oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. október 11. 06:34,  Ötven fölött, két év után Németországban 33 komment

2016. október 11. 06:34 Határátkelő

Ötven fölött, két év után Németországban

Manó két éve indult el külföldre munkát keresni, és itt, a blogon az első időszaktól kezdve követhettétek az életét az első hetektől kezdve a tervezgetéseken át egészen az ügyintézésig. A mai posztban kiderül, hol is tart két év után.

Te is hasonló helyzetben vagy? Ötven fölött indultál el külföldre? Írd meg a történeted a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

nemetorszag_schon_klinik_bad_aibling_foto_facebook_com_schoenklinik.jpgA kép illusztráció

„Azt gondolom, hogy megint fordulóponthoz ért az életem. Eltelt kb. fél év vagy talán még több, mióta írtam ide, a blogra.

Az előzmények: két éve, 53 évesen vágtam neki Németországnak, Magyarországon hagyva a férjemet, a már felnőtt gyerekeimet, és az unokákat.

A legkisebb gyerekem ugyan még csak most lett 18 (én 4 gyereket hoztam a házasságba, a párom kettőt, szóval nagy a család), de a párom, aki nem az édesapja ugyan a fiamnak, de akár az is lehetne, mert úgy gondoskodik róla, még otthon van a sráccal Magyarországon. Hamarosan csatlakozik hozzám ő is, de a „gyerek” Magyarországon szeretné befejezni a tanulmányait.

Kicsit fáj az anyai szív, de úgy látom, hogy meg fog tudni állni a saját lábán (nyáron dolgozott, most tanév alatt is visszament dolgozni két hétvégére, szóval nem utálja a munkát és a pénzt is szereti természetesen). Remekül tanul, szerencsére jól fog az agya, de a szorgalomért csak egyszer állt sorba - annyi baj legyen.

Én az utóbbi időben Magyarországon fejlesztőpedagógus voltam, de több szakmám is van emellett. Végső „elkeseredésemben” elvégeztem az OKJ 54-et (ápolónő), aztán egy felelevenítős nyelvtanfolyam után egy közvetítőcég által elindultam Németországba.

Ez a végső elkeseredés

Igaz, nem voltam fiatal, túlképzett voltam. Mindenütt idősgondozásra kerestek embereket, arra nem voltam túl öreg, az egészségem pedig rendben volt.

Az első idők nehezek voltak, de nem a honvágy miatt. Idősotthonba mentem dolgozni, oda is akartam. Bizony alaposan kihasználták az embert a főnökök, ha engedted.

A kezdeti 8 órás munkát 6 órára, illetve heti 30 órára csökkentették, azzal az indokkal, hogy legyen idő németül tanulni. Aha. A heti 30 óra 6 nap munkát jelentett, napi 5 órában, van eszük, nem? Minden napra van munkás, de 5 perc szüneted nem volt.

Mondjuk én sem vagyok agyilag nagyon sötét, ahogy mondani szokás a diplomámat nem libáért vettem, de ehhez nem kell se főiskola, se egyetem. Leváltam a közvetítő cégről, bár nem az volt a hibás, és kerestem másik állást, szintén egy idősotthonban. (Közben elismertettem a szakmát.)

Nem ment minden jól

Kezdetben az új helyen minden rendben volt, de aztán a beteg egyre több lett, a főnökség részéről meg nem látszott, hogy az ápolói létszámot is növelni szeretnék, sőt könnyedén kirúgtak embereket közülünk, volt, akit azért, mert elment 3 napos betegállományba. Persze a helyükre nem vettek fel senkit, mondván, így is elvégezzük a munkát.

Mivel a gyakorlatom és a német nyelvtudásom napról napra nőtt, eldöntöttem, hogy veszem a sátorfám, terem nekem másutt is babér!, nem fogok belerokkanni a munkába, semennyi pénzért.

Sikerült némi szerencsével bérelnem egy lakást – addig nővérszállón vagy a cég által bérelt lakásban laktam, de most úgynevezett Nachmieterin lettem. Valaki felmondta a lakást, keresett egy utóbérlőt, így nem kellett neki három hónapig várnia, mire visszakapta a kauciót, amit anno ő kifizetett a lakásra.

Sok csoportnak vagyok a tagja a Facén, sok információhoz jutok, így segítjük egymást, így lett a lakás is. Szóval saját magam által bérelt lakással már könnyebb helyzetben voltam.

Megint jött egy ismeretség, aki kórházi állást ajánlott, pontosabban annak lehetőségét. Bemutatkozás, próbamunka… elmondhatom, hogy jól választottam. Egy hónapja dolgozom neurológián, azelőtt csak a gyakorlatokról ismertem ezt az osztályt - nem könnyű, de nem baj, szeretem a kihívásokat. Sokat tanulo

Azelőtt fogalmam sem volt a gyógyszerekről, ma már egyre jobban megy. Melyiknek mi a mellékhatása, milyen betegségre adják, a gyógyszerek kontrollálása természetesen nekem megy az osztályon a leglassabban, de igyekszem. Jegyzetelek, mekkora, milyen színű, milyen formájú, stb.

A gyógyszerek kiosztása az éjszakások feladata, de mielőtt a beteg szájába kerül ellenőrizni kell, és lehet, hogy közben az orvos is átvariálja a dolgokat például a viziten, ezért figyelni kell nagyon

Így zajlik a munka

Műszak előtt mindenki választ egy kocsit, amin monitor, billentyűzet, vérnyomásmérő, fülhőmérő, spinométer, vércukormérő van, valamint fel van töltve kötszerekkel és minden egyébbel.

Az idősotthonban szegény betegeknél rectálisan kellett mérnünk a lázat... micsoda különbség!! Megalázó is fenékben mérni a lázat egy 80 évesnek, nem? A tracheakanülőktől azelőtt forgott a gyomrom, ma már minden rendben – na, ez a megszokás.

Szóval jobb körülmények, segítő kollégák, betanulási időszak 4-6 hét, sok írásos anyag, heti továbbképzés mindig más témakörből, szuper. Ez a Schön Klinik Bad Aibling.

Csak egy életed van

Két év alatt idáig jutottam. De nem felejtem el azt sem, hogy 2 éve (2014 júliusában) úgy jöttem ki, hogy alig száradt meg a pecsét a bizonyítványomon. Emlékszem, hogy levizsgáztam egy egészségügyi szakközépben és másnap bementem a konformitási igazolásomért a hivatalba.

Szégyen vagy nem, én azért végeztem el ezt a sulit, hogy kijöhessek külföldre dolgozni. Saját pénzből fizettem az iskolát, jelesre vizsgáztam és látva a magyarországi egészségügyet, nem akartam ott dolgozni. Borzasztó körülmények, betegnek, ápolónak egyaránt.

Lehet, hogy ez önzőség, de én vállalom. Az motivált, hogy ez egy olyan „szakma”, amivel a világ minden táján lesz állásod. Mindenkinek csak egy élete van.

Felneveltem a gyerekeimet, útjukra bocsátottam őket, most már lehetek egy kicsit önző is, és magamra is gondolhatok, azt hiszem. Én átéltem, hogy úszott a magánnyugdíjam, innentől kezdve csak magamban bízom.

Megpróbáljuk a lehetetlent is

A magyar bérekből reménytelen spórolni, itt ötször annyit keresek, a megélhetés pedig hasonló, mint Magyarországon, ezért tudok félretenni. A következő nagy feladat a párom tanítása. Nem fiatal, nehezen megy neki a német, de ez érthető is, de mivel akarja, fog menni, tudom.

Ha mégsem, akkor lesz egy B-terv, de ez még a jövő zenéje, mi mindenesetre megpróbáljuk, még a lehetetlent is!!!! Legfontosabb, hogy egészség legyen, azért meg megteszünk sok mindent (nem is mondtam, hogy hetente többször munka után vagy előtt betérek egy fitnessklubba mozogni, masszíroztatni egy kicsit. Nem havi bérletre szerződtem, hanem évesre - ebből is látszik, hogy nem vagyok kispályás, ugye? :))

Ha újabb nagyobb lépés lesz az életemben/életünkben, akkor jelentkezem megint, addig is olvasgatlak benneteket, akik a nagyvilágban mindenfelé ugyanezt élitek át, mint mi. Kinek több, kinek kevesebb nehézsége adódik, de nem szabad feladni sosem, azt vallom - 55 évesen és még tele tervekkel.”

HÍRMONDÓ

Nincs jogalap a bevándorlók kitoloncolásra a Brexit után

A brit belügyminisztérium arra jutott, hogy az országban tartósan letelepedett 3,6 millió külföldi EU-polgár közül „hatból ötöt” nem lehetne törvényesen eltávolítani. Így aztán maradhatnak.

Indul a vidéki angliai élet

Nem biztos, hogy minden esetben London a legjobb választás, ha az ember Angliába megy. Erre jött rá Balázs is, akinek posztjait is olvashattátok és fényképeit is láthattátok már itt. Most Bradford on Avonbe költözött.

„Kint az emberek nem ítélkeznek azonnal”

Ubrankovics Júlia Hollywoodban is egyre sikeresebb színésznő, pedig eredetileg nem is akart amerikai karriert csinálni. Szerinte „könnyen hozunk ítéleteket más országokról, például, hogy Amerikában milyen felszínes a folyamatos „how are you”-zás. De ha az ember belemászik egy ilyen kultúrába, és nyitottan áll hozzá, egy idő után elkezdi érteni a belső szabályrendszerét. Szeretek magyarnak lenni, de nagyon szeretek Amerikában és Németországban is élni”. További érdekességek itt.

Oktoberfest amerikai módra

Ha október, akkor Oktoberfest, ugyanakkor azt talán kevesebben tudják, hogy a világ második legnagyobb ilyen fesztiválját az amerikai Cincinnatiban tartják, méghozzá azért, mert hatalmas német közösség él ott. De hogyan is néz ki testközelből?

(Fotó: facebook.com/schoenklinik)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelöléséve

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4911788895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabuschka 2016.10.11. 09:51:19

Gratulalok, es csak igy tovabb!

Hari Seldon 2 2016.10.11. 10:06:18

Szép dolog hogy valaki ennyire elszánt.

A hírekhez: nyilván annak aki talál Angliában vidéken munkát, célszerűbb kiköltözni, hiszen a megélhetés is olcsóbb.

*Andi* 2016.10.11. 11:09:55

Minden elismeresem, csak igy tovabb! :)

zsa63 2016.10.11. 13:20:56

Korrekt!
És emberi. És reális.
A legjobbakat!

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.10.11. 13:53:35

tökéletes poszt nagyszerű hozzáállással, legjobbakat!

micsoda? 2016.10.11. 14:15:01

Váltott, jól tette. Itthon csak jövő kép van, az viszont állandó. Erről mi, az itthon maradottak tehetünk. Október 2.- án, nem 2/3, annál többen hódoltak az itteni viszonyoknak.

Larry Silverstein 2016.10.11. 14:41:50

'Én átéltem, hogy úszott a magánnyugdíjam, innentől kezdve csak magamban bízom.'

mid úszott?

antonov 2016.10.11. 14:41:53

jól tetted, s reálisan látod a dolgokat.. grat

2016.10.11. 16:12:41

"a megélhetés pedig hasonló, mint Magyarországon"

Mennyi az albi..? Mennyi a rezsi..?

guy2 2016.10.11. 16:12:45

@Larry Silverstein: Nem tudom, hallottál-e róla, de a kormány államosított kb. háromezer-milliárd forintnyi magánynyugdíjpénztári betétet.

Larry Silverstein 2016.10.11. 16:58:21

@guy2: Az európai bíróságnak más véleménye van erről.

2016.10.11. 17:10:34

@guy2: Aki akart, maradhatott..

Ladislav 2016.10.11. 18:39:48

Jó poszt volt! Tetszett a hangulata.

HgGina 2016.10.11. 18:58:44

@guy2: bárcsak értenék az emberek az államosítás szó jelentését! De nem értik, csak a sületlenséget szajkózzák.
Ha éltek volna akkor, amikor az igazi államosítások történtek, akkor bezzeg felfognák.

Fülig José 2016.10.11. 19:28:35

igeeeen! a sok befutott ürhajómérnök meg időmilliomos millantós, " nekem otthon is kurva jól ment mert király vagyok, csak a zorbán/politika/ meguntam/a gyereknek jobb lesz" hobbista kivándorló után végre egy élhető történet. kicsit elk... tolódott a határátkelő ahhoz képest amire korábbról emléxem...

kjkx (törölt) 2016.10.11. 22:43:32

Hajra! Le a kalappal! :)

Mmarci 2016.10.12. 00:50:29

@csentecsa: németeknél nem tudom. Angliában a fizetésem kb.30%-a.

beflower 2016.10.12. 06:52:21

Teljesen megértem a poszt iróját,hiszen én is 55 évesen jöttem 5 éve Németországba!Nyelvtudásom nekem sem volt,szerencsére olyan cégnél kezdtem,ahol ez nem volt probléma.Diplomával a zsebemben lagerarbeiter- ként kezdtem.Ma már a szakmámban dolgozom vegyészként,de 60 évesen reményem sincs szakmai előre lépésre.Szerencsére okt.4-én elértem az itteni nyugdij jogosultság alsó határát.Az Úniós törvény alapján beszámitják az otthoni éveket is,igy megoldódik az öregkori létem.Más világ ez,nem piszkálják az embert/Nav,önkormányzat,évente változó törvényekkel/,tényleg "szabadabb"világ!A fiammal együtt jöttem,egy hónap után jött a feleségem.A következő nyáron jött a vejem,majd a lányom az unokáimmal együtt.Ma már mindenki önálló lakásban él,nagyobb problémák nélkül 5 év után a 3.BMW-met használom.Ez nem dicsekvés,csak tény.A legnagyobb unokám már 3 nyelven beszél,de a 4. a francia is megy neki.Magyarországon ezért egy vagyont kéne fizetni.Azért keményen kell dolgozni,de ez nem baj,mert sok lehetőség van.Napi szinten követem az otthoni eseményeket,néha nem tudom eldönteni,hogy sirjak vagy röhögjek az otthoni történéseken!Hová tart ez az ország?Más országokkal közösen tudjuk megoldani a problémáinkat!A kint dolgozók éves szinten több pénzt küldenek mint az Úniós támogatások!Erre nem szavazhatunk levélben?Ez nevetséges,tragikus!Remélem nem untattam senkit apró szösszenetemmel!

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.12. 07:37:04

@Larry Silverstein: Egy adott eset volt, és csupán arról döntöttek, hogy nem fogadják be a panaszt, mivel a beadvány beterjesztő a privát rendszerben maradt. Egyéb kérdés?

Ps.
Ilyenkor jó a strasbourgi döntés, ugye? Amikor elmeszelik a magyar államot, akkor rögtön libsizel meg sorosozol. Na, menj a...!

conchita wurst 2016.10.12. 07:37:08

@Mmarci:'Angliában a fizetésem kb.30%-a'

az hogy egy matracot, egy félszobát szobát, garzont, vagy egy családi házat bérelsz, tulképp mellékes is. Meg az is hogy hol, kac.

cso zsi 2016.10.12. 07:37:10

@HgGina: Való igaz. Most nem államosítottak, hanem egyszerűen elvették, és magukra költötték.

01234567 2016.10.12. 08:09:17

Érdekes társadalomszociológiai tanulmány figyelni ahogy nő a Magyarországról elvándorlók száma azzal egyenesen arányosan nő a magyar társadalomban a szervilis, buta, birkák száma, ez itt a blogon is a hozzászólásokban tapasztalható.. És a közömbösség. a társadalom még önállóan gondolkodó részében. "Régebben" egy poszt alatt itt minimum 80-100 hozzászólás volt, abból tán 2-3 volt birka, most pl. itt 25 van, abból ha jól számoltam vagy 5-6 nick. Mondjuk az a blog sajátossága hogy nagyobbrészt akik ide írtak-írnak kivándoroltak, vagy kint élnek és valszeg elérte a tűrésküszöbüket ami Mo.-n van megtehetik ezután lesz.rják az egészet. Ezzel együtt is a demográfiai mutatók végképp kezdenek az országban a hülyék oldalára billenni. :)
A poszt jó.

Hari Seldon 2 2016.10.12. 10:07:09

@01234567:
Ezen mit csodálkozol?
Például pont ezt csinálta Fidel is Kubában. Aki ellenzéki volt irány Florida. A szerencsétlenebbje csak 30 év múlva vette észre hogy át van verve, és akkor már gumicsónakokkal mentek volna...

conchita wurst 2016.10.12. 10:34:33

@Ritkov Halo: Nem, a döntés arról szólt hogy a bolsi libsik ellopták nyugdíjak egy részét az állami rendszerből, Orbán meg visszaállította az eredeti állapotot.

A kötelező manyup lopás abban a néhány országban, ahol egyáltalán bevezették, kivétel nélkül mind megbukott, már sehol sem létezik.

conchita wurst 2016.10.12. 10:35:19

@01234567: Ahhoz képest hogy folyamatosan nő az elvándorlók száma, még mindig többen költöznek Magyarországra, mint onnan el.

Persze ezt nem szereti a sajtó mert így nincs min hisztériázni.

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

01234567 2016.10.12. 12:51:07

@Hari Seldon 2: Orbán olvasta a történelemkönyveket ez látszik a politikáján. Én ennyire történelmi sztereotípiák alapján sematikusan gondolkodó politikust még nem láttam életemben. És ez a birka nép kajolja.

01234567 2016.10.12. 12:57:31

@conchita wurst: Dübörög testvérem! Majd a sok félvilági kitudja milyen arab, orosz, nigériai államkötvény hitelező,, kínai zokniárus, ukrán segédvájár komám pótolja azt a sok gerinctelenül elmenekült több nyelven beszélő egyetemet, főiskolát végzett fiatalt, meg a többre vágyó mert magas munkakultúrával, logikával, társadalmi helyzeténél jóval magasabban jegyzett intelligenciával, műveltséggel rendelkező családra, egzisztenciára, biztonságra vágyó dolgozót. Csak a mikráncsok, azok ne jöjjenek!!!!! Taps.

OvisAries 2016.10.12. 16:58:44

@conchita wurst: Irorszagban en is kb a 30-35%-at a fizetesemnek rezsire koltom. Ugy, hogy a rent arak az egekben, meg nem londoni szinvonal de kozelitunk, kiado lakas van kb 20-30 a 150 ezres varosban.
Egyedul elek, a varos vaci utcajaban, egy halo, nappali, konyha, furdo. Szarabb tudom mint otthon, ezert is jarok surun nyaralni (iden eddig csak haromszor voltam, holnap a negyedik nyaralasom kezdem meg, decemberben jon az otodik), igy konnyebben kezelem a helyzetet.
Sajnos iden szukebbre volt szabva a koltsegvetes, az edesanyamnak kellett kifizetnem a fogorvosi koltsegeit, mert az otthoni magas nyugdijak es alacsony megelhetesi koltsegek miatt o nem tudta kifizetni.
Ha meg azt is hozzateszem, hogy a fizetesem kb az itteni atlagkereset vagy kicsit kevesebb akkor a helyzetem egeszen elkeserito.

OvisAries 2016.10.12. 16:58:53

A postolonak nagyon sok sikert es hosszu boldog eletet kivanok.
Maradjon meg ilyennek, irjon meg az eleterol mert nagyon jo volt olvasni, nagyon jo, hogy nem masokat hibaztatott a koltozeseert.
Szinten nagyon positiv, hogy volt mersze tovabballni a szamara nem megfelelo szituaciokbol, ez rank magyarokra egyebkent nem jellemzo, mi a remenykedo hulye fajta vagyunk, 'majdcsakjobbleszturokmegkicsit' ....
Csak igy tovabb!!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása