Ha vasárnap, akkor blogajánló, ezúttal próbáltam minél változatosabb posztokat keresni, szóval tematikus kapcsolódást ne várjatok, három érdekes témát viszont igen. Az étlapon szerepel egy kis összehasonlítás Amszterdam és Budapest között (egészen különleges szemszögből), aztán egy magyar anya története Kolumbiából (és Mexikóból), végül az is kiderül, mit lehet csinálni három napig a chilei Aricában (elárulom: sok mindent).

Kezdjük rögtön egy érdekes felvetéssel a Feri világgá megy blogtól, ami szerintem ismerős lesz az európai nagyvárosokban élőknek: ez a tömeg kérdése. Aki valaha megpróbált már egy szombat délelőtt (vagy bármelyik nap, ha már itt tartunk…) végigsétálni a londoni Oxford Streeten, az nagyjából tudja, mire érezhetett a poszt szerzője, amikor az év végi szünetben hazalátogatott Amszterdamból Budapestre.

„Amit a kiköltözésem előtt tömegnek tekintettem, az most úgy jött le, hogy milyen kevesen vannak az utcán. Egész nyugodtan lépkedhettem a zene lassú ütemére, nézegethettem a házakat, szívhattam a cigarettámat, ahelyett, hogy állandó készültségben a tömeget figyeljem, hogy ki elől kell mikor kitérni, az időnként a szó szoros értelmében a semmiből előbukkanó villamosról nem is beszélve.

Amszterdam belvárosában én nem tudok sétálni. Alapból sem vagyok túl jó manőverezésben, plusz frászt kapok, amikor a sokaság túl közel húz el mellettem, és amikor elkalandozik egy kicsit a tekintetem (ami elég frekventáltan előfordul), akkor tuti, hogy hirtelen ott a villamos, vagy nekimegyek valakinek, vagy lepofozok valakit a hátizsákommal (na jó, ismerve daliás termetemet, ez utóbbi soha nem követel holland áldozatokat).

Mindezt nehezíti, hogy szeretek kávéval és cigarettával a kezemben sétálni, ami tömegben szinte mindig azzal végződik, hogy leöntöm magam, vagy felgyújtom a hajam, vagy mindkettő.

Szóval kivételesen most nem Budapest mellett és Amszterdam ellen érvelek, csak rájöttem, hogy bizonyos mennyiségű ember között kényelmetlenül érzem magam.

Hazaérve ráadásul azzal kellett szembesülnöm, hogy most már Hollandiában is tök jól elközlekedek, így az az illúzió, hogy Budapesten mennyivel otthonosabban mozgok, egyszerre szertefoszlott (és a helyébe került a felismerés, hogy tulajdonképpen Pesten se tudom fejből, hogy mi hol van, szóval tulajdonképpen bárhol lehetek, csak legyen elérhető a google maps.”

A poszt természetesen ennél bővebb (az is kiderül majd, hogy miként jön mindehhez Seattle), szóval érdemes átkattintani!

Magyar anyaként Kolumbiában

Újabb szereplővel beszélgetett az Oh Pura Vida blog a határátkelő magyar anyákkal készített sorozatában, a főhős ezúttal Hajni, aki Kolumbiában szülte meg második gyermekét (azóta már Mexikóban élnek). Lássuk, milyen tapasztalatokat szerzett!

„Ahogy általában Latin-Amerikában, Kolumbiában is két fajta betegbiztosítási rendszer működik. A szociálisan rászorulók számára az állami, másoknak a többszereplős magán betegbiztosítási rendszer. Nekem szerencsére az utóbbival kapcsolatban van tapasztalatom.

A terhességet végig nőgyógyász követi, nincs szülésznő. Az ultrahang, a vizsgálatok mennyisége megegyezik a Magyarországon megszokottal, viszont a császármetszés sokkal népszerűbb, mint otthon.

Az alternatív lehetőségek egyáltalán fel sem merültek a kinti ismerőseink körében. Kicsit az volt az érzésem, hogy az általános vélemény a szüléssel kapcsolatban az, hogy minimális kellemetlenséggel járjon, gyorsan essünk túl rajta. (...)

Kolumbiában a szülési szabadság 14 hét, amit 2 héttel a szülés várható időpontja előtt lehet megkezdeni. Ez alatt az idő alatt az anya teljes fizetést kap. Ezt különleges esetben, mint koraszülés stb. meghosszabbítható egy héttel. Tudomásom szerint, csak a terhesség alatt folyamatosan munkahellyel rendelkező kaphat ellátást.

A három hónap letelte után az anya jogosult a baba fél éves koráig munkaidőn belül kétszer 30 perc szoptatási időre. Vannak munkahelyek, ahol van szoptatószoba (van ahol szoptatásra beviszik a gyereket és megszoptatják egy kijelölt helyen) vagy ha közel laknak, hazamennek a szoptatásra, de gyakran választják azt, hogy lefejik a tejet napközben és a baba megkapja este. De őszintén szólva, legtöbbször a tápszer mellett döntenek a nők, vagy inkább nem mennek vissza dolgozni. (...)

Kolumbiában csak akkor járhat állami intézménybe a gyermek, ha a szülők alacsony jövedelemmel rendelkeznek (erről igazolást kérnek). A magánóvoda havi átlag ára 100-150 ezer forint körül van, plusz az éves beiratkozási díj, ami az óvoda esetében egy-két havi díj szokott lenni. Az iskola esetében a beiratkozási díjak jóval magasabbak: 1-3 millió forint körül vannak (…). Az iskola havi díja valamennyivel magasabb, mint az óvodai és a határ a csillagos ég, a lehetőségekben és a fizetendő összeg tekintetében egyaránt.”

További részleteket (Mexikóról is) az eredeti posztban, ide kattintva olvashattok!

Pelikánok, múmiák és egy kis fagyi

A The Beautiful Chile blognak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Arica felkerült a magyar térképekre (régebben a Határátkelőn is több poszt megjelent a szerző tollából, remélem, e jó szokását hamarosan felújítja), legutóbb arról olvashattunk, mit lehet csinálni három nap alatt a városban és környékén. Lássuk!

A kirándulást érdemes a kikötőben kezdeni, ahol elkerülhetetlenül belebotlunk néhány (na jó, sok) pelikánba, márpedig ezek hatalmas példányok, és az ember nagy hibát követ el, ha hallal próbál kedveskedni nekik, mert „amint előszedik az első szelet halat, a pelikánok rájönnek, hogy az ő kajájukat rejti a szatyor, azonnal felszállnak mind a kb. 500-an, akik a kikötőben tanyáznak és kollektív támadást intéznek a szatyor ellen.

Természetesen eszükben sincs az adott turistát bántani, de mivel az ő kezében van a zacskó, így ő is beleesik a szórásba és a kialakult közelharcba. :) Így a párja videón vagy fotón kb. azt tudja csak megörökíteni, hogy asszony ezerrel elhajítja a zacskót a halakkal és csapkodva, visítva menekül, a helyiek kaján örömére. (…)

A kikötő után természetesen bementünk a halpiacra is körülnézni, majd colectivóba (iránytaxi) pattantunk és Arica óriáspiacáig, az Agróig meg sem álltunk.”

Ezután következett a Tenger múzeuma mesés érdekességekkel, végig betértek a város legjobb fagyizójába, a DiMangóba: „Ehhez pár szót elöljáróban: én nem szeretem az édességet. Nem tud senki kísértésbe hozni egy rigó jancsival (na, azzal esetleg igen, ennyi év után), vagy egy dobos tortával. Egy fagyival pláne nem.

Szóval, amikor megérkeztem Aricába és elhívtak fagyizni, meglehetősen unott képpel és egykedvűen ültem be a sétálóutcában a DiMango teraszára. Amint viszont kihozták a fagyi-kelyhemet, azonnal DiMango-Fan vált belőlem. Azóta szó szerint küzdelmet kell vívnom magammal, hogy be ne üljek fagyizni hetente, mert az súlyos kalóriákkal jár... (...)

Másnapra én egy Arica-közeli, méltán világhírűnek tekinthető múzeumot javasoltam meglátogatásra, ugyanis itt őrzik a föld legrégebbi múmiáit. Bizony a híres Tutanhamon itt labdába sem rúghat a maga 3500 esztendejével. Az itteni múmiák a föld legidősebb múmiái és bizony 10.000 évesek! (...)

Van egy Kolibri park is. Teljesen véletlenül fedeztük fel az eldugott kertet, még évekkel ezelőtt és azóta igazi turistalátványossággá nőtte ki magát. A kert egy hölgyé, aki a saját örömére a hatalmas területet színpompás virágokkal, fákkal ültetett be. A töméntelen virág pedig odavonzotta az itt amúgy is őshonos kolibriket. Ahogy egyre többen jöttek megcsodálni a parkot, az apró madarak lassanként megszokták az embereket, és elég egy ideig csendben várni, előbb-utóbb megjelennek. (...)

A kolibripark az évek alatt óriási fejlődésen ment keresztül. Amikor mi felfedeztük, vagy 5 éve, még senki nem ismerte, az itt közlekedő taxisok se hallottak róla soha és senki nem is vállalta a fuvart. Ma már az Aricába látogató turisták zöme tudomást szerez róla valahogy és el is jön. A taxisoknak pedig külön bevételi lehetőséggé vált és valamennyien profi módon hordják a turistákat, a földúton megközelíthető, eldugott parkhoz:) Idén a tulajdonos egy kis vendéglőt is nyitott a bejáratnál. (...)

Őszintén szólva meglehetősen nehezemre esett ennyire lerövidíteni a szöveget, nem is beszélve a rengeteg érdekes képről – egyszóval azt ajánlom, olvassátok el az eredeti posztot is!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.