Miközben keresgéltem a heti blogajánló lehetséges posztjai között, többször is szembejött velem a boldogság kérdése. Úgyhogy arra gondoltam, miért ne szólhatna (legalább kétharmad részben) az eheti válogatás erről a kérdésről, amihez persze kapcsolódik a változás témája is. És akkor a fekete disznóról még nem is beszéltem…

(Fotó: pixabay.com/pixolga)

Az első, tulajdonképpen a boldogságról szóló poszt egy Tóth-Bos Ágnes pszichológussal készült interjú a Hollandokk oldalon, ami egy kutatás kapcsán boncolgatja a kérdést.

Tóth-Bos Ágnes kutatása azt próbálja felmérni, hogy mi segíti a kint létet, és mi az, ami nagyon nehézzé teszi azt; csak a mi hozzáállásukon múlik, hogy mit hozunk ki belőle, vagy pont, hogy a körülmények tehetőek felelőssé, hogy éppen hogy érezzük magunkat külföldön? (Erről részletesebben a Határátkelőn is olvashattatok már.)

Az interjúban a szakember azt mondta, nem tart attól, hogy túl optimista válaszokat kapna: „Bízom abban, hogy a kutatás bevezetéséből kiderült mindenki számára, hogy nincsenek jó vagy rossz válaszok, ill. nincs egy kutatói elvárás, aminek meg kell felelni.

A másik, hogy, akik kint élnek Hollandiában, ismerik a külföldi lét pozitívumait és negatívumait egyaránt, így reménykedem benne, hogy a kérdőívkitöltést inkább tapasztalatcserének, és élménymegosztásnak látják, mintsem valamilyen utópia lefestésének igényének. (…)

A kutatásban fontos az idői tényező, miszerint számít-e az a jóllétben és boldogulásban, hogy ki mióta él itt, és ezzel párhuzamosan hogyan alakul a hazatérési motiváció.

Engem kifejezetten érdekelnek azok a mechanizmusok, amik a külföldre költözés, az „otthon elhagyása” mentén jelennek meg, és pl. az otthon élőknél nem figyelhető meg - például identitásbeli változások. Ez nem küldő- és befogadó ország specifikus.

Ugyanakkor a Hollandiában élő magyarok vizsgálata azért is nagyon értékes, mert bár két EU-s országról van szó, megjelenik a Kelet-Nyugati irányú vándorlás témaköre és problematikája is.

Közben pedig sok szempontból eltérő pl. Angliától, ahol sokkal nagyobb számban mennek ki magyarok, és nagyobb eséllyel beszélik a nyelvet már kezdetben is. Hollandia nem egy „adja magát” választás.”

A teljes beszélgetést itt találjátok, Hollandiáról itt olvashattok bővebben.

Kérd és megadatik

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én gyerekkoromban rengeteg alkalommal hallottam azt, hogy „vigyázz, mit kívánsz, mert beteljesül”. Éppen ez történt a Modern Wander blog szerzőjével, aki régóta vágyott arra, hogy ott legyen, ahol most van – aminél kevés jobb dolog van, lássuk be. :)

„A héten beköltöztem véglegesen ahhoz a barátnőmhöz, aki Playa Vistán lakik. Azért döntöttem mellette, mert egy korosztály vagyunk és mindenben ugyanaz az érdeklődési körünk.

Szerettem Torrance-ban is lenni, de az a barátnőm az idősebb korosztályba tartozik és ez úgy mégis más. Évek óta arra vágytam mindig, hogy egy velem hasonló korú lakótársam legyen végre, és most megkaptam. (...)

A munkámmal most elvagyok. Kellett már a változatosság. Nagyon szeretem a gyerekeket, de most végre jó egy kicsit távol lenni tőlük és csak külső szemlélőként figyelni őket.

Végre van saját magamra időm, végre kezdem újra nőnek érezni magamat, nem pedig egy házi robotnak. Sajnos az elmúlt hónapokban eltöltött bezártság nagyon levitte az igényeimet.

Oké, előtte sem sminkeltem magamat és extramenő frizuráim sem voltak, de azért amikor az ember egy családnál lakik heti 6 napban és nem jár el sehova, eléggé le tudja amortizálni saját magát. Most újra bontogatom a szárnyaimat, kezdem megtalálni önmagamat.

Én most egy lelki egyensúlyt érzek magamban, úgy érzem, hogy megérkeztem a helyemre és biztos vagyok benne, hogy elég hosszú ideig fogok Kaliforniában élni. (...)

Semmit sem szabad feladni, nem szabad lemondani az álmainkról, mert igenis bármire képesek vagyunk, amit csak szeretnénk. Tessék merni nagyon álmodni!”

A teljes bejegyzést itt találjátok, olvassátok el, Amerikáról itt olvashattok híreket, sztorikat.

A fekete disznó hazája

A fekete disznó hazája (mert hát ilyen is van) a portugáliai Barrancosban található, nem messze a spanyol határtól, gyakorlatilag a semmi közepén. Na, ide látogatott el a Kalandozásaim Portugáliában blog szerzője. Hogy mit talált ott, rögtön kiderül. (Ha már disznó, akkor sonkát biztos, úgyhogy tulajdonképpen helyben is vagyunk boldogságilag…)

„Az itteni portugálok több kapcsolatot ápolnak a nem messze lévő spanyol faluval (mivel sokkal közelebb van, mint a legközelebbi portugál falu), így az akcentusuk is spanyolos.

Barrancosban nem túl sok látnivaló van, viszont itt érdemes sonkát és mindenféle húsokat venni.

Mi a Transalentejo túraútvonal egyik állomását jártuk be. 17 km könnyű túrázás, viszont nagyon rosszul voltak felfestve a túrajelek. Ami azért szomorú, mert csak tavaly nyitották és készítették el.

Igaz, akik a jeleket felfestették nem túl sokat értettek hozzá, rengeteget kövekre és eukaliptusz fákra festettek. Az eukaliptuszfának nagyon könnyen leválik a kérge és vele együtt a festék is.

A vicces, hogy egy fekete disznót sem láttunk élve, szerintem az összes sonka és kolbász formában van.”

Az eredeti posztban rengeteg képet is találtok, szerintem érdemes megnézegetni.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!