Rengeteg általánosítást olvashatunk arról, hol és milyen körülmények között élnek a londoni magyarok, aminek persze (mint minden általánosításnak) nincs túl sok értelme. Úgyhogy arra gondoltam, nézzünk meg egy konkrét példát, ez a heti válogatás egyik ajánlott posztja. Aztán elnézünk Kanadába, majd visszatérünk Budapestre, és kiderül, miért is „köztes világ” a magyar főváros.
A kép illusztráció (Fotó: Wikimedia/Commons Rept0n1x)
Kezdjük tehát a brit fővárosban, melynek egyik jellemzői a nagy lakótelepek, nem ritkán toronyházakkal (ilyen volt a nemrég tragikus körülmények között leégett és közel 80 ember halálát okozó Grenfell Tower is), melyek sokszor kifejezetten menő kerületek szélén találhatók. Ilyen az a hely is, ahol az Életem morzsái blog szerzője lakik, ő mutatja be otthonát.
„Egy paneltelep egyik lakásában élek, London egyik nagyon posh városrészének a végében. A paneltelepről tudni kell, hogy 750 lakásból áll és csupán 200 lakás van magántulajdonban.
A maradék 550 lakás önkormányzati és ha nem is mindenki segélyből élő benne, de az biztos, hogy a rendes piaci árakhoz képest fillérekért lakhat benne. Az internet szerint kb. 2500 ember él itt, s alig pár száz a fiatalkorú. Vagyis erősen öregedő a lakosság.
Ez annak tudható be, hogy vannak olyan lakók, akik már az 1970-es évek óta itt és ugyanabban a lakásban élnek. (Csak eltelt 40 év azóta, hogy beköltöztek, vagyis bőven a 60 felettiek és 70+ a többség életkora).
A paneltelep a boom korszakra reagálva épült. Ugye, a világháborút követően a volt brit gyarmatokból vízum nélkül jöhetett be boldog és boldogtalan is. Puszival és ujjongva várták őket a Heathrow reptéren – ezt csak én mondom…legalábbis elképzelem. Nem kellett nagyon biztatni a népeket, jöttek persze boldogan (hülyék is lettek volna egy ilyen lehetőségnek nemet mondani). (...)
Halkan megjegyzem, hogy a helyzet mára ismét égető és őrült mód kellene egy újabb nagy önkormányzati lakáspiaci beruházás… mert az egyszerű munkások és londoni fiatalok ismét nem tudnak hol lakni és nem megfizethető áron.
A jelenlegi lakók származását nézve elég vegyes a paletta. Van angol nyugdíjas néni a szomszédban, felettünk többnejű kendősök és feketék is persze stb. (...)
Mikor beköltöztem, ami feltűnt azonnal, hogy reggel itt az emberek nem sietnek munkába. 8 óra előtt üres a lift, senki sem mozdul. Nyugdíjasok hova is menjenek, most már értem ezt a részét.
A hetekkel összefutottam egy-egy lakóval a toronyházunkból. Hát, vannak furcsa arcok. Sőt. Az volt a meglepi, mikor egy jó hónap után végre egy abszolút kulturált arccal mentem fel a liftben. Meg is jegyeztem magamnak, hogy a 14.-en lakik egy igényes srác. (Ő a kisebbség).
Ami hamar feltűnt még, hogy nálunk a szemetelés az egy elfogadott tény. Minden nap valaki beszemetel a liftbe. Vagy a liftben leköpi valaki a tükröt. Olyan is volt, hogy a liftajtót belocsolták kakaóval.
Hazafelé meg késő este alap, hogy a Mekis szemét szimplán az aulában landol, mert szemeteshez a menők már nem mennek oda. És szeretik a bejárati főajtót is kitámasztva hagyni, ne adj az elektromágneses zárat tönkretenni… volt, hogy hetekig konkrétan bárki bejöhetett a toronyházunkba, mert nem záródott az aula ajtaja. (...)
Ez a paneltelep egy igazi jó alany lenne egy londoni tanulmányhoz, amelyben különböző hátterű alsó társadalmi osztályok együttélését vizsgálnák.
A fentieket leírva sem érzem azért rosszul magam a telepen. Sokszor inkább elszórakoztat a helyzet. A mi lakásunk meg teljesen normális és rendezett, tiszta. A toronyházunk meg a szélen van, s onnan a város felé haladva 2 percen belül a posh környéken találom magam."
A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!
Három hónap Kanadában
Kanadába nem könnyű eljutni munkavállalóként (még akkor sem, ha a tervek szerint a következő években az eddiginél is több embert várnak az észak-amerikai országba), tehát jó ötlet lehet munkát vállalni egy nyári táborban. Így tett a Heni utazgat blog szerzője is. Lássuk, mit tapasztalt!
„A táborban kb. 500 gyerek volt, és 250 fős személyzet. 7-16 éves korig várják a gyerkőcöket. Én a legkisebbekkel voltam, és 13 kislányt kaptunk 7 felnőttre, amiből 4 kifejezetten gyerekfelügyelő volt, a másik 3 személy pedig valamilyen tevékenységért volt felelős.
A különbség, hogy míg a felügyelők 0-24-ben a gyerekekkel vannak, addig a felelősök reggel elmennek a saját programjukat oktatni (tánc, színház, vízi sportok, íjászat, kézműves foglalkozás, és holnapig sorolhatnám a lehetőségeket), majd az utolsó óra után csatlakoznak a gyerekfelügyelőkhöz.
Nekünk lényegében annyi volt a dolgunk, hogy reggel összekészítettük a lányokat, mentünk reggelizni, aztán volt két reggeli program, amire minden esetben el kellett kísérni a kicsiket, ebéd, aztán 1 óra csendespihenő (ami sosem volt csendes), utána pedig még 3 óra elfoglaltság, vacsora, esti program, snack és alvás. Dióhéjban ez volt egy napunk. Minden nap. 7 hétig.
Unalmasnak hangzik, de nem volt az. Főleg, mert elég nehéz 13!! 7-8 éves lányt egyszerre szállítani A-ból B-be, és minden nap más programok voltak, így nem golyózott be senki.
Persze bizonyos extra programokkal tették érdekesebbé a napokat: volt Halloween (jelentem, a kabinunk nyerte a jelmezversenyt :)), volt színháború - itt nem kabinokra voltunk osztva, hanem véletlenszerűen lett mindenki beosztva 4 csoportba (piros, zöld, sárga, kék) - amit megnyertünk!, valamint minden évben a legnagyobb esemény a 2 napos Walden Games. Szintén 4 csapat van: Great Britain, Japan, Greece és Holland, ne kérdezzétek, miért ez a négy ország. (...)
Van egy úgynevezett Long Weekend program, vagyis hosszú hévége program azoknak, akik még soha nem voltak táborban, távol a szülőktől. 3 napra jönnek, átlagban 6-7 éves gyerkőcök.
Na, az egyik ilyen kabinhoz lettem kiválasztva felügyelni. Nagyon cukik voltak, kis elveszettek, anya-apa hiányzott, szóval kb. minden percüket le kellett foglalni, de nagyon tetszett nekik, többen mondták, hogy jövőre szeretnének visszajönni rendes táborozókként. Kell ennél jobb visszacsatolás, hogy jól csináltuk a dolgokat? (...)
Még a tábor elején jeleztem az igazgatónak, hogy szeretnék szeptemberre is maradni, aminek ő nagyon örült. Ilyenkor már nem csak gyerekek jönnek, hanem felnőttek is kibérlik a tábort csapatépítés céljából.
De mielőtt ebbe belekezdek: a tábornak augusztus közepén lett vége, könnyes búcsút vettünk a gyerekektől, aztán a felnőttektől is elköszöntünk. Mivel 2 hét volt a szeptemberi munkáig, de addig is voltak csoportok, felajánlottam, hogy dolgozok a konyhán.
Mivel itt hozzák magukkal a felügyelőket, így a nyári csapatra nincs szükségük. És így legalább nem kellett a szállással/ellátással bajlódni, és kaptam fizut. A másik táborban szerzett konyhás tapasztalatommal nem is gondolkoztak azon, hogy felvegyenek arra a 2 hétre.
Amit én nem tudtam, hogy idősebb gyerekek és egyben sportolók jönnek, akik kétszer annyit esznek, mint az általam ismert gyerekek. Az első hét még nem is volt olyan vészes, normál időben kezdtünk és végeztünk.
Na de a második hét, az gyilkos volt. Kitalálták, hogy ha korábban van reggeli, akkor többet tudnak játszani. Ami igaz is. És ezt úgy oldották meg, hogy át kellett állítanunk az órákat.
Szóval 5-kor keltünk, ami a kinti világban 6 órának számított. Nagyon hideg volt és nagyon sötét. Konkrétan zseblámpával jártunk dolgozni. Reggel is, és este munka után is.
Reggeli után nem is volt időnk szünetre, egyből el kellett kezdeni az ebédhez előkészülni. Ebéd után általában 2 órát kaptunk, ilyenkor volt idő egy kis lazításra, de aludni nem mertem, mert tuti, hogy nem keltem volna fel. Aztán lenyomtuk a vacsit, és valamikor este 10 körül végeztünk nagy átlagban. (...)
Összességében, nagyon jó döntést hoztam, hogy ismét belevágtam. Nagyon sok új barátot szereztem, jövőre pedig várnak vissza."
A teljes posztot fényképekkel itt találjátok, ne hagyjátok ki!
Budapest, a köztes világ
Aki követi a Szerelem Salvadorban blogot (nagyon ajánlom!), az talán emlékszik rá, hogy szó volt arról, hogy szerzője – legalább egy időre – hazaköltözik Brazíliából. Nos, a jelek szerint ez megtörtént.
(Fotó: pixabay.com/charlemagne)
„Salvador a világ egyik végén, én a másikon. Őszben, falevél hullásban fújom ki és szívom be a hideg levegőt a reggeli ködös Budapesten. Biztonságban vagyok. Itt nincsenek fegyverek, vagy pólók alá rejtett éles kések. Szabad vagyok. Munkába menet és jövet gondolhatok arra, amire csak akarok, nem kell figyelni a lesben álló veszélyre.
Győr az ország egyik végén, én a másikon. A gyermekkoromtól gondosan elzárva sétálok az esős Budapest hatodik meg hetedik kerületében. Biztonságban vagyok.
Nincsenek papára emlékeztető utcák, s mama illatát megidéző szelek sem fújnak a nagykörúton. Itt nincs egy lélek, akivel közös genetikai múltat őriznék. Burokban vagyok. Az én territóriumom ez, a nagy Budapest. (...)
Salvador minden veszélye ellenére mégis csak a legnagyobb szabadságot és biztonságot adta nekem. Nem volt tegnap és húsz meg huszonöt évvel azelőtt sem.
Akkorok és mostok voltak, én voltam, Léna a múlt nélküli, Léna a bűntelen, a megbélyegezetlen. Csupa örömmel és egy addig ismeretlen érzéssel voltam átitatva minden nap, a felszabadultságéval. Vagy inkább a megváltáséval, azt hiszem.
Budapest az én köztes világom ebben a furcsa háromszögben."
Szokás szerint ez csak ízelítő a teljes posztból, amit itt találtok.
HÍRMONDÓ
Válogass német, osztrák és angliai munkák között
Gondoltuk ne vacakoljunk sokat, vágjunk bele a közepébe, és a magyarok számára legfontosabb három célországból válogassunk most vasárnapra álláslehetőségeket. Jó keresgélést mindenkinek!
A vád: magyar
Áll a bál Ausztráliában, olyannyira, hogy már a kormány is beleremegett. És ez nem túlzás, hiszen távoznia kellett a miniszterelnök-helyettesnek, négy szenátornak és most az egyik miniszter széke inog erősen. A vád? Az, hogy magyar felmenői vannak.
Eltűnnek a külföldi ápolók a brit kórházakból
Meredeken csökken a brit állami egészségügyi ellátórendszer kórházaiban más európai országokból munkát vállaló szakképzett ápolók száma a brit EU-tagságról tartott tavaly nyári népszavazás óta.
Aligha térnek egyhamar haza az angliai magyarok
A hivatalos statisztikai becslésekkel ellentétben az Egyesült Királyság területén élő magyarok száma a Southamptoni Egyetem kutatója szerint 106 ezer körül lehet. Ami a visszavándorlást illeti, Christian Moreh úgy véli, a magyar gazdaság helyzetének ehhez kevesebb köze van, mint gondolnánk.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek