oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. június 05. 10:01,  Az ország gerince megy el 652 komment

2014. június 05. 10:01 Határátkelő

Az ország gerince megy el

A mai poszt később jelent meg, mint általában szokott, ennek pedig az az oka, hogy a blog lehetőséget kapott arra, hogy (együttműködő partnerként) publikálja a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete által a nagy-britanniai magyarok körében végzett felmérést. Aminek akad jó pár tanulsága.

bőröndök_2.jpg

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete online kérdezett meg Nagy-Britanniában élő magyarokat arról, miért mentek el Magyarországról, miért Nagy-Britanniát választották, mi jellemzi társadalmi-gazdasági helyzetüket, mennyire érzik magukat sikeresnek, illetve hogy mik a jövőre vonatkozó terveik. (Az alábbiakban természetesen nem az eredeti közlemény olvasható, hanem annak megállapításai mellé fűztem megjegyzéseket.)

A 23 kérdésre 5200-an válaszoltak április-május során a SpeakEasy Project által készített Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozat londoni epizódjához kapcsolódva (ennek bemutatója egyébként június 13-án lesz Budapesten a Trafóban).

A kutatásból (nem meglepő módon) kiderül, hogy a kérdőívre válaszoló magyarok leginkább gazdasági okokból költöztek Nagy-Britanniába, közel kétharmaduk (egészen pontosan 65,1 százalékuk) 2010 után, ezen belül is a legtöbben 2012-ben.

kiköltözők száma.jpg

Fiatalok és képzettek

Noha általánosan az a kép él az Angliában élő és dolgozó magyarokról, hogy mosogatnak, takarítanak vagy felszolgálnak, a kérdőívet kitöltők körében ez messze nem igaz (természetesen a kutatás ilyen szempontból sem reprezentatív, de azért érdekes): a válaszadók több mint fele ugyanis felsőfokú vagy posztgraduális végzettségű (53,2%).

A másik nagy csoport (a válaszadók közel fele) a középfokú végzettségűek, és csupán egy százalékuk végzett nyolc általánost vagy kevesebbet. Ettől még persze lehet mosogatni, de az azért látszik, hogy messze nem a képzetlenek keresik a boldogulást Nagy-Britanniában.

A nemek szerinti megoszlás tekintetében kiegyensúlyozott a helyzet: a minta 49,2 százaléka nő, 50,8 százaléka férfi.

Ami ennél is izgalmasabb, az a kor szerinti megoszlás: a kérdőívet kitöltők közel háromnegyede (72,2%) 25 és 40 év közötti, az átlagéletkor 33 év. Magyarán éppen az a korosztály, a fiatal, pályakezdő, vagy éppen a pályája első felében tartó, kreatív, teherbíró, és jórészt (mint az előbb is láttuk) főiskolát / egyetemet végzett korosztály megy el, amelyik már pár év múlva is nagyon fog hiányozni, mert ő adná az ország gerincét.

iskolai végzettség.jpg

Nem kérdés, hogy a döntő többség munkát keresni ment Nagy-Britanniába (ők a válaszadók 77,8 százalékát teszik ki. Érdekes, hogy a felük indult el konkrét állásajánlattal, a másik fele viszont csak a kiutazás után kezdett el munkát keresni.

Ami a többieket illeti: a egkérdezettek egytizede (9,9%) párját (házas- vagy élettársát) követve érkezett, a többiek vagy tanulni (7,2%) vagy konkrét cél nélkül, „szerencsét próbálni” (5,1%) mentek.

Miért mennek?

Mint az MTA elemzése megjegyzi, a migrációs döntések ritkán vezethetők vissza egyetlen tényezőre, általában okok és célok bonyolult szövevényében alakul ki az elhatározás, hogy valaki hosszabb vagy rövidebb időt külföldön töltsön.

A megkérdezettek tíz tényezővel kapcsolatosan nyilatkozhattak, hogy mennyire játszott fontos szerepet a Nagy-Britanniába költözésükben.

kiköltözési okok.jpg

Mint az az ábrán is látszik, a válaszadók több mint fele egyértelműen gazdasági okokból (magasabb életszínvonal, jobb munkalehetőség ott; rossz gazdasági helyzet Magyarországon) döntött a határátkelés mellett.

Az is érdekes, hogy a negyedik helyre (ám még bőven igen látványos arányban) futottak be azok, akik a rossz politikai helyzet miatt mentek el, és elég sokuknak fontos volt a szakmai fejlődés lehetősége is.

Mit csináltak Magyarországon?

Számomra érdekes adat az is, hogy a válaszadók több mint 86 százaléka vagy dolgozott, vagy tanult (előbbi 70,1 százalék, utóbbi 16,1 százalék), és 13,8 százalék volt az, akinek nem volt munkája, vagy alkalmi munkából élt.

Azt kell mondanom, az adatok alapján aki kiment (és kint is maradt…), annak bejött a váltás, hiszen a válaszadók kevesebb mint 10 százalékának (9,5 százalék, egészen pontosan) nincs teljes vagy részmunkaidős állása, és ők is jellemzően vagy (nagyobb részt) tanulnak, vagy (kisebb részt) alkalmi munkákat végeznek.

Így aztán nem csoda, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége elégedett jelenlegi helyzetével, különösen, ha a korábbi, magyarországi körülményekkel hasonlítja össze. Alig több mint egytizedük érzi úgy, hogy helyzete nem javult, vagy rosszabbodott amióta Nagy-Britanniában él.

Nem térnek vissza

A végére maradt az egyik legfontosabb kérdés (legalábbis szerintem), jelesül az, hogy (a kormány többször hangoztatott szándékának megfelelően) sikerül-e visszacsábítani Magyarországra a Nagy-Britanniában élő határátkelőket.

Hazatérés.jpg

Nos, ha röviden kell válaszolnom, akkor az adatok alapján nem. A megkérdezettek háromnegyede (73,1 százalék) soha (!!), vagy a következő öt évben biztosan nem térne vissza.

Egyötödük (20,8%) néhány év múlva hazatérne, és alig vannak olyanok (6,1%), akik egy éven belül visszatérnének Magyarországra.

Hát ez a helyzet.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kutatás felmérés Magyarország Nagy-Britannia Magyar Tudományos Akadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr136279213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.06. 00:40:03

@morsels: hat valoban nem a szivem csucske, de turistaskodni elmegy:)

morsels (törölt) 2014.06.06. 00:41:22

@Rebarbaraa:
Ja, akkor felreertettelek. Azt hittem Zoolee-nak ajanlod a lehetoseget, hogy menekult statuszt kerjen Angliaban.

Mrs. Clayton 2014.06.06. 00:43:27

@morsels: nem, egy angol kisgyerek max 20 eves, meg is sajnaltam, gondolom van a cegnek biztositasa, nyilvan van, de annyira rosszul volt, en meg csak mosolyogtam neki, meg nyugtattam, h reszemrol semmi gond, legalabb kapok egy zsir uj ablakot, de elkepzelem, h nem dicserte meg a fonoke

Rebarbaraa 2014.06.06. 00:44:25

@Jess G: Cpyzok neked egy hivatalos oldalt es annak linkjet. Nyilvanvaloan lathato milyen okokbol kerhetsz asylumot itt. Nincs kitetel, hogy csak EU-n kivuli allamokbol erkezonek kell lenned az asylumhoz. A masik pedig, h politikai velemenyed kulonbozoseget is megjelolheted mint szamodra felelmet kivalto okot h az orszagodba visszaterj. Teljesen mindegy mi az orszagod allamformaja. Es kerlek ne vitazz velem tovabb mert tenyleg nincs igazad. Szoval idezet es link:
"2. Eligibility

To be recognised as a refugee, you must:

have left the country you’re a national of or, if you’re stateless, the country you usually live in
be unable to go back because you fear persecution
be unable to live safely in another part of the country you left
have failed to get protection from authorities in the country you left

This persecution must be because of your:

race
religion
nationality
political opinion
membership of a particular social group that puts you at risk because of the social, cultural, religious or political situation in your country - eg your gender, gender identity, sexual orientation"

www.gov.uk/claim-asylum/eligibility

morsels (törölt) 2014.06.06. 00:45:28

@tildy[UK]:
Gyakorlatilag errol kell meggyoznod a hivatalos szemelyt :-)
Hogy turistaskodni mesz.

Mrs. Clayton 2014.06.06. 00:50:39

@Rebarbaraa: dragam, ha velem jogi kerdesben szeretnel barmit is bizonygatni, akkor legy oly szives az europai unio vonatkozo iranyelvet idezzed, nem segitek nem adom meg a szamat, majd ha ezt megtalaltad es elolvastad, akkor jelentkezz megint

morsels (törölt) 2014.06.06. 00:53:52

@Jess G:
Hat, megdicserni biztos nem fogjak.
Szoval most tenyleg be van deszkazva egy ablakod? Jol nezhet ki :-)

Mrs. Clayton 2014.06.06. 00:55:22

@morsels: aha, kajakra, egy osb lappal, kepzelem mit neztek a szomszedaim :-D

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:01:10

@Jess G:
Miert mit lattak azelott, hogy be lett deszkazva? :-)

2014.06.06. 01:06:21

Off:
Nem tudom, ki emlekszik arra, hogy irtam par hete, hogy Kanadaban nehany ember besokkolt: kb. 1 honapja Calgaryban egy fiatal srac 5 fiatalt halalra keselt egy buliban. Ra egy hetre Nanaimoban egy regebben leadott munkas egy fureszuzemben lelott 2 embert, majd ra egy hetre itt Albertaban egy kisvarosban egy hapsi lelott egy papot, utana tuzharcba keveredett az utcan a rendorokkel, majd ongyilkos lett. Tegnap egy Moncton nevu kisvarosban egy fiatal srac lelott 3 rendort, 2-t megsebesitett. Meg nem tudtak elkapni.
Mikor es hol lesz a kovetkezo verengzes?
Valami nagyon nem stimmel ebben az egykor bekes orszagban:(

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:06:44

@morsels: hat, o, ize, ez passz, de most kb ugy nez ki, mintha elkezdtuk volna lelakni aprankent az egeszet, mert mar egy uvegre sem futja, viszont most az jutott eszembe, h hoho, es ki teriti meg a kerti butort, vetessek veluk egyet? :-P
a kilatashoz meg annyit, h akik mogottem laknak, ok rendszeresen a gyereket az ablakban taroljak, s igy gyakorlatilag belatnak a szobamba, meztelen csak akkor lenne erdemes jonnom-mennem, ha mutogatni szeretnem magam, pedig kb 150 meterre van tolem a hazuk

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:11:35

@Cascabel:
Szerintem a Calgaryban tortentek eseteben a sracban valami drug volt, a fureszuzem mas kategoria, a mairol meg nem lehet tudni, hogy mi tortent. Marmint hogy mi volt a motivacio. Arrol nem is beszelve, hogy komoly fegyverekkel tortent a mai.

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:13:26

@Jess G:
Naigen, ha valaki mutogatni akarja magat manapsag, az nem egy ablakban teszi :-)

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:15:44

@morsels: te csak nem jaratos vagy a kerdesben :-P
oh ezt olvastam, o volt aki lelott 3 rendort?
ujabban feletek meg vannak kergulve az emberek, majd minden heten lovoldozik nalatok vki

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:20:08

@Jess G:
No, but there is an app for everything :-)

Igen, ez ma reggel volt. Egy fiatal srac.

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:22:17

@morsels: jol van latom haladsz a korral, azt hittem leragadtal tudod a vetkozonos tollaknal :-)

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:25:24

@Jess G:
:-))
Jajj, hogy mekkora dolog volt az annak idejen :-)

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:28:04

@morsels: ez ilyen nyugatrol behozott cucc volt? vagy csak ugy faragtak meg szexlapok noit kivagva, mint a burdabol kivagott lapokat beillesztve a szatyor ablakaba

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:31:28

@Jess G:
Azt hiszem nyugatrol behozott cucc volt.
Mint ahogy a szexujsagok is. Bar azt hiszem NDK szabadabb volt ebbol a szempontbol.
De voltak a 4 szinu golyostollak, az is nagy szam volt :-)

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:34:12

@morsels: o, meg a szagos radir, gyerekkent mekkora dolog volt :-)
tegnap a korhaz folyosojan bolyongtam amikor egy etelszallito kocsirol megereztem valami illatot, szerintem az ovis hoviragkrem illata volt, de nem jottem ra, csak h vmi bekebeli a szag
tiszta nosztalgia

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:36:15

@morsels: ez jo, de mondjuk a male design nekem fura, a nok a cerka latvanyatot annyira sztem nincsenek oda, mondjuk lehet tevedek, de csak magambol tudok kiindulni :-)

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:38:09

@Jess G:
Ja, meg matchbox-ok, kepregenyek.. volt egy osztalytarsam, aki a nemet nyelvu kepregenyt forditotta le es a kis felhokbe formakra vagta a papirt, amire a magyar forditast irta szotarbol :-)

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:39:50

@Jess G:
Hat, olyat nem lattam, most olvastam en is eloszor, hogy volt ilyen.
Dehat volt Playgirl is, nem csak Plaboy.
A nyugat mar akkor romlott erkolcsokkel rendelkezett, meg mindig nem erted utol oket, ugy latszik :-)

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:41:20

@morsels: anno meg en is olyan lemezeket vettem, amihez volt angol nyelvu szoveg es ugy szotaraztam ki, hogy tudjam mirol van benne szo :-D
epp a minap hallom a radioban Madonna La Isla Bonita c szamat
csak most mar ertem is h mit mond, akkorat nevettem magamban, h anno tizenevesen mit ertettem

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:42:37

@morsels: hat az en erkolcseimrol inkabb ne nyilvanosan beszeljunk, itt csak annyit tudok mondani, h nagyon prud vagyok ;-)

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:43:00

@Jess G:
Ohh, ezen sokszor keresztulmentem.
Aztan csak meg kell hallgatni egy Eminem szamot es ujra nem ertek szinte semmit :-)

morsels (törölt) 2014.06.06. 01:44:05

@Jess G:
Akkor maganban mar nincs is mirol beszelni :-)

Mrs. Clayton 2014.06.06. 01:49:45

@morsels: nalunk megy egy reklam a radioban, valami fagyit reklamoz egy muki, gondolom, mert nem ertem, csak neha egy-ket szot, eddig csak annyi jott le, h a vege vmi honda
biztosan nem en vagyok a celkozonseg, mert gondolom, akkor nem egy zulu harcossal mondattak volna fel a szoveget :-D

mindig van mirol beszelni, kulonben is egy oraja invitaltal :-P

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 02:35:57

Még a kommentek előtt:

Hát istenem, mit lehet erre mondani?Majd ha fontos lesz ennek a korosztálynak az otthon "tartása" , maradásra bírása, akkor majd szépen elkezdik megbecsülni őket (minket), normális, európai fizetéssel, munkakörülményekkel, tervezhető, kiszámítható államapparátussal.Ennyi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 03:23:38

@Hari Seldon 2: Épp ma van, hatodikán.Ha még nem írták volna.... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 03:25:12

@Hari Seldon 2: Na, Legolandról írhatnál, mi is tervezzük majd...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 03:34:06

@Kövérmadár [swe]: Konditerem? Ne pocsékold az erődet, 70 évesen milyen jól jön az, mikor sz@rni kellene... :D

Vagy konditorei volt az? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.06. 03:39:10

@leprecHaUN: A nap kommentje.Jobb volt, mint jó néhány poszt itt a blogon...

mikrobit 2014.06.06. 04:35:34

Eszembe jut néhány dolog:
1. Az a kb 600000 ember, aki kint dolgozik és kint adózik, mire felnőtt, itthon nem kevés pénzbe került a családi pótlékja, az iskoláztatása, az orvosi ellátása.
2 A fent említett javakból semmi nem jut vissza a magyar államnak, ezért elég "rossz befektetés" -nek lehetne nézni.
3. Akik itthon maradnak, sajnos egyre több százalékban kilátás sincs arra, hogy valaha is dolgozni fognak és adózni. Ez adódik abból a háttérből, amibe beleszülettek.
4. Ha ez így folytatódik, egyre nagyobb lépésekkel megyünk vissza. Javakban és erkölcsökben.
5. Megoldást az előzőekre abban látnám, ha a belső fogyasztásnyi mennyiséget itthon állítanák elő, és csak annyi behozatal lenne értékben, amennyi kivitel. Ehhez újra kellene indítani a leállított gyárakat, iparokat. A védővámokat pedig jól felemelni. És nem feltétel nélkül adni a családi pótlékokat, segélyeket, támogatásokat.

Persze utópia és álmodozás. A külföldi tőkeérdekek 1000-el megmagyarázzák, h ez miért nem jó. És akadályozzák kézzel-lábbal.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.06. 04:36:16

@házelőtthinta: :D

ezt jo hogy mondod. Eltem Nemetorszagban ( a legszarabb, plusz ott lakhatsz 1000evet akkor is auszlander leszel ) , Angliaban ( a penz jo de az idojaras meg az a kodos albionos hangulat az nem tul jo, nincs hely, kicsik a hazak, kicsik a szobak, stb az angolok remek emberek, de nem csoda hogy ok is mennek ausztraliaba meg canadaba )

Californiaban lakom, semmi penzert nem mennek innen el. A vilag legjobb helye. Oktatas a gyerekeknek, jo a penz, jo az ido ( evi 340nap napsutes, allando 18-25 fok, low humidity ) mi kell meg???

nekem - ellentetben sokakkal - van osszehasonlitasi alapom, meg ugye miert az USA az elso szamu bevandorlasi celpont? ...mindennek van oka.

@Rebarbaraa: europaban UK a legjobb hely osszesen.

@tildy[UK]: eh, ne a midwest meg a redneckek... itt elet a keleti parton van de az negyevszakos ( nincs kedvem havat lapatolni meg kabatban jarni ) Florida jo hely ( ott magas a paratartalom es mindig meleg van viszont nincs state tax ) es California. 10 amerikaibol 7 californiaban szeretne lakni. no comment.

monddazigazatmar 2014.06.06. 04:36:36

"Noha általánosan az a kép él az Angliában élő és dolgozó magyarokról, hogy mosogatnak, takarítanak vagy felszolgálnak, a kérdőívet kitöltők körében ez messze nem igaz ...a válaszadók több mint fele ugyanis felsőfokú vagy posztgraduális végzettségű (53,2%)"
Mekkora baromi nagy csúsztatás...
Ezért ciki, hogy mosogatnak, meg pincérkednek. Itthon meg a szociális munkásnak, meg bölcsésznek eszébe se jut valami hasonlót dolgozni

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.06. 04:37:02

@Kövérmadár [swe]: a legegyszerubb hogy megnosulsz, vagy olyan szakmad van hogy a sz@rbol kozepes vagy jobb minosegu aranyat tudsz csinalni :)

kamu hazassag - felejtsd el. Megnezik ket gombnyomasra az eleted. A kamu hazassagok ideje lejart.

( megnezik egy evre visszamenoleg hogy a hazaspar telefonja milyen messze volt egymastol pl minden ejjel 2am kor. Vagy megnezik a bankkartyadatokat. Kamu hazassagnal a lebukas kb 100%. hello 21.szazad )

lavór 2014.06.06. 07:38:28

Nem kell nyafogni, az ország elhagyására szólított fel már kormánypárt is: "El lehet menni." Hát elmentek... elmennek. És?
Lassan abból él a fél ország, amit kivándorolt mosogatóink küldenek haza.

jog-ász 2014.06.06. 07:38:38

az összes diplomás ismerősöm aki kiment gazdasági okból ment ki valóban, de nem a szakmájában tudott elhelyezkedni hanem általában vendéglátásban, kereskedelemben stb és már 5-10 éve ugyanabban dolgoznak.
amiért itthon tanultak abban nem fejlődnek és itthon nem tudtak kiteljesedni, külföldön sem tesznek hozzá a társadalmhoz többet..marad az hogy itthon nyomorogtak volna, ott megélnek.

FutureFry 2014.06.06. 07:41:14

@tildy[UK]: @visszakettopadlogaz: Még jó, hogy nem mindenki egyforma, nekem pl nagyon hiányozna a tél. Persze gondolom lehet menni a hegyekbe, Kaliforniában, de ugyan ez Angliában már nem annyira... Bár Skóciában (tudom az nem Anglia) van valami... Elékszem valahol a Ben Nevis környékén volt egy kis hó is (foltokban) az út mentén áprilisban. Még egy árva sí-lift is volt (bár már lezárva).

Void Bunkoid 2014.06.06. 08:32:09

@jog-ász: egyébként semmi bajom a mosogatással vagy felszolgálással, mint látható, az igen "elit" jellegű felsőfokú tanulmányt végzetteknek sem büdös az üvegmosó kefe meg a húszkilós pizzástáska, és azzal sincs gondom, hogy ebből odakint jobban meg lehet élni, mint itthon.

A gond azzal van, hogy a wannabe és aktuális egyetemisták máig körmük szakadtáig ragaszkodnak az állam által finanszírozott képzésükhöz, amit elvégeznek, aztán meg lehúzzák a vécén. Ennyi erővel akkor nem kell marha drágán állami egyetemeket fenntartani, az egyetemek tartsák el magukat a tandíjakból.

Azt is tudom, hogy az ebből esetleg fennmaradó plusz költségvetési összeg csepp a tengerben, de én speciel elkeserítő trendnek tartom bármilyen mennyiségű pénz vagy erőforrás látványos ablakon kidobálását.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.06. 08:32:10

@FutureFry: ahol en lakom innen masfel orara keletre a hegyek, evente 7-8honap sielheto/snowboardozhato hoval, nyugatra egy orara meg harom beach is, homokkal palmafaval kacskaringos szinesszivoszallal :) Mondom en hogy California a paradicsom, persze akinek nem tetszik az menjen mashova, a disznotor nem eroszak :)

Void Bunkoid 2014.06.06. 08:32:10

@jog-ász: igen.

Én is kb ezen morfondíroztam, hogy:

"Noha általánosan az a kép él az Angliában élő és dolgozó magyarokról, hogy mosogatnak, takarítanak vagy felszolgálnak, a kérdőívet kitöltők körében ez messze nem igaz (természetesen a kutatás ilyen szempontból sem reprezentatív, de azért érdekes): a válaszadók több mint fele ugyanis felsőfokú vagy posztgraduális végzettségű (53,2%)"

Nos, én nem általános kép alapján, hanem saját tapasztalatból, a saját ismerőseim alapján tudom sajnos azt mondani, hogy én felsőfokú végzettségű vagyok, nagyrészt az ismerőseim is hasonló végzettségűek, és sajnálatos dolog ezt mondani, de az ÖSSZES (igen, az összes!) Nagy-Britanniába kiköltözött ismerősöm mosogat, takarít vagy felszolgál. Csak két példát említve, egyikük hálózati informatikus végzettséggel pizzát hord ki, egy másik meg igazságügyi írásszakértői végzettséggel ruhatáros egy diszkóban. Mindkettő évek óta.

Hari Seldon 2 2014.06.06. 08:40:57

@geegee:
OK. Majd úgyis írok az útról,majd részletezem a Legolandot is. (van egy két érdekles info)

tsabus UAE 2014.06.06. 08:47:55

@Void Bunkoid: Saját ismerőseim közül 1 dolgozik vendéglátásban. A többi 5 mind a végzettségének és tapasztalatának megfelelő munkakörben van. Az, hogy egy felmérés eredményeihez képest, néhányunknak mások a tapasztalatai, nem feltétlenül kérdőjelezik meg a végeredményt.
Az is megérne egy tanulmányt, hogy a vendéglátásban dolgozó kinti magyarok, milyen okból ragadtak ott. Tudatos döntés ? Esetleg nehezen megy a nyelv elsajátítása ? Vagy csak a diplomájuk/tudásuk nem versenyképes az adott piacon ? Erre valóban kíváncsi lennék.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.06.06. 09:31:15

@Void Bunkoid: En is sajatrol beszelek, villmernok, infosok orvosok, vagok, gazdasagi vegzettseguek voltak otthon az ismeroseim.
Ha egy 10-es mintat veszek, kb 2 nem dolgozik a szakmajaban, a tobbi igen. Tehat 80% a szakmajaban dolgozik. Ez alapjan en mindig furan nezek arra a "hulyesegre" , hogymindenki mosogatonak jon ki, mikor nagyon nem.

Mondjuk a kerdesek kozt mintha lett volna valami, hogy mennyire elegedett a munkajaval, meg szakmajaban dolgozik-e, de lehet tevedek.

@visszakettopadlogaz: Sokkal inkabb europai NY, meg a keleti resz, ahogy hallom. UK idojarasaval meg elegedett vagyok:) ( ezert engem meg fognak verni, de nekem ezerszer jobb, mint a magyar).

Na jo, a ho azert hianyzik.

Azt azert csodalom, hogy a halozati informatikus vegzettsegu ismerosod nem talal a szakmajaban. Aki meg evek ota, az meg szinten hihetetlen, ennyi ido alat ki lehet torni, ha ki akar az ember.

Jaffar 2014.06.06. 09:35:01

10 éve jöttem el, igaz nem egzisztenciális okból, hanem szerelemböl :) Az eltelt idöben felépítettem egy új élet, gyerekem született, barátokat találtam. Miért is kellene hazaköltöznöm?

macamuca [IHUN] 2014.06.06. 09:35:11

@lavór:
"az ország elhagyására szólított fel már kormánypárt is: "El lehet menni." "
Igen, ez elhangzott. Az úgy látom, nem zavar, hogy NEM a dolgozó/dolgozni akaró embereknek volt címezve, nem nekik mondta, hanem a munkáltatóknak/cégeknek (akik sokallták az alkalmazottaik után fizetendő járulékokat, és erre volt válasz az idézett szövegrész. "Teljességben": elsorolta az akkori min.elnök, hogy a munkáltatók által befizetett összegek hova-mire kerülnek-költődnek, és hogy erre szükség van, eztán jött az idézett szöveg: Akinek ez nem tetszik, annak el lehet menni. Mármint annak a cégnek...).

@Void Bunkoid: az én rokoni és ismeretségi körömből is jópár ember dolgozik Angliában (konkrétan 9, plusz néhánynak gyereke is van). 1-nek van diplomája, igaz, semmire-nem-jó-kategóriás, de van. Ő mosogat... a többiek középfokú végzettséggel tudást igénylő munkát végeznek, ennek megfelelő, általuk jónak tartott bérért. Akad közöttük építőiparban dolgozó, recepciós, sofőr, szakács, gyárban dolgozó.
1-1 végzettség önmagában még nem elég, hasznos tud lenni, ha ért is valamihez az illető: akár ahhoz, amiről bizonyítványa van, akár máshoz. A hálózati informatikus végzettséggel pizzát kihordó ismerősödnél is azt tippelem, hogy vagy a szaktudása, vagy a nyelvtudása "bibis", netán mindkettő. Ha így van, akkor bizony kevés, hogy diplomája viszont van... mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy használható szakmai+nyelvtudással nem talál magának szakmájába illő pozíciót. Kivéve, ha nem is akar (előfordul, ha nem is mindennapos). Ezesetben meg miért baj, hogy pizzafutár? Ha neki megfelel és elégedett, akkor teljesen rendben van. Ha nem, akkor keresne más munkát...

----------------------------------------------------------------------------------

Úgy tűnik, az aktuális (pénteki) poszthoz ma sem tudok kommentelni (se kommentablak, se Belépés-gomb)....

Kaksi Kapitány 2014.06.06. 09:35:16

@jog-ász: Akkor valoszinuleg nem ambiciozusok az ismeroseid. Aki 10 ev utan meg mindig mosogat az csak magat okolhatja. Annyi a buta ember es olyan sok a lehetoseg, hogy egy kis erofeszitessel barki lehet az ember. Csak akarni kell. Nem pedig rinyalni

macamuca [IHUN] 2014.06.06. 09:48:40

@Void Bunkoid:
ja, és az említett 9 főből 2 dolgozik a szakmájában, úgy értve, hogy 2 végez olyan munkát, amiről a "papírja"/végzettsége szól: az egyik a szakács, a másik a gyárban dolgozó.
Tehát ha nincs végzettség, de van tudás/hozzáértés, akkor is lehet boldogulni, és a mosogatáson/pizzakihordáson/stb kívül más munkát találni, olyasmit, amit vagy szívesebben végez, vagy jobban fizet, netán e két feltétel egyszerre teljesül....

lavór 2014.06.06. 10:01:01

@macamuca [IHUN]:

Gondolom, téged meg az nem zavar, hogy pont azok az emberek mentek el, akik dolgozni akartak. Mert itthon nem volt hol. Vagy éhbérért akarták őket foglalkoztatni. A cégek is lassan elmennek, mert addig szekálja őket a NAV-on keresztül az állam, hogy inkább külföldre mennek.

tableno 2014.06.06. 10:06:27

@Void Bunkoid: Igen szerencsétlen haverjaid vannak. Az én kint élő magyar ismerőseim (akárcsak én) nem hogy a diplomájuknak megfelelő szakmában dolgoznak, de vezető beosztásban, gyakran helyiek főnökeként.

Muscari 2014.06.06. 10:42:40

@tsabus: sajat magunkrol tudok nyilatkozni. Ferjem diplomaja nem versenykepes es 20 eves tapasztalata itt senkit sem erdekelt. Kulkerben dolgozott, egy masik vilagnyelvet is beszel, itt sales-es es custumer service-es allasokat palyazott. Tobb ezer elkuldott oneletrajz utan meg egy fia allasinterjuja sem volt. Na, egy lehetett volna Belfastban, de oda egyikunk sem akar koltozni, ir ismerosok sem ajanlottak.
Persze lehet, hogy nemvolt jo a CV-je, pedig profi segitseggel irta.

Ma mar vallalkozik egy olyan temaban, amirol azelott sosem gondoltuk volna. Rengeteget dolgozik, de elobb-utobb beerik az eredmenye.

En magam kerteszmernok vagyok, de gyakorlatom nincs a szakmaban. A masik problemam az angol idojaras, en borzaszto fazos vagyok, itt meg van osszesen harom meleg honap.
Ugy nez ki, en maradok a vendeglatasban, itt karriert is tudok epiteni, ha nagyon akarok. Ha meg a vallalkozas kinovi magat es a ferjemnek segitsegre lesz szuksege, akkor beallok melle. Mi tudunk egyutt dolgozni, otthon is azt csinaltuk.

TGabi 2014.06.06. 10:53:14

Nem csodálom, hogy ennyien elmentek. Ki akarja újból végignézni 1 hasonló típusú "szocializmus" újbóli felépítését, amitől már a szülei is irtóztak anno?

GERI87 2014.06.06. 10:53:14

@Imre apó:

" A vidéki MO-on nem vagy császár a 240-ből, el ne hidd."

240-ből két ember (egy család) él meg többnyire, és az már jó.
240 egyedül meg kurva jó!

persze számít hogy hol, mennyi a rezsi, lakbér (ha van) de ha nincs hitel, lakbér akkor 240 az már rohadt jónak számít!

macamuca [IHUN] 2014.06.06. 11:02:12

@lavór:
De, zavar.
Ezzel együtt az idézett szöveg nem azoknak szólt, akik elmentek.
Hanem azoknak, akik itt foglalkoztatták volna őket, annyiért, amennyiért, és ezt az összeget /bérköltség/ is sokallták-sokallják..... Azokról a (jellemzően) magyar cégekről-cégtulajdonosokról/munkáltatókról nem is szólva, akik egyszerűen megoldották a soknak talált járulék kérdéskört: zsebbe fizetnek, feketén-szürkén foglalkoztatnak.
Ráadásul több munkaképes korú van, mint amennyi munkahely (az állásokhoz szükséges végzettséget/tudást, az állások területi elhelyezkedését, bért, stb figyelmen kívül hagyva). Ha minden üres munkahely be lenne töltve jelenleg Mo.-on, akkor is igen sok munkanélküli lenne = egy részük ezesetben is nagy valószínűséggel külföldön próbálkozna.

Egyszóval: az idézett szöveg nem neked-nekem-stb szólt.
Hogy a "címzettjeinek" milyen nehézségeik vannak, miért, azoknak milyen hatásai-következményei lettek-lehetnek, stb, az egy másik téma (bár kapcsolódik ehhez).

tableno 2014.06.06. 11:03:43

@GERI87: "rohadt jónak számít" - nem ugyanaz, mint "rohadt jó!:)

tsabus UAE 2014.06.06. 11:13:04

@Muscari: Gratulalok, hogy a korulmenyek ellenere is a talpatokra estetek, mint a macskak ! :-)
Jo olvasni az ilyen torteneteket, mert erot adnak. Szoval, koszonom, hogy megosztottad ! :-)

tsabus UAE 2014.06.06. 11:15:32

@GERI87: Meg Budapest hataran is ismerek olyat, aki a plafonig ugrana oromeben, ha 240-et kapna...
:-(

GERI87 2014.06.06. 11:18:22

@Kövérmadár [swe]:

"240 nettobol futja egy par eves Mercedesre, evi 2 tengerentuli utra, semmifele szukolkodesre es meg megtakaritasra is?
Ha nem, akkor nem neveznem jo bernek, maximum elegsegesnek. "

Pár éves kocsi?
ugyan jó az 5-10 éves is sőt...
A tengerentúli út helyett meg legyen elég a horvát és a Balaton.
A megtakarítás meg majd a kocsi után jöhet.
Itt soha nem lesz nyugati bérezés, úgyhogy kár is ezzel jönni magyar iszonylatban a 240 netto az jólét.

Szerintem baromi anyagias szemlélet hogy az új autó meg a repülős nyaralás legyen a jólét alsó foka!
Azért ez még nyugaton sem általános!

lavór 2014.06.06. 11:18:22

@macamuca [IHUN]:

"Hogy a "címzettjeinek" milyen nehézségeik vannak, miért, azoknak milyen hatásai-következményei lettek-lehetnek, stb, az egy másik téma (bár kapcsolódik ehhez)."

Pont olyan hatásai lehetnek, hogy nem jönnek létre azok a vállalkozások (esetleg megszűnnek), melyek munkát adnának az embereknek. És mint írtad, bizony ehhez a témához kapcsolódik a kérdés. Sajnos képzett és jól iskolázott politikusaink ezt sem tudják.

macamuca [IHUN] 2014.06.06. 11:53:30

@lavór:
No igen, az ok-okozat összefüggést
1: fel kell(ene) ismerni
2: el kell(ene) fogadni
3: számításba kell(ene) venni (döntéseknél).

Aztán hogy az 1. pontig sem jutottak el, vagy mindhárommal tisztában vannak, és a 4. pont műxik:
4: nem érdekel
na, ez is megér egy "misét"......

Mindenesetre az eredmény(eke)t mindenki "élvezi", határon innen és/vagy túl......

Muscari 2014.06.06. 12:12:12

@tsabus: koszi szepen. Az is hozza tartozik, hogy mar nem vagyunk mai csirkek.
Sokszor leirtak mar itt a blogon, hogy ha valaki egyszer sikeres volt otthon, jo esellyel megtalalja a szamitasat kulfoldon is, igy vagy ugy, csak ido es kitartas kerdese. Aki azonban otthon is loser volt, itt is az marad (most mindenki gondoljon arra, akire akar)

Aztan van az a reteg, akinek a szakmajat otthon nem fizetik meg, kint meg igen, ertenek is hozza, gyakorlatuk is van.Na nekik mindenkepp nagyon megeri a kivandorlas.

tsabus UAE 2014.06.06. 12:29:03

@Muscari: Nem tudom, te hogy vagy vele, de én fiatal vagyok - így 47 évesen... :-D
Komolyra fordítva, úgy tűnik, a határátkelés legbiztosabb módja, ha az ember egy multi "szárnyai alatt" próbálkozik először. Nyilván ez nem mindenki számára járható út, de az előnyei vitathatatlanok.
Utána jön az, ha valaki otthonról keres munkát, a szakmájában és talál is.
A legnehezebb pedig az az út, amit ti is választottatok (ha egyáltalán volt választás). Ha viszont ez működik, akkor ez adja a legtöbb sikerélményt és önbizalmat - a sok szenvedés után.

Rebarbaraa 2014.06.06. 12:51:31

@Jess G: Nem tudom miert nyomod meg mindig a magadet. De ebbol is latszik, hogy sokadszorra sem fogod fel amit irtam: Olyan esetet vazoltam fel amelyben semmifele jogalapod (eu-s) nem lenne az orszagban tartozkodni. Ertelmezd: SEMMIFELE

(Komolyan... ennyire ostoba embert....erre mar csak azt tudom mondani, hogy ostoba.)

tsabus UAE 2014.06.06. 12:56:45

@Rebarbaraa: Deja vu...
Mintha már olvastam volna ezt valahol... :-)

2014.06.06. 14:01:21

@Void Bunkoid: az oktatas sosem kidobott penz,meg akkor sem,ha az egyed nem fogja hasznositani,ma mar tudjuk,hogy genetikai szinten is hat,valtoztat az egyeden az oktatas,olyan mertekben,amit átörökíthet utodaira.
A te szemleleted egy nagyon szuklatokoru szemlelet,ami a magyar mentalitast jellemzi,a hozzad hasonlo szemleletu emberek miatt tart ott az orszag,ahol:)

2014.06.06. 14:41:47

@mikrobit: kapasbol cafolhato az aggodalmad a hiaba kifizetett csaladipotlekokra, gondolj bele,hogy milyen sokan vandorolnak be magyarorszagra,olyanok,akinek a felnevelese,iskolaztatasa nem kerult semmibe az orszagnak,ugyanakkor azok ,amkik tavoztak, tavozasukkal munkahelyhez juttattak azokat,akiknek nem lett volna soha eselyuk elhelyezkedni,ha a kremje maradt volna,harmadsorban pedig a jobban kereso nyugaton elok tamogatjak az otthon maradottakat es ezzel no az otthoniak fogyasztasa ,vele egyutt pedig az eletszinvonal is.
Szuklatokouru szemelelettel van megaldva a magyar tarsadalom,ezert nem tudta kánánná valtoztatni a nagyon is jo adottsagokkal rendelkezo magyar hont.

Muscari 2014.06.06. 14:47:36

@tsabus: nem volt valasztasunk, mi Mo-n is vallalkoztunk, multis tapasztslata egyikonknek sincs.
Mi is negyven felett vagyunk.Nem erzem egyebkrnt oregnek magam, a bsj az, hogy kevesebb idonk van ujra felepiteni mindent es felhalmozni valamit a nyugdijas eveinkre. Vslasztasunk azonban nincs, elore kell menekulni.

Hujjje telefon, mindig felreutok.

@Rebarbaraa:
olvaslak egy ideje es ugy latom, nagyon szeretsz konfrontalodni. Nem biztos, hogy ez a legjobb modja annak, hogy elfogadtasd magad a tobbiekkel, ennek elobb-utobb rossz vege lesz. Csaxoltam.

Hari Seldon 2 2014.06.06. 15:28:37

@GERI87:
Igen, ha azt nézzük, hogy mennyire jó a 240 egy embernek, akkor az elég lehet.

De! Az emberek abba NEM gondolnak bele, hogy hiába él meg belőle vígan. Sőt elrak mondjuk havonta, 30 000 ft-ot. Ami egyszerűség kedvéért 100 Euro.

Na most, itt jön a lényeg: itt nyugaton, alsó hangon rakjuk félre a 10 szeresét (de inkább 15-szörösét, nem akarok zsebbe turkálni, mindenki tudja a saját szakmájába a különbségeket).

És ami ebből következik: A két dolgozó, a magyar és a nyugati között havonta növekszik a vagyoni különbség. Senki nem gondol bele, hogy egy év alatt mondjuk az 10-12-20 ezer Euro vagyoni KÜLÖNBSÉG alakul ki.
És ez évről évre így van. Azaz, viszonylagosan (mármint a nyugati polgárokhoz viszonyítva) Növekszik a vagyoni különbség. És ez nem lesz behozható.

tsabus UAE 2014.06.06. 15:31:51

@Muscari: Amit Rebarbarának írtál, arról ez jutott eszembe:
www.dicsakbuksi.com/lesz-pofon

Tudom, nem így gondoltad, csak én asszociáltam erre és azóta nem tudom abbahagyni a röhögést... :-D

tsabus UAE 2014.06.06. 15:47:03

@Muscari: Mi mindig alkalmazottak voltunk, ahogy most is. Valahogy én sosem gondoltam rá, hogy vállalkozzak, bármilyen területen is. Amihez értettem, abban a hozzáértésen kívül kissé gengszternek is kellett volna lennem - ez pedig távol áll tőlem. Talán Nyugaton ez más lenne, de most alkalmazottként elvagyunk. Lehet, ez változni fog később, de most ez van.
Mi is a nyugdíjas éveinkre gyűjtünk és az lenne cél, hogy úgy 50-55 éves korunkra visszavonuljunk. Ha így haladnánk tovább, mint eddig, akkor sikerülhetne, de az eddigi életemre nem az a jellemző, hogy ne ütött volna be mindig valami, legalább 7-8 évente...

DieNanny CH 2014.06.06. 16:39:46

@házelőtthinta:

"Nem lehet meghatározni hogy mi az hogy siker. Egyik embernek az is siker hogy megél, a másik csak akkor érzi magát sikeresnek ha egyre magasabbra törhet. A harmadik meg szimplán jól érzi magát bármi történjen is. Őket azért irigylem. Igyekszem efelé tartani. Szerintem az az ember sikeres aki egyszerűen jól tudja magát érezni a keretei között. "

Kedves @házelőtthinta! Annyi kérdésem lenne ehhez, hogy ismersz ilyen embert? Pontosabban: beszélőviszonyban vagy legalább 1 ilyen emberrel?

DieNanny CH 2014.06.06. 16:56:26

@Zka:

Szóval nem vagyok egyedül az érzéssel, hogy csak nyomja a sódert, meg csűri-csavarja a dolgokat, hogy aztán mi meg elfelejtsük a tulajdonképpeni lényeget...? Köszi a megerősítést!

Quercus a favágó 2014.06.06. 18:15:24

@Muscari:

"@Rebarbaraa:
olvaslak egy ideje "

Gyöngyike, szereted kínozni magad? DDDD.

Én már eljutottam oda, hogy egyre kevesebbet olvasok.

Quercus a favágó 2014.06.06. 18:16:34

@DieNanny [SZ,CH]:

Nem, nem vagy egyedül. Kezdtem örülni, mikor vaj mi eltűnt, de korai volt az öröm.

2014.06.06. 18:23:23

@GERI87: 240 nettó a legtöbb embernek csak egy álom...

DieNanny CH 2014.06.06. 18:31:44

@QUERCUS(a favágó):

De vajmi legalább a lényegen maradt, és ha tévedett, beismerte...
Szóval, már négyen vagyunk...

Ginix 2014.06.06. 20:44:06

@DieNanny [SZ,CH]: ha a kevésbé aktív HA blogolvasók is számítanak, akkor öten...

Papagály (törölt) 2014.06.06. 22:49:15

abbahagyhatjátok a bátor felsorakozást. azzal semmi gondom, hogy barbara x vagy y kijelentésével nem értetek egyet, vagy nem tetszik a vitakultúrája. de ennek itt most mi értelme? így akarjátok kiutálni? csúnya dolog, álljatok a sarokba! :(

GERI87 2014.06.07. 00:21:13

@Hari Seldon 2:

"Sőt elrak mondjuk havonta, 30 000 ft-ot. Ami egyszerűség kedvéért 100 Euro."

lehet ennyi, igen.

"Na most, itt jön a lényeg: itt nyugaton, alsó hangon rakjuk félre a 10 szeresét (de inkább 15-szörösét, nem akarok zsebbe turkálni, mindenki tudja a saját szakmájába a különbségeket). "

Azért "alsóhangon" 300-500.000 havi megtakarítás az nem jön össze ott sem mindenkinek, ne vicceljünk már.

"egy év alatt mondjuk az 10-12-20 ezer Euro vagyoni KÜLÖNBSÉG alakul ki. "

Dehogy alakul, nyugaton sincs ennyi megtakarítása az átlagnak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.07. 04:30:05

@Kövérmadár [swe]:

Sikeres férfi az, aki többet keres (talál...) mint amennyit a felesége költ.
Sikeres nő az, aki talál ilyen férjet... :-))

Bocsánat, ez csak egy vicc.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.07. 04:44:49

@Papagály: Loller, nagyon jó... :-)))))

Rég olvastam már ezt a verset.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.07. 05:11:43

@visszakettopadlogaz: Asztaqrva... nem kicsit vannak rágyógyulva erre a "big bráner mindent lát" szerepre...

És még mi lehet, amiről nem is tudunk... :-(

tableno 2014.06.07. 09:00:02

@GERI87: nem arról volt szó, hogy Magyarországon a havi 240K messze átlagon felüli fizetés? Az ennek megfelelően átlagon felüli nyugati fizetésből simán kijöhet havi 1000 euro megtakarítás.

GERI87 2014.06.07. 11:54:37

@tableno:

Én nem így értelmeztem amit írtál, hanem úgy hogy alapból a többszörösét rakják félre...de ha azt nézzük hogy itt mi az átlagon felüli meg nyugaton és mekkora lesz a különbség a megtakarításban, akkor igazad van.
De nem ez volt a lényeg hanem hogy egyesek szerint MO-on a 240 nem elég és nem jó fizetés ami szerintem nem igaz.

tableno 2014.06.07. 13:17:38

@GERI87: éppen ez a gond, hogy Magyarországon ez egy jó fizetés, és még ebből sem lehet igazán megtakarítani. Miközben mindenhol azt mondják, hogy aki nem tesz félre nyugdíjas éveire, az éhezni fog.

tableno 2014.06.07. 13:24:59

@tableno: és ha az átlagon felüli fizetésből épphogy ki lehet jönni, az azt jelenti, hogy az átlagosból már nem lehet.

FutureFry 2014.06.07. 19:34:25

@tildy[UK]: Kicsit későn reagálok erre - kíváncsi lennék a benyomásodra (pláne ha először mész), majd írd meg a a benyomásodat (pl. a blogodon).

GERI87 2014.06.07. 20:32:30

@tableno:

Amíg ilyen vezetőket választanak az emberek, amíg a választások célcsoportjai az inaktívak és az állami gondoskodással, osztogatással érzelmi alapon megvezethető lecsúszott csoportok, addig nem lesz más a helyzet és ez is jó fizetés lesz, sőt egyre inkább.
A K. európai fekvésünk sem segít persze...

"Miközben mindenhol azt mondják, hogy aki nem tesz félre nyugdíjas éveire, az éhezni fog. "

Nem csoda, a tapasztalat az hogy NE bízz az államban, kormányban mert gondol egyet és elveszi amit akar.
nincs bizalom, nincs fejlődés.

Mondjuk nehéz okosnak lenni:
-Ha nem adózol ahhoz olyan munkahely is kell, de ott meg átbasznak úgy is egyszer, vagy van hátránya más.
-Ha kuporgatsz még mindig elvehetik vagy megadóztatják, ingatlan ugyanez.
-A befektetés meg ugye kockázatosabb és kisebb összeggel nem éri meg.

(aranyat kell venni:) )

Esély van rá hogy mire nyugdíjba mehetnék már vagy kétszer csődbe megy az ország és elinflálódik a valuta is háromszor...

Mondjuk eleve nem itt akarok nyugdíjba menni.

Gerilgfx 2014.06.09. 08:02:10

,,az ország gerince megy el'"

-miért, volt neki?

Ginix 2014.06.09. 17:12:00

@Papagály: ugyan már, senki nem akar senkit kiutálni, én részemről megörültem, h nem vagyok egyedül azzal, h az utóbbi 2 hétben folyamatosan felszalad a szemöldököm. annyira, h már le sem ereszkedik. és már elfáradt:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása