Kicsit megint más poszttal jelentkezünk, mint a szokásos. Pontosabban „A sárga ruhás lány” jelentkezett vele, aki elindult világot látni, egy élet kalandját átélni. Talán kicsit utazósabb, mint a megszokott, ugyanakkor kétségtelenül sok határon átkel, hogy összegyűjtse a villanásszerű benyomásokat, amelyekbe bepillantást enged.
„Pontosan 72 napja mentem világgá. Nem akartam tovább álmodozni arról, hogy milyen jó lenne bejárni a világot, miközben az íróasztalomnál ülök és képeket nézegetek az interneten szebbnél szebb helyekről, amiket mások készítettek. Úgy döntöttem, a saját képeimet akarom nézegetni és megvalósítom azt, amire vágyom. Így egy szép napon eladtam a lakásom, hogy legyen pénzem az útra, felmondtam a munkahelyemen és elmentem világgá. Ázsiába.
Nepálban kezdtem, ahol 18 napot töltöttem, majd Kína következett 3 hétig, pár nap Hong Kongi kitérővel, aztán 1 hónapot töltöttem a Fülöp-szigeteken és most Vietnámban vagyok, ki tudja meddig.
Az útra sokat nem készültem. Ami fontos volt az a megfelelő bankszámla, hogy külföldön is hozzáférjek a pénzemhez automatából, lehetőleg ingyen, egy jó utasbiztosítás, orvosi vizsgálatok és egy két apróság beszerzése, mint például hátizsák. 7 kilóval indultam neki a nagy útnak, de sajnos már tíznél tartok. Útközben beszereztem vízalatti fényképezőgépet, kaptam könyvet útitársaktól, kókuszolajat cipelek magammal, mert mindennap iszok belőle 2 kanállal és vettem egy jó nagy doboz aloe verát is, hogy napozás után enyhítse a bőröm.
A két és fél hónap alatt annyi élményt gyűjtöttem, mint korábban évek alatt. Megemlítek párat:
- 9 napot töltöttem a Himalájában és megmásztam egy 4773 méter magas hegycsúcsot
- ettem jaksaktot
- bejutottam egy immigracios igazgato irodajaba Kathmanduban, ahol ebédet és teát kaptam
- megtanultam értékelni, hogy van mit ennem és van hol aludnom
- aludtam ebédlőben, raktárban, kávézóban, hajón, alvóbuszon, reptéren
- kilukadt A Fekete Zoknim (3 pár zoknival ez elég rossz hír)
- a hajam nem látott hajszárítót és hajvasalót körülbelül 72 napja,
- nincs lakáskulcsom és nem csörög a telefonom
- megkóstoltam a 100 napos tojást
- szépséges kúphegyek között bicikliztem Kínában
- kilencvenkilenc kínaival utaztam összezárva egy hajón 4 órán át
- a világ legszebb rizsteraszai között éjszakáztam
- utaztam emeletes villamoson
- a világ egyik legszebb barlangjában jártam
- megtudtam, hogy Jackie Chan igazi neve Cheng Long
- helyiekkel összetéveszthetőre változott a bőrszínem a Fülöp-szigeteken
- leugrottam egy tíz méter magas hídról egy folyóba
- simogattam kígyót,
- cetcápákkal úsztam,
- teknősökkel snorkelingeltem,
- a karácsonyt idegen emberekkel töltöttem a tengerparton, majd egy hajó fedélzetén,
- találkoztam a világ legcukibb állatával, a koboldmakival
- csodálatosabbnál csodálatosabb naplementéket néztem
- trópusi dzsungelekben mászkáltam
- 40 órát töltöttem egy hajón
- a világ hét új csodájának az egyikénél jártam (Underground River, Puerto Princesa)
- nyárban ünnepeltem az új évet
- átrepültem egy folyó felett a dzsungelben
- megtanultam, hogy egy motor nem kétszemélyes, hanem sokkal-sokkal több
- számos újabb baráttal lettem gazdagabb és még csomó minden, ami most nem fér ide.
Minden egyes nap túlélek, és úgy élem mintha az utolsó lenne. Döntéseket hozok, elbúcsúzom, szállást keresek, továbbmegyek. Az utazást addig csinálom, amíg jól érzem magam benne. Szeretnék majd valahol dolgozni, ha elfogy a pénzem, vagy találok egy olyan helyet, ahol jól érzem magam, esetleg egy olyan szakmát kitanulni, amit utazás közben tudok majd csinálni.
Szeretném bejárni Dél-Kelet Ázsia országait, miközben másokat is arra buzdítok, hogy merjenek elindulni, merjenek utazni. Szeretném megmutatni, hogy egyedül utazni inkább élvezet, mint veszély. Alapvetően helyi tömegközlekedéssel utazom, hostelekben alszom, vagy couchsurfingelek, és helyi kifőzdékben vagy az utcán eszem. Szeretném megismerni, hogy hogyan élnek a helyi emberek, mik a szokásaik és bóklászni a természetben.
Olyan igazi szabad madár módjára.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: