A Magyarország és én pályázatra érkezett Puhacica írása, ami most azért kicsit más, mint az eddigiek, mert néhány hangulatos életképben hasonlítja össze a két országot. Puhacica korábbi posztjából tudjuk, hogy nemrég döntöttek a határátkelés mellett, így friss élményekből táplálkozik az összehasonlítás. (A kép a szerző fotója.)
Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.
„Nyílik a császárkorona. Sütkérezünk a napon, kisvárosi szűk utca utolsó házának udvarán. Kockás pokrócon fetrengve nézem, ahogy az uram szöszmötöl a Passattal, méregeti a csomagteret, ismerkednek. Belefekszik, előre röhögünk, hogy mennyi kalandunk lesz vele. Anyukám is velünk van, neki ez a kocsi az igazán szép autó kategória, de végül mindegy is, milyen, mert csak a színét tudja megkülönböztetni a többitől. Jól érezzük magunkat. (2014)
Nyílik a császárkorona. Sütkérezek a napon, egy világváros kis parkjában egy padon. Nézem, ahogy a vadkacsák búvárkodnak, a mókusok szerelemittasan – vagy haragból, csak ők tudják… - hajkurásszák egymást. Egyedül vagyok. Jól érzem magam, de sokat gondolok a kisvárosi udvarra, az ottani virágokra. (2015)
Fiatal anyuka, egyedül, gyerekkel. Tekeri a biciklit, sietni kell az óvodába. Rozoga kis gyerekülés, ami egyszercsak megadja magát. Leborul, gyerekestől a macskakőre. Biztos az rázta szét a csavarokat. Ordítás, idegeskedés, ölelés, elkésünk, nemlettbajod, jólvanodaérünkgyalogis. (1991)
Fiatal anyuka, egyedül, gyerekkel. Rohan a babakocsival a buszhoz. Gyerek fészkelődik, addig forog, hogy szembekerül az anyjával. A kerék megakad, a gyerek kiborul a betonra. Ordítás, idegeskedés, ölelés, elkésünk, nemlettbajod, jólvanodaérünkakövetkezővel. (2015)
Ül a férfi a buszon. Meleg van, olvad az aszfalt. Rövidgatya, póló, szandál-zokni kombó. Szép, virító, fehér zokni. Lábszárközépig ér. Röhögnöm kell. Sose megy ki a divatból ez az óvszernél is jobb hatékonysággal bíró fogamzásgátló. (2013)
Ülnek a népek a buszon. Nincs meleg, én csizmában vagyok és kabátban. Mások is fázhatnak, ők is kabátot húztak. Meg papucsot. Szandált. Balerinát. Zokni, na az nincs. Az itt nem divat. (2015)
Hullik a magnólia virága. Két fa öleli egymást, meg mi alatta a barátnőmmel. Sokat jártam azt a várost, szeretem. Kár, hogy nincs munka. Nincs pénz se. Országhatár van és lassú élet, lassú folyóval. Szőke. Mint mi vagyunk. Sötétebb, világosabb, olyan semmilyen. Rálátni a sóhajok hídjára. (2002)
Hullik a magnólia virága. Két fa öleli egymást, meg én a nagy, illatos, rózsaszín virágszirmokat. Sokat járom ezt a várost, szeretem. Munka is van meg pénz is. Pörög az élet, de a folyó itt is lassú. Nem szőke, csak én vagyok az. Épp világosabb, így sikerült a festés. Eszembe jut az a régi szegedi magnóliapár. Sóhajtok. (2015)
Vasaló. Öreg. Az a szenes fajta. A tatánál találtam. Volt neki mindene, igazi kincsesbánya volt a háza, udvara, padlása. Szerintem használt koporsó és halott német katonák nem voltak nála elrejtve, de rajtuk kívül minden. Orosz katonai sapka, láncos köcsög, cseréptányér, fahordó, strucctojás, pávatoll, birkabőr, őzbőr, kutyabőr. (Meg az öreg Wartburg, velünk, ötünkkel, unokákkal a hátsó ülésen. Mentünk a szőlőbe, mezítláb futkosni a homokban a sorok között, őznyomot találni, betongyűrűben fürdeni.) Szóval a vasaló. Hazavittem, sokáig a szobámban volt, de főiskolára már nem vittem magammal. Anyu meg elajándékozta. Azt hitte, már nem kell. Pedig… vonzódom a régi dolgokhoz. (1996)
Vasaló. Öreg. Nem tudom, milyen fajta. Picike, picike tokkal, amibe valamit tenni kell, ez fűti a lapot. A piacon találtam. Volt ott minden, csak használt koporsó és halott német katonák nem. Sörnyitó, levélnehezék, óra, könyv, kistányér, gyűszű, ingyombingyom. Szóval a vasaló. Hazahoztam. A szobánkban van. Vonzódom a régi dolgokhoz. (2015)
Ülünk, isszuk a sört. Röhögünk. Impozáns a kocsma, ahol vagyunk. Na, nem szó szerint. Két asztal van benne. Mi ketten ülünk az egyiknél. A másiknál senki, nem férnek oda. A falon horgászcuccok, bakelitlemezek, régi, poros kacatok. Zsúfolt, szűk, nem tudjuk kinyújtani a lábunkat. Nem tudjuk abbahagyni a röhögést. Ajándékot is kapunk, sárga, műanyag cowboykalapot, Borsodi felirattal. Elvittük a Balatonra. Elvitte a szél. Visszahoztuk, őrizgettük. Most dobtam ki, év elején. Sose felejtem el. (2012)
Ülünk, isszuk a sört. Röhögünk. Nincs benne buborék. Pub sör. Rostos. Ki kellett próbálni. Nem kapunk ajándékot, hely is van, a fal sincs teleaggatva kacatokkal. Kiülünk a levegőre. Melósok szívják a bagót körülöttünk. Nyugi van, mesélünk. Végre látjuk egymást, napok óta úgy dolgoztunk, hogy épp nem sikerült találkozni. Röhögünk a bénaságainkon, másokén, meséljük, mi történt velünk. Kezdeti időszak, elviszi a szél, emlékeink között őrizgetjük majd. Sose felejtem el. (2015)
Mi hiányzik Magyarországról? Minden. És semmi.”
A moderálási alapelveket itt találod.
AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL
A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.
Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.
A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.
Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.
Utolsó kommentek