Bevallom őszintén, mindig csodálattal adózom azok előtt, akik bőven 50 éves koruk felett, inkább már a nyugdíjhoz közelítve képesek változtatni, és külföldre menni dolgozni. Itt, a blogon is volt már több ilyen történet, ma is ilyen következik. Susanne írásában bőven akadnak elgondolkodtató elemek.
Ha te is hasonló helyzetben vagy, esetleg a családodban történt ilyen, oszd meg velünk a történetet, írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
„58 évesen elindultam és most itt vagyok Angliában. Dolgozom és tanulom az angolt. Soha nincs késő. Ismerőseim azt mondták, hogy milyen bátor vagyok, hogy így elindultam. A fene se akart ennyi idősen világgá menni, de muszáj volt.
Persze olyan is volt, aki csúnyán nézett rám, mikor én azt merészeltem mondani, hogy kozmopolita akarok lenni, és ott lesz a hazám, ahol jól élek. Olyan nyugdíjas leszek, aki utazgat a világban és élvezi a szabadságot.
Mert elegem lett mindabból, ami otthon zajlik. Ahol úgy néznek rám, mint ingyenélőre. Ahol az okosok azt mondják, hogy nem igaz, hogy nincs munka, mert aki akar dolgozni, az igenis talál munkát.
A muszáj nagy úr
Nekem évek óta nincs bejelentett munkám, pedig mindig dolgozok és dolgoztam. A muszáj nagy úr és ugye a számlákat fizetni kell, mese nincs. Nálam még soha nem kapcsolták ki se a villanyt, se a gázt, a vonalas, mobil telefon és a UPC is működik, de 22 800.-Ft-ból ezt nem lehet kifizetni.
Volt olyan, hogy egy étteremben vállaltam mosogató munkát+takarítást, mosás, vasalás /abroszok/ és egészen pontosan 4 nap alatt ment tönkre mind a két kezem, mert nem bírtam 11-22 óráig állva a fizikai munkát.
Hiába voltam hullafáradt este, nem tudtam elaludni, mert hasogatott a fájdalom az egész testemben. Ezt 2 hét után kénytelen voltam feladni és azóta se tudok rendesen fogni a kezeimmel, máig zsibbadnak az ujjaim.
A közmunka réme is fenyegetett (valami NAV-os adminisztráció), de szerencsémre nem voltam rá alkalmas és megúsztam. A nettó 70 ezer forint nem sokat segített volna rajtam, mert abból rögtön mínusz 10 ezer egy bérlet. A maradék 60 ezer meg épp elég a havi rezsimre, de akkor még nem ettem egy falatot sem. Cipőt sem vettem, de egy újságot sem, könyvről már ne is beszéljünk.
Amikor futott a szekér
Közgazdasági érettségi után, 1976-tól 8 évig dolgoztam a MAFILM-nél, mint berendező. Érdekes volt, szerettem, csak sajnos nem voltunk rendesen megfizetve, szerelemből csináltuk a filmeket.
Azt láttam, hogy a legjobban a stábbüfés keres, mert mindenki éhes és eszik. A színész és a díszlet munkás egyaránt. Úgyhogy 8 év után vállalkozó lettem és bérelt helyen egy büfét csináltam. Sokat dolgoztam, de jól is kerestem vele.
Beutaztam Európát, nem volt gond 3 évente cserélni a kocsit. Édesanyám nagyon fiatalon, 50 évesen meghalt és én megkaptam az akkor még tanácsi bérlakást, ami óriási könnyebbség volt, hogy a fél életem nem erre ment el.
Futott a szekér és jól éltem, mindenem megvolt, a lakást is megvettem időközben. Itt élek Budán 30 éve 2 szobában, 55nm-en.
A lányomat egyedül neveltem, soha egy fillér tartásdíjat sem kaptam, igaz, nem is kértem. Engem a szüleimen kívül soha senki sem tartott el és az is nagyon régen volt már.
Negyvenévesen túl öreg?
Aztán egyszer csak vége lett a jó világnak, nem kaptam meg tovább a bérelt helyet és megszűnt a vállalkozásom, be kellett zárni a büfét.
Munkát kerestem és jelentkeztem sok helyre. 40 évesen azt mondták, öreg vagyok és nem akart senki sem felvenni, rendes, bejelentett munkára. Volt egy kis tartalékom, de nagyon gyorsan fogyott.
Aztán a kis tartalékomat 1999-ben elsikkasztotta a GLOBEX. Egyszer csak ott álltam egy 10 éves gyerekkel és nem volt egy fillérem sem. Rá fél évre ellopták a kocsimat, azóta sincs.
Az önkormányzatnál meg azt mondták, hogy én vállalkozó voltam, ezért nem vagyok jogosult semmilyen támogatásra. Érdekes, amíg vállalkozó voltam, jogosult, sőt kötelezett voltam a legmagasabb járulékok befizetésére, de amikor nekem lett volna szükségem segítségre, akkor csak a nagy nulla!!
Dolgoztam persze, voltam hirdetés szervező, üzletkötő, telemarketinges, telesales munkatárs, call centeres, ügyfélszolgálatos. Jól is kerestem a jutalékos rendszerben, de bejelentve nem voltam, vagy csak ritkán. Ha nézeteltérésem támadt a főnökkel, akkor bizony előfordult, hogy úgy álltam fel és jöttem el, hogy 200 ezer forintom ott maradt.
A nyugdíjkorhatárt felemelték 65 évre, csak azt nem mondták meg, hogy 40-től 65 éves korunkig mit csináljak, ha a HR-esek szerint öreg vagyok már. Nem akarom elhinni, hogy csak 24-től kb. 40 éves korunkig vagyunk kurrensek a munkaerőpiacon. Mert a gyerekem még nem kap munkát, én meg már nem. Ez egy vicc. Csak nem tudom, melyik részén kell röhögni.
Kifelé „lökdöstem” a gyereket
Egy kisebb örökség segített rajtunk ideig-óráig, de az se tartott örökké. Utána az 1 milliós hitelkártyám használtam, amin 41%-os a THM. Nekem ennyi a hitelem, de ezt is sok visszafizetni.
Közben az én ösztönzésemre a gyerekem EVS programokon vett részt érettségi után, ami arra teljesen jó volt, hogy az angol tudása társalgási szintre feljöjjön a nemzetközi csapat munkák során. Jelenleg második szezonját tölti Cipruson. Erről is lehetne mesélni, talán ő majd megteszi.
Nehéz szívvel, de igyekeztem őt kifele „lökdösni”, hogy tanuljon, boldoguljon a világban, mert itthon nincs jövője, és ahogy elnézem a következő 20 évben sem nagyon lesz.
Más kérdés, hogy mikor először elutazott, én 2 hónapig sírtam utána. Olyan is volt, hogy ő ott zokogott, én itt zokogtam a telefonba.
Emlékszem milyen büszkén toltam a babakocsit és mentem az első szabad választásokra. Azt hittem, hogy mire ő felnő, neki már milyen jó lesz, utolérjük az osztrák életszínvonalat és eljön itt is a normális élet és fizetések is. Hááát, nem így lett. :((
De mindenkinek csak egy élete van, és azt nem itt kell elvegetálnia valami rabszolgamunkában, félelemben élve egy diktatúrában, ahol bármit megtehetnek velünk bármikor, mióta a törvénygyár szakmányban nyomja ki az új törvényeket. Az nem élet, hogy rezsit fizet, eszik, alszik, robotol és kész.
Hogyan kerültem Angliába?
Egyik barátnőm Angliában helyettesített valakit, amíg az szabadságra ment, és aki idősgondozóként dolgozott. Aztán talált állandó gondozói munkát és később engem kért meg, hogy helyettesítsem én őt, amikor 3 hónapra hazajött.
Londonban voltam 3 hónapig egy 90 éves néninél, bentlakással + teljes ellátás. Szinte a teljes fizumat hazahoztam. Ez a hivatalos idősgondozói fizetésnek csak a fele, ahogy a minimálbér is magasabb ennél, de ennek is örültem kezdésnek.
Hazatértem után kezdtem keresni a munkalehetőségeket, hogy én is hosszútávon dolgozhassak Angliában. Most itt vagyok egy 3 hónapos szerződéssel, de úgy néz ki, hogy a gondozottamnak továbbra is szüksége lesz rám.
Szállást, ellátást kapok, külön kis lakrészem van a ház felső szintjén, fürdőszobával, TV+WIFI. Egy szép kertes házban vagyok vidéken, csend, nyugalom, jó levegő, mókusok. Nem bánom, hogy nem London. Nem dohányzom, rakom élére a pénzt, szinte semmit sem költök itt.
Hozzáteszem, én az a korosztály vagyok, aki anno 9 évig tanultam oroszul. Akinek a szülei nem tudták fizetni az angol vagy német magántanárt, annak esélye sem volt más nyelvet tanulni, de azért ragadt rám valamennyi a filmekből, meg persze fordítottuk a slágereket mi is fiatalon.
Amikor vendéglátóztam sok volt a német vendég, az is jött apránként. Nagyon sok mindent megértek és most itt rá vagyok kényszerítve a tanulásra. Egyre jobban megy.
Mindent meg tudunk beszélni a napi rutin során, és ha mégis elakadnánk, akkor az internet kisegít minket, ahol a leírt szöveget azonnal fordítja a program. Ez is remek gyakorlás számomra.
Az idősgondozásé a jövő
Nagyon keresettek az idősgondozók, van itt jövőm mindenképpen. Nekem még 6 évem van a nyugdíjig. Ha nem omlik össze a nyugdíjrendszer (ami esélyes), és ha én megérem egyáltalán, akkor se számíthatok otthon túl sok nyugdíjra.
Ha ezt a 6 évet itt dolgozom le, akkor félre tudok tenni, hogy ne kelljen öregkoromra nyomorognom. Reményeim szerint a lányom is követ majd Angliába és neki is könnyebb lesz itt boldogulni.
Múltkorában volt egy körkérdés a Facebookon, hogy mi az a két szó amit a fiatalkori énednek üzennél?
Időben disszidálj! - én ezt írtam.
De ma már könnyebb bárkinek elindulni, nem kell disszidálni, legálisan mehetünk bárhová élni, tanulni, dolgozni, hát miért ne??
Nincs értelme várakozni, hogy jobb lesz, mert nem lesz jobb és az értékes évek elszaladnak. Nekem már nincs annyi időm, hogy egyáltalán megérjem azt, hogy Magyarország újra demokratikus jogállam, köztársaság legyen és behozza azt a lemaradást, kb. 25 év, amit ez a kurzus még 20 évvel megfejelt.
Sokszor idézik Goethe-től: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
Huss! Repüljetek!!”
HÍRMONDÓ
„Legyek én is a rendszer része?”
Nemcsak pályakezdőként nehéz Magyarországon. Van, aki szerint 40 évesen, 4 év munkanélküliség után tényleg már csak a kivándorlás az egyedüli opció. „Feudalizmus, urambátyám-világ, jogegyenlőtlenség, jog felett állók és alávetettek? Sajnos ez ma Magyarország.” A teljes írásért ide kattints.
Egy Szíriában rekedt magyar nő drámája
Szíriában rekedt gyerekeivel egy magyar nő, akinek már 2011-ben lejárt az útlevele, szíriai papírjaival viszont csak a menekülttáborig tud eljutni. Damaszkuszi nagykövetség nincs, a jelek szerint patthelyzet viszont van. Az elképesztő történet részletei itt.
Nyolc érdekesség Észak-Koreáról
A vasúton mozgatható rakétakilövő állomásoktól a groteszk módon kivégzett felsővezetőkig sok mindent olvashatunk erről a világtól elzárkózott diktatúráról. De tudtátok, hogy külön időzónája van, vagy azt, hogy mennyibe kerül megszökni onnan? Itt megtudhatod ezeket is.
(Fotó: pixabay.com/geralt)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Az utolsó 100 komment: