oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. november 04. 06:42,  Jellempróbáló hat év Amerikában 211 komment

2014. november 04. 06:42 Határátkelő

Jellempróbáló hat év Amerikában

Ma ismét egy olyan történet következik, melynek az első fele még jó régen, több mint 3 éve jelent meg (a 27. poszt volt a blog történetében…), szóval folytatódik az a sorozat, melyben régi szerzők folytatják sorsuk elmesélését. Tünde akkor már egy ideje Amerikában élt, egy egyetemen dolgozott molekuláris biológus diplomával. Amit akkor csak érintett, azt a mai írásában részletesen kifejti, így olvashatunk egy egyetemi mikroközösség életéről, a magyarokkal kapcsolatos tapasztalatairól is. Mindenesetre szerintem érdemes elolvasni az első posztot is, érdekes lesz, hogyan változtak meg a dolgok az elmúlt 3 évben.

Egyesült Államok, egyetem 3.jpg(A kép illusztráció)

„2009 januárjában kezdődött az én határátkelésem, 25 évesen kerültem az Amerikai Egyesült Államokba. A Szegedi Természettudományi Egyetemen szereztem molekuláris biológus diplomát 2007-ben, akkoriban még a hagyományos 5 éves képzésben, ez ma már azt hiszem a mesterképzésnek számít (vagy Msc).

Egy rövid kerülővel megjártam Mexikót, mielőtt az USA-ban kötöttem ki, szigorúan kutatói, szakmai okokból. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert életem során sokszor szembesültem azzal, hogy kelet-európai, magas, szőke nőként sok mindennek gondoltak már, csak nem laborpatkánynak. Előítéletek, de szépek is vagytok!

Research technician C a munkaköri leírásom, elnézést, de fogalmam sincs, minek is fordíthatnám le. Abban az egyetlen évben, míg Magyarországon dolgoztam Gödöllőn, intézeti mérnöknek könyveltek el. Ez nem PhD-s, de több, mint asszisztens, mivel van egy diplomám.

Itt évi 35 ezer dollárt keresek, plusz juttatások, ami az egészségbiztosítást, fogászati biztosítást foglalja magába. Mostanában sokszor járok fogorvoshoz, és így is több száz dollárt hagyok ott, hogy van biztosításom, bele se merek gondolni, mi lenne, ha nem lenne.

A fizetésem nevetségesen kevés helyi viszonylatban, félreértés ne essék, én nagyon jól megélek belőle, igaz, nem egyedül vagyok, ketten keresünk a családban.

Horrortúra

A főnököm magyar! Ez egy olyan fontos és egyben (előre is elnézést) sajnálatos tény, amit nagyon fontos kiemelnem! Hat évvel ezelőtt ez volt az oka, hogy jöttem, biztonságérzetet adott. Tudni kell, hogy angolul jórészt itt tanultam meg, én amerikai angolt beszélek, nem is értem azt a fura British English mixet, amit a magyarok általában beszélnek (azok, akikkel találkoztam), már aki beszél.

Szóval úgy voltam, hogy mi magyarok összetartunk, és jöttem, sőt, volt egy másik magyar kolléga is. Egy évfolyamtársam ajánlásával jöttem – aztán kiderült, hogy egy horrortúra kezdődött el.

Félelmetesen fiatal és naiv voltam. Főnököm nem tartotta fontosnak, hogy felhomályosítson fontos tudnivalókról a jogaimat illetően, hogy s mint élnek itt az emberek, alkalmazottként mennyi szabadságom van, hány órát kéne dolgoznom, milyen jogaim vannak vagy nincsenek azon a vízumon, amin tartott, mint úgymond olcsó munkaerőt.

Az évek sorén szépen lassan önszorgalomból tanultam meg mindent. Először angolul, ezáltal kinyílt a világ, és elkezdtem beszélgetni emberekkel. Mi itt egy nagy orvosi egyetemen dolgozunk, iszonyatosan vegyes, nemzetközi társaságban, kevés amerikaival körülvéve. Ez azért is probléma, mert kevés ismeretet tudunk elsajátítani az országról és a nyelvről. (Hihetetlen, milyen nyelvi hibák tudnak így rögzülni egy társaságon belül).

Mindennapok a munkában

Szeretnék kicsit részletesebben beszélni a főnökömről és a laborról! A hat év alatt két elsőszerzős és több társszerzős cikken dolgoztam, mint technikus, vagyis olyasvalaki, aki a ranglétra legalján lakik, ugyanakkor a legtöbb tudása van.

Az évek során labormenedzserként dolgoztam, szervezések, rendelések, vegyszerek, eszközök tartoztak hozzám. Mindemellett több nagy projekt futott a kezem alatt, mintha a saját PhD-mon dolgoztam volna. Tudni kell, hogy a laborunkban soha egyetlen PhD-s sem volt, mivel főnökömnek olyan rossz híre van az egyetemen, hogy senki sem akar hozzánk jönni.

Csak postdoc-ok jönnek, és átkozzák a napot, mikor betettek a lábukat ide. Ha postdoc vagy és kb. 3 évet lehúzol egy helyen publikáció nélkül, akkor a karrieredet lehúzhatod a WC-n. És a főnököm nem adja a cikkeket könnyen! Megizzaszt minden egyes ábráért, betűért.

Eleinte elhittem, hogy ő ilyen kemény, ilyen szigorú, ilyen jó, hogy a tökéletes sem elég jó. Ebből kifolyólag elhittem, hogy én sem vagyok elég jó. Mindent megtett, hogy a tudomásomra hozza: NEM VAGYOK ELÉG JÓ! A napi 10-12 óra munka volt az alap, és sokszor fizikai munkát végzünk.

Amikor kísérlet van, és kb. 10 km-t futok le, annyit rohangálok egy nap alatt, akkor az olyan, mintha edzésen, vagy kiképzésen lennék. (31 évesen a gimnáziumi nadrágjaimba beleférek). Így kezdődött, mindenki körömszakadtáig dolgozott, volt indiai, kínai, chilei kolléga, többé-kevésbé mindenki hajtott.

De már akkor is feltűnt valami, az a hihetetlen egyenlőtlenség, ahogyan az embereket kezelte. Mára megtanultam, hogy kimondottan azt szerette, ha az alkalmazottnak gyenge személyisége van, és fél tőle. Olyan bevándorló, akit lehet egy vízumnál fogva kötélen rángatni (mint például én).

Ez nem azt jelentette, hogy ezekkel az emberekkel kedves volt, nem, ezeket az embereket hajtotta a végkimerülésig, és még kicsit tovább. Minden létező módon szerette például az én lelkemet, büszkeségemet nyomorgatni, próbált minden emberit kiölni belőlem. Nem az volt a baj, hogy meg kellett csinálni a munkát, hanem, hogy amiért engem a sárga földig lehordott, azt másnál észre se vette.

Hosszú évek teltek el, és én teljesen biztos voltam benne, hogy nem vagyok elég jó. Ha valami pozitív történt, farok csóválva örültem neki, és meg se fordult a fejemben, hogy ez azért van, mert én jó voltam valamiben, hanem mert neki végre jó napja volt. Félelmetesen hangulatember, voltak napok, amikor reggeltől-estig kötözködött velem, és akadtak, amikor teljesen kedves volt. Az életem a labor körül forgott.

Jellempróbáló teszt

25 évesen egyedül jöttem ide. Ennél a pontnál most megállnék, mert fontosnak tartom (főleg a jövő kivándorlóinak) kiemelni, hogy őrületesen nagy a különbség az egyedül és családostól történő határátkelés között. Magamon és más, egyedül kivándorlókon azt látom, hogy a szabadság az jó, nagyon jó, de aztán eljön az a pont, amikor megkattansz, és hülyeséget hülyeségre halmozol baromi nagy magányodban és elveszettségedben.

Itt ugye mindent újra kell tanulni, nincs kihez fordulni, ha gáz van, igazi jellemet próbáló vagy megölő teszt. Megtanultam, hogy a barátságokban bízni öngyilkosság, itt a szívességeknek nagy ára van, volt, hogy egy hülye magyart életem első július 4-jén egész nap költöztettem, mert neki akkor volt jó, és tartoztam a szívességgel. Reggeltől késő estig hurcolkodtunk, és vezettünk keresztül-kasul a városon, miközben mindenki piknikezett és sütögetett, este meg tűzijátékot nézett. Én azt mar átaludtam, olyan fáradt voltam.

A családostól kivándorlók megteremtenek maguknak egy új otthont, a srácok suliba járnak, így vannak új barátok is könnyen, este nem egy üres lakásba mennek haza, ha szerencsések és mindketten dolgoznak, anyagilag is sokkal jobb. De főleg az az érzés jobb, hogy a család ott van és nem 8000 km-re és 6 óra időeltolódással.

A magyarok…

Egyedülálló nőként felkeltettem a férfiak érdeklődését. Most elmondom, miért utálom a magyarokat, elsősorban a férfiakat (elnézést az erős kifejezésért, jó okom van rá).

Én voltam a friss hús abban a baráti társaságban, ahová csöppentem, és persze a legfiatalabb is. Valami régi feudális agyrém rögzült a fejükben, vagyis még nem vagy házas, akkor kurva vagy, és igenis le kell állnod velük.

Számomra sokkoló volt a rengeteg 35-nél idősebb férfi és nő, családos és egyedülálló életvitele. Többet buliznak, mint én egyetemistaként, gátlástalanul kavarnak mindenkivel, a Melrose Place egy délutáni matiné ehhez képest. Én akkor levontam a következtetést, hogy ez az ország a legrosszabbat hozza ki a magyarokból.

Volt egy barátnőm, nálam 10 évvel idősebb, aki babysitterként, illegális bevándorlóként küzdött egy jobb életért, rajta keresztül láttam az itteni, jórészt illegális magyarok össze-vissza életét. Ő még aránylag normálisan élt, sokáig megmaradt a barátság, segített, ha kértem, ott voltam, ha kérte. De aztán feladtam ezt a barátságot is, nem akartam semmilyen magyar társaságba járni, ő meg köztük élt, velük barátkozott, így hagytam.

Ebből kifolyólag csak az elején próbáltam magyar férfival kapcsolatot kialakítani, mondanom se kell, semmire se jutottam. Itt a pasik úgy választanak, hogy kinek milyen papírja van, egy esetleges házassággal tudnak-e zöldkártyát szerezni. Amelyik legális, az meg azon retteg, nehogy valami zöldkártya-vadász hálózza be. Így nem lehet normális kapcsolatot kialakítani.

…és a nem magyarok

Aztán lett egy amerikai srác, aki a könnyű célpontot látta bennem, bevándorlóként, ugye. Nem megyek bele semmilyen részletbe, nagyon csúnya vége lett.

Két éve jöttem össze egy kollégámmal, aki kanadai állampolgár, de perzsa származású. És ezzel sok minden megváltozott az életemben. Ő postdocként felismerte a képességeimet és azt is gyorsan átlátta, milyen szarul bánik velem a főnököm, vele is úgy bánt, sorstársak voltunk.

A főnököm azért utálta, mert ő nem félt ellenállni annak a hihetetlen megalázó bánásmódnak, amit a főnököm szeretett az embereken alkalmazni. Mivel kanadai állampolgár, amikor a főnököm előadta neki a „nem vagyok elégedett” szöveget, ő közölte, hogy semmi gond, akkor megy vissza Kanadába, erre a főnök, hogy hát ő nem úgy gondolta, bla bla bla.

Volt olyan, hogy a srác hajnali 3-kor jött haza egy kísérletből és másnap reggel 10-kor már a laborban dolgozott. Egy helyen dolgoztunk, láttam, mennyit melózott, csináltam én is hasonló munkákat, este 7-kor általában a testem feladta és szó szerint leestem a lábamról.

A főnököm semmi épkézláb visszajelzést nem adott neki, 2 és fél év alatt szinte egyedül dolgozott ki egy projektet, aminek a végén egy igen érdekes felfedezést tett, jó cikk lesz belőle, ha elkészül.

Ha elkészül, ugyanis addig fajultak a dolgok, hogy most nyáron a főnököm technikailag kirúgta a legkeményebben dolgozó postdocot a laborból és velem is közölte, hogy szeretné, ha minél gyorsabban elhúznék. Erre fel voltunk készülve. Addigra neki már megvolt a helye Kanadában, én pedig két kanadai egyetemre is jelentkeztem, hogy doktori fokozatot szerezzek.

Újra hazát váltok

Így aztán hat év után ismét hazát váltok, Kanadába készülök. Anyukám mondta is, hogy nem tudnék-e valami melegebb éghajlatra menni, mert Ő oda szívesebben jönne látogatóba. Mondtam, ha lesz Hawaiin a témámban kutató labor, biztos megpróbálom. :)

Szóval párom bíztatására kerestem laborokat két nagyon magasan jegyzett egyetemen, az egyik Torontóban, a másik Montrealban van. Beszéltem professzorokkal, elmentem interjúra és (teljesen szerényen) két kézzel kapkodtak utánam.

A 6 év tapasztalat és cikkek, a sok konferencia olyan CV-t adott a kezembe, ami sok ajtót megnyitott előttem. Viccesen érdekesnek találom a helyzetet, hogy a főnököm elküld, ráadásul ez az egyetem itt az első 400-ban sincs benne, miközben vezető egyetemek boldogan felvesznek.

Néhány tanulság jár a végére.

Megfogadtam, hogy ebben az életben többet NEM dolgozom magyarnak! SOHA!

A következő helyemen sokkal tudatosabban szeretném építeni az életem, itt az USA-ban elkövettem azt a hibát, hogy hagytam magam sodortatni az árral, úgy voltam vele, hogy az állás fix, minden más majd alakul. Ez sajnos nem így megy!

A főnököm biztosan nem segítene a zöld kártya megszerzésében, mert akkor nem tudna kötélen rángatni, ő szeret a vízumokkal játszani, most csak 6 hónapra kapod, most csak egy évre, aztán majd meglátjuk, hogy viselkedsz. Ez megtörtént. Én már öreg vagyok ahhoz, hogy valaki így szórakozzon velem.

Közel egymáshoz

Minden bizonnyal tanulóvízumon fogok kezdeni, aztán amint tudom, megszerzem a zöldkártyát, az állampolgárságot. Kanada ilyen szempontból normálisabb ország, bár mostanában ott is felütötte a fejét a jobboldali konzervatív őrület, de hamarosan leváltják őket.

Most mondhatnánk, hogy a főnököm nélkül nem lenne ilyen jó CV-m, de azért én is ott voltam, amikor 10-12 órákat melóztam 5 napon át minden héten 6 éven keresztül. És igen, sokat tanultam tőle, aztán egy idő után már nem, mert az ő tudása se végtelen, sok mindenhez nem ért, azokat a páromtól, saját tapasztalatból tanultam meg.

Látom más laborokban, más főnökök hogyan támogatják az ügyes technikusokat pénzzel, tisztelettel vagy segítik őket graduate school-ba, hogy PhD-t szerezzenek.

Amikor én közöltem az enyémmel, hogy doktorit akarok, szó szerint lefagyott a feje, csak akkor enyhült meg, amikor közöltem vele, hogy egy másik egyetemen. Utána még hozzátette, persze menjek, de azért nem biztos, hogy sikerül nekem. Ez ám az útravaló!

Szóval ha minden jól megy, januártól Kanadába költözöm, párom már ott van fél éve, nem leszünk ugyanabban a városban, de közel egymáshoz. És ami a legfontosabb, már egyikünk se lesz itt ebben a pokolban, amit egy jellemtelen alak alakított saját játszóterévé olyan magasztos dolgok mögé bújva, mint tudomány és fejlődés.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr786861175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.04. 07:18:43

"nem is értem azt a fura British English mixet, amit a magyarok általában beszélnek"

A magyarok leginkább Hungarian Englisht beszélnek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.04. 07:20:20

Nem lesz abbol baj, hogy valszeg 10 perc alatt meg en is (nem szakmabelikent) megtalalnam, nev szerint kirol van szo?
Egyebkent persze minden jot es sok boldogsagot !

tableno 2014.11.04. 07:55:55

Ez szörnyű volt. Na nem az írás, hanem az élmény. Mindenesetre ha mást nem, azt biztos megtanultad, hogy SOHA ne hagyd, hogy pszichopaták játékszerévé válj (ez egyébként NEM magyar specialitás!) Innentől már sokkal jobb lesz, meg fogsz lepődni mennyire.

NIKI LAURA 2014.11.04. 08:18:27

Usa fostalicska,napi kb szaz magyar megy ki Estaval szallodaba,babysinternek dolgozni,tobbnyire sose johetnek haza,mert orokre kitoktjak oket ha kilepnek.

Kanadaba volt( 40 evesen) hogy sirva ebredtem,mit keresk itt.( errol persze nem Kanada tehet)

Montrealba telen nincsennek az utcan,az egesz varos lekoltozik a varos alatti futott reszbe,a szel miatt a -30 az - 40!

Europainak Toronto a legjobb valasztas.
Ne kepzeljuk,hogy ilyen szinten nagy penzek vannak az E amerikai kontinensen!
En dolgoztam mindket orszagban,Kanadaba tobbet.

2000$ kerestem autoszerelokent( igaz kezdo ber,es audi-vw-porsche,nemet auto premium kat itt) ami sokkal sz@rabb eletet biztositott,mint itthon elni es uzletelni.

Annyi maradt,hogy ' jaj de klassz helyen elek' semmi tobb.
Ugy voltam vele,ha mar egyedul,Tescos kaja,akkor tudjak relative NAGY penzt sporolni,felretenni,ezert maradt az altalam korabban szidott Anglia.
Ausztriaba lenne 1200,1500€ ..nemetbe 1500, itt meg 2000,de £!
Lenne jobb lehetoseg,Norvegia!..ott kb 800-1millio ft/ ho,de az eletbe nem menne a norveg nyelv,meg elegem volt a majusi Calgary fele hoesesbol,ez norvegiaba negyzetes rosszab,plane eszakon.

A nyelv: naponta szembesulok,nem ua a jelentes....nem ertettek,mikor beteg lettem,mondom : sick,de ez itt a hanyas,az ILL. Hasznaljak...
Az egyedulallo nokre mindenhol,mindenki rastartol.
Egy indiai,irani( perzsa) torok,neger " alma" egy magas,szoke,cicis lany.
By Hinta: egy dekorativ no mindig,mindenhol elonnyel indul!
Nem kell semmit tenni,mondani,mutatni..eleg,ha megjelenik!

HardPötty 2014.11.04. 08:25:50

Nekem is volt egy hasonló főnököm régen. Egy könyvesboltban voltam eladó és a bolt kameráin keresztül nézte hogy mit csinálok. Ez még ok. De azért is lecseszett ha olvastam amikor nem volt vásárló. Az elvárás meg az volt hogy ismerd a könyveket... ha nem volt vásárló akkor két polc között kellett állni. Mint egy kib..ott robot. Ezzel cseszegetett meg hogy a leltári hiány az én költségem lesz. Végül a leltár könyvre forintra hibátlan lett. Másnap kinyitottam és olvasni kezdtem. Erre csörög a majom hogy álljak a sarokba és várjak ott. Én meg lecsaptam a telefont, hazamentem úgy hogy a boltot ott hagytam tárva nyitva.... többet nem mentem vissza. Két hét múlva megkaptam a papírokat hogy ki vagyok rúgva. A személyi anyagom tiszta maradt mert a személyzetis lány nagyon büszke volt rám. :)

Szóval teljesen átérzem a helyzetét.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.04. 08:31:18

Hm...
Nagy reményekkel vágtam bele az olvasásba, aztán le is lohadt a lelkesedésem.
Kár, hogy a főnök és a magyar(ok), pasik szapulása lett a központi téma.
:(
Ettől függetlenül sok sikert a továbbiakban!

tableno 2014.11.04. 08:32:18

@HardPötty: Vannak emberek, akiket teljesen megőrjít a hatalom, bármilyen picike is...

tableno 2014.11.04. 08:34:06

A szerző amúgy nem madscientist?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.11.04. 08:53:45

Érdekes történet, bár nem értem miért nem lépett előbb a poszt írója? Gondolom 1-2 év alatt lejött neki hogy mi a szitu, miért várt még évekig? Mindenesetre sok sikert kívánok neki a továbbiakban, remélem jól érzi majd magát az új helyen.

rumitom 2014.11.04. 09:13:45

Aki 6 evet kibir igy, az barmit kibir, es ezert altalanossagban nem is fog valtoztatni ha vmi nem jo. Fontosabb a biztonsag mint a boldogsag.
Kar, hogy egy rossz fonok es egy nem tul jo tarsasag miatt ilyen altalanos rossz velemenye alakult ki a posterinanak.
Sok sikert kanadaban

HardPötty 2014.11.04. 09:18:02

@ChristineK: amikor az elején azt hiszi az ember hogy ő buta meg béna akkor mire ráébred hogy a főnök egy farok már lehet el is suhant az a pár év. Mégis csak egy tudományos területen dolgozik nem pedig titkárnő. Gondolom egy projekt elég összetett és időigényes. Mire a végére érnek még nem biztos hogy tiszta előtte a kép hogy ő amúgy kiváló szakember csak a főnöke hiteti el el vele hogy nem.

pamut 2014.11.04. 09:23:11

Hát köszi, de ez a főnöködről szólt, nem Amerikáról vagy bármi témába vágóról.

Te iszonyat frusztrált vagy a főnöködtől, és mély érzelmeket kavar fel benned a gondolata is, ami biztos teljesen jogos, de azért az a buta hibát ne kövesd már el, hogy csak mert ő szemét volt veled minden magyar főnök szemét. Na mindegy, a legjobbakat, stb.

Golf2 2014.11.04. 09:25:50

Több sikert Kanadában,és azért ne ábrándulj ki végleg a magyarokból!

Din Serpahis 2014.11.04. 09:25:50

Hehe én a rémes fónökömnek köszönhetem, hogy végülis határátkelő lettem - gyk a hülyeségeivel elüldözött a cégtől, ami ott van a szülővárosomban... helyben más hasonló állás és cég abszolút nincs, és akkor már úgy voltam vele, hogy minek menjek Budapestre, ha máshol sokkal több pénzt is kereshetek :)

Azóta volt már osztrák, holland meg lengyel főnököm is, hát össze se lehet hasonlítani, mind hihetetlen normális volt...

Din Serpahis 2014.11.04. 09:25:50

@NIKI LAURA: Miért nem próbálod meg Svájcot? A fizetés az norvég szint (illetve néha jobb is) és németül kell szövegelni - bár egyre több helyen elég az angol is.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.04. 09:25:50

@NIKI LAURA:

Laura,Norvégiában a segédmunkás keres 800 ezer forintnyi koronát (20 ezer nokot).Egy autószerelő gondolom többet akaszt.

Nyilván ha csak az a legfontosabb hogy minél több pénz maradjon nominálisan(pl otthon elkölteni később) akkor minél magasabb bérszínvonalú ország a jó választás. Pl ugye Norvégia.

A poszt nem tetszett..az egész arról szól hogy szemét pasik, bezzeg én, a szép szőke nő.

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 09:25:50

Eléggé olyan na-most-jól-beolvasok-ennek-a-szemét-főnökomnek-nyilvánosan színezetű, de azért jó, hangulatos írás volt.

Érdekes még látni hogy Amerikában is jelen van az összeférhetetlenség, pedig azt hinné az ember hogy a távolság és a vízumkötelezettség leszűri a csőcseléket.

És természetesen maximálisan egyetértek hogy külföldön magyarnak dolgozni sohasem. ("takarítóim" stb...)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.11.04. 09:41:11

Jaj szét lesz szedve a poster, hogy ennyi ideig hagyta magát szívatni. Tudom, miről beszélek, mert kezdőként én is 3 évig hagytam (magyar főnök volt). Jó lecke volt, megtanultam. A második munkahelyen se volt sokkal jobb, ezért az első nagyobb bunkóságnál fel is mondtam (56os emigráns amerikai magyar volt a főnök). Azért a hazaiak becsületére legyen mondva, hogy utána 8 évet voltam egy teljesen magyar cégnél, ahol nagyon szépen bántak minden alkalmazottal. A mostani helyen is magyar főnökök vannak, bár a cég német. Ők is rendesek. Tanulság nincs, csak hogy nem a nemzetisége teszi a fasz főnököt és hogy ne hagyd magad szívatni. Ha jó szakember vagy, találsz másik helyet, ami valószínűleg jobb lesz.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.04. 09:41:45

@Din Serpahis: "bár egyre több helyen elég az angol is."
Ez azért költői túlzás.
:D
10 éve esetleg, de ma egyre több helyen nem elégednek meg csak angollal.

wuaaa 2014.11.04. 09:43:32

Határtalan naivitás, avagy mire nem tanít meg az egyetem.
További szép napot mindenkinek.

SzerződésSertés 2014.11.04. 09:44:18

Hát... a történet elég személyes, úgy értem konkrétan semmit nem tudtam meg az amerikai életről, mindennapokról. Sajnálom, mert nem kizárt, hogy jövőre ott fogok élni, jó lett volna más szemével látni a dolgokat.

Sanz 2014.11.04. 09:45:46

Na, ezért van kisebb kockázat az EU-s munkavállalásban; ha szar a főnök, tovább lehet állni. Az USÁ-ban (meg non-EU országban) sokkal nehezebb erősködni, érdeket érvényesíteni.
Én büszke vagyok a posztolóra, hogy ennyi időt kibírt, pláne nagyrészt egyedül.

tucano 2014.11.04. 09:48:44

érdekes volt, de a magyarok becsmérlése nekem sem jött be. Mivel a poszterina még a büdös életben nem dolgozott külföldieknek, így nem tudja, hogy a főnök az származástól és útlevéltől független fogalom, ugyanolyanok mindenhol. Tökéletes főnöke csak a pápának van. Azt viszont megértem, hogy párnak nem honfitársat választott, mert a szerelem az ilyen.

Shebelle 2014.11.04. 09:49:09

Ez a főnökös eset nem magyar specialitás, ez csak szimplán bunkóság, debilség(bocs HA) és inteligencia hiányosság, szóval bármelyik nemzetiségben megtalálható.
A férfiak meg mindenhol férfiak! :)
Az amerikai magyarsághoz persze hozzáfűzni nem tudok, igy egyrészt elhiszem. Bár ismerek egy-két rendes alakot :) , szóval lehet akkor mégsem?!
Azt elismerem, akinek észevétlenül, fokozatosan rombolják le önbizalmát, az nehezen lép ki egy ilyen szituációból vagy sohasem, vagy ha igen mindig "visszaesik", sajnos ismerek ilyet nagyon közelről, de ez már pszichológia.
Én annyit fűznék hozzá, bár most a menekvés megoldódni látszik, ne felejtse el miért is indult el otthonról. S meglehet az anyukája jobban ismeri....
Sok sikert, bárhol is lesz!!!!

jewel79bp 2014.11.04. 09:52:08

Én azt nem értem, a posztoló miért nem keresett Amerikán belül másik labort már évekkel ezelőtt. 6 év alatt csak sikerült volna. Mindenesetre sok sikert a mostani váltáshoz.

adg 2014.11.04. 10:05:26

Na ezt szep lehetett ilyen sokaig birni. Jo tarsasagba keveredett. Sok sikert a folytatashoz.

Es akkor egy kis off. Ma hatalmas unnep van nalunk, ma tartottak a Melbourne Cupot, 2 perces loverseny, ami miatt megall az elet. Melbourneben munkaszuneti nap. Mi is fogadtunk, es elmentunk kajalni is. Errol illik ertesiteni az esetleg ilyenkor erkezo ugyfeleket, ugye. Ime az ertesites:
kepkezelo.com/images/rnqfacbq3w01d5ypqmn.jpg
:)))

Mrs. Clayton 2014.11.04. 10:34:07

@Kaksi Kapitány: esetleg ezt az allaspontodat megoszthatnad mind a 130 brit szarmazasu takaritommal is, ha mar ok valamit rosszul tudnak
mondjuk sztem nekik mas a velemenyuk mint neked, felteszem azert nem menekulnek tomegesen
dolgoztal mar kulfoldon egyaltalan barkinek is?
nem igazan ertem, mi a kulonbseg egy angol, nemet, roman, magyar vagy venezuelai fonok kozott tudtommal a bunkosag nem allampolgarsag fuggo

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.11.04. 10:40:16

- Elnézést, de azt hiszem eltévedtem. A Határátkelő blogot keresem.
- Ez itt a munkahelyiterror.blog.hu.
- Ohh, értem. Elnézést a zavarásért.

coeris 2014.11.04. 10:47:27

Sajnalom, hogy sikerult ennyire mellefogni, es sok sikert a tovabbiakhoz. Tenyleg nem egyszeru kilepni kutatasbol csak ugy, es atgrasszalni mashova, mert jellemzoen valami eredmenyt illik felmutatni mielott felvesznek, es nalunk az eredmeny = cikk. Egy ilyen projectben meg ugye, na most mar majdnem megvannak az eredmenyek, szedjuk ossze az abrakat, kezdjunk el irni, cirkulaltassuk a vazlatot, irjuk at, stb., ezzel elmegy rengeteg ido, raadasul ne feledjuk, hogy a kedves vezer gondoskodott rola, hogy az onbizalma ne legyen eleg, hogy eszebe jusson, hogy egyaltalan mashol van eselye... Az meg mar csak hab a tortan, hogy felvetelhez illik ajanlasat szerezni, ami sztem USA-ban jellemzoen USA-ban dolgozo embertol kell, hogy jojjon, es mint tudjuk massal nem dolgozott, ergo csak attol a fonoktol lehetett szerezni.

Ami viszont tenyleg csalodas, hogy a posztolo tudos letere egy erosen elfogulatlan mintabol (USA-ban egy db fonok es egy magyar tarsasag) kovetkeztet a teljes populacio (magyar fonok en bloc, es magyarok/magyar ferfiak) tulajdonsagaira (rohadt bunko mind). Sajnos nehezen lehet ezt szo nelkul hagyni, mivel az olvasok nagyja gondolom magyar itt, sot, mondjuk a feluk ferfi, raadasul kozuluk is igen sokan eldegelnek kulfoldon, meg az is lehet hogy fonokok, igy nehez nem magunkra venni. Es ilyenkor nem er a szokasos "a jelenlevok kivetelt kepeznek". :P

wuaaa 2014.11.04. 10:56:33

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
- Nem uram, ez itt a "Segítség! Minden pasi meg akar dugni mert (talán) jó nő vagyok." blog.

Evain 2014.11.04. 10:57:47

Szerintem azért elég sokan alábecsülitek a kedves főnök rombolásának a mértékét. Azért egy 25 éves, frissen végzett egyetemista külhonba szakadva nem biztos, hogy rendelkezik olyan határozottsággal, amivel szembe tudna szállni egy ilyen főkökkel. Most tekintsünk el attól, hogy milyen nemzetiségű, mert ez valóban nem származás kérdése. De a pályakezdő 6 év egy fiatal életében meghatározó jellegű, és legalább akkora kárt okozott a főnöke, mint egy gyerek esetében a bántalmazó szülő.

Poszernek: részemről nagyon sajnálom, mivel mindezt támogató háttér nélkül végigcsinálni, többezer kilóméterre az otthonodtól nagyon nem lehetett egyszerű. Remélem ki tudod heverni ezt hosszú távon, és bárhova is költözzetek, jobb tapasztalataid lesznek. Ha kell, inkább fordulj szaksegítséghez, de ne hagyd, hogy megmérgezze az életedet. Sok erőt és sok sikert a továbbiakhoz.

Evain 2014.11.04. 10:58:52

poszernek = poszternek.
látszik ma se kéne már írnom. :)

Kicsivagyokszekrealloken 2014.11.04. 11:00:20

@svájci sapka (ch): hat azert ez hely fuggo is. Baselben a nagyobb cegenel azert meg mindig nem igazan feltetel...

2014.11.04. 11:07:28

"Most elmondom, miért utálom a magyarokat, elsősorban a férfiakat (elnézést az erős kifejezésért, jó okom van rá)."

Szuper mondat! Az érzelmi töltöttség klassz dolog. :D

Volt egyébként egy csajom egy darabig, aki kutató volt, ő is végig az idegroncsság szélén egyensúlyozott. Érdekes meg inspiráló meló biztos, de én tutira nem csinálnám.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 11:08:21

@adg [Au, Darwin]:
ez jó.
nekünk mikor kezdhetem az ásást az a vezényszó hogy ''dig like fuck''.
:))))))))))

Gizi06 2014.11.04. 11:12:46

Miert vagytok ennyire felhaborodva?A szemelyes elmenyeit irta le, mint olyan sokszor masok is. A valaszolok sem mindig a posztrol irnak, hanem sok szemelyes dologrol.
Azt pedig mar en is sikszor hallottam , hogy az °amerikas magyarok" többsege diszno, tisztelet a kivetelnek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 11:13:44

@Evain:
ez nagyon jò volt.
teljesen egyetértek.
kívülállóként mindenki tudja mit kellett volna tenni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 11:15:05

Amióta frissítettem ezt a kurva telefont minden sort pont után is kisbetűvel kezd.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 11:25:18

@**mimi**: nem kaptam meg de Roland kért tölem segítséget rád hivatkozva.
irtam neki hogy este válaszolok.

qkuc 2014.11.04. 11:33:17

@Zka: +1 A mostani cégünknél mind a magyar, mind a német főnökeim emberként kezelnek és partnerek pl. a tanulási vágyamban, beiskoláznak, támogatnak.

Ez a korábbi helyeimről enyhén szólva sem mondható el, :D.

**mimi** 2014.11.04. 11:34:27

Ez elég lehangoló volt...azért én megértem a szerzőt, csodálom, hogy ennyi ideig bírta a lelki terrort!

**mimi** 2014.11.04. 11:35:40

@diggerdriver:
akkor már megtalált...és köszi :)

qkuc 2014.11.04. 11:36:51

@adg [Au, Darwin]: Egy lóversenyre munkaszüneti nap? Máris szimpatikus egy kontinens, :D.

**mimi** 2014.11.04. 11:38:15

@diggerdriver:
a figyelmébe ajánlottam a blogodat, olvassa, sok hasznos dolgot megtudhat belőle!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.04. 11:41:50

@Kicsivagyokszekrealloken: Ok, pont Basel. :)

Na, akkor bővebben: van egy fejvadász ismerősöm, a szakmában van már vagy 20 éve. Ő mesélte, hogy régebben felvettek mindenkit csak az angollal. Ma már válogatnak. Ha akad, aki beszéli a német/olasz/francia kombó egyikét, akkor nagyobb az esélye, mint az angolosnak.
Másik ismerős egésszégügyben dolgozik, nulla némettel kezdett.
Ma már ott is kell a B2.

@Gizi06: " az °amerikas magyarok" többsege diszno"

Ez meg egy általánosítás. Nekem él kint barátom, ott nagyon jó a közösség. Meg kell válogatni a társaságot. Ennyi. Otthon is akad alkoholista bagázs.

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 11:46:43

@Jess G: Világ! Jess G-nek egyszáz harminc takarító dolgozik az alkalmazásában, és nem mindegyikük magyar.

adg 2014.11.04. 12:01:49

@qkuc: amikor nalunk van, akkor nekunk is munkaszunet van. Persze a mienk kisebb.

@diggerdriver: nem szivesen lennek a felesege, ha ugy van vele az agyban, mintha asna. :))))) mondjuk ez a veszely nem fenyeget. Kelloen messze van. :)

@Evain: ez sajnos nagyon igaz. Megfelelo szemelyben oriasi pusztitast tud veghezvinni egy rutinos fonok, vagy akarcsak kollega. (Ferj, feleseg, anyos...) Meg csak elso fonoknek sem kell lenni. Ugyanezzel az energiaval csodat is tehetne az alkalmazottjaval.

Viszont leszolni az osszes megyart una blokka azert megiscsak meredek.

bxf 2014.11.04. 12:06:03

Elolvastam az elso cikked: teljes mertekben egyetertek.

Ezzel a cikkel is: MAGYARRAL NE KEZDJ!

Engem is probaltak rangatni (mondjuk nem magyar, de az orszag kozepen, ha erted, hogy mire celzok), de nekem mar reg zoldkartyam, ill. allampolgarsagom lett...

A research technician III.-on ne akadj ki. Sajnos egy akademiai kozpontban az egy nemzetmeterre juto MSc-k szama meghaladja Bangladesh nepsuruseget :-(

Az egeszben az a legrosszabb, hogy ha H1-B-vel jottel, akkor ketto (vagy harom?) ev utan zoldkartyaert folyamodhatott volna a fonokod... azzal pedig dobbanthattal volna. De nyilvan nem volt hulye... Ha jo sejtem J-1-gyel vettek fel, mert azzal 7 evig lehet strapalni az embereket ($35k/ev a keleti parton sajnos semmi :-()

Mielott a vegere ertem volna, mar keszultem, hogy javaslom menj el Angliaba vagy valamelyik skandinav orszagba, Kanada meg sem fordult a fejemben, de igazad van! Legyen Kanada.

Csinald meg gyorsan a PhD-ded, es ha a tarsas eleted nem jon ossze, irany Europa!

Sok sikert!

bxf 2014.11.04. 12:07:56

@maxval birca hozzászóló: HUNGLISH :-)

En gimiben British English-t tanultam, az USA-ban pedig American English-t beszelek, es semmi problemam nincs megerteni egy nemzet (tobbe-kevesbe rosszul beszelt) angol akcentusat.

Idovel belejon az ember.

Mrs. Clayton 2014.11.04. 12:11:06

@Kaksi Kapitány: egy darab magyar van az pedig en vagyok, mi ezzel a gond? Az ossznepessegen belul elegge keves magyar van ebben az orszagban

qkuc 2014.11.04. 12:16:38

@bxf: Hasonló tapasztalataim vannak. Egyetlen angolt nem értek kb semennyire, az a dél-afrikai kollégánké, no hozzá tolmács kell majdhogynem, :D.

bxf 2014.11.04. 12:28:31

Meg talan annyit, hogy a perzsa szarmazasuaknal sokat dob a latba, hogy Iranban szuletett, vagy mar mashol (USA, Kanada, Europa). Szoval, azert a kezunket nem kellene a tuzbe tenni...

Egyebkent az un. labrat-ek elegge gyorsan potolhatok, szoval ne aggodj, max. krokodilkonnyeket fog utanad hullatni, aztan majd erkezik ujabb szallitmany. Kinabol. En laborban kulimunkat vegezni csak kulfoldit lattam eddig, azoknak is 90%-a kinai volt.

@jewel79bp: Valoszinuleg azert, mert a vizuma a munkaltatohoz kototte.

@Dragonlady (now in Indonesia): En is, de nem fogok rohanni a fonoket felhivni.

@HardPötty: otthagytad a konyvesboltot... kepzeld el, ha az apolono hagyta volna ott a beteget... vagy a kamionos a kamiont... nna ugye

@Shebelle: "A ferfiak mindenhol ferfiak"??? - hany amerikai ferfival probaltal meg elbeszelgetni, hany magyarral, esetleg ausztrallal stb. - erzekelned a kulonbseget rogton! Amit az amerikai magyar fickokrol es a kavarasrol irt "Tunde", azzal teljes mertekben egyertek.

@adg [Au, Darwin]: Nyugtass meg, hogy a feltoltott kepet csak viccnek szantad, es megsem raktatok ki. Elegge bunkosag lenne.

bxf 2014.11.04. 12:30:26

@qkuc: Oooo, nekem a del-afrikai angollal semmi problemam. Egyik kolleganom onnan valo, az autoszerelom is, raadasul jartam is Del-Afrikaban.

Rengeteg brit filmet nezek, ausztralt es del-afrikait is. Nekem semmi problemam az akcentusokkal.

Ha ki kellene valasztanom a legnehezebbet, akkor azt mondom, hogy a vietnamiak angolja borzaszto. De nem erthetetlen. En mindig segitek nekik a szajukba adni a szavakat :-)

Din Serpahis 2014.11.04. 12:48:12

@svájci sapka (ch):
Ha a Züri beli IT-t nézem, akkor nagyjából az a kép rajzolódik azért ki, hogy vannak ilyen nagyonsvájci cégek (Zürcher Kantonal, Raiffeisen stb.) ahol meg nem szólalnának angolul...

Aztán vannak a Svájci nagy multik (CS, UBS), oda szerintem általában elég az angol, de jó ha van német is.

És végül vannak a külföldi nagyok (Gugli stb.) ahol az angol bőven elég.

Érdekes egyébként, mert én is egy ilyen nagyonsvájci helyen melózok (150 éves ős svájci cég, blabla blabla) ehhez képest innen a svájciak gyakorlatilag kivesztek, csupa külföldi van, és ofkorz mindenki angolul beszél.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.04. 12:48:12

@bxf:

Eleve ott kezdődik, hogy a legtöbb magyar SOSEM jut el arra a szintre, hogy szó legyen brit/amerikai verzióról, mert marad a magyarnál.

A magyar akcentusnak az angolban van pár nagyon jellemző, könnyen felismerhető vonása, s a magyarok 95 %-a sosem küzdi le ezeket.

Ezértt általában nagyzolásnak tartom, amikor egy magyar arra "panaszkodik", hogy neki x tájszólása van angolul és nehezen érti a többi tájszólást. Ugyanis ez a legtöbb esetben NEM IGAZ.

Din Serpahis 2014.11.04. 12:48:12

@bxf: Ázsiában vannak érdekes akcentusok... Korábban dolgoztam együtt indiaiakkal meg kínaiakkal, ott volt egy-két jóember, akit alig lehetett érteni.

Mostanában csak egyetlen kolleganővel voltam bajban, ő amerikai valahonnan délről, és egy ilyen borzasztóan szétfolyatos, r-ek mögé bújtatós angolt beszél, hát, néha fogalmam sem volt, mit akar..

puhacica 2014.11.04. 12:48:54

óóó, régi szép emlékek idéződtek fel bennem! volt ilyen cuki főnököm (igazából pszichopata), az egyik akkori kolleginának, akinek nyár közepén meghalt az apukája, az a barom azt mondta, hogy nem mehet szabadságra a temetés napján, tegyék jégre hétvégéig az öreget. és az ilyen beszólásai mindennaposak voltak, meg a qrvaanyázás is.

@adg [Au, Darwin]: :D

Pernilla 2014.11.04. 12:55:57

@maxval birca hozzászóló: inkabb arrol van itt szo szerintem, hogy az illetö melyik verziot tanulja meg _erteni_.
Az nincs annyira összefüggesben azzal, hogy mennyire hunglisht beszel.

Pernilla 2014.11.04. 12:58:24

@Pernilla: @maxval birca hozzászóló: az elözö neked ment, csak nem sikerült a link

bxf 2014.11.04. 13:00:56

@maxval birca hozzászóló: Nem is allitottam, hogy nehezen ertem a tobbi "tajszolast".

Ha a -th - w/v es tarsai jellegu dilemmakra gondolsz, akkor en mar azokat reg lekuzdottem.

Az elmult 15 ev alatt KETTO ember talalta ki elsore az akcentusom alapjan, hogy magyar vagyok. Az egyik szerintem csak veletlenul jott ra, a masik pedig azt mondta, hogy Gabor ZsaZsaera hasonlit az akcentusom. Amikor meghallgattam GZS-t, haaat, szerintem semmi hasonlosag nincs az akcentusunk kozt.

A legtobben arra tippelnek, hogy nemet vagyok. De kaptam mar oroszt is.

Irasban viszont az amerikai angolt kovetem (de tisztaban vagyok a brit angollal is), szlengben pedig a texasit.

bxf 2014.11.04. 13:08:26

@Pernilla: Igy igaz! A megertesrol irtam. Nem felvagasbol, hogy barmelyiket is beszelnem. Bar az en akcentusom elter azoketol, akikre a nyelv "csak raragadt", mivel engem gimiben 4 even at szipolyoztak (aztan az egyetemen meg egy evig).

Volt mar ra pelda, hogy kijavitottak... azt mondtam, hogy megyek a "benk" -ba, mire azt mondtak, hogy az bizony bank (mint otthon). Ugyanez elofordult a bus (amit "basz"-nak eltunk -hoppa, ez kicsit vicces:-), akkor azt mondta valaki, hogy az busz. En feladtam az ilyen jellegu vitatkozasokat.

Nehany kedvenc a gyujtemenyembol, amikor valaki be akarja mutatni, hogy mennyire jol tud angolul. Termeszetesen hogyan is produkalna, ha nem irasban...

- I am shore - ezen gondolkodtam vagy 5 masodpercet, mire rajottem, hogy "I am sure" akart lenni

aztan:

- Zerox - a Xerox helyett

vagy valahol lattam:

-beccera! - nna ez pedig (soha nem talalnatok ki - be careful akart lenni. Amikor ramutattak az illetonek (aki lehuzott nehany evet az USA-ban, majd most Angliaban), egeszen kikelt magabol.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.04. 13:08:43

@Din Serpahis: Persze, jól látod. Meg attól is függ mennyire kell az ember.
:)

Emberek! Azér ne csak a főnököt szidjátok már!!!
Egyes munkavállalók hozzáállása is tud "érdekes" lenni.
:(
Az éremnek mindig két oldala van.

qkuc 2014.11.04. 13:15:06

@bxf: Nem értek hozzá, de mintha ő Afrikaanslish-t beszélne, :)))). Először azt hittem németül beszél, aztán esett le, hogy angolul próbálkozik, :).

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.04. 13:19:00

@Pernilla:

Oké, ez tényező. Bár nem akkorák a különbségek, hogy bárki, aki ismeri valamelyik verziót, ne lenne képes a másikat megszokni 2-3 hét alatt. Egyszerű az angol eléggé centrikus nyelv minden közhiedelem ellenére.

Ráadásul a különbségek eléggé szabályosak az egyes verziók között. Gyakorlatilag 95 %.os pontossággal megjósolható, hogy a 25 brit magánhangzó (12 egyeshangzó + 13 kettőshangzó) hogyan viszonyul a 14 amerikai magánhangzóhoz (9 egyeshangó + 5 kettőshangzó). A mássalhangzók között pedig eleve nincs különbség a sztendert brit és a sztendert amerikai között.

Esetleg egyes szavak eltérő jelentésével lehet gond! De ezzel a angol anyanyelvűeknek is bajuk van időnként.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.04. 13:19:00

@bxf:

A w-t minden magyar gyorsan megtanulja. Nagyobb gond a a két th-val szokott lenni.

A nagy bajok egyes magánhangzókkal vannak.

TilosazA (UK) 2014.11.04. 13:21:34

@diggerdriver: Írnék neked privátban, ha nem nagy gáz...

bxf 2014.11.04. 13:22:01

@qkuc: Veguli valahol a (nyugat) nemet es a holland kevereke :-)

Meg a fenti poszthoz annyit szeretnek hozzatenni, hogy ha posztolo 2007-ben vegzett, akkor azt mar M.Sc-nek kellett, hogy kiadjak (az angol forditasat). En 1998-ban a BME-n (is) szereztem egy diplomat, es azt mar M.Sc.-nek adtak ki, a diploma angol es magyar nyelven irodott (mig az orvosi az magyar es latin nyelven). Ma mar angol nyelven is kiadjak a leckekonyv forditasat (amikor utoljara kertem, akkor 7000 Ft volt, azota nem tudom), amit el kell ertekeltetesre kuldeni olyan cegekhez, amelyek az egyetem felveteli szabalyzataban benne vannak. Persze gondolom, hogy ezen mar tulesett a posztolo.

bxf 2014.11.04. 13:22:41

@maxval birca hozzászóló: Figyu, 15 eve az USA-ban elek. Nekem nem kell elmagyaraznod.

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 13:38:40

@Jess G: Semmi bajom nincs azzal hogy magyar vagy.

Nagyon ügyi vagy hogy ennyi "embered van", de miért kell egy fórumon ezzel kérkedni? Kinek akarsz ezzel bizonyítani?

Ladislav 2014.11.04. 14:16:55

Nagy élmény az ilyen főnök. Nekem is volt benne részem. Hangulatember, beleköt mindenbe és ezt esetleg az ügyfél előtt teszi és azt is paraszt stílusban. Furcsa módon már több mint 10 éve dolgoztam, amikor először ilyen főnököt sikerült találnom. 1 év után felmondtam, de egy egészen friss élményem is van, de itt gondolkoztam egy hétig és utána mondtam fel. Azért keresnek az ilyen köcsögök általában fiatalabb, vagy kevésbé határozott munkaerőt, mert az nem mer visszaszólni, így a saját komplexusait le tudja rajtuk vezetni. Fel kell mérni a helyzetet, hogy mi múlik ezen a "főnökön". Ha tulajdonos, vagy fő-főnök, akkor lépni kell, mert a helyzet változatlan marad.
Az, hogy pont egy magyar, aki ezt csinálja, egy szerencsétlen véletlen. Találsz majd más nemzetiségűben is ugyanilyet.
Minden jót Kanadában!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 14:24:00

@svájci sapka (ch):
igazad van csak egy fönöktöl ez nem hangzik túl jól.
:))))))))))

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.04. 14:41:11

@Jess G: pont ugyan ez jutott eszembe. Szar a magyar főnök, de mintha lehetetlen lenne, hogy egy angol vagy amcsi vagy bármely más nemzetiségű bunkó legyen. Pofám leszakad.

qkuc 2014.11.04. 14:42:55

@diggerdriver: Attól függ, lehet a főnit többre becsülném, ha a "gyenge" láncszemeket kitenné. (Ez most reflexió az egyik munkahelyemen dolgozó "kedves" kollégára.)

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.04. 14:44:11

@bxf: "ne is kezdj magyarral" igazad van, felejtsd is el mindent ami velük kapcsolatos. .. De akkor te mi a fenèt keresel itt?

FutureFry 2014.11.04. 14:48:30

Az USA-ban a helyi biológus PhD-s végzettségűeknek sem rózsás a helyzetük/jövőjük a kutatás-felsőoktatás területén. "Túltermelés" van belőlük ezért a legtöbbjüket olcsó munkaerőként alkalmazzák laborokban évekig, és kevés esélyük van, hogy feljebb tudjanak lépni:
www.npr.org/blogs/health/2014/09/16/343539024/too-few-university-jobs-for-americas-young-scientists

Sütemény1975 2014.11.04. 14:52:48

Utalom a magyarokat, a fonokomet, stb...Vegig se olvastam.

2014.11.04. 15:03:25

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: @wuaaa [nor]: +1. Probaltam pozitivan hozzaallni a poszthoz, de az egyik fele arrol szol hogy 6 evig hagyta hogy egy bunko fonok kihasznalja (mellesleg kulon rohejes hogy nem beszelt az elejen angolul tehat csak es kizarolag azert tudott ott dolgozni mert magyar volt a fonok, utana viszont kijelenti hogy 'magyar fonoknek soha tobbet' stb.). A masik fele a posztnak arrol szolt hogy a posztolo egy jo no. Ezzel kapcsolatban ugy erzem fontos megjegyeznem hogy en idosebb vagyok nala, de meg mindig beleferek a gimnaziumi ruhaimba, be-be-beee :)

tanato 2014.11.04. 15:19:22

@Mirjam2: Ez mind igaz,de azért nagyon örülök,hogy sikerült másodszorra is szóra bírni egy "ösi" még origós posterinát.Én már nagyon várom a többi "régi"poster jelenlegi helyzetéről szóló postot is.Különösen azokét akik időközben hazaköltöztek vagy más államban élnek mint 3 éve.Egyebekben várom a Te postjaidat is szép sorban.

2014.11.04. 15:20:08

@qkuc: Errol az jutott eszembe hogy nemreg voltunk egy partin ahol en forditottam az angol ferjem es egy del-afrikai no kozott; nagyon kinos volt. Tobbszor elakadt a tarsalgas, pl. mikor a no mar harmadszor kerdezte meg tole hogy 'kersz humuszt?', a ferjem meg csak nezett hogy mit mond?

SzZoole 2014.11.04. 15:26:30

En is phd vagyok(privat hire driver)a sajat magam fonoke vagyok es magyar is utalom is eleg rendesen a fonokom.Mivel en vagyok a fonok a beosztottam(jo magam)magyar,igy Ot is utalom,nagyon utaljuk egymast.Szivatjuk is egymast rendesen,ott teszunk keresztbe egymasnak ahol tudunk.Fujj ezek a magyarok milyen utalatosak:))))

2014.11.04. 15:28:41

@tanato: Ebben igazad van, erdekes lenne megtudni hogy kivel hogyan alakulnak a dolgok. Ami engem illet, en nem irtam es nem is fogok posztot irni. Szaudirol azert nem mert azonnal beazonosithato lennek es nem hinnem hogy a fonokeim ertekelnek ha egy szaudi leanyiskola mindennapjairol reszleteket osztanek meg itt a nagyerdemuvel - arrol nem is beszelve, hogy az orszaggal kapcsolatban van egy csomo olyan dolog amirol nem mondhatnam el a velemenyemet nyilvanosan, igy viszont ertelmetlenne valna az egesz. UK-rol pedig azert nem irtam annak idejen mert az utolso evekben olyan helyeken dolgoztam ahol titoktartasi kotelezettsegem volt, ugy meg elegge semmitmondo lett volna a poszt ha nem irom le mit dolgozom.

Mrs. Clayton 2014.11.04. 15:38:38

@Kaksi Kapitány: ki a banat kerkedik? te jottel nekem azzal, h gyakorlatilag szted aki nekem dolgozik az mind szarra van szivatva pusztan, mert ugy emlitettem a beosztottjaimat, h a takaritoim, hiszen azok, ha a mernokeim lennenek akkor meg ugy hivatkoznek rajuk
en nem tehetek rola h neked szar s ettol egy egyszeru mondatot is felreertesz, vagy felre akarsz erteni

Mrs. Clayton 2014.11.04. 15:41:41

@Mirjam2: en ezert mondom a paromnak, h beszeljen fonetikusan, mar a fia is belejott, ilyenkor jokat szoktunk rohogni es mindketten elmondjuk, h a masik anyanyelve mennyire "hulye"

2014.11.04. 15:47:19

@Kaksi Kapitány: Figyelj, mit uldozod mar a Jess-et? :) Nem kerkedett a szerencsetlen, csak egyszer meg merte emliteni hogy munkaja reszekent takaritokat is iranyit. Hogy neked miert olyan nehez ezt feldolgozni, azt mar neked kell tudnod.

2014.11.04. 15:54:23

@tanato: Nem veszitetek semmit, mar igy is messze tul sokat dumalok a kommentekben! :) Elegge durva a cikk amit belinkeltel, 'csak' a valaszadok 21%-a keres aktivan munkat kulfoldon, te jo eg... Nekem olyan fura ez az egesz, annak idejen mikor en elmentem ez meg egy elegge szokatlan otletnek szamitott - emlekszem hogy mindenki teljesen hulyenek nezett, nem is ertettek. Most meg 'a magyarok fele' szeretne kulfoldon elni, stb. Nem gondoltam volna hogy ennyit valtozik a vilag par ev alatt.

tanato 2014.11.04. 15:57:24

@Mirjam2: Amíg lehet,addig még sokan bepróbálkoznak.Nem éppen magyar szokás volt,de tényleg nagyot változott a világ.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.04. 15:59:53

@Kaksi Kapitány: teljesen fölöslegesen piszkáltad @Jess G: t, semmit nem vétett neked, ráadásul itt sem volt, amikor belekötöttél. Ez piszokság.
Valamint láss csodát, én is szoktam mondani, hogy "a technikusaim", "az ügyfélszolgálatosaim" stb, emberekről, akik épp alám dolgoznak. Sőt képzeld el, "barátnőm" és "barátom" is van, és ha hiszed, ha nem, egyiket sem azért nevezem így, mert a tulajdonomat képzik. A magyar megy?
Közben látom, hogy @Mirjam2: -nak is feltűnt ez a modor...

2014.11.04. 16:39:30

@Réka ‎: Tenyleg, en meg azt irtam a multkor hogy 'diakjaim'. Ez is tipikusan felvagos, nem? :) Persze konnyu interneten felreerteni valamit, lehet hogy tenyleg ugy jott le neki egy kommentbol hogy 'felvag' a Jess, de minek kell ezt minden alkalommal elohozni? Valamiert nagyon mely nyomokat hagyott benne a dolog.

SzZoole 2014.11.04. 16:40:04

@diggerdriver: Miert,most mi rosszat mondtam,mar viccelni sem lehet:)))

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.04. 16:41:39

@Mirjam2:

Ez olyan, mint amikor a frissen kinevezett spanyol diplomata Kubában a közelben lévő magyart kérdezte mit mond a kubai, mert nem érti. Személyes élmény.

Persze érthető, hiszen könnyebb egy hibás kiejtést, idegen akcentust megérteni, mint egy tájszólást.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.04. 16:41:40

@tanato:

Igen, láttam, de nagyon bulváros ez nekem. A módszertana is abszurd, nem világos.

Mit ért második nyelv alatt például?
A második legbeszéltebb nem-hivatalos nyelvet? Akkor Finnország hülyeség és pl. Belarusz is.
A második legbeszéltebb nem-anyanyelvet? Akkor Szerbia, Szlovákia nem igaz.

SzZoole 2014.11.04. 16:52:02

@Réka ‎: @Mirjam2: Van egy otletem,holnap megyek Loughborough-ba.Milton Keynes utba esik,be mehetnek es megnezhetnem,hogy @Jess G: -nek tenyleg vannak e beosztotjai,igy @Kaksi Kapitány: is megnyugodhat.

tanato 2014.11.04. 17:15:36

@maxval birca hozzászóló: Állítólag,aki küldte aszerint a második legbeszéltebb nyelvet függetlenül attól hogy hivatalos vagy nem.Pl.Etiópia ahol az amhara az államnyelv,de csak a második legbeszéltebb nyelv mert az oromok többen vannak.Persze az oromok is beszélik az államnyelvet,viszont az amharák az oromot nem.

qkuc 2014.11.04. 17:19:29

@Zoole[uk]: Össze ne vessz magaddal, :D.

SzZoole 2014.11.04. 17:22:03

@qkuc: Az kizart dolog,mert nem tudom:)))Magyarok vagyunk,igy folyton szidjuk egymast,meg neha egymas anyjat is:)))))))))))

nyuszigonosz 2014.11.04. 17:34:11

Hát elolvastam a posztot és arra jutottam, hogy mindenki arról tud vélemény írni-mondani, amit/ akit ismer.
Ha a poszterinának eddig csak magyar fönöke volt, meg magyar munkatársai, akkor azokról.

qkuc 2014.11.04. 17:49:41

@QUERCUS: Nem akarod tudni, :).

Mrs. Clayton 2014.11.04. 17:58:35

@Zoole[uk]: o, bebi akkor kicsit korbe kell jarnod par megyet, ha kellenek a cimek elkuldom privatban, merleget es eredmenykimutatast is kuldjek, pasimrol fotot, berpapirt? :-)

egyebkemt ha leparkolnal MK-ben a szinhaz parkolojaban, mert ingyenes, akkor szolok, h ejfel elott gyere el, mert kulonben ugy jarsz mint en pentek ejjel, h bezarjak a kocsidat a parkolohazba es mehetsz vissza masnap

SzZoole 2014.11.04. 18:11:26

@Jess G: En elhiszem nem ketelkedem,nekem nem kell bizonygatnod semmit,csak a feszultseget probaltam oldani.

Mrs. Clayton 2014.11.04. 18:14:00

@Zoole[uk]: en meg csak vicceltem, de miert pont Milton Keynesben keresnel, nem is ott lakom

SzZoole 2014.11.04. 18:16:45

@Jess G: Azert,mert Te emlitetted koraban Milton Keynes-t,vagy rosszul emlekszem?

i got my (törölt) 2014.11.04. 18:22:36

@Mirjam2: egy igazi államférfi csodákra képes! :)

2014.11.04. 18:30:51

@maxval birca hozzászóló: Ez teljesen igaz, egy csomoszor kerultem mar ilyen helyzetbe hogy en 'forditottam', pl. indiai angol es ir kozott. Es a diakjaim is mondtak mar hogy en milyen szep 'erthetoen' beszelek, nem ugy mint a tobbi, brit tanar az egyetemen :)

Shanarey 2014.11.04. 18:44:06

Ennek a posztnak, nem igazán itt a helye, de miután folytatása az előzőnek, akár ez is elfér itt.
Még mindig jobb mint az a bizonyos személy akinek a posztjai, csak a poszt írójának értelmezhető.
:-)

A Magyar főnök csak rossz lehet??
Ez nettó marhaság. A "baromarcú" főnök kategória bármely országban megtalálható. Ebből a Magyar dologból annyi igaz hogy Magyarországon rosszabb az átlag ez ügyben, mint általában nyugat Európában, vagy az USA ban, vagy Kanadában.

A főnök mint olyan három féle emberből lehetséges.
1. Aki profi az adott szakterületen.
2. Aki elég gazdag, vagy jó kapcsolatai vannak a pozíció megszerzéséhez.
3. Aki főnöknek megfelelő.

Na ebből a három pontból lehet matematikai halmazokat létrehozni, de csak a harmadik kategória az aki amellett hogy főnök, ember is.

Munkavállaló.
Na az nehéz ügy mert van aki pénz orientált, van aki azért dolgozik mert jobb ötlete nincs a legális pénzszerzésre, és van aki szereti a munkáját.
Ki milyen melós, ez sem nemzetiség függő, bár kategorizálni lehet.

Mindamellett, a poszt írót még nem kell burkoltan ezért lehülyézni, ha több évig ott dolgozott akkor biztos jó volt abban amit csinált.

A hölgy, miért nem lépett le?

Talán mert fiatal, és nem volt akkoriban elég tapasztalata, talán mert jobban szerette a munkáját, na meg az ő szakterületén egy "project" nem pár hónapos, hanem hosszabb időperiódusban fut, vagyis mindig volt egy újabb, és a vízum is egy olyan dolog ami miatt nem ugrálhatott összevissza.

Amikor még cég voltam, soha nem hagytam abba egyetlen hosszabb távú melómat, még akkor sem ha fasirtban voltam a felettem álló céggel. Olyan már volt, hogy a meló befejezése, és a megnyitás után, úgy össze vesztem az ügyvezető igazgató némberrel hogy sírva távozott, pedig nem anyáztam, és egyéb csúfságot sem mondtam csak a tényeket, mit cseszett ő el, aminek a negatívumait viszont az én cégemen akarta leverni.
S hogy mennyire voltam én rossz, csak annyira hogy egy év múlva, jobb feltételekkel de de újra dolgoztam nekik.

@maxval birca hozzászóló:

Ez marhaság, de sebaj. gulizz egy picit és rájössz.
A Brit Angol, és az Amerikai Angol nyelv között van különbség, és csak aki tudja mi az annak egyszerű ez.

Annyit segítek hogy a normál suliban ( általános iskola gimnázium stb.) brit angol a tananyag, és a nyelviskolák többsége szintén azt preferálja, nem beszélve a vizsgaközpontokról, amelyek szintén.
S mielőtt efféle okosságokat mondasz, nézz meg egy igazi angol filmet, angolul, és majd rájössz hogy te sem fogsz mindent érteni belőle.

Például ezt a sorozat részletet, ahol minden szereplő "gyári angol" vagyis nem első generációs bevándorló, és mégis a "fehér csaj" az akinek a beszéde, nem lesz egyszerű, ha értelmezni akarod

Shanarey 2014.11.04. 18:53:31

@Mirjam2:

Attól tartok, lesz ez még rosszabb is.

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 19:36:56

@Jess G: Nem emlékszem hogy mondtam volna hogy szar lenne munka szempontjából, ha neked úgy könnyebb akkor szívesen meghagylak ebben a tudatban :o)

Grega 2014.11.04. 19:36:57

ez a blog mindig is (indexes) propagandacélokat szolgált, azaz hogy "demonstrálja", milyen lidércnyomás Orbán alatt Magyarországon élni, és hogy milyen kánaán vár mindarra, aki nyugat felé lelép.

ebben a posztban is ott van vastagon a (bujtatott) antimagyar sentiment: a kinti magyar főnök kb. horrorfilmes főgonosz alakjában jelenik meg.

tralalala 2014.11.04. 19:36:57

"Most elmondom, miért utálom a magyarokat, elsősorban a férfiakat (elnézést az erős kifejezésért, jó okom van rá)."

Ez más népcsoportokkal meg nemekkel is működik, vagy az már rasszizmus-sovinizmus?

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 19:36:57

Szerintem mindenki tudja melyik hozzászólásáról volt szó, ahol büszkén emlegette hogy mennyivel szúrja ki a szemét a "takarítóinak". Ha nem adta volna hozzá hogy 130 darab van belőlük, azt hiszem most elgondolkoznék hogy talán mégis igaza van ennek a sok embernek, és talán tényleg túlreagáltam.

Ej be kár :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 19:44:01

Nekem tetszett a poszt, nincs vele semmi baj.
Valaki az életéből elénk tárt egy hatéves epizódot és azt is leírta hogyan élte meg. A "miért nem" kezdetű kérdésekre meg nem érdemes energiát pazarolni.
Miért nem hagytam ott az előző céget korábban mikor számtalan jobb ajánlatot kaptam?
Én sem tudom igazából.
Minden ember más másképp veszi az akadályokat és a partvonalról meg könnyű bekiabálni.

A főnökök általában két kategóriába tartoznak. Aki üti vágja a beosztottait és aki pozitív inspirációval hozza ki a legtöbbet belőlük.
A posztoló az első típust fogta ki.
Megvan az az előnye hogy bárhova megy a világban sétagaloppban fog előrehaladni.
Én a munkásmozgalmi múltamban hogy úgy mondjam elnyűttem már jónéhány főnököt.
Sem főnökkel sem melóssal soha sehol nem volt problémám.
Nagyon sokszor előfordult hogy odamentem valahova és mondták a melósok hogy na ez aztán egy igazi vaddisznó nem tudod hova kerültél.
Hogy hogynem minden "vaddisznó" tisztelettel beszélt velem.
Voltak viták munkafolyamatokról.
Általában elfogadták az érveimet. Mikor nem akkor megcsináltam ahogy kérték aztán valahogy mindig kiderült hogy a melósoknak sokkal többet kell dolgozni mintha az én verziómat fogadják el.
Persze az én szakmám nem kutatóasszisztens akit bármikor be lehet csicskáztatni mert nem partnernek tekintik hanem alárendeltnek.
Az ilyet nehéz kivédeni.
Egy basáskodó főnököt egy vízummal nyelvtudás hiányával kiszolgáltatott fiatal lánynak.
Nem tud semmit felmutatni mert minden eredményt a főnök kisajátít.
Az én szakmámban nem lehet hazudni. Az első percben kiderül hogy profi vagy nem.
Onnantól viszont nincs mibe belekötni.
Én nem hibáztatom semmiért a posztolót.
Kívánom neki hogy jobbra forduljon sora.

i got my (törölt) 2014.11.04. 19:45:03

@Grega:
ha szerinted a történet arról szól, hogy amerika a kánaán, akkor te valószínűleg egy másik történetet olvastál... :)

indexes propaganda? hm. köszönjük a figyelmeztetést, mostantól mi is jobban résen leszünk. éberség, elvtársak! nem lankadni!

és a chemtrailnek milyen szerepe van a blog fenntartásában?

**mimi** 2014.11.04. 19:49:11

@Grega:
atyaég...ekkora baromságot....

Chris1024 2014.11.04. 20:03:39

@Shanarey(England):
Ez igaz.Lsd. Förtelmes Főnökök című film.
Igen itt leginkább az arányok miatt alakult ki ez a sztereotípia.

Hát ez érdekes amit írsz.Nekem pl otthon 3 főnököm volt.
Ebből 2 a teljes dilettantizmussal küzdő egyén típusa volt.És csak a jó ég tudja, hogy lett belőlük főnök.Szóval az első opció rájuk nem volt igaz.A második sem.Hogy irányítói képességük megfelelő lett volna....hááát a cég gyakorlatilag csak lavírozott a piacon.Semmi extra.A 3. főnök pedig az első kategória.Nem is volt túl sokáig a helyén.Pedig felfelé íveltek a dolgok.Aztán egyszer jött valahonnan leg leg felülről az utasítás.Mennie kell.Mást paszíroznak be a helyére.Gondolom semmiképp sem valakinek a valakijét :)
Ez a 3 két és fél év alatt váltotta magát.egyszóval vannak különös dolgok.

Chris1024 2014.11.04. 20:03:39

@Grega: Ha a te logikádból indulok ki.Akkor amit meg te írtál az egyértelmű a kormány által fizetett netes troll kategória amiben bújtatva jelen van a jobban teljesítős, hazacsábítós propaganda.

Legalább ekkora hülyeség lenne ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 20:19:15

@i got my:
Nem lankadni???
Ajjjaj....
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

Shanarey 2014.11.04. 20:24:37

@Grega:

Indexes???

Nos akkor te inkább guglizz a "konteo" szóra, és amit talász, ott olvasgass, ne itt.

Shanarey 2014.11.04. 20:29:27

@Chris1024:

Nekem sajnos több főnök is volt amíg, bele nem ugrottam egy KFT-be, mert oda kellett a szakértelmem s így én lettem az egyik főnök abból a kettőből aki volt.
S pár évvel később kiderült, hogy én voltam a "jó" főnök.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.04. 20:30:32

Kicsit off:

index.hu/kulfold/2014/11/01/rosszfiuk_szigete/

Ezen a helyen a lakók jobban élnek, mint az átlagos magyar devizahitelesek "szabadságban".
És télleg, egy kiváló ötlet azoknak, akik felett odahaza összecsapnak a hullámok: Ki kell utazni Norvégiába, kirabolni egy bankot 3000 korona értékben.Az olyan 120 ezer forint, hétszentség, hogy már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény.És akkor már nincs más hátra, ki kell bulizni valahogy, hogy ide kerüljön az ember...

:-))))))))))))))))))

Ja, és megvan a mi Norbink is, itt leledzik ő is...

:-)))))

Shanarey 2014.11.04. 20:34:55

@Chris1024:

Na még annyit hogy itt kinn a "rothadó" kapitalizmusban, viszont emberileg rossz főnökkel nem találkoztam, butával viszont összefutottam, nem is egy volt hanem több. Na meg olyanokkal is találkoztam akiknek a mennyiség volt a fontos, nem a minőség, vagyis, időnként, tiszta 70-es évek Magyarország, érzésem volt.

Chris1024 2014.11.04. 20:38:09

@Shanarey(England): Na igen ez is elég relatív.Utólag kiderülhet.
De az ott dolgozók számára mindig az épp aktuális főnök képviseli a gonosz erőket :D
Az volt a gond hogy baromi nagy részvénytársaság volt és valamilyen szövevényes úton köze volt az államhoz is.És ilyen alapokon előfordulnak elég szürreális történések.

Chris1024 2014.11.04. 20:45:54

Akkor nekem mázlim van.A főnököm a jó szakember kategóriát is kimeríti a hanyatló rohadó kapitalizmusban.
Erről nekem csak hallomás infóm van a 70-es években még bűnös gondolat se voltam ;)

Shanarey 2014.11.04. 20:46:48

@Chris1024:

"az ott dolgozók számára....."

Nos egy nagy beruházáson vettem részt, ahol a komplett gyengeáramú rendszert (tűzjelző, beléptető, megfigyelőkamerák, riasztórendszer ), és belső videó hálózat, mert aki nem fér be a nagyterembe az se maradjon le a történésekről. kb a 70 % volt kész és közel volt a határidő. Egy kora esti órában az egyik srác odajön hogy menjünk ki a kocsimhoz mert páran beszélni akarnak velem. Ez 4 embert jelentett az öt alkalmazottból. Kimentünk, és közölték hogy elegük van a cégtársamból, és csak miattam nem lépnek le azonnal, mert én mindig normális voltam velük.....

Nos, abban a pillanatban, nem igazán tudtam erre mit mondani.

morsels (törölt) 2014.11.04. 20:54:24

@diggerdriver:
"A "miért nem" kezdetű kérdésekre meg nem érdemes energiát pazarolni."
Igy van.
Leginkabb azert, mert ez is ott van a posztban, leirta.
Hogy a fonokon mult, hogy mennyi idore van meghosszabitva a vizum, amivel egyaltalan az orszagban tartozkodhat, meg dolgozhat. Ha 3 honapot kapott, akkor annyit, ha fel evet, akkor annyit.
Ugralni nagyon nem lehet, mert ha a vizum lejart, akkor vagy illegalisan marad, vagy utazhat vissza Europaba.

Namost persze tudom en is, hogy ide csak olyanok irnak, akiknek az onerzete az ilyesmit nem tudna elviselni, mar az elso het vegen hanynanak es balhet csinalnanak, vagy sertodotten mennenek vissza Magyarorszagra.

:-)

Shanarey 2014.11.04. 20:59:25

Hja még annyit azért hozzátennék, hogy remélem a poszt írója majd utólag azért linkeli ezt a posztot, annak a "főnöknek".

:-)

Shanarey 2014.11.04. 21:00:04

@morsels:

Szerintem rosszul tudod, de sebaj.

nyuszigonosz 2014.11.04. 21:09:44

@morsels: " Namost persze tudom en.."
Hát rosszul tudod.

Mrs. Clayton 2014.11.04. 21:11:04

@Zoole[uk]: Milton Keynes csak kozel van hozzam, de nem lakom ott :-)

Chris1024 2014.11.04. 21:12:05

@Shanarey(England):
Értem.Ehhez nincs mit hozzászólni magáért beszél.De mondjuk ha több embert kell koordinálni nagyobb a felelősség ezáltal a feszültség is.Nehéz elkerülni hogy soha semmi konfliktus ne legyen.Ráadásul az emberek különbözőek.Mindenki ingerküszöbe is más.De sokat lendít a főnök-alkalmazott kapcsolaton ha a főnök legalább profi.

gizmo266 2014.11.04. 21:12:05

Ki az, aki magyarnak akar dolgozni....
De ez ebben az országban adottság.

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 21:12:06

@Shanarey(England): Ezzel teljesen egyetértek, annyi buta, korlátolt ember van itt Angliában hogy szinte már fáj. Egy csipetnyi ambícióval és a messze földön híres magyar gógyival a lehetőségek végtelenek...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.04. 21:12:06

@Din Serpahis:

:lol:

Szerintem ha megtudnád hogy Katarban még többet lehet keresni, jövő hónaptól már ott élnél. Komolyan, csak a pénz érdekel ezen a világon?

morsels (törölt) 2014.11.04. 21:17:10

@nyuszigonosz(D):
Ja...
Igazad van, nem mindenki olyan :-)

puhacica 2014.11.04. 21:20:02

teljesen megertem a posztolot, amikor arrol ir, hogy ugy erezte, nem eleg jo, az allando szapulas miatt. a mar emlitett pszichopata volt fonokom is mindig arrol suketelt, hogy igy nem tudok vagni meg ugy nem ertek a tv-zeshez. kb. 3 honap szisztematikus bacakodas utan majdnem elerte, hogy elhiggyem neki. es aztan amikor igazi profik koze kerultem, akik elismertek a tudasom, akkor szinten azt ereztem, amit a posztolo, hogy valojaban qrvajo vagyok abban, amit csinalok. es ezt a magabiztossagot mar sose veheti el senki. :)

33621 2014.11.04. 21:21:06

@Mirjam2: Már akkor is ekkora voltál? Jól tartod a formád! :-)

Chris1024 2014.11.04. 21:25:32

@Kaksi Kapitány: És mesélj kik azok?Főnökeidvoltak?És hol futottál bele abba a rengeteg "buta" és "korlátolt" emberbe?

Fekete Pestis 2014.11.04. 21:25:32

@FutureFry:

jaja.
A posztdoc pályában pont annyi a kockázat [hogy kirúgnak], mint a pénzügyben, de a pénzügy jobban fizet.
Tehát az ember elmegy pénzügyesnek.
A trükk az, hogy olyan munkát kell választani, ahol az ember a technikai tudását fejlesztheti [és ezek nem a trading vagy a menedzsment poziciók]. Pénzügyesként is simán el lehet azokat az ismereteket sajátítani (p.l. harmonikus leképezések, információ- és differenciálgeometria, grafikuskártya programozás), amivel az ember 50 éves korában (amikor úgyis luxálják a bankból, akár vezetö, akár nem) visszamehet a differenciálegyenlet tanszékre cikkeke írogatni ;)

puhacica 2014.11.04. 21:26:16

@Shanarey(England): remelem megtalaljak Szotyit, szoritok nekik! hogy felhet a kis bena! :( a legrosszabb remalmomat olvastam a cikkben. ezert is torekszunk ra, hogy ha utazni kell, velunk jojjon puhacica is.

Shanarey 2014.11.04. 21:31:03

@morsels:

"Namost persze tudom en is, hogy ide csak olyanok irnak, akiknek az onerzete az ilyesmit nem tudna elviselni, mar az elso het vegen hanynanak es balhet csinalnanak, vagy sertodotten mennenek vissza Magyarorszagra"

Shanarey 2014.11.04. 21:33:15

@Kaksi Kapitány:

Nekem, ezek szerint itt jobbak a tapasztalataim.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.11.04. 21:36:20

@Kaksi Kapitány:
Persze..., vagy de megse. Ami itt mukodik az nem mukodik otthon. Ami otthon mukodik, az nem mukodik itt. A rossz/jo oldalon vezetunk. Sok-sok ilyen pelda van mint a Shanarey-i.

33621 2014.11.04. 21:38:44

@geegee: Őcsi elkéstél! Én már tegnap megtaláltam itt Norbit és be is linkeltem ide. De csak egy ember reagált rá.

nyuszigonosz 2014.11.04. 22:00:45

Információ a vonattal utazóknak, Németországban, vagy Néteroszágon át:
- holnap délután 15 órától 106 órás ( négy napos ) mozdonyvezetö sztráj lesz Németországban.
A DB ( Deutsche Bahn - Német Vasutak) megpróbálják legalább a nemzetközi, Németországon áthaladó vonatforgalmat biztosítani, azokkal a mozdonyvezetökkel, akik nem a DGL szakszervezet tagjai.
Holnap délután elöször is a tehervonatok állnak majd meg, csütörtök hajnaltól hétfö hajnalig plusz az egész személyszállítás.

morsels (törölt) 2014.11.04. 22:02:56

@Kaksi Kapitány:
Csak azert irt most is (nem eloszor) adatot (amibe aztan beletudtal kotni), mert megint felhoztad. Valaszolt a neked. Mert egyre jobban eltorzitod az eredeti hozzaszolast is.

Ha meg hinta csinalna ezt, az valahol beleillene a profilba, de hogy te miert csinalod...

Kaksi Kapitány 2014.11.04. 22:11:51

@nyuszigonosz(D): Ez egy nagyon jó példa arra hogy miket lehetne kirakni az új oldalra a rövid hírek közé...

Fekete Pestis 2014.11.04. 22:11:52

A fönökökröl.
Nekem két magyar fónököm volt - hazudoztak, lefele tapostak, felfele meg nyaltak. A poszterinával egyetértek - soha többet magyar fönököt.

Ezeknívül volt egy pszichopata holland fönököm, na ö a legrosszabbak közül volt. Két és fél ;) holland fönök ezzel szemben normálisan (söt segítökészen) viselkedett. Velük a mai napig kapcsolatban vagyok,

A mostani eresztés is igen érdekes jelenségeket tud produkálni, de 15 év munkatapasztalat meg 6 fönök felruházza az embert némi rutinnal ;) Mindenesetre szórakozásnak sem utolsó ;)

Fekete Pestis 2014.11.04. 22:11:52

Egyébként az allahisták kedvenc mondását idézem, mely szerint:

"„Ha nem tudod eltörni ellenséged lábát, csókold meg azt és imádkozz Allahhoz, hogy törje el neki ő”. "

Fekete Pestis 2014.11.04. 22:11:52

@Szilvana1[Bucks, UK]:

valószínüségek.
nekem 2.5 magyarból 2 bunkó (a féllel még mindig kapcsolatban vagyok ;) ), 6 hollandból 3 normális (segítökész), 2 közömbös (illetve annál pozitívabb), és 1 pszichopata.
Kis mintaelemszám, stb, stb, nade akkor is.

Ja igen: külföldön (ÉNy-Eu-ban) a kis munkahelyi despoták ellen hatékonyan fel lehet lépni (p.l. mi is értékeljük a fönökséget, akik részben ennek alapján kapják a bónuszt), ki lehet fejteni, hogy szakmailag nem értünk velük egyet (és ezt tök normálisnak veszi mindenki), stb.
Szükség esetén a munkatársak kiállnak egymásért, illetve a nagyfönökhöz is be lehet menni és a despotákat bepanaszolni.

Ilyet mikor lehet M.o-n megcsinálni?

morsels (törölt) 2014.11.04. 22:20:46

@Kaksi Kapitány:
Ezt a mintat hasznalva, amit te csinalsz Jess-el, az nyilt provokacio.

Chris1024 2014.11.04. 22:32:44

@Kaksi Kapitány:
Se a provokációt nem értem.Se azt mire akartál kilyukadni ezzel.
Hülyék mindenhol vannak.

goodjohnwin 2014.11.04. 22:34:29

Miért olyan nehéz a határátkelőknek magukkal vinni egy 1000 forintos (gy.k.: 4 EUR vagy 5 USD) billentyűzetet? Már ha fontosnak tartjátok továbbra is kommentelni magyar honlapokon...

Shanarey 2014.11.04. 23:01:43

@goodjohnwin:

Ja és még valami.

Talán azért nem, mert amikor eldöntik mit vigyenek magukkal akkor a többség, nem azon gondolkodik hogyan is fog a Magyar nyelvű honlapokon kommentelni. Ja és a nyelvtan náci szerep már foglalt.

:-)

Mrs. Clayton 2014.11.04. 23:02:11

@goodjohnwin: nem nehez, csak szeretjuk bosszantani itt a jonepet, szoval direkt kicseszesbol!

Shanarey 2014.11.04. 23:12:20

@Jess G:

Hogy ez nekem, miért is nem jutott eszembe......
:-)))))))))))

Mrs. Clayton 2014.11.04. 23:16:03

@Kaksi Kapitány: te ugy egyebkent kuldd mar at nekem a linkeket ahol barki barhol Angliaban, elsosorban East Midlandsen 6.5-nel tobbet fizet egy takaritonak orankent, de kuldhetsz barhonnan a vilagbol, es ha lesz egy olyan ceg, ahol a minimalbernel jelentosen jobban fizetnek hetkoznapi iroda takaritasert, akkor belatom, h valamit en csinalok kurva szarul es meg geci is vagyok, kulonben rolad kell felteteleznem hogy csak szeretsz kotekedni, miden cel nelkul
szted egyebkent mennyi lenne a nem kizsakmanyolo fizetes egy 6 osztalyt vegzett embernek porszivozasert es felmosasert? azert azt vedd szamitasba, h ez a torvenyes minimalber am

Mrs. Clayton 2014.11.04. 23:16:48

@Shanarey(England): mert te csak alapbol vagy kis genyo, nem tudatosan mint en :-P

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.04. 23:18:32

@goodjohnwin:
Nem nehéz.
Magammal hoztam.
Meg most vettem egy új DELL magyar billentyűzetet a másik géphez.
Egyéb kérdés?

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.04. 23:32:50

@goodjohnwin: nem nehéz, de nem tudom a telefonba dugni. Se a tabletbe.

kék madár 2014.11.04. 23:33:20

@goodjohnwin: laptoprol hallottal mar? Merhogy a zemberek 80%-a arrol gepel

Chris1024 2014.11.04. 23:39:18

@Jess G: Ti házasok voltatok?És épp válófélben...kicsit olyan a hangulata.

marczy 2014.11.04. 23:39:19

Magyarországon napi szinten megy a letolás mindenért, amit csinálsz, és azért is, amit nem. Az ilyen főnökök a saját frusztrációjukat vetítik ki a beosztottjaikra.

Egy negatív motiváción felnőtt, agyonstresszelt, agyonhajszolt országból (Magyarország) nem csoda, ha aki teheti, elmegy. Egy ilyen ország kitermel ugyan néhány komoly koponyát, embert, sportolót, miegymást, aki viszont egy ponton nem tud túllépni, ha fejlődni akar, mert mindenki frusztrált, fáradt, nyomott, és még irigykednek is rá. Tehát logikus, ha elhúz ebből az országból.

De ha elhúz, akkor a frusztráltságát, gondját, baját itthon kell hagynia, mert különben az illető a közösségének rémévé válik. Mint ez a főnök is. Könnyíthet a dolgán, ha kint talál olyan közösséget, amiben az itthoni hobbiját kint is tudja űzni.

A kínaiak ugyanezt csinálják, csak kicsit nagyobb léptékben... Az oktatásuk brutális, politikailag még mindig elnyomás van, a gyermekvállalást korlátozzák (csak idő kérdése, mikor üt ez vissza), aki teheti, elhúz onnan, de persze Kína még örül is annak (még mindig), ha eggyel kevesebben vannak az országban... De ha valaki végigverekszi magát az oktatási rendszeren, akkor könnyebb neki kint is. Ráadásul sokkal összetartóbbak, mint mi...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.04. 23:49:07

Grat a kitartásért, sok sikert a poszt-tolónak.
Isten őrizz egy magyar főnököt külföldön, hát az ugyanolyan cseberből-vederbe, mintha otthon maradt volna az ember... :-(

Mrs. Clayton 2014.11.04. 23:53:36

@Chris1024: öööö, hat nem tudom, ha igen, orulok, h vege, mert talaltam egy sokkal jobbat
habar engem sokkal jobban emlekeztem KK vitaja az 5 eves gyerekem hiszijere

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.05. 00:28:27

@goodjohnwin: elárulom, semmilyen hardvereszköz nem kell.Ez egy általános tévedés.Csupán a kódkészletet kell telepíteni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.05. 00:31:08

@kék madár: Őőőő, ezt honnan veszed?
Egyébként ahhoz is lehet kötni plusz billentyűzetet... :-)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.05. 00:56:47

Majd pont ekezeteket fogok keresni a telefonon, mi, csak mert valaki finnyaskodik. (Tudom, hol vannak, de minek, ha igy is teljesen ertheto?) Laptoprol viszont megtanultam kinai billentyuzeten is magyarul gepelni, mert olyanom volt. Nekem. Nem a kozonseg miatt. Na ennyit errol.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.05. 01:00:21

Nekem volt egyszer egy idiota torok pasi fonokom. Aztan a vilag legrendesebb fonoke kesobb, szinten egy torok pasi. Akkor most nem is tudom, a torokok mind idiotak vagy nem, meg nem tudtam kilogikazni , milyen kovetkeztetesre kellene jutnom. :-/

2014.11.05. 01:37:50

@Mirjam2: A szája mindenkinek tud járni. Nem fog kiürülni az ország, nem kell aggódni. :D

montroyal ( CAN qc) 2014.11.05. 02:57:37

@NIKI LAURA: Montrealba telen nincsennek az utcan,az egesz varos lekoltozik a varos alatti futott reszbe,a szel miatt a -30 az - 40!

csak erre reagalok ; szinte minden hetvegen vannak festivalok defile pere noel , festival lumiere ,Fête des neiges ,village des neiges es meg sorlhatnam ... szoval egyaltalan nem all meg az élet a st-catherine es st laurent utcak tele vannak ... a masik hogy egy ideje nem epitenek belso bevasarlo kozpontokat az u.n smart centerek kulso uzletek nagy teruleteken utcakkal parkolokkal ...

a nyelv ;nem vagyok USA jaro de 3x voltam az utolso honapban es ra kellett hogy jojjek,amikor az eladok a szokasos szoveguket hadarjak el v a szomszed asztalnal a helyiek beszelgetnek egy szavukat sem ertem ... ha lassan elismetlik nekem mindent ertek ... nincs hozzaszokva a fulem csak a montreali angolhoz..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.11.05. 03:37:28

@bxf: haha, jot mosolyogtam ezeken a fonetikusan leirt szavakon:) aki hallas utan szedi fel a nyelvet, valoban sokszor ejt hibat, ha irasrol van szo.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.05. 04:02:40

@Zsuzsi65: na ezert nem tudok se franciaul se angolul se nemetul irni .... talan iskolaba kellet volna jarnom de en inkabb a noktol vizszintesen tanultam a nyelvet..viszont ha én fizetek mindenki megért , de ha valaki akar tolem valamit beszeljen ugy hogy megertsem ...szerencsere kezemmel vegzem a munkam , kezeim beszelnek, nincs fonokom , magamnak dolgozok,20 eve megy jol a szeker , talan ezert nem vagyok osztonozve hogy fejlesszem a nyelv vagy iras tudasomat ... akinek fontos , hajra ...

Kaksi Kapitány 2014.11.05. 05:49:49

@Chris1024: Haha és egy rutinos feleséghez hasonlóan természetesen mindig az övé az utolsó szó...

Chris1024 2014.11.05. 05:49:53

@Jess G:
Cuki a KK becenév.Így tényleg olyan mint ha a neveletlen kisfiad lenne :)

Emzé Periksz 2014.11.05. 05:49:56

Tanulságos történet.

Le Orme 2 2014.11.05. 07:11:25

Úgy látszik, hozzászólásom nem jelenhetett meg. Pedig nem írtam semmi negatívat, nem használtam obszcén kifejezéseket. Bíráltam az írót, amiért általánosít a férfiakról és a főnökökről.

Határátkelő 2014.11.05. 07:13:30

@Le Orme 2: Szerintem meg elég durván fogalmaztál. Ezen a blogon ez már nem fér bele.

marczy 2014.11.05. 10:18:36

"...ez az ország (ti. Amerika) a legrosszabbat hozza ki a magyarokból."
Sajnos igen.

A magyar és az amerikai társadalom is szélsőségesen individualista. A nagy különbség az, hogy mindemellett ha egy versenytársad (valamilyen téren) jobb nálad, akkor Amerikában azt nézik, miben lehetne még javulni, hogy elérd te is azt a szintet. Magyarországon a versenytárs = ellenség, akit le kell nyomni, be kell feketíteni. És ezt a különbséget a magyar ember nem látja. A magyar embert nem erre nevelik, már óvodás korban sem. Sajnos. Ha valaki jobb, akkor irigykednek rá és próbálnak betartani neki.

Nem véletlen, hogy a versenytörvény Magyarországon is tiltja pl. a bojkottra való felhívást. Eszerint ha az X cég tagjaként azt írod egy reklámban, vagy bárhol, hogy az Y versenytárs cég ügyfelei jöjjenek az X céghez, mert az Y cég működési engedélyét erre és erre hivatkozva visszavonták, akkor hiába igaz az, amit írsz, elkaszálnak (ha hazudsz, akkor valótlan tényt állítasz, ha igazat írsz, akkor valós tény hamis színben való feltüntetése miatt). Ez a hatóságok dolga, te mint X cég nem játszhatsz hatóságosdit.
Kár, hogy két ember között ez nálunk nem működik.

Amikor bizonyos Lance Armstrong bukásáról olvastam, az jött le, hogy ez a fickó úgy viselkedett, mint a legrosszabb fajtából való magyar. Aki szembe ment vele, azt kicsinálta. Aki jobb lehetett volna nála (pl. Floyd Landis), azt még inkább, dopping ide vagy oda.
Az effajta "versenytárs = ellenség" mentalitás még a sportban úgy-ahogy működik, mert ott csak elsőnek kell lenned, a gazdaságban viszont nem, mert ettől te nem leszel jobb, a gazdaság egészének (általad + versenytársad által megtermelt GDP) viszont rontja a versenyképességét.

tralalala 2014.11.05. 11:41:53

@marczy: "Amikor bizonyos Lance Armstrong bukásáról olvastam, az jött le, hogy ez a fickó úgy viselkedett, mint a legrosszabb fajtából való magyar."

Hihetetlen, hogy előbb definiálod a "magyar" (lenyomó) meg az "amerikai" (versengő) mentalitást... aztán hozol egy amerikait példának a magyar mentalitásra :)

Értem én, hogy vannak önfejlesztő meg kompetitív emberek, de muszáj megint ezt a magyarozást? Magyarozni miért lehet? Ha Cigányozni/zsidózni/stb nem szalonképes (amúgy helyesen), akkor a magyarozás miért ilyen népszerű? Nekem is van vállalkozásom, és én sem akarom lenyomni a konkurenciát.

bxf 2014.11.05. 12:06:42

@Szilvana1[Bucks, UK]: Kerdezd meg az emberek 80%-at(ha nem tobb) aki ezt vallja...

bxf 2014.11.05. 12:22:32

@marczy: Inkabb azt latom az USA-ban, hogy csapatszinten sokkal jobban osszedolgoznak, mint a magyarok.

marczy 2014.11.05. 13:02:39

@tralalala: Nem "magyarozni" akarok, pont arra hoztam példát, hogy a lenyomó mentalitás hová vezet máshol. Addig jár a korsó a kútra...

Aki meg ezzel - magyar emberként!!! - nem bír azonosulni, az vagy szerencsével talál valami normális helyet, ahol nem erről szólnak a dolgok, vagy megpróbál elhúzni külföldre.

Nem ajnározom az amerikaiakat, mert nagyon nem vagyok kibékülve ott sem sok mindennel, nekem is van ismerősöm, aki ott professzor. Sőt belül ott is nagyon sok minden rohad. Afelé megy a világ ott, hogy ha nincs pénzed, esélyed nincs kitörni (jó középiskolába való bekerülés nehézségei (nincs egy Fazekas-szintű iskolájuk normális áron) + elszállt egyetemi tandíjak + az angolhoz képest lényegesen rosszabb feltételeket szabó diákhitelrendszer).

De ott legalább vállalkozni lehet, és a bankok is bőkezűbben bánnak a céges hitelekkel, ha az üzleti terved amúgy jó.

És nem állítom, hogy mind a 13-15 millió magyar lenyomó mentalitású, hanem csak azt, hogy az említett legrosszabb fajtából valók ilyenek. Sajnos. Arról van szó, hogy a lenyomás ellen nem tesznek semmit már mikroszinten sem. Ez az oktatástól kezdve a politikán át mindenen látszik. A lenyomó mentalitás ellen már az iskolában sem tesznek semmit, a gond az, hogy most még úgy sem tudnak, mint 25 éve, mert a tanárok abszolút eszköztelenek, ha a diákok nyomják le egymást folyton, vagy valaki terror alatt tart egy egész osztályt (ilyen is van).

Pont azért írtam ilyen provokatívan, mert hál'Istennek ismerek olyan igaz magyar embereket, akik nem lenyomják a másikat, hanem próbálnak felérni a szintjére, az elesett emberbe pedig nem rúgnak bele még egyet, hadd fájjon neki még jobban (ez sajnos már egészen kicsi korban megy: a gyerekkel történik valami az utcán vagy a játszótéren, hazamegy, és akkor még jól elfenekelik, miért nem vigyázott magára stb.). Vagy hogy ha valamit jól csinálsz, az úgymond természetes, ha 40-szer jól csinálod, 41-edszer meg nem, akkor azért az egy dologért lehordanak a sárga földig, porig rombolva a fáradságos munkával felépített önbizalmadat. Kritizálni sem szabad úgy, hogy ezzel a másik ember motivációját rombolod.

Az okos ember a Magyarországon tanult jó dolgokat kint is megtartja, a rossz reflexektől meg próbál szabadulni, helyette a kinti jó dolgokat magáévá tenni. No, ez utóbbi ennek a főnöknek nem sikerült.
Ha valaki ezt megteszi, attól még nem lesz rosszabb magyar. A probléma az, hogy egyre kevesebben tudnak gondolkodni...
Nekem is van Ausztráliában élő (56-os) magyar ismerősöm, most is ugyanúgy tud magyarul, mint kicsi korában, büszke magyarságára, de sokkal pozitívabban lát mindent, ha hazarepül, akkor is. Meg persze tudja, hogy Ausztráliában a bizalmi légkör is egészen más, mert nálunk ez gyakorlatilag nincs... Szétverték 45 után, amikor a kommunisták a magyart a magyar ellen hangolták, amikor mindenki megfigyelt mindenkit, és nem tudhattad, ki jelent fel. Visszaépíteni meg sokkal-sokkal nehezebb.

i got my (törölt) 2014.11.05. 19:21:14

@diggerdriver: ötven feletti férfi olvasóink természetesen felmentést kapnak ez alól. ;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása