához értünk, nagyon jól sikerült túrán vehettünk részt, jól éreztük magunkat, érdemes volt elmenni.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.