Külföldi tapasztalatot szerezni, nekivágni sokféleképpen lehet: kereshetünk munkát még Magyarországról, vagy már az adott célországban, de megpróbálhatjuk megvetni a lábunkat önkénteskedéssel is. Utóbbiról szól a mai három ajánló közül az első. Aztán megnézzük, hogyan kezdett egyszemélyes vállalkozásba Dániában Balázs, végül maradunk északon, és egy költözés történetét követhetjük végig.

Kezdjük tehát az önkénteskedéssel, annál is inkább, mert a határátkelésnek erről a formájáról talán kevesebb szó esik. Orsi, a Hortobágyi Rántott Vombat blog szerzője erről kezdett egy többrészes sorozatba, aminek az első epizódjából adok most közre egy kis ízelítőt.

„Amikor megtudtam, hogy létezik egy (nem csak egy) olyan oldal, ahol önkéntes munkára regisztrálhatok, amiért cserébe szállást és ellátást kaphatok, roppant izgatott lettem, mert világossá vált számomra, hogy így nem csupán pár hetet húzhatok ki a minimál költségvetésemből, hanem akár hónapokat is.

Én a workaway.info oldalra regisztráltam, ahol évi 23 euróért (pároknak 30) készíthetsz magadnak profilt. Bejelölheted azokat a képességeket, amikkel rendelkezel, tölthetsz fel fotót, a lényeg, hogy minél színesebb és sokoldalúbb személynek tűnj.

Ide nem egy hivatalos CV kell, erre a honlap üzemeltetői is felhívják a figyelmet. Rögtön azután, hogy ezt elolvastam, nyomtam egy delete all-t és az elsőként precízen összerakott kvázi jogász CV-met átírtam cukrászorsisra, aki tud sütni, főzni, siklóernyőzni, vezetni, tanítani, meg amit csak akarnak, és leginkább baromira világgá akar menni.

Aztán kiválasztottam mesecsodás Új-Zélandot és minden régióban, ahová menni akartam kerestem egy szimptikus host-ot. Elkezdtük a levelezést / szkájpolást / stb., míg ki nem forrta magát a terv, hogy mikor hol leszek.

Szerencsémre nagyon jó hostjaim voltak végig, így közel három hónapig úgy utaztam, hogy nem költöttem se szállásra, se ételre. Ami kiadásom volt, az csak az útiköltség. Amikor nem önkénteskedtem, akkor pedig couchsurfing-eltem. (…)

Van, hogy semmilyen „skill”-t nem kérnek, de van, hogy kifejezetten szakképesített önkénteseket keresnek (ez főleg a legfelkapottabb helyeken van így, pl.: Hawaii, Fidzsi, stb.). Utóbbiaknál azért érdemes átgondolni, hogy nem éri-e meg rendes, fizetős munkát nézni inkább.

Általában néhány hetet, de akár több hónapot is maradhatunk egyes helyen, ha beválik. Leginkább teljes ellátást nyújtanak a hostok, de én belefutottam egy olyan helybe, ahol menetközben megváltoztatták a szabályokat és csak vacsora volt. Ezzel még nem is lett volna probléma, de bolt 20 km-re sehol, és kocsi nélkül ezt elég nehéz volt megoldani, úgyhogy én inkább a teljes ellátás híve vagyok.”

További részleteket (például a három legismertebb oldal címét) az eredeti posztban olvashattok.

Meg kellett tanulnom könyvelni dánul

Az önkénteskedés után jöjjön a másik véglet, amikor valaki saját vállalkozásba kezd külföldön. Ez a valaki estünkben Balázs, a Balázs in the World szerzője, aki diáktársainak segítene.

„Már egy pár hónapja érlelődött bennem a gondolat, hogy szívesen segítenék a diákoknak, akik külföldre terveznek költözni, ám pontosan nem rajzolódott ki, hogy ezt hogyan fogom csinálni.

Azt gondoltam, írom tovább a blogom és majd lesz valami, ám egy pár hét után arra jöttem rá, hogy még ha csak 21 éves is vagyok, a világ majd minden tájáról van már ismerősöm a sok utazás miatt, akik tanulnak vagy gyakorlaton vannak, így lehet, hogy érdemesebb nagyobb szabású tervben gondolkodni.

Meghoztam egy döntést, amivel segíteni szeretnék a világ minden táján élő diákoknak, így ezt az új weblapot angolul csinálom már. Ez már teljesen különálló ettől a saját, személyes blogtól. (...)

Sose tanultam, hogyan kell egy weblapot elkészíteni, vagy bármilyen kódolási nyelvet, ahogy azt sem, hogyan kell menedzselni a különböző social media eszközöket, mint a Google AdSense, Facebook Ap, Disqus, vagy egyes adatbázisok és még megannyi kevésbé elterjedt szoftver, amikről még csak nem is hallottam. Ahhoz hogy ezeket megtanuljam, beiratkoztam egy online kurzusra (...) Általában 2-3 óra online tanulással kezdem a napot.

Mivel ez egy egyfős cég, nekem kell mindent csinálnom. Meg kellett tanulnom könyvelni – dánul -, hogy milyen törvények vonatkoznak az adott iparágra –dánul - és természetesen én csinálom a marketinget és értékesítést is.

A legjobb út ahhoz, hogy tanuljunk, ha körbe vesszük magunkat nálunk okosabb emberekkel. Ezért rendszeresen járok konzultálni 3 tanárommal is: 1 marketingessel, 1 pénzügyessel, aki egyébként a Harvardon tanult, tehát nagyon hálás vagyok, hogy ez a lehetőség megadatott, és egy vállalkozást oktató tanárral is.”

További részleteket, illetve azt, hogy mi is a fő cél, az eredeti posztban olvashatjátok el.

Egy költözés története

Költözni sehol sem egyszerű (én legalábbis még senkit sem hallottam, aki ezzel dicsekedett volna), és ezt megtapasztalhatta az Északon élünk szerzője, a Határátkelő állandó kommentelője, Geegee is.

„A 2013-as évben azért már kicsikét kezdtünk nézelődni, legalább is annyira, hogy mely városrészek lehetnének ideálisak az új lakóhelynek. (...) Lassan kezdett kialakulni, hogy a kórház környékén lenne jó a következő lakás, és el is kezdtünk hétvégente arrafelé kirándulgatni, ismerkedni a városrésszel.

Ezzel párhuzamosan nekiestünk vadul önerőt gyűjteni a bankhitelhez. Hiszen ingatlant venni itt sem lehet máshogy, csak ha valaki lottómilliomos. Kb 8-10-szer drágábbak a lakások, házak, mint a magyar árszint.

Sikerült a bankot is kiválasztani, egész jó kondíciókat kaptunk. 2013 nyarán be is fizettünk egy kis lakásra egy céghez, ami elsőre jónak tűnt. Aztán később kiderült, hogy mégsem olyan jó, mert hogy nagyon ráérősen mennek a dolgok. (...) Kicsit megijedtünk, hogy nagyon elúszik a dolog, úgyhogy jobbnak láttuk kiszállni onnan.

2013 év vége felé az addigiakhoz képest nagyon felgyorsult minden, találtunk egy másik céget illetve egy egész jó környéken épülő vadiúj házat, ami már 80%-ban kész volt, és ahol volt még két eladatlan lakás.

A bankhitel is rendeződött, befizettünk, kifizettünk mindent és egyszer csak ott volt a 2014. május közepe, hogy költözni kell. A lakás és az ovi felmondással sem volt semmi baj. Aranyosak voltak, Orsit szabályosan elbúcsúztatták, kapott kis ajándékot is a társaitól. A régi házból elbúcsúztattak minket a környékbeli mókusok is, végre láttuk a kis bestéket közelebbről is. Olyan fesztivált rendeztek, hogy ihaj. Kiderült, hogy jó eséllyel nem is a fákon laktak, hanem a ház padlásán, meg a falak eresztékeiben. (...)

A költözést szinte teljesen magam csináltam, már ami a hurcolkodást, cipekedést illeti. Utánfutóbérléssel oldottuk meg a dolgot, nagy naivan azt hittem, hogy elég lesz egyszer, a bútoroknak; a többit meg a kombi autóval áthordogatom, napi egy-két fuvarral. Hát persze... :D

Még kétszer kellett guruló dobozt keríteni, annyi vackunk lett az idők során. Az új házba kaptunk „liftidőt”, nevezetesen, abban az időszakban csak mi, pontosabban én használhattam a liftet. Nem láttam még ilyen ötletet, de nagyon hasznos, hogy nem hívogatják el közben. Május végére sikerült az összes holminkat áthordani... (...) Mindenesetre markáns 4 évet húztunk itt le, amit sosem felejtünk el.”

A teljes történetet ide kattintva olvashatjátok el.

A moderálási alapelveket itt találod.