A hét elején volt az egyik legnagyobb amerikai ünnep, július 4., amit a mai poszt szerzője, Bumber a helyszínen élt végig. Erről is szól beszámolója, emellett pedig (ha már az Egyesült Államok) ír egy kicsit a baseball-őrületről is, nem kevés fotóval és videóval megspékelve. Korábbi, Minneapolisról szóló írását itt olvashatjátok el.

„Első írásomban Minneapolis városa volt a téma (megint hangsúlyoznám, csak látogatóban vagyok itt, szóval amolyan igazi határátkelős posztot nem tudok írni, ezek inkább csak első benyomások egy hatalmas ország kis részéről), és noha voltak még érdekességek annak megjelenése óta (ha gondoljátok, szívesen beszámolok majd azokról is), most arra gondoltam, hátha érdekes lehet, hogyan zajlott július 4.-e ebben a középnyugati városban, és ha már eljutottam egy baseball-meccsre, akkor arról is beszámolok.

Kevés amerikaibb ünnepet tudok elképzelni július 4-nél (nem véletlenül, nyilván – talán még a Hálaadás az), így nagyon kíváncsi voltam, milyen is ez közelről nézve. Hát érdekes, na.

Az előkészületek

Kezdjük azzal, hogy a patrotizmus erősen jelen van az amerikai hétköznapokban (itt, a Közép-nyugaton mindenképpen): rengeteg ház előtt állandóan ott lobog az amerikai zászló.

Aztán magára valamit is adó bevásárlóközpont, esetleg kereskedő telephelye is nehezen elképzelhető a nemzeti színek nélkül, de láttam olyat is, amelyik négy-öt zászlót is lengetett, gondolom, a biztonság kedvéért.

Ha már az előkészületek: mivel július negyedikét sok amerikai a családdal, barátokkal tölti, ezért a grillezés elengedhetetlen része a napnak. (Egyébként is elengedhetetlen része az amerikai életnek, parkokban, tóparton is nagyban zajlik a sütögetés, legalábbis Minneapolisban és környékén, ahol a környezet ráadásul ezt lehetővé is teszi.)

Tehát az ember megveszi a húsokat, steaket, halat, s mi jó falat, folyik az elmaradhatatlan sör, és megy a beszélgetés. Mit mondjak, meglehetősen kellemes tevékenység…

Minneapolisban az idei július 4. (meg gondolom a többi is, de azokról nem tudok nyilatkozni) a nagy dzsemborik napja is volt, a Mississippi partján rengetegen voltak, ment az evészet, ivászat, és a koncertek sem maradhattak el. Voltak egész színvonalasak is, például ez a James Brown-dal egész jól hangzott (nem is beszélve a táncra perdülő emberekről).

A belvárosban tehát hatalmas volt a tömeg, kicsit olyan volt az ember érzése, mint egy budapesti augusztus 20-án, hiszen a hidakon is rengetegen voltak, csomóan jól láthatóan órákkal korábban kitelepedtek, plédekkel, kisszékekkel, étellel-itallal, könyvekkel, kifestőkkel, kártyával, gitárral… és persze (a nyitóképen látható) elmaradhatatlan amerikai zászlóval.

No meg a környező összes létező szabad területen is ott ültek az emberek.

Nem is lenne Amerika, ha nem járkáltak volna mindenhol árusok, akik néha egészen ízléstelen dolgokat is árultak. (Nagy divat a giccses, villódzó nyaklánc is.)

A tűzijáték

Egyrészt tűzijátékból rengeteg van, kicsit úgy kell elképzelni, mint Magyarországon szilveszterkor, tehát magánházaknál a kertben, az utcán is megy a robbantgatás, és szervezett keretek között is sok van. Minneapolis több város szorosabb-lazább láncolata (így jön ki a 3 millió lakos), és minden település rendez egy vagy több tűzijátékot. Csak a belvárosból lehetett látni hármat-négyet.

Ami a központi tűzijátékot illeti, az idén 15 perc volt, és nem volt rossz, de olyan hatalmas durranás sem. A vége kétségtelenül lenyűgözőre sikerült, ezt a részt gondoltam, videón is megosztom veletek (felvettem az egészet, ha hatalmas érdeklődés támadna, el tudom küldeni azt is, de talán elég ez a bő másfél perc is).

Azért csináltam pár fotót is, sajnos nem a legjobb minőségűek, de akinek nincs módja videót nézni valami miatt, végig kattintgathatja ezeket is.

A tűzijáték után gyorsan kiürült a környék, a lezárt hidak megnyitására sajnos elég sokat kellett várni, és aztán jött a szokásos „jussunk ki a parkolóházból” című műsor, ami egy vicces 40 perces program volt, hiszen a legtöbben autóval érkeztek.

Összefoglalva elég érdekes élmény volt, nekem főleg a megelőző dzsembori-jelleg jött be, maga a tűzijáték annyira nem volt érdekes, de ez persze csak az én személyes nyavalyám, mert egyébként sem vagyok oda értük. Az egésznek a szabad, laza hangulata viszont nagyon tetszett.

Amerika sportja

Érdekes (bár annyira nem meglepő) tapasztalat volt az is, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság mennyire nincs jelen az amerikaiak hétköznapjaiban. Persze erre mondhatjátok azt, hogy miért is lenne, hiszen Európáról van szó, de azért valljuk be, szeretjük azt hinni, hogy egy foci-Eb világra szóló esemény. Lehet, hogy az, de Amerika ennek a világnak nem része.

Annak ellenére sem, hogy meglepően sokan fociznak, gyerekek, fiatalok főleg, tehát a sportágnak van jövője az országban, pontosabban inkább jövője van, mint jelene.

Aminek jelene van, az például a baseball, ahol most is javában zajlik a szezon, ráadásul gyakorlatilag minden napra jut valamilyen mérkőzés. Egy szezonban egy csapat több mint 120 meccset játszik, ráadásul (nyilván az utazási költségek miatt) úgy van megoldva a rendszer, hogy két együttes egymás után több napon is játszik egymással.

Nekem a helyi Twins és a Philadelphia (Phillies) meccsére sikerült kijutnom, és meg kell mondjam, hatalmas élmény volt. A szabályokat most hagyjuk (talán valamennyit sikerült megértenem belőlük, de elmagyarázásukra most inkább nem vállalkoznék), ellenben a körítés megér pár mondatot.

Kezdjük ott, hogy a Twins rémes szezont fut, de még így is, egy sima kedd este kint volt 25 ezer ember, ami persze egy 40 ezres stadionnál csak alig több mint félház, de akkor is.

Az már első pillantásra látszik, hogy minden a szórakoztatásnak van alárendelve: hot-dog, hamburger, sült krumpli, sör, üdítő, fagyi, ajándéktárgyak… mindent lehet kapni, és a stadion folyosóinak minden négyzetméterét ki is használják.

Ennek megfelelően állandó a járkálás a nézőtéren is, ki-be jönnek az emberek, hol egy hot dogot, hol valami italt, hol egy fagyit vesznek. Kicsit olyan az ember érzése néha, mintha a játék csak a körítés lenne. (Éppenséggel az is oka lehet, hogy egy meccs akár 4-5 óra is lehet.)

A hangulat csak pár alkalommal forrósodott fel, amikor a hazai csapat jó helyzetbe került, vagy home runt ütött, olyankor azért felhördült a közönség, de mondjuk egy európai focimeccsen megszokott szurkolásnak nyoma sem volt.

Így az sem olyan meglepő, hogy teljes családok járnak ki a mérkőzésekre, egészen kis gyerekeket is láttam, így gyakorlatilag beléjük nevelik a játék szeretetét (ez az, ami a magyar fociban például nagyon nem ment az utóbbi évtizedekben).

A szórakoztatáshoz még annyit, hogy nincs üresjárat, abban a pillanatban, ahogy a pályán éppen nem történik semmi, jönnek az élő videók, a nyereményjátékok, a „csókold meg a melletted ülőt”, stb.

Érdekes volt látni, hogy mennyire a szereplésre szocializált a teljes közönség, amint a kamera őket mutatta a hatalmas kivetítőkön, rögtön mindenki mosolyogni, integetni, ugrálni kezdett – tényleg, mint a filmeken.

Ezt persze egyrészt meg lehet mosolyogni, másrészt a helyszínen van egy rendkívül pozitív kisugárzása mindennek – egy baseball-meccs a felhőtlen szórakozás, a jókedv és a (nem is olyan drága, a legolcsóbb jegyek 10 dollár körül vannak) kikapcsolódás színhelye.

Ezért lesz nehéz dolga az európai focinak, ha be akar törni az amerikai piacra: itteni szemmel nézve gyakorlatilag értelmezhetetlen egy 0-0-s, ne adj Isten unalmas mérkőzés, amilyenből azért az Európa-bajnokságon is akadt jó néhány.

De hogy pozitív hangulatban zárjam a beszámolót, annyit még hadd tegyek hozzá, hogy a baseball esetében is abszolút igaz, ami általában rövid tapasztalatom szerint az egész Egyesült Államokban: minden a fogyasztó, akit minden pillanatban ki kell szolgálni, a kedvét kell keresni, hogy legközelebb is jöjjön és költse a pénzét. Engem mindenesetre sikerült meggyőzniük."

HÍRMONDÓ

Orbán és a figyelemelterelés

Több német lap is foglalkozott a magyar kvótareferendummal, nyilván mindegyik a saját szája íze szerint értékelve a népszavazást. A Süddeutsche Zeitung kommentárja szerint Orbán Viktor „teljesen felesleges kampánya” arra is szolgál, hogy elterelje a figyelmet például az oktatási és az egészségügyi rendszer válságáról, valamint a „fiatal elitek tömeges kivándorlásáról”. Hogy a többi lap mit írt, azt itt olvashatod el.

Negyedmillió vendégmunkás kellene Magyarországra

Az idősödés és az elvándorlás miatt kialakult problémákról már többször írtunk, most a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége dolgozott ki egy javaslatot, mely szerint egyebek mellett kormányzati program kellene a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő bevonására. A teljes cikket itt találod.

Biztos, hogy nő lesz a következő brit kormányfő

A kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának második fordulójában Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár kapta a legtöbb szavazatot. Ez azt jelenti, hogy a párttagság közülük választhatja meg őszig az új konzervatív vezetőt, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz. Hogy mi lett az egyik nagy esélyessel, az is kiderül ide kattintva.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!