A döntésnél, mely szerint elinduljunk-e külföldre, talán már csak az a nehezebb (de legalább is ugyanakkora súlyú) elhatározás, hogy vajon hazatérjünk-e. Ebben a helyzetben van a mai poszt szerzője, Péter, aki a „menni vagy maradni?” dilemmájával szembesült, csak éppen fordítva, mint általában szoktak… A tanácsokat tőletek várja.

„Tavaly február végén érkeztem Angliába, már úgy, hogy minden készen állt. Nem volt egyszerű döntés, mert otthon is jó volt, nem gazdasági okok miatt jöttem, de még csak nem is a politikai alakulat miatt. Egyszerűen csak jöttem, mert jönni akartam, máshol akartam élni – 25 évesen, egyedülállóként.

Várt egy kezdésnek jól fizető állás (technical support engineer egy amerikai multinacionális vállalatnál, pár héttel korábban kiutaztam az interjúra), emellett a cég még lakást is adott ingyen az első hónapra, míg a saját albérletemet kerestem.

London egyik külterületén kezdtem, kissé izoláltam a „világtól”. Az első hetek eufóriája miatt nem is volt problémám.

Aztán amikor a saját albérletemet kellett kivenni, akkor credit history (hiteltörténet) híján nem tehettem, ezért a cég ebben is segített. Kivették ők a saját nevükön és a fizetésemből vonták a havi lakbért (egészen a próbaidő lejártáig, mert aztán átvettem azt is a saját nevemre), viszont az összes közüzemi számlát nekem kellett intézni.

Mindenben segítettek, nem éreztem magam elveszve. Az volt az érzésem, hogy tényleg jó helyre kerültem.

Új állások után

Aztán teltek a hónapok, s a munka unalmas volt, a kiadások mellett a fizetést sem éreztem annyira jónak. Két dolog van, ami az magyarországi viszonyokhoz képest nagyon drága – ezt mindenki tudja, aki itt élt már: a közlekedés és a lakhatás az otthoni áraknak sokszorosa.

2013 szeptemberében elkezdtem új állásokat nézegetni Londonban. Jöttek is sorra az interjúk, de mivel kevés időt töltöttem az akkori helyen (és korábban a budapesti munkahelyeken is), sokan nem értették, hogy miért akarok 6 hónap után dobbantani.

Aztán sok helyen a technikai képességek nem voltak elegendőek (ebben tényleg kell még fejlődnöm) – hiába volt meg a nyelvtudás (angol + más európai nyelvek).

Kezdtem kételkedni abban, hogy jó döntés volt-e idejönni. Mindezt tudtam volna Magyarországon is produkálni, s még a kiadásaim is alacsonyabban lettek volna (igaz a fizetés is).

Egy váratlan fordulat

Közben többször hazalátogattam, s mindig jól éreztem magam. Majd 2014 januárjában jött egy váratlan fordulat, és sikerült egy újabb állásajánlatot kapnom, jóval több fizetésért Londonban. Ez járt egy költözéssel, de a lakásbérlés itt már nem volt gond. Egy csapásra minden megváltozott, aminek nagyon örültem, de...

Mindig van de. Alapvetően most értem arra a szintre teljesen, mint otthon voltam (saját bérlemény – bár az eddig is volt – jó munkahely, félre is tudok tenni, utazgatni is tudok). De valahogy sokszor előjön a nosztalgia, honvágy, nevezzük bárminek.

Alapvetően jól érzem magam Angliában. Vannak dolgok, melyek nagyon zavarnak, de ezek nem óriási problémák. De mégsem zárom ki azt, hogy egyszer hazamegyek. Ez most egy óriási kérdőjel számomra.

Inkább érzelmi lépés

Miért is? Sokan feltennék a kérdést, miért akarok visszamenni, amikor most kezdenek itt végre egyenesbe jönni a dolgok, nem szenvedek anyagi gondoktól. Ezért ez inkább emocionális, mintsem racionális lépés lenne.

Ugyanakkor tudom, hogy otthon kevesebbet keresnék, tudom, hogy ott nem éppen rózsás a helyzet, de lehet, hogy az az űr, ami az itteni életemben tátong most, betöltődne. Itt most a magánéleti oldalról beszélek.

Az emberi kapcsolatok itt egészen másképp üzemelnek. Inkább a praktikusak, mintsem igazi ragaszkodásról szólnak. Sok esetben jellemző az úgynevezett (eléggé híres) „képmutatás” – senkinek sem kell említenem az angol műmosoly jelentését. Nos, ezek a dolgok nem jönnek be annyira, hogy ezt hosszútávon elfogadjam.

Most 2014 májusát írjuk, itt vagyok már több mint 1 éve. Úgy gondolom, olyan 2015 végéig maradnék, s aztán nekilátnék az otthoni álláskeresésnek. Hasonlóan a kijövetelemhez, úgy mennék csak, hogy már Budapesten várna egy állás, mert azzal nem szeretnék sok időt vesztegetni.

Az itt kommentelőktől szeretnék véleményt/tanácsot, ők mit tennének a helyemben, tudván azt, hogy Angliában még mindig több lehetőség adódhat (főleg Londonban) az IT-szektorban, mint otthon.

A kérdőjelek

Nyilván több aggodalmam is van a hazatéréssel kapcsolatban. Nagyjából olyan lépés lenne, mint amikor ide kijöttem, hiszen újra kellene kezdenem megint mindent.

Aggódom, hogy az álláskeresés hosszadalmas lesz (mivel nem otthonról teszem majd), aggódom, hogy a külföldi tapasztalat nem fog sokat segíteni (sőt akár hátrány is lehetne), s aggódom, hogy talán is meg is bánnám a lépést, s ismét egy idegen országban kötnék ki.

A baj az, hogy egyik pillanatban nagyon mennék, a másikban ez fel sem merül. Egyszóval: nem tudom magam sem, melyik lenne a jobb hosszútávon... menni vagy maradni?

Kedves Kommentelők, várom a tanácsaitokat / tapasztalataitokat!

Köszönöm.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.