oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. június 25. 06:50,  Színek és fonákok 154 komment

2015. június 25. 06:50 Határátkelő

Színek és fonákok

Finnország, Ausztria és Új-Zéland adják a mai történet fő sarokpontjait, a szerző pedig Péter, aki érdekes nézőpontot és struktúrát választott, hiszen mindhárom (sőt, Magyarországgal együtt négy) ország esetében leírta a pozitívumokat és a negatívumokat is, még ha csak egy-egy rövid villanásnyi ízelítőt is adva a mindennapokból. (A képekért köszönet a szerzőnek!)

cim_19.jpg

„A történetem a Viharsarokból indul. Egy kisebb városból származom, azonban az élet elég messzire sodort, és elég sok kalandot hozott az utóbbi években.

Jelenleg Új-Zélandon élek, immáron több mint egy éve. Éltem több mint két évet Ausztriában, és egy fél évet sikerült Finnországban is lehúznom. Persze a maradék huszonpár év szeretet kis hazánkban zajlott.

Ez a néhány kiruccanás lehetőséget adott arra, hogy megéljek sok jót, néhány rosszat, megismerjek sokféle embert. Szeretnék ezekből az élményekből néhányat felidézni az olvasók számára (előre leszögezem, hogy a tapasztalataim az akkori adott helyzetet mutatják).

Finnország színe…

Finnországba egyetemistaként kerültem, ösztöndíj keretén belül. Mint, ahogy említettem csupán fél év volt, de ennyi idő elég ahhoz, hogy az ember akklimatizálódjon a kultúrához, megszokja, hogy nem kell átváltani az árakat hazai valutába.

A finnek nagyon kedves emberek (bár picit zárkózottak), jól működő országot hoztak létre. Nagy a közbiztonság, a szociális rendszer jól kialakított. Infrastruktúrára sincs panasz, tökéletes autópályák, és néhol fűtött utak. :)

Aki Finnországba akar menni, fel kell készülnie, hogy minden elég drágácska. De a fizetések ehhez mérten elég magasak.

Nagyon szerettem ott élni, sok különleges dolgot láttam, és ez volt az első külföldi költözésem, szóval ez még jobban megfűszerezte az egészet.

finnorszag.JPG

…és fonákja

Azonban a helyiekkel beszélgetve kibuktak a problémák is. A rengeteg és csak egyre növekvő számú bevándorló elég nagy problémát jelent/jelentett az országban. A „jólelkű” szociális támogatási rendszerrel nagyon sok menekült és bevándorló visszaélt, így jutva akár komplett lakásokhoz, amikért potom pénzt kellett fizetni lakbérként.

Bár említettem a kimagasló közbiztonságot, mégis saját két szememmel láttam, ahogy egy tizenéves srác felszállva a buszra, még éppen az ajtó becsukódása előtt felkapta a kassza mellett tartott váltásra szánt fémpénz blokkot (gyanítom maximum néhány 100 euró értékű), és már csak a porfelhőt látta a buszsofőr a gyerek után. Még reagálni se volt ideje (sőt nekünk sem).

A kedves német egyetemisták szemrebbenés nélkül marokszámra lopták a boltok termékeit, hiszen a bejáratnál lévő csipogó csak legenda az üzletekben (vagy legalábbis akkoriban).

Kintlétemkor még jóval kevesebbet tudtam a világról (még most is van mit tanulni), nem tudtam jól megítélni a problémát. De most már jobban látom, hogy bár nekem nem tűnt súlyos társadalmi, gazdasági zűrnek, hiszen Magyarországon súlyosabbnak ítéltem a helyzetet, azonban később rájöttem, hogy az ország számára ezek legalább olyan súlyosak, mint, amilyenek a saját problémáink a mi országunknak. Csak épp a finnek másképp kezelik a helyzetet (sajnos nem tudom megítélni innen, hogy jobban-e vagy rosszabbul).

Nagyon szívesen visszamentem volna egyetem után élni, hogy választ kapjak kérdéseimre, de az élet úgy hozta, hogy Ausztriában kötöttem ki kicsivel több, mint egy évvel később.

Ausztria színe…

És jött az újabb élmény orgia. Az első három hónap borzasztó nehéz volt, hiszen a kiköltözésem - a körülmények és a döntéseim okán - meglehetősen spontán zajlott, így nem volt időm alaposabb tervezésre. Idegen voltam egy, mint később kiderült, nem is olyan idegen helyen.

Végül három hónap után, pont akkor, amikor a pénztárcámból készült az első molylepke kirepülni, kaptam munkát. Most elmondanám, hogy IT-ban utazom, szóval hamarjában találhattam volna állást, de hát a pályakezdők kicsit hátrányosabb helyzete nem köthető országhatárokhoz. És bár mindenféle állást megpályáztam, végül szakmában helyezkedtem el 2 hosszú évre.

ausztria_1.jpg

Mit is tudnék mondani az országról? Mivel Bécsben telepedtem meg, kicsit még Magyarországon éreztem magam. Talán sok magyar hang, és a kis távolság okán. Igencsak nagy magyar közösség alakult ki. Persze annyi extrával, hogy az életszínvonal itt magasabb, mint a magyar oldalon.

Az ország hihetetlenül jó tömegközlekedési rendszerrel van megáldva. Ahol eddig jártam, még sehol nem tapasztaltam ilyen jól működő rendszert. Tetszett, hogy a mozgólépcsőn mindenki besorol egy oldalra, hogy a gyorshajtóknak utat adnak, tetszett, hogy az ügyintézés gördülékenyen megy, minden jól ki van találva, és elég jól elektronizált.

A szociális támogatási rendszer megint csak kimagasló. A város szép, a vidék csodálatos. És körülbelül egy év alatt sikerült rengeteg magyar barátra szert tennem, és kivételes embereket tisztelhetek meg a személyükben. Egy kedves, figyelmes, flexibilis és nyitott mentalitás képviselőit.

Természetesen belefutottam a másik oldalba is, nem is egyszer, de nem igazán számított, hiszen egy jó ember is elég volt ahhoz, hogy ne lombozzon le a többi, esetleg gyökeresen más mentalitású honfitárs.

…és fonákja

De mint tudjuk, minden éremnek két oldala van, és ez Ausztriában sincs másképp (és gyanítom, nem tudunk eléggé nyugatra menni, hogy ezt meg tudjuk cáfolni).

Az országon belül Bécsre igaz leginkább, hogy a nemzetek egy hatalmas olvasztótégelyére kell gondolni, amikor a városról beszélünk. Ahogy az Európai Unió megnyitotta az országok kapuit, úgy a mindenféle nemzetek, mindenféle képzettségű, társadalmi beállítottságú képviselői elkezdtek beáramlani.

Magukkal vonva az amúgy jó közbiztonság romlását, az osztrák hazafiak ellenszenvét, hiszen a képzett, és kevésbé képzett munkaerő az ő helyeiket veszélyezteti. Nem beszélve a szociális rendszerre piócaként való tapadást. Nem számít, hogy magyar, vagy román, vagy akármilyen nemzet.

Ekkor már kezdett kirajzolódni, hogy na, lehet, hogy a fejlett országok ugyanabban a gyermekbetegségben szenvednek, amik persze valóban súlyos problémák.

És mégis azt mondom, hogy csodálatos ország, úgy gondoltam, és még most is gondolom, hogy ez egy hely, ahol egy életet le lehet élni. Van miből egzisztenciát építeni, van hol elkölteni a megkeresett pénzt, és talán alkalom is van rá. Bár azt hiszem elég sokat, és viszonylag stresszesen dolgoznak az emberek Ausztriában (de ez már csak szubjektívebb tapasztalat, és nem feltétlen a teljes valóság).

Sajnos az osztrák munkám nem volt a legjobb választás, és 2 év után egyszerűen bedobtam a törölközőt. Mivel még egy icipicit lángolt a szívemben lakozó kalandvágy tüze, így úgy éreztem, hogy ideje a látásmódomat kicsit még jobban kitágítani, hiszen minden bizonnyal van még mit rajta csiszolni.

Új-Zéland színe…

Így hát jött a friss tapasztalat, Új-Zéland. Ausztria után úgy éreztem, hogy ezt nehéz lenne tovább fokozni. Ez elég naiv kijelentés volt. Új-Zéland egy más kultúra, más világ kicsit nehéz összehasonlítani az európaival. Még annak ellenére is, hogy európai (oké, angol) gyarmat volt.

Hogy miért is? Az embereknek más az elképzelésük a stresszről, a világnézetük egyszerűen más. Általános szemlélet az „úgyis minden jó lesz, úgy is megoldódik”. Igen, magas az életszínvonal (bár a gépkocsipark nem ezt tükrözi). Az emberek boldogok, és szándékosan nem hangsúlyoztam ki az osztrák emberek boldogságát, mivel úgy érzem, amit itt tapasztalok az több mint amit Európában érzékeltem.

ujzeland.JPG

Az utak jó minőségűek, hasonlóan a fentebb említett országokhoz. Bár pont ma hallottam a rádióban, hogy szörnyű minőségűnek tartják a helyiek. :) Kinek mi a rossz…

A fizetések elég jók, talán az ár / fizetés arány Ausztriában és Finnországban jobb, de még mindig bőven az jólét kategóriája. (És itt le kell szögeznem, hogy bár sokféle szakmájú emberrel beszélgetek, az IT-szektor fizetéseire hivatkozok jórészt).

Ami igazán tetszik az a bürokrácia nagymértékű hiánya. Ami annyit tesz, hogy ha a korábbi országaimban könnyű volt az ügyintézés, akkor itt egyenesen nem is kell ügyintézni.

Ennek a legfontosabb alapköve, hogy a szónak még van némi értéke, és az emberekben elég nagy a bizalom. Teszem azt, bankügyintézéskor nem vittem személyi igazoló papírt, és csak annyit mondtam a nőnek, hogy „emlékszik rám? A múltkor itt jártam.”, és máris ment a tranzakció.

A telefonos bankkártyás fizetés teljesen hétköznapi itt. Otthon (azaz Európában) ezt el se tudtam volna képzelni, de lehetséges, hogy csak nem jártam még elég országban.

A természet leírhatatlan, képtelenség megfogalmazni azt a szépséget, ami itt várja az embert (ez igen erősen szubjektív, ám az összes ismerősöm, és turista ember, akivel összefutottam, osztja ezt a véleményt).

…és fonákja

És persze most jöhet az érem másik oldala. :) Itt is van bűnözés, gyilkosság, lopás. Vannak emberek, akik csak le akarnak húzni. De jóval pozitívabbak a statisztikák.

A házak hihetetlenül drágák, és cserébe egy papírházat kapsz, így hiába van télen 14 fok kint, hiszen bent is annyi. Rengeteg a nemzetközi ember... Oh, persze, hiszen az ország igazából bevándorlókból alakult ki. És ez önmagában hordozza azt a csodálatos tulajdonságot, amit úgy hívnak, tolerancia.

Ja, igen egy további „aprócska” bibi az országgal: a természet, azaz vulkánok, földrengések, árvizek, cunamik, túl erős UV sugárzás. Azt hiszem, ez sokat elmond. :)

Oldalakon át ecsetelhetném a pozitív és negatív külföldi tapasztalataimat, de szeretnék inkább egy hasonló leírást adni a magyarországi tapasztalataimról is.

És végül Magyarország

Mielőtt ez az utazó lavina elindult egy békés szegedi polgár voltam (Viharsarok a származási helyem), egy szerényke (minimálbér alatt) fizetéssel, és doktori tanulmánnyal.

Nem igazán tudtam félrerakni, de sose rimánkodtam, boldog voltam, amikor egy üveg olcsó borral kiültünk a barátaimmal a Tisza partjára, beszélgetni, vagy elmentünk a gátra bringázni. Sőt, hihetetlen élmény volt, ha eljutottunk a Bükkbe sátrazni.

magyarorszag.JPG

Magyarország a pusztáival, az aprócska fenyves dombjaival, és kígyózó folyóival, épp olyan csodálatos látványt nyújt, és ugyanolyan különleges romantikája van, mint egy 4000 méteres csúcsnak Ausztriában, vagy egy 200 méter magas sziklaszirtnek, Új-Zéland óceán mosta partján.

A barátaimat és szüleimet kedves és jóságos embereknek tartom. És miután elhagytam az országot, még jobban elkezdtem értékelni az ország szépségeit és az ott élő embereket.

Budapest fénypompás esti panorámáját, hihetetlen éjszakai életét, amihez foghatót eddig nem nagyon találtam. Persze az éjszakai buszon nem utaztam nyugodtan, sőt vannak helyek, ahol nem éreztem magam biztonságban.

Illetve valóban sokkal rosszabb a gazdasági helyzet (kedves szüleim igás élete erre a legjobb bizonyíték), mint máshol, ahol éltem. De a problémák ugyanolyan jellegűek, csak más a gazdasági nagyságrendjük, mint ahogy az országok gazdasága is más nagyságrendű.

Minden alkalommal, amikor hazautaztam, jó volt látni, hogy azért az emberek is változnak otthon, még ha lassan is, de pozitív irányba. Valószínűleg furán hangzik, de én szívesen hazamennék (nem csak Európába, hanem Magyarországra is), aminek talán lassan el is jön az ideje.

Szerényke kis leírásommal pusztán azt akartam megmutatni, hogy semmi sem fekete-fehér. A világ tele van csodálatos helyekkel, de mindenütt ott leselkednek a veszélyek és bajok is. Mindenütt vannak és lesznek „rossz” emberek, de vannak barátaink, és családtagjaink, akik ékes bizonyítékai annak, hogy „jók” is vannak.

Pusztán az adott helyhez, és emberekhez és persze saját magamhoz való hozzáállásomon múlik / múlott, hogy talpon maradok-e és jól érzem-e magam, és ez Magyarországon se volt másképp.

Valószínűleg a leírásból nem teljesen tiszta, de minden költözés sok munkával járt, és sokat kellett, sőt rengeteget kellett tenni (hogy úgy mondjam, volt egy-két hidegzuhany is), ahhoz, hogy oda jussak ahova jutottam és megéljem mindazt, amit megéltem eddigi rövidke kalandozásom során. Mindenkinek hasonlóan kemény munkát, és utána hasonlóan szép életet kívánok!”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria Finnország Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr467571300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.25. 07:08:04

Ez (is) belefért volna a pályázati írások közé.
Nyomtam volna egy "lájkot".
:)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.06.25. 07:10:45

szuper cikk! az erem ket oldala! koszonjuk, tobb ilyet a HA-ra :)

pappito · http://pappito.com 2015.06.25. 07:53:17

"A telefonos bankkártyás fizetés teljesen hétköznapi itt. Otthon (azaz Európában) ezt el se tudtam volna képzelni"

seconded, ez nekem is nagy kultúrsokk volt.

"A házak hihetetlenül drágák, és cserébe egy papírházat kapsz, így hiába van télen 14 fok kint, hiszen bent is annyi."

A házak tényleg elég drágák. Illetve a pontosabb megfogalmazás, hogy kurva drágák.

Papírházak? Érdekes módon a miénkben 21-22 fok van most télen (annyira van állítva a fűtés)

"Rengeteg a nemzetközi ember... " - ha ez olyan csodálatos, akkor miért a fonákságoknál írja a szerző?

amúgy jó volt olvasni, meg jót tesz, ha minél többet lát az enber amúgy is.

Ha jön a szerző, megmondhatná, hogy melyik NZ településen tengeti.

pasztasuta 2015.06.25. 08:19:19

Tetszik a hozzaallasa, az eletkedve, a talpraesettsege. Jol indul a napom, koszi Peter!

LittleG (uk) 2015.06.25. 08:34:02

Tetszik gombot minden poszt ala!

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 08:41:13

Ez miert nem a palyazatra erkezett??

Tetszik gomb.

adg 2015.06.25. 09:01:29

Na vegre egy rendes poszt a palyazatra.
Jo volt olvasni, kimaradtak a szokasos lozungok, nem minden szar mon es minden tok jo mashol, nincs turorudi, sem fenekig kolbasz.

Olvastam volna meg.

-----------
Telefonos fizetes?? Haha. Iskolaba a gazdasagis elkeri a bankkartya adatait (ez mondjuk a baratomeknal volt, nem nalunk), hogy amikor valami apro fizetnivalo van, akkor ne kelljen a szuloket haborgatni. Csak egyszeruen leveszi a kartyarol, oszt annyi.
Multkor autoszerelonel nem tudtam fizetni, mert valami halozati hiba volt. O is csak siman felirta a kartyat, kezembe nyomta a kocsikulcsot, aztan hello. Par nap mulva levette a szamlarol. Kicsit be voltam szarva, hogy esetleg tobbet vesz le, vagy meg valamennyit, stb, de nem.
Erdekesek.

Koszi az irast, jo volt nagyon.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.06.25. 09:05:54

ITvel itthon is jól élhetsz, ha valami keresett szakterületed van.

Golf2 2015.06.25. 09:09:19

Tökéletes,le a kupakkal!

CuriousKiwiologist · http://curiouskiwiologist.blogspot.co.nz/ 2015.06.25. 09:09:19

@pappito: Lassan másfél éve Aucklandben. És azt hiszem egy közös bécsi ismerős folytán, nekem már volt szerencsém a kedves pároddal találkozni karácsonykor. :)

Egyébként rossz helyre pozicionáltam a nemzetköziséget talán az új-zélandi résznél. Én nagyon örülök, hogy ilyen sokrétű, és inkább pozitív dolog. Szóval fogalmazási hiba, bocsi.

Nálam is annyi a hőmérséklet, amennyire állítom. :) És ha véletlen lekapcsolom, akkor hamarjában felveszi a külső hőmérsékletet. :)

kardio1 2015.06.25. 09:10:15

Most bezzeg nem lehet szavazni :-(

tableno 2015.06.25. 09:18:28

Jó írás volt. A régi határátkelős posztokat idézte.

Mme.Brioche 2015.06.25. 09:27:29

"Igen, magas az életszínvonal (bár a gépkocsipark nem ezt tükrözi)."

Ezt sokszor hallom magyaroktól, hogy rá-rácsodákoznak egyes gazdag országokra, hogy mennyire nem menő autókkal járnak az emberek, pedig jómódúak. Szerintem meg pont az mutatja a stabil jómódot, hogy az utak jók, az autók viszont túlnyomórészt nem csilivili státusszimbólum szuperjárgányok, mert ez azt jelenti, hogy képesek a helyén kezelni az autókérdést: egy hasznos eszköz, amihez viszonylag könnyű hozzájutni. Nem érzik hogy kompenzálniuk kéne. Amíg a kocsi elvisz a-ból b-be, addig nincs mit agyalni rajta. :-)

DieNanny CH 2015.06.25. 09:35:59

Nagyon tetszett. Ez a színe-fonákja -stílus bejön.
Köszi.

Golf2 2015.06.25. 09:38:01

jóval pozitívabbak a statisztikák.
Tehát a bibi a buksikban van.Álmaimban irány kiwiland a paradicsom,Itt úgyis drága már a földi.

qkuc 2015.06.25. 09:51:38

@brioche (FR): Ezt kocsifetisizmust sosem értettem, :D.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 09:55:56

@adg [Au, Darwin]:

aztán ha európába jöttök, úgy jártok ezzel a bizalommal,
mint én a reggeli kávémmal. ma reggel nekem kellett csinálnom, és roppant szar lett. tegnap meg egy ügyfél előtt kellett megkérdeznem az emberemet, mennyi mézet tegyek a teámba:)

szóval csak óvatosan:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 09:56:33

@tableno: akkor ma végre leszel köztünk kicsit?

wuaaa 2015.06.25. 10:17:02

@~~Babette~~: Szerintem a te szar kávéd is jobb lehetett attól, amit minden norvég munkahelyen tömegesen isznak. Brrrrr... (de azért egy bögrével már megittam)

Golf2 2015.06.25. 10:20:09

@brioche (FR): a gépkocsipark nem ezt tükrözi
De itt az a nóta megy hogy viritsd a lóvét,virítom,meg az hogy tükröm tükröm puccos tükröm...

Bluely 2015.06.25. 10:20:09

Ezt szívesen olvastam volna még tovább, nagyon tetszett.

tableno 2015.06.25. 10:22:25

@~~Babette~~: Ezt hogy érted? Tegnap is voltam, nem? Azért jól esik, hogy hiányzom! :)

Hari Seldon 2 2015.06.25. 10:22:26

Nem olvastam a kommenteket, de ha még nem szólt volna Birca, Ausztriában nincs 4000 métert elérő csúcs.

"Magyarország a pusztáival, az aprócska fenyves dombjaival, és kígyózó folyóival, épp olyan csodálatos látványt nyújt, és ugyanolyan különleges romantikája van, mint egy 4000 méteres csúcsnak Ausztriában"

2015.06.25. 10:26:04

Hinnye, ez tokeletes poszt volt a hajnali hutohideg tejfolos nokedli elfogyasztasahoz :D amugymeg hajra kedves poszter! :)

tableno 2015.06.25. 10:27:07

@brioche (FR): Na ja. Én is olyan kocsival járok, amibe Magyarországon tisztességes sznob bele nem ülne... :)

2015.06.25. 10:33:57

Tetszett!

Egy eszrevetel az Ausztria reszhez: "Bár azt hiszem elég sokat, és viszonylag stresszesen dolgoznak az emberek Ausztriában (de ez már csak szubjektívebb tapasztalat, és nem feltétlen a teljes valóság)."

Nekem pont ellentetes a tapasztalatom. Mindenki tok komolyan veszi a dolgat, de egyaltalan nem stresszeli tul: feladat van, el kell vegezni, ami ma belefer, azt ma, ami ma nem, azt holnapra marad. A munkaido szent, amikor az lejar, csak akkor maradnak bent, ha szo szerint eg az epulet es oltani kell, a tulora nem jellemzo. Ha megis van, akkor eldontheted, hogy lecsusztatod vagy kifizetik. De en is csak egy cegnel dolgoztam/dolgozom, szoval nagyon szeles tapasztalatom nekem sincs. De nalunk ez van.

soad1221 2015.06.25. 10:41:33

folytatást lehet kérni?

2015.06.25. 10:42:42

@Hari Seldon 2:

Jogos. A Grossglockner 3798 m, legalabbis jelenleg ez a hivatalos allaspont, van aki 1-2 meterrel le-fel vitatja ezt. Viszont gyonyoru hely, aki teheti menjel el arrafele! Egyebkent meg a monarchia alatt sem volt 4000-es csucsunk, akkoriban az Ortler volt a legmagasabb, az is "csak" 3905 meter. Ma mar Del-Tirol. (Direkt nem irom, hogy Olaszorszag, mert a Del-Tirol le-Olaszorszagozasaert meg a legjobbindulatu hegyi zergevadasz is azonnal csoretolt errefele... :))

2015.06.25. 10:54:13

Reggeli tartomanyi helyi hirek a burgenlandi radioban, osszesen negy, amibol ketto magyar vonatkozasu: magyar betorot fogtak a rendorok Schattendorfban, es magyar betorot fogtak a rendorok Pinkafeldben. :( Komolyan kell ez nekunk? :(

Csodabogár 2015.06.25. 10:56:17

Pont most írtam, hogy nem tzudok kommenteleni, de megjavult a dolog.
A mai poszt magasan kiemelkedően jó. Kár olyasmint akadékoskodni, hogy Ausztriában nincs 4000 m. magas hegy. Van elég sok elég magas, kit érdekel pontosan?

Finnek fonákjánál még megemlíteném az iszonyatos alkoholizmusukat. Nem hinném, hogy mostanára elmult volna.

Mr Long 2015.06.25. 11:03:17

@wuaaa [nor]: A francia csavo egy 4 decis bogrebe tesz egy teaskanal instant kavel, meg negy cukrot, raont 2 deci forro vizet, majd hideg csapvizzel teletolti a bogret..

soad1221 2015.06.25. 11:05:25

@Ödenburger [Hu/At]: nem kell...
de kétlem, hogy azok akik bárhová is betörnek, az országimázson agyalnának egy percet is... :)

wuaaa 2015.06.25. 11:11:33

@Mr Long (lassan exhataratkelo): Kemény.. erre mondják h delikatesse? :D

CuriousKiwiologist · http://curiouskiwiologist.blogspot.co.nz/ 2015.06.25. 11:15:33

@LittleG (uk): Igen, hiányszakmával jöttem ki. És igazából, a felfedezés vágya hozott ilyen messzire. Túl sok jót hallottam erről az országról, ahhoz, hogy kihagyjam.

@Hari Seldon 2: Igazad van. Csak kerekítettem a GG magasságát. Nem a számadaton volt a lényeg. :)

Amúgy nem igazán tudom, mi volt ez a pályázat, csak a blogposztokat olvasom néha, és úgy gondoltam, írok már én is a tapasztalatokról.

2015.06.25. 11:15:33

@tanato: jaj ez tul magas labda, marmint volt mar ilyen, hogy jonnek az oroszok:) :) :) de amugy viccet felreteve Becsben beszelgettunk egy helyes oslakos nenivel, aki nagyon kedves volt, mig az orosz turistak szoba nem kerultek. Szerinte miattuk megy fel mindennek annyira az ara, mert az oroszok sokat koltenek es ez kihatassal van a kereskedok viselkedesere.

Mr Long 2015.06.25. 11:21:46

@wuaaa [nor]: En csak undoritonak mondom. Meg az angol kavenal is rosszabb (mondjuk ezt csak lattam, nem kostoltam), pedig az sem kutya...

tableno 2015.06.25. 11:22:31

@~~Babette~~: szinte minden posztot elolvasok, de csak akkor kommentelek, ha van érdemi mondanivalóm. A szokásos, százezerszer lejátszott vitákból igyekszem már kimaradni.

Pernilla 2015.06.25. 11:35:05

@Ödenburger [Hu/At]: +1, szorol-szora ugyanezt tudnam irni a munkahelyemröl. De nekem is ez az egyetlen tapasztalatom Becsben, szoval lehet hogy csak pont szerencsenk volt :D

Viszont a bekezdes elsö felevel teljesen egyetertek Ausztriarol:
"És mégis azt mondom, hogy csodálatos ország, úgy gondoltam, és még most is gondolom, hogy ez egy hely, ahol egy életet le lehet élni. Van miből egzisztenciát építeni, van hol elkölteni a megkeresett pénzt, és talán alkalom is van rá."
En is igy erzek valahogy. Es en meg kalandvagyo sem vagyok különösebben, ugyhogy nagy esely van ra, hogy nem fogok innen tovabballni. Aztan majd meglatjuk, meg viszonylag fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyesmit elöre kinyilatkoztassak :-D

P.Elliot 2015.06.25. 12:07:39

@Csodabogár: Mibol adodik a finnek alkoholizmusa? A hosszu tel? A hideg?
Esetleg unalom?

nyuszigonosz 2015.06.25. 12:15:55

@Hari Seldon 2: A Großglockner a 3.798 méterével már majdnem ott van. :-)

A mai poszt tetszik, kár, hogy pont ilyenkor nem lehet gombot nyomni.

Golf2 2015.06.25. 12:38:57

@nyuszigonosz(D): nem lehet gombot nyomni
Gombozni holnap lehet

adg 2015.06.25. 12:44:19

A palyazatos irasokat nem lehetne mondjuk otosevel leadni? Vagy egyszerre a maradekot mind?
Es akkor a felszabadulo napokra lehetne ilyen fasza kis posztokat tenni, mint a mostani.

Szavazzuk meg. :)

Kendall 2015.06.25. 12:44:25

Egy rokonom Maléves volt, beutazta a világot. De azt mondja, csakis Európa, azon belül is Ausztria a málnás! :)

2015.06.25. 12:48:17

Nekem is tetszett, csak igy, hogy ilyen sok orszagrol irt, feluletes lett az egyes orszagokrol, persze a lenyeg atjott, de mindharomrol olvastam volna meg tobbet :)

@pappito: Nemcsak, hogy papirhaz, de nem koltenek felujitasra, es a kertvarost is kihagyta a posztolo! :D

pappito · http://pappito.com 2015.06.25. 12:52:03

@CuriousKiwiologist: "És azt hiszem egy közös bécsi ismerős folytán, nekem már volt szerencsém a kedves pároddal találkozni karácsonykor. :)"

ahhá, lecsekkoltam a sztoridat őnagyságával és minden összevág :)

Csodabogár 2015.06.25. 12:53:09

@P.Elliot: Nem tudom, de skandináviára az alkoholizmus elég jellemző. Hosszű sötét tél biztos megteszi a hatását. Amelett többnyire otthon isznak titokban.
Helsinki élményem, hogy péntek este, nyári világos időben, a város este 9-kor tele volt holtrészeg emberekkel. Kérdeztem a szálloda portán, hogy valami ünnep van-e? De nem volt. Ott élő ismerős szerint ez minden hétvégén így van és ő még azt is megfigyelte, hogy éjjel 3-4 közt autókkal szedik össze az utcán elalélt alkoholistákat. Ez persze régi élmény, de nem hinném, hogy sokat változott volna azóta.

Csodabogár 2015.06.25. 12:54:21

@Mr Long (lassan exhataratkelo): Szerintem az amerikai kávé vezet magasan moslék izben, amit kévénak árulnak.

nyuszigonosz 2015.06.25. 13:01:16

@Golf2: Amikor gombozni lehet, akkor ritkán érdemes. :-(

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.06.25. 13:01:37

Elbukott az illegális migránsok kvótarendszerben való elosztása az EU tagállamai között. Nem is bocsátják szavazásra a javaslatot.

2015.06.25. 13:04:37

@Csodabogár: En egyszer hallottam ezt oroszoktol, hogy a finnek szerintuk tulsagosan is alkoholistak. Tehat megegyszer: az OROSZOK szerint a finnek tul sokat isznak. :D Na. Addig nem tudtam, hogy van ilyen, de ugy latszik van.

wuaaa 2015.06.25. 13:06:29

@Csodabogár: @P.Elliot: Húú, jó téma... tudnák mesélni... :D Nem tudom, hogy az alkoholista megfelelő kifejezés-e, mert nem isznak minden nap, csak alkalomadtán, de tény, hogy intenzíven keresik az alkalmakat. De hétfőtől péntekig egészségesen élnek, futnak, bicikliznek, párolt brokkolit esznek meg halat, aztán hétvégén jól odab.cnak az egészséges életmódnak.

wuaaa 2015.06.25. 13:09:05

...aztán lehet, hogy a finnek minden nap isznak.. :)

Mr Long 2015.06.25. 13:09:27

Off
Kollegam harom hete latogatja a gp-t fulfajassal es nyaki nyirokcsomo duzzanattal.A harmadik antibiotikum kura elott azt mondja neki a doki, hogy ha ez s hasznal, akkor virus a baj... Persze az A&E is csak annyit mondott neki, hogy ha nem esik ossze, akkor menjen a gp-hez.

fhdgy 2015.06.25. 13:16:30

@mojyo: Hofi is megmondta, az élet olyan mint a motor. Be kell rugni, különben nem megy.

Ha a finnek annyit isznak, akkor mikor dolgoznak? Pedig biztos, hogy dolgoznak, hisz gazdag országuk van. Lehet, hogy nekünk is többet kellene inni?

Ha annyit isznak, akkor hogyhogy nem butulnak el? Úgy néz ki, hogy nálunk is okosabbak. Lehet, hogy nekünk is többet kellene inni?

Golf2 2015.06.25. 13:17:35

@nyuszigonosz(D): Amikor gombozni lehet
Én ma még nyomhatom eleget a hetes buszon...

CuriousKiwiologist · http://curiouskiwiologist.blogspot.co.nz/ 2015.06.25. 13:17:35

@wuaaa [nor]:
Szerintem ez is része a finn romantikának (még ha kicsit elszomorító is).

Volt, hogy én is láttam kerítésen meztelenül csimpaszkodó részeg fiatalembert... -5 fokban.
A őszi és tél eleji időszakban voltam kinn. Szerintem megszokható a korai sötétedés, de mindenképpen kreatívkodni kell, hogy ne ragadjon otthon az ember, mert az tényleg nem tesz jót.

Északon még rosszabb a helyzet. Rovaniemi-ben például fél 12 magasságában kezdett igazán kivilágosodni (azaz éppen megláttuk a horizonton a napot), majd 2 körül már le is tűnt a látót térből. Szegény Mikulás... kész csoda hogy nem lesz depressziós a karácsonyi szezon után, amikor már nincs semmi dolga.

2015.06.25. 13:21:44

@fhdgy: Hat ez jo kerdes, szerintem van egy ilyen tarsadalmi egyezmenyuk, hogy magas adot fizetnek, es abbol alljak az alkohol okozta karokat. :D De hogy hogyan tudnak dolgozni is, az jo kerdes, lehet van valami titkos receptjuk a masnapossag ellen :D

P.Elliot 2015.06.25. 13:35:58

@Csodabogár: Ilyenkor az@wuaaa [nor]: Hat meselj....ez is erdekes tema, sajnos hogy el kell mennem de majd visszaolvasok...

pappito · http://pappito.com 2015.06.25. 13:50:31

@wuaaa [nor]: pedig valami rendszerük is van a finneknek (a drága pián kívül) hogy ha túl sok piát veszel a piaboltban, akkor kijönnek a szocmunkások vagy valami ilyesmi. legalábbis anno a finntanárnőm valami ilyesmit mesélt

meg azt, hogy a vámmentes hajón amire hétvégi programként mennek a finnek, hányástakarításonként fizettek bónuszt :(

wuaaa 2015.06.25. 13:54:40

@P.Elliot: Nem, nem..itt nem fogunk malackodni.. :D

@pappito: Hányástakarítás-bónusz itt is van azokon a helyeken, ahol esélyes a dolog. Hallottam már róla én is...

2015.06.25. 13:59:46

Hanyastakaritobonusz? Mennyi az, es mikor lehet kezdeni? :D

Golf2 2015.06.25. 14:03:12

@mojyo: titkos receptjuk a masnapossag ellen
Szauna-merülés-még aznap elszenderülés.

wuaaa 2015.06.25. 14:10:23

@mojyo: Abból azért nem élnél meg. Az órabérhez számolják hozzá, fix összeg per hányás. Itt a reptéren meg repcsiretyószippantóautókiürítésbónusz is van, kompenzációképpen azért, amit olyankor látsz, hallasz, érzel. Talán 200 korona alkalmanként, 2 perc meló lehet kb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.25. 14:11:48

"A posztoló hazudik.
Addig olvastam hogy Ausztriában 4000 méteres hegy.
Ausztriában nincs 4000 méteres hegy. Megmértem.
Hazudik."

:)))))))))))))))))))))))))

qkuc 2015.06.25. 14:17:32

@P.Elliot: A hideg és hosszú télben nemcsak inni lehet ... Már ha jól emlékszem ....

:D

2015.06.25. 14:18:08

@Golf2: Aaaha! Mar ertem. Erre nem is gondoltam.

@wuaaa [nor]: 200 korona 2 percert? Abbol mit lehet ott venni? Ott amugy nincsenek csavaros eszu magyarvallalkozok, akik romlott tojassal es savanyuuborkaval mixelik a szalmonellas majkremes vodkat, hogy minel tobbet lehessen kaszalni ezen a fix osszeg per hanyas rendszeren? :D

Herr Géza 2015.06.25. 14:27:09

Nem sok mindent tudok kezdeni ezzel a poszttal. Mindenhol van jó meg rossz oldal is... Ez most újdonság? A mínusznál mindig szerepel a "túl sokféle ember" , a gonosz bevándorlók/menekültek/vendégmunkások..... Mondja ezt egy bevándorló/vendégmunkás/gazdasági menekült. Mellesleg akit ez zavar, az maradjon a viharsarokban, arrafelé még egy darabig nem fognak tömörülni a gazdasági menekültek.

wuaaa 2015.06.25. 14:27:16

@mojyo: :DD ilyenekről még nem hallottam itt..

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 14:33:33

@diggerdriver: igen, néha mindig csak mások hazudnak.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.06.25. 15:07:44

remek poszt, nem is túl terjedelmes - simán részt vehetne a versenyben.

egyetlen megjegyzést kifogásolok és azt roppantul:
"Nem beszélve a szociális rendszerre piócaként való tapadást. Nem számít, hogy magyar, vagy román, vagy akármilyen nemzet."

kár látni, hogy elvileg rendes képzést és világlátást kapó emberek is simán belecsúsznak az általánosítás és kirekesztés magyar csapdájába. ha már van eszed, használd is!

pasztasuta 2015.06.25. 15:28:13

@mojyo: off: a multkori focis dologhoz: a Fiorentina drukkerek megvilagositottak, hogy forditva van, mint ahogy tudtam: a Fiorentina utalja a Juvet az ezereves multbeli serelmek miatt, es a baratsaga a Torinoval gyakorlatilag ezen a kozos erzelmen alapszik.

Szoval: nem azert utalja mert a baratjaval szolidarit, hanem azert baratkozik mert akkor ketten utalhatjak. Vili, nem? :D

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 16:26:38

@pasztasuta:
ld "ellenségem ellensége a barátom"

bpetya75 2015.06.25. 17:07:05

@Csodabogár:

Öcskös mesélte, hogy tavaly novemberben Helsinkiben a napsütötte órák száma 13 volt. Egész hónapban! Nem csoda, hogy néha resetelnek egy nagyot ;-)

2015.06.25. 17:10:56

@pasztasuta: Ooo... Amit elotte irtal, en azt is igy ertelmeztem, ugyhogy tok vilagos :D A kozos utalat az egy nagyon eros kohezios ero amugy, sok rivalis klub csinalja ezt, sot, orszagok is: Skociaban peldaul lehet kapni olyan focis polokat a turistaboltokban, amikre nem az van irva, h "Hajra Skocia", hanem, hogy "Barki, csak Anglia ne!" :D Azt, hogy a spanyolok is csinaljak ugyanezt a portugalokkal csak hallottam de meg nem lattam. :D

macamuca [IHUN] 2015.06.25. 18:30:06

@fhdgy:
En tegnap mar kérdeztem golf-ot, hogy iszik rendesen??......

macamuca [IHUN] 2015.06.25. 18:30:53

A posztra meg nyomtam egy naaaagy tetszik -et.

fhdgy 2015.06.25. 18:37:36

@macamuca [IHUN]: Lehet, hogy iszik ő rendesen, csak még messze van a finnektől!

Egy történet: hajdanán az egyik falu lakói bemószerolták a járásbírónál a saját bírójukat ( akkor még nem polgármesterek voltak ), azzal, hogy nekik nem kell olyan bíró, aki állandóan iszik.

A járásbíró magához rendelte a falubírót és megkérdezte, hogy igaz-e a vád!

Á, instállom, nem igaz, csak leteszem, meg felveszem, közben nem iszom!

Jól van, bíró úr, a vád ejtve!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.06.25. 19:12:46

@pappito: "A telefonos bankkártyás fizetés teljesen hétköznapi itt. Otthon (azaz Európában) ezt el se tudtam volna képzelni"

Arra gondoltok, ugye, amikor telefonon fizetsz, es csak bemondod a kartyad szamat, lejaratat stb? Ez nalunk is eleg bevett szokas :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.25. 19:51:48

@~~Babette~~:
Na most képzeld el...
Az egész mű dramaturgiai csúcspontja 4ezer méteres hegycsúcs.
Erre van kihegyezve a történet ez a drámai esszenciája.
Erre kiderül hogy hazugság az egész. Drága Babette kérem ne bagatellizáljuk a problémát.
Messzemenő következményekkel járt a hazugság leleplezése. A gyerekem megállt a növésben, az ausztriai marháknak elapadt a teje, az osztrák GDP zuhan, a Magna-Steyr részvényei bedőltek.
Stilisztikai szempontból megvizsgálva a dolgot rögtön rájövünk hogy mi a különbség.

"Magyarország a pusztáival, az aprócska fenyves dombjaival, és kígyózó folyóival, épp olyan csodálatos látványt nyújt, és ugyanolyan különleges romantikája van, mint egy 4000 méteres csúcsnak Ausztriában"

"Magyarország a pusztáival, az aprócska fenyves dombjaival, és kígyózó folyóival, épp olyan csodálatos látványt nyújt, és ugyanolyan különleges romantikája van, mint egy 3798 méteres csúcsnak Ausztriában"

A vak is látja hogy a föld lett kiforgatva sarkaiból. Új szelek virradnak ránk barátaim.

Ezentúl nem lehet leírni hogy:
"Magyarország a pusztáival, az aprócska fenyves dombjaival, és kígyózó folyóival,"

Mennyivel szebben hangzik hogy:

"Magyarország a pusztáival, melyeknek összterülete 14356 négyzetkilométer és 17886hektár az aprócska fenyves dombjaival, amiből a legmagasabb a Pilisi Lófingató 289 méterrel és a fenyők átlagmagassága 28méter 56centiméter és kígyózó folyóival amiknek összhosszúsága 5643méter 45centiméter,"

Ugye hogy mennyivel másabb a tiszta beszéd. A mondatok dallama szinte beleeszi magát a fülünkbe.

Feleim! Magyarok!
Küzdjünk a hazugság ellen.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

M. Péter 2015.06.25. 20:17:16

@Ödenburger [Hu/At]: A betörőket szerintem nem zavarja, hogy miattuk romlik a magyarok és Magyarország megítélése.

pasztasuta 2015.06.25. 20:35:01

@mojyo: lol :D
btw sport, ma itt hivatalosan megszavazták, hogy Rómát jelölik a 2024-es olimpia színhelyének. Eddig aszittem csak viccelnek, de nem, teljesen komoly, szegény szegény Itália..

csoffadtkutya 2015.06.25. 20:41:01

@CuriousKiwiologist: akkor én most mit mondjak a mi kis -22 celsiusunkkal odakint?? :D ...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.25. 20:53:31

Dani megszuletett ma hajnalban, jol vagyunk :-) bocs a cikket nem olvastam ;-)

33621 2015.06.25. 20:55:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Nagy gratuláció!
Sok tejet és egészséget a továbbiakban mindkettőtöknek! :-)

fhdgy 2015.06.25. 21:01:27

@Dragonlady (Bp, Hun): Gratulálok! Sok boldogságot!

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 21:03:58

@diggerdriver:

Hat baszodalassan*, en most leteszem a gepet, ennel jobb ugyse jon:DDDD

*urino off:-)

Golf2 2015.06.25. 21:41:21

@macamuca [IHUN]:
Jelenleg gyògyegér kúrán vagyok,Mira,Hunyadi,Unicum.

Golf2 2015.06.25. 21:41:22

@csoffadtkutya: -22!? Melyik bolygòn vagy?

Giddy Lamb 2015.06.25. 21:53:14

@Dragonlady (Bp, Hun): Hűha! Egészséget és boldogságot kívánok Nektek!
(Karinthy is ma született:))

SzZoole 2015.06.25. 22:10:22

@Giddy Lamb: "Karinthy is ma született:))"
Pontositsuk,mert igy valotlan.Egesz pontosan 1887 junius 25.-en,128 eve pont ugyan ezen a napon szuletett.
Igy helyes:)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 22:13:02

@Zoole[uk]: valotlan? ezt a szot akartad hasznalni biztosan? :D

macamuca [IHUN] 2015.06.25. 22:14:08

@Dragonlady (Bp, Hun):
Sok-sok egeszseget a boldogság mellé mindkettőtöknek

macamuca [IHUN] 2015.06.25. 22:15:32

@Golf2:
Ebben a sorrendben?
Mert akkor nincs hiba: az uccsó korty mindent helyrehoz

SzZoole 2015.06.25. 22:18:51

@~~Babette~~: Igen valotlan,mert nem ma szuletett,ha meg is helytelunul irtam,legyszives pontosits,koszi:)
Ne varj sokat egy magamfajta 6 elemis sofortol:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.25. 22:22:53

@Zoole[uk]: hat vannak álláspontok, amelyek szerint ez hazugság. azellen meg kuzdunk, mint a diszno.

2015.06.25. 22:26:00

@Dragonlady (Bp, Hun): Jaj de jo, gratulalok enis, sok boldogsagot :)

2015.06.25. 22:29:56

@Golf2: Ez engem is erdekel, valaszt kerunk szepen, hol van most epp -22 fok?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.25. 22:34:25

@macamuca [IHUN]:
Azért én az előző kettőt nem erőltetném:)))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.25. 22:35:30

@~~Babette~~:
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Bredpitt Monika 2015.06.25. 22:37:42

Nagyon szimpatikus poszt volt. Nagyon szepen koszonjuk. Kifejezetten jolesett . Varjuk hogy hazagyere, de ha nem akkor sok sikert akarhol is jarsz.

Uj Zelandrol az jutott eszembe, hogy talalkoztam egy amerikai ferfival (Magyar feleseggel) a Mediamarktban dvd t valogattak, halottam mirol beszelnek rakerdeztem, hogy amerikai e. Azt mondta igen, de soha nem akar az USAban elni. Elmentek Uj Zelandra es az mentette meg az eletuket, hogy bicikli turan voltak, amikor jott az a nagy foldrenges (melyik evben is volt?) . A hazuk teljesen tonkrement, nem maradt semmilyuk es eljottek. Kerdeztem merre tartanak, azt mondtak Belgium az uticel.

Azert en elnek ott egy darabig (most talan nem jon nagy foldrenges egy darabig).

Bredpitt Monika 2015.06.25. 22:42:17

@Dragonlady (Bp, Hun): Pont tegnap este gondoltam rad, vajon mikor fogsz szulni. Akkor elvezd a kis uj jovevenyt. Eltart egy darabig amig az ember felfogja, hogy ez a kis idegen hozza tartozik. Ures kozhelynek hangzik, de nincs ehhez foghato erzes. Gratulalok !!!!
Dani, udvozlegy az uj eletedben !!!!

Határátkelő 2015.06.25. 22:55:54

@Dragonlady (Bp, Hun): Gratulálok Danihoz! Jó egészséget mamának és babának!

SzZoole 2015.06.25. 23:10:44

@Határátkelő: nem tudom biztosan,de talan a "kis sarkanyfi"az elso HA.-s baba az aktív kommentelők közt,nem?
Ezért járna neki egy HA. logos rugdalozo vagy rekli vagy akármi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.25. 23:12:36

@Dragonlady (Bp, Hun):
Gratulálok és nagyon sok egészséget, boldogságot kívánok nektek.

pappito · http://pappito.com 2015.06.25. 23:15:23

@Zsuzsi65: én szívesen elhiszem, hogy ez nálatok bevett szokás, én ilyet nem csináltam sose Mo-n, sőt egyáltalán, vigyáztam a hitelkártyámra, mint a fene, nem diktáltam be a számát senkinek a telefonba

pappito · http://pappito.com 2015.06.25. 23:24:36

@mojyo: NZ déli sziget közepéről ír csoffadtkutya
persze nem tudom hogy tud gépelni -22ben

kardio1 2015.06.25. 23:38:25

@Dragonlady (Bp, Hun): Köszönöm a jo hirt! Sok boldogsàgot! Es tudd: kis gyerek - kis gond, nagy gyerek - nagy gond. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.06.25. 23:51:22

@pappito: Ez a kartya-dolog tenyleg erdekes. Ahogy tapasztaltam, itt sokkal nagyobb a bizalom ilyen teren. Hogy ez a nagyobb biztonsagnak, vagy masnak koszonheto-e, nem tudom. Az biztos, hogy Mo-n (legalabbis nalunk csaladi korben) sokkal jobban felnek, igy ovatosabbak kartya hasznalat teren...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.06.25. 23:54:41

Dragonlady-nek tenyleg kellene kuldeni egy HA logos baby ajandekot, hiszen szinte csaladtagkent szoritottunk neki itt paran, es adtuk a kert/keretlen tanacsokat ;)
Sok-sok oromet, es persze turelmet, meg pihenest igy az elso idokben...:)

P.Elliot 2015.06.26. 04:54:13

@Dragonlady (Bp, Hun): Gratulalok, hosszu boldog eletet kivanok a kisbabanak, neked meg hogy legyen benne sok oromed.
Probalj beallni arra az eletmodra hogy akkor pihenj, erd utol magadat alvasban amikor o is alszik, akkor nem leszel allandoan holtfaradt mert az elso honapok nem lesznek tul konnyuek.
Milyen erzes volt eloszor latni? Irj errol majd...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.26. 05:21:39

Koszonom mindenknek a jokivansagokat :-)

tanato 2015.06.26. 07:58:04

@Zoole[uk]: Nem, nem, már jó-néhány baba született az aktív kommentelők között az eltelt 4 év óta.

SzZoole 2015.06.26. 08:10:05

@tanato: lehet doki,csak en nem emlekszem ra,tudod az agymutetem

tanato 2015.06.26. 08:23:09

@Zoole[uk]: Kacce,Mommo ,nem tudom Tildy hogy áll,de van akinek már kettő is született,csak nem akarja itt közölni.Hirtelen ezek jutottak eszembe.Majdnem 4 éve megy ám már a blog.Persze a közönség állandó átalakulásban van,de vannak azért akik elejétől fogva rajta vannak.

tanato 2015.06.26. 08:26:12

@Határátkelő: Remélem nem felejtetted el a régebben írt ötletem.Bizonyos idő elteltével próbáld megszólítani az itt kommentelők gyermekeit,akár kint élnek akár MO.-on.Meséljenek ők is nekünk identitásról,anyanyelvről,magyar kapcsolatokról stb.Így a blogod időtlenné teheted.

Taxomükke (UK) 2015.06.26. 08:52:52

@adamskij: "Nem számít, hogy magyar, vagy román, vagy akármilyen nemzet."

kár látni, hogy elvileg rendes képzést és világlátást kapó emberek is simán belecsúsznak az általánosítás és kirekesztés magyar csapdájába. ha már van eszed, használd is!“

Ha van szemed es tudsz olvasni, hasznald ki.
Ellenkezo esetben nem szoltam.

Ginix 2015.06.26. 09:46:55

@Dragonlady (Bp, Hun): ó, a legszebbeket nektek a kis sárkánykölyökkel:)!!!

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.06.26. 09:54:33

@Taxomükke: sajnos az írásban pontosan ott rejlik az a - szerintem - roppant káros magyar jelenség, ami a szegényeket bűnözőnek tekinti és nem a megoldásra koncentrál. lásd: ksh inkább megszünteti a szegénységi mutatót, mintsem mérné, vagy a buzizó-cigányozó-drogosozó polgármester előretörése.
pedig a prevenció, ésszerűen átgondolt segélyezés és a mindenki számára elérhető minőségi oktatás az, aminek segítségével legalább elkezdhetnénk felszámolni ezt a nehézséget.

a posztolóval - és generációjával - ebben a kérdésben nagyon nem értek egyet. nem lehet ujjal mutogatni majd elsétálni és nem vállalni a felelősséget döntésünkért (=nem segítünk, ellenben büntetünk).
puszta magyar érdekesség, hogy jellemzően a magukat kereszténynek és nemzetinek hazudó honfitársak gondolkodnak így. szégyen!

tableno 2015.06.26. 09:55:50

@Dragonlady (Bp, Hun): kicsit megkésve bár, de én is gratulálok!

adg 2015.06.26. 10:14:06

@Dragonlady (Bp, Hun): Hoho, nagyszeru. Pont ma gondoltam ratok. Tok jo, sok boldogsagot egymashoz!

Taxomükke (UK) 2015.06.26. 10:26:08

@Dragonlady (Bp, Hun): En is gratulalok, jo egeszseget nektek!

adg 2015.06.26. 10:36:20

@adamskij: "a szegényeket bűnözőnek tekinti és nem a megoldásra koncentrál. lásd: ksh inkább megszünteti a szegénységi mutatót, mintsem mérné"

Bocs, biztos keso van mar igy pentek este, de a mondat masodik fele hogy tamasztja ala az elsot, vagy hogy mukodik ez a pelda.
Azert tekintik bunozonek a szegenyeket, mert nem meri oket a ksh? Vagy azert nem merik oket, mert bunozoknek vannak tekintve? Vannak bunozesi statisztikak is, lehet, ott kellene neznem ezentul.

CuriousKiwiologist · http://curiouskiwiologist.blogspot.co.nz/ 2015.06.26. 10:38:39

Azt hiszem tényleg meg kell tanulnom halálos pontossággal fogalmazni. Majd a következő posztban jobban igyekszem.
Csak arra céloztam, hogy minden nemzetnek vannak fiai/leányai, akik inkább csak a hasznot keresik. És ez nem feltétlen a diplomához, hogy képzetlenséghez köthető, pusztán személyiség. Senkit nem nézek le, sose teszem. Nem a többségről vagy a kisebbségről beszéltem. A példa csak része akart lenni, annak, hogy semmi se fekete-fehér a világban. Viszont, ha el kezdem megemlíteni, hogy "vannak viszont jók is, akik példamutatóan szorgosak, és teljesen hajlandóak az adott nemzet társadalmába és kultúrájába beilleszkedni..." Nos akkor ez a cikk egy kisregény lett volna. Csak egy objektívebb világlátást igyekeztem leközölni, semmi több. :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.06.26. 10:46:12

@adg [Au, Darwin]: a ksh-s hírt példának szántam a nem-megoldás problémájára. igazad van, a szegénység kriminalizálására tényleg jobb példa az elhíresült hajléktalan-törvény.
lehet, túl vehemensen ugrok rá erre a témára, ám pont a szolidaritás hiánya az, ami miatt mo. annyira élhetetlen hellyé vált és válik egyre inkább. hiába megy jól egyeseknek, ha óriási a düh és frusztráció és nincs kitörési lehetőség.

adg 2015.06.26. 11:09:40

@adamskij: Igen, az sokkal jobb pelda. Bar annyire az sem ugy a szegenyseg ellen volt altalanossagban. Inkabb a hajlektalanok ellen.

Golf2 2015.06.26. 12:17:42

Vajon mennyit nyom a kissárkány fekve?

abaya-oman 2015.06.26. 17:02:09

@CuriousKiwiologist: Teszett annak az említése, hogy meg ér valamit a kimondott szó. Amikor az állampolgárságom intéztem, jópár papírt kellett kitölteni. Par kérdésre nem igazán volt meg a válasz, Kiwi férjem mondta, nem baj, küldjük el, majd kérik ami kell meg. Valamivel később felhívott valaki es a hivatalos ferfihang kérte, hogy meg ezt-azt küldjék be, es egyúttal, hogy mikor lesz az állampolgárra avatás ha rendben lesznek a papírok. Mondtam, hogy nekem az az időpont nem jo, akkorra várjuk a második babát. Kérdezi, hogy a baba az uj-zelandi férjétől van? Kicsit döbbenten mondtam, hogy kitől mástól lenne. Es a nagyobbik is? Mondom természetesen. Mire a hangja nagyon barátságosra valtott, azt mondja hagyjam a papírokat, mar most megmondja, hogy megkaptam az állampolgárságot es arra az avatásra ir fel, ami a baba 3 hónapos kora korul lesz. Igy is lett. Es mindez egy telefon beszélgetés alatt.

abaya-oman 2015.06.26. 17:03:20

@abaya-oman: marmint az előzőt Uj-Zelandra értettem.

soad1221 2015.06.26. 18:07:01

@Dragonlady (Bp, Hun): grat :) és sok-sok türelmet a következő 25 évre.. :)

Bredpitt Monika 2015.06.26. 23:16:58

@fhdgy:
Lehet, hogy nekünk is többet kellene inni?
Mi lenne akkor ha meg ennel is tobbet innank?

Bredpitt Monika 2015.06.26. 23:19:11

Azert ez is elmond valamit rolunk.
Ebben a posztban le van irva ez:

A kedves német egyetemisták szemrebbenés nélkül marokszámra lopták a boltok termékeit, hiszen a bejáratnál lévő csipogó csak legenda az üzletekben (vagy legalábbis akkoriban).

ezt nem nagyon elemeztuk ki, bezzeg a cigany magyar ellentetrol mennyit beszeltunk,

azert ez nagyon dobbenetes hogy ilyenek megtortennek

fhdgy 2015.06.27. 09:21:27

@Bredpitt Monika: Ezt az egész ki mennyit iszik dolgot, csak mint magas labdát csaptam le. Valaki írta, hogy a finnek még az oroszokat is pad alá isszák. Ha igaz lenne, akkor tényleg kérdés, hogy miből futja nekik gazdag országra, Európa szerte irigyelt oktatási rendszerre. Nem akarom, hogy rekörözzük őket ivászatban, egyebekben lehet, hogy jó lenne. Sőt ...

Hogy kissé irónikus is legyek: Ha náluk is többet innánk, akkor sem tudnánk őket lekörözni a jólétben, csak a delíriumban ez nem tünne fel nekünk.

M. Péter 2015.06.27. 09:58:04

@mojyo: Érdekes, mert az oroszok többet isznak, mint a finnek az 1 főre jutó alkoholfogyasztást számítva.

M. Péter 2015.06.27. 09:58:50

@mojyo: Érdekes, mert az oroszok többet isznak, mint a finnek az 1 főre jutó alkoholfogyasztást számítva.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása