A napokban feltettem a kérdést, ki hogyan tölti a karácsonyt, és el is kezdtek jönni a posztok. Elsőként egy olyan írást adnék közre, ami csak részben kapcsolódik a határátkeléshez, ugyanakkor nem csak azért gondolom idevalónak, mert egy törzskommentelő, Csodabogár írta, hanem mert arról szól, miként dolgozza fel az ember az ünnepeket, amikor (bármilyen okból) egyedül marad.

Írd meg, milyen volt az első karácsonyod határátkelőként, vagy ha ez lesz az első, hogyan készülsz rá, hogyan töltöd majd! A cím a szokásos: hataratkeloKUKAChotmail.com.

„Mikor 20 évvel ezelőtt, férjem halála után hirtelen nagyon magamra maradtam, rettegtem december 24-től. Ez az a nap, amihez olyan sok szép emlékem fűződött.

Nem voltunk nagycsalád, de szerettük a vendégeket és szüleimnek mindig nagy társasága volt. Egyedülállóak és gyerektelenek rendszerint nálunk töltötték a szentestét. Nem voltunk vallásosak, így ez csak egy különleges este volt, ahol feltehetően mindenki jól érezte magát.

Első magányos karácsonyomon rémületemben repülőre ültem és meg se álltam Los Angelesig. Nagy butaság volt. Hihetetlen rosszul éreztem magam, pedig barátnőm és családja tényleg mindent elkövetett, hogy kellemes legyen az ott tartózkodásom.

Hazafele a repülőn határoztam el, hogy a következő karácsonyt majd valahogy másként szervezem. Rájöttem, hogy meg kell tanulnom a magányommal élni, elmenekülni nem tudok előle.

Mit tegyek? Kizárom a szentimentális szép karácsonyt az életemből. Felkészültem. Volt otthon minden, hogy ne kelljen a karácsonyi őrületben vásárolni menni, és karácsonyi énekeket hallgatni az üzletekben.

Voltak persze ismerőseim, de azt mondtam, hogy elutazom karácsonykor. Természetesen életemben először nem volt karácsonyfa és nem volt semmiféle karácsonyi sütemény vagy étel.

Azt szuggeráltam magamnak, hogy ez is egy pontosan ugyanolyan nap lesz, mint az összes többi. Két nap, dec. 24.-25. el fog múlni és kész. Akkor még csak video volt, ahol láttam valami vidám vagy izgalmas filmet a tv-ben, felvettem.

Így aztán 24.-én reggel ugyanazt csináltam, mint minden közönséges hétköznapon. Kellemtelen nedves hűvös idő volt, nem is vágytam kimenni a lakásból.

Délután behúztam a függönyöket, hogy ne lássam a túloldalon, hogyan készülődnek a lakásokban. Tökéletesen elizoláltam magam a külvilágtól. Olvastam, írtam egész nap.

Este, mint mindig, megvacsoráztam és leültem a tartalék filmeket nézni. Éjfél tájt lefeküdtem és mielőtt elaludtam eszembe jutott az a mondás, miszerint: ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél. Nem tudom már, ki mondta, de igaza volt.

Így múlt el a következő nap is és 26.-án reggel megveregettem, lélekben, a vállamat. Túléltem! Tudtam, hogy ezentúl mindig így lesz és jó lesz.

Azóta nálam a karácsony törölve. Szép ünnep és nekem rengeteg szép emlékem van a régi karácsonyokról, de az ünnepléshez nekem sok ember kell. Azóta már kettesben vagyunk karácsonykor, de nem csinálunk semmi különöset.

Igaz, nekünk már minden nap ünnep és úgy is éljük meg, tudatos örömmel a napokat. Igazán jó érzés hátradőlve a fotelban nézni, hogy mások hogy rohangásznak, sütnek, főznek, takarítanak stb. Jó nekem. Élvezem a nyugalmat magam körül.”

(Fotó pixabay.com/wilkernet)

A moderálási alapelveket itt találod.