Miután úgy tűnt, elég sok embert érdekel, hogyan lehet bevándorolni az Egyesült Államokba (mármint legálisan, persze), úgy gondoltam, érdemes lenne ennek egy kisebb sorozatot szentelni, hiszen minden történet szolgálhat tanulsággal. (Annál is inkább, hiszen Donald Trump beiktatása miatt ma ez igazán aktuális téma.) A sorozat első részének két főszereplője János és Szinti, akik nem feltétlenül a legelterjedtebb módon, hanem üzleti vízummal telepedtek le. Őket kérdeztem a tapasztalataikról.
Miért éppen Amerikát választottátok? Mi szólt mellette, és mi szólt esetleg ellene, ha volt ilyen?
Számunkra abszolút természetes volt, hogy Amerikát választottuk, bár arra nem tudnánk válaszolni, hogy egy gyerekkori ábránd, vagy az „Amerikai Álom” vezérelt minket.
Azonban egy dolog biztos: mielőtt belevágtunk volna, sosem jártunk az Egyesült Államokban. Vagyis minden infót az internetről, TV-ből és újságokból szereztünk.
Ettől függetlenül nem volt semmi kétségünk. Többször tartottunk családi kupaktanácsot, Amerika pedig már így is mindennapos életünk részévé vált. Úgy éreztük, ha itt élnénk, üzleti értelemben is kitágulna a világ.
Csak az szólt ellene, hogy hosszú előkészítést kívánt az átköltözés, vízumügyintézés, de ugyanez szólt mellette is, hiszen ezt párhuzamosan tudtuk intézni, fel tudtunk készülni.
Az Egyesült Államokba legendásan nem olyan egyszerű munkavállalói vízumot szerezni. Ezért döntöttetek a vállalkozói mellett?
Nem, tényleg nem egyszerű. Épp ezért abból indultunk ki, nem munkavállalói, hanem vállalkozói vízumot kérünk. Nekem már évek óta van egy jól prosperáló cégem Magyarországon, ez most is megvan, és működik. Létrehoztunk egy új céget Amerikában, ami szintén az én cégem, és már készen is áll.
Ha jól tudom, sokféle munkavállalói vízum létezik. Semmi tapasztalatunk nem volt ezen a téren. Vagyis ha munkáltatót kellene keresni, és rajta keresztül vízumhoz jutni, gondolom, nem lenne egyszerű.
Tulajdonképpen fel sem fogtuk, hogy mi zajlik körülöttünk. Bár utólag, elnézve az ügyvéd munkáját, a hajunk égnek állt.
Mi volt a dolog menete?
Rengeteg papírt, igazolást, komplett dokumentációt kellett felhalmozni a régi cégemről ahhoz, hogy megkapjam a vízumot és új céget indíthassak Amerikában.
Majdnem egy évbe telt a beadványt előkészíteni, de a csapat profi volt, folyton azt mondták: addig nem adjuk be, míg minden együtt nincs, csak ha biztosak vagyunk benne, hogy meg is kapod a vízumot, akkor adjuk be a kérelmet. És igazuk volt! A végén valóban hiba nélkül átment a kérelem.
Az ember azt gondolja, hogy egy ilyen procedúra időben és anyagiakban is meglehetősen megterhelő. Nehezebben vagy könnyebben ment, mint vártátok?
Mondom, az előkészítés volt nehezebb, mint vártam, néha azt kérdeztem az ügyvédektől, hogy most kinek dolgoztok? De ők folyton kinevettek. Szóval az alapos előkészítő munka meghozta a gyümölcsét, mert utána a vártnál könnyebben ment az elbírálás.
Mit takar pontosan az üzleti bevándorlás, illetve az L-1 vízum?
Az L-vízum tulajdonképpen csak egy engedély, mint otthon a vállalkozói igazolvány. Semmiben sem különbözik a vállalkozói tevékenység. Csak itt hagynak dolgozni, és nem húzzák le a bőrt különböző adókkal.
Amikor megérkeztetek, azt kaptátok, amit vártatok, vagy értek meglepetések?
Értek meglepetések, naná, hogy értek meglepetések! Kaptunk hideget-meleget. Ahogyan otthon mondják, itt sincs kolbászból a kerítés! De megérte, mert itt valahogy több segítséget kaptunk.
Akivel találkoztunk, és elmondtuk, miért vagyunk itt, mindenki biztatott, és azon gondolkodott, kivel tudna összehozni, milyen partira hívhatna meg, ahol találkozhatnánk üzletemberekkel. De mindig elmondták: a többi már a ti dolgotok!
Vagyis sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy legyenek kapcsolataink, de hogy mit kezdünk velük, hogyan tudunk élni a lehetőségeinkkel, az már rajtunk áll. Szerintem jól sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, és nem feledkeztünk meg azokról sem, akik segítettek. Szóval egész más itt a légkör, van egy üzleti kultúra, ami segít, ráadásul inspirál is.
Mi volt a legnehezebb pillanat?
Nem egy, hanem sok legnehezebb pillanat volt! A legtöbb ilyen, az mindig valamilyen hivatali ügyintézés, és a nyelvi hiányosságok, amerikai akcentushoz való hozzászokás okozta félreértésből adódott.
Például vért izzadtunk a lakáskereséssel az első héten, amikor telefonon kellett időpontot egyeztetni, és a lakásról megtudni néhány dolgot, és nem értettünk egy szót sem abból, amit belehadartak a telefonba.
Aztán persze megtaláltuk a megoldást, a megfelelő kapcsolatokat, de először a magunk módján, magyarosan álltunk ehhez is. Bele is tört a bicskánk! Szerencsénkre egy barátunk azt mondta, amikor a legjobban szeretnénk feladni, na, akkor kell maradni. Hát maradtunk a legnehezebb pillanatokban.
Amikor az ember megérkezik egy idegen országba, annyi elintéznivaló van, ami miatt nem tud elkezdeni beilleszkedni, hogy először ez okozza a nehézséget. Már szeretnél dolgozni, pénzt keresni, de húznak a praktikus feladataid, mint például lakást kell találni, a gyerekeknek megfelelő iskolát, autót kell venni, a jogosítványokat honosíttatni, stb.
Megérkezel és hirtelen ki sem látsz a sok feladatból. Mindenki küld valamerre, mit hol találsz olcsón, mit hol érdemes megnézni, és aztán ugyanezekben az emberekben nem is mindig bízhatsz, mert lehet, hogy jutalékot kap, ha rád sóz egy autót, ki tudja, épp kinek a tanácsára hallgatsz, hiszen nem ismersz senkit.
Mi volt a legkellemesebb csalódás, a leginkább pozitív élmény?
Az, hogy itt mindenki a megoldásról kommunikál, nem a problémákról. Van egy problémád, keressünk hozzá megoldást. Otthon mindenki problémával felel a problémádra. Nekem is van egy! Ez nem visz megoldáshoz. Itt igen.
Megoldásaik vannak. Ez jó, nagyon jó! Mindenki igyekszik hasznos lenni, vagy odébbáll, ha nem tud segíteni, hogy ne legyen útban, vagy jön egy ötlettel, ami segíthet neked.
Szóval az emberek hozzáállása, de ez is volt az egyik érv, ami miatt ki akartunk jönni. Itt nyitottak, energikusak az emberek.
Ahogy fent már írtam, megérkezés után annyi emberrel van dolgod, az már egyfajta beilleszkedés, még akkor is, ha nem a saját közeged. Aztán később valahogy jön az is.
Kicsiben kezdődik, aztán dagad, dagad, dagad, ahogy lennie kell. Mindenki megtalálja a maga helyét, csak kitartónak kell lennie, és folyamatosan dolgozni rajta.
De hogy könnyebb, vagy nehezebb volt-e a vártnál, azt azért nem tudom megválaszolni, mert mi azt gondoltuk, úgy készültünk, hogy az első 2-3 év nagyon nehéz lesz. Így tulajdonképp fel voltunk készülve arra, amit kaptunk. Most tartunk a harmadik évnél. Most kezd beérni a munkánk, már látjuk, hogy megérte.
Utólag visszanézve mit csinálnátok másképp?
Hamarabb belevágnánk.
Mit tanácsolnátok azoknak, akik most tervezgetik, hogy belevágnak egy ilyen vállalkozásba?
Ne várjanak tovább.
HÍRMONDÓ
Kapkodnak a magyarok után Ausztriában
Egyetlen más országból sem mentek tavaly annyian dolgozni Ausztriába, mint tőlünk, még a második helyezett románok is messze lemaradtak.
„Ilyen hamar még nem illeszkedtem be”
Lassan két éve, hogy a világ leggazdagabb férfi kézilabdaklubját, a francia PSG-t hátrahagyva a svájci Schaffhausenbe igazolt Császár Gábor. „A világ egyik legbiztonságosabb, legerősebb szociális hátterű országában élünk."
Kemény uniós válasz a briteknek
Nem sokat finomkodott az Európai Parlament Brexit-tárgyalója viszontválaszában a brit miniszterelnök keddi beszédét követően.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: