Jó volt Magyarországon, de Európában még jobb – írja a Magyarország és én pályázat (amire szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet) mai szerzője, Rumitom, hozzátéve, hogy a maga részéről egy keserűbb időszakot követően mindent megbocsátott az országnak, akivel régi barátként üdvözlik egymást. De semmi több.

„Éltem 14 évet Magyarországon. Életem felét sem, és az arány hamar 1/3, aztán ¼ is lesz talán. Ez a magyarságomon mit sem változtat persze, magyar szülők gyermekeként, igaz csak iskolás korban Magyarországra kerülve tősgyökeres magyar leszek, német névvel megáldva is. Vagy naivan most még így hiszem.

Magyarnak lenni speciális, vagy épp semmilyen, mikor hogy. Európainak lenni ettől picit több. Levakarhatatlan.

Európában lenni annyi, mint otthon lenni. Magyarországon lenni annyi, mint családot látogatni.

A 80-as években Kelet-Németországban gyerekeskedni teljes értékű kelet-európaiságot jelent. Mert Kelet-Európa más. Persze különbözik a lengyel a magyartól. A cseh a romántól. Mint ahogy a francia is a némettől. De a kelet-európaiak mégis mások picit. Persze csak Nyugat-Európában járva. Magyarországon sosem fogja senki elhinni, hogy egy magyar, román (vagy szlovák, vagy szerb, vagy bárki k-eus) bizony „egykutya”.

Otthon Európában

Kelet-Európa mindig is a szívem csücske marad. Azon belül is Magyarország. A somogyi-zalai dombság. Balaton felvidék. Budapest. A Pilis. Dunakanyar, Börzsöny. És biztos vagyok benne, hogy eljön még az idő, amikor bejárom (megkedvelem) a Viharsarkot is.

De leginkább otthon Európában érzem magam. Van, akinek a különbségek szembeötlőek, és – minél messzebbről szemlélve persze – van, akinek a hasonlóság a hangsúlyos. Ezt leírni nem lehet csak átélni. Mindenkinek más persze. Ez a szép az érzésekben.

Ázsiából bármelyik európai reptéren landolva (na jó, Isztambul kivételével) az otthon érzése tölt el. Mert Európában lenni jó. Jó Svédországtól Horvátországig, Bulgáriától Írországig.

Nem mindig mindenhol ugyanannyira. És nem minden városban akarnék feltétlenül hosszú távra berendezkedni. De Európa még a hozzá legközelebb álló, zömében fehér (ex-)nemzetközösség országaitól is pont annyival más, amitől az öreg kontinens otthonná válik, az USA meg csak egy érdekes hellyé.

Ha valaha bevezetnék az európai útlevelet, az elsők között jelentkeznék. Még a magyarról is lemondanék érte.

Elmúlt a fájdalom

Persze ez nem mindig volt így. Volt, hogy csupa szívásnak tűnt a magyarság. Nem, soha sehol nem ért konkrét vagy átvitt hátrány miatta. Az országhatáron kívül. Belföldön azért sokáig nem volt rózsás a helyzet. De ezen is túltettük magunkat. Aztán elmúlt a harag, és csak a fájdalom maradt. A fájdalom az önszívatás láttán. Hogy lehetne ezt másképp is. Kevésbé kín-keservesen. Több megbecsüléssel. Kevesebb irigységgel, több elfogadással.

Mára már a fájdalom is elmúlt. A hírek csak érdekességek, körülbelül annyira, mint a bármely más olyan országról szólók, ahol már éltem. Amihez van személyes kapcsolatom.

Magyarország nem érdektelen. Remélem, soha nem válik azzá. De már rég nem tud felbosszantani. Már nem is mosolygok rajta. Se fájdalom, se szomorúság. Mégsem közömbös.

Volt, hogy a fájdalomtól elszakadva, a szakítás útján a közömbösségbe fulladt a viszonyunk. De mára helyreállt a kapcsolat. Mint régi barátok üdvözöljük egymást, akik elfogadják az eltérő mentalitást, és a tényt, hogy valószínűleg sosem válunk már azzá, amik egyszer, egy pesti kamaszkorban voltunk.

Jó volt Magyarországon, de Európában még jobb

És sok mindenről tényleg nem tehet szegény. Nem tehet róla, hogy nincs tengerpartja. Hogy nincsenek rendes hegyek. És én sem tehetek róla, hogy nekem ezek fontosak. Legalább az egyik.

Aztán nagyon sok mindenről tehet. Mari néni az ABC pult mögött. Itténtudomafrankót-né TO-s néni az egyetemen. Úgy megbüntetlek Akármiért, mert megtehetem rendőr Úr (és direkt nem fakabátnak hívom). És még sorolhatnám.

Mert nekem ezek is fontosak. Az emberek, akik lakják az országot. Akiktől az ország nem csak egy földrajzi hellyé válik. Nem a csóringerséggel van a baj. Engem anyagilag megbecsült. A családomat is. Arany életem volt mondhatni.

És ha tényleg fogalmam sincs már honnan nem tudtam volna, hogy a felesleges szívatás, lenézés, csinovnyikkodás nem az élet természetes tartozéka, lehet még ma is boldog életem van Magyarországon. Mert nekem jó volt Magyarországon, de Európában még jobb. Persze az a fránya földrajz akkor is zavarna.

Az országnak azonban megbocsáttatott. Akár kellett neki akár nem az én megbocsátásom. A viszonyunk rendezett, de egyelőre köszönjük, nem kérünk egymásból. Hagyjuk egymást élni. Nincs szemrehányás, nincs ostorozás, csak a békés elfogadás, mint ahogy egy civilizált (nyugat-)európaihoz illik.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.