Nemrégiben jelent meg József írása, melyben azt a tépelődést írta le, hogy vajon belevágjon-e a határátkelésbe. Bár számítottam rá, hogy lesznek reakciók, még engem is meglepett, milyen sok írás érkezett (olyannyira, hogy lassan egy minisorozat néz ki a dologból, amihez várok is még történeteket, véleményeket). Például Juliannáé, aki egy németországi lehetőséget és annak következményeit írta meg. Noha az eset régen történt, szerintem a tanulságai máig érvényesek.

„Én a 80-as évek végén kerültem hasonló helyzetbe. Addigra már túl voltam egy váláson, túl voltam egy igazán küzdelmes, közel tízéves „egyedüli anya két gyermekkel” helyzeten, sőt megkötöttem a második házasságom is.

Jó állást is sikerült összehoznom a könyvkiadás és újságírás területén, amikor az élet, a sors, vagy jó Isten megkínált egy németországi igen-igen nagy lehetőséggel.

Rokonomhoz utaztunk ki egy esküvőre. A településen igen nagy „port vert” az esküvő, hiszen szinte az egész lakosság hivatalos volt rá. Kicsit félve mentünk ki a férjemmel, hiszen mindenki német, németül beszél és én, bár papírom volt a német nyelvtudásról a gyakorlat azért hiányzott, s a nyelvtani hibáktól való félelem valahogy lakatot tett a számra.

Beszélgetés a polgármesterrel

Nos, hogy kicsit rövidebbre fogjam, jó pár pálinkás köszöntő, s jó pár falat kaja után a véletlen folytán a település polgármestere mellé vetődtem, s kezdetben szinte csak tőmondatokban, de elkezdtem beszélgetni a körülöttem ülőkkel, így a polgármesterrel is.

Szó szót követett, s csak azt vettem észre, hogy nyelvtanilag hibásan ugyan de azért igen kedélyesen beszélgetek mindenkivel. Kérdésekre válaszolva elmondtam a foglalkozásom, beszéltem a mindennapjainkról, s arról is, hogy a férjem ott kinn dolgozik a müncheni repülőtér építésén!

Túl a vacsorán, túl a kötelező esküvői eseményeken a búcsúzásnál a polgármester másnapra találkozót kért tőlem, ahogy ő mondta egy kis „eszmefuttatásra”!

Az ajánlat

Eljött a másnap és életem egyik legnagyobb dilemmája elé kerültem. A polgármester kifejtette, hogy pont ilyen emberre lenne szüksége, mivel a település határában található gyógyvízre egy teljes, évtizedes fejlesztési programot kezdtek el.

Többek között gyógyfürdőt, szállodákat, egészségügyi létesítményeket szeretnének létrehozni, s az ehhez szükséges anyagok megírására, azok teljes gondozására (írás, szerkesztés, nyomda, stb.) kellene neki egy ember és ő lehetőséget lát bennem arra, hogy én vagyok az alkalmas jelölt!

Mint mondta „a férje úgyis itt dolgozik, a család szétszakadt, tehát nekem is jobb, ha elvállalom a felkínált munkát!” „Felkínálok egy házat, ahol lakhatnak, segítek megfelelő iskolát találni a gyerekeknek, s XXX márka (akkor még márka volt!) fizetést, amiből megfelelő színvonalon élhet a család. A későbbiekben pedig a továbbiakat is megbeszélnivalójuk, mindenben segítek!"

A mai napig nem tudom, hogyan jutottam haza a kocsimmal! Egy hetet kaptam, hogy választ adjak.

Nem tudtam dönteni

Végiggondoltam mindent. A gyerekeim tehetséggel megáldott gyerekek, az egyik rajzolt, - festőművész tanította külön, rajzversenyeket nyert, stb. - a másik, két évvel fiatalabb gyermekem addigra már igencsak mutogatta oroszlánkörmeit a zenében és az éneklésben is. Egyszerűen nem tudtam dönteni.

Az egy hét úgy telt el, hogy szinte semmit nem aludtam, dolgozni is csak a rutin miatt tudtam, mert folyton a felkínált németországi lehetőség és az addigra itthon is megteremtett nem luxus, de viszonylag normális élet lehetőségei között ingadoztam.

Végül felhívtam telefonon a polgármestert és egy kérdést tettem fel neki: Van-e a településen, vagy annak közelében olyan iskoláztatási lehetőség (rajz és zene) ami megteremti a gyerekeim tehetségének továbbfejlődését, kibontakozását.

Néhány nap múlva megjött a válasz: sajnos nincs ilyen lehetőség akkor és ott pont, de ígéretet kaptam, hogy - mivel a gyerekek nyelvtanulása miatt egy évet mindenképpen ki kell hagyniuk az iskolában - mire iskolába mehetnek addigra minden ilyen kívánságom segítenek teljesíteni!

Szomorúan, de ezek után - már biztosan kitalálta - a nemleges válasz mellett döntöttem. Nem költöztünk!

Az elmulasztott lehetőség

Hosszú évek múltak el, s az élet számos komoly akadályt, gondot gördített elénk, amikor egy családi beszélgetésen elmondtam a gyerekeimnek az fent leírt történetet. A gyerekeim első, hirtelen reakciója mellbe vágott: "Anyuuuu... hogy tehetted ezt?” Aztán közösen átbeszéltünk mindent, az elmulasztott lehetőséget, az azóta eltelt időt, az eseményeket, mindent!

A lányom anyagi okokból mind a mai napig nem fejezhette be a főiskolát, sokáig küzdött mind a két gyerekem a munkanélküliséggel, az állásom én is elvesztettem és még sok-sok gond és baj övezte a családunk útját! Ezekből a mai napig nem lábaltunk ki, s itthon a lehetőségek... Ön is tudja milyenek!

Mi lett volna, ha…

Ma és főleg mostanában sokat gondolok arra a német polgármesterre és az általa felkínáltakra... Nem tudom, hogy ha kimegyünk, akkor ezek a bajok elkerültek-e volna minket, de abban 100%-ig biztos vagyok, hogy talpra tudtunk volna állni fele annyi küzdelemmel mint itthon!

És nem azért mert ott „kolbászból van a kerítés”, hanem azért, mert tragédiák, gondok bajok után ott van lehetőség újrakezdeni, de erre itthon nincs meg a lehetőség. Ha valaki egyszer „kihullik”, az többet soha nem éri el a kihullás előtti szintet semmilyen téren!

Nehéz a döntés, de hosszú-hosszú távlatokban kell gondolkodni, minimum 20-30 évre!! Sok sikert és tiszta fejet a megfelelő döntés meghozatalához!”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.