oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. január 21. 06:42,  Rászálltak a britek az uniós munkavállalókra 279 komment

2017. január 21. 06:42 Határátkelő

Rászálltak a britek az uniós munkavállalókra

Nagyon őszintén mondom, a Theresa May beszédével foglalkozó poszt után nem akartam megint ilyesmivel foglalkozni, de belefutottam egy cikkbe, ami arról szól, miként csuklóztatják a brit hatóságok az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárokat, így aztán mindez erősen érintheti és érdekelheti az ott élő magyarokat is. Így aztán végül arra jutottam, megosztom veletek.

bilincs_foto_flickr_com_victor.jpg

A nem kicsit elgondolkodtató alaptétel az, hogy az elmúlt bő hat évben ötszörösére emelkedett az őrizetbe vett, és a bevándorlási központokban elhelyezett uniós állampolgárok száma.

Na már most, ennek egy részét be lehetne tudni annak, hogy eleve megnőtt az Európai Unióból érkezők létszáma, ám ezt az ugrást nehéz lenne csak ezzel magyarázni. 

Különösen, hogy egészen elképesztő esetek is előfordulnak: van, akit azért vettek őrizetbe, mert elveszítette a személyi igazolványát (holott például az Egyesült Királyságban ez a dokumentum nem is létezik), mást pedig azért, mert egy parkban rendezte meg születésnapi mulatságát. 

És mielőtt félreértés lenne: nem csak a kelet-európaiakat érinti a dolog (bár őket valamiért jobban…), német tudóstól a több mint két évtizede az országban élő holland nőig sok mindenkit. 

Ötszörös növekedés 

Ami a konkrét számokat illeti: míg 2009-ben 768 uniós állampolgárt vettek őrizetbe (ez az összes őrizetes 2,7 százalékát jelentette akkor), addig 2015-ben (ez az az év, amiből teljes adatok állnak rendelkezésre) 3699 embert, ami már 11,4 százalék. A növekedés tehát ötszörös. A tendencia nem lassult tavaly sem, a harmadik negyedévben 1227 embert érintett, ami az összes őrizetbe vétel 17 százaléka. 

Miközben nyilvánvaló, hogy ezek között az esetek között rengeteg jogszerű van, sok esetben szó sincs bűnelkövetésről – mondta a Bail for Immigration Detainees (BID) azaz Óvadék a Bevándorlás Miatt Fogvatartottaknak nevű jogvédő szervezet. 

A nevükben nyilatkozó ügyvéd, Adrian Berry szerint az elveszett személyi igazolványos vagy a parkban bulizóshoz hasonló esetekben egyszerűen arról van szó, hogy a kormány kifejezetten és előre megfontolt szándékkal ellenséges a más uniós országokból érkezettekkel szemben, és a helyzet csak romlani fog, amikor az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból. 

A bizonytalanság a cél? 

„A belügyminisztérium uniós polgárokkal kapcsolatos politikája akkor kezdett megváltozni, amikor Theresa May került a tárca élére, még jóval a Brexitről szóló népszavazás előtt” – hangsúlyozta az ügyvéd. 

„Jól mutatja ez az uniós polgárokhoz való hozzáállását, amit nagyon komolyan kell venni a Brexittel kapcsolatos ígéreteit hallgatva” - tette hozzá Adrian Berry. Amiben persze lehet némi elfogultság, de azért a számok önmagukért beszélnek, például az, hogy 2010 óta (ekkor lett belügyminiszter Theresa May) a kiutasított uniós polgárok aránya 256 százalékkal ugrott meg. 

„Egyes emberek eltávolítása egyben azt is üzeni a többieknek, hogy a helyzetük bizonytalan. Arra szolgál, hogy aggodalmat keltsen” – vélte a BID szakembere, aki szerint ha valaki bűncselekményt követ el, azt ki kell utasítani, és megtagadják tőle a belépés lehetőségét. 

Ugyanakkor az „adminisztratív eltávolításnak” nevezett technika esetében az ember tulajdonképpen nem követ el semmilyen bűncselekményt, sokszor csak azért büntetik, mert nincs munkahelye vagy nem tanul. 

„Ezek az emberek nem bűnözők. Senki sem érdekel egy Kensingtonban élő, nem dolgozó francia. Egyszerűen csak fogják és kikapkodják az alacsonyabb bevételből élő kelet-európaiakat” – hangsúlyozta az ügyvéd. 

Mindezt annak ellenére, hogy a Brexittel kapcsolatos terveket ismertető beszédben Theresa May kiemelte, hogy minél előbb garantálni akarja a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogait csakúgy, mint az Európa többi országában élő britekét. 

A BID egyik vezetője, John Hopgood szerint egyelőre azért elég nagy a bizonytalanság ezen a téren, sokan nem tudják, maradhatnak-e a kilépést követően, „és arra sincs garancia, hogy bármilyen biztonságérzetük lesz az uniós kilépést követően”. 

Lássunk pár példát, mert akadnak érdekesek! 

Egy lengyel férfit azért vettek őrizetbe, mert egy parkban rendezett születésnapi bulin alkoholt fogyasztott (ami figyelembe véve a hétvégi esték londoni utcaképét elég érdekes indok, teszem hozzá csendben). 

De még ez is egy dolog, viszont a férfit öt hónapig tartották bezárva, annak ellenére, hogy végzés született a kiutasítás leállításáról. „Egyre több uniós állampolgárt vesznek őrizetbe, gyakorlatilag a semmiért. Sokkal kevesebbért is utánuk nyúlnak, mint egyes, nem uniós országból érkezett bevándorlók esetében” – vélte John Hopgood. 

De nem csak kelet-európaiak kerültek hasonló helyzetbe: egy olasz állampolgárt például azért vettek őrizetbe, mert elveszítette az olasz személyijét, noha Nagy-Britanniában nincs és nem is kötelező a személyi igazolvány. Ő nyolc hónapot (!!) ült, holott együtt is működött a brit kormánnyal abban, hogy visszaküldjék Olaszországba. 

Akit negyedszázad után utasítottak ki 

Vagy ott van annak a holland nőnek az esete, aki 24 éve él az Egyesült Királyságban, két gyermeke született a brit férjétől. Mivel a tavalyi népszavazás után aggódott a továbbiak miatt, úgy döntött, felveszi a brit állampolgárságot. 

Mivel a hatályos törvények szerint a brit házastárs nem jogosít állampolgárságra, ő pedig attól tartott, a családi utakon rá majd „amerikai stílusú kétórás sorban állás vár a határon”, ezért beadta a jelentkezést. 

Az állampolgársághoz először állandó tartózkodási engedély szükséges, amihez egy szelíd 85 oldalas dokumentumot kell kitölteni. Monique Hawkins annak rendje s módja szerint írt, ikszelt, és töltött, ám az eredeti holland útlevelét nem tudta csatolni, mert az édesapja nem sokkal korábban hunyt el, neki pedig szüksége volt a papírra, hogy meglátogathassa édesanyját Hollandiában. 

Mindegy, nem szeretném ragozni a történetet, a lényeg annyi, hogy a Belügyminisztérium négy hónappal később értesítette, hogy pakoljon, mert mennie kell. Telefonon próbált érdeklődni, de azt mondták neki, hogy az ügye sem telefonon, sem emailben nem tisztázható. 

Az egyébként szoftverfejlesztőként dolgozó nő szerint soha meg nem fordult a fejében, hogy esetleg deportálhatják, de az esete jól mutatja a Belügyminisztérium ügyintézésének abszurditását. 

Sam Schwarzkopf német neurológus 1999-ben költözött az országba, hogy a Cardiffi Egyetemen tanuljon, majd miután diplomázott és a PhD-t is megszerezte 2007-ben, úgy döntött, munkavállalóként is marad. Neki brit felesége van, és a University College London munkatársa. 

Tavaly márciusban adta be a kérelmét, amit egy héttel a referendum előtt dobtak vissza, arra hivatkozva, hogy nem csatolta az útlevelét (annak egy hiteles másolatát igen). 

Az elutasító levélben pedig ott szerepelt ugyanaz a mondat, mint Monique Hawkins esetében: „készüljön fel az Egyesült Királyság elhagyására”. 

„Abban a pillanatban eléggé kiborultam, így írtam pár levelet, az egyiket az akkori belügyminiszternek, Theresa Maynek (választ nem kaptam rá). Csak hogy egyértelmű legyek: szerintem simán hiba történt a minisztériumban, ugyanazt az egyenlevelet küldik mindenkinek” - mondta. 

„Ugyanakkor ez azért felháborító, mert a hatályos törvények szerint minden uniós állampolgár öt év után automatikusan megkapja az állandó tartózkodási jogot. Az általam benyújtott dokumentumok nem megadják ezt az engedélyt, hanem csak megerősítik, hogy rendelkezem velük, hogy utána megkaphassam az állampolgárságot. Valójában tehát formalitásnak kellene lennie. Ugyanakkor úgy tűnik, a Belügyminisztérium nagyon meg akarja nehezíteni az emberek dolgát” – tette hozzá Sam Schwarzkopf

Azt az érvelést ő is elfogadta, hogy fénymásolatot (még ha színes és hitelesített is) nem tekintenek megfelelőnek, és azzal sem lett volna gondja, ha azt mondják, nyújtsa be újra a kérvényt immár az eredeti útlevéllel. Végül a helyi parlamenti képviselőt is bevonta az ügyébe, ami rendeződni látszik. 

Visszatérve az őrizetbe vételekre, Adrian Berry ügyvéd szerint egyes esetekben a Belügyminisztériumnak „hatalmas kártérítési összegeket” kellett kifizetni jogtalan fogva tartás címén. 

Az egyik ilyen esetben egy hajléktalan lengyelt vettek őrizetbe és tartottak 5 hónapig fogva, majd amikor elengedték, eltiltották a jövőbeni munkavégzés lehetőségétől. A Legfelsőbb Bíróság jogtalannak ítélte meg az eljárást és kártérítést ítélt meg a férfinak. 

A fentiekre a Belügyminisztérium a következőket reagálta: „A közvélemény komoly fellépést vár el az Egyesült Királyságra veszélyt jelentő külföldiekkel szemben – ezért deportáljuk azokat, akik bűncselekmény elkövetésével élnek vissza a vendégszeretetünkkel. Minden kiutasítás az Egyesült Királyság és az Európai Unió törvényeivel összhangban történik”. 

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy tavalyi interjúban azt ígérte: megvédik az Egyesült Királyságban élő magyarok jogait.

Ha neked is van hasonló történeted, veled is történt ilyen, írd meg! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

HÍRMONDÓ

Ezért nem jut Magyarország egyről a kettőre

Még ha van is gazdasági növekedés, mit ér, ha az emberek nem érzik? Elgondolkodtató számok Magyarország helyéről a világban.

Tarthatatlan állapotok a magyar kórházakban

Egy ápolóra 30 beteg, szakorvosi felügyelet nélkül dolgozó szakorvosjelöltek... csoda, ha az egészségügyben dolgozók inkább a külföldet választják?

Donald Trump 97 másodperce 

Az új amerikai elnök édesanyja Skóciából vándorolt be Amerikába. Egy nem akármilyen történet.

(Fotó: flickr.com/Victor)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4412141561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.01.21. 07:01:25

Don't worry majd a szíjjártó elintézi nektek!

01234567 2017.01.21. 09:20:35

Theresa May úgy néz ki simán csak egy szalon náci. Sajnos ezek most nagyon feljövőben vannak, mivel Európában az intelligensebb néprétegek szkeptikusak a politikával kapcsolatban, ezért jórészt elfordultak tőle. Maradtak szavazónak a globalista gazdaságpolitika vesztesei, akik nyomoruk okán érthetően radikalizálódtak, egy-két specifikus réteg, és a mindig meglévő szélsőségesek, akiknek a csökkenő politikai érdeklődés mellett az állandó aránya így felfelé tolódott el. Ezek a csoportok határozzák meg a keresletet, és ugye ehhez igazodik a kínálat. Az ún. hagyományos politikai elitek pedig teljesen elvesztették a hitelük eddigi szavazóik előtt. Ha normalitást akarunk újra a hiteltelen régieknek takarodni kell, és egy teljesen más tartalommal, retorikával megjelenő alulról szervezett könnyen "igazítható" és "takarítható" a társadalomhoz sokkal közelebb álló, és garantáltan maradó politikai erőre van szükség, aki újra szavazni tudja hívni a normális embereket és esélyt, megértést mutat az un. "elhagyott" ezért radikalizálódott rétegeknek, a "hülyék" meg újra helyükre kerülnek 2-5-10 %-on. Más kiút nincs. Pl Mo.-n először az MSZP-DK-LMP...stb... egyébb sz.roknak kell eltűnnie, hogy teret kapjon valami más. Csak aztán beszélhetünk a Fidesz eltűnéséről és hogy ne ilyen Jobbikok legyenek az alternatívák.
Ha nem, akkor jönnek az ilyen szalon nácik mint ez a May. És szerintem az Egyesült Királyságban élő EU polgároknak megismerve May kisasszony eme oldalát van okuk elgondolkodni a továbbiakon.

Buchhalter 2017.01.21. 09:21:44

Erősen rémhírterjesztő a cikk! Idősebbik sógoromék és több ismerősömék nem tapasztalták ,hogy az angol hatóságuk vegzálnák őket.Annyit halottak ,hogy a kint lévő több ezres magyar cigánysággal már voltak bűnözésbeli problémák : lopás,illegális fémgyűjtögetés markecálos (roma kurva kifosztja a kuncsaftot) stb.Ők meg jogosan megérdemlik ha dutyiba kerülnek.

Főgebra 2017.01.21. 09:29:29

@01234567:

"... May kisasszony..."

Bátorkodom megjegyezni, hogy Theresa May 1980 óta házas, férje Philip May, így aztán nem kisasszony!

tées 2017.01.21. 09:33:25

Én azt gondolom, a hivatal az hivatal Britanniában. Ha az van odaírva, hogy nyújtsd be az útleveled eredetiben, akkor hiába akarsz fénymásolatot benyújtani, mert nem fogadja el, ugyanis nem az van leírva. Az persze pech, ha az elutasító levél goromba hangvételű, de legalább szólnak, hogy akár rossz is történhet, ha nem nyújtod be szabályszerűen. És azért az is ott van a cikkben, ha jogtalan volt az eljárás, kártérítést fizetnek akár a lengyel hajléktalannak is, mert jár. És nem a pártszimpátia alapján döntik el, kinél alkalmazzák a jogszabályokat és ki a kivétel. Szerintem nem cél az, hogy azt piszkálják, aki dolgozik és beszéli a nyelvet, mert szükség van a munkáskézre.

LondonFashion 2017.01.21. 10:08:00

@tées: En is pont ezt akartam irni: a permanent residency jelentkezeshez kell az a nyomtatvany es az eredeti utlevel. Ha a no hasznalni akarta az utlevelet, hogy hazamenjen kozben, akkor ne adja be a jelentkezest addig, amig vissza nem jott vagy utazzon mas okmannyal, az EU-n belul lehet jogsival vagy szemelyivel is ha van. De konyorgom, ha ott van hogy csak eredeti utlevelet fogadnak el, akkor miert kuldenek fenymasolatot? Meg a tudos/kutato is...
Az mas kerdes, hogy akkor miert nem olyan valaszt kaptak, h nem tudjak elbiralni a kerelmet addig, mig meg nem kapjak az eredeti utlevelet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.21. 10:17:08

Hogy barátom legendás szavaival éljek, Szíjjártó szavainak akkora súlya van mint lepkefingnak a tehénlegelőn.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))@01234567:

RoxyCRX 2017.01.21. 10:19:38

Nega nem tudom eldonteni, hogy valaki fizet az ilyen "lejarato" cikkekert vagy a posztolo netto seggfej. Angliaban sokmindent lehet csinalni nagyon ritka, hogy valamiert baxtatjak az embert, de ha jon a rendor azt komolyan kell venni. Pl a szulinapos eset a parkban... Ha az ember kimegy egy parkba es pl ott van valami vendeglato egyseg, akkor ott lehet sorozni vagy akarmit. Ha nincs akkor is elo lehet venni egy sort az ember, de maganbulit azer nem szoktak rendezni. Ha megis es jon a rendor es szol hogy be kell fejezni, akkor azt ugy kell tenni maskeppen nincs mese beviszik az embert. A holland no es a nemet ur esete.... Elszor is nem a letelepedesi engedelyhez kell 85 oldalnyi tesztet kitolteni, hanem az allampolgarsagi vizsgahoz. A letelepedesi engedely 5 ev utan igenyelheto es kb £50. VISZONT! Minden hivatalos ugyintezeshez mint ilyen, kotelezo az utlevelet (eredeti nem masolat) csatolni amit majd par nap vagy 1 het utan visszakuldenek. Azert erdekes, hogy a holland nonek bar mindent kitoltott beadott faradsagot nem kimelve, de 24 ev ittlet utan nem tudta hogy az eredeti utlevel kell a hivatalos ugyintezeshez es pont addig az 1 hetig nem tudta volna nelkulozni. A masik esetben az egyetemet vegzett 18 eve ittelo ertelmisegi SEM tudta hogy eredeti okmanyt kell bekuldeni, majd ezutan Theresa Maynek!!???!? ir levelet. Hat en nem tom, de nekem ez kisse furcsanak tunik. En csak 4 eve elek itt, de ezekkel a dolgokkal eleg regen tisztaban vagyok. Szoval ez a cikk kisse hulyesegnek hat....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.21. 10:20:47

@01234567:
Nagyjából egyetértünk. Én ez úgy szoktam megközelíteni hogy Európa jobbra tolódik mert a jelenlegi kormányok szarba sem nézték az emberek akaratát. Nem a jobboldal a jó és erős hanem a liberálisok baszták el. Nem kicsit nagyon.
Amit néhány napja a raszta srác mondott hogy a liberalizmus az az hogy mindent szabad amivel másoknak nem ártok az nem valósult meg. A mondat első fele lett a gyakorlat. MINDENT SZABAD.

tanato 2017.01.21. 10:43:17

A cikkben leírt jelenség létezik más vonatkozásban is,pl. magyar munkahelyeken vagy iskolában.Direktben nem rúgnak ki/vagy suli esetében tanácsolnak el/hanem olyan légkört teremtenek hogy magadtól tűnjél el onnan.Ilyen helyzetben már én is voltam anno egy kórházi osztályon/Akkor 30 éve még ismeretlen fogalom volt az orvoshiány meg a nyugati munkavállalás,Kádár rendszer KGST Varsói Szerződés ideje/Egész egyszerűen levegőnek néztek,nem kaptam saját betegeket,saját feladatot csak szurkapiszkát ,vegzálást.Egy hónap után gyorsan le is léptem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.21. 11:02:18

Kíváncsi vagyok tudja-e valaki ennek a videónak az üzenetét.

www.youtube.com/watch?v=uUUqJwkBP9k

beflower 2017.01.21. 11:03:49

Megunták a sok román,bulgár ingyen élőt!Ha nics ott a gyereked,miért kérsz támogatást?

01234567 2017.01.21. 11:24:09

@Főgebra: Köszönöm hogy rögtön ráláttál az írás lényegére, és az ezt érintő hibára! Esetleg valami helyesírási anomáliát nem követtem el?

tanato 2017.01.21. 11:28:42

@diggerdriver: Kicsit mint Jézus üzenete:Aki megdob kővel dobd vissza kenyérrel és a szeretet uralkodjon a világban nem a a gyűlölet.

01234567 2017.01.21. 11:31:36

@Buchhalter: A rémhír az az amikor a faceen azt olvasod nettó befizetők vagyunk az EU-ban, vagy a hazai termelést a multik teszik tönkre, vagy a fentebbi kettő miatt alacsonyak a magyar bérek. A poszt megtörtént esetekkel (melyben pont a cigány kisebbség alul prezentált, azaz 0 :D ) és hivatalos elfogadott statisztikai adatokkal alátámasztott érvelés egy azok alapján elképzelhető konzekvencia levonására. Te másképp látod, ismerőseidnek más tapasztalatai vannak. A háborúban is az egyik faluban sorban álltak kenyérért, a másikban épp lövöldöztek. Ilyen ez. De azért háború volt.

Buchhalter 2017.01.21. 11:35:04

@beflower: a cikk kicsit sem erről szólt! ha már ingyen élő nagyon sok helyi angol is csak az állambácsi cucliján akar élete végéig élniKépzeld: Magyarországon is vannak észnélkül szaporodó fehér emberek! A gyerekjólétnél dolgozó feleségem tudna erről mesélni! 4-5 gyerek bele a világba és jééé fehérek! A hülyeség és az ingyenélősdi nem bőrszínfüggő..

01234567 2017.01.21. 11:36:08

@tées: Ha figyelmesen elolvastad, itt konkrétan az volt a hivatal reakciója hogy egy szabálysértésért, vagy bürokratikus hibáért kiutasított több évtizede ott lakókat, akiknek ott született gyerekei és férje-felesége volt, vagy hónapokra lecsukta őket. Nem gondolod hogy ez eltúlzott reakció? Esetleg ennek statisztikailag egy személyhez köthető 4-5-szeres emelkedése ugyan csak gyanús? Elolvastad te az írást?

tanato 2017.01.21. 11:36:18

@diggerdriver: Valami hasonló,rendkívül pozitív,de idealista megközelítés.

Nigel1992 2017.01.21. 11:43:54

Tudok példát a leírtak ellenkezőjére is.Vannak esetek hogy a brit hatóságok nem elég körültekintőek.Skóciában van olyan magyar munkavállaló (valószínű hogy már állandó tartózkodási engedéllyel) aki ellen Magyarországon az ügyészség vádat emelt.Csalás okirat hamisítás, stb. van a palettáján, és él mint hal a vízben. Sem Magyarországról nem keresik, sem az ottani hatóságokat nem érdekli hogy simán bűnöző.

Főgebra 2017.01.21. 11:45:29

@01234567:
Esetleg csak egy tárgyi tévedés!
A vélemény az vélemény, azzal nem kívánok vitatkozni! Az állítás ha téves, akkor téves!

01234567 2017.01.21. 11:50:41

@diggerdriver: Köszönöm a válaszod. Olyan volt mint hosszú idő után feljönni a víz színére levegőt venni. Ezt komolyan mondom. Egyszer számold meg hány a témához abszolút értetlen, falls, troll, nyelvtan náci, indifferens, kötözködő..stb.. hozzászólás van egy poszt alatt, és mennyi a témát értelmesen megközelítő hozzászólás. Akkor megérted miért örülök ennyire a tiednek.

M. Péter 2017.01.21. 12:04:15

A részletek érdekelnének. Milyen volt az a születésnapi buli? Három barátjával csendben megivott egy üveg bort, vagy meghivott 100 embert, bömböltették a zenét, lerészegedtek és teleszemetelték a parkot? A brit rendőrség nem igazoltatja csak úgy az embereket, de ha valakit egyéb okból megállítanak, és nem tudja igazolni, hogy kicsoda, akkor bevihetik, és fogva tarthatják a személyazonossága kiderítése céljából.

Nigel1992 2017.01.21. 12:22:58

@Golf2: A Kormány "megmentő" akcióiból nem hiszem hogy kérnek az UK.-ban dolgozó, és élő magyarok.Nem vagyok meggyőződve arról hogy jót tett az ügynek a 6-órás tárgyalás annak idején Budapesten David Cameronnal. Teresa May a külföldön élő brit polgárokhoz való bánásmódot említi feltételnek.Vajon hány UK. polgár él Magyarországon? Jelentéktelen.Szerintem ez csak mellébeszélés.Nem áll túl jól a helyzet.

M. Péter 2017.01.21. 12:28:55

@Nigel1992: Ilyen esetben a magyar hatóságoknak kellene egy európai letartóztatási parancsot kiadni.

Vibi 2017.01.21. 13:03:44

Azota az utleveles holgynek is meg az egyetemi tanarnak is kuldott a hivatal egy bocsanatkero levelet es megigertek, hogy valtoztatni fognak a hasonlo levelek megfogalmazasan es a hagyja el az orszagot x napon bellul mar nem lesz benne.
Volt egy harmadik eset is, ami egy fiatalemberrol szolt, aki itt szuletett nott fel, azota is itt el, viszont a szulei nemet allampolgarok voltak. Neki bizonyitania kellet volna, hogy a szulok legalisan dolgoztak itt anno 30-40 eve. Persze papirjai errol nem voltak, az allampolgarsagi tesztet meg nem akarta megcsinalni. Nevetsegesnek tartotta, hiszen itt nott fel. Ezen lehet vitatkozni persze, hogy az allam adjon-e ilyen hatterueknek alanyi jogon allampolgarsagot vagy ne. Sok brit egyetertene ezzel, viszont egyenlore erre nincs jogi lehetoseg. Ezeknek az embereknek maradt a haborgas. Ha elegen vannak, meg el is erhetnek valamit a kormanynal, mert itt szamit, ha sokan hozongenek valami ellen.
Szerintem altalaban tulbuzgo hivatalnokok allnak az ilyen es hasonlo ugyek mogott, nem tervezett allami intezkedesek.

SzZoole 2017.01.21. 13:06:01

Hmm,kicsit skeptikus vagyok ezek hirek hallatan....

LittleG (uk) 2017.01.21. 13:06:43

@RoxyCRX: Tevedsz, az allando letelepedesihez kell a 84 oldalas nyomtatvany. Ha papiron toltod ki. Mostmar online is lehet, az rovidebb, de ott nem lehet egy rubrikat se atugrani (pedig van, amikor kellene), mert nem enged tovabbmenni.

Az utlevelet jogsiigenyleskor kuldik vissza kb. Egy heten belul. Letelepedesinel valahol az oldalukon is fenn van, hogy ha kovetkezo nemtudomhany (3? 6?) honapban kell az utleveled, ne kuldd be a jelentkezesed.

Az igaz, hogy fekeren-feheren ott van, hogy csak a

LittleG (uk) 2017.01.21. 13:08:18

@LittleG (uk): Na elkuldodott hamarabb..

Szoval ott van, hogy csak az eredetit fogadjak el. Csak csorok szerintem a referendum elott akartak bebiztositani magukat es naivak voltak, hoggy A Hivatal majd flexibilis lesz..

P.Elliot 2017.01.21. 13:24:32

@M. Péter: Na ez az hogy milyen volt a buli...
Itt Usaban is baj van belole ha nem olyan a parkbeli buli.
Ha nagyobb tarsas osszejovetel akkor engedelyt kell kerni ra elore a varoshazan, ingyenes es ok mondjak meg hogy melyik szamozott terulet a tied, padok, asztalok, hussuto, allithatsz fel esovedo labakon allo ponyvat, tied a hely. Lehet zenelni de nem fulrepesztoen bar a hazak joval odebb vannak de van egy hatar.
A parkot el kell hagynotok sotetedes elott. Ossze kell utanatok szedni a szemetet, kulonvalogatva az uvegeket meg a normalt.
Alkohol szigoruan tilos, a rendor nem szokott senki zaklatni de elofordulhat hogy keri hogy benezhessen a jegladakba hogy van-e pl. sor. Magat okosnak gondolo baratunk vitt egy csomo alkoholmentes sort, alulra meg normalt tett es 300 dollar buntetest fizetett mert a rendor valahogy szimatott kapott es beleturt a ladaba, meg a birosagra is kapott behivot.
Ha nem lennenek a vilag minden orszagaban rendeletek a parkok bulijainak a szabalyairol akkor elobb-utobb minden park szemetes lenne, ketes, normal ember be sem merne tenni a labat...

P.Elliot 2017.01.21. 13:38:37

A posztrol csak annyit hogy ijesztonek hangzik de igazabol nem az. Anglia mindossze meg akar szabadulni a bunozoktol, ketes emberektol akik csak szivjak a penzt es ezert kemenyebben fogalmaz de akinek nem volt baja a hatosagokkal, aki bevandorolt / es feher, irjuk csak le oszinten, nem kell nekik se cigany, se esetleg muszlim orszagbol erkezo de ezt leirni nem szabad/, szoval aki munkaviszonyt igazol, adot vall be, nincs vele baja a rendorsegnek azok maradni fognak, sot orulnek hogy megszurve van egy normal embeanyag, szoval megijedni nem kell.
Az utlevelek megorzese hihetetlenul fontos itt is. Egy ismerosom aki itt el 40 eve elvesztette az utlevelet, kozben a zoldkartyaja is elkeverte, kert ujat, kideritettek hogy ket zoldksrtyaja van a rendszerben ami ugy fordult elo hogy 40 eve a nagyneni intezte neki akikhez kijott latogatoba, kozben ferjhezment es elkoltozott mas allamba, a zoldkartya a postaladaban maradt de kozben beadta az ujra es azt is megkapta de utana valami kapcsan a bevandorlasi hivatal kiszurta hogy ket zoldkartya egy szemelyre es akkor mar terrorista idok voltak, kertek az utlevelet amit nem tudott felmutatni mert nem volt meg hogy mikor lepett az orszagba,
A teljes kiutasitas elott jott egy mentootlet az ugyvedje reszerol, / egy joeszu fekete pasas aki alig kert erte valamit mert annyira sajnalta ezt a pacienset/ kitalalta hogy 40 eve itt el akkor kerjuk csak meg az allampolgarsagot mert erre joga van. Megkertek, megkapta, egyszeruen hihetetlen volt.
Szoval az utlevel ugylatszik minden orszagban aranyat er, tegyetek szefbe...

M. Péter 2017.01.21. 13:45:48

@LittleG (uk): A 85 oldalban az összes lehetséges kombináció benne van, ennek csak egy részét kell kitölteni. Ha valakinek van személyije és útlevele is, elég az egyiket beküldeni, a másikkal utazhat. Ezen kívül a helyi tanácsnál is lehet hiteles másolatot készíttetni az útlevélről, amelyet elfogad Home Office.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.21. 14:15:09

@tanato: Zseniális a fim. Chaplin egy óriás. A beszéd egy ideális világról szól, a szép szavakról a rózsaszín felhőkről, miközben ezt Hitlerként mondja el egy milliós hadsereg előtt. Nézd meg hogy a végén hogy megijed. Rádöbben hogy elindított valamit aminek beláthatatlan következménye lett. A szép szavakkal bármit el lehet adni. A nácizmust is. A kommunizmust is. A liberalizmust is. A konzervatívizmust is.
Chaplin zseni volt.

takarék-láng 2017.01.21. 14:22:38

Hazug "cikk". Senkit nem vegzalnak oktalanul a hatosagok.
Fogadd el blogger, es liberalisok hogy trump az elnok, es hard lesz a brexit. Remelem harder mint a gyemant. Ez a nep akarata.

takarék-láng 2017.01.21. 14:22:56

@LondonFashion: "De konyorgom, ha ott van hogy csak eredeti utlevelet fogadnak el, akkor miert kuldenek fenymasolatot? Meg a tudos/kutato is... "
- szerinted mennyi a hir valosagtartalma?

Milyen bekemenyitesrol szol a blog? Itt sajnaltatja a lengyel hajlektalant aki idejott koldulni. Ahelyett hogy otthon rontana a levegot. Nemhogy orulne hogy lecsuktak addig sem fagyoskodott es kaja is megvolt. Es meg penzt is kapott. Na az ilyenekbol van mocskosul elege az angoloknak, JOGOSAN!!!

Kerdezz meg barmely angolt barhol az orszagban! Senkinek nincs gondja a keleti bevandorlokkal amig dolgozik.

Tehat a blog megint csak manipulative tunteti fel a dolgokat.

takarék-láng 2017.01.21. 14:23:28

@01234567: tehat ami nem egyezik a neoliberalis felfogassal, az remhir. Kosz mar ertem.
Es ez alapjan akar cenzurani angie is.

takarék-láng 2017.01.21. 14:23:31

@01234567: ha valaki tobb evtizede el ott akkor mar neki mindent szabad?

LittleG (uk) 2017.01.21. 14:41:15

@diggerdriver: zseni volt? lehet, de egy szadista is...

Shaktee 2017.01.21. 14:46:13

@Zoole[uk]:

Mit tudsz csinálni, mit tudtok csinálni ahogy szűkül nektek anglia?

Mutogatni bűnözőkre, etnikumokra lehet, lelki békétek így megőrizve, de tudjátok hogy nem ezért ilyen magasok a cikkben citált statisztikák.

Ahogy Miki énekli...You gotta move...

SzZoole 2017.01.21. 14:57:38

@rebel rebel: nem arrol van szo,amit a posztban irtak azok csak feligazsagok...
A masik felet es a valaszokat meg leirta fentebb 1-2 komment tars:)

Shaktee 2017.01.21. 14:57:52

@takarék-láng:

@tanato:

Sokmillió ember megy ki ma az utcára, a progressziv, emberi társadalmat óvva a Trump, Orbán, Putyin féle minizsarnokoktól.
Amerika elitje vezeti őket, Baez, Springsteen, De Niro...

bircák, fitymeszetrollnokok, tolmácstalan favágók hisztiről sírnak, arról hogy a "libsik" nem hajlandók elfogadni a többség döntését.

Hiszti szokott lenni ezen a gyönyörű földön ha az embereket nem hagyják szavazni, hátra tessékelik őket a buszon, a társadalomban.

"Mindig előre sohase hátra"

2017.01.21. 15:01:45

"egy olasz állampolgárt például azért vettek őrizetbe, mert elveszítette az olasz személyijét, noha Nagy-Britanniában nincs és nem is kötelező a személyi igazolvány. Ő nyolc hónapot (!!) ült, holott együtt is működött a brit kormánnyal abban, hogy visszaküldjék Olaszországba."

Mennyit kapott utana ez a szerencsetlen? Marmint penzben? Nyolc honapert en elkernek nehany milliot karteriteskent, marmint fontban szamolva, azzal meg vennek lakast Milanoban es meg orulnek is neki, de en egy pszichopata vagyok, es nyilvan nem gondoltam ezt at rendesen, hiszen nyolc honap alatt le is lehet betegedni, meg ilyesmi, viszont nyilvan ezert kellene tobbmillio kompenzancio. :D

Amugy fura ez az egesz, hogy a hivataloknak titkos elbanasi iranyelveik lennenek, a jogszabalyokon tul meg pluszban, marmint ilyenek, hogy legyenek egy kicsit szigorubbak, vagy engedenyek, vagy mittudomen, ez pont, hogy a csillios jogorvoslati perek elott nyitja meg a kaput, nem? Ez tenyleg megeri nekik?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 15:04:58

@P.Elliot: ehhez egy joeszu fekete pasas kellett?
40 eve itt elt es nem akart 3 ev utan allampolgarsagot, amerikai utlevelet, hogy utzahasson?
amugy rengeteg amerikai el utlevel nelkul, nem akarnak utazni amerikan kivul, vagy nincs ra modjuk
/nekem van de a nejemnek sem volt mielott hazautaztunk/
hat a kozteruleti alkoholfogyasztas amerikaban mas mint angliaban, kimegyek egy tohoz horgaszni es nem ihatok meg egy sort
a poszt erdekes, fenntartomm a velemenyemet, az angolok meguntak a nepvandorlast es neha befutnak ilyen extreme esetek, a borton nagy tulzas azert
5 honapot raboskodni, az dermeszto, akkor kuldjek haza masnap

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 15:05:02

@rebel rebel: Trump 1 napja elnok es te eldontotted, hogy minizsarnok?

Shaktee 2017.01.21. 15:07:30

@hagyma: Majd figyeld a tömegeket akik úgy gondolják.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 15:11:55

@mojyo: kizartnak tartom, hogy valakit leultessenek 8 honapra, mert nem tudja igazolni magat
akkor en most elutazom angliaba, elveszitem az utelevelemt es lecsuknak 8 honapra?
haggyuk mar arankat

Shaktee 2017.01.21. 15:17:05

@hagyma: Abban igazad van Tivike hogy a. Minizsarnok jelzőm bombasztikus, Putyin s Trump esetében nem reális.

P.Elliot 2017.01.21. 15:23:43

@hagyma: Nem, nem akartak utazni illetve Usan belul maszkaltak.
Az eredeti utlevel kellett volna a hatosagoknak hogy mikor es hol lepett az orszagba, a furcsa az volt hogy ferjhez is ment, igaz hogy elvalt de megsem volt eleg a hazassagi kivonat, plane hogy valami azonnali, surgossegi volt South Carolinaban, akkoriban ott lehetett azonnal megeskudni.
Elvalt kozben, ez is nehezitett mindent, igazabol az a dupla zoldkartya volt ami bajt csinalt mert azt hittek valoszinu hogy rossz szandekkal tartozkodik az orszagban es valoszinu hogy csak ugy bejott valahonnan.
Szegeny mindig azt emlegette hogy ha nem sikerul elintezni, ha kiutasitjak o ongyilkos lesz, teljesen bele volt betegedve.
Azt csak te hiszed hogy csak olyan gyorsan el lehet intezni dolgokat. Kell az utlevel, a hivatalos, azota mar sok bejott magyarnak mondtam a tortenetet es azt hogy az istenert, az utlevelet nagyon orizzetek meg...

2017.01.21. 15:33:32

@hagyma: Hat nem en irtam a sztorit, es @M. Péter: is azt irta: "ha valakit egyéb okból megállítanak, és nem tudja igazolni, hogy kicsoda, akkor bevihetik, és fogva tarthatják a személyazonossága kiderítése céljából."

Vagyis elkepzelheto, hogy ez a ficko nem tudta magat igazolni, csak szemelyije volt, utlevele meg jogsija pl nem, es egyszeruen nem volt nekik tul sietos kideriteni, hogy kicsoda, raadasul az olaszokat se kell felteni, ha sebessegrol van szo, es egyszeruen 8 honapig tartott. Kerdes, hogy okes volt-e ez igy jogilag, illetve talal-e olyan ugyvedet, aki be tudja bizonyitani, hogy nem, es ha talal, akkor mennyit tud neki kisajtolni.

Shaktee 2017.01.21. 15:42:02

Ezt odátra írom.

Tőkés volt Trump, igen, de éppen az egója miatt ment túl messzire, ment tönkre, nem is egyszer. Amerikát pedig nem lehet egyfüggvényesen irányítani, mint egy realty show-t, ahogy hajnalban azt tvítelsz amit akarsz.

Nekem az a konklúzióm, hogy a fel fogja a csődöt gyorsítani, nagy esélyt ad arra hogy a demokraták megújjuljanak, Sanders köré szervezkedve.. talán.

Ezer dologtól függ a jövő..orosz terjeszkedő politikától, menekültkérdéstől, brexit, Merkel, francia választások.

Zűrös évek jönnek.

Ami ma biztos hogy 20 millió amerikai biztosítás nélkül marad, kutatásokra kevesebb pénz kerül...

Gondolold hogy nálam ez antipátia, belém kódolt jakobinus eszmék vezéreknek..pedig nem.

Trump art of deal könyve még mindig ott van a könyvespolcomon, Iacocca könyve is, ezek az emberek sokat tettek a nyolcvanas években hogy New Yorkot, az amerikai autóipart rendbe tegyék.

2017 van, adios 80s.

gabors 2017.01.21. 15:44:56

@diggerdriver: "Szíjjártó szavainak akkora súlya " az nem szamit footsol-os !!! f@sz tudja hogy kell leirni .. kezilabda payan fociznak ja es gondolom a szotyit is szereti

Shaktee 2017.01.21. 15:47:11

@rebel rebel:

Mégegy dolog amire érdemes majd figyelni, Obama 4.8%-os munkanélküliséget hagyott hátra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 15:51:15

@rebel rebel: OK resen leszek, amugy fantasztikus volt a tegnapi ceremonia
a fiat megtanithatna viselkedni, az teny
meglatjuk, mast nem mondhatok
Obamat nem kedveltem, de..........
sosem rossz szo nem hangzott el tolem, O volt az USA elnoke en nem szidom az elnokomet, diktatorozom....
az prolitempo
kiderul, a beszede tetszett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 15:51:36

@P.Elliot: en KY-ban nosultem, eleg volt a jogsim, meg a felesegem jogsija meg kellett 2 tanu 15 perc volt
az allampolgarsag bonyolultabb volt meg oltasi igazolas is kellett otthonrol
ertem a dupla zoldkartyat, azt nem ertem miert nem vette fel az allampolgarsagot 40 evig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 15:51:47

@mojyo: nade a 8 honap normalis?
egyszer engem is bevittek 5 orara ismetlem 5 orara, mert mentunk naszutra es megallitottak es tobb volt mint 0.8 a veremben
meg zoldkartyam sem volt, se utlevelem, egy jogsim volt
5 ora is rengeteg ido, 8 honap?
ott valami mas is volt, vagy angliaban diktatura van

gabors 2017.01.21. 15:59:29

@P.Elliot: "meg a birosagra is kapott behivot." meg szep ez min. disorderly conduct, (ami violation es csak penzbunti) de ha volt a tarsasagban 21 ev alatti akkor mar konnyen akar felony is lehet belole ... amit $300-al nem lehet meguszni ...

Velem is elofordult hasonlo, igaz meg nagyon uj voltam nem is tudtam hogy ebbol gond lehet, 3 amerikai sraccal negyen (egyutt dolgoztunk illetve onkenteskedtunk)

Az egyik hetvegen elmentunk a Hamptons-ra kocsival ladaban sorok meg minden ... lementunk a partra kezdett sotetedni kis tuzet is raktunk valszeg ez lett vesztunk kb 10 perc mulva ott volt a trooper. Az mentett meg mindenkit hogy ketten az elso gulf haboru veteranjai voltak es aktiv reservist igy rendor eltekintett a hivatalos papirmunkatol miutan az osszes ott levo sorunkkel eloltottuk a tuzet (meg volt vagy 20 doboz ) :-) Azota tudom hogy illegalis alkoholt inni nyilvanos helyen (legalabbis New York allamban)

Shaktee 2017.01.21. 16:02:09

@gabors: Hamptons??

Fogadj örökbe ;)

gabors 2017.01.21. 16:05:15

@P.Elliot: "Szoval az utlevel ugylatszik minden orszagban aranyat er, tegyetek szefbe...
"

Nekem megvan mind az ot miota az usa-ba jottem az osszes vizummal egyut sot az elso I-94-om masolata is (hagyma ezt hivaj feher kartyanak) jo lesz az allampolgarsaghoz ....Az elson meg a kadar cimer :-)

Shaktee 2017.01.21. 16:05:27

@hagyma: Fiai? Mit csinált a bívisz és butthead?? :)

Bill...amikor a szemei gülüznek a Melanián...Hillary ránéz, s ölni tudna :) Na ez vitte a pálmát a ceremónián :)

Big Bubba még nem tette le a fegyvert :)

puhacica 2017.01.21. 16:05:44

@LondonFashion: +1

@hagyma: nem tudom igazabol, hogy szol a torveny, de az biztos, hogy itt a kornyeken ha utcan iszol alkoholt, a rendor megallit es megker, hogy hagyd abba. tobbszor voltam szem-, fultanuja ilyen eseteknek.

gabors 2017.01.21. 16:07:05

@rebel rebel: csak turistakent jartam ott azota is .. igaz 2015-ben ket honapot East-Hampton mellett laktunk egy szobaban amig a hazat renovolatak a mexicoiak :-)

Shaktee 2017.01.21. 16:08:31

@rebel rebel: Aztán lehet hogy nem is a csajokat stíröli, Hagyma nyomozd ezt le :))

youtu.be/i54xjD3n068

Shaktee 2017.01.21. 16:10:43

@gabors: ja, járunk arra. Mucho mucho pezetas..:)

gabors 2017.01.21. 16:16:10

@hagyma: "kizartnak tartom, hogy valakit leultessenek 8 honapra, mert nem tudja igazolni magat "

viccelsz az usa-ban (minden allamban) illegalisok atlagosan 18 honapot toltenek "elzarasban" mert nem borton hiszen nem iteltek el oket semmiert, mielott az ugyukben egy biro dontene. Atlagban 30% akit az elso meghallgatas utan elengednek... Ez mar Obama alatt is siralmas volt kivancsi vagyok javulni fog-e. Mindennek az az oka mert a Repik tudatosan alulfinansziroztak az egesz immigracios rendszert az immigracios biroi helyek fele betoltetlen. Van penzugyi oka is mert ezekkel toltik fel a for-profit magan bortonoket (amiknek a napi kvotat hatarozott meg szinten a repi kongressz ). Nem tudom mi lesz de ezeknek a cegnek a reszvenyei latvanyosan emelkedtek Trump megvalasztasa ota.

Shaktee 2017.01.21. 16:21:21

@tanato: Nem véletlen hogy épp ezen a héten terjedt ez a Charlie
Klipp a facebookon mint a futótűz.

Örök.

Ahogy az onyon tivi mondta ma reggel, résen kell lenni, résen leszünk :)

tanato 2017.01.21. 16:22:14

@diggerdriver: Igen nagyon jó film,láttam többször is.

gabors 2017.01.21. 16:24:59

@hagyma: "amugy fantasztikus volt a tegnapi ceremonia" mihez kepest ??? mert Obama elso beiktatasan kb 2x ennyien voltak sokkal jobb musor is volt az igaz hosszaban beszel Obama de kevesebb mondatot mondott. Trumpnak alig volt negy szonal hoszabb mondata azokat is sokszor 3x ismetelte Amerika First (ezt peldaul) gondolom igy kell a rajongoknak ...

Ugy tunt mintha meg mindig onigazolasra lenne szuksege... leg meghatobb volt mikor "military ball"-on odaszolt K Europai csinibabanak igy hogy "honey, come say a few word" es bar nem szamitottam semmi eredetire de hogy az legyen az egesz hogy " "Thank you for your service, Make America Great Again,..." kicsit tort angolsaggal. Nyilvan nem ez a legerossebb oldala amiert Donald felkarolta.

tanato 2017.01.21. 16:25:01

@rebel rebel: Természetesen elfogadom a demokráciát a játékszabályokat,ezáltal Trumpot is,bár nem örülök neki hogy ő lett a világ ura.
DE:Most már rajta a felelősség,amit csinál és ha nem jó irányba mennek majd a dolgok,nem mondhatja hogy azért lett rosszabb mert a liberálisok keresztbe tettek neki.

Shaktee 2017.01.21. 16:27:46

@tanato: fel vagyunk rá készülve hogy kemény tárgyalásai lesznek kanadával tarifa, free trade ügyekben. Szó se róla, ért hozzá.

gabors 2017.01.21. 16:33:28

@hagyma: "az allampolgarsag bonyolultabb volt meg oltasi igazolas is kellett otthonrol"

rosszul emlekszel oltasi igazolas az a zoldkatyahoz kellett (remelem a konyvedet jegyzetek alapjan irod), es ha nem volt meg az igazolas akkor tesz+oltas volt a megoldas (sokkal egyszerubb mint otthonrol beszerezni leforditani stb) HIV teszt amugy is kellet szoval az orvost (aki rajta kellet hogy legyen az USCIS listajan amugy sem lehetett meguszni) csak szolik nehogy valaki veletlenul elhiggye

Az allampolgarsaghoz semmilyen egeszsegugyi dolog nem kell es korabban sem kellett ezt onnan tudom hogy 2007-ben amikor eloszor kvalifikalt lettem (3 ev -90 nap a letelepedesi engedely datumatol) mindent kitoltottem, az osszes szukseges dokumentumokkal egyutt (elobb mint Te) de akkor elhalasztottam. egyebb okok miatt

gabors 2017.01.21. 16:38:13

@rebel rebel: szep is ... a hazak is jo nagyok es dragak ... de nyaron annyian vannak hogy se parkolni se kozlekedni nem lehet

nem megyek arra ha nem muszaly :-(

gabors 2017.01.21. 16:46:59

@rebel rebel: Ivanka Melania mindketto kb egyidos es pont a jo korban vannak szerintem csak irigykedik (vagy a regi szep idokre emlekszik) hogy most milyen jo kis internjei leszen Trump-nak (KE elonyben:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 16:49:30

@gabors: engem a birosag 100 dollarra buntetett mert nem volt jogosivanyom, sok sok eve mondjuk
volt egy tolmacsom, akkor meg kellett
a biro meg azt is felajanlotta, hogy fizethetem reszeletkben, ha nem tudom egyben
es total illegalis tultarkozkodo voltam:)
semmi ervenyes papirom nem volt
mondjukk a biroknak itt nagyobb az onnallosaguk mint pl europaban es latta rajtam, hogy intelligens okos uriember vagyok
akik 18 honapot kapnak, azok bunozok, a rendornek a legtobb allamban joga sincs elkerni a jogsin kivul a papirjaidat/ zold kartya ilyenek/
par allamban mar szigoritottak
most Triump utan valoszinu meg szigorubb less
tedd le gyorsan az allampolgarsagot, vagyis vedd fel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 16:49:35

@gabors: Obama beiktasat nem neztem
nem erdekelt
igen Amerika First!
ez a lenyeg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 16:49:43

@gabors: nekem ez egy folyamat volt, mert en nem akartam megallni zoldkartyanal:)
de valoban, akkor kellett, igazad van
de mondom, nekem ez folyamat volt
step by step az esemenyek osszemosodnak
a konyvem nem az oltasi papirjaimrol szol, szoval ne aggodj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 16:49:49

@puhacica: igy van
en bekesen horgasztam pl egy nagyon szep tonal a nejemmel es a termeszetfelugyelo odajott, megkerdezte mit fogtam
mondtam eddig cask a botot
majd szolt, hogy itt nem lehet sorozni
ott volt ilyen rendezoi szek baloldalan, ami alsagos, mert direct csinalnak bele pohartartot, de sort nem tehetsz bele
mondtam OK
es elment
ja megnezte a horgaszengedelyemet
regen volt....
majd jon gabors, hogy megsem vagyok torvenytisztelo:)
egyszoval, hivatalosan kozteruleten tilos
de hat latjuk NY-ban a barna zasckokat....

Shaktee 2017.01.21. 16:53:44

@gabors:

:) Bill még mindig jobb pasi mint az orange anus, nem kell nyúlkálnia kajakra :)

A liberálisnak álcázott globális tőke terjeszkedéséről Goebbels, Orbán szokott értekezni? Csak úgy eszembe jutott, valamit olvastam egy blogban.

Cya later

macamuca [IHUN] 2017.01.21. 17:07:59

@rebel rebel:
Jó is az..., mármint ha van rés....

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 17:27:16

„Ezek az emberek nem bűnözők.

es mi van a sok bunozovel foleg az east-blockbol .. mert azok is nyomulnak csak nehezebb elerni oket ..

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 17:32:47

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy tavalyi interjúban azt ígérte: megvédik az Egyesült Királyságban élő magyarok jogait.erre

valami bizotsagot kellene letrehozni es alkalmaznanak par rokont havert.. es eltapsolni par milliardot .. ha Petike mondja ..

gabors 2017.01.21. 18:00:06

@hagyma: keverd a szezont a fazonnal szokasosan sokszor az a gyanum direkt :-(

a biro a te esetben valszeg NEM is kerdezhette hogy mi az immigracios statuszod mert az szovetsegi dolog az allamoknak semmi koze hozza...

amirol irtam azok NEM bunozok (illetve pont annyira mint akkor Te is voltal) hanem immigracios detention-ban vannak gyakran semmit nem csinaltak azonkivul hogy illegalisan tartozkodnak az USA-ban (es nem feherek elegge)

gabors 2017.01.21. 18:06:21

@hagyma: "tedd le gyorsan az allampolgarsagot, vagyis vedd fel "

nincs aggodni valom en minden napomat legalissan toltottem es toltom az usa-ban ez allampolgarsagtol fuggetlen

megismetlem a 18 honapos "elzaras" meg azelott van hogy megkezdodne az immigracios ugyuk (leginkabb mert sem ugyvedjuk sem eleg penzuk nincs) mielott irnal NEM nem jar nekik ingyen ugyved mert az csak bunteto perekben jar es akikrol irok nem bunozok igy nem is bunteto ugyuk miatt vannak bezarva (pont ahogy a cikkben is volt) neked szerencsed volt akkoriban nem csinaltak ezt most viszont igen es nem is keves emberrel (amugy a Te fucken adoidbol koltenek ilyen teljesen szuksegtelen dolgokra hogy a milliardos magan bortonoket epito "vallalkozok" zsebet tomjek )

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.21. 18:07:57

@puhacica: Én meg többször láttam hogy a hajléktalan mikor meglátta a rendőrt az a kabátja alá dugta, a rendőr onnan vette ki és öntötte a víznyelőbe. Igaz olyat még nem láttam hogy a lengyeleket baszogatta volna pedig azok aztán csak ott isznak.

gabors 2017.01.21. 18:11:12

@hagyma: "mert direct csinalnak bele pohartartot, de sort nem tehetsz bele" magan tonal vagy magan tengerparton hasznald a szeket akkor nincs gond .. kozteruleten (foleg ha nemzeti park is) illegalis az alkohol fogyasztas (ja a sor is) New York allamban mar dohanyozni is csak a kijelolt teruleteken lehet (tengerparton meg ott sem, mert nem jelolnek ki ra helyet ugyessen)

Ez van de lehet eltorlik az ilyen hulye liberalis "baromsagokat" is hogy amerika megint olyan jo legyen mint az 50-es evekben (a feketek sem fognak a busz elejen ulni vagy DeVos feher iskolaiba jarni)

gabors 2017.01.21. 18:20:23

@montroyal ( CAN qc): "megvédik az Egyesült Királyságban élő magyarok jogait.erre
"

egyelore semmilyen magyar miniszternek sincs semmifele jogkore Mo-on kivul barkinek a jogait vedenie. Szerencsere mert ugy jarnak majd mint nyugdszamlak (diplomacia szolgalat az mas kategoria).

P.Elliot 2017.01.21. 18:27:25

@hagyma: En sem tudom miert nem vette fel az allampolgarsagot amikor mar jart, gondolom nem foglalkozott vele. Az egesz egy nagyon furcsa sztori volt, az elso ugyved nem is vallalta es akkor mondta valaki neki ezt a fekete pasast hogy nezze meg jo hire van.
Az el is vallalta.

P.Elliot 2017.01.21. 18:32:25

@gabors: Te, ez marha jo lehetett, sorrel oltani a tuzet, hehehe...gondolom maga a rendor is szivesebben a torkan ontotte volna le dehat a szabalyok ugye...
Ha barati tarsasaggal mentunk kiandulni legyen az amerikai vagy magyar azert valami sor mindig akadt csak eppen ugy ittak meg hogy bennt a kocsiban hogy nem latta senki, illetve lattam en horgaszhelyen nyiltan sorozni ferfit miutan az illeto tett egy nagy setat korben hogy van-e hivatalos szemely a kornyeken.

gabors 2017.01.21. 18:32:43

@puhacica: " hogy itt a kornyeken ha utcan iszol alkoholt, a rendor megallit "

New Yorkban ugyesebb a toveny mert nem magat az ivast tiltjak hanem nem lehet az utcan (es egyebb nyilvanos helyen) nyitott alkoholos "container" doboz/uveg sem allampolgarnal se masnal, ... itt is altalaban csak kiontettik de akinek nagy az arca az kap buntetest kihagasret ami most min $50+$85 (ha nagyon nagy arca van akkor olyan "ticket"-et irnak hogy befizetni nem is lehet birosagi megjelenes nelkul).

llyenkor itt is megesik hogy le is tartoztatjak ha nincs nala semmi papir de ez azert ezt csak kiveteles esetekben csinaljak a rendos sem szeret papirozni ha nem muszaly.(a jo hir hogy NYC-ben es nagyvarosokban 24/7 van birosag, kisebb varosban ez siman egy ejszakat jelent a fogdan)

gabors 2017.01.21. 18:36:04

@P.Elliot: "Te, ez marha jo lehetett, sorrel oltani a tuzet," igy utolag igen de akkor nem tunt viccesnek mert meg nem tudtuk hogy csak ejnye bejnye lesz vagy tobb :-)

"ittak meg hogy bennt a kocsiban hogy nem latta senki," ez rizikosabb foleg a sofornek ...

Herr Géza 2017.01.21. 18:41:20

@P.Elliot: "Szoval az utlevel ugylatszik minden orszagban aranyat er, tegyetek szefbe..." Minden? Mármint a bonyolult országokban... Lassan lejár az útlevelem, de olyan "szűz", mint ha tegnap nyomtatták volna. Hiába, a jó öreg Európa..... :)))))

M. Péter 2017.01.21. 18:42:24

@gabors: Amerikai állampolgárok is vannak bevándorlási őrizetben ezres nagyságrendben, bár ez tilos. Karácsony körül volt egy cikk erről valamelyik amerikai újságban, most nem sikerült megtalálnom, de már korábban is írtak erről. Teljesen kafkai helyzet, mert a bevándorlási őrizetben levőknek nem jár ügyvéd, rács mögül pedig nehéz beszerezni a szükséges papírokat.

P.Elliot 2017.01.21. 18:44:47

@rebel rebel: Nem Bill vitte a palmat a nok nezesevel. . Mivel talan csak felorat neztem az egeszet a felvonulasnal kapcsoltam be ahol nehany fiatal lany feszes tornadresszben es a nylon harisnyaval szepen keretbe fogott combokkal es labakkal tancolva vonultak, akkor muttatak Trumpot aki elfelejtkezve magarol mosolyra huzodott a szaja, eloretolta a nyakat hogy jobban lasson, egy pillanat mulva eszbekapott hogy hol van es fej vissza mosoly le, hivatalos pofa de mellette mogotte a ferfiak szinten elorehajolva olyan pofatlanul neztek, foleg egy ket idosebb amilyet meg nem is lattam. Szo szerint csorgo nyallal mohon mosolyogtak, aztan a kamera elfordult, valoszinu hogy az operatornek eszebe jutott hogy egyenesbol kozvetit es szuksege van az allasara. Nem is emlekszem melyik teveado volt, de fogadni mernek hogy a filmreszlet egyszer meg fel lesz hasznalva valakik altal...
Az egeszrol az jutott eszembe hogy Trumpnak meg lesznek kellemetlensegei az elnoksege alatt, hirhedtebb lesz mint Bill...

DieNanny CH 2017.01.21. 18:49:29

@P.Elliot:

"es feher, irjuk csak le oszinten, nem kell nekik se cigany, se esetleg muszlim orszagbol erkezo de ezt leirni nem szabad/"

Nem tudom, nekem az eddigi, ottlakók által írt kommentekből az szűrődött le, hogy Anglia sokkal szívesebben látja a régi gyarmati országból jövőket - akik legtöbb esetben sötét bőrűek és akár muszlimok is -, mint a legkeresztényibb kelet-európait.

puhacica 2017.01.21. 18:55:24

@diggerdriver: en lattam olyat is. de erdekes modon itt az utca elejen bandazo lengyeleket nem baszkuraljak, pedig lenne miert. N-nal kezdik kihuzni a gyufat, mert allandoan szethajigaljak az uvegeket, aztan ha nem figyelsz, vagy fejreallsz bennuk, vagy ha osszetornek, ropognak a szilankok a gumi alatt. (multkor jot rohogtem, 2 hapsi "melegitett" a pentek esti bulikara, a kuka tetejet hasznaltak asztalnak, valami rovidet ittak ilyen pici uvegekbol, gondolom igy olcsobban kijott, mintha a szorakozohelyen ittak volna, de mindketto talpig muborben, fejenkent 2-2 kilo zselevel a hajukban feszitettek. :D)

@gabors: en ezt itt azert nem nagyon ertem, mert siman megallitjak a sorosdobozzal kozlekedoket, de a fuvet meg ugy szivjak a nepek az utcan, a parkban, hogy neki lehet tamaszkodni a szaganak, aztan senki ra se bacik. mondjuk inkabb igy legyen mint forditva, mindenesetre erdekes.

Hari Seldon 2 2017.01.21. 19:19:45

@hagyma:

Nekem egyemlőre semmi dolgom Trumppal. Szerintem úgy földbe állítja az USA-t, hogy csak úgy zeng. De miután én Franciaországban élek, nem érdekel hogy ki nyert. Aki megszavazta, majd elbírálja négy év után, nekem nincs vele dolgom.

De azért van két megjegyzésem a kommentedről:

"a fiat megtanithatna viselkedni, az teny"

Nem tudom van-e gyereked, de szerintem akinek van, tudja, hogy egy szülő csak arra tudja megtanítani a gyerekét, aminek ő is a birtokában van. Ha Trump úgy viselkedik mint egy sudribunkó, miért várod el a fiától, hogy az tudjon viselkedni. - Tudod, a gyerek a legjobb "lakmuszpapír", hogy milyen a szülő. (ugyanazt csinálja amit otthon lát, csak még annyira sem tudja palástolni mint egy idősebb ember)

"Obamat nem kedveltem, de..........
sosem rossz szo nem hangzott el tolem, O volt az USA elnoke en nem szidom az elnokomet, diktatorozom...."

Ez meg a te dolgod, szerintem simán megtehetted volna, ha igaz. Azért mert valaki egy országban valamilyen vezető beosztású politikusm, attól még sok embernek lehet róla akár szélsőségenen más véleménye, mint a választási eredmény. - De ez csak az én véleméynem, nem szeretem a tekintélytiszteletet.

gabors 2017.01.21. 19:20:41

@M. Péter: Pontosan errol beszelek en is ... azt persze nem egeszen ertem hogy allampolgar hogy kerul oda de el tudom kepzelni ... es akinek nincs kulso segitsege az eleg hosszu idot tolthet ott ... (nem bunozokent) foleg mert senkinek nem erdeke hogy kiengedjek vagy akar hamarabb lezaruljon az ugy (foleg nem a magan bortonnek)

gabors 2017.01.21. 19:22:29

@Herr Géza: a kontextus az volt hogy az utlevel tulajdonosa nem az utlevelet kiado orszagban el :-) Sot EU-ban is gond a cikk szerint (UK meg egyelore EU bar nem sokaig)

P.Elliot 2017.01.21. 19:26:50

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: En ezt nem hiszem. Talan eletemben 4-3x talalkoztam itt angliai angolokkal es azok bizony feher partiak voltak, igaz ez nagyon regen tortent, 15-20 eve de nem hiszem hogy megvaltozott volna.
Az angol a feketet sosem vette komolyan, szerintem most sem, az araboktol fel, az indiait inkabb szereti , azok szorgalmas nep, nem kavarnak szart es nem is tamaszkodnak az allam penztarcajara, jo polgarai lesznek az orszagnak de azok borszine is sotet tehat nagy keveredest nem ohajtanak azokkal sem.
A kelet europai ellen is van kifogasuk ha az reszeges, bajtkevero, bunozo, egyebkent azt mar en s olvastam a neten hogy a lengyeleket valamiert nem szeretik egyaltalan, nem tudom miert mert itt viszont igen, nagyon dolgosak, nem randaliroznak, nem szednek fel segelyt.
Mindenkit nem tesznek ki meg nem is akarnak, hidd el, aki dolgozik, aki adot fizet, akinek nincs bunozesi multja/ kozlekedesi kihagas nem szamit/ aki nem tartatja el magat az allammal az mind az osszes marad mint itt is igy fog, hiaba frocsog Trump a mexicoiak ellen, aki itt igy el marpedig az illegalis, azt elkuldeni nem fogjak ha lesz egy nagy szelektalas...
A rendes tisztesseges emberekbol allo allam eros. Az angolok nem fogjak akarni meggyengiteni holmi gyarmatokrol erkezett feketekkel akik lehet hogy pont olyan szorgalmasok dehat feketek.
Hogy muszaj oket beengedni? Majd hoznak torvenyt hogy ne legyen muszaj. Most a kilepesnel tobb olyan torvenyt hozhatnak ami azelott lehetetlen volt, most van mire hivatkozni hogy sajnaljuk de,....
Hidd el hogy nem fognak benneteket kitenni, nem kell minden remhirt elhinni.
Ha helyreteszik az embereket hogy ki hova valo akkor stabil orszag lesz az....

P.Elliot 2017.01.21. 19:42:05

@hagyma: Melyik fiarol beszelsz Trumpnak? Csak nem a 10 evesrol?
Ez a fia autistic nem tudtad? Ahhoz kepest nagyon is jol viselte a ceremoniat, az elnokvalasztasi gyozelmi esten lattam eloszor a kolkot ahogy ott ult a csalad koreben, nagyon hosszu volt neki az egesz mert volt hogy utemesen ingatta a fejet meg a felsotestet amig valaki ra nem tette a kezet.
A beikatatasnal egeszen normalis volt/ annyira sajnalom szegenyt egy helyes kis kolok, borzaszto/, igen, amikor az elnok kezdett alairni papirokat akkor felfedezte a kisbaba unokaoccset az anyja karjan es kukucskat kezdett el vele jatszani de az sem volt feltuno mert az apja unokai mar birtokba vettek az alairo tollakat, azzal jatszottak, o miert ne lazitott volna?
Jobb lett volna ha kiveri az apja kezebol a tollat vagy netan letepi a parokajat?
Egyebkent a kukucska utan valoban kivitte valahova a ra felugyelo szemely.
A teveben mondtak hogy kulon emeleti lakosztalya van vagyis tavolabb a csaladtol szegenynek.....
Inkabb nagyon-nagyon lehet sajnalni...

gabors 2017.01.21. 19:45:06

@rebel rebel: van tomeg ezerrel Boston, Los Angeles, New York and Washington DC (talan tobb mint tegnap )

P.Elliot 2017.01.21. 19:47:55

@gabors: Tenyleg? Meg be sem kapcsoltam ma a tevet, megyek megnezni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.21. 19:50:35

@Hari Seldon 2: semi tekintelytisztelet, de nem diktarozom le, mint otthon teszik, nem torpenapoleonozom stb
tuleltuk Ot is Trump meg nagy keredes, de Clintonnal csall job lehet
hat mikor katonak tiszteletmenetben mennek es mindenki tiszteleg, szarul nez ki ha valaki starbucksos muanyagpoharboll iszik valamit
egyszer az annya ra is nezett, akkor letette, de utana ivott megint
hat ez nem volt szimpi, de ebbol meg nem vezetnem le milyen elnok less Trump

gabors 2017.01.21. 19:58:25

@P.Elliot: "Ez a fia autistic nem tudtad? " ez eleg gyakori 60+ feletti apukanal. Ugyanis hiaba bizonygatta kicsi markonak hogy semmi gondja nincs ott sem nemcsak a kezenel. Manapsag ugye azok libsi tudosok mar tudjak hogy bizony a DNS is oregszik. Csak azert mert egy ven kujon gyereket tud csinalni, a riziko hogy gyermek igy vagy ugy de serult lesz igen nagy ....

gabors 2017.01.21. 20:01:44

@P.Elliot: csak vigyazz mert lehet hogy ez mind Fake News !!!

Shaktee 2017.01.21. 20:03:09

@gabors: Good.

Most értem haza, majd közvetíts, mert a nejem letitott a cnn-ről, azzal felkiáltással hogy nem hajlandó az asshole-t, vagy a családját nézni egy percig sem.

gabors 2017.01.21. 20:10:06

@rebel rebel: "letitott a cnn-ről, a" meg FOX-on is megy osztott keppel ketto vagy negy varosbol egyszerre ... lehet hogy nem face news ??? nem tudom nekem nem jon az RT de hott is ez van lehet igaz :-)

Shaktee 2017.01.21. 20:10:47

@P.Elliot: 70 éves...nem annyira fickós már a kiskezű donáld.

Ha botrány lesz, az abból lesz először hogy a családja és a haverjai zsebét tömi majd degeszre, mint Chaney úr tette.

SzZoole 2017.01.21. 20:15:16

@rebel rebel: micsoda ferfi lehetsz,ha az asszony mondja meg,hogy mit nezhetsz....:)))

Hari Seldon 2 2017.01.21. 20:15:41

@hagyma:
"de ebbol meg nem vezetnem le milyen elnok less Trump"

Azt nem is, de hogy milyen ember otthon, mint apa, azt le lehet vezetni. - Kívülről a szavazóinak konzervatív, családon belül egymást között is azért olyan bunkó, ahogy azért átjön annak aki nem szurkol sehova. (nem érintett egyik oldal győzelmében sem miután nem ott él) De miután nekem mindegy, majd a USA polgárai eldöntik, hogy jó lesz-e nekik. - Mondom, szerintem nagy "csodálkozások" lesznek itt úgy három év múva legkésőbb.

Shaktee 2017.01.21. 20:17:31

@Zoole[uk]: Laposkúszok többnyire, s megint mehetek főzni, meztélláb, sírva, terhesen :) Így élek már negyven éve ;)

Shaktee 2017.01.21. 20:19:25

@Hari Seldon 2: Miből gondolod hogy a Trump győzelem nem lendít majd a francia jobbon?

SzZoole 2017.01.21. 20:21:11

@rebel rebel: tudtam en,hogy csak itt kakaskodsz a blogon,otthon meg csizma magasagban kozlekedsz,mint a cirkuszi foka:)))

Shaktee 2017.01.21. 20:22:31

@Zoole[uk]: Megfejtettél zotyóresz :)

Shaktee 2017.01.21. 20:24:51

@gabors: Havast nézem, épp Trumpot vitatják.

Mekkora tuskó ez az ember. Nem is idézem, mert megint felmegy a pumpám.

SzZoole 2017.01.21. 20:28:51

@rebel rebel: te is nezed az ATV-t?
Ha haza megyek apam is mindig azt nezi,meg tud orjiteni vele.....

gabors 2017.01.21. 20:35:14

@rebel rebel: "70 éves...nem annyira fickós már a kiskezű donáld." a fia meg 10 ezert irtam hogy 60+ az anyuka sem volt fiatal a maga 36 evevel (tudom ez mar manapsag nem ugy, hugom is idosebb volt a harmadik gyerekuknel, de elso gyereknel ??)

ugyhogy ellegge bevallaltak hogy gond lehet ... sajnos lett (gyereket tenyleg sajnalom )

gabors 2017.01.21. 20:40:04

@rebel rebel: 'Havast nézem, épp Trumpot vitatják." fasza lehet 5000 km-rol osztani az eszt az usa-rol Havas kb mit tud ? mondjuk elso kezbol az amerikai politikai eletrol, a tarsadalmi viszonyokrol csak kerdezem akkor mar inkabb hagyma .... o leglabb mar felvette az allampolgarsagot (meg haza is van) neki jobban hiszek :-)

gabors 2017.01.21. 20:48:58

rebel Madonna on stage ha erdekel aszongyja hogy revolution of love ....

Shaktee 2017.01.21. 20:49:15

@gabors: Érdekes s számit is ahogy 5000 km-ről látják. Szerintem..
bizonyos szalon *** dolgai ütnek ki a Henriknek, jobb a direkt genya, mint ez a joviális undormány. Nem ragozom, úgyis érted.
Az is lehet hogy engem asszimilált szénné kanada, s orbán kihúzta a dugót a palackból..mindkettő

Hagyma egy hites minta azt gondolom.

Most mondja a cbc news a buszszerencsétlenséget..:((

Shaktee 2017.01.21. 20:50:05

@gabors: nézem, elment az atv.

Shaktee 2017.01.21. 20:52:31

@Zoole[uk]: Havast szoktuk, Olgit néha, de a többit is, dunákat, hírtv-t

SzZoole 2017.01.21. 20:55:30

@rebel rebel: Olgi mar lefarcolt a Simicska hir tv-hez.

Shaktee 2017.01.21. 21:02:23

@Zoole[uk]: Jól tette hogy otthagyta azt a kókler hitgyülis papot.

Bár a símacska elvtárs se egy vizesnyolcas.

Madonna fuckozik keményen :)

gabors 2017.01.21. 21:03:24

@Zoole[uk]: London-ban is tuntetnek meg Parizs-ban is :-)

Shaktee 2017.01.21. 21:03:33

@Zoole[uk]: tirpákul lefarColt a lefalcolt? ;)

Shaktee 2017.01.21. 21:05:27

@gabors: Ottawában is.

Tegnap esti Mahert nézzük :)

SzZoole 2017.01.21. 21:10:34

@gabors: tolem,en nem abban a shithole-ban lakok

SzZoole 2017.01.21. 21:13:03

@rebel rebel: nem,ugy half/mud blood-ok mondjak:)))
Inkabb irjal ertelmesen,mert sokan ertik a sajatos nyelvezeted,en sajnos ertem

Hari Seldon 2 2017.01.21. 21:20:27

@rebel rebel:
Itt kétfordulós rendszer van. Második fordulóban (ha be is jutna) max 30%-ig mehet fel. Azzal meg az itteni rendszetben mehet a levesbe... - egyébként a szokásos "arcoskodáson kívül" sokra nem mehet... (szerintem)

SzZoole 2017.01.21. 21:30:48

@rebel rebel: mondom,hogy beszelj vilagosan,mert a tobbseg nem erti ezt a kevert cigoinglissittes slangot:)))

Shanarey 2017.01.21. 21:36:41

Csuda érdekes poszt, tele van mindenféle izgalmas információval, de a tények mellőzve vannak, mert egy jól szabott főcím ma már többet ér mint az igazság.

A lengyel, ha iszik akkor az általában már nem éppen kultúr ember. Vagyis mi abban a csoda ha begyűjtik?

Hivatali ügyekkel kapcsolatban csak annyit, ha oda van írva hogy kell ez meg ez meg ez meg az, akkor csak akkor érdemes azt a paksamétát elküldeni, ha az teljes, nem pedig úgy hogy hiányos, és majd lesz valahogy. Normális ember pedig nem ugrik bele ilyen hülyeségekbe, ha nem tud prezentálni mindent amire akkor és ott szükség lesz. persze csoda várásra van lehetőség, ám az isteni beavatkozás, statisztikailag nem bizonyított. :-)

Az elveszett személyi is érdekes történet, de engem ott is a tények érdekelnek. Ám az nincs. Nos átlag József, from Hungary vagy átlag Marek from Poland ha nem csinál hülyeséget, akkor sose derül ki hogy van e útlevele, avagy igazolványa. persze ha az ember ügyintézni akar lásd bank, avagy meló akkor kell valamelyik ezek közül. Na és a többségnek van Angol jogosítványa is, az pedig itt egyenértékű bármely átlag személyi igazolvánnyal. Szóval nem tudom mi is történhetett azzal a bizonyos olasz "tudóssal" de biztos hogy más is történt abban az esetben, nem csak az hogy nem tudja igazolni magát.

Végeredmény: Rémhír terjesztésre kiváló.

tanato 2017.01.21. 21:45:39

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Igen igazad van,főleg Mirjam osztotta ezt a nézetet,persze a férje családja hatására.Van benne igazság,a több száz éves közös múlt meg a volt gyarmatiak tökéletes angoltudása miatt,közelebb érzi őket sok "fehér" angol mint a szintén "fehér" angolul nehezen beszélő és értő kelet európaiakat,hiába a közös keresztény vallás meg hagyományok/Húsvét,Karácsony,Halottak napja stb./

tanato 2017.01.21. 21:49:29

@P.Elliot: Azt azért ne feledd hogy ANgliában /sok itt kommentelő ott lakó szerint/ mindenkit lengyelnek mondanak aki valamely kelet európai nyelven kommunikál nyilvános helyen legyen az bolgár,szlovák,román bulgár vagy magyar.

SzZoole 2017.01.21. 21:49:31

@tanato: "gyarmatiak tökéletes angoltudása miatt,közelebb érzi őket sok "fehér" angol mint a szintén "fehér" angolul nehezen beszélő és értő kelet európaiakat,"
Doki,Te meg nem hallotal pakit angolul beszelni

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.21. 21:49:31

Mocskos féreg brittek...Vagy angolok.Fel kell nyomni ezeket az eseteket a Brexites úniós vezetőknek is.Hadd legyen ez is egy "tárgyalási alap"...

Shaktee 2017.01.21. 21:53:42

@Zoole[uk]: Zolikám, egy "pakitól"hallottad a half mud kifejezést, így, fonetikusan vagy a janesz nyelviskolában? :)

@tanato: half mud szó nincs, half mutt az inkább

tanato 2017.01.21. 21:53:43

@Zoole[uk]: Hallottam már pl. indiait,azt mondják rögtön kihallik a telefonban pl. hogy odavalósi ha nem is látják,viszont tökéletesen kommunikál bármely angol hivatalban szemben mondjuk egy 3 hónapja érkezett magyarral vagy románnal szemben aki otthon nemigen foglalkozott az angol nyelv tökéletes elsajátításával.Így pl. egy szakképzetlen melónál pl. mint a gráci remete volt állása vagy épp egy taxisofőr sokszoros előnyben van a megidézett románnal vagy magyarral szemben.

tanato 2017.01.21. 21:57:19

@Shanarey: Tényleg rémhírek terjednek de az a gyanúm hogy ezeket direkt Terézanyu és vonala szivárogtatja ki nem kis hátsó szándékkal a mostanában a Szigetre készülő káeurópaiaknak szólóan.

SzZoole 2017.01.21. 21:58:33

@rebel rebel: nem is irtam olyat,azt irtam,hogy half blood/mudblood

Shaktee 2017.01.21. 22:00:35

@tanato: egy ujdondász magyar ki/ bevándorló kevés angol tudással még nem hallja ki a telefonon az indiai akcentust, örül ha megértik. Szeretik lerakni a szineseket, merthát..

SzZoole 2017.01.21. 22:04:06

@tanato: az lehet,hogy folyekonyan beszel angolul,de nem lehet erteni.
Azt hozza teszem ,hogy nem mindegyiket,de akkikel en talalkoztam azokat nem.
A GP-nel a dokit ertem,a masodgenerecios tanultakat is ertem,söt azok mar akcentus nelkul beszelnek.
Ugyanez a magyarokra is igaz.

Shanarey 2017.01.21. 22:09:33

@tanato:

Nem Terézanyu, hanem a bulvársajtó angliai alja intézi ezt, kérés nélkül. Ahogy Magyarországon is akad erre példa az ottani hulladék sajtó is ezt csinálja Orbán basinak

tanato 2017.01.21. 22:11:15

@rebel rebel: @Zoole[uk]: Amire ki akartam hegyezni az az hogy pl. Indiában a legtöbb gyerek angol nyelvű vagy angol nyelven is oktató iskolába jár a gyarmati múlt miatt.A szenegáli gyerek meg francia suliba,az eritreaiak egy része meg olaszul is jól beszél stb.

tanato 2017.01.21. 22:12:19

@Shanarey: Nyilván, be akar nyalni az új vezetésnek az illető bulvár.

nyuszigonosz 2017.01.21. 22:17:26

@P.Elliot: Tudod, azt, hogy a britek beengedik a volt gyarmataikról odaigyekvö népeket, az a britek saját döntése volt mindig is. Senki nem írta ezt nekik elö.

SzZoole 2017.01.21. 22:20:54

@nyuszigonosz: most mar nem annyira engedik be oket,visa kell nekik.

M. Péter 2017.01.21. 22:28:08

@gabors: Általában latin-amerikai származásúak, nem az USA-ban születtek, esetleg maguk sem biztosak a státuszukban, és DHS is hibázik. Az ICE sem tartja be a saját belső utasításait, amelyek szerint ki kell vizsgálni, ha valamelyik fogvatartott azt állítja, hogy amerikai állampolgár.

Abban a cikkben, amelyet olvastam, volt egy férfi, akinek az anyai nagyapja Kaliforniában született, az anyja Mexikóban született, de az USA-ban élt, viszont Ciudad Juárezbe ment szülni, mert ott olcsóbb volt a kórház. A férfi maga amerikai állámpolgárnak született, csak nem volt róla semmi papírja. Az ICE akkor sem tett semmint, amikor sikerült a nagyapa születési anyakönyvi bizonyítványát beszerezni. Szerencséjére valamilyen jótékonysági szervezet felkarolta az ügyét, és fogadott neki ügyvédet.

nyuszigonosz 2017.01.21. 22:31:52

@Zoole[uk]: Most. Lehethogy régebben is volt az elején egy vízumkötelezettség: de, mentek sokan diákvízummal, ottmaradtak, odavitték aztán a család többi tagját is.
És a mostani vízumkötelezettség is ugyanezt hozza. De ezt a britek mindig is saját maguk döntötték el így és kezelték is így. A kommentem lényege az, hogy senki sem kényszerítette a briteket arra, hogy odavegyék a volt gyarmataik polgárait.

SzZoole 2017.01.21. 22:34:30

@nyuszigonosz: en ertem,hogy mirol beszelsz

Herr Géza 2017.01.21. 22:34:34

@gabors: Részemről meg csak egy kis cikizés volt. De én sem az "útlevelet kiadó országban" élek ám... :))

SzZoole 2017.01.21. 22:40:59

@nyuszigonosz: persze,hogy gondoltad,mert tudod,hogy en tudom,hogy Te,nem az a okoskodo kommentelo tipus vagy:)))

nyuszigonosz 2017.01.21. 22:49:05

@Zoole[uk]: Igen, abból indultam ki, hogy te tudod, miröl beszélek.
Csak akik nem itt, Európában élnek, vagy akár itt élnek, de nem kisérik figyelemmel az európai politkát, azok sok esetben nem tudják, Európában mi hogyan van, mi miböl alakult, és miért úgy, ahogy.

SzZoole 2017.01.21. 22:57:35

@nyuszigonosz: igazabol en is csak azert tudom,mert amikor a Life in the UK tesztre keszultem,tudni kellet egy atfogo tortenelmet a teszt kerdesek megvalaszolasara.
Magamtol en sem lennek ilyen "okos":)))
Meg hàt a kicsivel tobb mint 7 ev ittlét alatt lat/hall ezt-azt az ember

M. Péter 2017.01.21. 23:14:07

@nyuszigonosz: Nagyon nem engedik be, Indiából, Pakisztánból, Bangladesből együtt kb. évi 40000 a nettó bevándorlás.

Shaktee 2017.01.21. 23:16:21

@tanato Átjött amit irtál :)

Zoli bangladeshi akszentjét le fogom tesztelni a jövő héten, eddig csak magyarul skájpoltunk ;)

Csodabogár 2017.01.21. 23:16:40

@rebel rebel: Egyszer bele gondolhatnátok, hogy micsoda mázlitok van, hogy ennyi ideig elvisel titeket egy asszony.:-)))

Shaktee 2017.01.21. 23:17:53

@M. Péter: azt lehet tudni hogy hány bevándorló érkezett az elmúlt 50-60 évben?

gabors 2017.01.21. 23:29:41

@rebel rebel: lehet a legalisra pontos szamok vannak kb 2014-2015 ig az illegalis kicsit komplikaltabb de arra is vannak viszonylag megbizhato szamok

Pl. ma az usa-ban 45 millio "polgar" el aki NEM az usa-ban szuletett ennek egy resze allampolgar is (lsd hagyma) egy reszuk "csak" lawfull resident alien" (mint en) ez azt hiszem 2014 es (vagy 2013-as) szam

nyuszigonosz 2017.01.21. 23:34:54

@M. Péter: Most, de pár évtizede nem volt még ilyen szigorú a beengedés. És hat az évi 40 ezer személy is éppen elég, belegondolva, hogy azok még aztán házastársat, további családtagot is kivisznek magukhoz.
De ez a britek saját döntése.

SzZoole 2017.01.21. 23:35:15

@rebel rebel: te csak ne nagyon kostolgassal engem

gabors 2017.01.21. 23:42:29

@rebel rebel: "half mutt az inkább " nem halottam ezt ... de a british slang valoban "half mud" a felig feher felig fekete valaki (nigger/indiai stb) aki irta szoval jol irta !!! nem kicsit rasszista de ha mar a post -fact-be leptunk akkor miert ne legyen post-PC

amugy is half mutt onellentmondas lenne mert mutt maga pont azt jelenti hogy keverek !!

lehet nem te irtad rosszul :-)

gabors 2017.01.21. 23:45:47

@M. Péter: Ja igy mar vilagos ... es teljesen hiheto (sajnos)

Shaktee 2017.01.21. 23:47:09

@gabors: Ma is tanult ez a canuck mutt valamit ;)

Shaktee 2017.01.21. 23:50:23

@gabors: Ashley Judd pussy aint for grabbin'

youtu.be/VNXMOxBbt6g

SzZoole 2017.01.21. 23:52:47

@gabors: rebel az 1/3,1/3,1/3 blood:)))
Lehet te nem fogod érteni,de ő igen:)))

gabors 2017.01.21. 23:53:51

@rebel rebel: orulok ... kutyakra azt mondjak "mutt" amit kb ugy lehet magyarra forditani hogy korcs (keverek)

de az ilyen rasszista nyelvi kornyezetben a mud-ot hasznaljak kb ugyanazt jelenti ... itt (usa NYC) nem PC de nem is rasszista de gyakran hasznalt kifejezes "mixed" race (errefele ez gyakori NC-ben ilyen valszeg nincs)

Shaktee 2017.01.21. 23:56:08

@Zoole[uk]: Ne félj bangladeshi nyíregyboj, nem lesz a teszt túl komplikált :)

Most nem akarom mert röhögnének az onokák az akszentodon ;)

Jóccak

gabors 2017.01.21. 23:57:30

@Zoole[uk]: hogyne ertenem a felesegem szerint "white supremacist" vagyok :-)

Shaktee 2017.01.21. 23:58:30

@gabors: soketnikumu kanadaiak mondják magukról
I'm a mutt

:)

SzZoole 2017.01.22. 00:02:10

@rebel rebel: rajtad meg lehet,hogy a fiam mosolyogna:)

Nekem van akcentusum,soha nem mondtam,hogy nincs.
34 évesen kezdtem az angolt tanulni,most 42 vagyok

gabors 2017.01.22. 00:16:20

@rebel rebel: akkor en is tanultam valamit :-)

Shaktee 2017.01.22. 00:29:45

@gabors: Look at that!

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=142524940&t=9221959&openwith=1

Nem lesz ebből reality tv elnökség, kezd a bizodalmam visszatérni.
Ennyi ember ellen nem lehet kidobni a check and balance-t.

gabors 2017.01.22. 00:41:23

@rebel rebel: Ennyi ember ellen nem lehet kidobni a check and balance-t.

sajnos konnyen lehet :-(

hagymak tobben vannak (ha nincsenek is tobben)

Shaktee 2017.01.22. 00:54:39

Hagymák innentől nem számítanak, n'est pas?

Bicepsz Elek77 2017.01.22. 09:48:34

@M. Péter:
Az azsiaiak/afrikaiak tobb 10000 fontokat fizetnek az allamkasszanak(tartozkodasi, kamu egyetem stb.). Szoval szep bevetel a kelet-europaiakhoz kepest.
Unios polgarokat meg nem lehet csak ugy kitrnni, csak ugye egy kelet-europai nem szokta meg, hogy egybol bíróságon vesz szep elegtetelt a brit allamon, mint egy amgol....

histar007 2017.01.22. 09:48:38

Ez van, az afrikai, közel- távol-keleti és hindusztáni bevándorlók nagyobb megbecsülésnek örbendenek. Ők nem emelik a bérszintet.
Amúgy meg ha egy ország kiutasít egy egyetemi tanárt akkor magára vessen. Ha pedig az orvosokat is deportálják, az a vég jele. Magyarország egyre normálisabb helynek tűnik...

ogli dzsí 2017.01.22. 09:49:37

Rendőrállam! Britt fasizmus!

SzZoole 2017.01.22. 10:11:07

@Bicepsz Elek77: "Az azsiaiak/afrikaiak tobb 10000 fontokat fizetnek az allamkasszanak(tartozkodasi, kamu egyetem stb.). Szoval szep bevetel a kelet-europaiakhoz kepest. "

Ugye ez csak vicc.
Lehet hogy tobb 10 ezer fontot fizetnek a kamu tartozkodasert,de mennyit kapnak vissza kulombozo benefitek formajaba?
Council house/benefit,council tax benefits,child tax credit,child benefit,asszony nem dolgozhat,az ember heti max 24 orat dolgozik a benefit miatt,stb......
Ezzel szembe mi ,keleteuropaiak' 3 full time-os munka,nem minimal beres,egy part time,mert a fiam meg nincs 18 es college mellet part time dolgozik,rentet fizetek council taxot fizetek,taxot/NI-t fizetunk,havi tobb ezer fontot koltunk el egy honapban...
Akkor kikbol van nagyobb haszna az angol allamnak?

M. Péter 2017.01.22. 10:30:29

@Bicepsz Elek77: Az egyetemi tandíjat nem az államkasszának fizetik. Csak akkreditált egyetemre adnak vízumot, és arra is egyre nehezebben, az indiaiak már egyenesen arra panaszkodnak, hogy a konzulátuson szemétkednek, és megpróbálják eltanácsolni őket a brit egyetemekről. Therea May már azt is felvetette, hogy csökkentsék a diákvízumok számát, mert így lehetne néhány évig látványos csökkenést felmutatni a bevándorlásban.

Mercel 2017.01.22. 11:03:24

Úgy látom a britek nyomon követték a magyar kormány ámokfutását migráns ügyben és merítettek is belőle rendesen..

Az külön vicces, hogy szijjártó Petike mit és hogyan nyilatkozik ez ügyben.

Amúgy ajánlom mindenkinek a Brazil című filmet.
Más témában de tökéletesen bemutatja a Brit agymenést - a hatvanas években a diákok nem egy sötétségbe visszahúzódó Angliáért mentek utcára, de úgy tűnik a sötétség rohamosan terjed.:(

Netuddki. 2017.01.22. 11:05:56

Mondjuk csak rá kell nézni erre a nőre, sok jót nem ígér. Miért kellett a briteknek? Hülye angolok, angol hülyék, hova mentek? Csak hogy a klasszikust idézzem.

Netuddki. 2017.01.22. 11:06:02

"Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy tavalyi interjúban azt ígérte: megvédik az Egyesült Királyságban élő magyarok jogait."

Szerintem nem akarod Te annyira, hogy a tolvajfidesz védje meg a jogaidat Angliában..

ogli dzsí 2017.01.22. 11:24:51

@Mercel: hát, nyilván az angolok a felelősek, hogy a multikulti nem csak játék és mese....a fehér angolok évtizedek óta menekülnek a szigetről bármilyen irányba.

Most azt mondták elég.

flydomi 2017.01.22. 11:25:51

@RoxyCRX:
Nem érted a lényeget,mert nem akarod elfogadni azt a tényt,hogy százalékban(számilag is),nőt azoknak az esetek száma,ahol"jogtalanul" basznak ki EU-s állampolgárokat egy másik EU -s országból az utóbbi években.A 4-5 millió bevándorlóhoz képest a szám szinte egyenlő a nullával,de százalékosan az elmúlt évekhez képest nőtt a "jogtalanul" kiutasítottak száma.Ez a lényeg.Az egy másik dolog,hogy a cikkben sok dolog pontatlan.A fától nem akarod látni az erdőt.A cikkíró kezdő,de a lényegi dolgon a sok mellékes dolog(nem az eredeti útlevelet csatolta,stb) nem váltóztat.

2017.01.22. 11:26:35

vege a jo vilagnak az angliai magyarok szamara
az a vicc, hogy a jamaikai, bangladesi, sri lankai, indiai, pakisztani, nigeriai tovabbra is mehet oda, mert nem unios polgar

lassan mindenhol beszukulnek a lehetosegek es ki lesznek utasitva a magyarok, lengyelek, szlovakok
Anglia elkezdi, majd Franciaorszag jon, ahol ha Le Pen nyer, akkor kidobjak a bolgar, roman, magyar, lengyel bevandorlokat, de persze a kameruni, szenegali, kongoi, marokkoi, algeriai maradhat

aztan vegul Nemetorszag is bezarja majd a kapuit a magyarok es lengyelek elott
a szir, iraki, afgan, pakisztani szivesen latott vendeg lesz ott, a magyarnak meg mennie kell

ennyi volt, Europanak nagyjabol vege, a szabad munkavallalas volt az egyetlen, ami egy kicsit is karpotolta a magyarokat, lengyeleket azert, hogy szetvertek az iparukat a rendszervaltas utan nyugati osztonzesre

flydomi 2017.01.22. 12:03:32

@Shanarey:
A lényeget te se érted.
Nem baj.

odamondó 2017.01.22. 12:03:49

A gyarmati menekült nem zavarja az angolt mert papíron agysebész valójában wc pucolónak jó és ezzel meg is elégszik.

A kelet európai papíron wc pucoló a valójában meg képzett szakember aki egy iszonyatos hajtós piacról érkezve arra törekszik, hogy szépen kitúrjon mindenkit.

Na ennyi a különbség. Angol lennék nekem is a keleteurópai bökné a szemem.

2017.01.22. 12:03:55

@ogli dzsí: az angolok pont a kulturalisan hozzajuk kozelebb allo europaiakat fogjak elkergetni Angliabol, kozben meg a pakisztani, arab, karibi, szomaliai, afrikai mehet oda
tehat nem a multikultira meg a bevandorlasra mondtak nemet, hanem kizarolag az europaiakra

ogli dzsí 2017.01.22. 12:48:18

@Colonel H. Stinkmeaner: 'az angolok pont a kulturalisan hozzajuk kozelebb allo europaiakat fogjak elkergetni Angliabol, kozben meg a pakisztani, arab, karibi, szomaliai, afrikai mehet oda'

Ez egy igaztalan kijelentés, ahogy feri mondaná. Nincs valóságtartalma.

torró 2017.01.22. 12:49:08

Ezek a történetek mindig olyanok amik továbbadással terjednek, és ezeket fenntartással kel fogadni. De! A héten beszélgettem egy fiatal emberrel, aki kőművesként dolgozik már évek óta felváltva Németország és Svájc között. Azt mondja most még marad 6 hónapot és végleg hazajön mert egyre rosszabbak a viszonyok. Valóban szigorúbban lépnek fel a rendőrök a Magyar rendszámú autósokkal szemben is. De! Azt mondja az a baj hogy rengeteg olyan (idézem) "tróger Magyar vállalkozó visz ki embereket akik felveszik a pénzt, de nem fizetik ki a dolgozóikat" Találkozott olyanokkal akik már több hónapja nem kaptak fizetést. Itthonról küldtek nekik, végül haza kellett jönniük.. Tudják ezt a Németek is, és egyre kevesebbet akarnak beengedni. Azt mondja, azok járnak jól akiket már régebb óta kint dolgozók ajánlanak be ottani
munkaadókhoz, mert azok rendesen, és jól is fizetnek. Ráadásul valóban sok a tolvaj is, és ezek miatt, meg a simlis munka szervezők miatt, egyre rosszabba hírnevünk.
Tehát nagyon sokszor bizony a kint élők maguk is tesznek azért, hogy ferde szemmel nézzenek ránk.

M. Péter 2017.01.22. 13:13:28

@Colonel H. Stinkmeaner: A volt Brit Birodalomból jövőkre ugyanúgy az általános bevándorlási szabályok vonatkoznak, mint bárki másra az EGT-n és Svájcon kívül. A szabad bevándorlás kb. 50 éve megszűnt, de ne zavarjanak a tények.

Alick 2017.01.22. 13:16:37

@ogli dzsí: Az angolok számára a Nemzetközösség az, ami benne van az identitásukban, az EU csak afféle alkudozós gengszterszindikátus. Ezért áll hozzájuk közelebb a paki, mint a lengyel kőműves.

Shanarey 2017.01.22. 13:20:48

@flydomi:

Hát persze hogy nem értem, hiszen itt élek, s ennek okán tán többet tudok arról, mi folyik itt. S nem látom hogy a rendőrök fogdosnák össze az embereket.

A te okosságodat, meg az is bizonyítja, hogy a posztban egy rohadt konkrét infó nincs ami alapján rá lehetne keresni, mi is történt hol is történt és hogyan történt valójában. A hivatalokkal sincs gondom, a rendőrséggel sem, pedig már összefutottam velük párszor. Volt szerencsém megjelenni egy bírósági tárgyaláson, mint tanú, s akit a perben pénzbüntetésre ítéltek az sem épp angol volt hanem magyar és mégsem akarta senki kiutasítani.

Shaktee 2017.01.22. 14:02:08

@Zoole[uk]: Nem mondod a hogy a kelet-európaiak nem vesznek fel komoly pénzeket lakásbérlés támogatásra, színre-etnikumra való tekintet nélkül.

Ugye nem? :)

Szerintem a cikk nem propahanta, hanem valós statisztikákat dolgoz fel.
Szvsz.

Hari Seldon 2 2017.01.22. 14:03:17

@Colonel H. Stinkmeaner:

Látom képben vagy:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/robbantott_az_elitellenes_francia_elnokjelolt.628048.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Ez itt kéhlek Fraszhiaország, itt van még oktatás.
Másrészt Le Pen pont nem az európaiak ellen van, hanem a muzulmánok ellen.
Harmadrészt, miután kétfordulós rendszer van gyakorlatilag nulla az esélye a második fordulóban legkésőbb veszít.

SzZoole 2017.01.22. 14:05:39

@rebel rebel: nem,csak forditott az arány es ez nem mindegy

ogli dzsí 2017.01.22. 14:05:57

@Alick: A fenét áll hozzájuk közelebb.

A NEMZETKÖZÖSSÉG eleve egy erős eufémizmus, hisz semmilyen közösség nem volt semmi más nemzettek, hanem voltak az angolok + a szolgák.

Nem közel áll hozzájuk a paki, hanem az nem konkurencia. Annak jó a szolga szint, mert megszokta, nagyszerü Péntek lesz belőle a makimajmokkal együtt (már ha utóbbiak dolgoznak).

Shaktee 2017.01.22. 14:10:53

@Zoole[uk]: S ezt honnan tudjuk, a makimajmozó "urbánus legendákból" ? :)

Shaktee 2017.01.22. 14:13:29

@Hari Seldon 2: Nagy a bizalmad neked ebben a kétfordulós rendszerben, dacára minden trendnek, trumpnak, ágaskodó populista görénynek.

Bár neked lenne igazad.

Bicepsz Elek77 2017.01.22. 14:47:17

A brit hazastars nem jogosit allampolgarsagra??? Hat nem, de eleg megpalyazni, es kritériumoknak megfelelni:
If your spouse is a British citizen
If you’re married to, or the civil partner of, a British citizen, you can apply for citizenship if:

you’re 18 or over
you’re of sound mind, you’re able to think and make decisions for yourself
you’re of good character, for example you don’t have a serious or recent criminal record
you’ve met the knowledge of English and life in the UK requirements
you’ve been granted indefinite leave to stay in the UK (this means there’s no specific date that you have to leave) or permanent residence if you’re an EEA national (and you have a permanent residence card or document that shows you have permanent residence)
you meet the residency requirement
Unless your spouse or civil partner works abroad either for the UK government or for an organisation closely linked to government, you must usually also have:

lived in the UK for at least the 3 years before your application is received
spent no more than 270 days outside the UK in those 3 years
spent no more than 90 days outside the UK in the last 12 months
not broken any immigration laws while in the UK
Read the guidance notes and the requirements booklet before applying.

Bicepsz Elek77 2017.01.22. 15:04:12

@Colonel H. Stinkmeaner:
Mert a videk dont!!
Oda csak Keuropai megy!!! Es ok a nagy Brexit partiak!!
A sok benefit amnyira nem egyszerű. Hosszabb tavon sokat veszitenek a sokgyerekesekkel, de az angolok nem a hosszútávú gondolkodasrol hiresek!!

VT Man 2017.01.22. 16:27:29

Angliaban elek, es olyan, mintha scifit olvasnek.

Mit szivott a szerzo? Se a kornyekemen, se a magyar netes csoportokban nem tapasztalom azt, ami le van irva.

takarék-láng 2017.01.22. 17:49:47

@VT Man: a szerzo uszit, mert nehez beletorodnie hogy a liberalis lazalmok szertefoszlanak, es jon egy uj europa. A nemzetek europaja lesz ez.

Bambano 2017.01.22. 17:49:51

nem kell ezt agyonbonyolítani, egyszer csináljanak egy pár napos sztrájkot a bevándorlók.
majd ettől jól összeborul az egész ország, akkor majd rádöbbennek, hogy nem kéne mindenkivel kekeckedni.

2017.01.22. 17:50:14

@01234567: nem tudom. Ezt a témát már olvastam korábban, eredetiben angolul. A holland nőt nem utasították ki, hanem visszautasították....
Kíváncsi volnék, ugyan milyen indokkal, milyen jogszabályra hivatkozva utasították ki?
Szamárság. A UK még az ÈU tagja...a határon sem kérnek vízumot.
Ja, a tudós esetén pedig, az eredeti cikk szerint, a hatóság válasza az volt, hogy EU állampolgárnak nem kell permanent resident cardot igényelni, ugyanis nem vízumköteles....
Ezen a gyakorlaton pedig nem is akarnak változtatni.

2017.01.22. 18:26:32

@rebel rebel: A cikk egy angliai újság híreit dolgozta fel, kissé megkésve.
A hírérték növelése érdekében kissé félrefordították...
Ugyan, hogyan tilthatnak ki egy kétgyermekes HOLLAND anyát, akinek a férje angol? Visszautasították a kérelmét , nem kiutasították.
Például én tavaly ilyenkor kaptam meg a p r cardot.
Mintegy három hétre....

CoolKoon 2017.01.22. 19:12:16

Nos, ha tényleg ennyire utálják a bevándorlókat (és a többi huhogóval ellentétben simán elhiszem, hogy ezek ilyenek, mert őkTÉNYLEG ilyenek; nem véletlenül hasonlít az amerikai hivatali hozzáállás kísértetiesen az övékre...), akkor nyíltan ki kell mondania az EU-nak, hogy felőlünk jöhet a kemény Brexit. Határellenőrzés, vámok, minden, ami csak hátrányosan érintheti a finnyás angol cégeket (és úgy általában az elitet). Erre ácsingózik May nagysasszony? Hát kapja csak meg szépen....

CoolKoon 2017.01.22. 19:12:25

@takarék-láng: Liberális lázálmok? A liberalizmus nélkül egy szép napon simán péppé verhettek volna az Andrássy út 60-ban csak azért, mert a házmesternek nem tetszett a pofád. Ilyen rezsimet akarsz? Nosza, Putyinisztán csak rád vár!

CoolKoon 2017.01.22. 19:12:30

@Bicepsz Elek77: Ja. A folyton részeg, ostoba vidéki suttyók (angolul "chav"), akik még életükben nem dolgoztak. Ja és persze a szenilis nyugdíjasok, akik szintén azért szavaztak oda, mert az imádott The Sun-juk minden nap beléjük sulykolta, hogy ezt kell tenniük.

CoolKoon 2017.01.22. 19:12:33

@Alick: Senki nem tartott pisztolyt a fejükhöz, amikor beléptek ebbe a "gengszterszindikátusba"....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.01.22. 22:51:30

@LondonFashion: Uk-bol nem tudsz jogsival ki-be utazni, csak szolok.
Amugy a holand no ugye rendezodott.

@RoxyCRX: Mielott hulyeseget irsz, de a permanent residencyhez kell 85 oldalas papirkoteget kitolteni(www.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/505032/EEA_PR__03-16.pdf) , az allampolgarsagihoz eleg csak 33-34. tudom, mert elobbit ketto, utobbit egy eve csinaltam.

"Minden hivatalos ugyintezeshez mint ilyen, kotelezo az utlevelet (eredeti nem masolat) csatolni amit majd par nap vagy 1 het utan visszakuldenek" Aha persze, permanent residencenel mi egy honap mulva kaptuk vissza, de tudok olyanrol, akik fel evet vartak ra. Addig - ha nincs szemelyijuk - kvazi be vannak zarva az orszagba.

@M. Péter: Egyik ismeros ugy jart, hogy csak szemelyije volt, elhagyta. tavaly augusztusban kert uj utlevelet a kovetsegen,a kovetseg elcseszte, azota sincs se utlevele, se szemelyije, es nem tudja elhagyni az orszagot. De azt irod, utazhat valaki a szemelyijevel, nade mi van ha valaki mondjuk 2010ben Magyarorszagon bejelentette, hogy vegelegesen letelepedik kulfoldon, szemelyijet igy elvettek, csak utlevellel jott, meglenne az 5 eve, adna be prc-re, de fel evig nem tud meglenni az utlevele nelkul?! Kvazi az orszagba van zarva.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.01.22. 23:03:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: Akkor ha mar ismered az erdeti cikket , akkor te se forditsd felre:

www.theguardian.com/politics/2016/dec/28/dutch-woman-with-two-british-children-told-to-leave-uk-after-24-years

"“As you appear to have no alternative basis of stay in the United Kingdom you should now make arrangements to leave" Ez akkor mit jelent, elutasitast? NEm. Ez azt jelenti, hogy keszulj fel, hogy menned kell.

@Shanarey: Mi prezentaltunk mindent az allampolgarsaghoz, de azert ott volt a sejhajban a babszem, hogy valamin elcsuszunk, mert epp olyan napja van az ugyintezonek. Ugye mi ugy adtuk be, hogy az elso 3 honapban munkat kerestunk, onfentartoak voltunk, nem volt itteni exta biztositasunk ( bupa vagy hasonlo) de nem is irtak, hogy kellene, de Magyarorszgaon meg biztositva voltunk . Ebbe ha akartak volna bele tudtak volna pl kotni. ( hiaba volt bankszamlaval, allaskereso/elutasito levelekkel tele) .

A masik a wrs. Elkezdtunk ugynoksegnel dolgozni, de paromnak vegul csak 1 nap munkaja volt, nekem ketto, ezert akkor kertem ki a wrsm, mikor fix allasom lett egy honap mulva. Parom maganvallalkozo lett, igy neki nem kellett, de azert bennunk volt a felsz, mi lesz ha ebbe belekotnek. ( pedig mint irtam, teljesen leiras alapjan jartunk el)

A fiam utlevelenel hiaba volt ott az 5 ev p60, wrs, prc , tobbszorosen utanunk ellenoriztek, utanatelefonaltak a countersignaturenek, meg levelet is kapott, szoval probaltak fogast talalni, nem sikerult.

Most azzal kotekszenek, hogy a heti beveteled ha 155 fontnal kevesebb barmely idoszak alatt, akkor visszadobjaka prc-t. ( csak szolok, az smp , amit maternity alatt kapni kevesebb ennel)

Na, csak annyit mondok, ha valaki allampolgarsagira adna a fejet, egyreszt national checking servicehez vigye el a papirjait, masreszt ha ket kilo a paksameta, ket kilo, tegyen ra. Szedjen ossze minden lehetseges papirt.

A kulon vicc, egyik ismeros azert nem kapott meg egy allast, mert a home office elvesztette a szemelyijet, ezert ujrakerte a prct az utlevellel, az allas ahova ,ment volna , ott meg kertek az utlevelet, amit nem tudott felmutatni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.01.22. 23:11:21

@Shanarey: A jogsira: nem biztos , hogy van neki. Sogoromnak nincs se magyar se brit jogsija pl.

Az eredeti posztot linkeltem fentebb, amibol ez a poszt forditodott.

v2peti 2017.01.23. 00:23:20

@histar007: Éppen ez az, őket miért nem cseszegetik???

bkkzol 2017.01.23. 00:23:30

Szerintem most gyűjtik az energiát a brit civil szervezetek egy nagyszabású tüntetésre. A Strasbourgi bíróságon már biztos feldobták hazájukat. :-)

M. Péter 2017.01.23. 01:27:04

@tildy[UK]: A helyi tanácson lehet hiteles másolatot készittetni az útlevélről, és azt elfogadja Home Office az interneten beadott kérelemhez.

M. Péter 2017.01.23. 01:32:01

@Hari Seldon 2: Le Pen is mondott már olyat, hogy ki akarja léptetni Fro.-t az EU-ból, bár most inkább csak az EMU-ból akar kilépni, és saját valutát bevezetni.

2017.01.23. 06:22:48

@tildy[UK]: nem fordítom félre, de mentségemre szolgáljon, hogy emlékezetből idéztem. Azért szíves figyelmedbe ajánlanám az utolsó bekezdést. A H O szerint nem kell semmilyen engedély EU állampolgárnak.
Vesd össze azzal, hogy a permanent resident card EU-n kívülieknek szól. Ha láttál már, tudod.
Tehát a logikai menet a következő:
van egy beadvány aminek a követelményrendszere az EU-n kívüli, nem brit állampolgárokra vonatkozik
Ezeknek munkavállalói vízumot kell igényelni.
A vízum határidejének lejártakor permanent resident cardot igényelhetnek, ami határozatlan idejű munkavállalásra és tartózkodásra jogosít.

Namost: ha a vízumod lejár és bármi okból nem kapod meg a pr cardot, kiutasítanak...
de a HO szerint egy hollandnak nem kell vízum tehát pr card sem...
Ugye, nem is bonyolult, csak a nő görcsölte túl?

2017.01.23. 06:22:58

@tildy[UK]: Home Office said: “The rights of EU nationals living in the UK remain unchanged while we are a member of the European Union. EU nationals do not require any additional documents to prove their status

2017.01.23. 06:23:04

@tildy[UK]: én a pr cardot 3 hétre kaptam meg. Viszont az állampolgársági igénylésed indok nélkül visszautasíthatják, nem kell fogást keresniük...

Azanyadpicsaja · http://anyadpicsaja.hu 2017.01.23. 06:23:19

Összefoglalva: szerintem pontos utasításokat kapott mindegyik hatóság, hogy melyik nép tagjait hogyan kezeljék, (vagy ne). Nyilván a brexit után nem akarják senkivel megszerettetni az országot, először jönnek az ilyen primitív módsuerek, később a különféle hátrányos rendeletek alkotásával szépen apránként ráébresztik a külföldi migráncsokat, hogy jobb nekik otthon..

M. Péter 2017.01.23. 09:11:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez a permanent resident card pont az uniós jog alapján az Egyesült Királyságban élőknek van. Ha valaki brit állampolgár akar lenni, akkor most már kell ez a kártya is. A legtöbben azért kérelmezik a kártyát, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben legyen valami dokumentumuk az állandó lakos státuszukról.

CoolKoon 2017.01.23. 10:02:09

@tildy[UK]: "Amugy a holand no ugye rendezodott." - Ja. Miután a brit sajtó megszellőztette, hogy mekkora rohadékok dolgoznak a belügyminisztériumban (bár melyik belügyminisztériumban nem, ugye)....

na4 2017.01.23. 12:22:15

GB az angoloké, ők döntik el ki maradhat és ki nem. Látszik, hogy elegük lett a beáramló mocsokból. Sokakat ki fognak rúgni.

CoolKoon 2017.01.23. 13:33:06

@na4: Ja. Aztán amikor a sok "mocsok" mind eltakarodik, az utolsó "paki" meg lengyel villanyszerelő is hazamegy, akkor jönnek majd rá, mekkora egy lehetetlen, tróger egy állatfaj az angol. Igaz, hogy akkor már az ország bedőlésén túl lesznek, de nem baj.

Shanarey 2017.01.23. 17:21:03

@tildy[UK]:

Köszi az eredeti cikket. Tudom én hogy az itteni hivatalok nem tökéletesek. De ott is emberek dolgoznak, s vagy tudják mit kell csinálni, vagy nem, ez itt sincs másképp.

Egy ismerősömnek, pl. a DVLA vesztette el a személyijét, és a magyar jogsiját, amikor jogsit akarta lecserélni angolra

Shanarey 2017.01.23. 17:22:41

Ja igen,a cikk alapján, a hivatal hozzáállása csak a szokásos butaság, vagyis fogalmuk sem volt arról hogy hogy Hollandia EU tag vagy sem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.01.23. 19:43:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: láttam már, nekem is van. Eu-n belulieknek ugyanis kötelező, ha állampolgárságot akarnak. Amire te gondolsz, az az ilr, indefinite leave of remain, ami az Eu-n kivulieknek van. Es tökmindegy, ha a hivatalos álláspont szerint nem kotelezo pr cardot igényelni, hogy a resident statuszod meglegyen, ha ugyanaz a home office ilyen levelet ír.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.01.23. 19:45:04

@M. Péter: internetes kérelem pár hónapja van, előtte nem volt. A meg tavaly év elején is csak papíron lehetett beadni, az eredeti utlevellel.

DieNanny CH 2017.01.23. 20:32:46

@Shanarey:

És ilyenkor mi van? Állják az újraellőállítás minden költségét?

Shanarey 2017.01.23. 20:56:16

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Egy fenét, letagadják, és azt mondják nem is volt benne a borítékban, amiben kapták

2017.01.23. 21:11:05

Jó 4 éve voltam Angliában. Nem túl sokáig, csak pár hónapig. Az a néhány hónap dosztig elég volt nekem, hogy meggyőződjek róla, ezt az állatfajtát nem nekem találták ki. Ezt WASP-félét. Arrogáns, sokszor bunkó, csak azért, mert véletlenül oda született. Csicskának néz mindenki mást, aki nem echte angol, akkor is ha éppen az életét menti meg orvosként, de nem a klub tagja.
Hm, na igen, eldöntöttem: szeretem Németországot. Ott csak melózni kell :)

Shaktee 2017.01.23. 21:18:52

@Pink Petsch: Mert rosszul áltál a britekhez nyuszifül, be kell dőlni nekik..ahogy azt néhány blogtársunk csinálja, s visszanézni rájuk széles mosollyal :-)

2017.01.23. 21:25:24

@rebel rebel: Meg a kisf@szom, az, nyuszifül! :DDD Mire nyaljak, amikor szakember-hiányuk van, he? Én marha! Még a Brexit árnyékában is megnéztem a commis de cuisene álláshirdetéseket a szigeten. Hűűűű, de rahedli van! Aztán eszembe jutott, hogy anno legfeljebb a lengyel szomszéd szólt hozzám normálisan ott. a legutolsó paki senkiházi majom meg azt hitte a seggéből húzott ki, mert valaha brit rabszolga volt a dédapja.

Shaktee 2017.01.23. 21:32:08

@Pink Petsch: You are tough like nails sister:-)))
de ezé szeret téged a hagyma tivi is :D

2017.01.23. 21:38:10

@rebel rebel: Hm, indeed ... oder vielleicht .. wer weiß es? :D
Ja, egyenesen imád ... imádna egy kondér olajba fojtani, ugyanis az a baja, hogy én emlékszem a lassan 10 évvel ezeőletti énjére is. És azt az énjét most rohadt kurvagyorsan szeretné letagadni :DDDD

Shaktee 2017.01.23. 21:41:31

@Pink Petsch: Mert azt hiszed csak a te puliszkás éned nem változik az idők folyamán...tivi is nőtt, pötchből debil trampliszavazó lett :DD

2017.01.23. 21:44:32

@rebel rebel: Már hogy a faszomba ne változnék, csak én nem tagadom le .. mással ellentétben, ugyebár ... :PPP

2017.01.23. 21:50:07

@rebel rebel: Ja, mellesleg, ő mindig is az volt, mármint debil trampli-szavazó.
Képzeld már el, egy olyan ember, aki képes elmenni Apeh-ellenőrnek, mint Tivike, az mégis mekkora fasz lehet?
Amíg illegalitásban volt ott, addig kussolt, meg adta a "jófej-joe-t." Amint meglett az állampolgársága, rögtön visszavedlett, egy szánalmas adókullancs-mentalitású senkiházivá.
Kár, hogy Trump nem akkor nyert, amikor ez a senkiházi idióta először az amcsi hatóságok látókörébe került. Szánalomraméltó majom az ilyen, aki -illetve ami, elfelejti honnan indult.

2017.01.23. 21:52:30

@rebel rebel: Ja, várom még az Europassomat. Magyarországra már megvan a "mesterlevelem", de a tököm akar szürkén bejelentve, havi 700 euróért 14 órákat gályázni egy konyhán. Ilyenem már holnaptól lenne ... csak a jó fele menne el a jelenlegi albim fenntartására :PPP

SzZoole 2017.01.23. 21:53:28

@rebel rebel: asszony tugya,hogy B. Pinkit fuzod:)))

Shaktee 2017.01.23. 22:05:15

@Pink Petsch: Saját helyre, étteremre nincs esély?

Bár a napi 12-14 óra ott is garantált..

2017.01.23. 22:11:36

@rebel rebel: Nem is akarok. A saját étteremben nem szakács vagy, hanem adminisztrátor. Azt meg rühellem, bár csináltam, de azért rühellem. Saját étteremhez nem szakács-képzés kell, hanem pénzügyi ;).
Hm, na, nekem meg egy normál 8 órás meló kell, ahol ha pluszban maradni kell valamiért, azt kifizetik. És igen, szakácsként kell ilyen meló.
Még soha a büdös életben nem volt normál 8 órás melóm. Most ilyet akarok!

Shaktee 2017.01.23. 22:22:46

@Pink Petsch: nyiss akkor egy blogot a Repülõ Puliszka néven, az 8 órás, a kolozsvári szalonna név már elkelt :)

Shaktee 2017.01.23. 22:24:45

@Pink Petsch: Kifõzde se nem? Hintát munkába állithatnád ;)

Shaktee 2017.01.23. 23:17:51

@Pink Petsch: mem tudom mekkora, én az illegalitásban kábelnyomvonalbejáró is voltam :))

2017.01.23. 23:24:51

@rebel rebel: Nincs türelmem bloghoz ... látd, tt is csak néhanap vagyok ... Máshol meg még kevésbé. Napi szinten tutira nem élvezném.

2017.01.23. 23:27:12

@rebel rebel: A kifőzdék kurvajók .. de azért a szakácskarrierem nem egy kifőzdében tervezem .. azt majd talán nyitok, ha nem leszek túl lusta hozzá .. úgy 65 éves korom környékén. ...
Hinta szegény meg addig agyvérzzést kap a Mekiben ;)

Shaktee 2017.01.23. 23:27:45

@Pink Petsch: majd kifundálok neked valamit :)

2017.01.23. 23:28:32

@rebel rebel: Na de, olyan mélyre azért nem süllyedtél, hogy Apeh-ellenőr légy, oder? ... Na ugye ...!

Shaktee 2017.01.23. 23:29:02

@Pink Petsch: a lakásos éttermek is jók, kipróbáltunk egyet a nyáron..yamm

Shaktee 2017.01.23. 23:31:04

@Pink Petsch: a lakásos éttermek is jók, kipróbáltunk egyet a nyáron..yamm

2017.01.23. 23:32:11

@rebel rebel: Nincs túl sok kedven a Finanzamthoz .... egyéni vállalkozóit, azaz selbstandiget kiváltani ilyen lakáséttermes izékre meg leginkább hobbiból szoktak, ugyanis Németrszágban elég rohadt komolyan veszik az adózást.

Shaktee 2017.01.23. 23:32:34

@Pink Petsch: rácpontyot, eccerű vagyok ugye..:)

2017.01.23. 23:40:26

@rebel rebel: Ja, hgy lefordítsam: ezt a lakáséttermes vendéglátást be lehet ugyan szuszakolni a legalsó adóssávba, azaz a 0 euróba, viszont ez azt jelenti, hogy 0 azaz nulla profitod van. Mindent, amit bevételezel, vissza kell forgatnod alapanyogokba és rezsibe. 1 cent profitod nem lehet. Ok, ha nagyon rafkós vagy összeszedhetsz pár száz eurót egy ilyen lakásétteremmel havonta. Ha több ilyened van, többet is. De egyrészt, mindig darelned kell a Finanzamt miatt, másrészt sok melóba kerül, ami nagyn nem éri meg azt, hogy "dörzsöltnek" érezhesd magad.
Németországban sokkal kifizetődöbb, ha becsületes az ember. Sok magyar nem is érzi jól magát itt, emiatt :P Illetve, de ... az Ossieknál :PPP

2017.01.23. 23:43:49

@rebel rebel: Biztosan, de rohadtul nem tudom hogyan készül a rácponty. Gondolom, valami rakott halétel, tipikusan magyarországi. A Gundel-halat tudom, az tejszínes spenóttal van meg sajtos beschamellal, és hercegnőburival egyben sütve.

2017.01.23. 23:46:07

@rebel rebel: Magyarországon??? A rabló-áfa országában vállalkozni??? Hülyének nézel te engem????
Otthon amúgy sem lehet csalás nélkül, én meg ahhoz túl lusta vagyok, inkább olyan országban termelek értéket, amely nem kényszerít csalásra.

Shaktee 2017.01.24. 22:19:17

@Pink Petsch: azé gyere gyakrabban mókus :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása