Nagy örömömre sorra érkeznek az írások a „Magyarország és én” pályázatra (mindenkit bátorítanék, hogy írjon!), úgyhogy ma közre is adom az első írást. Judittól érkezett Londonból, és mint ő is írja, nem tartozik a tipikus határátkelők közé. Mielőtt belevágnánk, csak annyit, hogy szavazni a poszt végén (és a Facebookon) lehet.

Írd meg Te is a történeted a pályázatra, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashatsz el!

„Mindössze két hónapja hagytam el Magyarországot és költöztem Londonba, így hát elég intenzív érzések kavarognak bennem e témában.

Nem vagyok tipikus kivándorló, a jellemző fiatal korosztályon sajnos túl vagyok. 53 évesen döntöttem el rengeteg álmatlan éjszaka, gyomorgörcs és sírás után, hogy megpróbálom egy másik országban.

A mérleg két serpenyője

A kérdés már évek óta foglalkoztatott, de csak kb. fél éve gyorsultak fel az események. A gyerekeim már nagyok, támogatták a gondolatot. Rengeteg érvem és ellenérvem volt az utazással kapcsolatban. Mit nyerhetek? Mit veszíthetek?

Magyarországon közalkalmazottként volt állásom. Egyszerű rabszolgamunka, alacsony fizetéssel, ami rövid időn belül a gyerekek után járó adójóváírás megszűntével tovább csökkent volna. Annyira, hogy abból normális emberi életet élni képtelenség: a nettó minimálbérre.

Ebből élni, lakást fenntartani kellett volna. A gyerekeim előbb-utóbb szétrebbennek. Mi marad? Hozzá kell tennem, hogy a családhoz tartozik még egy kutya és egy cica. Nekem ők is családtagok, imádom őket. A lakás tágas, kellemes, összkomfortos. Mindezek tehát a mérleg egyik serpenyője.

A másik? Remélhetőleg magasabb fizetés, a többi teljes homály, bizonytalanság. És a korom! Ha most nem lépek, akkor mikor?! Már most sem passzolok a képbe!

Ha megnézem a Facebookon a rengeteg ilyen-olyan angliai oldalakon lévőket, csupa huszon-harmincvalahány éves fejeket látok. Úgy éreztem, ez az utolsó esélyem. Vagy megpróbálom most vagy felejtsem el örökre.

Mintha kivégzésre indultam volna

Egy ügynökség segítségével nekivágtam az útnak. Iszonyatos volt a búcsúzás és az elindulás. Mintha kivégzésre indultam volna. Egy nagy táskával, néhány holmival indultam útnak, sírva. Ma is potyognak a könnyeim, ha visszagondolok rá.

Itt sajnos nem minden úgy alakult a munkában, ahogy vártam, de ez egy másik téma. Dolgozom, ugyanolyan rabszolga vagyok itt is, és még a pénz sem olyan jó. De hát mit akarok? Mit várok? Hogy rögtön jól, jobban fogok élni?

Bevallom, titokban igen, ezt vártam, reméltem. De elfogadom, hogy nem megy ez olyan könnyen. Először is az angol nyelvet kell megerősítenem, aztán már vannak más terveim.

Két világ között

A lelkem? Az köszöni, rosszul van. Még mindig nagyon fáj. Nem, nem Magyarország hiányzik, hanem csak annak egy része: a gyerekeim, az állataim, az otthonom. Ha mindezek itt lennének... Mivel még tanulnak, nem lehet tudni, kit, hova vet az élet. Rengeteg a bizonytalanság körülöttem és bennem.

Ez lesz az életem a továbbiakban? Egy megosztott szoba? Skype-kapcsolat? Esetleg kétszer egy évben személyes találkozás? Vissza már nem mehetek. Magyarországon a korombeli embereket leírták a munkaerőpiacon. Pláne vidéken. Új munka találására minimális az esély. Szóval itt vagyok két világ között. Lógok a levegőben.

Időnként dühös vagyok Magyarországra, miért olyan, amilyen. Világéletemben lázadó típus voltam, most is az vagyok. Itt, Londonban is látom a kisebb-nagyobb hibákat különböző területeken. Az az elvem, hogy jobbá soha sem a beletörődő, mindent elfogadó emberek tették a világot, hanem a magamfajták.

Magyarország a patópálok országa. Épp néhány napja említettem valakinek egy probléma kapcsán, amit én megoldanék, ő meg megadóan elfogad, hogy tiszta szerencséje az emberiségnek, hogy már elérte ezt a fejlettségi szintet, mert ha őrajtuk múlna, még mindig halásznánk és vadásznánk. Dühös vagyok, hogy ilyen türelmes, beletörődő és elnéző a magyar nép.

Olvasom, hogy ismét tüntetést szerveznek a korrupció ellen. Ugyan minek?! Ez egy Svédországban hatékony lenne, de Magyarországon??? Ez ellen a politikai garnitúra ellen pár ezer, pár tízezer ember tüntetése falra hányt borsó. Felesleges időpocsékolás. Mi a megoldás? Vagy megvárni a következő országgyűlési választást vagy más, amit senki sem mer nemhogy bevállalni, de még kimondani sem. Most én sem teszem.

Félek a hazalátogatástól

Kérdezik otthonról, hogy mikor látogatok haza. Ez pillanatnyilag egyszerű kérdés, mivel a közeljövőben nem lesz rá lehetőségem. De ha lesz egyszer... Azt hiszem, félek tőle. Nem tudom, milyen hatással lesz rám leszállni Ferihegyen(!). Megölelni Őket! Velük lenni! És tudni, hogy ez csak átmeneti. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy szülő sorsa már csak ez. Végül egyedül marad. Bárhol is van.

Lehet, hogy mindez egy kicsit zavaros, kapkodó írás. Írtam, ahogy jött belőlem, lehet, hogy néha ide-oda csapongva. De talán híven tükrözi a mostani állapotomat.

London? Fantasztikus város. Elég sokat járkálok benne erre-arra. Kellemes és kényelmetlen, szép és csúnya, mint – gondolom – minden nagyváros. Eleinte féltem, hogy „elveszek” benne, de gyorsan rájöttem, ha eljutottam valahová, onnan vissza is tudok jönni. Nem, ez nem valami életbölcselkedés, egyszerűen a londoni közlekedésről szól.

A történetem épphogy elkezdődött, még nagyon frissen él bennem a hazám. Az új pedig még nem mutatkozott meg igazán. A kezdő lépéseket teszem, egyelőre bukdácsolva. Ez persze nagyon lehangoló. De ugyanezt a lehangoltságot, reménytelenséget éreztem Magyarországon is, pedig ott 53 évet leéltem.

Nem tudom, maradok-e, meddig maradok.

A státuszom jelenleg: függőben.”

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Emellett lesz egy másik díj is, azt az az írás kapja, ami a Határátkelőnek a legjobban tetszik.

Mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy az alapcél nem a versengés, hanem az, hogy kirajzolódjon egyfajta kép arról, mit is gondolnak, éreznek Magyarországgal kapcsolatban a határátkelők, hazatérők, vagy az éppen költözést fontolgatók.

Írd meg Te is a történeted a pályázatra, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashatsz el!

A moderálási alapelveket itt találod.