A lakásbérlés minden határátkelés egyik legérzékenyebb pontja, hiszen túl azon, hogy ez komoly anyagi terhet ró az emberre, nagyon fontos előre tájékozódni is, hiszen ahány ország, annyi szokás. Ma Hollandiát nézzük meg közelebbről, aztán kiderül, hogyan telik egy nap egy amerikai daycare-ben, végül a vándorlelkekről elmélkedünk kicsit a szokásos heti ajánlóban.

(Fotó: pixabay.com/modi74)

Hollandiában lakást találni (pláne megfelelő áron és környéken) nagyon nem könnyű. Érdemes tehát elolvasni a Hollandokk tanácsait, mert elég érdekes rendszerről van szó.

„Legális szállásra, bejelentett lakcímre a következő öt módon tehetünk szert: ha lakást vásárolunk; ingatlanközvetítőtől; magánszemélytől bérelve; szociális lakást igényelve, amennyiben jogosultak vagyunk; és „antikraak” lehetőséget keresve.

A lakcímbejelentést csakis te intézheted, ne hidd el, ha valaki azt mondja, hogy bejelentett, nem lehetséges. A következő két módon lehet bejelentkezni egy lakcímre: személyesen a helyi önkormányzatra besétálva egy lakásbérleti szerződéssel; illetve online, a DigiD kóddal bejelentkezve a bérleti szerződést digitálisan elküldve/oldalra feltöltve.

Lakásvásárlást a bankodon keresztül tudsz intézni, de szigorúak a feltételek. Ideiglenes munkaszerződésre nem adnak hitelt, csak ha határozatlan idejű szerződésed, vast contract-od van. Természetesen a bevétel nagysága sem mindegy, ez alapján határozzák meg a havi törlesztőrészletet.

Az ingatlanközvetítőt alapesetben a havi bevétel nagysága érdekli, illetve, hogy milyen munkaszerződésünk van, mennyire stabil a helyzetünk. A havi bérleti díj 5-600 eurónál kezdődik és akár 1500-ig vagy feljebb is mehet rezsi nélkül. Persze nyilván több tényező játszik szerepet, például a lakás mérete, hogy bútorozott-e, milyen környéken van, stb.

Némely közvetítővel meg lehet egyezni munkaszerződés nélkül is, ha van elég pénzünk letenni a kauciót, esetleg előre további 2-3 havi lakbért. Az ingatlanközvetítő makelaar hollandul, ha a városod nevével ezt beírod a Google-be, lesz bőven találat, amiből válogathatsz. A regisztráció általában 20-25 euró körül mozog.

Magánszemélytől való bérlésre ismerősökön és hirdetéseken keresztül tehet szert. (...)

Szociális lakásra a helyi önkormányzatnál adhatunk be kérvényt online, szintén DigiD kódot használva. Azonban a várakozási idő az egy évet is meghaladhatja. Az igénylési feltételekről bővebben a linken olvashattok.

Jellemző az, hogy hetente két lakásra lehet jelentkezni. Ha ezt tényleg minden héten megteszed, azzal növeled az esélyeidet és rövidül a várakozási idő, hiszen egyre feljebb kerülsz a listán. A kiosztásnál, odaítélésnél a legfontosabb szempontjaik, hogy milyen régóta beregisztrált a jelentkező és mennyire aktívan jelentkezik a felajánlott lakásokra. Az ilyen lakások bérleti díja 350-550 között mozog, rezsi nélkül. (...)

Attól függetlenül, hogy kitől bérelsz, törvény szabályozza, hogy a jövedelmeddel arányosan maximum mennyiért bérelhetsz lakást. A felső határ az összbevételed harmada, ez vonatkozik a vásárolt lakás havi törlesztőrészletére is.

Végül, de nem utolsó sorban a legolcsóbb verzió az „antikraak”. A befoglalás ellen jött létre, ami például Angilában is nagy divat, hogy az üresen álló lakásokat önkényesen elfoglalják.

Ennek és persze a hajléktalanság visszaszorítására találták ki. Törvényben meghatározott, hogy ha egy adott ideig üresen áll egy lakás, ki kell adni olcsón: ez az ún „leegstandwet”.

Vannak különböző cégek, akiknek a profiljuk az, hogy ezeket kiadják. A bérleti díj 150-200 euró között van, rezsi nélkül. Azonban a bérleti szerződés, amit tőlük kapsz, csak ideiglenes és határozatlan időre szól, egy hónapos felmondási idővel.”

A teljes cikket sok hasznos tanáccsal itt találjátok.

Élet egy amerikai daycare-ben

A Határátkelőn a kezdetektől nyomon követjük az Usazunk blog szerzőjének amerikai életét. Most újabb kedvező fejlemény történt, a blog szerzője ugyanis munkát talált, nem is akárhol.

(Fotó: pixabay.com/ponce_photography)

„Na, szóval már dolgozom. Úgy nagyjából egy hónapja és nagyon tetszik. Jelenleg 2 csoportban töltöm az időm nagy részét, mindkettő csoportban toddlerek vannak, ez a 1,5-3 éves korosztály. Elég cukik. A napjaim tehát most sok sírással, sok „bubu”-val sok pelenkával, sok nevetéssel vannak tele.�

Amit eddig észrevettem: az, hogy itt az embereknek sokkal több önbizalma van, nem félnek elrontani dolgokat, kérdezni, stb., ez már itt gyerekkorban elindul.

Nagyon sok pozitív megerősítést kapnak a gyerekek, nagyon nagy önállóságra nevelik őket, pl. a 2 éves gyerek már magának szed ennivalót, magának tölt a kis kancsóból inni.

Persze sokszor előfordul, hogy pl. kiöntik a dolgokat, leverik a poharat, stb., de ilyenkor mindig olyasmi a reakciót kapnak, hogy „Semmi, baj, még csak most tanulod, a kosz nem baj, hozz egy papírtörlőt és feltöröljük.” Sokkal pontosabb szabályok, napirend, stb. vannak itt mindennapokra, kb. mint otthon az auti csoportunkban volt.

Van pl. minden játéknak külön helye: szerepjátékos sarok, rajzolós asztal, matekos asztal, szenzoros asztal, zene sarok és minden helyszínen megvan hány gyerek lehet, és annyi csillag van a polcra ragasztva, a gyerekeknek pedig választó kártyáik vannak, amiket a csillagokra tudnak tépőzárazni, így tudják, hogy van-e még hely ott játszani, vagy mást kell választaniuk.

A daycare amúgy tök jól felszerelt, nyilván említenem sem kell, hogy nem csoportpénzből meg saját pénzből kell beszerezni a dolgokat… Mondjuk magánintézmény.

A kollégák tök jófejek, életre szóló barátságokat még nem alakítottam ki, de jó  bent lenni. Könnyített mondjuk a dolgon az is, hogy 4-5-en kezdtünk most egy időben, és kettőjükkel egész sok időt töltök, így nem éreztem magam elveszve, plusz a két csoportban eredetileg tanító 3 tanár is nagyon jófej és sokat segítettek/segítenek.

Kérdeztétek páran hogy találtam a munkát, milyen volt az interjú, stb. Na hát a munkát úgy találtam, hogy Zoli ötlete volt, hogy körülnézhetnénk ilyen daycare-ekben, milyen lehetőségek vannak és beszélt erről a munkatársaival is és főnöke gyerekei ide járnak, úgyhogy megnéztem neten és mivel eléggé tetszett, gondoltam megpróbálom.

Ami kicsit más ezzel, a hellyel, hogy ez egy multi, ami az oktatás világában elég furcsa. Szóval a jelentkezés is elég hosszadalmas és formális volt. Először is ki kellett töltenem neten egy több oldalas nyomtatványt, amiben mindenféle tapasztalatokról kérdezgettek, elég részletesen, plusz csatoltam az önéletrajzom.

Utána volt egy telefonos interjúm egy HR-essel, aki kérdezgetett még pár alapkérdést, aztán behívtak személyes interjúra. Arra már előtte készültem, átgondoltam az önéletrajzomat, meg megnéztem a legalapvetőbb interjúkérdéseket, amiket a Zoli ajánlott. Na, ez jó ötlet is volt, mert kérdeztek elég sokat közülük.

Aztán még másnapra visszahívtak egy „working interview”-ra, amikor is bementem néhány csoportba, gondolom arra voltak kíváncsiak, nem ijesztem-e halálra a gyerekeket, vagy ilyesmi. Ez után pár nappal hívtak, hogy megkaptam a munkát. Szóval ez így zajlott."

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni.

Jön egy érzés, hogy menni kell

Vannak olyan emberek, akikben időről időre felhorgad az indulás vágya, és olyankor nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) őket visszatartani. Ilyen a Modern wandering blog szerzője is.

„12 évvel ezelőtt tisztán láttam magam előtt a jövőt a rendőrségen és a jogi pályán, de ma már nem tudnám az életemet egy mókuskerékben újra eltölteni, az elmúlt fél évben viszont mégis sikerült újra belecsöppennem.

Amikor a barátnőm felszállt a New York felé tartó gépre annyit írt sms-ben, hogy „maradj, amilyen vagy, és váltsd valóra minden álmodat”. Ennél több nekem nem is kellett.

Nagyon sokan vagyunk „vándorlelkek”, akiket ha elkap a gépszíj, akkor nincs megállás. Egyszerűen csak jön egy olyan megmagyarázhatatlan érzés, hogy menni kell, és mint a mágnes, úgy vonz magához a hely, amelyet kinéztél magadnak.

Az itteni barátnőm folyamatosan próbál lebeszélni arról, hogy menjek Seattle-be. Szerinte várnom kellene tavaszig, mert ő akkor akar menni. Őszintén szólva, nem szeretem, amikor valaki próbálja az én életemet befolyásolni. Erről szólt az elmúlt 6 hónap is, hogy „majd megyünk”.

Akinek nincs vándorlelke, az nem fogja megérteni milyen érzés is ez valójában. Én nem akarok egy menő szállodában megszállni, étteremben kajálni, mert ez nem erről szól. (...)

Az egésznek a lényege az, hogy ha komolyan hiszünk önmagunkban, akkor bármire képesek vagyunk és (tudom, soha ne mond, hogy soha) SOHA ne hagyjuk, hogy más próbálja meg irányitani az életünket helyettünk.”

A teljes írás itt található, olvassátok el!

HÍRMONDÓ

Nincs az a pénz, amiért maradnának

Már nem tudnak annyit fizetni az autóiparban, hogy megállítsák a kivándorlást. Munkavállalók tízezreit is képes lenne felszívni az iparág, ami az ország nyugati felében reménytelen, keleten egy fokkal jobb a helyzet. Részletek itt.

„Bocsássák meg, hogy elűztük Önöket”

Egy ország, ahonnan 15 év alatt a lakosság 20 százaléka ment külföldre. Akad politikus, aki szerint azt kellene mondani a határátkelőknek: „bocsássák meg a közönyünket, a hibáinkat, hogy elűztük önöket".

„Nyilván hiányzik Budapest”

A magyar futball jelenkori legmagasabbra taksált játékosainak egyike Nagy Ádám, aki a nyári Európa-bajnokság után igazolt Olaszországba. Hogyan sikerült a beilleszkedés?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!