Ha azt mondom, hogy a mai poszt szerzőjének stílusa nem átlagos, akkor még nem mondtam semmit. Számomra valamikor az írás (ami a Magyarország és én pályázatra érkezett) közepe táján tűnt fel, hogy azért a stílus mögötti tartalom sok mindenről szól.

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

(fotó: Dl.mooz)

„Az úgy volt, hogy a férjem (pasim, párom, pajtásom) német nyelvtudással véletlenül pont Németországban talált olyan munkát, amellyel jól keresettel bírt, elérte az én otthoni fizumat, majd túl is haladta (ezt a relációt a későbbiek miatt volt fontos leírni).

Aztán egy idő után eléggé feltűnővé vált, hogy egy külföldi munkahellyel külföldön kell maradni és akkor mi hogyan is alkotunk egy párt?!?!

Hát persze hogy együtt kell laknunk és persze hogy a férfi a teremtő, ki új otthonunkat külföldön tudja biztosítani, így hát pikk meg pakk már ki is költöztünk 13 éves fiúgyermekünkkel, aki már vagy fél éve mondta, hogy menjünk már, menjünk.

Végül is ehhez a művelethez nem kellett több, minthogy ne legyek a jól fizető állásomban (amit a sors gyorst elintézett, és különben is baromi sokat  dolgoztam ezért a pénzért) illetve, hogy gyermekem beiskolázása sikeres legyen odakünn. Ez eddig pipa.

A hóvége megszüntetése

A lelkesedés mindannyiunkban megvolt. Az első hónap teljességgel turista hangulatban telt el, minden szép, és csudijó, tán még a madarak is szebben csiripeltek ebben a feltűnően lassú és nyugodt környezetben és nyugtáztuk azt is még, hogy frankón a legyek is lassabbak kint, mint otthon. :-D.

Folyamatosan ment hazulra az infó, hisz van ingyenes internetes audiovizuális lehetőség erre, hogy milyen kafa itt. Figyeltünk a kiadásokra, semmi luxus, csak a legszükségesebbek, a cél: a hóvége fogalom megszüntetése!!!!!!

Elkezdődött a gimi a fiamnak, kedvesen fogadták, nem izgultunk nyelvi problémák miatt, mert 7 évig előtte németet tanult. Én meg mentem a pajtásommal különböző költöztetéseknél, takarításoknál segédkezni, ő mondta mit kell csinálnom, én meg csináltam.

Príma, gyors integráció, bár semmit nem értettem, amit körülöttem magyaráztak. Ja, elfelejtettem volna jelezni, hogy egy mukkot sem tudtam németül?! Hát tessék, most akkor írom: minden családtagom tudott németül, de én nem!

Ez egy ötvenmilliós kérdés lett volna, hogy valaha megszólalok-e ezen a nyelven. Gyűlöltem! Van integrációs nyelvtanulási lehetőség kedvezményesen, de az több hónap múlva indult csak.

Az életem teljesen megváltozott

És még mi volt tiszta? Hát persze hogy a család és a barátok nincsenek itt! Senkit nem ismerek, ismerünk! De hát én társasági ember vagyok, nekem lételemem az intenzív szeretett családi -, baráti kapcsolattartás.

Na, betört a krach és jött a pánik, kihúzták alólam a talajt, végem lett, mint a botnak. Jesszus! Az életem teljesen megváltozott!

Nem én diktáltam a ritmusomat, a családi ritmusunkat sem, nincs stressz, nincs adrenalin, még löket sincs, nincs saját produktumom, alig keresek, nem értek semmit amint kilépek a lakásból, hiába tanultam nyelvsuli kezdésig autodidakta mód egyedül.

Viszont, mikor ebédidő volt, meleg étellel vártam a gyermekemet a suliból, majd este a pasimat is. Beszélgettünk!!! Kivel mi történt? Mondjuk erre a kérdésre én nem tudtam lelkesen válaszolni, mert úgy éreztem, hogyha nem kimerülésig dolgozom, akkor nem érek semmit!

Elveszve

Nagyon lassan kezdtem hozzászokni ehhez a világhoz, hogy pl. ne szégyelljem magam, hogy van időm, sétálok fényes nappal az utcán nem rohanva, meg ez is én vagyok, csak eddig nem kapott helyet ez a részem... stb.

Rájöttem, hogy tán otthon én voltam a férfi, miközben királykisasszony akartam lenni, majd királykisasszony lettem és sokkot kaptam. Keserves volt, nem is beszélve arról, hogy drága gyermekemnek is elkezdtek hiányozni bizony az otthoniak... na ez betette a kaput. LOST IN SPACE érzet.

Minek jöttünk ki, semmivel sem jobb, mint otthon, csak még hatalmas űr is van a lelkünkben. De a férjem virult, boldog volt, szárnyalt, csendesen, végre tényleg megvan az ő igazi „szerepe” materiális viszonylatban is. Ez viszont lényem egy részét boldogította, olyan jó volt így látni és érezni őt.

A központban igazán a fiam lelke volt. Támogatni a nehézségekben, erősíteni, hitet tartani benne (mára már ő erősít tudta nélkül :-)).

Merek anyuka lenni

Két év parás élettanulás után jutottam el odáig, hogy ténylegesen nő vagyok és otthon melegét adó anyuka, mert merek az lenni, és mert megtehetem. A fiúk is a helyükön vannak.

A fiamnak lettek itt haverjai, kb. 2 havonta haza is megyünk, így az otthoniakkal is valós kapcsolata van, gimi mellett már több mint 2 éve péntekenként újságot hord ki, illetve most már szerdánként kezdő németeseket tanít, jár falat mászni, focizik, bandázik, gördeszkázik, bla-bla-bla. A férjem meg tuti pasi a szememben továbbra is.

Két év kellett, hogy a hóvége érzet megszűnjön, most vagyunk kint 2,5 éve. Emellett a legfőbb vívmányok egyike, hogy itt felnőni tényleg jó lehetőség, amit látok a fiamon, hogy sprehhel, spíkel, hablázik meg latinol. :-D

Ja, és már én is sprehhelek dojcsul :-) és nem tudom elképzelni, hogy ne járjak haza rendszeresen, e nélkül nincs kinti lét sem!”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.