oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. május 03. 06:30,  Tovább nehezedhet az amerikai munkavállalás 220 komment

2017. május 03. 06:30 Határátkelő

Tovább nehezedhet az amerikai munkavállalás

Nem túl jó hír azoknak, akik az Egyesült Államokban szeretnének munkát vállalni, hogy nemrég Donald Trump aláírt egy olyan elnöki rendeletet, melyben felkéri a szövetségi ügynökségeket a meglehetősen népszerű, ugyanakkor legalább annyira ellentmondásos H-1B vízum újragondolására. Ami a gyakorlatban szigorítást jelent. De miről is van szó?

new_york_taxi_foto_pixabay_com_unsplash.jpg

A H-1B vízum azért jött létre, hogy megkönnyítse a magasan képzett munkaerő bevándorlását az Egyesült Államokba. Az elmélettel nem is lett volna semmi baj, ám ahogyan ez már lenni szokott, a gyakorlat kicsit más képet mutatott, emiatt rengeteg kritika is érte a programot az elmúlt években.

Ellenzői ugyanis azt állították, hogy az ezt igénybe vevő cégek egy része tulajdonképpen nem tesz mást, mint olcsó külföldi munkaerőt visz az országba ahelyett, hogy amerikaiakat alkalmazna.

„A munkalehetőségeket először amerikaiaknak kell felajánlani. Ez így logikus, nem? Jelen pillanatban a bevándorlási rendszerünk széleskörű megsértése lehetővé teszi, hogy amerikai munkavállalók helyett külföldieket alkalmazzanak, gyakran alacsonyabb fizetésért” – indokolta döntését Donald Trump egy gyárlátogatáson. 

Mi is a H-1B vízum?

A H-1B egy olyan, nem-bevándorló munkavállalói vízum, amit kifejezetten magasan képzett munkavállalóknak találtak ki, azaz minimum felsőfokú végzettség kell hozzá. 

A vízum három évre szól, viszont egyszer meg lehet hosszabbítani ugyanennyi időre. Utána minimum egy évre el kell hagyni az országot. Én is ismerek olyan magyart, aki már elég régen él és dolgozik egy ilyen vízum segítségével az Egyesült Államokban. 

A vízumkérelmet a leendő munkáltató („szponzor”) nyújtja be az amerikai hatóságoknak. A cégnek vállalnia kell, hogy a munkavállalót az adott munkakörben a Munkaügyi Minisztérium által meghatározott minimum fizetésnek megfelelő, vagy annál nagyobb összegért alkalmazza. 

Alaphelyzetben ennek a munkakörnek speciális foglalkozásnak kell lennie, emellett feltétel a már említett magas iskolai végzettség és a speciális szaktudás (valamint a tapasztalat). Olyan szakmákra kell itt gondolni, mint a mérnök, építész, orvos, tanár vagy éppen a programozó (utóbbira hamarosan visszatérek). 

Csak a teljesség kedvéért, H-1B vízumot kaphatnak még az egészen különleges szakmákban dolgozók, például elismert művészek, sportolók, modellek. 

Fontos, hogy nem bevándorló vízumról van szó, tehát elvileg nem lehet a végtelenségig maradni vele, arra lett kitalálva, hogy a bizonyos pozíciókra amerikai munkavállalót nem találó vállalatok külföldről tölthessék be pár évre az adott munkakört. 

A H-1B elég gyorsan népszerű lett, olyannyira, hogy jellemzően többen jelentkeznek, mint az éves 65 ezres keret (emellé jön még 20 ezer azoknak a külföldieknek, akik az Egyesült Államokban szereztek diplomát), így egyrészt erre is bevezették a lottórendszert, másrészt amikor minden év április elején megnyílik a lehetőség, akkor őrület van. 

Ennek mértékét illusztrálandó, idén 5 nap alatt 199 ezer kérelem érkezett be, és ez már sorozatban az ötödik olyan év volt, amikor túllépte az engedélyezett keretet a beadott kérvények száma. (Tavaly például 236 ezren jelentkeztek.) 

A csökkenést az amerikai bevándorlási hivatal (US Citizenship and Immigration Services - USCIS) igazgatója, Leon Rodriguez annak tudta be, hogy Donald Trump már korábban élesen kikelt a program „ellottósodása” ellen, mondván, hogy ha egyszer arra lett kitalálva, hogy a legképzettebb, legmagasabban fizetett munkavállalók kapjanak ilyen vízumot, akkor ne sorsolgassanak. 

Ki használja a H-1B-t? 

A legtöbb jelentkező a tudomány, a technológia területén dolgozik, illetve elég sok a mérnök közöttük (nem beszélve a már említett tanárokról, újságírókról, modellekről). 

A modelleket csak azért érdemes megemlíteni, mert maga Donald Trump, illetve cégei, a Trump Model Management és a Trump Management Group LLC is elég komolyan kihasználta a vízum előnyeit, összesen több mint 250 modellt szponzorálva. (Olyannyira, hogy még maga a First Lady, Melania Trump is ilyen vízummal dolgozott Amerikában a 90-es években, mielőtt 2001-ben megkapta volna a zöld kártyát.) 

Ami az országok szerinti bontást illeti, a legtöbb jelentkező indiai, elsősorban azért, mert alapvetően indiai vállalatok szponzorálják őket, olyanok, mint a Tata, az Infosys vagy a Wipro. Olyan magas az arányuk, hogy például 2014-ben 13 cég (ezek közül hét indiai) vitte el a H-1B vízumok közel egyharmadát. 

Miért ellentmondásos? 

Ha ez nem lenne eléggé ellentmondásos, a program kritikusai régóta állítják, hogy sok cég arra használja, hogy olcsó külföldi munkaerőt vegyen fel a drágább amerikai helyére. 

Mindenféle történetek keringenek arról, hogy a helyiekkel taníttatták be azokat a külföldieket, akik aztán a helyükre léptek nyilván alacsonyabb fizetésért. 

A program leghangosabb támogatói a Szilícium-völgy cégei voltak, mondván, egy ilyen dinamikusan fejlődő, az innovációra és tehetségre épülő iparágban ez segítheti a növekedést. 

A szövetségi törvények szerint a cégeknek nyilatkozniuk kell, hogy a H-1B vízummal foglalkoztatott munkavállalók nem veszik el a helyet az amerikaiak elől. 

Ez eddig rendben is lenne, csakhogy a szabályozásban volt egy kiskapu, mely szerint az évi 60 ezer dollárnál többet kereső külföldiekre ez nem vonatkozik. Mivel a techcégeknél dolgozó amerikaiak átlagfizetése ezt simán meghaladja, a vállalatok így még akkor is komoly bérköltséget tudtak megtakarítani, ha mondjuk 61 ezer dolláros fizetést adtak a vendégmunkásoknak. 

A Fehér Ház a napokban azt állította, hogy a H-1B vízummal foglalkoztatott munkavállalók 80 százaléka kevesebbet keres, mint munkakörének amerikai átlaga. 

Donald Trump már tavaly márciusban, a kampány során megígérte, hogy nem engedi, hogy a programot az olcsó munkaerő importjára használják. 

A kritikának van alapja, az adatok ugyanis azt mutatják, hogy 1994 és 2001 között, miközben komoly pozitív hatásai voltak az amerikai gazdaságra, a program 5,1 százalékkal lenyomta a béreket. 

Mik lesznek a következmények? 

A kérdés most már az, hogy mik lesznek a szigorítás következményei? A legrosszabbul kétségkívül India jár majd, nem véletlen, hogy a Szoftver és Szolgáltatások Országos Szövetsége már meg is szólalt, hangsúlyozva, hogy a vízum létjogosultságát az amerikai technológiai szektor krónikus munkaerőhiánya indokolja. 

Már meg is indult a lobbitevékenység az ország részéről, miközben más országok (például Kanada) ugrásra készen várják az így felszabaduló munkaerőt, olyannyira, hogy az Egyesült Államok északi szomszédja már be is jelentette, hogy újragondolja a magasan képzett külföldiekre vonatkozó vízumszabályait. 

Ami pedig minket, magyarokat érint, a következmény várhatóan az lesz, hogy az eddiginél nehezebb lesz ezen a módon kijutni az Egyesült Államokba.

HÍRMONDÓ

Angolul tudók figyeljenek!

Tegnap a németül tudóknak ajánlottunk állásokat, úgy igazságos, hogy most az angolosok kerüljenek sorra, és ígéretünk szerint a Brexitről egyetlen szót sem ejtünk majd.

Vagy család és nyomor otthon, vagy megélhetés egyedül külföldön

Amikor valaki évek óta külföldön él, gyerekétől, családjától, barátaitól távol, akkor sokszor elgondolkodik a hazatérés lehetőségén. Kérdés, van-e mire visszatérni.

Külföldi magyarok egymás közt: amikor dúl a negativitás 

Nyilván sok határátkelő találkozott már olyan, külföldön élő magyarral, aki valahogyan nem találta helyét új otthonában, nem beszélte (elég jól) a nyelvet, nehezen alakított ki kapcsolatokat. Mi következik ilyenkor?

Magyarország egyik gyengesége a kivándorlás 

Magyarország egyik legfőbb gyengesége az, hogy egyre jobban idősödik a társadalom, kevesen születnek, viszont elég sokan mennek külföldre. Mindez azt jelenti, hogy a régióban csak Csehországban lesz alacsonyabb a gazdasági növekedés, mint Magyarországon.

Valós veszéllyé válhat a Frexit, ha… 

A francia elnökválasztás második fordulója esélyesének számító független Emmanuel Macron szerint az Európai Unióban alapvető reformokat kell végrehajtani, ellenkező esetben…

(Fotó: pixabay.com/Unsplash)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1012475463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoldzeller 2017.05.03. 23:32:49

@tildy[UK]:a kulonbseg egy reszet az adja, hogy a us orvosok es noverek lenyegesen tobbet keresnek mint a uk-ben.

www.forbes.com/sites/theapothecary/2013/05/28/are-u-s-doctors-paid-too-much/#2d77568fd525

plusz a korhaz a biztositom fele $500/ejszakai dijat szamlazott - ez nem tuodm mennyire fix.... es vegul nem tudom, hogy ez a nekem kikuldott szamlazott dij, es vajon mennyi volt amiben megallapodtak.

Shaktee 2017.05.03. 23:35:20

@Nagy kámpics: don't get old kámpicska,

Mert 50 felett minden gyühet, kaszás, mészáros lőrinc, was albert es.

Easy on the bottle!

zoldzeller 2017.05.03. 23:35:43

@tildy[UK]: es meg csak nem is volt extra draga, mert az altatas olcsobb, mint az epidural;)

Shaktee 2017.05.03. 23:36:51

@Nagy kámpics: most komolyan is, anyám is ebbe halt bele 64 évesen.
Nem ivott, de a doboz kossuth megvolt neki.

gabors 2017.05.03. 23:37:08

@zoldzeller: ", tobbnyire nem jol atgondolt biztosito es biztositas valasztasa. " ha egyaltalan volt mert amit tudni lehetett az nem egy olyan munkahely volt ahol ilyesmi jar vagy nagyon fapados es bar "kozeposztaly" de egyeni biztositast abbol a penzbol keptelenseg fizetni

legnagyobb gond inkabb a 10 ev szolgalati ido hianya lehetett mert emiatt sem disability-t sem medicade-t nem kaphatott (ezek allamiak azoknak akik nem tudjak) mindketto fedezte volna a korhazat

medicare-t meg a kora miatt nem kaphatott (meg)

na errol ennyit ...

blackhairlady 2017.05.03. 23:41:37

@zoldzeller: biztosito valasztas. Ha a munkaltato szerzodest kot valamelyikkel, a dolgozonak csak annyi valasztasa van, hogy a megfelelo plant valasztja ki. Mi a United Healthcarnel vagyunk, sok helyen elfogadjak, de ugy tunik, hogy nem mindenki. Mivel a korhaz ahol egyeb problema miatt volt, nem nezett utana a rontgennel, ezert sajnos belefutottunk egy szep kis szamlaba. A masik esetnel a mutet elott le lett termeszetesen a korhaz altal ellenorizve a biztositas, minden ok volt, aztan az altato orvost helyettesiteni kellett hirtelen akinek nem volt szerzodese a UH-rel, igy ismet szep nagy osszegu szamlat kaptunk.

2017.05.03. 23:47:33

@blackhairlady: De ilyenkor, pl. helyettesitéskor, nem úgy lenne fair, hogy a kórház nyelje be az alatató orvos diját? Ugyanis ők nem gondoskodtak megfelelő helyettesitésről (mármint biztositói szempontból).

zoldzeller 2017.05.03. 23:49:53

@tildy[UK]: nem veszekedni akartam, csak mikor az a reakcio, hogy azt hallottam hogy sokszor a haz is megy egy-egy betegseg miatt olyankor picit erdemes melyebbre asni. Mert sokszor a helyzet annyira neme egyszeru. De ha van proper biztositasod akkor nem megy a levesbe a hazad. Ezt akartam csak levezetni.

Es en sem otthon ulok es szamolom a penzt amit a ferjem haza ad. Kerhettem volna biztositast innet, de teny, hogy nem ad olyan minosegut, mint az ove.

Es nem, egyaltalan nem nezem le azt aki nem tudja kifizetni a biztositasat es azert kerul ilyen helyzetbe... Ezt meg kell oldania ennek az orszagnak, mert nem normalis dolog hogy az also kozeposztaly nem tud maganak biztositast fizetni. Azt viszont nem ertem mikor valaki megtehetne, hogy legyen normalis biztositasa, de megis olyat valaszt ami csak a fulfajas kezeleset fedezi. De meg ot se nezem le, csak nem ertem.

gabors 2017.05.03. 23:51:28

@Pink Petsch: " Ez valahol nagyon embertelen. " ez szimplan a kapitalizmus ... itt (usa) szocializmust vagy szocialdemokraciat meg mindig szitokszonak hasznaljak bar talan Bernny-nek talan valamit sikerult beleegetni (burn pun intended) az emberek agyaba ...

de mint latjuk trump tamogatoi donto tobbsege meg az ACA-t es azonnal el akarta torolni csak mert "obama"

zoldzeller 2017.05.03. 23:54:21

@zoldzeller: szoval kerhettem volna biztositast a sajat munkaltatomtol.

blackharilady: ilyenkor a korhazzal nem lehet megegyezni egy koztes osszegben?

2017.05.03. 23:55:27

@gabors: Nem, az vadkapitalizmus, és nulla felelősségvállalás. Blackhairlady-ék esetében mindkétszer a kórház cseszte el a direkciót, amikor nem ellenőrizte le a röntgenest meg a helyettesitő aneszteziológust, és mégis rájuk lőcsölték a számlát.

gabors 2017.05.03. 23:55:56

@Nagy kámpics: "A képei alapján biztos nem alkohol... hepatitisz? "

napi rendszeres ivastol ez siman eloallhat ha eppen a genjei pont olyanok,

amugy sok gyogyszernek is a mellekhatasa lehet, es persze hepatitsz B,C sem kizart, vagy oldoszerek eleg sok oka lehet...

majrakot sokmindentol lehet kapni alkoholon kivul is

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.03. 23:57:23

@zoldzeller: Mert mennyi az epidural? (itt tudom hogy £995 +85 a top up)
Amugy nem tudom mennyire iga, de ezt alaltam az USA-rol:
"Average premiums and deductibles nationwide unsubsidized shoppers: Premiums for individual coverage averaged $321 per month while premiums for family plans averaged $833 per month. " Hat persze, hogy jbban kell keresni kinn hozza, egy 2-3000 dollaros fizubola tobbi fizetnivalo mellett iszonyat nehezen tudsz kigazdalkodni egy ilyen biztositast.

2017.05.03. 23:59:58

@swing gitan: @gabors:

Oldószerek... hm. Hagyma takarított, nem? Vegyszerek?

"most komolyan is, anyám is ebbe halt bele 64 évesen. " :-/

Ezt tapintatosan próbálom kérdezni: minden halál vacak, de a hosszan szenvedős (gondolom) a legvacakabb. Ez a májleállás könnyű/nehéz?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.04. 00:02:49

@zoldzeller: Mindenki tudja, hogy iszonyatosan tulszamlaznak odakinn ( pl latex kesztyure is horribilis osszegeket) . Mitobb meg kepesek voltak felszamolni skin-to-skin delivery-re is .
www.telegraph.co.uk/news/2016/10/04/couple-charged-for-skin-to-skin-contact-with-baby-after-c-sectio/
( nezd meg a szamlat a linken , eleg erdekes hogy a tied 7-szer ennyibe kerult. MEgis, mi kerult annyiba????)

zoldzeller 2017.05.04. 00:03:26

@tildy[UK]: nem tudom 4 eve volt csaszarom es 7 eves szultem. Azt tudom, hogy tobb volt mint az altatas (altattak).

orszagos atlagban szerintem realis.

2017.05.04. 00:07:31

@Pernilla: @puhacica: E-book formában kiadva lehet esetleg esély a könyv megjelenésére. Magyarországon kb. 500 ezer forintba kerül tokkal-vonóval (marketing, reklám meg minden) egy e-book kiadása.

zoldzeller 2017.05.04. 00:08:45

@tildy[UK]: nezd:
www.cnbc.com/2016/06/30/costs-of-delivering-babies-vary-widely-in-us-california-cities-most-expensive.html

Talan a rengeteg ver kerult sokba amit kaptam;) Bar a csatolt cikk szerint azert nem volt az annyira sulyos, csak atlagos az en szamlam la-ban.

"Los Angeles had the top price observed for c-sections: $42,530."

FutureFry 2017.05.04. 00:10:05

@Pink Petsch: "utazni kell 100 mérföldeket is, hogy hálózati kórházat/dokit találj"
Van olyan biztosítás ami rendelkezik, hogy ha nincs bizonyos távolságon belül "hálózati" doktor, akkor egy (akár a beteg által választott) közelebbit - költségtérítés szempontjából - úgy kezel a biztosító mintha hálózaton belüli lenne.

Mondjuk, igaz, ha van is biztosítás, és jó is, a papírmunka és a biztosítóval és/vagy kórházzal/dokival történő szinte elkerülhetetlen vitákhoz néha külön adminisztrátort kéne alkalmazni. Pár nagyobb cégnél egyébként (pont ezért) van is ilyen munkakör (ne a drága alkalmazott töltse ezzel az idejét).

Shaktee 2017.05.04. 00:12:20

@Nagy kámpics: Anyám évekig szenvedett, mocskosul. Már nem éltem otthon akkor..

Shaktee 2017.05.04. 00:13:39

@gabors: génektől is..

Majdcsak benéz ide egy doki, tanato, vagy a frencsi aki jobban tudja ezeket...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.04. 00:16:49

@zoldzeller: Meg mindig kerdem, hogy kerulhet egy section egyik helyen 5000-be,masik helyen 43000-ba.

Egyebkent meg nem ertem mit felsz a magyar ellatastol, en is mondhatnam, ha normalis biztositod lenne, akkor allna azt is, magankorhaz, miegymas. Es hidd el, Magyarorszagon a maganellatas ellege rendben van, nemhiaba jarunk tobben is vissza, ha egeszsegugyi problemank van.

2017.05.04. 00:18:40

@FutureFry: Hm, és mondd, ez úgy mégis mennyibe kerül havonta (már ha nem a cég állja?).

2017.05.04. 00:22:07

@tildy[UK]: Szerintem ezt hivják vadkapitalizmusnak meg a szociális háló hiányának. A kettő kombója szó szerint életveszélyes mindenkire a felső középosztály alatt.

zoldzeller 2017.05.04. 00:24:49

Szuleim evek ota maganellatasra jarnak otthon a legkisebb problemaval is, tudom hogy az rendben van.
A gyerekorvosom kivaloan ellatta a kisfiamat.

Korhazba nem szeretnek otthon kerulni, mert az nincs rendben. Es de a biztositasom kulfoldon is biztosit, ahogy a hitelkartyamnak is van ilyen juttatasa.

gabors 2017.05.04. 00:25:48

@blackhairlady: " a UH-rel, igy ismet szep nagy osszegu szamlat kaptunk. " azert olyan nincs (legalabbis az en biztositomnal) hogy semmit nem fizet a halozaton kivulinek ... eddig szinte minden orvos a vegen beerte hogy a szamla %80-at megkapta ... amikor szerzodese van akkor SOKKAL kevesebbet tud felszamolni mert az ar amiben megegyeznek joval alacsonyabb ezt latnod kellene a szamlakon...pl egyik szakorvos ahova felesegm jar az a sima vizitert kuld egy $250-os szamlat a biztositonak aki abbol $86 fizet ki amibol enyem $20 ... es ami meg bonyolitja a helyzetet hogy nincs "nyilvanos" artabla pl egy korhazban szoval nem lehet tudni melyik biztositoval menyiben allapodtak meg es azt sem hogy egyenileg kinek mennyit szamlaznak ami a te biztositodnak megy az csak szemfenyvesztes ...

zoldzeller 2017.05.04. 00:30:54

@gabors: pont ezt irtam Tildynek, hogy nekem kijon a c-section-rol a szamla x osszeggrol, de a biztosito lehet,hogy csak a felet fizeti ki ennek, mert a korhazzal igy szol a megallapodasa amirol nekem nem kell tudni.

gabors 2017.05.04. 00:30:57

@tildy[UK]: bocs de ez a pelda egy nulla mert nincs ott sem a vizitdij sem deductible sem az hogy van-e max minderre (van-e evi vagy egesz eletre szolo MAX) nincs benne hogy MI AZ AMIT fedeznek es mit nem (vannak olyan olcsobbak hogy terhesseg kizarva peldaul)

meg olyan sincs hogy nationwide !!!!

gabors 2017.05.04. 00:35:56

@zoldzeller: "igy szol a megallapodasa amirol nekem nem kell tudni. "

ezt nem ertem a biztositom weblapjan pontosan ott van hogy mire mennyit szamlazott az orvos (nekem nem is kuldik meg) kodok minden pl 5ml chortocortizon-ize sokszor volt hogy 20 -30 tetel is melette meg az hogy ennek mi a megalapodas alapjan a visszateritese...

aztan havonta megnezhetem hogy all az en vagy a csalad deductiblja eppen nem ertem mit mondasz .. nezd meg a szamlakat minden ott kell hogy legyen. labor teszteknel pont ugyanugy minden teszt kulon arazva utanna mellette a amit a biztosito fizet

volt olyan is hogy tudo sebesz 15,000 megalapodott osszeg 3500 amit az orvas elfogadott kulonbseget nem kellet termeszetesen fizetni..

FutureFry 2017.05.04. 00:37:20

@Pink Petsch: Mármint azok az adminisztrátorok akiknek az a dolguk (főállásban), hogy segítenek a cég alkalmazottainak vitás egészségbiztosítási (pénz)ügyeiben? Én csak olyat ismerek akit a cég maga fizet.

Egyébként tény és való, hogy maga az ilyen munkakör létezése is rámutat arra, hogy a rendszer nem éppen emberbarát.

zoldzeller 2017.05.04. 00:43:30

@gabors: azt tudom, hogy nekem mit szamlaz a korhaz,orvos stb. Azt is latom, hogy a biztositonak mit es latom ,hogy mi kerul kifizetesre es mi az ami az en koltsegem.
De nekem a korhaz es a biztosito kozti megallapodasrol nincs fogalmam, hogy egymassal mi alapojanszamolnak el. Ez igy ertheto? En csak az eredmenyt latom.

2017.05.04. 00:45:38

@FutureFry: Arra lettem volna kiváncsi, hogy mondjuk egy nem felsőfokú végzettségü szakinak (famegmunkálók, különböző szerelők, ügyintézők, vendéglátósok) mennyibe kerülne, egy ilyen átfogó (gondolomn, prémium) biztositási csomag havonta. Mert ugye, nekik a cégük tuti nem állja, legfeljebb a középvezetőknek.
Szóval, mindazoknak, akik a felső-középosztály szintje alatt vannak, mie fájna? Egyáltalán meg tudnák engedni maguknak, vagy csak a fapados változatra futja, és ha gáz van, akkor rámegy a dokik által megmentett életük?

Herr Géza 2017.05.04. 00:47:26

@Nagy kámpics: Ez a májleállás egy mocskosul alattomos valami. Hosszú ideig nem feltétlenül észlelhető, lassú folyamat. Persze vannak tünetei, de azok egyesével nem feltétlenül szörnyűek... Viszont a végstádium, az utolsó 24-48 óra nagyon kegyetlen. Amikor a méreganyagokat a máj már végképp nem tudja lebontani és azok már az az agyat "emésztik". A májkóma. Bár maga a beteg vlszg ezt már nem is érzékeli tudatosan. A hozzátartozók (ha mellette vannak), annál inkább. Nem mondanám egy "békés elalvásnak".
Hepatitisz, májzsugor, májrák. Majdnem mindegy. A vége egyforma.
R.I.P. Hagymássy Tivadar. Ha már ő a valódi nevét illetően sose titkolózott.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.04. 00:56:43

@gabors: oke, nem neztem melyebben utana, azt viszont tobb helyrol hallottam, hogy egy normais biztositas a csaladnak ugy alsohangon $800-tol kezd. Ez pedig egy atlagembernek kvazi megfizethetetlen, szerintem. Meg nekem is nagyon faj a havi £250, pedig az joval kevesebb mint $800, es programozokent relative atlag felett (megha picivel is) keresek.

Ami miatt linkeltem, hogy valamennyire az arakkal tisztaban legyek, de ugyis jottok ti, ugyis benne vagytok, joval pontosabban tudjatok.

FutureFry 2017.05.04. 01:01:16

@tildy[UK]: Az egészségügyi ellátás árkülönbségeinek sokszor nincs semmilyen racionális (pl. piacgazdasági) alapja. Kórházak esetében pl. a számlázás alapjául szolgáló “chargemaster” lista szinte hasraütésszerűen alakul:

www.uta.edu/faculty/story/2311/Misc/2013,2,26,MedicalCostsDemandAndGreed.pdf

"The chargemaster, I learned, is every hospital’s internal price list. Decades ago it was a document the size of a phone book; now it’s a massive computer file, thousands of items long, maintained by every hospital. Stamford Hospital’s chargemaster assigns prices to everything, including Janice S.’s blood tests. It would seem to be an important document. However, I quickly found that although every hospital has a chargemaster, officials treat it as if it were an eccentric uncle living in the attic. Whenever I asked, they deflected all conversation away from it. They even argued that it is irrelevant. I soon found that they have good reason to hope that outsiders pay no attention to the chargemaster or the process that produces it. For there seems to be no process, no rationale, behind the core document that is the basis for hundreds of billions of dollars in health care bills."

M. Péter 2017.05.04. 01:05:33

@FutureFry: Nagyon ravasz ember volt, aki ezt kitalálta.

Shaktee 2017.05.04. 01:12:01

@Nagy kámpics: Túrót :)

Macron mossa a padlót épp a félnáci, puffogó Le Pennel.

65-35 lesz az eredmény Macronnak, ideteszek egy láda sört ha akarsz fogadni.

Shaktee 2017.05.04. 01:15:50

@swing gitan: Madame Le Pen ne dites pas les betise :))

OK elég a tv5-ből, le van ez már játszva.

'Revoir, szasz Hagyma :(

M. Péter 2017.05.04. 01:25:59

@zoldzeller: Annak idején a biztosításom elvben a fogászati kezelés 50%-át fedezte, de mindig volt valami a számlán, amit nem fizetett a biztosító.

zoldzeller 2017.05.04. 01:31:04

@M. Péter:a fogaszati biztositas szerintem nemilag mas... nekem ket tisztitast es check up-ot fedez. Masra meg sose volt szuksegem.
Majd ha fogszabalyoztatni kell a gyerekeket, na ott biztos lesz kuzdelem.

blackhairlady 2017.05.04. 01:34:28

@FutureFry: a mi biztositasunkhoz (lehet, hogy a tobbihez is, nem tudom) van egy ugyintezo aki keres neked az adott betegsegre orvost, korhazat aki elfogadja a biztositast.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.05.04. 01:39:36

@gabors: "legnagyobb gond inkabb a 10 ev szolgalati ido hianya lehetett mert emiatt sem disability-t sem medicade-t nem kaphatott (ezek allamiak azoknak akik nem tudjak) mindketto fedezte volna a korhazat "

Az elso gondolatom az volt, amikor ezt olvastam, hogy ha jol tudom, megszuletett a megegyezes (? javitsatok ki, ha nem) Mo es USA kozott pont ebben a kerdesben. Vagyis ha USA-ban nincs meg a 10 ev szolgalati idod, de Mo-n igen (az otthoni rendszer szerint), akkor az otthoni idot beszamitjak. Ennek a reszleteit ismeri valaki?

blackhairlady 2017.05.04. 01:41:56

@Pink Petsch: ha nagyon alacsony a fizetesed (az elozo evet veszik figyelembe), akkor kerhetsz segitseget. Aidentol a lanyom mar nem lehet a ferjem biztositasan mert betoltotte a 26-ot, a foduli meleltt dolgozik reszmunkaidoben, igy enm tul magas a fizetese, es a havi 260$ -os biztositasanak a nagy reszet fizeti az "allam", igy havonta csak 48$-t fizet. Valaszthatott, hogy a havi dija legeyn alacsonyabb vagy a tamogatast az eves adobevallasnal egy osszegben visszakapja.

FutureFry 2017.05.04. 01:44:37

@tildy[UK]: @Pink Petsch:
Ez lakóhelytől, kortól, stb. is függ, és az ACA bevezetése óta ez jövedelemfüggő is. Egyébként itt lehet nézegetni, hogy pl. Californiában kb. mennyibe kerülhet: apply.coveredca.com (Shop and compare). Pl. úgy látom legjobb ("platinum coverage") Berkeley irányítószámmal olyan $700 és $1600 körül van (kortól (30-60) függően) per hó. Ebből akár a felét is fizeti az állam, ha alacsony a jövedelme az illetőnek.

blackhairlady 2017.05.04. 01:50:55

egyebkent hosszasan leveleztunk a korhazakkal, valamennyit elengedtek. Akkor meg rutintalanok voltunk, most mar sokkal okosabban allunk a dolgokhoz:) Pl sosem megyunk Er-ra, az urgent care szinte ugyanaz , es normal vizitdijert ami nekunk 30$, ellatnak rendesen, sot barmivel lehet ide menni ha nincs eppen idopont a hazi orvoshoz. Az egyeb szakrendeles es korhazi kezelesek elott is pontosan leegyeztetjuk a dolgokat es irasban rogzitjuk. Sajos tanulni kellett ezt az orvososdit, a ferjem is majdnem 20 evig Europaban elt, elotte sem volt sokat beteg, igy o sem tudta ezeket a dolgokat.

FutureFry 2017.05.04. 01:59:35

@blackhairlady: Persze a legtöbb biztosítónak van ügyintézője akit hívhatsz és kikeresnek neked mindent (vagy online is megteheted). Viszont az nem lesz pártatlan (mint a kórház sem) ha vita van, pl. a számlával. Ilyenkor jó valaki aki téged képvisel, helyetted is utánajár, reklamál (és tudja az olyan részleteket, mint, hogy azért lett $700-os az ER visit, mert rossz "medical code"-ot ütöttek be, és kijárja, hogy neked csak az $50-os co-pay-t kelljen fizetned).

montroyal ( CAN qc) 2017.05.04. 02:30:29

@gabors: majrakot sokmindentol lehet kapni alkoholon kivul is

pelda az ex-anyosom soha egy pohar alkoholt nem ivott eleteben ,de ha hallott a faluban valami jo kulfoldi gyogyszert azt o meghozatta ... vegul is nem tudjuk mitol de majrakban halt meg ...

montroyal ( CAN qc) 2017.05.04. 02:48:52

@swing gitan: hétfőn operálják méhrákkal..
a baratom felesegenek ugyanez volt tavaly..
szombaton bucsuzunk tole vegleg ...:-(( 47 eves volt ..

Holgyeim nem elhanyagolni a rakszurest ...

gabors 2017.05.04. 03:21:49

@zoldzeller: "hogy mi kerul kifizetesre" ont ez a megallapodott ara annak az adott valaminek ... az hogy az orvos masnal (maganban mit szamlazna ki NA azt nem lehet tudni. Ha ;latod a kodokat is akkor megtobb reszlettet megtudhatsz azok a kodok mar orszagosan standartizaltak (ez is ACA vivmany)

igen komplikalt de azert nem black magic ez

gabors 2017.05.04. 03:39:21

@Pink Petsch: "Szóval, mindazoknak, akik a felső-középosztály szintje alatt vannak, mie fájna? " kb ugyanannyiba :-) O is tudja szerintem pontosan. Az en havi fizetesi kimutatsomon kulon sorkent rajta van dolgozo eu hozzajarulasa organization eu hozzjarulasa.... az en esetemben kicsivel tobb mint1/3-at fizetem a tobbit a ceg kozel $2000 kettonknek (a dolgozo reszet a fizetese hatarozza meg a felsobb vezetok ugyanezert kicsivel tobbet fizetnek mint en)

de tobben irtuk hogy az ar egymagaban meg semmi !! es nagyon nehez osszehasonlitani (mikor fertility kezelesre "jartunk" tutti elment $50k a kozel egy ev alatt de terhessegig nem jutottunk utan lett volna megegyszer annyi is akar es nem is hasznaltuk ki az osszes ciklust)

gabors 2017.05.04. 03:42:54

@Herr Géza: "Hagymássy Tivadar. Ha már ő a valódi nevét illetően sose titkolózott. " nem is urizalt Hagymasi az ...

hianyozni fog ... es a blog is befejezetlen maradt

gabors 2017.05.04. 03:49:24

@Zsuzsi65: "hogy ha jol tudom, megszuletett a megegyezes "

errol nem halottam de szinte kizartnak tartom foleg nem TB vonalon ha talalsz barmi refernciat az jo lenne mert nekem is van kb 2 evem otthonrol (nem tudom egyetemet beszamitjak-e)

gabors 2017.05.04. 03:54:00

@blackhairlady: ezt koszonheted az ACA-nek meg azt is hogy legalabb 26-eves korig maradhatott. Ez azelott nem volt (vagy nem volt minden biztositasra kotelezoen eloirva altalaban 21 ev volt max ) persze nem volt ingyen. Most majd figyelni kell hogy a repik benne hagyjak-e vagy kicsaljak mint eppen a pre-existing conditionnal teszik ...

gabors 2017.05.04. 04:08:14

@FutureFry: koszi ez erdekes de nem tudom hogy ez praktikusan segitene barkinek is foleg ha az ido rovid...

gabors 2017.05.04. 04:13:37

@montroyal ( CAN qc): "majrakot sokmindentol lehet kapni alkoholon kivul is" pont ezt irtam nem ?? (vagy csak egyetertesz :-)))) akkor koszonom

P.Elliot 2017.05.04. 04:32:53

Reszvetem Hagyma csaladjanak, nagyon sajnalom szegeny embert, ki gondolta volna, en azt sem tudtam hogy beteg volt.
Ugy orult a hazanak, az allampolgarsagnak, a letelepedesnek, sok terve is volt, szomoru historia, nyugodjek bekeben...

Latom a biztositasrol beszelgettek, nekem Medicare van, a nyugdijas allami biztositas es a kiegeszito mert az elobbi csak 80%-ot fizet, havonta olyan 350 korul vagy valamivel kevesebb a kiegeszito, nagyon meg vagyok vele elegedve, nincs vizitdij meg a specialistanal sem, szinte nincsenek szamlaink pedig jarunk az orvoshoz, voltunk korhazban, muteten, ambulancian, egyik mutetnel kertek valamire vagy 250 dollart, ennyi volt az egesz.
Amikor meg dolgoztunk, tobb mint 12 evig utanam volt a csaladi biztositas a munkahelyrol az egesz csaladnak, 78 dollarert havonta, a fogaszaton kivul mindent allt, ez 2003-ban szunt meg amikor bezart a munkahely es otthon maradtam vegleg 54 evesen, utana a ferjem biztositasara tettek ra ott azert fizettunk vagy 300-400 dollart mi magunk hozza meg volt ido amikor egy darabig teljes penzt fizettunk ram mert meg nem tudtak elintezni hogy en is a ferjemen fussak, akkor volt havonta vagy 1500 korul vagy alig kevesebb.
Mindegy, kifizettuk, egyszeruen ugy vettuk hogy ingyen nincs semmi, ez sem, ez egy szolgaltatas, ki kell fizetni mert biztositas nelkul egy percet sem voltunk hajlandok lenni. 65 evesen aztan az allami biztositas van, mondom, nincsenek szamlaink.
Ez persze New Jersey, minden allamban mas szabalyok vannak.
Egyebkent nagyon magas szintu orvosi szolgaltatasok vannak, nagyon gyorsan csinalnak mindent, nem kell varakozni szinte semmit, azonnal vagy 1-2 nap mulva barmilyen vizsgalat. Az orvoscsoport akihez jarok es ahol a haziovosom is van, van nekik laborjuk is ott helyben, van nogyogyaszuk, ortoped es sziv szakorvosuk meg meg valami de nem jut eszembe most...
Nem kell idore menni eleg csak beallitani, 7 napot rendelnek a heten, reggel 8-este 10-ig, alig kell varakozni.
En nagyon meg vagyok elegedve itt az orvosi ellatassal. Hogy sokat kernek?
Hat azt is nezni kell hogy pl. egy mutet mibe kerul nekik.
Fennt kell tartani a korhazat, el tudom kepzelni hogy mit fizetnek evi adot, azt a rengeteg orvost, a szemelyzetet akik nagyon jol keresnek, azokat a meregdraga es legujabb muszereket, minden ezzel kapcsolatos dolgot, rengeteg penzbe kerulhet. Persze van profitjuk is hogyne lenne.
De keves penzert, fillerekert sem lehet kivanni hogy ellassanak mert mibol?
En inkabb fizetek de ne legyen allami mert elobb-utobb lemenne a szint, nem lenne penz arra amire most van, minden akadozna, lelassulva.

gabors 2017.05.04. 04:39:49

@P.Elliot: "Ez persze New Jersey, minden allamban mas szabalyok vannak.
" Medicare az szovetsegi program ezt akarja Berny mindenkinek !!! amugy ha valaki disability-re kerul akkor kortol fuggetlenul be lephet ..

gabors 2017.05.04. 04:43:27

@P.Elliot: "En inkabb fizetek de ne legyen allami " ezt nem ertem az az usa-ban fel sem merult hogy a szolgaltato allami legyen de a biztositasod az bizony allami nem is NJ hanem szovetsegi !!! es SOKKAL kevesebb az overhead mint barmelyik masik biztositoe...

Balint133 2017.05.04. 05:24:58

@tildy[UK]: Nem akarnek belemenni, de az en biztositasom egy High Deductible HMO + HSA aminek megvan a maga elonye ill hatranya.
Te peldadnal maradva, a te kezelesed sem volt "ingyen" mivel 3000 fontot fizetsz a biztositasra egy evben ;) Az en peldamnal maradva, nekem $0 a havidijam, cserebe bizonyos dolgokert fizetnem kell, ezert $800-ba kerult a kezelesem osszesen.
Ha masfajta biztositasom van, amin van kb $250 deductible viszont van ~$40 koruli havidija akkor is kb ennyibe lett volna a kezelesem 250 + 12x40 :)

Jelenlegi elethelyzetemben/koromban ez a konstrukcio jobban megeri (fiatal, egyedulallo ferfi, kituno egeszsegi allapotban). Ha mas lenne a felallas (pl van egy gyermekem) akkor nyilvan mast kotok mert ezzel a konstrukcioval a csaladi deductible mar inkabb szerencsejatek mintsem megfontolt dontes.

deputy sheriff 2017.05.04. 05:25:07

@Nagy kámpics: Ket vegerol egette a gyertat az oreg, iszogatott. Nem kemenyen, de ivott. Ez nem teszi kevesbe tragikussa a halalalat.

ps: Fia vagyok.

deputy sheriff 2017.05.04. 05:25:49

Sziasztok Hataratkelok.
Hagyma fia vagyok, azaz a kisebb Hagymasi Tivadar.
Az Oreg Tivadarral meg Februarban egyutt neztuk a kedvencet - az amerikai focit - es tomtuk a csirkeszernyat egy charlotte-i pubban.
Egyik naprol a masikra kijottek rajta brutalis kiutesek es besargult.
Elvittuk a korhazba, de masnapra kiengedtek.
Egy hetre ra megint rosszul lett, akkor mar komolyabb volt a baj.
Bent tartottak tobb, mint 3 hetig.
Ahogy irtam fentebb, nem bant magaval kesztyus kezzel; az oreg, de nem volt egy remego kezu alkoholista.
Kb annyi eselye volt maj-problemakkal meghalni, mint egy "sima" embernek rakban.
Par hete meg egyutt neztuk a focit a tv-ben, bar mar alig volt maganal.
Az utobbi hetet a hospice-ben toltotte. Tegnap este kezdett kicsuszni a kezunk kozul es ma a jelenletemben kilehelte utolso lelegzetet.
Koszonom mindenkinek az egyutterzest es a sok-sok embernek az adomanyozast. Sajnos az mar a temetesre megy.
Nagyon sok nevet nem is ismerek a listarol, hihetetlen, tenyleg koszonjuk.
Hagyma el lesz hamvasztva a heten.
- hamgya Jr.

Balint133 2017.05.04. 05:25:53

@tildy[UK]: 2-3 ezer dollaros fizubol eleg combos tax creditet kapsz az allamtol amit pont biztositasra kolthetsz (felteve ha nem illegalisan, adoelkerulokent nyomatod az ipart). Szuleim eves keresete nemsok, de nem is rossz (kozeposztaly alja, mondhatni) es havi $1700 tax creditet kapnak allambacsitol. Van is egy szep Silver+ biztositasuk amire havi kerek $4 kell fizetni a tax crediten kivul.

Benikuty 2017.05.04. 06:04:17

@deputy sheriff: fogadja részvétem Hagymási úr!

kék madár 2017.05.04. 06:08:50

@deputy sheriff: Koszonom, hogy leirtad hogyan teltek az utolso honapjai hetei, es azert az nagyon fontos, hogy vele voltal az utolso pillanatig. Reszvetem, hianyozni fog ebbol a kozossegbol is.

tanato 2017.05.04. 07:29:50

@deputy sheriff: Fogadja őszinte részvétemet!
Mint minden közösség ,a HÁ közössége is állandó változásban van,az idősebbje elmegy és jönnek az újak:Ő igen aktív tagja volt a HÁ-nek.Remélem ön folytatja itt édesapja részvételét a továbbiakban,hisz egy közösség életében a folytatás ,megújulás nagyon fontos.

SzZoole 2017.05.04. 07:51:24

@deputy sheriff: köszi,hogy megosztottad itt ezt infót,át érzem fajdalmadat és részvétem az egész családnak:(

deputy sheriff 2017.05.04. 08:00:44

Koszonom mindenkinek.
Bocsanat, hogy elteritettem a temat.

Dikusz 2017.05.04. 08:35:09

@deputy sheriff: őszinte részvétem az édesapja halála miatt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.04. 09:06:17

@Balint133: De nekem nem kotelezo itt egy teljeskoru nemzetkozi biztositast fizetnem( ami csak az usa-t nem tartalmazza, de oda nem is szandekszom menni) , akkor is ellatnak, ha egyaltalan nincs ilyenem.

Igaz nhs-ben, es olyan modon ahogy. De ellatnak. Ez a nagy kulonbseg. Es ha barmi tortenne velem - ne tortenjen- a csaladom nem kapna horribilis szamlat, mivel allamiban ilyen nincs, hogy kiszamlaznanak sulyos ezreket.

Igy viszont olyan korhazban mutottek, ami kb szalloda szinvonal(abbol is kb 5 csillagos lenne), abszolute profik voltak. Magankorhaz na. Itt voltam egyebkent:
www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/portland-hospital-uk-most-luxurious-maternity-ward-wealthy-women-a7606536.html

Epp most megyek vissza kontrollra, es bar a mutet maga nem volt komoly, a lelki oldalaval meg harban allok :(

@deputy sheriff: itt is csak annyit tudok mondani, oszinte reszvetem. Hidd el sok embernek hianyozni fog edesapad.

tanato 2017.05.04. 09:08:17

@deputy sheriff: Nem térítette el hisz USA volt a téma.MIndenesetre várjuk önt itt a későbbiekben is akár szerzőként akár kommentelőként .Az mindig jó ha a családtagok, leszármazottak folytatják az ösök megkezett tevékenységét.Akár a való életben itt is.

.Manyecska 2017.05.04. 11:00:34

@deputy sheriff: Őszinte részvétem! Férjem húga 17 évesen ment el ugyanebben a betegségben, egy hét alatt, egyik nap még bohóckodtunk a kórház kapujában két nap múlva már kómában volt.:( Sok erőt a családnak..! Üdv. Manyecs

Cycmen 2017.05.04. 11:00:45

@deputy sheriff: Homárról ismertem, sokat beszélgettünk anno. Őszinte részvétem, hiányozni fog!

deputy sheriff 2017.05.04. 11:01:16

@tanato: Koszonom! Nem tudom, hogy folytatni tudnam-e az apam altal krealt mitoszt. :) Eleg nehezen kell dolgozni ahhoz, hogy valaki olyan tenyerbe maszo legyen :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.04. 11:05:36

@deputy sheriff: részvétem, az ő Mary-jének is. Apád nem volt könnyű ember. De legalább ott voltál vele a végsőkig, ez is egy ajándék.

mojyo (törölt) 2017.05.04. 11:28:45

@deputy sheriff: Oszinte reszvetem, nagyon szomoru. Durva, hogy nehany hete meg itt cukkolt minket, aztan meg mar soha tobbe.... :( Viszont biztosan halas volt erte, hogy vegig vele volt a csalad, sajnos enis tudom, milyen az ilyen. Kedves vagy, hogy ide jottel, hogy ezt megird nekunk, es maskor is varunk a kommentelok koze, az egesz csaladnak pedig sok lelki erot kivanunk.

Shaktee 2017.05.04. 11:30:54

@deputy sheriff: Részvétem a családnak, jó hogy irtál ide..

2017.05.04. 11:33:14

@deputy sheriff:

Köszönjük az információkat, részvétem!

tanato 2017.05.04. 11:44:48

@deputy sheriff: SAJÁT magadat add,saját gondolataidat.'

blackhairlady 2017.05.04. 15:05:30

@deputy sheriff: Ha jol emlekszem, kommentel itt egeszen addig a napig amig bejelentetted, hogy Hagyma allampolgar lett :)
Mary hogy van? Es te? Nagyon fiatalon ment el, pont amikor mar meglett az ahitott haz az erdo kozepen.

gabors 2017.05.04. 17:08:15

@blackhairlady:

"Ha jol emlekszem, kommentel itt egeszen addig" talan tovabb is utoljara itt majdnem harom eve kommentelt 2014-5-29 szerintem

gabors 2017.05.04. 17:15:53

@Balint133: "Van is egy szep Silver+ biztositasuk amire havi kerek $4 kell fizetni a tax crediten kivul. " nem sokaig ha a repiknek ma meglesz a kello szamu szavazat az idosebb alacsonyan keresok NAGYON rosszul fognak jarni mert 1. jelentosen emelhetik a premiumot amit a kor alapjan jaro (nem jovedelem ezutan) tamogatas joval kisebb lesz ...

a mezesmadzag hogy novelik az adomentesen felreteheto ugyenevezett eu szamlakat de ez pont nem megoldas az also kozeposztalynak ...

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.05.04. 18:24:34

@deputy sheriff: Részvétem! Légy szíves tolmácsold Marynek is.
Úgy volt, hogy az ősszel meglátogatom, de nagyon későn sikerült a házat megvenniük, így ez elmaradt...

Balint133 2017.05.04. 18:46:52

@gabors: Remeljuk nem igy lesz :(

Herr Géza 2017.05.04. 19:12:16

@deputy sheriff: Először is: őszinte részvétem! És hát mit ne mondjak: ezt nem lehetett könnyű leírnod most... Csodállak, minden tiszteletem Neked, és részemről nagyon köszönöm az őszinteségedet. Apád blogját annak idején élvezettel olvastam, tetszett, sokra tartottam a küzdelmét, kitartását, aztán az elmúlt időben párszor legszívesebben orrba vágtam volna az arrogáns itteni stílusa, dumája miatt. Megváltozott. Nagyon. De én inkább a blogja által "megismert" Hagymára akarok emlékezni, és tényleg fáj, hogy elment. Pedig csak virtuálisan ismertem. Egy évvel volt idősebb, mint én....
Köszönöm még egyszer, hogy megosztottad velünk ezt. És nézz ba máskor is....

blackhairlady 2017.05.04. 19:56:54

@gabors: nem tudom, nem neztem utana. Azert maradt meg bennem ez, mert szamomra akkor derult ki, hogy o H. fia (jo humorral megaldva ) ), es utana mintha mar nem olvastam volna. De nincs jelentosege.

deputy sheriff 2017.05.05. 00:40:09

@blackhairlady: Szia, igen regen kommenteltem neha, de nem nagyon gyakran, igy a jelszavam is elfelejtettem. Most csak azert kapartam elo, hogy tudassam veletek, akikkel kapcsolatban volt, hogy mi tortent.
Szombaton delelott temetjuk.

Koszonom mindenkinek aki gondol ra es rank.

Shaktee 2017.05.05. 00:48:26

@deputy sheriff: Ha futja rá, tegyetek oda a sírra egy kis virágot a nevünkben.

somlobodog 2017.05.05. 06:35:37

@deputy sheriff: őszinte részvétem Hagymaert.:((

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása