oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. május 23. 06:30,  Milyen messzire érdemes kergetni az álmokat? 322 komment

2017. május 23. 06:30 Határátkelő

Milyen messzire érdemes kergetni az álmokat?

Valami azt súgja, a mai poszt szerzője, TheGee és férje nagyon nincsenek egyedül dilemmájukkal, ami röviden úgy foglalható össze, hogy a Brexit óta Nagy-Britannia már nem az a hely, mint volt előtte, viszont merre lehet onnan továbblépni? Érdemes-e kockára tenni az eddig a szigetországban felépített életet például egy bizonytalanabb kimenetelű kanadai kalanddal, ami ha nem sikerül, akkor merre tovább? Megannyi kérdés, amire a szerző után ti válaszolhattok.

new_life_old_life.jpg

„Alaphelyzet

Adott egy 30 év körüli gyermektelen határátkelő házaspár, 4 éve költöztünk ki Magyarországról Angliába. Amikor kijöttünk 2013-ban, nem ismertünk itt senkit, mindketten relatíve biztos munkahelyet hagytunk hátra; félretett pénzünkön és középfokú angol nyelvtudásunkon kívül csak nagy reményeket csomagoltunk a bőröndbe. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, voltak is nagyon nehéz pillanatok az első évben, jópárszor elgondolkodtunk azon, hogy jó döntést hoztunk-e. 

A szerencsénk az volt, hogy én egy hónapon belül találtam munkát ügyfélszolgálati munkakörben, amiben szerintem nagy szerepet játszott a korábbi multis munkatapasztalatom. Ez elég volt arra, hogy hónapról hónapra éljünk, de az előrejutáshoz kevés volt. 

A fordulat akkor következett be, mikor kb. 1 év után a férjemnek is sikerült a szakmájában elhelyezkednie. Innentől kezdve már meg tudtuk engedni magunknak, hogy társbérlet helyett önálló albérletbe költözzünk, autót vegyünk stb. 

Rá egy évre összegyűlt az önerő a saját lakáshoz, ami a következő hatalmas lépcsőfoka volt az itteni életünk alakításának. Természetesen van lakáshitelünk, amit 1-2 éven belül tudunk teljesen letörleszteni. Itt azért nem sokszázezer fontos lakásra/házra kell gondolni, sikerült egy élhető kisvárosban találni ingatlant jó áron. 

Brexit és egyéb bonyodalmak 

Közben sajnos a férjem munkahelye megszűnt. Ahol most dolgozik, ott egy borzasztóan nárcisztikus főnök meglehetősen megkeseríti az ő és munkatársai életét. Már többen felmondtak miatta, állítólag volt, aki pert nyert vele szemben méltánytalan bánásmód miatt. 

Mivel azonban a felmutatott eredményei jók, bebetonozott helye van a menedzsmentben, így reálisan az egyetlen megoldás a problémára az, ha a férjem munkahelyet vált. 

Időközben a britek megszavazták a Brexitet és azóta úgy tűnik, az európai munkavállalók számára a munkakeresés itt nehezebbé vált. Ez nem csak a mi véleményünk, portugál ismerősünk is ugyanezt mondja, holott neki is már több éves angol szakmai tapasztalata van. 

Ő is váltani próbál ugyanezen okból és míg őt be sem hívják állásinterjúra, ugyanezekre a helyekre, ahova ő is jelentkezett, kevésbé kompetens brit munkatársait időközben már simán átvették. 

A Brexit óta úgy érezzük, egyre ellenségesebbé válik Nagy-Britannia hozzáállása a magunkfajtákkal szemben, miközben meglehetősen ingatag lábakon áll az ország gazdasága, így nagyon elbizonytalanodtunk abban, hogy itt van-e továbbra is a helyünk. 

Alapvetően a magyar bizonytalanság miatt dobbantottunk Angliába és jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy cseberből vederbe kerültünk. Itt szolgáltatás alapú gazdaság van, és a pénzügyi, illetve biztosítási szektorból, amelyek jelentős részét adják a GDP-nek, már többen nyilatkozták, hogy vannak kidolgozott terveik egyéb EU-s országokba való áttelepülésre amennyiben az EU-s piachoz való hozzáférés, illetve ún. passporting right megszűnik Londonban. 

A méltán híres angol kutatás-fejlesztés szektor már most megszenvedi a Brexitet, humánerőforrás és anyagi támogatásbeli problémák miatt. 

Nem beszélve az egészségügyi rendszerről, ami a Brexittől függetlenül is fenntarthatatlan a jelenlegi formájában. És nem, a brit közvélekedéssel ellentétben erről nem a bevándorlók tehetnek, a kórházi ágyak nagyrészét nyugdíjas britek foglalják el. Erről belsős információink vannak. 

Rengeteg brit jelenleg nem dolgozik, hanem szociális juttatások által tartja el magát, ami hatalmas kiadást jelent az államháztartásnak. Aki kapott arról levelet, hogy az adója mire ment el, az biztosan emlékszik arra, amire én: a szociális segélyek fölényesen vezetik a listát. 

(Miközben az EU tagsággal kapcsolatos költségek pedig valahol a sor hátulján kullognak, így számunkra érthetetlen, hogy miért az EU tagság költségeit hibáztatták a kampány során például azért, hogy nem jut elég pénz az egészségügyre). 

Mi nem látjuk azt, hogy ez a hatalmas segélyes tömeg majd feláll a kanapéról a sör és füves cigi mellől és elmegy dolgozni, hogy átvegye a kieső bevándorlók helyét a munkapiacon. És akkor még a font romlásáról, az ebből következő inflációról nem is beszéltünk. Szóval röviden ezek miatt a dolgok miatt érezzük egyre inkább azt, hogy szorít minket itt a cipő. 

Hogy bonyolítsuk a dolgokat, mindeközben az én karrierem itt felfelé ível, már nem ügyfélszolgálaton dolgozom, hanem IT területen és a főnököm kilátásba helyezett számomra egy pozíciót, ami hatalmas előrelépés lenne szakmailag. 

Egyébként nincs IT végzettségem, mindent, amit megtanultam, azt a főnökömnek köszönhetek, aki nagyon nyitott és meglátta bennem a potenciált. Igaz, ő nem brit, hanem amerikai, aki már tizenéve itt él. 

Tehát adott a férjem számára nem túl jó kilátásokkal míg számomra jó karrierlehetőséggel kecsegtető szituáció Nagy-Britanniában, ahol jelenleg élünk. 

B terv 

Illetve adott egy vállalkozás ötlete, amit már jó ideje dédelgetünk a férjemmel. Részt is vettünk itt a megyénkben egy vállalkozni vágyók számára elérhető mentorprogramban (amit mellesleg az EU finanszírozott), ahol rengeteg hasznos dolgot tanultunk az elinduláshoz, ám sajnos mint kiderült, nem tudjuk elindítani itt a vállalkozást, mert az egyik alapanyagunk nincs még használatban az EU-ban, ezért engedélyeztetni kell, ami a szakértő becslése szerint 200,000 fontra (kb. 80 millió forint) rúghat. 

Ez a helyzet a Brexit után sem fog valószínűleg változni, mert úgy néz ki, Nagy-Britannia copy-paste elv alapján átveszi az EU szabályrendszer zömét a kilépés után. 

Ezt leszámítva ez egy relatíve alacsony befektetéssel elindítható vállalkozás lenne, jó növekedési lehetőségekkel, van is rá anyagi tőkénk, hogy elindítsuk. Csak hát az a fránya engedélyeztetés, ami horribilis összeg, ugye.

Itt jön a képbe a Start-Up Visa program Kanadában, amiről hivatalos infó itt található, ezt pár napja fedeztük fel. Röviden arról szól, hogy ha sikerül Kanadában befektetőt találni egy megadott listából, aki hajlandó befektetni a vállalkozásunkba vagy felvételt nyerünk egy ún. Business Incubator (elnézést, nem tudom mi ennek a magyar megfelelője) programjába szintén egy megadott listából, akkor jelentkezhetünk erre a vízumra, ami egyúttal permanent resident státuszt is biztosít. 

Persze vannak egyéb feltételek pl. 12,300 kanadai dollár megtakarítás fejenként a kezdeti megélhetési költségek fedezésére és angol nyelvtudás, ezek szerencsére nálunk nem jelentenek már problémát. 

Jelenleg ezt a lehetőséget próbáljuk feltérképezni, az első és legfontosabb dolog, hogy találjunk egy kanadai szakértőt, aki meg tudja mondani, van-e ennek a vállalkozásnak bármi akadálya Kanadában. 

Az infók alapján, amiket eddig találtunk hivatalos kormányzati oldalakon, úgy tűnik, nincs, de az ördög ugye mindig a részletekben rejlik. Amint ez megvan, következik a részletes utánajárás kanadai áraknak, beszállítóknak, vállalkozásokra vonatkozó törvényeknek, piackutatás, hogy az információk segítségével átírjuk a már meglévő üzleti tervünket és el tudjunk kezdeni „házalni” a befektetőknél, Business Incubatoroknál abban a reményben, hogy találunk valakit, aki lát benne elég fantáziát ahhoz, hogy támogatását adja és ezzel elindítsuk a jelentkezésünket a vízumra. 

Dilemma 

Persze rengeteg kérdés és kétely van bennünk. Érdemes mindent ismét hátrahagyva szedni a sátorfánkat és továbbállni, ráadásul egy másik kontinensre? 

Mi lesz a családdal? Ha ezt sikerül meglépnünk, akkor jó ideig biztosan nem fogunk visszalátogatni a családhoz, barátokhoz. Mi van, ha családi vészhelyzet adódik? Angliából nem nagy kunszt elrepülni Budapestre, de Kanada esetében ez már jóval drágább és több szervezést igényel. 

Ha Angliában maradunk, akkor jövőre itt is be tudnánk adni a letelepedési kérelmet, bár egyre kevésbé érezzük magunkat „itthon” a jelenlegi közhangulatban. 

Ha most borítunk mindent, akkor később, a Brexit után jó eséllyel nem tudunk már visszajönni ide, ha mégsem sikerül megalapozni az életünket Kanadában. Márpedig ha Magyarország és Nagy-Britannia között kellene választanunk, akkor egyelőre még a fentebb vázolt problémák ellenére is úgy érezzük, szívesebben élnénk Nagy-Britanniában. 

Várjunk még 2 évet mire megszerezhetjük a brit állampolgárságot és akkor borítsunk? Semmi garancia nincs rá, hogy a Start-up Visa program 2 év múlva is elérhető lesz... 

Biztosan kapok majd hideget-meleget, de ezzel együtt is nagyon érdekelne kívülállók véleménye, illetve tapasztalatok ezzel a fajta vízummal, illetve Nagy-Britanniából Kanadába költözéssel kapcsolatban. 

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta. 

TheGee”

HÍRMONDÓ

Ha nem félsz a munkától, akkor ez mind rád vár

Ma inkább azoknak kedvezünk, akik szívesen megfogják a munka végét, legyen az szobalányi munka, asztalos, vagy gyári meló. Van még más is a tarsolyban.

Ki süti nyáron a balatoni lángost?

Lassan az az ember benyomása, hogy mindenki külföldre megy dolgozni, legalább is úgy tűnik, lángossütőből sincs elég a Balatonnál.

Tovább fogy a magyar 

Tulajdonképpen nehéz eldönteni, hogy meglepetés-e vagy sem, ám mindössze öt olyan járás van az egész országban, ahol többen születnek, mint ahányan a körzetben meghalnak. És akkor a kivándorlásról még nem beszéltünk.

Meglepő, melyik a világ legegészségesebb országa 

Ha azt írjuk, hogy Olaszországgal mostanában (?) akadnak problémák, akkor jóformán nem írtunk semmit. A gazdaság évek óta egyetlen hajszálon függ, a fiatalok 40 százalékának nincs munkája, szóval a kilátások nem túl jók. Vagy mégis?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3312532095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.05.23. 06:40:47

"cseberből vederbe" rémes lehet..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.23. 07:08:32

Én maradnék. Fagyoskodjon akinek öt anyja volt...

arncht 2017.05.23. 07:34:23

Onmagaban nekem kanada vonzobb, de ha mat eddig eljutottatok, nem hiszem, hogy lepnek. Nagyon ingatag az a kanadai modell, ha beut egyikuknel a krach, minden osszeomlik a vilag masik felen. Gondolok en itt vmi sulyosabb betegsegre, etc...

Golf2 2017.05.23. 07:51:33

@diggerdriver: De ott legalább nem robbantgatnak a muzulmánok

szÖveges professzor 2017.05.23. 08:01:00

Köcsög angolok... Jól tökön szúrták magukat a Brexittel, ahogy tegnap irta valaki. Azt hiszik a brit white trash meg a rengeteg paki majd pótolja a kiesö munkaeröt? Érdekes társadalmi és gazdasági kisérletnek lehetünk szemtanúi. A többi eu-s államnak, ha van esze, kivárja, hogy mit hoz a Brexit az angoloknak és ennek megfelelöen alakitja saját bevándorló politikáját, szerintem.

szÖveges professzor 2017.05.23. 08:01:38

@Golf2: egyelöre. Majd elkezdik ott is hamarosan...

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.05.23. 08:03:54

Aki ismer az tudja a válaszom: mi farokfelvágva mennénk, ha volna lehetőség. Gyerek simán itt hagyná a félkész diplomáját, hogy ott elölről kezdje az egészet. Odaát annyival élhetőbb minden. Teljesen más az emberek hozzá állása a bevándorlókhoz-frissen érkezettekhez. Befogadóbbak és pozitívabbak.....sorolhatnám.

Hari Seldon 2 2017.05.23. 09:05:36

Nem hiszem, hogy kapsz hideget meleget. Ez egy realis dilemma. Mondjuk en nem mennek masik kontinensre.

sellőlány 2017.05.23. 09:18:05

Pont erre gondoltam, amit Hari is írt... ha hideget-meleget nem is, azért akadhatnak olyanok, akik megmagyarázzák, hogy ugyan már, semmi nem változott ott Brexit óta. (Vagy ti nem integrálódtatok jól. Haha.) Ha nekem kellene döntenem, akkor akkor a pályázás előtt tuti tennék Kanadában egy kisebb körutat és jól körülnéznék a városban, ahol esetleg letelepednék, ill. információkat gyűjtenék a hatóságoknál. A benyomások alapján már sokkal könnyebb lenne dönteni.

kék madár 2017.05.23. 09:19:54

ennyi valtozoval nehez dontest hozni, meg rosszat is. Ha par evre elfelejtened a csaladot otthon, egyszerubb lenne, meg fognak varni, Kanadabol is. Sokakat beszeltem mar ra koltozesre, es meg senki nem hivott fel az ejszaka kozepen, hogy "itt elek mar 7 eve a tengerentulon, miattad vagyok 10 oranyi repuloutra a csaladomtol, alig latom oket". Ha latni akarnak, ki fognak jonni.

Hazaterni barmikor lehet, koltozni meg kesobb egyre nehezebb.
Viszont Kanadaban sem mindegy, hogy hova, tele van zsenialis elheto es pokoloan elhetelen regiokkal, es a vicces szineszek 90%-a mar az USAban van :)

sellőlány 2017.05.23. 09:20:18

@sellőlány: Ja igen, és tuti ősszel-télen mennék körülnézni, mert akkor még reálisabb a környezet.

sellőlány 2017.05.23. 09:41:50

@kék madár: Attól függ, mit nevezünk tavasznak? Ha méteres a jó, akkor tavasszal is OK. :-) Viszont a tavaszi tél is csalóka, valahogy már benne van a levegőben a bizsergés, a nappalok is hosszabbak, ami elvakíthatja az embert. ;-)

M. Péter 2017.05.23. 09:46:38

Tények a szociális segélyekről: az Egyesült Királyságban 21016-ban a GDP 21,5% költötték erre, Mo.-on 20,6%-ot (ez nem tudom, hogy jött ki). Az OECD átlag 21%. A listavezető Franciaország 31,5%-kal, de Németországban is 25,3%-ot költöttek. Forrás: stats.oecd.org/Index.aspx?DataSetCode=SOCX_AGG

kék madár 2017.05.23. 09:48:44

@sellőlány: hat. jo. de. ilyen alapon minden evszakban kifoghat par csaloka hetet. Ket eve februar elejen Houstonban hidegebb volt, mint Anchorageben.

IT Knight 2017.05.23. 09:51:12

Egyertelmuen Nagy Britannia a jobb dontes. Vallalkozzatok valamit, amihez nem kell draga engedelyeztetesi eljaras. A Brexittol pedig ne fejletek, attol egyedul Brusszelnek van oka felni. Nem a stagnalo, venulo Europaba kell azt a sok szolgaltatast meg K+F-et exportalni, hanem mondjuk Indiaba, az fog novekedni a kovetkezo evtizedekben.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.05.23. 09:51:18

@szÖveges professzor:

Svédországban sokkal nagyobb gáz van a társadalom összetételével.

Persze addig ez senkit nem zavar amíg ömlik a korona meg a jólét a csapból.

Lőtéri Kutya 2017.05.23. 09:51:23

Egy vállalkozás beindítása mindig kockázatos, főleg egy idegen országban, de ha azt szeretnétek csinálni, akkor hajrá, de csak a részletes utánajárás után.

Poalba 2017.05.23. 09:51:30

Kedves Posztíró!
Beregisztráltam, hogy tudjak írni. Mi jövőre megyünk Kanadába. Szintén 30-as házaspár, csak Magyarországról, plusz 3 gyerek. Diplománk nincs, mindig vállalkozók voltunk.
MINDEN létező kört lefutottam az elmúlt 2 évben, és egyetlen esélyünk van: a study permit. Ha, amint írod, van tartalékotok, esetleg megnézhetitek ezt a lehetőséget is. Ha felvesznek (miért ne vennének, a lényeg a nyelvtudás), és ki tudjátok fizetni a tandíjat, akkor pl. egy 2 éves képzés után automatikusan kapsz 3 évre munkavízumot. Onnan pedig már jó vagy.
Mellette heti 20 órában dolgozhatsz is. Ezt akár mindketten megcsinálhatjátok.
Sok szerencsét, minden jót kívánok!

Szabinho 2017.05.23. 09:51:36

Szia! Pont a Brexit miatt kellene a letelepedési engedélyt megvárnotok és akkor az már fix, utána tudtok Kanadába menni. Közben meg utána tudtok nézni az ottani lehetőségeknek. Vagy ott van Írország, ha Európában akarok maradni. Én a helyetekben bebiztosítanám, hogy Nagy-Britanniába bármikor visszamehessek, de utána azonnal belevágnék a kalandozásba, nehogy később meg azon bánkódjatok mi lett volna ha. És amíg vársz a brit papírokra mindent elő tudtok készíteni, hogy aztán egyből belevághassatok.

thegee 2017.05.23. 09:51:49

A posztoló vagyok.
Köszönöm szépen mindenkinek a kommenteket. Igyekszem aktívan bekapcsolódni a beszélgetésbe.

sellőlány 2017.05.23. 09:52:26

@kék madár: Azt hiszem, jobb a jellemző big picture-t nézni. Mondjuk Anglia nyári időjárás szempontból már biztos megedzette a posztolót. :-)

puhacica 2017.05.23. 09:59:21

@szÖveges professzor: en ovatosabban kocsog angoloznek, de lehet, hogy neked van igazad, vegul kb ugyanabban az aranyban szavaztak a kilepesre es a maradasra, de egyszerubb igy, legyenek mind kocsog angolok. mi is szeretjuk, amikor azt mondjak, a magyarok birkak, elhizottak, stb., jol esik a dicseret...

@sellőlány: haha, tenyleg az integracio hianya lehet az oka, hogy london kozepen annyira azert megsem erezni a valtozast. vagy esetleg az, hogy nem vagyunk egyformak, igy a munkaltatoink, a szomszedaink, a kollegaink sem egyformak es amig peldaul volt, akinek beszoltak, volt, akit megvertek, volt, akit meg semmifele atrocitas nem ert? es akkor meg arrol nem is beszeltunk, hogy ki hol el... haha!

szÖveges professzor 2017.05.23. 10:04:26

@Horthy Miklós cselédje:

Látom Te is az orbáni propagandagép csöcsén hizlalod magad.

Van gond, de közel sem akkora és olyan mértékü, mint ahogy az M1 leadja és ahogy szerintem Te gondolod.

És hol nincs társadalmi probléma? Életemben 4x lettem büncselekmény áldozata, egyik sem volt súlyos szerencsére, de minden alkalommal cigány/roma volt az elkövetö. Otthon mégsem beszélnek no-go zónákról, pedig van egy pár extrém hely... Svédországban még soha, semmilyen atrocitás nem ért.

kék madár 2017.05.23. 10:04:38

@sellőlány: egyetertek, meg a terkepet. Kanada lakossaganak tulnyomo resze Zagrab szelessegi kore alatt el. (Nem szamoltam bele a Floridaban teleloket :)

thegee 2017.05.23. 10:06:15

@arncht: Azt gondolom, valamilyen szinten ez jogos felvetés, ugyanakkor ha beüt a krach, akkor az attól függetlenül is gáz, hogy éppen hol vagyunk szerintem.
Csak hogy ne menjek túl messzire, ha nem a tegnapi koncertnél robbantanak hanem annál amelyiken mi is ott voltunk (helyszín ugyanaz; a kapcsolódó vasútállomáson pedig ettől függetlenül kb napi szinten megforudulok), akkor könnyen lehet, hogy nem lenne ki dilemmázzon most itt...
Tragédia bárhol és bármikor történhet, azt gondolom, nem építhetjük e köré az életünket, mert akkor egy nap lehet arra ébredünk, hogy igazából nem is éltünk.

sellőlány 2017.05.23. 10:06:19

@puhacica: Bizony! Éppen ezért sem lehet kioktatni a másik ugyanott élőt, hogy biztos nem reális, amit ott érez, akárhol is él. Én inkább ezt kerülnének el. Annak természetes nagyon örülök, ha valaki szuper jól érzi ott magát. A hahát lehagyom, látom, kiborított. ;-)

Vibi 2017.05.23. 10:07:32

@thegee: Ha az otletetek tenyleg jo, en megfontolnam a haz eladasat, az osszegyujtott penz beforgatasat nemi hitellel megspekelve. Igy a 80k-t lazan ki lehet fizetni. Egy vallalkozast elinditani 12 fontba es fel oraba tellik szoval en nem igazan ertem miert is gondolkodtok a koltozasen. Szerintem az is bele fog kerulni ha nem is 80ezerbe, de olcso de tizezrekbe az tuti. Ha a sajat magatok ura lesztek, kit erdekel, hogy behivnak-e allasinterjura, nem?

thegee 2017.05.23. 10:08:48

@sellőlány: erre már én is gondoltam, hogy mindenképp érdemes lenne kicsit körülnézni ott, mielőtt.

thegee 2017.05.23. 10:14:13

@Poalba: Köszönöm szépen és sok sikert kívánok nektek Kanadához!
Nekünk igazából nem az a legfontosabb, hogy Kanadába menjünk, hanem, hogy megvalósítsuk az ötletünket. Ahogy írtam, jelenleg itt megalapozott életünk van, ezt nem cserélnénk fel a totális bizonytalanságra ami a study permittel jár.
Persze a vállalkozás sem egy biztos dolog, de nagyon nehezen adják meg ezt a vállalkozós vízumot, szóval ha sikerül, akkor abban a hitben tudunk lépni, hogy tényleg reális esélyünk van ezt ott sikerre vinni.
Még egyszer: sok sikert neked és a családodnak, remélem megtaláljátok a számításaitokat!

arncht 2017.05.23. 10:15:24

@thegee: azert nem mindegy, hogy pl van e vmi szocialis halo, es kapsz e vmi ellatast, vagy mehetsz az utcara, es meg se neznek.

puhacica 2017.05.23. 10:16:12

@sellőlány: akkor talan a kioktatasra/kioktatora lenne erdemes reagalni, nem altalanossagban hahazni, mert annak ugye pont semmi ertelme nincs.

sellőlány 2017.05.23. 10:18:17

@kék madár: Az suffolki sógorom, aki 5 évente lát mutatóban havat, nagy Kanada és hoki rajongó, méteres havakrol álmodozik, meg hogy majd egyszer milyen jó lenne odaköltözni blablabla. De még egyszer sem vezetett jeges úton, azt hiszen téligumit se látott közelről és fogalmam sincs, hogy reagálná le, ha a házát ki kellene lapátolnia a hóból illetve, hogy mik azok az igazi mínuszok. Ezt ugyan bármikor letesztelhetné egyszerűbben az északi országokban, de még ott sem járt soha. :-)

szÖveges professzor 2017.05.23. 10:18:59

@puhacica:

Kivételek vannak mindig. Azonban egy demokráciában a többség dönt, és ez alapján, bár nem vonatkozik mindenkire, lehet általánositani. A magyarok nem birkák, csak szeretik az olyan vezetöket, akik kizsigerelik öket. Vagy azért választanak ilyen kormányt, hogy aztán lehessen menni tüntetni a szabadidejükben...?

A Brexitre jo lenne visszatérni 10-20 év múlva és megnézni a hatásait.

thegee 2017.05.23. 10:19:20

@Szabinho: Köszi, ezen mi is gondolkodunk erősen. Mondjuk a letelpedési engedély automatikusan érvénytelenné válik ha 2 évig nem élünk életvitelszerűen az országban, de 2 éves "bebiztosítás" is jobb, mint a semmi, még ha nem is olcsó.
Vicces, hogy említetted Írországot, erről van egy történetem. A Brexit szavazás előtt feltettünk egy összeget az egyik fogadóirodánál, a mögöttes gondolat az volt, hogy legalább némi pénzt nyerjünk a történeten, ha tényleg megszavazzák. Sajnos bejött, a pénzünk ötszörötést "nyertük" az ügyön. A befolyt összegből ellátogattunk Írországba körülnézni és a listánkon van arra az esetre ha itt nagyon rosszul alakulnának a dolgok :)

sellőlány 2017.05.23. 10:23:49

@puhacica: Most nincs időm visszakeresni, de az ilyen jellegű ott élő-ott élő kioktatása már korábbi posztok alatt megtörtént, és újra lefutni felesleges lett volna ugyanazokat a köröket. (És ezzel a méregfig is kihúzta, a mert te azonban ráugtottál.) Azért volna valami hasznos észrevételed vagy javaslatod a posztolónak, mint ugyanúgy a saját vállalkozásodat dédelgető lokál HÁ?

thegee 2017.05.23. 10:24:18

@arncht: Kanadában permanent residentként a szavazáson és bizonyos munkakörök betöltésén kívül kb ugyanolyan jogok illetnének meg mint egy ottani állampolgárt.
Itt Angliában a legtöbb szociális ellátásra nem lennénk jogosultak egyébként sem, mivel ingatlanunk és félretett pénzünk van, illetve komoly betegség/halál esetén a biztosító perkál. Ilyen biztosítást Kanadában is tudunk kötni.

puhacica 2017.05.23. 10:34:26

@szÖveges professzor: nagyon-nagyon maskepp latjuk.

@sellőlány: ha mar megtortent az eziranyu eszmefuttatas, akkor meg plane nagyon sok ertelme volt felhozni.
tanacsadas: biztos nem hallottal meg rola, de a vallalkozasok sem egyformak. semmifele extra engedelyeztetest, telephelyet, stb nem igenylo szabaduszokent minek okoskodjak bele egy szamomra teljesen ismeretlen temaba?
de remelem, ha mar igy belejottel, ezentul minden poszt alatt vallalod, hogy megregulazod a rendetlenkedo kommenteloket, akik mereszelnek "offolni". :D

sellőlány 2017.05.23. 10:34:49

@thegee: Kanada melyik városában vagy körzetében gondolkodtok egyébként?

szÖveges professzor 2017.05.23. 10:36:44

@puhacica:

Szerintem nincs ezzel semmi problema. Meg szerencse, hogy nem gondolkodunk mind egyforman. :)

puhacica 2017.05.23. 10:38:26

@szÖveges professzor: na ezt viszont nagyon-nagyon ugyanugy latjuk. :D

sellőlány 2017.05.23. 10:40:05

@puhacica: Ez inkább Pink Petsch feladata. Ja, és én nem ő vagyok :-), és csak az engem érdeklő posztoknál kommentelek, ami meg pláne nem mindennapos, sőt van, hogy hónapokig meg se nyikkanok.

tanato 2017.05.23. 10:41:07

@szÖveges professzor: Pontosan én is így gondolom,10-20 év elteltével kell visszatérni a Brexit hatásaira.Túl sok jóra nem számítok,de ne legyen igazam.
Másik roma téma:Szigorúan tilos itthon bármit leírni a kérdésről,tabutéma.Viszont éppen ezért a szőnyeg alá söprésért a következő generáció fog szívni nem az én korosztályom,hatalmasat fog robbanni a dolog több szempontból is.

Taxomükke (UK) 2017.05.23. 10:43:47

@kék madár: A szelessegi kor nem minden. New York Romaval van azonos szelessegi koron. Nezd meg, a teli idojaras milyen itt es ott...

szÖveges professzor 2017.05.23. 10:48:54

@tanato:

Elnézést, nem akartam elmenni ilyen irányba. Amikor otthon éltem, akkor is többé-kevésbé tabu volt ez a téma. Alapvetöen nincs bajom a cigánysággal, de az sajnos tény, hogy 4/4 ök voltak az elkövetök.

Az dühit fel, hogy az otthon élö ismeröseim kb azt hiszik, hogy itt Svédországban rögtön 15 migráns kúr s...be, hacsak lemegyek a sarki boltba. Félelmetes hülyités megy otthon...

Dikusz 2017.05.23. 10:50:56

@thegee: annak örülök, hogy itt vagy, jó is lenne, ha bekapcsolódnál a beszélgetésbe:)

Partvonalon kívüliként (itthon élek) szólok hozzá(d). Viszont annyiban lehetnék érintett, hogy nekem is van fiam (37 éves). Feltehetően a szüleitek is fiatalabbak lehetnek, mint én (61).
Szülőként én azt mondanám neki első körben, hogy menjen külföldre itthonról, mondjuk mint a ti esetetekben Angliába. Aztán, ha azon dilemmázna, hogy Angliából Kanadába menne, de miattam -azért, hogyha valami betegségem lenne- nem vágna bele, azt mondanám neki mégis, menjen. Ami miatt nem lenne jó, hogy megy, az a nyelvtudás hiánya. Bár szakmai (informatika) van, de az szerintem nem elég, a másik szakmája szakács, azzal talán így is el tudna helyezkedni. Azt szoktam mondani neki, hogy az informatikusok között te vagy a legjobb szakács, a szakácsok között a legjobb informatikus. Nem mérnök végzettségű egyébként, "csak" rendszergazda.

Mégha itthon is élne, akkor is nehezen -majdnem lehetetlen- megoldani, hogy ápoljon, ha dolgozik. Tudom, hogy az, két évig benne voltam, édesapám betegsége miatt. Egyszerűen nem fér bele az ápolás, ha dolgozik, mindenképpen segítség kell. A hírekkel ellentétben azért vannak megfelelő lehetőségek a szülők/nagyszülők gondozására, csak annak ára van, nem kevés.

Másrészt, tudom Angliából valóban könnyebb hazarepülni, mint Kanadából. De néhány hétnél többet nem tud valaki itthon tölteni a szülei mellett, ápolni őket, a kint kialakított élete miatt.
Nem várnám el én sem ezt a fiamtól.

2017.05.23. 10:57:48

"de ezzel együtt is nagyon érdekelne kívülállók véleménye"

Gondolom, ez személyiségbeli kérdés is erőst.
Én a saját kis személyiségemmel valószínűleg kivárnám a brit állampolgárságot, és utána elmennék Kanadába. És arra számítanék, hogy minden kis pénzemet elbukom ott (ami nem baj egyébként).

thegee 2017.05.23. 11:20:30

@sellőlány: Igazából ez attól függ, hogy hol találunk (már amennyiben találunk egyáltalán) olyan befektetőt/inkubátort aki támogatását adja erre a projektre. Első blikkre azt mondanám Toronto környéke, potenciális piac szempontjából, a lakosság mérete illetve USA közelsége miatt.

London2009 2017.05.23. 11:21:35

Mivel idegenek velemenyet kerted, akkor itt az enyem. Nyilvan mindenki a sajat eletere meg vagyaira reflektel, ugyhogy ez tenyleg semmi tobb csak az, hogy en mit gondolok.
Mindenkeppen kivarnam a ket evet es megszereznem az angol allampolgarsagot. Valamint harmincas parkent en inkabb belevagnek a csaladalapitasba most. Nekem Kanada messze van. Par evet szivesen elnek masik kontinensen, de hosszu tavon nem. Europaban erzem a legjobban magam, illetve nekem kell az a tudat, hogy barmikor fel tudok pattanni egy repulore es mar Mo-on is vagyok ha kellek. Illetve nekem nehezebb volt a kapcsolattartas az idozonak miatt is a vilag masik vegen. Ettol fuggetlenul Kanada azert fantasztikus orszag. Megertem, hogy odahuz a szivetek. Roviden, tomoren ennyi.
Viszont mar kezdem egyre rosszabbul erezni magamat mert en semmit nem erzek egyelore a Brexitbol. Csak akkor jut eszembe ha szo van rola a TV-ben. A mi eletunkben semmi nem valtozott. Pont nemreg valtottam munkat, egyaltalan nem tunt fel, hogy nehezebben ment volna, mint korabban. No mindegy, ez nyilvan varos, szektor stb. fuggo.
Mindenkeppen varjuk a folytatast! Kanadabol vagy UK-bol de nagyon kikivancsi vagyok a tortenetetek vegere! : )

Mick Richards (UK) 2017.05.23. 11:32:04

Akkor meg egy velemeny kivulallokent.

Semmikepp nem indulnek neki azonnal, a tajekozodas ugyis idoigenyes lehet, ezzel parhuzamosan a permanent residency is beerik.

Angol videk: nehany azonnali hulye megjegyzesen kivul (lakotars) en sem erzek semmit a Brexitbol.

Brexit utan vettek fel az allando munkara, bereltem lakast...

Ha a cegnel probalom korulirni aggalyaimat, nem nagyon ertik, hogy mire akarok kilyukadni.

thegee 2017.05.23. 11:36:25

@Dikusz: Köszönöm szépen, ezek a gondolatok sokat segítenek. Azt hiszem, teljesen igazad van. A fiad pedig igazán szerencsés, hogy ilyen szülője van, aki a gyermeke boldogulását helyezi előtérbe.
Én már előre félek, hogy ha ebből az egészből lesz valami, akkor nálunk mit fognak szólni a szülők, sajnos velük nem mindig egyszerű zöldágra vergődni. Már a korábbi határátkelésünknél is az volt, hogy hogy lehetünk ennyire felelőtlenek, hogy a "biztosat elhagyjuk a bizonytalanért". Én viszont úgy gondolom, hogy aki nem kockáztat, az általában nem is nyer, és az idő eddig minket igazol. Kellő önismerettel és kitartással sok nehézség áthidalható.

2017.05.23. 11:38:35

Hm, azt mondod, 2 év múlva megkaphatjátok az állampolgárságot? Nos, én azt mindenképpen igényelném, és addig is alaposabban szétnéznék Kanadában. 2 év felderitő-munka után, nagyobb lesz az esély a sikerre, mint most belevágni, amikor gyakorlatilag még csak az első, puhatolózó lépéseknél tartotok. Hogy esetleg nem lesz meg az a vállalkozás-segitő program, amit most kinéztetek? Lehet, de lesz majd másik.
És ha mégsem jönne be Kanada, brit állampolgárokként bármikor visszaköltözhettek.

thegee 2017.05.23. 11:43:50

@London2009: Köszönöm szépen, ez is egy értékes vélemény.
A családalapítás az egy másik téma, nem akarok nagyon belemenni, mert fájó pont (amit persze te nem tudhattál), legyen elég annyi, hogy nálunk sajnos benne van a pakliban, hogy ez sosem fog sikerülni.
Kicsit talán ezért is tekintünk valamilyen szinten a saját vállalkozásra úgy mintha a "gyerekünk" lehetne.

tanato 2017.05.23. 11:46:46

@szÖveges professzor: Tudom,hülyítik anépet migráns ügyben,már akit lehet.De ez belpolitikai indíttatású.Szintén ilyen indíttatású a atabu téma is,mármint az hogy ezt nemlétezőnek tekintik.KB.20-30 év múlva robbani fog.

Nnegyzet 2017.05.23. 11:49:17

@thegee: Fájdalmasan ismerős a dilemma (sőt, ha rendszeresen a Manchester Victoriánál jársz akkor kb itt laksz a szomszédban:)).
Szerintem nagy cirkusz lesz a briteknél, és érdemes nem itt lenni amikor kitör. 1. Gazdaságilag nagyon fog fájni az országnak a brexit.
2. A brexit tápot ad a bunkóknak, akik szerint mocskos kelet európai bevándorló vagy. Nem tudom mi a pontos arányuk, mert egyrészt nem a normál populációt látom (sürgősségi osztályon dolgozom, ott azért a deprivált rétegek és a hülyék felül prezentálták), másrészt viszont a nagyja tud viselkedni, szóval nem fogja a pofámba vágni. De léteznek.
3. Nem nagyon fogják szeretni az írek, amikor az Észak Írország - Írország határra shengeni határ kerül. És tényleg csak az hiányzik, h az ISIS mellett még az IRA is neki lásson robbantgatni.
Tehát logikus lépés egy másik angolul beszélő ország célbavétele.
Én az amcsikat kihagynám, mert Trump ön és közveszélyes, meg ebből a távolságból elég furcsának tűnik a társadalmi berendezkedésük.
Az írek az IRA parám miatt tűnnek kockázatosnak.
Szóval, az én logikám szerint gyakorlatilag maradt Ausztrália, Új-Zéland, és Kanada.
Tehát szerintem érdemes lenne elindulni.
A mikorral kapcsolatban, azt gondolom, h nem érdemes tölteni az időt és megvárni az állampolgárságot. Ha akarsz gyereket hamarosan, érdemesebb valami fix helyen, amit nagyjából ismersz.

Ez az én nagyon szubjektív véleményem. De én nem vagyok oda a britekért, és nincs ennyi melóm meg időm az itteni életben.

Poalba 2017.05.23. 11:50:47

@thegee: @Dikusz: Nos igen, remélem, én is ilyen szülő leszek.
Mert én is ismerek olyan szülőt, aki szerint semmiképpen nem lesznek a gyerekek (tehát az unokák) boldogabbak külföldön, "a gyökereik és a nagyszülők nélkül". Bizony.

London2009 2017.05.23. 11:51:31

@thegee: oh, nagyon sajnalom, ne haragudj, de valoban nem tudhattam.
Itt nem lehetne ezt a vallalkozast elinditani? Ha mar mukodik itt, az nem segitene az athelyezeseben? Csak hangosan gondolkozom ugye, nem tudom milyen jellegu dologrol van szo.

thegee 2017.05.23. 11:53:09

@Mick Richards (UK): Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed.
Azonnal semmiképp nem is indulunk útnak, ez biztos, mert a folyamat időigényes és mi is fontosnak tartjuk, hogy tájékozódjunk amennyire csak lehet.

Ami a Brexit hatásait illeti, szerintem az átlag fogyasztó még nem szembesül ezzel, de én pl a munkám során belelátok egy nemzetközi cég IT költségvetésébe és tudom, hogy rengeteg bosszúságot okoz, a legtöbb beszállító kénytelen volt árakat emelni az árfolyamváltozás miatt (egyelőre kb 15% az általános, de ez egy több millió fontos költségvetés esetén azért fáj), készlet-problémák vannak és az első dolog nálunk is a Dublini iroda bővítése volt a Brexit után, a management pedig sorra dobja vissza a terveket UK irodáink bővítésére vonatkozóan. Ebből mindenki azt szűr le, amit akar, egyáltalán nem mondom, hogy itt a vég, de azért vannak változások, amik nem éppen kedvezőek Nagy-Britanniára nézve. Ha ez így megy tovább akkor előbb-utóbb az átlagember is érezni fogja a változást.
Ja és munkán kívül volt pár kellemtlen tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy bizonyos emberek felhatalmazva érzik magukat arra, hogy beszóljanak az EU-s bevándorlóknak, de ez kevésbé releváns - egyik fülemen be, másikon ki, bunkó emberek mindenhol vannak.

szÖveges professzor 2017.05.23. 12:00:10

@tanato: talán már ez a helyzet is robbanás a 20-30 évvel ezelötti állapotokhoz képest

thegee 2017.05.23. 12:06:52

@Nnegyzet: Nagyon hasonlóan látjuk a dolgokat, lehet egyszer össze kéne futni beszélgetni ha úgyis a közelben laksz :)
Egyébként pár hónappal ezelőttig mi úgy gondoltuk, hogy tudunk azonosulni a brit értékrenddel, végre valahol "otthon" éreztük magunkat.
Aztán látva, hogy az egész Brexit téma mit hoz ki sok emberből, rá kellett jönnöm, hogy sok elv amivel azonosulni tudtam, valójában tényleg nem más, csak elmélet, ami jól hangzik, de a gyakorlatban bizony a britek is erős kettős mércével élnek és alapvetően nem olyan befogadóak, mint hittem.

Golf2 2017.05.23. 12:08:35

@szÖveges professzor: 15 migráns...Ha így lenne már bezárt volna az összes buzibár

Csodabogár 2017.05.23. 12:11:45

@Dikusz: Nagyon egészséges a hozzá állásod a dologhoz. Nem sok szülő képes erre. Ha baj van, kell segítség akár kint van akár itthon. A különbség az, hogy kintről remélhetően több pénz lesz erre, mint ha itthon dolgozik.

thegee 2017.05.23. 12:13:46

@London2009: Dehogyis haragszom :)
Az itteni indulással az a gond, hogy az engedélyeztetés kb 200ezer fontba kerülne. Azért ennyit nem tudunk rá feltenni, amit még lehet, hogy megpróbálhatunk itt befektetőt találni, de ezt egyelőre elvetettük, mert most tényleg nagyon képlékeny itt minden.

Hari Seldon 2 2017.05.23. 12:20:05

@M. Péter:
Igen, de lehet, hogy arnyalhatja a kepet, hogy nalunk 9.7% a munkanelkuliseg, az Egyesult Kiralysagban (egyenlore) mondjuk a fele.
(csak tippeltem, hogy naluk annyi, de nagysagrendileg)

sellőlány 2017.05.23. 12:24:28

@thegee: Igen, én is erre gondoltam, plusz az angol domináns nyelvi környezet is biztos meghatározó. Ami még eszembe jutott, az a sabbatical. Ha ez megoldható a munkahelyeden, akkor kicsit lazábban ki lehetne utazni, tervezni, körbenézni és addig "otthon" se veszik el semmi és akár még az ingatlanotokat is ki tudjátok adni arra az időszakra, így a költségeitek egy része is fedezve lenne.

Hari Seldon 2 2017.05.23. 12:24:44

@IT Knight:
"Nem a stagnalo, venulo Europaba kell azt a sok szolgaltatast meg K+F-et exportalni, hanem mondjuk Indiaba, az fog novekedni a kovetkezo evtizedekben."
Hat nalunk eppen 2 a TFR, az hogy te Magyarorszagbol indulsz ki, az egy masik dolog.
Masreszt menjen Indiaba az akinek ket anyja van, ha veletlenul lekerulsz a turistaosvenyekrol, es no vagy, fel ora alatt a fel busz megeroszakol.

Arthamyr 2017.05.23. 12:32:11

"Mi lesz a családdal? Ha ezt sikerül meglépnünk, akkor jó ideig biztosan nem fogunk visszalátogatni a családhoz, barátokhoz. Mi van, ha családi vészhelyzet adódik? Angliából nem nagy kunszt elrepülni Budapestre, de Kanada esetében ez már jóval drágább és több szervezést igényel." - Ez szerintem nem lényeges. Miért? Angliából mondjuk 6-7 óra és 300 font/fő tokkal-vonóval az utazás. Kanadából meg 14-16 óra és 1000 font/fő (átszállás függő). A 6-7 óra és a 14-16 óra közt mi a különbség? Egyik helyről sem tudsz rugalmasan ingázni. Ha fontos az utazás, 1000 font nem sok (ha nem kompenzálja ennek sokszorosát a kanadai költözés, nem éri meg elindulni).

Innen csak okoskodás, mivel nyilván ti sokkal jobban átgondoltátok, meglepődnék, ha bármi hasznosat tudnék mondani, csak épp várok valamire a munkábam, így ráérek spamelni:
1. Muszáj elsőnek lenni az alapanyaggal? Nem lehet megvárni amíg más engedélyezteti? Esetleg kiváltani? A 200k sok, mennyi idő alatt térülne ez meg? Mi a garancia, hogy nem kaptok konkurrenciát? Mekkora a piac felszívóképessége az ötletetek iránt?
2. Nem lehet helyi befektetőt találni?
3. Ha egy pár egyik felének jó karrierje van, a másik lehet akár háztartásbeli is, főleg ideiglenesen. Akár át is képezheti magát, akár várhat is a megfelelő munkára, ha nem teljesen kilátástalan a helyzete. Akár végezhet "rossz munkát" is, ha lelkileg bírja.
4. A gazdaság változása az aktív dolgozókra kisebb hatással van, mint amennyit ők változtatni tudnak a körülményeiken. Ebből következően a Brexit nem lesz akkora szívás, max. ha specializálódtál egy olyan területre, ami nagyon leépül miatta.

thegee 2017.05.23. 12:32:48

@diggerdriver: Ezen jót nevettem :)
Egyébként bármilyen furcsán is hangzik, nekem hiányozna a brit időjárás.

thegee 2017.05.23. 12:35:40

@ChristineK: Tényleg annyival befogadóbbak és pozitívabbak Kanadában a frissen érkezőkkel szemben?
Itt a Határátkelőn sajnos elég kevés a kanadás poszt, főleg az utóbbi időből, máshol pedig ellentmondó információkba botlottam. Sokak szerint egy bizonyos népréteg miatt eléggé pikkelnek Kanadában a frissen érkező magyarokra, de lehet, hogy ez az elmúlt pár évben változott?

thegee 2017.05.23. 12:36:44

@sellőlány: A sabbatical érdekes ötlet. Egyébként arra mi is gondoltunk, hogy első körben nem eladni hanem kiadni lenne célszerű a lakást.

London2009 2017.05.23. 12:37:11

@thegee: de hulye vagyok, persze, hiszen olvastam is. Menjetek el a Dragons' Denbe! Hatha Peter Jonesnak megtetszik az otlet!!
Nekem egyebkent az a velemenyem, hogy ez a Brexit nem fogja megrazni a gazdasagot. Olyan szinten marmint biztos, hogy nem, hogy mi azt foldi halandok a mindennapokban nagyon kemenyen erezzuk. Lehet, hogy par evig minden egy kicsit lassabban fog alakulni, de oriasi torest nem fog okozni. Hosszabb tavon pedig szinte biztos vagyok benne, hogy Anglia fog jol jarni. Mondjuk en EU szkeptikus vagyok es optimista GB jovojet illetoen, aztan lehet, hogy majd nagyot fogok tevedni.
Ez nyilvan egy nevetseges pelda, de azert csak leirom. A kornyekunkon most ujitottak fel az osszes Coop uzletet. Olyan szepek lettek, hogy beugrottam csak ugy szimplan megcsodalni oket. Semmi szukseg nem volt ra, tokeletes allapotban voltak elotte is. Tele vannak a hazak allvanyokkal mindenfele. Csinaljak a tetoter beepiteseket, tetofelujitasokat stb. Canary Wharfon csak darut latni, csak ugy huzzak fel az uj epuleteket. Nyilvan ebbol nem fogok messzemeno kovetkeztetest levonni, de szerintem ha annyira be lennenek rosalva itt a befektetok, akkor azt mar jobban lehetne erezni. De, hogy en a Brexit miatt sehova nem mennek, az tuti. Ami a tarsadalmi valtozasokat illeti…nem tudom, de en semmi valtozast nem erzek.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.05.23. 12:41:27

@thegee: Igen. Befogadóbak sokkal. Amúgy is nyugisabb az élet arrafelé. :) A frissen érkező magyarokkal max. akkor van gondjuk, ha menekültek. Aki úgymond rendes úton megy, azoknak szerintem nincs gondjuk.

Arthamyr 2017.05.23. 12:46:19

@thegee: Írország hasonló, mint Anglia (kicsit olcsóbb, és kicsit szarabb az idő), nem lenne nagy változás (most jó, hogy az ír kollégák nem tudnak magyarul, még ha olvasnák is! :)). Nem oldaná meg a 200k-s kérdést.

London2009 2017.05.23. 12:50:02

@Arthamyr: Ezzel en nem ertek egyet. Egyreszt nem 300 font Angliabol hazarepulni, hanem mondjuk a fele. Inkabb 150. Ha elore tudod mikor mesz, meg kevesebb. No es az oriasi kulonbseg, hogy 1000 fontba kerul egy latogatasra a repulojegy vagy 150-be. Kanadabol nem lehet egy hosszu hetvegere csak ugy hazaugrani. Illetve lehet, de nem eri meg. Angliabol igenis lehet rohangalni Mo-ra ha valaki szeretne, mig tengerentulrol ez nem lehetseges. Kulonben en ismerek ket apukat is itt Londonban, akik minden penteken hazautaznak, majd hetfo reggel vissza Londonba. Az egyik ot eve igy el. Ugyhogy innen lehet ingazni.
De jo, nyilvan ha fontos az utazas, akkor sem a repulesi ido, sem a penz nem szamit es az ember hazarepul. De ha valaki tengerentulra koltozik, akkor evente egy vagy max. ket latogatas a realitas. Tobbek kozott nalunk ezert nem merul fel mint opcio hosszu tavra.

Arthamyr 2017.05.23. 12:53:48

@thegee: Aki nem kockáztat, az nem is nyer, de nem is veszít akkorát.
Lehet köpködni, de én kockázatkerülő vagyok, és mindig kellemes érzés tölt el, amikor valami kockázat realizálódik, és valaki megszívja. Itt lehet realizálni a kockázatkerülés előnyét. Lehetne, ha általában a realizálódott kockázatok következményét nem vetítenék ki a kockázatkerülőkre is. :(

Golf2 2017.05.23. 13:03:04

@ChristineK: A frissen érkező... De hogy lehetnek menekültek az ígéret földjéről?

Arthamyr 2017.05.23. 13:05:43

@London2009: Kanadából sem feltétlen 1k. Abból indultam ki, hogy mi kb. 150-300-ért szoktunk repülni Dublinból. De akkor vegyük úgy, hogy 150 vs. 1000. Nem az ár a gond, mert ha olyan probléma van, akkor menni kell és kész. A gond a 7 óra, a repülő menetrendjéhez igazítva. Tehát ha szólok neked, hogy indulj el Érdre vagy mondjuk Szegedre (csak példák), akkor megnézném, mennyi idő múlva leszel ott, és mennyibe fog kerülni (szerintem nem lesz meg a 7 óra sem, és lehet a 300 GBP sem taxival stb.). Ha esetleg ingázni kellene, sem hinném, hogy a 7 órás utazások és a 14 órások közt olyan óriási különbség van, egyszerűen egyik sem működik.
És akkor még ottvan az is, amit @Dikusz írt (munka stb.). Továbbra is az a véleményem, hogy ennek nem kellene a döntésben nagy súllyal lennie, persze ez az én véleményem, ettől a tied és a poszteré is lehet más. :)

London2009 2017.05.23. 13:11:16

@Arthamyr: Ez erdekes, en ezt teljesen maskent latom. Nekem az nagyon fontos, hogy olcson es konnyeden Mo-ra tudok ugrani. Nekem az nem ferne bele, hogy ha meg szeretnem latogatni a csaladomat az minimum 1000 fontba fajjon, illetve az osszes szabim arra menjen el, hogy rohangalok Budapestre. De en egy alap felallasrol beszelek es nem arrol ha gond van. Csak arrol, hogy meg problema nelkul sem tetszik a tengerentul egy eleten at. Par evig siman, de nem hosszu tavon.
Ha viszont problema van, abban egyetertunk, hogy azt akkor sem tudnam megoldani, hogy ha egy varosabn elunk, addig amig dolgozom, illetve nekem is van sajat csaladom.

thegee 2017.05.23. 13:21:40

@Arthamyr: Ami az utazast illeti azért hidd el, nagy különbség van egy 2-3 órás repülőút és egy 8-10 órás repülőút között, nem csak az ár miatt.
Az alapanyag elég speciális, de közel sem újdonság a világ másik felén, nem látok rá nagy valószínüséget, hogy a közeljövőben másnak eszébe jusson ezt ide behozni, ha eddig nem tette.
Ezek amúgy mind nagyon jó kérdések, amiken már jó ideje gondolkodunk és többek között ezért akarunk nagy hangsúlt fektetni a piackutatásba.
Igen, nem feltétlen akkora gond, hogy az egyik fél háztartásbeli legyen ideiglenesen, ha a másik félnek jó karrierje van, fordított esetben szerintem engem annyira nem vágna a falhoz otthon ülni vagy elmenni "rossz munkára", de az elején már volt abban tapasztalatunk, hogy sokáig csak én tudtam dolgozni, amíg ő folyamatosan munkát keresett és ő ettől nagyon befordult, nehezen viselte.
Elég speciális a férjem végzettsége, jól el lehet vele helyezkedni olyan szempontból, hogy érdekes a munka és jól is fizet, csak nehéz a mefelelő helyekre bekerülni. Ő kiskora óta ezt akarta csinálni, (és valamilyen szinten kapcsolódik hozzá a vállalkozás is), nem lenne szívem elvárni hogy ezt feladja, ilyen áron nekem nem kell semmilyen karrier.

thegee 2017.05.23. 13:23:15

@London2009: az egyik itteni ismerős is felvetette, hogy menjünk el ezzel a Dragon's Denbe :) Hát nem tudom, lehet, hogy még egyszer az is eljön.

Arthamyr 2017.05.23. 13:23:30

@London2009: Én kb. 30-40 perc alatt, 6 euroért kimegyek a lakásomtól kb. 50 méterre található buszmegállóból a reptérre. Ennek ellenére, ha hazamegyünk, akkor legtöbbször 2 hétre. Nekem eszembe nem jutna 7+7 órát szívni egy hosszú hétvége miatt. Embere válogatja ki hogy tolerálja a kényelmetlenségeket.

tanato 2017.05.23. 13:23:39

@szÖveges professzor: Most még országos átlagban nincs gond.

Arthamyr 2017.05.23. 13:30:29

@thegee: "Ami az utazast illeti azért hidd el, nagy különbség van egy 2-3 órás repülőút és egy 8-10 órás repülőút között, nem csak az ár miatt." - A 2-3 óra igazából 6-7, a 8-10 meg 12-14. Amúgy nekem nem kell magyaráznod, én rühellem a repülést. Az élet nagy részében már sikerült kiiratkoznom a kényelmetlenségekből, na a repülés olyan, ahol valószínűleg sosem jutok oda, hogy megfelelő körülmények közt repülhessek.

A megtérülés a kulcs, 200k-t nem nehéz szerezni, én is szívesen odaadnám neked a felét, ha nagyon valószínűnek látom, hogy mondjuk két év múlva 50%-kal többet ér a részem (vagy 30%-kkal több cash visszajön).

thegee 2017.05.23. 13:30:47

@Arthamyr: Az igaz, hogy aki nem kockáztat, az nem is veszíthet akkorát, ezt aláírom.
Viszont Magyarországon a környezetünk tele volt olyan emberekkel, akik sose mertek kockáztatni, beleragadtak szar melókba, szar élethelyzetekbe és pár évtized alatt megkeseredett emberré váltak. Engem az ő példájuk arra sarkallott mindig, hogy érdmesebb ésszerű keretek között kockáztatni mint ülni a seggemen, mert a 'mi lett volna ha' érzések pokollá tudják tenni az ember életét. Ha kockáztatok és veszítek, akkor oké, legalább tanultam belőle valamit, és meg tudom vizsgálni, hol hibáztam, mit csináljak másképp a jövőben, ahelyett, hogy egész életemben a körülményeket hibáztatnám minden rosszért. A személyiségfejlődés számomra fontos dolog, szerintem ez viszi az emberiséget előre.
"mindig kellemes érzés tölt el, amikor valami kockázat realizálódik, és valaki megszívja." - hát ne haragudj, de ezzel a kárörvendő stílussal nagyon nem tudok azonosulni, más kudarcának örülni számomra a wtf kategória.

puhacica 2017.05.23. 13:31:09

@thegee: @London2009: ok, vigyorgunk ezen a dragons den otleten, de en mar annyit filoztam ezen. az a penz, amire nekem szuksegem lenne, nehany nagyobb vallalkozonal egy atlagos heti bevetel. es tuti lenne olyan, aki adna is. csak eppen nem kerek, mert ilyen hulye gatlasos izeke vagyok. es mert amugy is ossze tudjuk rakni par ev alatt. de mennyivel konnyebb lenne ugy... :D

Arthamyr 2017.05.23. 13:44:16

@thegee: Sajnos túl sok olyan helyzetben volt részem, amikor kockázatvállaló emberek miatt romlott a helyzetem. Ráadásul az élet minden területén versenyezni kell a kockázatvállalókkal, az eredményeikből ritkán részesülök, a realizálódott kockázatot meg sokszor dobják szét.
Nem káröröm miatt tölt el kellemes érzés, hanem valami olyasmi, hogy na de jó döntés volt ebből kimaradni. Semmi gondom az olyan emberekkel, akik kockázatot vállalnak, ahogy írtad ésszerű keretek között, és vállalják a realizálódott kockázat következményeit. Ők viszik előre a világot. Ezzel szemben aki kockázatot vállal, akár butaságból, akár felelőtlenségből, de utána kuncsorog a segítő kezekért, na azokat nem szeretem, főleg ha az én szerszámommal csapkodja a csalánt, akár közvetve, akár közvetlenül.

thegee 2017.05.23. 13:45:37

@puhacica: ja egyébként ehhez szerintem kell némi exhibicionizmus, ami belőlünk is hiányzik. Egyébként a vállalkozássegítő programon amin tavaly részt vettünk ott volt egy szimpatikus csávó, aki akkor mondta, hogy pár hét múlva megy a műsorba, de nem tudom, mi lett a kimenetele a dolognak, mert közben vége lett a programnak és nem tartjuk a kapcsolatot. Azt hiszem valami lebomló bio-műanyag drótszerűséget akart gyártani.

Csodabogár 2017.05.23. 13:45:50

Rossz tanácsadó vagyok, mert Angliában még turistaként se éreztem igazán jól magam soha. Emberem Kanadában élt, 56-tól vagy 40 évet. Amit tőle tudok, az a biztos nyugdíj és a jó, megbízható egészségügy. Nekem Toronto nagyon élhető városnak tűnt, több hónapot töltöttem ott. Szerintem a klímája se annyira borzasztó. Ha nem zavar a tenger túli lét, akkor nagyon tudnám ajánlani. Sajnos nem vagyok egy vállalkozó típus, nekem egy biztos jól fizető állás mindig megfelelőbb volt, mint bármi vállalkozás. De ilyen kérdésben, amit te feltettél, nehéz is tanácsot adni, kívűl álllóként. Szerintem a brexit elég komoly következményei lesznek. persze én az európai sajtóból értesülök. Ami tény, hogy komoly szervek és nagyvállalatok teszik át a székhelyüket Europába, ami komoly munkaerő vesztességet fog ott okozni.

pipacs41 2017.05.23. 13:49:09

Angliaban elek tobb mint 10 eve, de szamomra felfoghatalan hogyan tud valaki barhol Angliaban ingatlant venni 5 ev alatt ugy, hogy az elso evben egy fizetesbol elnek ketten es az 5-6 ev vegere minden torlesztoreszletet kiegyenlit!

Komolyan valaki vilagositson fel, mert az en tapasztalatom szerint ez nem lehetseges. Az egyik legnagyobb gond peldaul a fiatalok lakashoz jutasa. Vilagosan kimutathato, hogy rengeteg fiatal koltozik vissza a szuloi hazba egyetem utan, vagy el sem koltozik onnan.Biztosan nem azert, mert annyira vagynak a szulok kozelsegere.

puhacica 2017.05.23. 13:49:12

@thegee: igen, az en produkciombol nem lenne nezheto tvmusor, az fix. en a masik oldalon vagyok jo. :D
na meg nekem nem vallalkozashoz kellene a penz, hanem privat dologhoz, amibol kesobb akar vallalkozas is lehet. nincsenek ilyen forradalmi otleteim. :)

thegee 2017.05.23. 13:53:13

@Arthamyr: ebben az esetben elnézésedet kérem, mert félreértettelek.
Azt én se csípem, ha valaki a saját rossz döntései miatt csak másoktól várja a segítséget és azt sem, ha valaki mohóságból más emberek tulajdonát teszi kockára.

thegee 2017.05.23. 13:55:45

@Csodabogár: köszi, hogy megosztottad a véleményed, jó hallani olyantól aki járt már Torontóban, mert a város a lehetséges célállomások között van.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.05.23. 13:59:21

@Golf2: Lejelentkezni le lehet, max. elutasítanak. De addig eltelhet pár hónap-év. Ez mindig az épp aktuális rendeletektől függ. A segélyturizmus működik.

London2009 2017.05.23. 14:11:23

@Arthamyr: Mondjuk en imadok repulni, ugyhogy azzal nincs gond. Magyarorszagra en sajnalom a szabadsagokat pazarolni, ugyhogy mindig csak hosszu hetvegekre megyek. Kiveve ha tudok otthonrol dolgozni, ami azert egy evben egyszer osszejon egy hetre. Ket het alatt meg is bolondulnek ott, nekem az tul sok mar, valahogy igy alakult.

London2009 2017.05.23. 14:14:12

@pipacs41: pedig nem lehetetlen. Lehet, hogy mondjuk Skociaban elnek valami kis telepulesen. Ott egy haz kb. 80k. Ha felreteszel havi 500 fontot, az 5 ev alatt pontosan 30k... : )

London2009 2017.05.23. 14:15:36

@puhacica: @thegee: nem viccnek szantam a Dragons' Dent! Miert is ne lehetne kiprobalni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.23. 14:18:35

@thegee:
Bármilyen furcsa, a sok pozítívum között előkelő helyen van az itteni időjárás.
Nekem teljesen rendben van.

thegee 2017.05.23. 14:23:06

@pipacs41: úgy, hogy volt félretett pénzünk amikor kijöttünk, amihez nem nagyon kellett hozzányúlni, az esküvőnkre kapott nászajándékból is befolyt némi pénz.
A kisvárosban, ahol letelepedtünk nincs sok munkalehetőség, így az ingatlanárak sincsenek az egekben. Egyébként ez egy szép kis vidéki városka, némi olaszos beütéssel, mert sok olasz bevándorló jött ide pár generációval ezelőtt. Nekem tökéletesen megfelel az, hogy bő félóra alatt vonattal bent vagyok a közeli nagyvárosban, ahol dolgozom.
Évekig költségvetést vezettem, ahova felírtam, hogy mire mennyi pénz megy el, ami alapján könnyű volt átlátni, mire költünk feleslegesen. Azért nem élünk aszkéta életmódot, élelmiszerből, ruhából minőségit veszünk (ami általában tovább is tart és hosszú távon spórolni lehet vele) de nagy nyaralásra az elmúlt 1-2 évben nem mentünk, csak kisebb, párnapos üdülésekre.
Mikor megvettük a lakást, kb 40% önerőt tudtunk beletenni. Amennyi még hátravan a hitelből, annak a nagyrésze már a megtakarításos számlán csücsül és a maradékot kb fél év alatt tesszük félre, ha a helyzetünk változatlan marad.
Szerintem ez nagyban a prioritásokról szól, amik nálunk teljesen mások mint a britek többségénél. Sok fiatal nem tud elszakadni a szülői házból, mert elköltik a pénzüket bulikra, sítáborra, spanyol/görög nyári partizásra, iPhonera, gyorskajára meg ruhákra amit csak párszor vesznek fel, aztán kuka.

thegee 2017.05.23. 14:28:24

ja és nem keresünk olyan hatalmas összegeket, egyszerűen csak jól osztjuk be a pénzt.

London2009 2017.05.23. 14:30:17

@thegee: Ugyesek vagytok. : ) Ot ev utan vettem en is ingatlant. Nalam az valt be, hogy kituztem egy osszeget, amit ha torok, ha szakad muszaj volt felreraknom. A maradekot pedig elszorhattam. Abban nagyon jo vagyok! : )

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 14:47:35

@London2009: hoszabb folyamat,amig egy ekkora valtozas erzodik,meg nem erzel semmit,de majd fogsz

Az angol eletnivo alacsonyabb szamos europai eletnivonal mar most!

A legtobb megtakaritasuk a bankban pl a belgaknak van

A skandinav allamok jolete pedig legendas

Ha csak azt nezed meg,hogy hol kereshetsz tobbet Europaban,mint a britteknel,akkor nagyon hosszu a sor

Uk. Mindenbol behozatalra szorul,a kis sziget nem tudna etetni 70 millio embert kulso segitseg nelkul 1 hetig sem.

Az angolok fo megelhetesi forrasa a penzugyi szolgaltatasok voltak,ennek vege,attelepulnek Nemetorszagba a cegek

Az oktatasbol is jol megeltek,tularazott diplomaikat,a vilag legkonnyebb nyelven szivesen vasaroljak a kulfoldi diakok,ez valoszinuleg megmarad

Gyogyszeripar: a vamok miatt kiszorul a vilag masodik legnagyobb piacarol,ez veszteseg

Az angol videket jarva, nagyon igenytelennek,talaltam mindent,Szamos orszagban valosagos vasarlasi laz lett urra rajtunk,de UK- ban semmi nem tetszett,minden alacsonyabb szinvonalu volt a francia,olasz,svajci,belga,dan minoseghez kepest
,viszont minden dragabb volt, a brittek igenytelenul oltozottek,szegenyes megjelenesuek voltak barhol

Demi78 2017.05.23. 14:56:48

Kedves Posztolo,
ha jol lattam, remelem jol lattam, nem irtal errol: azt se hagyd ki, hogy akar gyerekvallalas is belejatszhat a dontesedbe. 30 felett vagytok, ezen erdemes most elgondolkodni, mert az ido ketyeg. Igy nezve viszont megkockaztatni egy ugras a nagy semmibe (Kanada) eleg nehezkes. Foleg, hogy uj vallalkozasba vetni magatokat, ki tudja milyen jovovel? Nem tudom, en maradnek a fenekemen, ki fog alakulni a brexit utani helyzet, stabilizalodni fog minden. Meg az is lehet, jobban jartok, mint mi, az EU-n belul elok (FR).
Az utazas relativ, ezt mint hataratkelo biztos megtanultad mar: SOHA nem lehetsz a magyar csaladodnal idoben, ha szuksg van Rad...

Herr Géza 2017.05.23. 14:58:25

@London2009: "Ez nyilvan egy nevetseges pelda, de azert csak leirom."
Nem nevetséges, de egy laikus példa. A Canary Wharfon serénykedő daruk egy minimum egy, de inkább 2-3 évvel ezelőtti beruházói döntés miatt dolgoznak ott. És minden ilyen jellegű projekten nagyon nehéz meghatározni egy break-even pointot, ahol még "ki lehet szállni". A Canary Wharf egyébként sem mérvadó. Ott, ha építesz egy irodaházat, és változnak a gazdasági feltételek, nem kell tülzottan aggódnod, majd legfeljebb lesznek belőle luxuslakások, vagy akármi más. Nézd inkább a vidéki, zöldmezős, ipari beruházásokat. Az sokkal gyorsabban mutatja az "igazságot". De még ott sem telt el igazán annyi idő a Brexit megszavazása (pláne nem a hivatalos bejelentése) óta, ami már "laikusok" számára is látható lenne. Én nagyon nem akarok vészmadárkodni, de a Brexit valódi hatása még bőven ezután fog jönni. Azt is megkockáztatom, hogy lesz még addig 2-3 jó éve is akár Angliának. De drukkolok nektek, ne legyen igazam. Komolyan!

London2009 2017.05.23. 15:02:46

@Herr Géza: ebben bizom en is Geza. De en tenyleg optimista vagyok. Idaig az evszazadok soran mindig jol jottek ki az angolok mindenbol. Remelem nem most kezdenek el szerencsetlenkedni, mire idekoltoztem. :D

Herr Géza 2017.05.23. 15:04:59

@vöribaba: "...viszont minden dragabb volt, a brittek igenytelenul oltozottek,szegenyes megjelenesuek voltak barhol"
Igen, így van, szerintem is!!!! A múltkor is láttam egy skótot, vazze nem volt lóvéja nadrágra? Az asszony szoknyájában grasszált. Mik vannak? :))))))

London2009 2017.05.23. 15:06:57

@vöribaba: lehet, hogy mas orszagokban jobban elnek, mindenesetre nekem abszolut megfelel ez az eletszinvonal. Az angol videket en imadom, ugyhogy ebben nem ertunk egyet. Az angol divatot szinten. Teljesen oda vagyok az angol divattervezokert. Nyilvan nem mindegy merre jar az ember, de en csupa jol oltozott embert latok magam korul.
Az lehet, hogy a hatasokat meg tul korai lenne erezni. Bizakodo vagyok, szerintem rendben leszunk.

Herr Géza 2017.05.23. 15:09:40

@London2009: Úgy legyen! :)) Azért ha hiszünk az "eddig mindig így volt, most sem lesz másképp" elméletben, akkor Magyarországnak annyi is. Csaxölok! :))))))))

Főgebra 2017.05.23. 15:10:49

@London2009:
"Idaig az evszazadok soran mindig jol jottek ki az angolok mindenbol"

Egy birodalom, amelyben soha nem nyugszik le a nap.
Most meg? Így jöttek ki jól?

London2009 2017.05.23. 15:10:55

@Herr Géza: ugyan miert lenne neki annyi?

London2009 2017.05.23. 15:12:11

@Főgebra: jajj mar. Ne a gyarmati idokig menjunk mar vissza.
Mindenesetre en nem feltem oket. : )

Herr Géza 2017.05.23. 15:21:08

@London2009: Hát mert M.o. meg nem arról híres, hogy mindig mindenből jól jött ki. Szerintem. És ha Angliához viszonyítva analóg azt hisszük, hogy ez nem változhat, akkor "jóéccakát". Azért figyelmedbe ajánlanám a rulett alaptörvényét: a 43. páratlan szám után is pont ugyanannyi az esélye a páros szám befutásának, mint az első körben. :))))
Jaja, kockafej vagyok. :D

London2009 2017.05.23. 15:25:47

@Herr Géza: Ez nagyon jo. Oke, majd ezt nem feledem! A rulettet marmint.
Magyarorszag szerintem koszoni jol van. Egy fejlodo, kelet europai orszag. Nem kell tole csodakat varni. Ennyi a titok. Ma irto bolcsnek erzem magam, mint latod. : )

Főgebra 2017.05.23. 15:26:25

@London2009:
Ne menjünk bele?
Akkor nálad az "évszázadok során" az mit jelent?
Új-Zéland 1931 vált függetlenné.
India 1947-ben vált függetlenné.
Malajzia 1957 vált függetlenné.
Hong-Kong 1997 visszacsatolás.

Van még. Soroljam?

London2009 2017.05.23. 15:34:16

@Főgebra: ja vitatkozni szeretnel? No ahhoz nincs kedvem. Azzal mi a gond, hogy ezek az orszagok fuggetlenne valtak? GB koszoni jol van, mig a tortenelem soran mindig is. Jol is lesz, de koszi, hogy aggodsz. Nem kell.

Arthamyr 2017.05.23. 15:36:42

@Főgebra: Ezektől beszakadt az angol életszínvonal?

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 16:05:20

@London2009: egy jo angol divattervezot mondhatnal.... valahogy a magara igenyes embernek a ruharol nem az angol jut eszebe,eljen barmely szegleteben is ennek a vilagnak:)

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 16:05:27

@London2009: a föcire figyelj jobban,te nem kelet- europai vagy,hanem közép- ( kelet) europai,mint egy osztrak, Kelet Europa Ukrajnatol indul. keleteuropaban te meg nem jartal es nem is fogsz soha.

En azt mondom,mindenbenntartsunk merteket,nem kell lebecsulni Magyarorszagot,hiszen a 20. Szazad meghatarozo vivmnyait magyar agyak otlottek ki egytol- egyig.fejlodonekmen nem neveznek egy. Magyarorszagot,inkabb Ghanat.

Ki fognak egyenlitodni a nagy kulonbsegek,ez egeszen biztos,na nem a te eletedben,de egyszer

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 16:05:30

@London2009: hianyosak az ismereteid:) voltak olyan idok,amikor milliok haltak ehen UK- ban:) tavolrol sem volt mindig jol a GB. A kivandorlok orszaganak is hivtak. Biztosan elgondolkodtal rajta miert nepesitettek be canadat,ausztraliat es az USA- t ....hàt nem a fene nagy jòléttöl.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 16:05:42

@London2009:
Nekem a francia,olasz izles sokkal jobban bejon minden teren es termeszetesen a belga es francia eletszinvonal pedig meg inkabb.

Azt tudom elkepzelni,hogy a UK- baninkabb azok elnek,akik nem beszelnek nyelveket es kenytelenek beérni azzal,ami ott van.maradni fognak,ha agyon erik is az angolok oket,hiszen egy franciat megtanulni mission impossible:)

En egyetlen britt ruhat nem talaltam szepnek,nagyon slamposan oltozkodnek az angolnak. Egy felsot vettem,az is francia volt:)

pipacs41 2017.05.23. 16:05:47

@London2009:

Nem mindegy , hogy mennyibol kell takarekoskodni.De meg egy jol fizeto allas mellett is nagy dolog 5 ev utan Londonban ingatlant venni. Onkenteskedtem egy londoni jotekonysagi szervezetnel, fiatal 30-as angol lanyok mind alberletben laktak jo egyetem elvegzese es nehany ev munka utan.Szoval nem konnyu, kulonosen Londonban.

pipacs41 2017.05.23. 16:05:51

Igen ,lehet venni 5 ev utan ingatlant, de kifizetni a teljes osszeget?
Tehat ha megtakarit 30000 fontot az remek, de a haz 80000. Ebbol kovetkezoen a nullarol indulva ez lehetetlen barhol van es barmilyen kicsi. Ha viszont otthonrol hoz penzt ,akkor mar van indulotoke, igy mar ertheto.

Egyebkent mindenkinek gratula, aki ugyesen osszesporolja az onreszt. Es az is igaz,hogy hiaba koltoznek a szulokhoz, valoban sokan elszorjak a penzt hulyesegekre.

Minden jot a tovabbiakban barhogyan dontotok!

Nnegyzet 2017.05.23. 16:05:59

@thegee:
Azért ne vedd készpénznek amit írok, mert nem vagyok objektív a britekkel kapcsolatban.
Kezdetnek sikerült a létező legrosszabbkor megérkezni (aláírtam a szerződést, és 2 hét múlva brexitáltak)
Majd az első 7 hónapomra megkaptam a világ általam ismert legrosszabb beosztását.
Ráadásul épp valami rohadék felrobbantotta magát, kislányok között, mert ugye ez úgy az igazán üdvös.... Mindezt pont olyan távolságban, hogy hasznosat ne tudjak tenni, mert ahhoz túl messze van, viszont a sz@r is belémfagyjon, mert mégiscsak 30-40km innét.
És bár az alapfelállás lényegében hasonló: életkor stimmel, csak itt én utálom a munkahelyem, a párom szereti az övét, de a befektetett energia nálunk más, mivel csak 1 éve vagyunk itt.
Mindenesetre én rápróbáltam az express entry-s csuda kanadai vízumra (engem imád a pontrendszer, párom cége meg kanadai székhelyű), aztán majd látjuk mi lesz belőle.

A sör/kávé akármiben benne vagyok, csak lehetőleg nem Manchesterben kéne most ;)

thegee 2017.05.23. 16:08:24

@London2009: ez is jó taktika :) Nálunk is mikor jön a fizu akkor x összeget áttolunk a megtakarításos számlára amihez igyekszünk nem hozzányúlni ugyanezen az elven. Shoppingolni én is szeretek ám, de ami nincs ott, azt nem tudom elkölteni. :)

thegee 2017.05.23. 16:13:04

@Demi78: köszönöm, hogy megosztottad a véleményed. Ha visszaolvasod a 11:43 - as hozzászólásomat akkor látni fogod, miért nem írtam a posztban a gyerekvállalásról. Amúgy persze igaz, hogy erre is érdemes gondolni alapból.

gabors 2017.05.23. 16:13:58

@Golf2: "De ott legalább nem robbantgatnak a muzulmánok " egyelore :-(((( de most fogadtak be kb 10,000 sziriait akikbol a kovetkezo generacioban lesznek a dzsihadistak szoval kb 15-20 ev mulva (nekem mar mindegy) de nekik tobb van hatra :-)

Demi78 2017.05.23. 16:14:58

@thegee: Basszus, ne haragudj, nem olvastam vegig a hsz-eket... Elnezest!

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 16:16:00

@London2009: canary warf- 15 eve sem dobogtatta meg a szivem.

Tavaly nyaron azzal sokkoltam a csaladom,hogy iden nem idoneziaba vagy Balira megyunk,hanem Angliaba. 40 varost neztunkmvegig,koncentralva az angol,videkre.szornyen lehangolo volt ott nyaralni.

A stonehenge- nel egy kedves britt uriember rakerdezett,hogy tetszik- e nekem itt,hat en ott mar nem tudtam magam tartani,dicsertem persze,hogy minden ngyon szep,de Franciaorszag es Olaszorszag sokkal szebb.erre a pali beragott,pedig csak oszinte voltam. Nagyon serthette a britt onerzetet a dolog:) pedig a tenyekkel nehez vitatkozni

London2009 2017.05.23. 16:20:42

@vöribaba: Ne viccelj mar… Fantasztikus angol divattervezok vannak. Most tenyleg soroljam? Ott van a Google, de tessek. L.K Bennett (nekem ez a kedvencem kulonben), Suzanne Neville (tole volt az eskuvoi ruham), Paul Smith (a ferjem kedvenc oltonyei innen vannak) Alexander McQueen (ez Kate kedvence), Giles Deacon (a Pippa ruhajat tervezte), Burberry, de ott van a rengeteg high street marka mint a HOBBS, Jaeger, Dorothy Perkins, French Connection, Reiss, Phase Eight, Jigsaw, Cath Kidston stb.
Nekem a “sophisticated elegance”, nagyon szolid, minosegi ruhak tetszenek. Valoszinuleg teljesen kulonbozo az izlesunk.

London2009 2017.05.23. 16:23:48

@vöribaba: Az igazsag az, hogy a konyokomon jon ki ez a Magyarorszag Kozep Europa es nem Kelet Europa. Hagyjuk mar. Teljesen mindegy, hogy ha ranezel a terkepre akkor kozepen van. Ettol meg a keleti blokk resze volt es az is marad. Kelet Europa es kesz.
A magyarorszagi tudosoketol meg jobban mar csak a legcsodalatosabb magyar nok mitoszatol kapok sikitofraszt.

thegee 2017.05.23. 16:27:34

@Demi78: Semmi baj, csak nem akartam ismételni önmagam.

London2009 2017.05.23. 16:27:50

@vöribaba: Pedig gyonyoru a Stonehenge, Bath, Cheddar, Bristol kornyeke. Nem tudom mere jartatok pontosan. De nekem sem az a kedvencem videkem. Annyira nem hoz engem sem lazba pont a Stonehenge. De irto nagy hulyesegnek tartom az orszagokat osszehasonlitgatni. Gondolom ti sem azert jottetek, hanem azert, hogy megismerjetek. Legalabb most mar tudod, hogy ez nem a te vilagod es nem kell jonnod tobbszor.

Herr Géza 2017.05.23. 16:29:19

@vöribaba: "Tavaly nyaron azzal sokkoltam a csaladom,hogy iden nem idoneziaba vagy Balira megyunk,hanem Angliaba" Aztakurva..., hogy ezen mennyire sokkolódhattak....? :))))
Aztán 40 várost néztetek meg? Lista van? Vagy a Google-n sikerült mindezt abszolválni?
Ha már Google, üsdd már be azt a szót, hogy "brit" ! Szerinted hány "t" van a végén? Csak mert ugye te magasan képzett akárki vagy....

thegee 2017.05.23. 16:33:22

@vöribaba: Lehet, hogy nem jól választottad meg, hová látogass? Vannak itt gyönyörű helyek és ha már a kövek érdekelnek én pl biztos javasoltam, hogy Stonehenge helyett ide menj, ha nem akarsz csalódni, nagyon szép:

www.britainexpress.com/articles/Ancient_Britain/castlerigg.htm

ja és a környéken forgatták valamelyik Star Wars (azt hiszem az eggyel ezelőtti) néhány jelenetét.

London2009 2017.05.23. 16:34:09

@Herr Géza: jajj koszi szepen. Akarhanyszor leirja valaki, hogy britt ket t-vel legszivesebben fejbeutnem. :D De csendben maradtam! Tok jofej vagyok, pedig kozel voltam hozza, hogy ne igy tegyek. :D

thegee 2017.05.23. 16:35:51

@thegee: *javítás: javasoltam volna

London2009 2017.05.23. 16:39:29

@pipacs41: Nem konnyu, de nem lehetetlen. Ebben en azt gondolom, hogy van egy jo nagy adag kelet europai mentalitas ami nem baj. Mi nem szeretunk berelni, azt szeretjuk ha sajatban lakunk. A penzt nem szorjuk ket kezzel, inkabb takarekoskodunk. Valamint nem szeretjuk a hiteleket. Ez igy egyutt, meg egy lakasra is eleg lehet. :D ; )

gabors 2017.05.23. 16:42:15

@Főgebra: "Van még. Soroljam? " hat egy ket afrikait is irhattal volna nem is beszelve Jamaica-rol !!!!

London2009 2017.05.23. 16:42:44

@London2009: *mere
* kedvenc videkem

Jo ez az automatikus helyesiras javito, foleg ha magyarul ir az ember. :D

Herr Géza 2017.05.23. 16:44:51

@London2009: :D Majd figyeld meg, mit kapok érte... :)))

Golf2 2017.05.23. 16:48:28

@puhacica: privát dolog...Tipp: macskafarm.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 16:53:52

@London2009: nyilvan mas az izlesvilagunk,en nem kedvelem a muanyagot viszont szeretem a finom eleganciat,maradok Valentinonal,Diornal,de meg az amerikaiakat is tobbre tartom lasd Donna Karan vagy Lauren
French connection probalkozott errefele,de kongtak az ürességtöl evekig,zarjak be az uzleteiket,valoszinuleg a minoseg,amit kepviseltek itt nem eladhato.
Ha ruha,akkor csakis olasz vagy francia,esetleg spanyol,dan.

Az orszagok osszehasonlitgatasa egyaltalan nem butasag, sok kozgazdasz remekul megel belole,valoszinuleg te is megtetted koltozes elott.

Sajnos mennem meg kell Londonba,de nem teszem kitoro orommel,hiszen Parizsba vagy Nizzaba menni azert kellemesebb egy picinyket.

MAMB00 2017.05.23. 16:53:55

@thegee
javasolok egy blogot: martee.hu/
Ők pár éve már Kanadában élnek, és szerintem segítenének is, ha kérdést intézel hozzájuk.
< Remélem átengedi a HA-bloggazda >

London2009 2017.05.23. 17:09:32

@vöribaba: muanyagot? Ezt nem igazan tudom ertelmezni. Donna Karen es nem Karan. Szerintem kevered a szezont a fazonnal. Ne hasonlitsd a high street meg a gold label markakat.
Nyilvanvaloan nem ismered azokat a tervezoket, akiket felsoroltam. Ha valoban a finom eleganciat szereted, akkor imadnad ezeket a darabokat.
Nekem sokkal jobban bejonnek ezek a nagy divathazakhoz kepest apro, niche tervezok darabjai. Leginkabb amiatt, mert ezeket nem hamisitjak. Ellentetben egy Diorral mondjuk. De egy szoval nem mondtam, hogy ne tetszenenek mas divattervezok darabjai is. Csak arra reagaltam, hogy szuper tervezohazak vannak itt is. Valoszinuleg nem tudtad, hogy hol keresd oket.

Parizst is szeretem, Nizzat is. : ) De engem a munkam es sok minden egyeb idekot. Szerencses vagyok, mert en imadom ezt a varost. Izlesek es pofonok, tudod.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 17:24:18

@thegee: aranyos vagy!

Nagyon erdekelne,hogy mennyire kell felni,hiszen volt egy olyan felutesed,hogy UK mar nem az a hely.... Ezt azert bovebben is kifejthetned

En is furcsakat tapsztaltam,abban a pillanatban,hogy a ferjem arrebb ment par lepest,az angol pasik rogton keresztkerdeseket tettek fel,ami korabban nem volt jellemzo,tehat alaposan megvaltozhatott a kozhangulat. 15 eve Londonban nem tapasztaltam ilyet.

Mennem kell Londonba es van bennem felsz,nezegetem,hogy vegyek- e szuras biztos mellenyt vagy fejvedot vagy a kettot egyszerre,ep borrel vissza kene jutnom a csaladomhoz.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 17:24:25

@London2009: a magyar nok szepsege nem mitikus elem,foleg,ha az angol no az osszehasonlitasi alap:))))))

A magyar tudas is elismert vilagszerte,koze nincs a mitologiahoz.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 17:24:35

@London2009: a tulzasokra nem erdemes hajlani
A brexittel sem a Uk es az EU nem jart jol,ezzel a lepessel azok az erdekkorok jartak jol,akiknek hasznot hoz a kontinensunk gyengulese.

A romlo eletnivot fokozatosan fogod erzekelni.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 17:24:44

@London2009:
Nem Draga!

donna karan:) :))))))))

nem ismered ezt a kategoriat,nem csodalom,hiszen draga es limitalt.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.05.23. 17:24:57

"Természetesen van lakáshitelünk, amit 1-2 éven belül tudunk teljesen letörleszteni. "

- hogynepersze, meg akkor sem ha koplaltok, ennyi ev tapasztalattal ilyen mynkakorben.

"Brexit óta úgy érezzük, egyre ellenségesebbé válik Nagy-Britannia hozzáállása a magunkfajtákkal szemben, "

-igen, ugy erzitek, mert csak bekepzelitek, valosagalapja nincs.

"miközben meglehetősen ingatag lábakon áll az ország gazdasága"
- hanyszor lettem leugatva, lehulyezve, mikor errol beszeltem. Az viszont teny, hogy nem a brexit miatt

puhacica 2017.05.23. 17:28:38

@vöribaba: hat babam, te tudod, hogy kell belefosni a maximumra allitott ventilatorba :D

macamuca [IHUN] 2017.05.23. 17:29:32

@Herr Géza:
Naponta látom..., horrible..., azok a gyantázatlan, szőrös, görbe lábak..., meg az ágyéktájékon fityegő hasitasi.... Vegytiszta vizuális környezetszennyezés, komolyan.

London2009 2017.05.23. 17:32:12

@vöribaba: hagyjal mar a hulyesegeddel! Dehogynem ismerem! De bakker tenyleg Karan!!! Megmertem volna eskudni, hogy Karen! Mindenesetre nincsen toluk semmim. Nem is tudok itt boltot. Viszont miota limitalt? USA-ban meg csak nem is draga. Ott emlekszem, hogy rengeteg bolt volt. Szerintem az inkabb High Street. Semmikeppen sem limitalt. Ne viccelj mar. Rengeteg belole a gagyi, ezert sem erdekel, mint korabban irtam.

London2009 2017.05.23. 17:34:17

@puhacica: ki ez a no? Valami troll? Mibe szart bele? :D De jokat elrohogok itt magamban.

2017.05.23. 17:39:12

Aki a noi divatrol akar beszelni, az a bircahang.blog.hu-n megteheti. Az az igazi forum

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: a Brexit elott is olasz makrogazdasagi mutatok voltak a UK-ben.
Ha gazdasagrol akarsz beszelni, ez a blog, nem az a blog
Sajnos Majus Tereza naponta lovi magat labon, ami a marxista Corbyn mallmara hajtja a vizet. Labour kormany eseten, nem sok jo fog bekovetkezni.

@thegee: mi laktunk Torontoban par evet, elotte Bostonban 11 evet.
Utana 2003-tol egy szolid 10+ evet a UK-ben majd vissza az USAba
Az osszehasonlitasok utan, Kanadaba nem mennek vissza. De ez sajat egyeni szempontok szerinti velemeny.

Valoszinuleg mas mozgat, pl elobb hisztiznek a konyhakovon (a la digger blog), mint mennek Manchesterbe....

Herr Géza 2017.05.23. 17:46:44

@London2009: Troll ám a javából. Vagy csak szimplán hülye, de nagyon. Majd mindjárt jön a "savas kádjaival", rá van cuppanra a témára, meg elmagyarázza nekem, hogy a Volga az egy autó. Ne aggódj, ha nem érted. Ez egy külön meccs. :)))

2017.05.23. 17:48:44

@Herr Géza: te, nezd mar meg Bali melyik orszagban van
Tip of the day: I-vel kezdodik es ndonezia-val vegzodik

macamuca [IHUN] 2017.05.23. 17:49:39

@Herr Géza:
Akartad mondani/írni: "képzet"
Ha már előhoztad ezt az "-t" , "-tt" izét....
:P

London2009 2017.05.23. 17:50:35

@Herr Géza: jajj ne, a hulye az en vagyok! Mar emlekszem! Oh, akkor be is fejeztem a diskurzust. A stilus meg az intelligencia mar atjott, de most beugrott az a legutobbi eszmefuttatas. Ugy latom nagyot mondani is szeret a holgy. Na de itt abbahagyom mert HA mindjart rank szol. : )

London2009 2017.05.23. 17:52:30

@Soros Putin Csarli: miert a Szomszedok tema mivel volt jobb? : ) Meselj mar egy kicsit. Engem nagyon erdekelne, hogy miert nem valt be Kanada.
Manchestert en sem birnam egy napig sem. Egesz Eszak Anglia a halalom.

Herr Géza 2017.05.23. 17:53:51

@macamuca [IHUN]: Ööö, WTF? A "képzett" az miért is lenne hibás???? Vagy én vagyok eltévedve?

Arthamyr 2017.05.23. 17:57:50

@Herr Géza: A képzetteknek is lehetnek tévképzetei...

Herr Géza 2017.05.23. 17:58:46

@Soros Putin Csarli: Jajjj, kicsire nem adunk ugyebár.... :)))) Ha ezzel jövök, máris szőrszálhasogató, meg kákán is csomót kereső vagyok. Meg magas lóról is beszélek. Én??? Soha....:)))))))

2017.05.23. 18:00:09

@London2009: a Szomszedokat nem igazan ismerem, meghagyom nektek. Az kimaradt az eletembol.
A Mezga csaladot ismerem csak a magyar klasszikusok kozul

Eszak Anglia legalabb olyan pocsek szamomra, mint egy szombat delutan az Ikeaban

Herr Géza 2017.05.23. 18:01:45

@Soros Putin Csarli: Na de Charlie, nem is ismerek rád.....,:)))))) A megfontolt, nyugodt erő kiakad???? :D

2017.05.23. 18:04:08

@Herr Géza: dehogy
Teljesen joszandek vezerelt. Valami divatosat akartam ajanlani, ami mindig divatos marad, nem csak egy szezon.
Es biztonsagos, pl lezerkard allo, akkor gondolom mar kesallo is

London2009 2017.05.23. 18:04:44

@Soros Putin Csarli: Na jo, azert ott is vannak szep helyek. A Lake District gyonyoru.
Allitolag az IKEA egy komoly parkapcsolati proba. Ha azt is kibirja a par, akkor lehet, hogy lesz jovojuk egyutt. Meg nem mertem probara tenni magunkat, igy inkabb online rendeltem mindent. :D
Szoval, Kanada?

Arthamyr 2017.05.23. 18:07:53

@London2009: A pár melyik felét terheli jobban? :) Nem tudom elképzelni, hogy Európa tetszőleges régiójában nincs olyan hely, ahol jobb lenni, mint az Ikeában.

2017.05.23. 18:09:30

@London2009: mar osszeallitottam a pokol 7 bugyrarol a listat (habar az en vallasomban ez nem letezik), es az Ikea benne van a 7-ben

London2009 2017.05.23. 18:11:49

@Soros Putin Csarli: egyetertek. Mi a tobbi?
Nalam egy kora reggeli spinning ora is eselyes. :D

Arthamyr 2017.05.23. 18:14:09

Szerintem korrekt az ikea, 2-3 sör áráért lehet venni vállalható bútorokat. :D

Herr Géza 2017.05.23. 18:14:49

@Soros Putin Csarli: Az nálam is idetartozik. Pedig nekem még vallásom sincs. :D

2017.05.23. 18:14:52

@London2009: Szaudi, Iran, Olaszorszag, Irorszag, Mexico City, Swindon, Ikea

London2009 2017.05.23. 18:19:21

@Soros Putin Csarli: ja, hogy konkret helyek. Oke. Iranban meg Swindonban meg nem voltam. Ne mar, hogy Irorszag meg Olaszorszag. :DD
DF-e nekem sem kedvencem.

Herr Géza 2017.05.23. 18:20:46

@Arthamyr: Két-három sör áráért? Mit? Fali polcot? Vagy ilyen drága a sör nálatok? Ja biza, Svédország! Szar lehet arrafelé, ha az emberfia éppen nem egy Billyt akar venni, hanem benyomni egy sört... :)))))

London2009 2017.05.23. 18:25:31

@Arthamyr: en lany vagyok, de utalom az IKEAt. Ha valami kell onnan, akkor szerencsere van online shopping es home delivery! Inkabb kifizetem a hazhozszallitast, csak ne kelljen odamennem. :D

Arthamyr 2017.05.23. 18:30:35

@London2009: Mi még az összeszerelésért is fizetni szoktunk...

Csodabogár 2017.05.23. 18:42:47

@vöribaba: Fogd vissza magad. Az őszinteséget általában senki nem szereti.:-(

gabors 2017.05.23. 18:54:13

tegnap robbantottak ma meg Meghalt Roger Moore mi lesz a vilaggal

Shanarey 2017.05.23. 18:54:27

Menni, vagy nem menni, ez itt a kérdés.

Szerintem angol útlevéllel egyszerűbb lenne az a Kanadai lét. Én adnék két évet ennek a dolognak, hiszen itt mégis össze raktatok egy életet, amit Kanadában majd újra kell kezdeni. Amit itt (UK) elkezdtetek, azt fejezzétek be, legyen meg az állampolgárság, s ha bármi gond van akkor van hová visszatekeredni. Manchester amúgy nekem nem tetszik, ritka ronda nagy szmog felhő van a város felett, vagy én járok arra mindig rossz időben.

thegee 2017.05.23. 18:57:17

@MAMB00: Köszi, ezt mindenképp lecsekkolom majd!

Arthamyr 2017.05.23. 18:58:18

@Csodabogár: Miből gondolod, hogy bárkinek is baja lenne az őszinteséggel?
Persze amikor valaki (alig) burkoltan henceg a világlátottságával, igényességével, a világlátását lenézően, erőszakosan, vak hittel próbálja mások torkán lenyomni, viszont emellé nincs hozzászólása, ami nem úgy néz ki, mint amit odafostak (helyesírási hibák, tördelés stb.), az embernek nem az őszinteség jut elsőre eszébe.

thegee 2017.05.23. 19:03:32

@vöribaba: szerintem azért félni nem kell, egyszerűen arról van szó, hogy talán több a bunkó/kirekesztő megnyilvánulás mint korábban, de én ezt eddig csak szóban tapasztaltam, és nem is ismerek olyat, akinek bármi baja esett volna abból kifolyólag, hogy máshonnan jött. Én megfordulok időnként Londonban a munkám miatt, de még nem éreztem, hogy ilyen eszközökhöz kellene folyamodnom. Tottenham gázosabb részeit azért kerüld el, de ez Brexittől abszolút független tanács. :)

London2009 2017.05.23. 19:04:26

@Arthamyr: vilaglatottsag meg igenyesseg? Na ne! :DD

Vibi 2017.05.23. 19:13:06

@thegee: ha ez igy van, akkor vegkepp nem ertem, hogy miert problema kifizetni a 80 ezer fontot arra a bevizsgalasra, amit emlitettel? El kell adni a hazat, amibol elindul a vallalkozas. Nem is ertem, igy hogy merulhet fel, hogy barhova el akarjatok koltozni? Ha a lakasarak alacsonyak feletek, amibol Nottinghamshire, Derbyshire vagy meg eszakabbra tippelem a helyet ahol laktok, az alberletarak is igen kedvezoek. Akar 400 fontert is kaptok egy ketszobas kertes hazat havonta. En biztosan ezt az utat jarnam, de valamiert ugy tunik, hogy ez bennetek fel sem merult.

Arthamyr 2017.05.23. 19:13:12

@London2009: Fake it 'til you make it? :)

thegee 2017.05.23. 19:14:11

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: imádom, mikor mások a zsebemben turkálnak.
Azt sem tudod, milyen munkakörben dolgozunk. És nem, nem koplalunk, ha annyira érdekel, mit eszünk, akkor pl elárulom neked, hogy húsból szinte kizárólag bio-t veszek és zöldségből, gyümölcsből is többnyire. A meki árából kiváló fogásokat készítek ezekből az alapanyagokból itthon a konyhámban. Ez biztosan hihetetlen a számodra, de még étterembe is be szoktunk ülni.
Mint mondtam, nem aszkéta életmódot élünk, egyszerűen megnézzük mire érdemes költeni. Az egészségen sose spórolnék.
Azt, hogy minek van valóságalapja, hadd döntsem már el én, mikor a saját személyes tapasztalataimról beszélek. Persze ettől még más embereknek lehet más a valósága, attól függően hol él és milyen arcokkal fut össze. Én elhiszem, ha te a saját tapasztalataid alapján máshogy érzel és örülök is neki, de ezt légyszi ne vetítsd már ki mindenki másra.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.23. 19:18:07

@Csodabogár:
Hidd el ha őszinte lenne akkor semmi baj nem lenne, viszont azt az állapotot a népnyelv teljesen másként írja le.

thegee 2017.05.23. 19:18:46

@Vibi: olvasd már el mégegyszer a poszt ide vonatkozó részét, a bevizsgálás 200ezer font, nem 80. A 80 millió forintot azért írtam zárójelbe, hogy akik nem itt élnek azok is kb lássák, miről van szó.
A másik dolog, hogy nem mindegy, hogy 10ezer fontot kockáztatsz egy vállalkozás beindításakor vagy pedig annak a sokszorosát! Azért hidd el, hogy a pénzünkért keményen megdolgozunk és mint mondtam nem keresünk marhasokat, csak szimplán jól, és tudunk vele gazdálkodni.

kék madár 2017.05.23. 19:21:18

@thegee: re @Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: ne huzd fel magad rajta, trollkodni jar ide, de erdemben meg nem szolt hozza semmihez

thegee 2017.05.23. 19:23:40

@Shanarey: Köszi a tanácsot. Manchester egyébként nekem sem tetszik, csak dolgozni járok oda.

macamuca [IHUN] 2017.05.23. 19:25:42

@vöribaba:
Drága és limitált: neked lehet, hogy drága és nehezen elérhető, de nekem pld nem az. A DKNY Gold a napi "adagom", ruciban mást (más stílust) favorizalok, a MAC is lazán fogyócucc. Takanyó létemre.
Kinek mi a drága, ugye, no és kinek milyen fogalmai/ismeretei vannak stílus, minőség, etc. terén...

thegee 2017.05.23. 19:26:45

@kék madár: köszi a felvilágosítást, akkor már mindent értek...

London2009 2017.05.23. 19:28:48

@macamuca [IHUN]: jajj, hagyd! Tok hulye voltam, hogy en is belekezdtem. Mar korabban ra kellett volna jonnom az ellentmondasokbol, hogy ertelmetlen a vita. Ezek High Street markak, abszolut megfizethetok. Az mas kerdes, hogy kinek tetszik, meg kinek nem, no meg, hogy kinek mi a draga. Meg egyszer elnezest, hogy belementem ebbe a temaba! Kar volt! Csak az angol divattervezoket szerettem volna megvedeni. : )

2017.05.23. 19:30:37

@kék madár: pedig van igazsag benne amit mond
A UK gazdasag mar jo ideje nincs jo helyzetben. A szocialis kiadasokat nagyon vissza kellene fogni. Egyik part sem meri megtenni. Pedig nem lesz mas ut.
Az egeszsegbiztositast sem fogjak tudni fenntartani ingyen sokaig. Europa legnagyobb munkaadoja az NHS (National Health Services), olyan szintu penzugyi dilettantizmussal parositva, amilyet ritkan latni

kék madár 2017.05.23. 19:35:28

@Soros Putin Csarli: Trump is neha igazat mond, amikor pl. az ellenkezojet mondja annak amit tegnap, neha veletlenul, minden szandeka ellenere is beletrafal a tenyekbe :)

nyuszigonosz 2017.05.23. 19:35:39

@thegee: Végigolvasva és átgondolva a dolgot, amiröl írsz.
Én azt ajánlanám, hogy: megszerezni az állampolgárságot, addigra kifizetitek a ház hitelét is ( mint tán írtad még két év ) és aztán megpróbálni Kanadát. Jobb eladni egy házat, ha már nincs rajta hitel.
Könnyebb visszamenni, ha megvan az állampolgárság is. Ha szükség lenne rá, visszamenni.

Ez a Start Up Visa program, ez gondolom két év múlva is lesz, vagy valami hasonló biztosan lesz.

macamuca [IHUN] 2017.05.23. 19:36:00

@Herr Géza:
Van, akinek "képzett"-sége van, és van, akinek "képzet"-e.
Utóbbi birtoklása eredményezi azt, hogy kalandvágyból nekivág Londóniának, hogy "britt"-eket nézzen, aztán frászt kap, mert rádöbben, hogy szúrásbiztos mellény és fejvédő nélkül jött-ment, és hallgatta a "britt" hapsik keresztkérdéseit.
Az az egy kis -t (hiánya, vagy megléte, a valóságban!!) ilyen sokat jelent(het)...
(a :P szmájlit is tessen figyuzni az ominózus komment végén! ;) )

2017.05.23. 19:39:39

@kék madár: ezt rossznak mondod, mert nekem Hillarytol megjobban felall a hatamon a szor.
Mondjuk Trump sem a szivem csucske. Es amit csinal, az inkabb kapkodas, mint barmifele strategiai terv kivitele.
A szaudi vizitje meg egy szegyen.

Vibi 2017.05.23. 19:41:08

@thegee: bocsanat, nem akartalak felhuzni, meg lehet meg is jelenik a valaszom, amit eloszor irtam, szoval ha nem hat nem. Megertem. En ugy inditottam el a vallalkozasomat, hogy a fonokom egy honapot tolt a jutalekom kifizetesevel. Ez nalam nem olyasmi amivel szeretem ha viccelnek. Igy felmondtam, nem volt csak egy havi fizetesem a zsebemben, meg nemi penz a hitelkartyamon. Viszont hittem abban, ha neki tudtam csinalni, magamnak is fogom tudni. Nagy riziko volt, mert az osszes alkalmazottam bereert onnet en feleltem es hat a kozintezmenyek itt is szeretnek kesve fizetni sajnos. De nem bantam meg bator dontest hozni. Remelem nektek is sikerul vegul jol donteni.

Shaktee 2017.05.23. 19:43:26

@montroyal: nemigen bizik a város. Jobbak a pingvinek egyszeruen..

De! csodak vannak...

Go Sens Go!!!

kék madár 2017.05.23. 19:45:00

@Soros Putin Csarli: Trump egy 6 eves gyerek ertelmi szintje alatt kapalodzo egoista, narcisszista barom, Hillary ehhez kepest egy feludules lett volna, mar milliok szivjak az agyatlan, oncelu donteseit.

Shaktee 2017.05.23. 19:45:58

@kék madár:

Nem tudd meg mennyit emlegették a moront a jo new yorkiak..az idegenvezetotol, az utca embereig. De mint latod vannak kivételek is.

Nem..nem a Hillaryra celoztak.

2017.05.23. 19:46:19

@nyuszigonosz: nem ertem mi a gond egy hiteles haz eladasaval
A hitel maradekat levonja a bank, a tobbit megkapja a szamlara

En mondjuk inkabb azt nezem, hogy merre mennek az arak abban a regioban, ahol vett. Nagy valoszinuseggel a Brexit nem fog jot tenni az eszak angol hazaraknak. Ha esetleg a marxista Corbyn alakit kormanyt, akkor meg exponencialis hazar eses varhato

Egyszer vettem Skociaban, a vilag vegen, egy fold darabot par szaz £-ert az ebayen. Most meg par ezret er.

P.Elliot 2017.05.23. 19:47:27

@thegee: Jo kis poszt, okosan csinaljatok, mindent csak lassan, ovatosan ahogy eddig is tettetek.
Ez a Kanada nem rossz otlet, szerintem fogjatok szeretni de mogetek kell az angol allampolgarsag biztositeknak mert hirtelnul lehetnek olyan intezkedesek amit nem is almodsz es a ket szek kozul a foldon, / Magyarorszagon/ talalhatjatok magatokat. 2 ev nem nagy ido, addig is felkeszultok, tudakozodtok, meg penzt gyujtetek. Az angliai lakast el ne adjatok addig amig nem holtbiztos a Kanadai letelepules, adjatok ki addig.
Ami a vallalkozast illeti, en egyetlen egy ilyenrol tudok itt az Usaban ahol ismerosok ismerose kihozott egy otthon jol mukodo vallakozast ami itt is ment volna ha ugy allnak hozza. Harom ember csinalta volna, a magyar ugy gondolta hogy eleg ha kihozza a 200 ezer dollanyi osszeget hozza, a masodik partner meg intezkedjen, a bevizsgalasokat csinaltassa istenverte sok penzert, egyiket a masik utan, olvasztva a penzt holott csak az egyik fajtajat gyartottak volna de ugy gondoltak hogy legyen meg a tobbi is, / barmok/, a harmadik dolgozott volna igazabol a masodik segitsegevel, uzletkoto nem volt, egyik a masiktol varta volna hogy keressen munkat, erthetetlen, de igy volt. 6 honap sem telt el, az uzlet befulladt holott az itteni ilyennel foglalkozok tele voltak munkaval, a 3 partner egymast hibaztatta, meg is loptak egymast meg birosagi dolog is lett belole, feljelentette egyik a masikat es kiderult hogy a feljelento is lopott a penzbol, az elso tulajnak ugrott a 200 ezer dollarja, atkozodva ment haza, a masik ketto meg perelgette egymast.
Semmi komoly tervezes nem volt, semmi marketing dolog, utananezes, hirdetes, semmi, igy aztan nem lett belole az a gazdagsag amit megalmodtak maguknak es meg a penzes pasast is tonkretettek.
Ez az egyetlen amirol tudok bar valoszinu hogy sok sikeres uzleteles van itt amit kulfoldrol hoztak, itt konnyu vallalkozni csak erteni kell hozza es ovatosan koltekezni abbol az indulo tokebol.
Sok szerencset nektek, szerintem lesz, mar eleve ahogy leirtad itt hogy jo fizetesbol eltek de beosszatok, terv szerint eltek, emlekszem hogy valaha mi is pontosan ugyanezt csinaltuk es milyen jol bejott....
Amit a gyerekaldasrol irtal, ha nem sikerulne akkor ott van orokbefogadas, egy 2-3 ev koruli koloknek nagyon szereto szulei lehettek, a gyereknek meg ti mert azert az mindig a fejeben lesz felnott koraban is hogy engem leraztak de itt ezek felneveltek, a gyerek aze aki felneveli, ti leszek azok akiket szulokent szeret.
Sok szerencset az elethez, bizniszhez.

2017.05.23. 19:48:12

@kék madár: a sajat kis birodalmat teljesen jol elmanagelte
Amit egy 6 eves nem tudna.

Vibi 2017.05.23. 19:49:32

@Soros Putin Csarli: Corbynnak kb annyi eselye van kormanyt alakitani mint nekem. Mi a ferjemmel csak azert fogunk eletunkben eloszor a libdemekre szavazni, hogy a toryknak ne legyen tulhatalmuk a parkamentben. Mert hogy nyerni fognak az biztos.

thegee 2017.05.23. 19:54:44

@Vibi: Nem semmi a történeted és gratula, hogy onnan indulva sikerre vitted a vállalkozásodat!

2017.05.23. 19:55:48

@Vibi: jonnek fel, mint a talajviz
Ahanyszor Tereza kinyitja a szajat, Toryk es a GBP meyrepul, lasd demetia tax

Labour meg ettol az orulttol nem hajlando megszabadulni. Pedig kellene egy ertelmes ellenzek a Westminsterbe, kulonben nagyon elkapatjak magukat a Toryk.

Vibi 2017.05.23. 19:57:00

@Soros Putin Csarli: ha hinni lehet a hireknek, akkor kb egy centtel sem gyarapodott amit az apja rahagyott, kizarolag nullan tudta tartani, ami azert nem nagy teljesitmeny, ugy hogy managerek, tanacsadok dolgoznak neki.

Shaktee 2017.05.23. 19:58:08

@kék madár: @Soros Putin Csarli:

Nem tudhatod hogy mennyire jol menedzselte a 6 éves szintu Pres az uzleteit., hiszen senki nem látta az adobevallásait.

Annyit tudunk hogy csak a Trump név maradt meg az epuleteken, már ahonnan le nem szedték a cégért.

thegee 2017.05.23. 19:58:10

@P.Elliot: Nagyon köszönöm a biztató sorokat, ez most nagyon-nagyon jól esett. Ha jól sejtem, szép élettapasztalat van mögötted :)
Durva amit az ismerős ismerősének a vállalkozásáról mesélsz, el is hiszem, hogy van ilyen. Sajnos sokan nem gondolják át, hogy mit csinálnak és kire bízzák a pénzüket.

kék madár 2017.05.23. 20:01:59

@Soros Putin Csarli: ket dolog miatt managelte magat erre az anyagi szintre: dusgazdagon indult, es mindenben gatlastalanabb es konyortelenebb volt mint a konkurenciaja, csak a szerencsejen mult, hogy nem csuktak le ado es egyeb csalasok miatt. Most nem lesz.
De ha barmilyen szinten elismered a munkassagat, azzal magadrol mondasz velemenyt (sokak szemeben elismeresre meltot, tele van a vilag szexista, gatlastalan, rasszista csokevenyekkel) de en errol nem szeretnek tobbet veled tarsalogni.

Vibi 2017.05.23. 20:03:53

@thegee: el szabad/tudod arulni hogy mi kerul 200 k-ba barmilyen bevizsgalason? En max gyogyszeriparban tudok ekkora penzt elkepzelni, de mondjuk en meg nem is vizsgaltattam be semmit @Soros Putin Csarli: en meg azt olvasom hogy a brexit ellenzoi fogynak rohamosan, amit meg is ertek, hiszen pszichesen mindenki a nyertes taborhoz akar tartozni, aminek most leginkabb a toryk tunnek.
A ferjem mondogatja, hogy ez a sztori lefutott mar egyszer. Akkor is a munkaspart leirta magat, aminek kovetkezteben mindenki a torykra szavazott, majd felemeltek az adokat, eltuntettek a gyarakat es lam eljutottunk ide, mert a hatalomra kerult labour meg beengedte a bevandorlokat. A tortenelem mindig ismetli onmagat.

kék madár 2017.05.23. 20:06:28

@swing gitan: egy maffiozo szinten managelte a bizniszeit, csak az ugyvedei tudtak arrol is meggyozni, hogy nem kene a vele kritikus ujsagirokat kinyiratnia, mert rosszul sulhet el (ora nezve is)

Shaktee 2017.05.23. 20:08:17

@kék madár:

off

Nezted..vagy nezte valaki az uj Bernie Madoff filmet a hetvegen?

on

nyuszigonosz 2017.05.23. 20:10:39

@Soros Putin Csarli: Nincs a világon semmi gond egy hitelezett ház eladásával. Mert nincs, úgy van ahogy írod.
De pont mire azt kifizetik, meglehet az ottani állampolgárságuk is.
Ha esetleg vissza akarnának majd térni Angliaba, akkor az jól jöhet.

Az viszont lehet, hogy a házuk két év múlva jóval kevesebbet fog érni - esetleg - mint most.

2017.05.23. 20:14:14

@Vibi: hat a gyarak egy jo resze mar Thatcher alatt eltuntek (nem feltetlen miatt, de kb az eraban akkor tuntek el). Felnott mar egy teljes generacio csak benefiten, akik soha nem lattak a szuleiket dolgozni menni.
Az megint mas kerdes, hogy igen gyatra a rendszer, nem osztokel munkara, atkepzes igen gyenge a UKben

Szerintem, amennyire en latom, az van, hogy elfogadtak, hogy lesz Brexit. Mert az ugye megsem lehet, hogy "bocsi, meggondoltuk magunkat, megsem".
Namost, ebbol kellene a legjobbat kihozni.
Merkel (mert ugy gyakorlatilag o diktal), most kicsit busy a sajat valasztasaival, meg a gorogokkel megint nincs deal, penzt kellene nekik adni a feneketlen perselybe, hogy az eurot ne huzza le. A nemet valasztas elott, nem fog adni

A nemet valasztas meg a gorogokre rakenyszeritett ujabb ertelmetlen deal utan majd jobban raernek Brexittelni az EUban is.

Shaktee 2017.05.23. 20:15:03

@kék madár: vadiuj, premier volt.

Dreyfuss meggyozobb volt mint Robert de Niro - nekem, arnyaltabb, hihetobb. Michelle Pfeifer es Hank Azaria embertelen jok az uj verzioban, s Bernia fiai is..

2017.05.23. 20:17:20

@kék madár: kerdesed respektalva van

gabors 2017.05.23. 20:23:16

@swing gitan: lattam !!! mult het hetvegen volt (talan) jo hosszu ket reszben

Vibi 2017.05.23. 20:25:22

@Soros Putin Csarli: ezzel kb egyet is ertek. Amit en latok, hogy itt mindenki berendezkedett mar arra, hogy nem lesz semmilyen deal az eu-val. Valoszinuleg a valas arat kifizetik, addig a tamogatasokat behuzzak, aztan majd 5 ev mulva lesz valami. Epp csoda is tortenhet, mondjuk az Eu szetesik, vagy megindul a ketsebesseg fele es akkor meg az is lehet, hogy a britek megusszak. Ha abbol indulok, ki hogy az eu zsarolasabol mindig jol jottek ki, akkor ez most is igy lesz. Uzleti szinten mi azt tapasztaljuk, hogy azok a belfoldi beruhazok, akik eddig probaltak kulfoldi partnert talalni, inkabb orszagon belul koltenek. Eddig mi nem panaszkodunk. Bar az teny, hogy rendes dolgozot talalni szinte lehetetlen.

Shaktee 2017.05.23. 20:26:18

@gabors: felét lattam csak Mariottban - Glenpoint in Jersey, a hokimeccs kozben..majd itthon nekilatok.

Ember, minden respektusom neked. azzal az embertelen forgalommal csatazni minden nap!!!!! atyavilag..4 eve voltunk, sokkal kemenyebb most...

nyuszigonosz 2017.05.23. 20:30:34

@Soros Putin Csarli: Igen, még a Vaslady idejében zártak a gyárak de a sok sok bánya is - mert felújításra szorultak volna, na az nem lett, zárás lett és óriási tömeg lett munkanélküli.

Aztán már 2004-ben az angolok felrúgták azt az EU megállapodást, hogy az akkor EU-hoz csatlakozó országok ( Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország ) állampolgárai 7 évig nem telepedhetnek le szabadon más EU országokban , csak abban az esetben, ha kimondottan munkaszerzödéssel mennek oda, vagy szezonmunkára, de csak arra és utána megint hazamennek.

Szóval nem átképezték a munkanélküli réteget, hanem azok szépen elültek a segélyen és a tényleges munkákra mentek mások.

gabors 2017.05.23. 20:32:19

@Soros Putin Csarli: ": a sajat kis birodalmat teljesen jol elmanagelte" itt melyik billiardos csodre gondolsz ???

sajnos az USA-gazdasagi berendezkedese nagyon lejt a csalo gazdagonak ... ha olyan jo lenne az managelve nem kellene mindent titkolni ...

thegee 2017.05.23. 20:34:29

@Vibi: mi is nagyot néztünk, mikor megtudtuk, nem kell olyan különleges iparágra gondolni mint a gyógyszeripar, de erről többet most nem szeretnék mondani. Más országokban régóta használják, nem egy kockázatos dologról van szó, de Európában új. Azért ránézünk időnként, hátha ez változik.

Vibi 2017.05.23. 20:45:42

@thegee: ha igy all a helyzet, az mas. Viszont akkor azt mondod, hogy Amerikaban es Kanadaban eladhato, vagy hasznalhato a termek, szolgaltatas akarmi. Ebben az esetben en elinditanam innen a kanadai vallalkozast. Nyilvan egyikotoknek van ebben tapasztalata szoval, hivast intezni innen is lehet, partnereket talalni innet is lehet. De lehet hogy ezt rosszul itelem meg, mert nem tudom, hogyy mi az amiben uzleti fantaziat lattok. En maradnek itt es epitenem innen a vallalkozast. Aztan ha mozdul valamerre, akkor ha megeri koltozni is lehet.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 20:46:59

@thegee: a profeta szoljon beloled! Talan csillapodott a kozhangulat a lengyelek halalra verese òta.

Sok angol,csaladdal talalkoztunk tavaly ,miutan calais- n at jottunk adodott a bevandorlas kerdese es sajnos a lengyeleket,magyarokat nagy gyulolettel emlegettek minden csaladban mar a szavazas elott,illetve

,odaleptek hozzam vadidegenek hogy honnan jottem,miert. A ferjem jelenleteben abbamaradtak ezek a kerdesek vagy oda sem mertek jonni,nem mertek zaklatni.

Visszagondolva,talan az idegen rendszam es szo valtotta ki a nem kivant figyelmet . A rendszam miatt celtabla lehetek megint.

Vadalmaaaaa 2017.05.23. 20:47:36

The gee: kanadai ismeroseim kozul nagyon sokan dicserik az orszagot , a lehetosegeket

Egy IT- s ismerosom hivott is,student visa- val kezdte,emlitette,hogy nagyon olcso foldet venni ,letelepedett

Aki hazassagot kotott panaszkodik arra,hogy ot evig nem johet haza,csak csaladi halaleset okan,ami be is kovetkezett,ket heten belul visszament.

Mindenki azt meseli,hogy a helyiek nagyon kedvesek,konnyen megy a beilleszkedes.

Gondolom nincs olyan gyulolethullam,mint UK- ban

A hideg viszont egy mas kerdes,az aruvalasztek is szerenyebb,viszont az egeszsegugy jobb GB- hez kepest is.

A csalad latogatasa miatt nagyon megertem a dilemmad.
A csaladnal nincs fontosabb.

Herr Géza 2017.05.23. 21:26:50

@macamuca [IHUN]: Hát a hamut szórom rendesen a fejemre! Lehet, hogy a "britt divatdáma" ennyire kiakasztott? Lehet. :))))

Shaktee 2017.05.23. 21:26:53

@vöribaba: Nem értem, hogy tudták a férjed kinézete miatt "nem zaklatni" a magyar rendszámmal? Férj nem europai szarmazasu?

Herr Géza 2017.05.23. 21:36:59

@Arthamyr: Oké! De ez "bútor" ? Biztos vén vagyok, de nálam a bútor minimum egy szekrényt, fotelt, önálló polcot, stb. jelent. Naná, hogy kapsz az IKEÁ-ban fürdőszobatükröt (is) három sör áráért, de az még nem "bútor". Csak fogalmi zavarok tisztázása ügyében szólnék vala.... :)))

Herr Géza 2017.05.23. 21:42:22

@Arthamyr: Jajj. Ikea bútort bármikor, bekötött szemmel is semmi oerc alatt rakok össze. Csak egy komoly doboznyi maradék alkatrészem van ikeás cuccokból. Ááa, én utálom az Ikeát. Olyan snassz! :)))))))))))

puhacica 2017.05.23. 21:49:27

@London2009: a mienk mar tobbszor is kiallta a probat. pedig ugye hazasok se vagyunk. ;)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.23. 21:53:09

@London2009: mrs. clayton dö szekönd, magyar változatban

Herr Géza 2017.05.23. 21:53:20

@thegee: Megkaptad te is az okosságot a "mindenki által ismert multinál felelős pozícióban dolgozó" trollunktól. :) Nyugi! Van nála rosszabb is! :))))))

puhacica 2017.05.23. 22:06:33

@Csodabogár: ezt nem oszintesegnek hivjak. teljesen mas szo passzol ra.
en is oszinte vagyok, sokan "utalnak" is erte gondolom, de talan nem gondolnak olyannak, mint onagysagat. :)

2017.05.23. 22:08:52

@Herr Géza: en biciklit szereltem szet es aztan ossze meg gyerekkorban ugy, hogy az osszeszereles utan maradt egy rakas alkatresz

puhacica 2017.05.23. 22:09:14

@Golf2: az jo lenne, egy macskafarm!!! :D

M. Péter 2017.05.23. 22:10:37

@nyuszigonosz: Nem volt ilyne megállapodás, hanem minden ország korlátozhatta 7 évig az keleti tagállámok polgárainak szabad munkavállalását. 3 ország nem korlátozta, az Egyesült Királyság, Írország és Svédország. A svédek korlátozni akarták, csak koalíciós kormány volt, és nem tudtak megegyezni.

thegee 2017.05.23. 22:11:42

@Vibi: ezen még lehet, hogy egyszer elgondolkodunk.

M. Péter 2017.05.23. 22:12:17

@swing gitan: Több cége ment csődbe, összesen több milliárd dollár adóssággal.

Shaktee 2017.05.23. 22:18:56

@M. Péter: Ha csõdbe viszi amerikát akkor mi is pórul járunk.

Arthamyr 2017.05.23. 22:21:25

@Herr Géza: Egyezzünk ki "használati tárgyakban" (mi a tököm a tükör, valóban decoration alatt van az oldalon, de az elég jóindulatú?). Az ágy melletti szekrényeink sem voltak drágák (bár azok már egy üveg jobb bor árába is fájnak). A lényeg, hogy ár-érték arányban elég jó, és van mindenhol. A feleségem szokott venni mindenféle biszbaszt is időnként, de azt még az én fogalmatlanságommal sem lehet bútornak nevezni.

Herr Géza 2017.05.23. 22:27:43

@Soros Putin Csarli: Azt meghiszem. Csak nekem nem azért van egy cipősdoboznyi Ikea-bizbaszom, mert "kimaradt", hanem biza az Ikea nem az a fajta cég, hogy ha a polchoz 4 pöcök kell, akkor tuti 4 lesz a csomagban (esetleg 3 :D), hanem inkább egyel több. Ez itt (nem) a reklám helye... Anyáztam én már eleget az Ikeára (leginkább az "azonnal elvihető", de mégsincs és nem is tudni mikor lesz témakörben), de egyet be kell ismernem: a cuccok alkatrészei mindig ott voltak a csomagban hiánytalanul, ha valamit én eltörtem/elhagytam/akármi, akkor az ügyfélszolgálaton mindig ingyen kaptam alkatrészt, még csak blokk sem kellett, hogy ott/mikor vettem a bútort. Ezért igenis emelem a kalapom előttük. 9

Arthamyr 2017.05.23. 22:33:19

@Herr Géza: Én is megküzdenék vele, de legutóbb magyar srác jött, itthonról dolgoztam épp, töltöttem egy whiskey-t, aztán jól elbeszélgettünk. Lebeszéltük, hogy a nappaliba is rakja össze a nem-ikeás bútorokat is.
Az íróasztalokat összeraktuk mi is, de mivel a rendelt dolog árának bizonyos százalékáért rakják össze, kiszámoltam, hogy fél nap legózás helyett inkább kifizetem a szakembert, jobban járok. Az ágyakkal a bácsi is elidőzött kicsit, pedig nem először csinálta.
Legutóbb meg falat kellett fúrni, és fúrónk sincsen. Kb. precíziós csavarhúzókészletem van, számítógép és bicikli buzeráláshoz, azt annyi. :) Meg kalapács, mert az mindig jól jön (mint a szekerce, bár azt gondoltam ide a műfüves kertbe felesleges). :D

Herr Géza 2017.05.23. 22:36:23

@Arthamyr: Mint látod semmi gondom az Ikeával, sőt... Csak a "két-három sör áráért bútort veszünk" kitétel volt nekem erős, mert annyira azért nem is olcsóak...:))))
Mondjuk a feleségem "ugorjunk be az Ikeába pár percre" ötletétől a világból is képes vagyok kiszaladni. Inkább addig "beugrok" a közeli fehérneműboltba, az tuti izgalmasabb! :)))))

Arthamyr 2017.05.23. 22:42:31

@Herr Géza: Én kizárólag élelmiszerboltba (hentes, halas, italos, zöldséges, sajtos stb. is beleértve) megyek örömmel.
A többit rábízom a szakemberre (a feleségem), ha lehet. A bútorválasztáshoz kimentem, de az nem rendszeres program.

nyuszigonosz 2017.05.23. 22:44:48

@M. Péter: De, volt megállapodás, söt az akkor EU-ba belépett országok belépési szerzödéseiben is benne volt ez a kitétel.
Ausztria és Németország kezdeményezte/ kérte ezt és 15 akkori EU tagország csatlakozott ehhez a megállapodáshoz. Igaz, a "kisbetüs részletekröl" hogyan-hány évig tart a korlátozás meg ilyenek, minden ország saját maga dönthetett.

Az Egyesült Királyság, Írország és Svédország nem korlátozta, ez igaz, de sem Írország sem Svédország nem panaszkodott emiatt azóta sem sehol.
Az Egyesült Királyság meg ugye igen.
És ez már ezért sem szép, mert nem az EU, Brüsszel, Merkel meg tudomisénki döntött helyettük akkor, hanem ök saját maguk.

Arthamyr 2017.05.23. 22:46:24

@tanato: Takaros munka. :/ Pedig nem is tűnik annyira prosztó környéknek, ha a képen az van, ahol történt.

Arthamyr 2017.05.23. 22:50:47

@puhacica: A macska hogyan hasznosítható? Vagy magát a farmon tenyésztett jószágot kellene árulni?

2017.05.23. 22:51:16

@Herr Géza: hat, mert te a nemeteknel vagy
Nalam allandoan hianyzott csavar, de meg ilyennel is, hogy hintalo. Vissza nem megyek az Ikeaba a hintalo hianyzo csavarjaert!
Ugyhogy, faragasztot hasznaltam

2017.05.23. 22:53:04

@nyuszigonosz: emlekeim szerint, akkor Blair a UKben borzasztoan alabecsulte majd a bejovendo lengyeleket (lengyel gyujtonev kelet-europaira)

nyuszigonosz 2017.05.23. 22:56:57

@M. Péter: Amúgy még hozzátenném, hogy 2004, szóval az EU-s csatlakozás elött is nagyon sok -sok mindenki dolgozott az EU területén az akkor még nem tagállamokból .
Nemcsak mezögazdasági idénymunkások, hanem építkezéseken alvállalkozó magyar-cseh-szlovák-lengyel vagy más vállalatok munkásai, de különbözö hiányszakmákban is, és sok sok magasan képzett mérnök, orvos, kutató, fejlesztö is. Csak az olyan jellegü letelepedés volt korlátozva 2004-töl, ha valaki nem konkrét munkára jött volna pl. Németországba.

Soros Putin Csarli (törölt) 2017.05.23. 22:58:45

@Arthamyr: hintaszarvas, de hogy nez mar ki leirva???
m.ikea.com/us/en/catalog/products/art/50060713/

Csodabogár 2017.05.23. 22:59:15

@Herr Géza: Szerintem az ikea rengeteget romlott. Mostanában már nem is megyek oda semmiért, Pesten elviselhetetlen, mert gyerekes anyukáknak az a program, hogy megyünk az ikeába.
Viszont még mindig vannak Billy polcaim tele könyvvel és a konyhám is ikea, már 20 éves és semmi baja. Amerikában cuppogtak a vevők az ikea konyhánktól, mikor árultuk a lakást, igaz szebb és modernebb volt mint az itthoni. Mindent magunk raktunk össze, semmi ördöngősség nincs benne.

Arthamyr 2017.05.23. 22:59:43

@Soros Putin Csarli: Eléggé felülreprezentáltak a lengyelek, szóval van benne valami.

nyuszigonosz 2017.05.23. 23:00:16

@Soros Putin Csarli: Szerintem is így volt.

Tény, hogy 2005-ben Németországban szinte összeomlott a spárgaszedés( mezögazdasági idénymunkák elsö szezonmelója), mert az addig évekig itt spárgát szedö lengyelek nem jöttek.
Nem, mert helyette az Egyesült Királyságba mentek, de oda családostól, mert mehettek és mentek és maradtak is.
Ide ugye csak a meló idejére az jöhetett, aki tényleg dolgozott és a meló elvégzése után haza, aztán az eperre vissza... meg így.

Arthamyr 2017.05.23. 23:03:12

@Csodabogár: Pár billy polc nekünk is van az otthoni házba, félig fa-, félig üvegajtókkal, hogy ne porosodjanak a könyvek, valóban jó vétel volt. Azokat még én raktam össze, de itt szolgáltatásokon alapuló gazdaság van, hát élünk vele. :)

puhacica 2017.05.23. 23:06:16

@Arthamyr: meg kell oket fejni. aztan a macskatej dragaert eladhato, mert koztudott teny, hogy a cicak gyomra nem birja a masfele tejet. bomba uzlet! :D

Soros Putin Csarli (törölt) 2017.05.23. 23:06:38

@nyuszigonosz: igy van, UK hozza nem korlatozta a benefit hozzaferest, mig a nemeteknel semmi sem jart nekik. A UKban meg igen.
Pl Akkor is adtak gyerekre segelyt, ha a lengyelek hazakuldtek a gyereket - tomeges jelenseg volt.

nyuszigonosz 2017.05.23. 23:12:01

@Soros Putin Csarli: Pedig ez rajtuk állt, korlátozhatták volna, de nem tették. Most meg panaszkodnak. Mire is?

FutureFry 2017.05.23. 23:12:33

@M. Péter: A Simpsons egy 17 évvel ezelőtti jelenete nem csak azt jósolta meg, hogy Trump elnök lesz, hanem azt is, hogy csődbe viszi Amerikát:
youtu.be/ZtparSnQhFc?t=29

Arthamyr 2017.05.23. 23:12:47

@Soros Putin Csarli: Remek termék, mindenre gondolnak!

Arthamyr 2017.05.23. 23:13:59

@puhacica: Na erre az üzleti modellre sosem gondoltam volna. Ezért nem leszek sose sikeres vállalkozó.

Soros Putin Csarli (törölt) 2017.05.23. 23:16:47

@nyuszigonosz: nos, en ugy emlekszem, hogy amikor elkezdtek szovatenni a benefit korlatozast, epp a nemetek jajongtak, hogy nem lehet
Aztan a nemet modellrol lemasoltak, hogy csak X ido UK tartozkodas utan lehet igenyelni benefitet
Hogy a valosagban ezt hogy kiviteleztek, azt nem tudom

gabors 2017.05.23. 23:27:06

@swing gitan: " azzal az embertelen forgalommal csatazni minden nap!!!!! atyavilag..4 eve voltunk, sokkal kemenyebb most... "

merre voltatok mert en NJ evenkent ha egyszer elkerulok akkor is csak Turnpike (20 eve meg voltak ismerosok) szerencsere Manhattanben csak egy nagyon rovid szakasz van kb tudod honnan vagy a hidig vagy a Midtown-tunnelig ami az esetek kb 1/3-ban dugo a tobbi nem veszes

amugy a forgalom nagyon napszak fuggo (es az is szamit hogy melyik nap) amugy a tomegkozlekedessel sem sokkal konyebb meg akkor sem ha csupan egy atszallassal el tudsz jutni valahova ... idealis eset ha subwaya-l plusz gyalog megvagy .. mert ha barmi felszini kozlekedes is van benne akkor mar inkabb kocsi

nyuszigonosz 2017.05.23. 23:33:08

@Soros Putin Csarli: A segély - benefit korlátozás.
Na az már van.
Nem volt mindjárt itt sem, mert: volt valamilyen egyezmény, miszerint az EU tagállamok állampolgárainak ugyanazon jogai vannak abban az EU országban amelyikben él. ( választójogon kívül, az csak a kommunális választásokra van, bejelentett lakhely szerint)
Mármint segélyt igényelni -kapni.

Csakhogy egy rakat nép ezt ténylegesen nagyon kihasználta/kihasználja és van rá azóta korlátozás. Szóval már nem lehet megtenni azt, hogy egy nap idejövök és másik nap már a szociális hálóban hintázok és kész. Eleve egy segélyturizmus alakult ki. Volt olyan népcsoport, akik minimum 2 országban éltek segélyekböl. Na ezt lassan sikerül rendezni.

M. Péter 2017.05.23. 23:39:11

@Soros Putin Csarli: @nyuszigonosz: Nem olyan egyszerű a dolog, a brit kormány próbálta korlátozni a segélyeket, több ügy is az Európai Bíróságig ment, volt, amit megnyertek, volt, amit elbuktak, ez utóbbiak persze nagyobb nyilvánosságot kaptak a bulvársajtóban. Nem sokkal a referendum előtt pont nyert a brit kormány egy pert az Európai Bizottság ellen, de ez már késő volt.

puhacica 2017.05.23. 23:43:12

@Arthamyr: csak hulyulok, hat mit lehetne csinalni veluk? tenyeszteni es eladni a kismicokat. de ez csak egy tipp volt golftol, aki tudja, hogy igazi macskabuzi vagyok. nem gondolkodom macskafarm alapitasban. egyelore. :)

pappito · http://pappito.com 2017.05.24. 00:17:35

@M. Péter: ne zavarj össze senkit tényekkel. a white trash sörözve-füvezve ül otthon a kanapén és punktum

Shaktee 2017.05.24. 00:18:47

@gabors: glenpoint, a lincolnon be a szigetre, meg vasarnap reggel is araszolva az alagútba..
Egyszer mentünk haza brodaway után port authority busszal, huh de le van pukkanva az egész..

pappito · http://pappito.com 2017.05.24. 00:19:30

@szÖveges professzor:

"@Horthy Miklós cselédje: Látom Te is az orbáni propagandagép csöcsén hizlalod magad. "

valamit félreértesz, ez a troll maga az orbáni propagandagép, az a dolga amit itt csinál. "grazból"... ahha.

Herr Géza 2017.05.24. 00:32:09

Ee@Soros Putin Csarli: Én 3 országban tapasztaltam Ikeát (DE, HU, AUT). Soha nem hiányzott semmi. Igaz, hintalovat nem vettem/raktam össze sosem. :D

gabors 2017.05.24. 02:20:41

@swing gitan: "@gabors: glenpoint, a lincolnon be a szigetre, meg vasarnap reggel is araszolva az alagútba.."

Arrafele nem jartam mar 20 eve (egyik tunnelen sem mentem NJ-be) Nekem ha arrafele van dolgom akkor inkabb Verrzano (ha meg eszakra akkor GW hid) mert igy Manhatten't teljesen elkerulhetem.

"Egyszer mentünk haza brodaway után port authority busszal, huh de le van pukkanva az egész.. " Mar megvan a terv ha igaz az uj terminalra ... amugy az mar akkor lepukkant volt Europai szemmel mikor kijottem 90-ben parszor jartam ott valami ismeros jott ment (akkoriban a busz sokkal olcsobb volt) sot akkoriban a kornyek kimondottan veszelyes volt most legalabb mar azt megoldottak de mar evtizedek ota 150%os kapacitason megy nem csoda hogy nagyon rossz allapotban van

gabors 2017.05.24. 02:29:26

@Soros Putin Csarli: ", hogy hintalo. Vissza nem megyek az Ikeaba a hintalo hianyzo csavarjaert!
Ugyhogy, faragasztot hasznaltam " pedig erdemes mert csavart es hasonlo aprosagokat bemondasra ingyen adnak ... kint van a falon onkiszolgalo modon min 100 fele kulonbozo bizbasz ... de ugyesek mert a csavarok csapok meg akarmik szinte semm masra nem jok mint IKEA-t osszerakni .... ha meg tudod mondani mit akarsz osszerakni adnak ami hianyzik... nekem eddig IKEA bejott (persze azt kap az ember amire szamit ... (nem high-end hand-made custom)

P.Elliot 2017.05.24. 02:59:34

@puhacica: ne is gondolkodj macskafarmban mert van mar egy magyar no aki foglalkozik ezzel Londonban.
Perzsamacskakat tenyeszt, 750-1000 font az aruk nem igazi tenyeszto de nagyon ert hozza, jobban mint a profik, nem tenyeszti oket tul hanem pont arra megy hogy egeszseges macskakat adjon el, bejon neki hirnevben, vevokorben.
Persze sokat kolt rajuk mert a legjobb minosegu husok, allatorvos, oltasok es a hazban egy percig nem maradhatnak a macskak magukra, eleg rabszolga biznisz viszont hazat vettek a macskakbol.

P.Elliot 2017.05.24. 03:15:17

@gabors: En szeretem az Ikeat, regen jobb minosegu volt, ezt abbol mondom hogy 25 ev koruli a haloszobam onnan es kifogastalan, kenyelmes, imadjuk, egyedul matrac csere volt toluk, olyan nem volt persze amilyen regen, jo kemeny, drot volt benne, ezt az uj puhat utalom, ki is fogom cserelni de nem toluk, majd valami abszolut minosegit valahol, jo kemenyet ami jo a hatnak..
Ugyanilyen koru Billy polcaim vannak a konyvtarszobaban, kutya baja, jo sok konyv elfer rajta, a konyham is onnan van, gyonyoru szep, most lehet 6 eves kifogastalan, nincs minden szobaban Ikea butor, a nappaliban semmi, mashol vettem mert azt nem szeretem toluk, mostanaban nem jok de nagyon szeretem ezt a modern, konnyu, vidam feher szinu cuccaikat, meg a kedvem is mas ha belepek a hazba, utalom a sotet butorokat, lehangol.
Igen, adnak potcsavart akarmennyit de minden kis csomagocskaban tobb van mint kellene, nem takarekoskodnak vele. En szeretek ott csavarogni, nezelodni, az uj dolgokon amuldozni hogy milyen praktikus, evente 3x biztos hogy el szoktam menni, utoljara beleszerettem egy edes kis bebi agyba amin a macskaim kitunoen elhevereszhettek volna es felszabadult volna a fotelem amit mindig elfoglalnak a nyavajasok, halalosan komolyan mondtam a ferjemnek/nem vette eszre hogy csak huzom, szorakozok/ hogy megveszem es a konyvtarszobaban fogom felallitani a ket fotelunk kozott, majdnem elajult, mert kinezte belolem hogy ha valamit a fejembe veszek....., azota is azzal huzom ha az Ikeaban jarunk hogy megveszem azt a tunderi kis agyat. Sot, kettot mert kozos agyban osszeverekednenek....

skye8 2017.05.24. 03:43:02

En nem szornam a nehezen megkeresett penzemet startup vizumra. Nem tudom mi az uzleti tervetek de gondolom Nem lesz belole Nagy profit az elso evben Es addig valamibol Meg kell elnetek. express entryvel Szerintem hamarabb es kevesebb koltseggel megkapnatok a letelepedesit, Es onnantol szabadon eldonthetitek Hogy vallakozni akartok vagy alkalmazottkent dolgozni. A dragons den Es shark tank kedvenc musoraim. az amerikaiak (shark tank) sokkal jobban el tudjak magukat adni mint a kanadaiak. azt megfigyeltem mindket musorban Hogy barmilyen jo lenne az uzleti terv, ha a piacot a Nagy retailerek uraljak, nagyon koltseges, szinten lehetetlen betorni es ezt senki Nem akarja finanszirozni. Mindenesetre sok sikert kivanok, en imadom kanadat :)

gabors 2017.05.24. 03:59:18

@P.Elliot: "haloszobam onnan es kifogastalan, kenyelmes, imadjuk, egyedul matrac csere volt toluk, olyan nem volt persze amilyen regen, "

en is szeretem az IKEA-t de valoban csokkent a minoseg (mert arakat kellett alacsonyan tartani)

na ez erdekes ... most mindket haloszobaban IKEA agy van DE mar elore tudtuk hogy a matrac nem kosher (es mivel IKEA nem kell megvenni) es mivel standard megvettuk a "boxspring"-et es a matracot mashol TOKELETES igy ... butort mostanaban ritkabban veszunk ott de egyebb haztartasni cuccokat igen, pl fuggony karnish, a konyhaban megcsinaltam a szekrenyala epitett ledes villagitast (remote minden) ... furdoszoba ;polc (ja nekunk is a konyvepolc IKEA de nem tudom mi a neve) ... amugy egyebb konyhai cuccokat is vettunk onnan tobbek kozott az elszivot it (bar ahhoz kellett egy handy-man aki beszerelte nem mert nekem nincsenek megfelelo szerszamaim egy tetobe vezetett elszivot berakni)

gabors 2017.05.24. 04:04:51

@P.Elliot: " macskaim kitunoen elhevereszhettek volna es felszabadult volna a fotelem amit mindig elfoglalnak a nyavajasok, " a mi macskaink is IKEA-bol valo "dobozban" alszanak nem kis agy hanem valami egesz masra valo doboz felesegem kinezte es tenyleg mukodik igy nem vesznek ossze ki hol alszik ... mondjuk nap kozben igy is a vagy a fotelben vagy a kanapen vannak de ejszakara a sajat dobozukba mennek (van 4)

P.Elliot 2017.05.24. 05:29:22

@gabors: A konyhai elszivot en is naluk vettem, na, az rohadt draga volt de mashol is biztosan sok, a matracban mar eleve nem biztam de nem volt kedvem utanajarni hogy melyik a jobb meg a ferjem is szerette az Ikeasat, mar neki is rossz velemenye van rola, majd nezunk jobbat., konyhai cuccokat is szoktam venni en is, fiatal korom ota imadom a modern butorokat, ebbol nem tud kizokkenteni semmifele divat. Vannak persze szep regi stilusu butorok, most keszitett minosegi masolatok, sotetek de nekem nem kellene.
Ami az igazi antik butorokat illeti, egyszer voltam valamiert egy gazdag Princetoni hazban valami ugyben beszelni a haziasszonnyal, / valaki kuldott nekik valamit, azt vittem el/, oreg roskatag venasszony, 80-on tul, simara operalt arccal/ vagy 20 eve lehetett/, a nyaka istenverte rancos, az egesz no szegeny rettentoen nezett ki de kioltozve volt, frizura, smink, magassarku cipoben, a ferje egy baratsagos, kellemes ember, szinten 90 korul, oltonyben es nyakkendoben ult a teve elott, ok kotelezoen feloltoztek gondolom minden nap igy es odahaza, alig tudtam elfojtani a nevetest, az igazi gazdagok vilaga egy kulon vilag,....a masik dolog a butor volt, mar nem is emlekszem hogy milyen volt a nappali de normal, hanem az ebedlo, amire a neni felhivta a figyelmemet, 17-ik szazadbeli hatalmas asztal, magas, tornyos szekekkel, talaloval, nem volt befestve vagy lakkozva. talan ugy veszitett volna az ertekebol gondolom, ugy festett az egesz mint amit most astak ki a sirbol, kicsit olyan szurkesbarna kifakult, kopott, hanyingert kelto. Hazagondoltam az Ikea ebedlomre, az asztalt lehet latni a karacsonyi, husveti posztjaimban meg most 25 ev utan is ugyanaz, hogy mennyivel hangulatosabb, tisztabb, vidamitobb mint az a 17-ik szarazbeli remes micsoda.....

P.Elliot 2017.05.24. 05:33:45

@gabors: A macskaimnak vannak agyaik de azt nem szeretik, ok a foteleket foglaljak el. Az egyik szereti a dobozokat, a masik nem, ott akarnak ulni ahol mi. Most ugy oldottam meg hogy behoztam ket kerti szeket ami bo es kenyelmes csak mi botladoztunk benne, arra aktam Ikeas takarokat osszehajtva es oda parancsoltam oket, neha alszanak ott ha nem vagyok hajlando atengedni a foteleket mert nekunk is kell. A bebiagyat csak humorosan emlegettem a ferjemnek, en lennek a legjobban felhaborodva ha mar ott tartanank hogy ilyen agyat veszunk a macskanak 120 dollarert...

Arthamyr 2017.05.24. 07:19:51

@puhacica: Sose esett volna le a nevedből és a profilképedből. :)

LittleG (uk) 2017.05.24. 07:52:56

@Soros Putin Csarli: Mar masodjata mondod Corbynt. De miert lenne olyan rossz? Teresa jobb?

Es Swindon mitol a pokol bugyra? :)

puhacica 2017.05.24. 09:18:06

@P.Elliot: mondjuk ha komolyan szeretnek "macskafarmot" nyitni, tutira nem allitana meg, hogy van mar egy magyar no londonban, aki ezzel foglalkozik. szerinted hany tenyeszto es hany macskafajta van itt? peldaul a ragamuffinokat csak 13 tenyeszto tartja az egesz uk-ben.

a macskaagy: azt en is kineztem, de az uram megvetozta az otletet. es en is belattam, hogy felesleges lenne, ugyis velunk alszik. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 10:25:28

@puhacica: ne is tartson. Remélem, Elliott nem abba az őrült nőbe akadt bele, aki egy véresszájú angolgyűlölő, folyton összeesküvés eméleteket liheg és meg van győzödve, hogy a világ összeesküdött ellene. Rém unszimpatikus alak, egyszer próbáltam kedves lenni hozzá a beteg macskája miatt, hát soha többet. Bár talán nem is Londonban él, már nem emlékszem...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 10:30:20

@puhacica: na ez nagyon off de nekem a Katkabin nagyon tetszett anno, amikor még volt félig kóbor macsek a ház körül, és hozzánk szokott, de nekem is megvétózta az uram, hogy minek a kóbor macskának. Állítólag magyar a kitalálója.

puhacica 2017.05.24. 10:38:03

@kisrumpf: fogalmam sincs kirol lehet szo. hazudnek, ha azt mondanam, hogy nem jatszottam mar el a gondolattal: cicacskakkal korulvenni magam, otthon lenni veluk... majd talan egyszer, amikor mar nem londonban elunk es egyebkent is otthonrol dolgozom/dolgozunk. :D
katkabin: hat ez de jo! nem is hallottam meg rola. puhacica a hordozojaba szokott felrevonulni, ha mar nagyon elege van belolunk. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 10:45:33

@puhacica: nekem nem lenne szívem megválni a csemetéktől :-)

(Végül egy kenyeres dobozt kapott meg a macsek, benne a volt indiai lakótárs kissé nőies parfümmel átitatott párnájával... szegény macsek, hetekig Impulse illatú volt, addig nem babusgattuk :-D

P.Elliot 2017.05.24. 12:21:37

@puhacica: Az mindig attol fugg hogy mekkora kereslet van egy-egy cicatipusra ugy eri meg, en mar csak szeretem a macskakat de az biztos hogy nem tenyesztenem, orult sok munka, a levego tele macskaszorrel es nincs egy perc idod magadra, meg az is csak bebiszitteressel oldhato meg hogy elmenj vasarolni, ha a macska beteg, pl megy a hasa folyton furdetsze, ezek a tenyesztett allatok nagyon kenyesek, hamar van jarvany koztuk, egyaltalan, alig van csaladi elet, folyton figyelni rajuk, tele van veluk a haz. Azonkivul nagyon nagy gyakorlattal es tudassal kell rendelkezni, kulonfele nem egyszeru engedelyekkel amit csak ugy nem adnak meg, hidd el nem egyszeru dolog az ilyesmi. Semmi penzert nem csinalnam.

P.Elliot 2017.05.24. 12:31:03

@kisrumpf: De, rola van szo de nem akarok belekotni, amit csinal jol csinalja, pozitiv visszajelzesei vannak a vasarloktol, erti a dolgat, igen, ez az osszeeskuvo elmelet ferkozott az agyaba, ott is feketet lat ahol feher van bar az osszeeskuvo elmeletben is van am valami, nem is kicsi de ezt gondolom mindenki tudja vagy rajon idovel.
En is beszelgettem a novel, nem unszimpatikus ha elnezel afolott hogy veres szajjal szid mindent es mindenkit aki nem ert vele egyet. Korlatolt mindossze.
En sosem vennek tenyesztett macskat, nekem mindig olyan volt aki kobor volt es a hazhoz jott magatol vagy eppen felszedtem az utcan, nalam 1 kivetelevel aki meghalt szivrohamban 18 eveket elnek a macskaim, egeszsegesen kinti macskaknak tartva, ritkan betegek, megkapjak az evi vedoltasukat es kesz, meg is bolondulnek egy erzekeny, beteges benti macskaval, egyebkent is hiszem hogy kell nekik a szabadsag is.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 12:45:15

@P.Elliot: Ah, kicsi a világ. Igen, korlátolt és hálátlan személy, de ez egy másik sztori.Tenyésztettet én sem vennék, inkább menhelyről. De a sütés miatt nem lehet. Maradnak a kerten átvonuló vendégek. Most van is egy barátságosabb a telepen, a gyerekek gegyülgetik. Elég jámbornak tűnik, tűri:-)

Dikusz 2017.05.24. 12:51:56

@puhacica: barátaimnál töltöttem a hétvégét. Befogadtak ideiglenesen egy apró, fekete cicácskát.
Három macskájuk (+ egy garázsban tartott) van, mind mentett cicák, plusz a panelház környékére vetődő cicákat is etetik, ha meg tudják őket fogni, azokat is ivartalanítják, barterben. Ők etetik a cicákat, az állatorvos esetenként ingyen ivartalanítja az állatkákat. Persze fizetnek is az orvosnak, nem várják el ingyen.

Na ez a kis kandúrka (3 hetes) gazdára talált, csak a barátaim pár napig gondoskodtak róla, mert a gazdi nem tudta elvinni. Alig akarták hétfőn elengedni, úgy megszerették. Volt vele gond a picisége miatt, de túlélte. A kis csepp kergette volna a nagyobbakat, csak időnként a négy pálcika lába négyfelé szaladt:)))
Annak ellenére, hogy gyenge, elhagyott cica volt, hihetetlen bújós is. Szétsimiztem a pihés, kopasz búráját. A tenyerembe elfért:)))

P.Elliot 2017.05.24. 13:15:55

@kisrumpf: Nem voltam kozeli kapcsolatban azzal a novel csak annyit amennyit valaha meg fenykoraban azon a topikon beszelgettem vele, azota eltunt, nagyon ideges teremtesnel latszott, a macskak nem tudtak lehiggasztani, illetve talan felhuztak, a korulottuk levo gondok.
Igen, nagyon korlatolt volt de ugy beszelt a politikarol mintha egy vilagszakerto lenne, persze az o szajize szerint, van egy masik no egy masik blogon az meg szinte frocsog ha ilyesmirol van szo es ha lehet meg korlatoltabb, jaj de farasztoak tudnak lenni ezek az emberek...

P.Elliot 2017.05.24. 13:17:25

@Dikusz: Azert volt bujos a cica mert elvesztette a mamajat de valaki kellett aki potolja azt a szeretetet neki es azt keresgette a te szemelyedben is.....tunderkek...

Dikusz 2017.05.24. 13:45:00

@P.Elliot: talált az a kis görcs az ártatlan szemével három mamát. Szétnyalta, meg harapdálta az ujjamat, aztán harapdálás közben elaludt:)
A vendéglátóim házaspár. A férfi tag nem apró, de vajszívű ember, ingét-gatyáját odaadja a barátainak, csak politikázni ne kelljen vele, mert akkor leordítja a hajat a fejemről, utána mintha semmi sem történt volna. A párja meg egy tündér, nagyon melegszívű, kedves ő is. Hétfőn vitte el a cicust az új gazdi (interneten rendelt cumisüvegtől, macskakajától kezdve mindent), de ők csak még félórát, húszpercet, tízpercet kunyeráltak még, hogy dajkálhassák. Nevet is azért nem adtak neki, mert úgy nehezebb elengedni:)

puhacica 2017.05.24. 14:29:32

@kisrumpf: @Dikusz: igen, azert amikor oda kellene adni, akkor megszakadna a szivem. minden alkalommal. :(
@P.Elliot: amiket irtal, egyetlen macskanal is elofordulnak. betegseg, szor mindenfele, macskaszitter... ez ezzel jar. az, hogy a tenyesztett macskak betegesek, butasag. vannak erzekeny fajtak. es vannak olyanok, amik pont annyi torodest igenyelnek, mint egy hazimacska. fajtafuggo. a szabadsag kerdese. az a baj, hogy amikor megmergezetten, megcsonkoltan hazavergodnek vagy epp a haz elott vasalja ki egy kocsi oket, akkor a szabadsag a legutolso, ami eszembe jut.

gabors 2017.05.24. 15:59:15

micsoda kepek vannak a Pesti viharrol dobbenet :-)))

Arthamyr 2017.06.01. 12:18:44

@puhacica: @Dikusz: @P.Elliot: @kisrumpf: Bocs a nekróért, de ez nagyon idekívánkozik: határátkelés is, meg macskaszeretés is:
www.justcats.ie/careers
Cat cuddler needed. Hihetetlen...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.01. 12:38:45

@Arthamyr: Na de azt is láttad hogy kell némi ápolói végzettség, ugye? S már lezárták a jelentkezést... :-/

Nézd, stresszelő állatnak is sokat segít az érintés. Egyszer egy éjjelen át voltam egy beteg macskával, félóránkénti rohamok, fogni simogatni kellett hogy jobb legyen s ne verje össze magát. Én nem aludtam, de neki jobb volt. Kis szaros, ha feleszmélt nekem dőlt. Biztos mulatságos első olvasatra de alkalmasint hasznos.

Arthamyr 2017.06.01. 12:47:52

@kisrumpf: Neked úgyis messze lett volna. :) Én nem vagyok macskakedvelő (nem tiszteli a birtokomat, űzi/pusztítja a "madaraimat"), de amíg azt látom, hogy ilyen állások vannak, addig úgy gondolom, ez egy jó ország. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.01. 12:59:07

@Arthamyr: :-) van egy fazon az angol tv-ben, Supervet a sorozat címe, ír állatorvos, eszméletlen. Az a szeretet, szimpátia amivel az állatokat (és a gazdáikat) kezeli, az csodás.

puhacica 2017.06.02. 13:25:48

@Arthamyr: dreamjob <3
@kisrumpf: egyetertek, nagyon jo, hogy vannak ilyen munkak is. es az meg jobb, hogy meg is lehet beloluk elni. annyira elkeserito olvasni az olyan hozzaszolasokat, mint a mai poszt alatti, hogy egy szocialis munkas vagy egy amerikanisztika szakos haszontalan. szerencsere itt nem az ilyen begyopesedett alakok dontenek szakmak hasznossagarol/haszontalansagarol.
@P.Elliot: -ot is idelinkelem, ezt a videot latnotok kell!

youtu.be/psGDf2VrvK8

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása