Mi a helyzet akkor, amikor egy pár egyik fele úgy érzi, mindenképpen menne, kipróbálná magát külföldön, míg a másiknak nem akarózik útra kelni? Átvészelhet-e egy kapcsolat egy ilyen próbatételt, vagy ilyenkor kódolva van a szakítás? Egyebek mellett ezek a kérdések és egy személyes kapcsolat ihlette a mai posztot, ami igazi ritkaság a blog történetében, hiszen (és ilyen még tényleg nem volt) egy premiert láthattok: a Bolida zenekar határátkelésről, szerelemről szóló dala mutatkozik be ma itt. A mai poszt lényege tehát nem a szöveg (bár az megmagyarázza a dal keletkezésének a körülményeit), hanem a dal. Kaptam ígéretet a szerzőktől, hogy jönnek kommentelni, szóval lehet majd remélhetőleg velük is beszélgetni és megosztani a szerelem és határátkelés témakörében a személyes tapasztalatokat.

„A mi generációnknak már nem nagy ügy külföldön élni vagy dolgozni. Csak lesi az ember a Facebookon a gimnáziumi osztálytársak és egyetemi szaktársak képeit Barcelonából, Londonból vagy épp New Yorkból.

Engem valahogy mégis elkerült a gondolat, hogy útnak induljak, ezer szállal kötődök ugyanis Magyarországhoz. Már az egyetem után biztos munkám volt, zenélni is itthon akartam. A Bolidát (a zenekart itt lehet követni) is elkezdtem Bálinttal, ez később még fontos lesz.

Volt egy komoly párkapcsolatom, ahol a lány már a kezdetektől vágyakozott a külföldi kalandra. Nekem tehát nem volt mehetnékem, ezért sokat civódtunk emiatt, de nem találtunk kompromisszumot.

Egyik nyáron három hónapot dolgozott az Egyesült Államokban, én pedig itthon maradtam. Nehezen éltem meg azt az időszakot, nála viszont olaj volt a tűzre. Miután hazajött, Erasmusra akart menni, ami ellen hevesen tiltakoztam. Friss volt még az előző, rossz élmény, de önző is voltam.

Akkor végül nem ment el, viszont ez a tüske végig benne maradt. A következő években sokszor felmerült, hogy csak miattam maradt itthon. Ahogy kezdett kihűlni a kapcsolatunk, ez egyre többször került elő, végül már nem is tiltakoztam.

Aztán kapott egy lehetőséget: kilenc hónap Londonban. Nem ezen múlt, hogy szakítottunk, de ez adta az utolsó lökést. Ő elindult az álmai után, én maradtam itthon az enyéimmel. A Terminál című dalunkat ezek az élmények inspirálták.

A Bolidát ketten alkotjuk és két különböző szemléletet hozunk a zenénkbe. Bálint korábban világzenét, jazzt és komolyzenét játszott, míg én különféle rock zenekarokban doboltam.

Mivel mindketten szeretjük az igényes elektronikus zenét, ezért adta magát, hogy ilyen irányba induljunk. Modern tánczenét játszunk, amelyben analóg szintetizátorokat és elektronikus alapokat ötvöztünk élő hangszerekkel.

A Terminálban így élőben szól a dob, valamint a kiddo-ból ismert Persely Tamás közreműködik énekesként.

Témája miatt a dal itt a Határátlépő blogon látható és hallható először.

Fogadjátok szeretettel!

A moderálási alapelveket itt találod.