Vallomással kell kezdenem: Mrs Rumcajsz mai posztja meglehetősen régen dekkol már a virtuális levelesládában, és mire a végére értek, alighanem mindennek elmondtok majd ezért – és joggal. Nekem legalábbis nagyon bejött az írás, amely nem egy átfogó nagy történet, hanem inkább sok kis apróság egymás mellé téve, mégis érdekes képet nyújt a kanadaiakról. Úgyhogy a magam részéről remélem, máskor is érkezik majd tőle ilyen poszt! (A képeket a szerző küldte, amelyek nincsenek külön jelölve, azok a saját fotói.)

„Mielőtt útjára bocsátom a posztot, hadd mutatkozzam be egy tömör határátkelős életrajzzal. Nickem a Határátkelőn: Mrs Rumcajsz CA, Tartózkodási helyem: Kanada, Családi állapotom: férjezett, Életkorom: 37 év, Foglalkozásom: IT, üzleti szervezés és csoportvezetés közös halmaza, Határátkelésem oka: férjem kanadai.

Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy Kanadában fogok valaha is kikötni, habár utaztam eleget külföldre. 17 különböző országban jártam idáig és  mit ne mondjak, volt ott minden, mint a búcsúban: szerb-koszovói albán konfliktus alatt menekülttábor-látogatás Albániában, cimbizés vikingekkel Norvégiában, ziplineozás Szlovéniában, tanulás Lengyelországban, céges út az USA-ba  és még egyéb sok érdekes és teljesen érdektelen utazás.

Magyarországra azonban mint a bumeráng, mindig visszatértem, valójában a világgá menetel is csak ovis koromban foglalkoztatott komolyabban és az is csak a mesesajt miatt, mert azzal ki lehetett volna kergetni a világból.

(Azok számára, akiknek ismeretlen ez az élelmiszeripari vakvágány, talán úgy lehetne elmagyarázni a mesesajt lényegét, hogy egy nagyon fura lelkivilágú élelmiszeripari mérnök összekeverte a Camping és Maci sajtot szerencsi cicás kakaóporral. A végeredményt mindenki fantáziájára bízom…)

No de visszatérve, ez a poszt igazából nem is a kanadai életről szól, mármint abban az értelemben, hogy mennyi egy kiló kenyér / pita / tortilla / naan és társai, hanem inkább tudósítás, szórakoztató kanadai random apróságokról sok-sok képpel.

(Itt máris szűkítenék gyorsan a merítési alapon azért, mivel Kanada iszonyat nagy ország, ezért nem szeretnék és nem is tudok az egész országról általánosságban nyilatkozni, így több lesz benne az ottawai helyi hír.)

Szóval félreértések elkerülése végett ebben az írásban nem az élet értelmét feszegetem esszé formájában, bár arról is szívesen elbeszélgetek bárkivel :), hanem képes villámhírekkel igyekszem szolgálni egy számomra nagyon szimpatikus országból, ahol jelenleg élek.

Ennyi bevezetés talán elég is lesz, most pedig csapjunk is a husky-k közé :) mert ez itt Kanada.

Szóval mi él a legtöbb ember fejében Kanadával kapcsolatban: jók a jéghokiban, hideg van (mindig) és juharszirupot isznak éjjel-nappal. Igazak ezek a sztereotípiák? Azt kell mondanom, hogy talán van valamennyi igazság alapjuk.

Kezdjük a jéghokival

A webes hírportálokon van sportrovat ÉS külön hoki rovat, mert a hoki nyilván külön kategória, ami mutatja, hogy a hoki igazán része a kanadaiságnak a hétköznapi emberek szintjén is.

Mondjuk egy pakisztáni vagy nigériai bevándorló az elején még küzd a hoki koncepciójával, de ők is hamar belejönnek. Áprilisban volt a Stanley Cup és Ottawa teljes hokilázba borult.

A helyi buszokra több sofőr is a város csapatának az Ottawa Senators-nak a zászlóit tűzte ki és ők maguk is kedvenc játékosaik mezében vezették a buszt. Vizuális típusúaknak mondom, hogy nem full hoki felszerelésben, szóval nem koriban nyomkodták a gázpedált és nem volt sisak a fejükön.

Természetesen az utasok is spontán beszélgetésekbe kezdtek úton-útfélen, mint például épp előttem egy tolókocsis idős hölgy mellé random módon lehuppanó favágó hipszter gyerek merültek elmélyült játékos elemzésbe statisztikákkal és beszélgették végig a buszutat.

A hideg

Továbblépve a kettes számú sztereotípiára jöjjön néhány kép a hétköznapokból.

Először is egy helyi hír: Ottawa egyik lakóparkjának program felelősei mi mást szerveznének a márciusi iskolaszünetre a gyerekeknek, mint kutyaszánozást?

Mert itt a március ilyen:

(fotó: www.accoravillage.com) 

(fotó: www.accoravillage.com)

A hideg azért északon még ennél is durvább tud lenni. Valamelyik nap rágugliztam, vajon a mélyhűtőben hagyott sör gond nélkül kiolvad-e a rendes hűtő részben.

Nem kellett sokáig keresnem találtam egy fórumot, ahol az északi területeken élők azon értekeztek, hogy ők bizony a hűtő részleget csak kiolvasztó funkcióként használják.

A sört bedobálják a hóba, és ha inni akarnak, beviszik, és a hűtőben kiolvasztják. Szerintük nem von le az élvezeti értékéből, én pedig csendesen megjegyeztem magamnak, hogy ezt hívjuk kulturális különbségnek.

(fotó: 3.bp.blogspot.com) 

Az utolsó képes sztori a hidegről pedig különösen a szociálisan érzékeny olvasókat célozza meg: télen Ottawában random emberek, random helyeken (általában köztéri szobrokon) sapkákat, sálakat helyeznek el, hogy akinek nincs, az elvihesse. Nekem tetszik. :)

(fotó: i.huffpost.com) 

(fotó: imgur.com)

A juharszirup és társai

A juharsziruphoz nincs mit hozzáfűzni, nem isszák és nem mindenhez, de, azért rettentő büszkék rá. :) Inkább lehetne többet beszélni a kanadaiak szívéhez oly közeli és nemzeti ételnek tekintett poutine-ról, ami nem más, mint hússzafttal nyakon öntött sültkrumpli.

A kanadai gasztronómia másik csúcsterméke a hódfarok, azaz a beaver-tail. Mielőtt a blog greenpeaces és WWF-es olvasói vérbosszúért kiáltanának, azelőtt gyorsan hadd jegyezzem meg, ez az étel nem a hód farkából készül. Inkább egy fánkszerű vagy lángosszerű olajban kisütött anyag, amit sós és édes feltéttel is árulnak és valóban hódfark alakú.

Hangulatos kis utcai bódékban árulják, az elfogyasztása pedig igazán a téli hónapokban válik remek kihívássá. Lehet választani, hogy a mínusz 15-20 fokban megéri-e lehúzni az egyujjas bundakesztyűt és megkockáztatni a kisebb fagyási sérüléseket vagy összekenni ugyanazt az egyujjas bundakesztyűt, ami aztán rögtön spontán jégszoborrá merevedik. :)

A sztereotípiáknak itt vége is, de hogy ne legyen túl kurta a poszt, van itt bónuszban még két random színes-képes hír.

A szobrok

Az egyik a köztéri szobrokról: érthető módon az egy főre jutó Kossuth és Petőfi szobrok száma jóval alacsonyabb, mint otthon és valahogy a történelmi szobraik is kevésbé pátoszosak, mint a mieink.

Persze vannak Ottawában is talpazaton álldogáló híres emberek, de nagyon sok olyan híres történelmi alakot vagy eseményt megjelenítő egész alakos szobruk van, ami inkább tűnik utcai performansznak, mintsem emlékműnek, mint például a Valiants Memorial.

Már csak azért is keltik ezt a képzetet, mert az emberalakok szinte 1:1 arányúak, de inkább mutatom a képeket.

(fotó: 3.bp.blogspot.com) 

Ez a következő szobor nem tudom, milyen történelmi híresség kategóriában fut, és azt sem tudom, mikor szokták koszorúzni, sőt ottawai óvodásokat sem láttam még hurkapálcára celluxozott saját festésű kanadai zászlócskákat köré szurkálni, de tök jó, hogy a parlamenttől kb. 2 percre felállítottak egy lazacevő bronz medvét. :)

És végezetül egy hírcsárdás BRÉKING NYÚZ!! Berényi Claudia immár szűkösnek érzi a Barátok Közt nyújtotta lehetőségeket és világpolitikai karrierbe kezd.

Ennek első lépéseként elindul az ontariói tartományi választásokon Ottawa proli negyedében!! Amúgy nem :) csak ez jutott eszembe, mikor megláttam a kampányanyagot, mert a jelölt baromira hasonlít a szereplőre...

Mára ennyi anyag jutott a random tények és színes hírek ottawai különkiadásába. Remélhetőleg tetszett és kellemesen telt az elmúlt pár perc a poszt olvasásával valamint jól esett reggeli / délutáni kávétok / teátok mellé. :)

Viszlát a kommentek között!”

KÖZKÍVÁNATRA!

A moderálási alapelveket itt találod.