Agyelszívás, a sok pénzért képzett emberfők külföldre vándorlása, a GDP-re gyakorolt negatív hatás, egyre kevesebb munkavállaló – hosszan sorolhatnánk azokat a sztereotípiákat, melyeket a határátkeléssel kapcsolatban nap mint nap hallunk. A kérdés az, mennyi ebből az, amit az adatok is alátámasztanak, és mi az, amiről csak gondoljuk, hogy igaz.

Az egész unión belüli migráció egyik rákfenéje, hogy valójában meglehetősen kevés adat áll rendelkezésünkre, így elég nehéz meghatározni, mi az, amiről csak hisszük, hogy igaz, és mi az, amit számokkal is alá lehet támasztani.

Mert mihez kezdjünk például azzal az állítással, hogy az Európai Uniós tagság a magyar gazdaság egészére nézve többet vitt, mint amennyit hozott? Nehéz lenne nem komolyan venni egy ilyen állítást, mégis csak a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta, ugyanakkor ha az ember csak azt nézi, az utóbbi bő évtized fejlesztéseinek mekkora része valósult meg uniós pénzből, akkor kissé zavarba jön.

Vagy ott van az az állítás, hogy Nyugat-Európa elszívja a drága pénzen kitanított magyar munkaerőt – vajon ezt mennyiben támasztják alá az adatok? És akkor a hazautalások összegéről még nem is beszéltünk.

Tízszeres elvándorlás

Az Eurostat adatai szerint míg Magyarországról 2007-ben évente körülbelül 4500 ember ment külföldre (mármint az Európai Unión belüli országba) munkát vállalni, addig ez a szám 2014-ben már elérte a 45 ezret.

Nyilván ezen is lehet persze vitatkozni, hogy tényleg ennyi-e az annyi, miközben csak Ausztriába több mint 8600 magyar költözött ki tavaly, amivel az ötödik helyen állunk összesítésben (a teljes adatsort itt találjátok).

Mondom, vitatkozni lehet, de fogadjuk el, hogy arányaiban 2007-hez képest tízszeresére nőtt az évente külföldre költözők száma. (Csak zárójelben: természetesen ennek a megugrásnak egyrészt oka, hogy Németország és Ausztria csak 2011-ben nyitotta meg a munkaerőpiacát, illetve másrészt talán az is, hogy a hagyományosan országon belül sem mobilis magyaroknak kellett pár év, mire rászánták magukat az elindulásra.)

Ez elsőre durva adat, és alátámasztja mindazt, amiről a bevezetőben írtam, ugyanakkor van ennek több érdekes vetülete is.

A hazautalások

Kezdjük a talán leginkább mérhető adattal, ez pedig a hazautalások összege. Ha csak a viszonylag friss, tavalyi második negyedévvel záruló évet vesszük, akkor egy év alatt mintegy 950 milliárd forintot utaltak haza a határátkelők (halkan jegyzem meg, hogy ezek csak a tényleg követhető utalások, nincsenek benne az Ausztriába ingázók és a pénzt aligha bankon keresztül utalók pénzei).

Ez nem kis összeg, hiszen meghaladja a bruttó nemzeti össztermék 3 százalékát, ráadásul ha európai perspektívába helyezzük, még keményebb a helyzet, hiszen ezzel a harmadik helyen állunk arányosan a tagállamok között.

A sok százmilliárd forintos kérdés persze ebben az esetben is az, hogy mennyit visz el a kivándorlás, pontosabban miként aránylik egymáshoz a határátkelés okozta veszteség és a hazautalások okozta nyereség.

Nos, az Eurológus által idézett, 2011-es tanulmány (sajnos ez elég régi…) szerint akkor mintegy 0,33 százalékkal csökkenhetett a magyar GDP, ugyanakkor a hazautalások 0,51 százalékkal növelték a bruttó nemzeti összterméket, azaz még ha 5 éves tanulmányról is van szó, szerintem nem esünk borzalmas túlzásba, ha azt mondjuk, hogy a két hatás nagyjából kiegyenlíti egymást (és akkor még jóindulatú voltam).

Az agyelszívás

Legalább ilyen érdekes kérdés, a „kiképeztük sok magyar adóforintért a diplomásokat, akik erre elhúznak külföldre, jaj” esete. Ez egyfelől nyilván igaz, hiszen szinte mindenki ismer olyan orvost, mérnököt, és még sorolhatnánk a szakmákat, akik ma már külföldön keresik a boldogulást. Ezt nem is kérdőjelezi meg senki.

Az viszont már meglepő, hogy Magyarország az Európai Unión belül csak 18. (!) a diplomás munkaerő elvándorlása terén, olyan országok előznek meg, mint Németország, Dánia, Hollandia, Franciaország, és még sorolhatnánk, mi több, a magyarországi diplomás elvándorlás nagyjából megfelel az Európai Unió átlagának. Ettől még persze van, létező jelenség, csak hát az arányok… (Nem véletlen, hogy nem is ezeken a területeken van a legnagyobb gond a magyar gazdaságban.)

A visszatérők

Még nem esett szó azokról, akik visszatérnek, pedig meglepően sokan vannak, és ehhez még különböző kormányzati (propaganda)programok sem kellenek. Sajnos megint csak 2013-mas adatra tudok hivatkozni (ez van…), de az akkori listából teljesen jól látszik, hogy a határátkelők fele vissza is tér Magyarországra (az már egy másik – egyébként nagyon fontos – kérdés, hogy utána ismét elmegy-e).

Érdekes, hogy a szlovákoknál 90 (!), a románoknál pedig 80 százalék fölött van ez az arány, ami azért nagyon magasnak tűnik, de a magyar 50 százalék sem kevés. Érdekes egyébként, hogy a régióból a csehek kivételével mindenütt elég nagy a visszatérési arány.

Ráadásul ezek a visszatérők olyan képességeket hoznak vissza magukkal, melyek Magyarországon sokaknál hiányoznak. Ezek között akad elég jól megfogható (például nyelvtudás, amire Magyarországon égető szükség van), és kevésbé behatárolható, például a munkakultúra, életszemlélet, hozzáállás (erről szól a Magyarország 2.0 pályázat is).

Ezek nehezen forintosítható dolgok, de szerintem nem nagyon lehet megkérdőjelezni, hogy komoly hozzáadott értéket képviselnek már közép-, de még inkább hosszútávon.

Merre tovább a fizetésekkel?

Van még egy olyan tényező, amit érdemes figyelembe venni, amikor az előnyökről és hátrányokról beszélünk, és ez a Magyarországon a részben a határátkelés nyomán kialakult munkaerőhiány következménye.

Nyilván sok mindent fel lehetne itt sorolni, de az elmúlt hónapokban egyvalami teljesen egyértelműen látszik: a cégek kénytelenek lesznek egyre mélyebben a zsebükbe nyúlni és megfizetni a munkavállalókat, különben lassan nem csak a málnát nem lesz majd, aki leszedje, de már a szlovák autógyárak is rendkívüli erővel szívják el a magyar munkaerőt, nem is beszélve az építőiparról, a vendéglátásról és még hosszan sorolhatnánk.

Összességében a mai posztnak csak az volt a célja, hogy megmutassa: amikor azt halljuk, hogy a határátkelésnek és Magyarország uniós tagságának milyen az egyenlege, akkor egy nagyon összetett kérdésről van szó, aminek olyan vetületei is vannak, amire az ember először talán nem is gondolna.

A magam részéről azt gondolom, hogy az nem lehet kérdés, hogy pusztán a be- és kifizetések tekintetében Magyarország az Európai Unió egyik legnagyobb haszonélvezője, miként az sem lehet kérdés, hogy az elvándorlás komoly gondokat okoz a gazdaságnak. Ugyanakkor mindezt okos tervezéssel és gondolkodással akár pozitív irányba is lehetne terelni és ki lehetne használni. És talán ki is kellene.

HÍRMONDÓ

Ha Londonba utazol, erre nagyon vigyázz

A lutoni reptér egyike a magyarok által leggyakrabban használtaknak Londonban, szóval jobb tudni, hogy nagyon érdemes vigyázni, mert akadnak furcsa dolgok. Például az, hogy nincs bekamerázva, ami súlyos gond, mint elsőre gondolnánk. Itt elolvashatsz egy nagyon érdekes történetet erről.

Nyolc óra munka? Ugyan már!

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – ismerős, ugye? Nos, miközben Magyarországon ebből a nyolc óra munkát kevesen tudják betartani, hiszen sokaknak többet kell dolgozni a megélhetésért, Svédországban egyre komolyabban fontolgatják a hatórás munkanapok bevezetését, mi több, sok helyen már meg is lépték. Hogy ez miért jó a cégeknek, az itt kiderül.

Két pohár borba bukott bele a svéd miniszter

Kénytelen volt távozni a svéd kormány szakképzési és felnőttoktatási minisztere. Az egyébként Boszniában született Aida Hadzialic azért mondott le, mert ittasan vezetett. Egy ország következményekkel. A teljes sztorit itt találod.

(Fotó: flickr.com/James Cridland)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!