oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 28. 06:46,  Ezt egy életen át?! 537 komment

2014. április 28. 06:46 Határátkelő

Ezt egy életen át?!

A mai poszt előtt bátran merem írni, hogy mindazok, akik sokszor a „klasszikus” határátkelős posztokat hiányolják, azok ma nem fognak csalódni. Odi története Angliában játszódik, és van benne minden, ami egy jó poszthoz kell – legalábbis szerintem. (A képeket is ő küldte, pár napja készültek a Lake District környékén.)

cím_100.jpg

„Már talán indulása óta olvasója vagyok a Határátkelő blognak. Töredelmesen bevallom, nem rágtam át magam a rengeteg poszton, de azért 10-20 úgy kábé megvolt minden hideggel-meleggel, beleértve azt, ami utánuk következett.

Elöljáróban magamról annyit, hogy a nagyvilág mindig is érdekelt, főleg azóta, hogy volt szerencsém az Egyesült Államokban eltölteni pár hónapot. Személy szerint engem megfogott, ezért nagyon sajnáltam, hogy Bush kvázi szó szerint bezárta a kapukat.

Minden bizonnyal számos indián felmenőinek sugallatára cselekedhetett úgy, hogy bezárja az újvilág egyik élhetőbb részének kapuit.

Szakmai munkásságom szerény 6 évre tekintett csupán vissza, mikor úgy éreztem, Magyarországon nálam végleg betelt a pohár és szó szerint kiégtem. Vegyészmérnökként szerencsére az a veszély nem fenyegetett, hogy napról napra kelljen élnem, de a bicska kinyílt lassanként az én zsebemben is, ahogy kaptuk az ívet drága vezetőinktől.

Meglátásom szerint a munkahelyi kultúra kísértetiesen hasonlít az adott ország vezetésének a kultúrájára. Szakmailag szerettem a munkaköreimet, de mégis előbb-utóbb azt vettem észre, hogy gombóccal a torkomban, úgy megyek be dolgozni, mintha a pokolba mennék, és a környezetem is hasonló kínlódással élte munkás napjait.

Természetesen a vélt / valós sérelmek és tapasztalatok önmagukban kimerítenének egy hosszú posztot... 100 szónak is egy a vége: 2013 április végén két megpakolt bőrönddel feleségemmel együtt eljöttünk Magyarországról.

2_21.jpg

Úgy indultunk el, hogy volt tartalékunk és tudtuk, hogy mi vár idekint minket. Tájékozódtunk innen is, máshonnan is, így azzal a tudattal jöttünk Londonba, hogy reményeink szerint inkább előbb, mint utóbb, magunk mögött hagyhatjuk. Hogy miért? Mert a csapból is az folyt, hogy angliai mércével mérve is drága a közlekedés és a lakhatás.

London kezdetnek

Miért jöttünk mégis Londonba? Mert itt találtunk olyan ügynökséget (magyar), amelyik mindenféle referencia nélkül is kínált tetőt a fejünk fölé. A munkaszerzési maszlagot nem nyaltuk be, olvastunk eleget arról, hogy ez mese habbal.

Így nem is csalódtunk, amikor szembesültünk azzal, hogy az albérleti szerződés aláírásakor a munkaszerzési támogatás kimerült abban, hogy egy kb. 4 oldalas tájékoztatót nyújtottak át, amivel meg is spóroltak nekünk kb. 10 perc internetes böngészést, ugyanis kb. ennyi befektetett munka kell hozzá. Az ajándék SIM kártyával 2 fontot takarítottunk meg, mert ugye ketten voltunk.

Megmondom őszintén, az első nap végén összeszorult a torkom, kaptuk az ívet a transzferben is, a lakótársaktól is, hogy milyen „kemény” az élet idekint, ezen kívül a szoba spártai jellege is lehangoló volt azok után, amiből érkeztünk. No de, innen szép felállni. Ezt akartuk, hát nesze, most megkaptuk...

A transzfer mellett azért döntöttünk, mert 45 fontért a reptérről házig vittek mindkettőnket és nem kellett két hatalmas bőrönddel végigverekedni magunkat az ismeretlenen, az a 10-15 font többlet megért ennyi kényelmet és biztonságot nekünk. Aki megteheti, annak csak ajánlani tudom.

Első nehézségek

A házikó, amiben voltunk alapjáraton jó is lett volna, ha a többi lakó csak egy kicsit is igényes lett volna a környezetére. Rá kell, hogy cáfoljak a közhiedelemre, az, ha valakinek felsőfokú végzettsége van, még nem társul az igényességgel.

Ez végzettségtől függetlenül, valakiben vagy megvan, vagy nincs... hát szerencsétlenségünkre a többiekben nem volt meg. Mondjuk, ebben a cég keze is benne volt, mert őket csak az érdekelte, hogy a pénz befolyjon, a lakók igényeire magasról tettek, így ez a nem kicsit szagos közöny egy passzív demonstráció volt a „régiek” részéről.

Az első napok tapogatózással kezdődtek, és a szokásos dolgokkal: NI, bankszámla, munkakeresés... zömében interneten. Nálunk a feleségem volt, aki egy hónapon belül talált munkát, méghozzá nem kétkezi melót, hanem irodait (azért ehhez hozzátartozik, hogy kijövetelünk előtt az egyik legnagyobb brit multi egyik magyarországi irodájában dolgozott, ahonnan elég szép referenciával távozott).

Mivel a metró messze volt és drága is volt, ezért szegényke inkább naponta 3 órát buszozott oda-vissza. Akinek mond valamit, Wood Green metrómegálló volt a legközelebb, és az is 25 perc gyalog.

Ami engem illet, vegyiparban kerestem pozíciókat (nemcsak mérnöki), és olyan angoltudással jöttem ki, amiről azt gondoltam, tudok rá építeni. Hát tévedtem... Az első telefonos interjúm, ami az Isle of Manről jött, lebőgés volt... sajnos sokszor a kérdést sem értettem. Életem egyik olyan eleme volt ez az interjú, amire mérföldkőnek tekintek, ugyanis alapjában kellett átértékelnem a helyzetemet.

1_31.jpg

Számot vetettünk és kijött, hogy hónapról hónapra meg tudunk élni a feleségem fizujából, ha otthon maradok próbálkozni és közben fejlesztem a CV-met, angolomat és az interjúkra koncentrálok.

A körülményekről

A 3. zónában laktunk, feleségem az első zónába járt be dolgozni, duplaágyas szobát béreltünk egy olyan házban, amit 5-6 embernek terveztek, de mi 8-9en éltünk és egy pici hűtőn osztoztunk, ami max 4 embernek lett volna elég szűkösen, ha senki nem főz napokra előre.

A lakhatás 150 font/hét volt tokkal vonóval. Ebben internet, rezsi, 6 hetes elkötelezettség, kosz, bosszúság minden benne volt, no meg egy adag lehúzás is, mert bőven lehet ár/érték arányban jobbat is találni, ha az ember már idekint van.

Zömében reggeli-vacsora vajas pirítós, müzli tejjel, zöldségek stb. voltak. Ha a hatalmas hűtőkapacitás nem korlátozott volna minket, akkor többször tudtunk volna főzni és így hetente kb. 10 fontot még megspóroltunk volna.

A mellékelt költségvetésben található közmű díjakat beszámolták a 150 fontba, úgyhogy azok nem voltak plusz költségek (bár erről is lehetne külön bekezdést írni, hogyan is zajlott). Nem állítom, hogy ez az életmód, amit mi toltunk, nagyon minimál lett volna, hiszen ettünk húst is, időnként futotta egy-két sörre is, de mi annak éltük meg.

Bevándorlás

Ami a bevándorló-ellenességet illeti, én úgy tapasztaltam, jelen van napi szinten a téma és a „balkáni régió” nem örvend nagy tiszteletnek. A nem fehér bőrszínű bevándorlókat (arab, indiai, kínai stb...) megkülönböztető méltányossággal fogadják, de mi, „kelet-európai” fehérek hátrányból indulunk.

Akár tetszik, akár nem, el kell, hogy fogadja az, aki ide jön, hogy Magyarországot oda sorolja az általános közvélekedés. Ezek az én személyes észrevételeim, nyílván nem mindenki tapasztalta ezt.

Teltek-múltak a napok, hetek… hónapok, közben rengeteg helyre beadtam a jelentkezést országszerte, hellyel-közzel be is hívtak interjúra és egyre jobban homorítottam.

A mérnöki munkákról el kell, hogy áruljam, itt a Chartered Engineering státuszt nagyra értékelik. Azok, akik tudatosan mérnökként készülnek Angliába, csak ajánlani tudom, járjanak utána, hogy mi is ez és hogyan illik be a szakmai programjukba a megszerzése.

Szeptemberben átköltöztünk egy másik albiba, amit egy magyar srác bérelt ki. A lenti szobát ő lakta, a fenti hármat pedig kiadogatta. Ez az albi Canary Wharftól 15 perc sétára volt, ugyanúgy 150-be került, de zongorázni lehetett a különbségen. Továbbra is egy szoba, de cserébe tisztaság, barátságos, szociális lakótársak és sokkal biztonságosabb környék és végre nem tömegszállás!

Rögös hónapok

A tétlenség nagyon megviselt lelkileg, a kudarc és a sikertelenség teljes súlyukkal nehezedtek a vállaimra. Hiába teljesítettem jól az interjúkon, hiába voltam Magyarországon multi cégeknél szakmailag eredményes és sikeres... semmi.

Voltak hetek, amikor hívást sem kaptam... Már vállalkozáson is törtem a fejem, meg azon, hogy haza kell kullogni. Sokan bírálhatnának, hogy miért nem mentem el kétkezi munkára. A feleségem dolgozik, én meg otthon lopom a napot...

Ez közös döntés volt. Egyéb nem részletezett indokok mellett azért döntöttünk így, mert bíztunk benne, hogy inkább előbb, mint utóbb valami szakmai összejön.

Ha elmentem volna robotolni, akkor se a telefonokat nem tudtam volna felvenni, se az interjúkra elmenni. Legalábbis nem úgy, hogy az ne okozzon fennakadást a melóhelyen. Szóval nem akartunk egy olyan mókuskerékbe beszállni, amiből nehéz lett volna kiszállni. Nagyjából pénzünknél voltunk minden hónapban. Közben pedig folyamatosan agyaltunk B és C terveken...

Vállalkoznál?

Még anno karácsony magasságában jelentkeztem egy 4 napos tanfolyamra, amit az angol társadalom szervez a vállalkozni vágyó hétköznapi emberek számára. Én ezt egy remek és nagyon hasznos ötletnek tartom, segítik elindulni a vállalkozó szellemű embereket az alapok elmagyarázásával:
* Vállalkozási formák, előnyeik, hátrányaik, feltételeik
* Üzleti terv készítésének fontosságát és elemeit
* Üzleti terv elemeit részletezve, hogy mi mit jelent, miért fontos és hogyan kezdjen az ember neki
* Egy kicsit a bevétel - költségekről
* Volt egy bankár is, aki válaszolt a kérdésekre az üzleti bankolással kapcsolatosan
* Tanácsokkal, h milyen módon lehet olyan adatokhoz, információkhoz ingyen hozzájutni, amik első ránézésre fizetősek.
* Felhívják a figyelmet a csődhelyzet veszélyeire is és az elindulás nehézségeire.

Mindezt ingyen és érthetően. Ezután az emberek időpontot kérhetnek személyi tanácsadóktól, akik javaslatokkal, tanácsokkal szolgálnak személyre szabva az egyéneknek. és ezt is ingyen. Sőt, ha tőke kell az induló cégbe, akkor ez a szervezet az üzleti terv életképessége alapján 2-3 éves lejáratú alacsony kamatú hitelt is nyújt (persze max. 7 500 fontot)

Az egész ország, ahogy észrevettem, fel van osztva ilyen helyi szervezetek között és mindegyik lefed egy kisebb régiót, amit támogatnak. Persze ahány szervezet annyiféle módon támogatják a kisvállalkozásokat, nem mindenhol van ez a 4 napos kurzus, máshol más van.

Ezek a szervezetek nemcsak állami pályázatokból tartják fent magukat, hanem a helyi üzleti élet is támogatja őket, ha nem is feltétlen pénzzel, de önkéntes munkákkal (mint pl ez a bankár is és az előadó is önkéntes, és csak szívességből csinálják).

Miért éri meg Nekik?

Erre külön nem tértek ki, de belátható, hogy egy ország gazdaságát csak előrébb viheti, ha sikeres kis vállalkozásokat nevel ki, amik megállnak a saját lábukon, rendszeresen adóznak és közben növekednek újabb munkahelyeket teremtve.

Mi többet tehet egy ország, minthogy a kellő tájékoztatást megadja az érdeklődőknek, fogja a kezüket és a kezdő tőkét is támogatja, ha az üzleti terv életképes?

Voltak itt, akik kávézót, szépségszalont akartak nyitni, többen online értékesítést, vagy informatikai szolgáltatást akartak elindítani. Volt, aki már el is indult az úton. Volt olyan, aki gyógyszerkereskedéssel akart foglalkozni.

Szóval kb. 20-an voltunk egy csoportban és az időpontot már 2-3 hónappal előtte le kellett foglalni. Ha konzulensre lett volna szükségem, már csak áprilisra lennének időpontok. Szóval van rá kereslet. Nekem nagyon tetszik ez a rendszer.

Közben kb. 200 helyre küldtem be a jelentkezésemet, és végül összejött egy mérnöki munka Manchester felett. Ez azért volt különösen szerencsés, mert a feleségem cégének Manchesterben is van irodája, és van lehetőség átmenni.

Én most ott tartok, hogy egy hónapja dolgozom a cégnél és visszatekintve az első pár hónap bénázásai után, amikor már tényleg úgy szerepeltem az interjúkon, ahogy azt elvártam magamtól, azt kell, hogy mondjam, a szerencse faktor játszott nagy szerepet: mikor sikerül olyanokkal találkozni, hogy a kölcsönös szimpátia kialakuljon.

3_21.jpg

Angliai vs. magyarországi munkahely

Hogy mi a legnagyobb különbség? A morál és a szakmai hozzáállás. A vezetők azért vezetők, mert értenek a szakterületükhöz és nem azért, mert csókos, vagy hosszú a nyelvük. A cég kifüggesztett küldetésében többek között szerepel, hogy nem felelőst keresnek, hanem a probléma megoldására fókuszálnak.

Otthon például volt olyan, hogy kivitelezői hanyagságból bekövetkezett munkahelyi baleset miatt kirúgták / felelősségre vonták / kitiltották mindazokat, akiknek a neve szerepelt az aláírt munkavégzési engedélyen.

A problémát úgy próbálták cégen belül megoldani, hogy olyan szigorításokat vezettek be a jövőre nézve, hogy a munkavégzést ellehetetlenítették a telepen többek között úgy, hogy egy engedély mire bekörözött, több mint 3 óra volt, legyen szó akár egy izzó cseréről az üzem területén. A biztonságról csak beszéltek, előírtak olyan dolgokat, amik betarthatatlanok voltak.

Itt komoly kockázatelemzés előzi meg a munkát magát és az EBK-t mindenek elé helyezik úgy, hogy az nem megy a munka rovására. A kollégák kedélye kiváló: humorizálnak, ugratják egymást, úgyhogy végre nem úgy megyek dolgozni, hogy gombóc van a torkomban.

Itt a műszakosoknak is könnyebb a dolguk, ahol eddig voltam zömében a 4+4 12 órás műszakokat alkalmazzák ott, ahol 24/7 kell dolgozni. 5 műszak forog, és minden műszaknak 7 hetenként 16v18 nap szabadnapja van (cserében viszont ugye se ünnep / hétvége / egyéni szabi). Szükség esetén cserélhetnek egymással, ha úgy hozza az élet. A műszakpótlék viszont nem magas, kb. 10-20%.

A nappalosoknál, ami furcsa az a 9 órás munkaidő, amiből egy óra az ebédszünet és ezt szintén több helyről hallottam vissza. Fizetés mellett a juttatások cégenként változóak, de általánosságban elmondható, hogy a munkába járás költségét nem támogatják.

Kaja

Sok hozzászólást olvastam korábbi posztokban, hogy a kaja nem az erőssége az angoloknak. Ha most nem nézzük az egyes ételek gasztronómiai gyökereit, akkor szerintem finomakat lehet itt enni.

Feleségemmel például imádjuk a steaket és a lazacot, ezek elkészítése nagyon egyszerű és mégis egészségesek és finomak. Habár én fanatikus Túró Rudi rajongó vagyok, a Krispy Kream Doughnuts fogyasztása számomra legalább akkora kulináris élvezetet okoz. London annyira multikulti már, hogy mindent be lehet szerezni egy kis utánajárással.

Ami az élelmiszerek minőségét illeti, zongorázni lehet a különbséget. Hogy mást ne említsek, a joghurtok zamata, vagy a gyümölcslevek frissessége összehasonlíthatatlan.

Ki ne cuppogott volna már elégedetten egy pohár Innocent Juice után? A 9% os lager sörök is ott vannak a szeren, nem beszélve róla, hogy egy doboz után meg is van a jó hangulat és pisilni sem kell menni 5 percenként.

Összegzés

Én azt gondolom, hogy aki meg akarja találni itt a számításait és eléggé kitartó, szorgalmas, van mire építenie, és egy kicsit is nyitott, annak merem ajánlani, hogy vágjon bele, de csakis nyelvtudással és rákészüléssel.

Nekem 10 hónapig kellett várnom, mire úgy éreztem, hogy végre betettem a küszöbön a lábamat, a feleségemnek 5 hét volt. Meggyőződésünk, hogy a szerencsefaktornak nagy szerepe van abban, hogy ki mikor talál munkát, de azt is hozzá kell tennünk, hogy aki kitartó és szorgalmas, annak nagyobb esélye van a szerencsére is.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Természetesen továbbra is várom a recepteket, fényképeket, leírásokat arról, hogy süttök és főztök ti külföldön, hogyan pótoljátok (ha szükségét érzitek) a magyar fűszereket, ízeket. A leveleket a hataratkelo@hotmail.com címre várom, mindenkinek válaszolok, csak egy kis türelmet kérek (szokás szerint…)!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr556093552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shanarey 2014.04.28. 22:19:45

@sodalisO [eng]:

Hát, nem tudom hogy ott ahol te élsz, mi a helyzet pontosan, de itt ahová én járok ott nem láttam még egy török vagy egyéb közel keleti egyént, aki tulajnak látszott. Két helyen voltam eddig fodrász ügyben, és egyik helyen sem tapasztaltam ilyesmit. Itt ahol én élek (Elgin) 3 üzlet volt, de már csak kettő van abból egyikbe járok én a másikról nem tudok semmit.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.04.28. 22:24:04

@diggerdriver: létezik, de tényleg szabadúsznod kell. Ha ugyanonnan jön a pénz folyton, akkor megbúbolnak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.28. 22:25:33

@charlieharper [home, sweet home]: "definiald a durva fogalmat (%-os aranyban)? Es milyen instrumentet fogadsz el a ratio-ban?"

Szerintem jol futo cegek alapjan lojuk be az idealis debt ratiot olyan 5%-ra, de a 20%-ot mar nem tartanam egeszsegesnek. Azert legyen egy 'acid test' is mert a hazad csak mersekelten likvid.
Csak vicceltem ertelemszeruen. :)
Amugy en elfogadok mindent, tolem aztan johet bond, share, equity. :) Jah nem, equity az nem, ott mar tul magas a cost of capital, akkor mar inkabb maradjon a mortgage a kuckodon.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.28. 22:27:26

@QUERCUS(a favágó): Hehe, de jó nekem! :-D De akkor se less! Belelátsz a gondolataimba!!! :-DD
@**mimi**: jóvanna, van ilyen velem is, hogy nem látok valamit pedig kiveri a szemem! :-))
@Shanarey(SCO): Figyi, amikor Skóciában voltam, ott is egy töröknél dolgoztam, át is vert mint a szart.....Volt egy skót , nagy nevű fodrászat a közvetlen közelben, voltam ott, jelentkezni, azt mondta kellek, de most holt idő van, nyugodtan menjek haza pihenjek, szusszanjak, 2-3 hét múlva menjek vissza.....Visszamentem, elköltöttem egy rakat pénzt repjegyre stb, és 10 napig vártam kint, hogy jelezzen, másnaponta kerestem, aztán nagy nehezen, hajlandó volt kinyögni, mégsem bocs......szóval.....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.04.28. 22:29:01

@maxval a gondolkodó birca: akkor aki otthon keresett pénzből próbál lakást venni annak teljesen reménytelen a helyzete?

blackhairlady 2014.04.28. 22:30:24

@sodalisO [eng]: Na akkor majd neked is adok sok sok penzt almomban mint ennikenek:))))))))

2014.04.28. 22:31:08

@Zka: namost, ne gondold, hogy itt nem. A helyi APEH megkerdezi egy ido utan, ha mindig ugyanonnan jon a penz, hogy miert is nem vagy employee statusban. Ez meg a Diggernel nem volt, de ne gondold, hogy itt nem nez utana a HMRC (helyi APEH), nyilvan alaklmaznak egy ertek kuszobot. Az alacsonyabb savban meg random sampling

blackhairlady 2014.04.28. 22:32:15

@Evain: "Tudom miert mondtam" = Tudom miert mondtad

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.28. 22:36:07

@blackhair-lady: Jaj, de aranyos vagy , na jóóó, de csak kölcsön!!! :-DDD Elsején majd mindig törlesztek! :-DD

Shanarey 2014.04.28. 22:38:50

@Zka:

Nem teszik, mert több ügynökségnek is dolgozik, ha belefér az idejébe, nem csak egynek. Na meg itt ezek a cégek dedikáltan ezzel foglalkoznak, saját munkaerő csak az adminisztráció miatt van.

blackhairlady 2014.04.28. 22:39:22

@sodalisO [eng]: Nem, en orokbe adom neked, csak azert mert szimpi vagy, nekem ennyi eleg:)))))

Shanarey 2014.04.28. 22:42:46

@sodalisO [eng]:

Gondolom az nem mostanában volt, vagyis azóta a helyzet is változhatott, te is változtál, jobb lett az angolod. Vagyis volna miért neked is tovább nézelődni a környező városokban. De ez csak egy javaslat, a te életed, neked kell megjavítani avagy elrontani, ahogy tetszik.
:-))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.04.28. 22:47:32

@Shanarey(SCO): egyébként ez attól is függ, hogy az adózásban mekkora az eltérés az alkalmazott meg a szabadúszó között. Itthon ugye az alkalmazott 50% adó, az egyéni vállalkozó meg még rosszabb (hacsak nem kata/eva) DE az tud csalafintáskodni a pénzzel.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.04.28. 22:49:34

@Zka: na szóval csak a lényeg maradt ki, arra akartam kilyukadni, hogy itthon anno azért szálltak erre rá, hogy ne legyen olyan könnyű kirakni az alkalmazottakat álvállalkozóba, aztán rájukbízni, hogy csalják le az adót, ahogy tudják (mert ha nem tudják, éhenhalnak). Szerintem nem sok olyan idióta adórendszerű ország van, mint ez, tehát máshol ez talán nem is olyan nagy probléma.

2014.04.28. 22:54:31

@Zka: varjal, nem valami egykulcsos ado van otthon alkalmazottaknak, ami elhozta a tejjel-mezzel folyot? Nekem azt magyaraztak a barataim, hogy mennyivel megnovekedett a fizetesuk.

**mimi** 2014.04.28. 22:55:05

@sodalisO [eng]:
hol a folytatás??????? :)))))
kérem :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.28. 22:55:41

@Shanarey(SCO): 2011-ben voltam Skóciában, persze, biztos ott is változott sok minden , de nem megyek már annyira messzire,bár szeretnék, mert imádom, de itt maradok délen, ide szól a tervem. Nézelődöm és agyalok, állandóan kattogok, nem vagyok egy élhetetlen, lehetetlen "gizike", asszem nem sikerült volna végigtolni első körben majdnem 1 évet , egyedül itt a vadonban" :-)))))@blackhair-lady: De lehetünk "öribarik is , ha akarod ? És majd jól meghívlak vendégségbe hozzám! Nem ide, mert itt csak 1 szobám van és , nem is jöhetnek hozzám vendégek,..... de majd Magyarba, oksa ???:-)) /kuncog/

**mimi** 2014.04.28. 22:57:53

@charlieharper [home, sweet home]:
a felső rétegnek megnövekedett, ők most kevesebb adót fizetnek az 1 kulcs miatt, a többiek meg...de hagyjuk, ne is menjünk bele

Shanarey 2014.04.28. 22:58:24

@Zka:

Itt a dolgok másképp működnek, van egy rakat ilyen közvetítő cég, és egyik sem csal mert nem éri meg. Ez nem Magyarország.

@charlieharper [home, sweet home]:

Ez így van, de az átlagember arrafelé minimál bérre van bejelentve , vagy még annyira sem csak 4-6 órás melóra.

Vagyis az a bizonyos 16%-os adókulcs nekik nem sokat jelent.

blackhairlady 2014.04.28. 23:04:32

@sodalisO [eng]: Magyarba ritkan jarok, sokat kell uszni az oceanban, de talan majd eccer osszejon az oribari (BFF ha mar):))))))))))
(Csak jelzem, hogy en picike es vekonyka vagyok, elfernek melletted abban az 1 szobaban:DDD)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.28. 23:07:22

www.bbc.co.uk/news/blogs-magazine-monitor-27143459?ocid=socialflow_facebook

Kivonjak az 50 fontost a forgalombol.

Amugy jo ez a mai poszt, egyszer talan en is megiroma tortenetunk, bar parom tuti kapja majd innet a vizes lepedot, akkor is ha nem erdemli meg.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.28. 23:15:25

@blackhair-lady: Jól van, én sem vagyok víziló, de a magyar tulaj kijelentette, hogy nem fogadhatok vendégeket .........mi az a BFF??? :-)))

blackhairlady 2014.04.28. 23:16:45

@tildy[UK]: Azert mert eleg sokaig nem dolgozott, vart a jo alkalomra? Szerintem nem, hisz mar mindenki tudja, es igaza is lett, bejott a szamitasotok. Hagyma meg mar nincs itt:))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.28. 23:17:12

@Din Serpahis:

"Din Serpahis 2014.04.28. 09:56:34
Mondjuk azt tovabbra sem ertem, hogy diplomas emberek miert kovetik ezt a kimegyek, aztan csak talalok ott valamit strategiat.

Diplomas pozikra itthonrol is siman lehet jelentkezni.... sokkal nyugisabb modszer szerintem."

Mondjuk azert, mert esetleg nem eleg jo az angoljuk, vagy nincs angol telszamuk, vagy ha van is, akkor nincs angol referenciajuk ezert a kutya sem hivja fel oket?

En 1 honappal kijovetel elott otthonrol probaltam munkat talalni ide. Nem sikerult. Itt meg +3 honap lett, mire lett.

blackhairlady 2014.04.28. 23:18:12

@sodalisO [eng]: Best friend forever!:)
Jovanna, csak mindenaron megakarom magam hivatni Londonba:)))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.28. 23:18:26

@blackhair-lady: dolgozni dolgozott o - lehet pont ez lesz a makunk az allampolgarsagnal - keresni nem sokat keresett vele. Ertsd kb otthoni ber /ho.

rezsöatya 2014.04.28. 23:23:00

@tildy[UK]: en ugy olvasom, hogy csak a regieket! Az ujat, "Bozsiset" nehezebb hamisitani

SzZoole 2014.04.28. 23:29:17

@tildy[UK]: nem csak a regit cserelik ujra?
A regi szinesebb az ujnal es konnyeben hamisithato.
Az ujjban tobb a biztonsagi elem es ezert nehezebben hamisithato.

SzZoole 2014.04.28. 23:34:09

@rezsöatya: be eloztel atya,neked nem kene mar ilyenkor aludni?:)))
Neha ranezhetnel az email fiokodra.

mayree 2014.04.28. 23:35:46

@diggerdriver: Valahol olvastam is az első napokról szóló blogod, jókat kuncogtam :)

djend 2014.04.28. 23:35:46

A fantasztikus angol munkahelyen kedvesen dolgozgato angolok nem mutatják ilyen kedves arcukat, ha a multi ideküldi őket. Szépen hozzák a csókosaikat, leszrják a munkakörülményeket és az embert. Csak gyorsan csináljunk valami baromságot, hátha azzal két év múlva hazamehetünk az ugarról

mayree 2014.04.28. 23:35:47

@charlieharper [home, sweet home]: Uh... az nem tréfa :)

Én is imádtam... Hassi Messaoudtól délre tevékenykedtünk legtöbbször, ott a legszebb a Szahara...
Egyszer még havazott is, a francba, 250-300m-es homokhegyek magasodnak föléd kétoldalról, és hatalmas pelyhekben hull a hó...

TurboRudi 2014.04.28. 23:35:47

Hat en megjartam egy rakat orszagot (Angliat ketszer is. Egyszer epp a Lake Districtben, Keswickben dolgoztam) es Anglia, ahova semmi penzert nem mennek vissza! Newcastleben laktam masodszor, ami ugy-ahogy ok, de eszak kelet tele van bunko, alkesz angolokkal. Most Ausztriaban elek, ami a nyugalom szigete, innen mar nincs kedvem tovabb menni. Csak egy hirtelen pelda, ahogy a mai napig szopatnak: tavaly augusztusban leleptem Angliabol es megbiztam egy ceget, hogy kerje vissza az adomat, a mai napig huzza az adohivatal es pennyt sem lattam meg, Ausztriaban bementem januarban a Finanzamtba, kitöltöttem az ado vissza nyomtatvanyt es 2 het mulva hozta a postas a penzemet (ami nem mellesleg 3x annyi penz volt, mint az angol adom).

mayree 2014.04.28. 23:35:47

@blackhair-lady: Sokszor nálam is az dönt :)

mayree 2014.04.28. 23:35:47

@Cascabel: Jó Szerencsét :)
Igen '81-től '97-ig GKV/GES a többi is stimmel :)

gabors 2014.04.28. 23:37:36

@Zka: "az amerikai dialektus a legérthetőbb magyar füllel. "

melyik ??? New York ? Boston ? Missisipi ??? South Carolina ?? vagy Alabama ?? Texas ?? vagy Brooklyn ???

ne keverd hogy mit latsz a CNN-en (Wof Blitzer dialektus) ...

@ndtomas 2014.04.28. 23:37:37

@klappol: nem mondanám, hogy maxval a gondolkodó birca túllőtte volna. nekem most pont ilyen összetételű interjúzás folyik a napokban, azzal a különbséggel, hogy nálam a CV elküldését ELŐZTE meg egy teszt. OK, nem lehetett belehalni, de addig ki se dobta a lehetőséget a kontaktra, amíg a tesztet ki nem töltöttem. a többi elem stimm. és ez nem egyedi eset. pedig én csak egy blue-collar jobot céloztam meg

skaven 2014.04.28. 23:37:37

@Zka: a helyzet az, hogy ha a turo rudit egy tiz pontos skalan akarod ertekelni es melle rakod a Krispy Kreme Doughnutot, akkor ahhoz egy ezer pontos skala kell kb. :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.28. 23:37:37

@charlieharper [home, sweet home]:
Nem vonok le semmit. Csupán érdekes hogy itt sokan el vannak adósodva.
@Evain:
fulmináns tüdőembólia után ugrálj a meleg zsemlékkel.Örülök hogy élek.Meg annak is hogy te jobban tudod hogy én szeretek e dolgozni.

Papagály (törölt) 2014.04.28. 23:37:37

@Mirjam2:
"Szamomra rejtely hogy honnan van penz / ido / turelem / igeny kelet-europai vallalatoknal ezekre a ket / harom / negy / sok-koros interjukra. "

szerintem pont fordítva van. rendes, kompetens interjúztató nem kerül, ezért aztán biorobotok végzik sok körben, elemeire bontva a folyamatot. látod: még annyi kompetenciájuk sincs, hogy megítéljék a pályázó nyelvi alkalmasságát. ezért kell ezer kör, cserébe a drága idejű kompetens főnöktől minimális időbefektetést igényel (viszont rabolja a pályázó idejét is).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.28. 23:38:25

@rezsöatya: ahh, en az ujat nem is ismertem, nekunk korabban volt par regi. Akkor azert gondoltam, hogy....

rezsöatya 2014.04.28. 23:38:31

@Zoole[uk]: igenis papa! Jo ejt!
(Masok is elkuldtek mar... :-P )

SzZoole 2014.04.28. 23:45:32

@rezsöatya: atya,en nem kuldtelek el a picsaba,csak mivel Te reggel koran kezdesz,ilyenkor mar aludnod kene,hogy reggel friss legyel:)))

2014.04.28. 23:53:57

@mayree:
En 76-tol 82-ig GKV, geolektromos 1-es csoport, eszlelo. 83-tol Kanada, USA, Mexico.

rezsöatya 2014.04.29. 00:09:52

@Zoole[uk]: legyen friss a kifli, ne en! :DD

Papagály (törölt) 2014.04.29. 00:14:35

@Mr Long: @Don Kartasch [Warwickshire, UK]: a javaEE programozói fizetéseket is ismeritek? mondjuk 1-2 év gyakorlattal. csak kíváncsiságból érdekel, ha esetleg tudjátok.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 00:14:35

@charlieharper [home, sweet home]: gondolom, jobb hozamra be tudod fektetni a pénzed, mint amennyi hitelkamatot (prime rate) kell a jelzáloghiteled után fizetned. NPV>0 :)

mayree 2014.04.29. 00:14:35

@sodalisO [eng]: Na jó, de a 2012-es bejegyzés nem él... vagy mi! Így kitolni a szegényemberrel! :)

mayree 2014.04.29. 00:14:35

@Cascabel: '81-ben Pápán akár még össze is futhattunk, együtt volt az elektromosokkal a valamilyen gyűlés a kastélyszállóban.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 00:14:35

@maxval a gondolkodó birca: azért ez az "átsétálás" a mexikói-usa határon nem olyan egyszerű és vidám dolog.

blackhairlady 2014.04.29. 00:25:30

@mayree: A leirt monatokbol amelyek humorosak?:))))

blackhairlady 2014.04.29. 00:27:38

@mayree: Ugye? Vannak szavak amik a masik fajtaval furcsak leirva;) (kivetel a vajon, ami nekem mindkettovel tetszik)
Angolul is akkor tudom, hogy rosszul irtam le valamit ha ranezek es furcsa az alakzata (szeretek minden utan e-t irni, hatha kell alapon:D

2014.04.29. 00:31:33

@mayree:
Papan 82-ig voltam, 79-tol. Regi szep idok:) Te is szep utat bejartal azota, gratula.
@Papagály:
Nem bizony! Az utobbi par evben valtozott a helyzet: kerites, biztonsagi rendszer. (de azert nem lehetetlen) :)))

Papagály (törölt) 2014.04.29. 00:35:02

@charlieharper [home, sweet home]: a múltkor néztem egy kimutatást, hogy az elmúlt száz évben hogy viselkedtek a tőzsdék az olyan évek után, mint a tavalyi szuper jackpot... :)

Shanarey 2014.04.29. 00:40:13

@tildy[UK]:

Na ez szép, amikor ide kijöttem, ha nem lett volna ez a címlet akkor nem tudom hogy fért volna bele a pénztárcámba az a pénz amivel kijöttem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 01:09:08

@QUERCUS(a favágó): De most komolyan, ha ez így van, akkor miért nem válsz el?Miért jó szenvedni 30 évig?

(Nem akarok belepof@zni, tudom, semmi közöm hozzá és bocs, meg minden, csak nem értem ezt a mártíromságot...)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 02:17:26

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Napi 8 órában vagy?Ez már mérnöki státusz, vagy még gyakornok/asszisztens/mittudomén?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 02:55:43

@Kövérmadár [swe]: Nem, amit említesz, az kutyaf@sza.Majd ha lesz 30 évnyi béred hitelben, az jelenti azt, hogy el vagy adósodva.
De még ez sem baj, ha van rá fedezet.
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 03:04:54

@Kövérmadár [swe]: Na végre, hogy valaki felismeri.
Igen, ez egy álg... :-))
Volvo-kon van tömegesen elterjedve, olyan fricskaféle az olasz romoknak... :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 03:11:30

@puhacica: @Kövérmadár [swe]:
-A termosz azért jó, mert nyáron hidegen tartja, télen meg forrón tartja az italt.
-És honnan tudja a termosz, hogy milyen évszak van?

:-)))))))))

És a termosz az egy ostoba fajankó egy es-öthöz képest.Ez utóbbiról simán elhiszem, hogy bármikor tudja, vészhelyzet van-e, vagy se... :-))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 03:19:10

@charlieharper [home, sweet home]: És akkor mi erre a válasz a helyi Apech-nek?Lehet, hogy a munkavállaló ha megfeszül, akkor se veszik fel őt alkalmazottnak, mert mondjuk a munkaadónak így kényelmesebb.Akkor ezért is a munkavállalót baxogatják?Ocsmány egy dolog...Télleg így van?

mayree 2014.04.29. 04:26:27

@blackhair-lady: Hát... ha csak úgy nem! :))))

Rokon lelkek :D

Papagály (törölt) 2014.04.29. 04:26:32

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
"... teszem hozza teljesen jogosan! :) "

még szerencse, hogy ennyire egyetértesz magaddal! ;)

Papagály (törölt) 2014.04.29. 04:26:38

@Cascabel: beszéltem egy mexikói arccal valamelyik déli u.s. államban, ő mesélte a sztorit, mekkora pénzt fizetett az embercsempésznek (sokezer dollár per fő), és milyen módon csempésződnek át a határon (és mennyit fognak meg még így is).

Papagály (törölt) 2014.04.29. 04:26:42

@tildy[UK]: miért kellett ilyen sok idő? gyakorlat, IT, angoltudás... győztes kombináció, nem?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.29. 06:17:01

@geegee:
Na jo, nem mindenkinek van keszpenze egy rendes autora :)

Valo igaz, egy Volvon lattam, rem ronda vokt szegeny, mert teleaggattak szarnyakkal, olyan vokt, mint egy repulo.
Persze a hiba bennem lehet, szamomra az optikai tuning kimerul a mattfekete festesben, fekete foliaban es fekete felnikben. Az osszes szin a sarga fekpofak lehet :)
De semmi ultetes vagy kiallo rucsok.

2014.04.29. 07:20:40

@Papagály:
" beszéltem egy mexikói arccal valamelyik déli u.s. államban, ő mesélte a sztorit, mekkora pénzt fizetett az embercsempésznek "
En megbeszeltem coyotekkel (embercsempeszekkel:) Laktam Aqua Prietaban par hetig, a hatartol 20 m-re. Jartam at Douglasba (USA) naponta. De ismerem Nogalest, Nacot, Caborcat, Cananeat is eleg jol. Most jovok csak ra, hogy mekkora nagy szerencsem volt:)

anarch 2014.04.29. 08:05:32

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A házhitel leginkább csak egy konstrukció. Olyasmi, mint az albérlet, csak a banknak kell fizetni és viszonylag nagyobb beugró kell hozzá (itt északon ez 25%). Mivel le lehet fixálni a százalékokat több (akár 10) évre előre, így elég jól tervezhető. Ráadásul mégcsak nincs is ingatlanhoz kötve, mármint olyan értelemben, hogy lehet költözni és a hitelt átmozgatni minden paraméterével együtt egy másik ojjektumra... A lényeg, hogy olyan ingatlant kell venni ami eladható, a bankos szavaival élve: kívánatos helyen van.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.29. 08:11:30

@Papagály:

Ez igaz, de nem is megoldhatatlan. Ha megnézed mennyi illegális mexikói van az USA-ban, be kell ismerned, hogy az ott nem éppen a berlini falhoz hasonlítható határzár,

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.29. 08:12:27

@Zka:

Igen, ez a helyzet a nagy többség esetében.

Evain 2014.04.29. 08:16:17

@házelőtthinta: Valós betegség miatti valós betegállománnyal nem tudnak kirugni fehéren bejelentett melóhelyről. Téged pedig kitettek. Szóval csak azt tom mondani, hogy perszepersze, igaza van a Madárnak. :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.29. 08:21:49

@Sütemény1975:

Korábban így volt, de megszüntették.

Ma már az összes nyugat-európai ex.vízummentes ország be lett téve az előregisztrációs kategóriába. Kb,. akkor, amikor Mo. is bekerült oda.

Most éppen vita is van emiatt az EU és az USA között. Ugyanis az EU egyenlő elbánást követel az összes EU.tag felé, márpedig jelenleg 5 EU-tagállam a teljesen vízumköteles (azaz nem előregisztrációs) csoportban van: Bulgária, Ciprus, Horvátország, Lengyelország, Románia.

Viszont az USA megígérte: ezen 5 országot hamarosan bele fogják tenni az előregisztrációs csoportba,

Igazi vízummentes csak Kanada maradt a jelentősebb országok közül. Mert az általam említett +3 ország és a még 2 részleges eset kevés embert érint. Ami MIkronéziát, a Marshall-szigeteket és Palaut illeti, az ő állampolgáraik le is telepedhetnek az USA-ban gyakorlatilag bármikor, szóval eleve abszurd lenne vízumot kérni tőlük. E pozitív megkülönböztetésnek történelmi okai vannak.

Quercus a favágó 2014.04.29. 08:37:28

@geegee:

Egyszerűen csak anyagi okai vannak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.04.29. 08:38:02

@charlieharper [home, sweet home]: egy szar az egész, mondom ezt úgy, hogy nekem nőtt a nettóm miatta. Ezt se így kellett volna csinálni, az egész adórendszer úgy szar ahogy van, ki kéne dobni és írni egy normálisat.

Quercus a favágó 2014.04.29. 08:54:43

@maxval a gondolkodó birca:

Az USA-ba azon országok állampolgárai utazhatnak vízum nélkül, ahol eléri a nagyjából 19 ezer dolláros egy főre jutó GDP szintet vásárlóerő-paritáson (vagyis az USA szintjének 40%-át) a jövedelem. Kivétel az olajországok(Katar, Szaúd-Arábia, stb,).
Horvátország is meg fogja kapni rövidesen és valószínűleg Argentína és Uruguay is. Az érdekes az lesz, ha majd Oroszország is eléri ezt a szintet. Persze az ő esetükben a döntő tényező az olajárak alakulása.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.29. 09:40:53

@Papagály: azert, mert egy pre intermediate angol , meg az otthoni angoloktatas szinte semmire sem eleg. En sem sokat ertettem a telefonokbol anno, sot....

De paromnal meg felsofok volt az angol, tapasztalata is volt, helpdesk, support. Es megsem.

Szerintem az, hogy nem volt angol referencia. Illetve, hogy nem 5-10 eves tapasztatalattal jottunk ( nekem akkor meg csak 2-3 ev fejlesztoi volt , sokara kerultem be a szakmai verkeringesbe 27 evesen meg en is helpdeskeztem sajnos:( ).

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.29. 09:48:54

@QUERCUS(a favágó):

BG is meg fogja kapni, pedig nem éri el. Azaz van ebben politikai tényező is erősen.

ibafaipap 2014.04.29. 10:11:32

A munkám révén rendszeresen kapcsolatban álltam az angol orvosi kamarával, ami - többek között- a kivándorló magyar orvosok regisztrációját is végzi. Könnyen lehetett velük kommunikálni, de még az élő fába is belekötöttek, hiába magyaráztunk el nekik mindent vagy hatszor, szerintem direkt csinálták. Ismerősi körből is hallottam, hogy a kelet-európai orvosokat a legrosszabb gettókba küldik dolgozni, ahol a legegyszerűbb rutin műtéteket végzik, szakmailag állóvíz. Egyébként a nyugatiaknak ab ovo az egész multikultiból van elegük, csak a k-európaiakkal szemben nem köti őket a politikai korrektség.

Zincsilla 2014.04.29. 10:11:33

@maxval a gondolkodó birca: En interjuztatok telefonon es szemelyesen is angolul, embereket a vilag minden tajarol. Mindig elmondom, ha nem erti a kerdest, inkabb kerdezzen vissza. Ennek ellenere meg az anyanyelvi angolul beszelok is csinaljak azt, mint te, hogy kamuznak valamit. Komolyan azt hiszik, hogy nem veszem eszre, hogy nem a kerdesre valaszolnak??? Na ez sokkal nagyobb negativum, mint hogy visszakerdezzen akar haromszor is.

Sexual Harassment Panda 2014.04.29. 10:31:06

@Zincsilla: Hűha..te ilyen őrmester-fèle lehetsz..
Persze gondolom evidens, hogy mindìg a màsik a hülye, az lehetetlen, hogy te nem beszèlsz jòl angolul..
DDD..

2014.04.29. 10:32:31

@Zincsilla: akkor is sokan ossze-vissza beszelnek, ha ertik a kerdest

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.29. 10:36:02

@Kövérmadár [swe]: Jó, persze, itt is vannak hülyék, nem is csak Volvoval.Én is látok néha olyat, hogy szikrázik a szemem... :-))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.29. 12:12:09

@Evain:
Közös megegyezéssel történt a dolog. De mit magyarázkodom? Ti úgyis jobban tudjátok.Ha akkor nem írom alá, utána rúgtak volna ki miután visszamegyek betegállomány után.

2014.04.29. 14:02:31

@maxval a gondolkodó birca:
" Ha megnézed mennyi illegális mexikói van az USA-ban, be kell ismerned, hogy az ott nem éppen a berlini falhoz hasonlítható határzár, "
Pedig hasonlit hozza: hatalmas kerites, erzekelok, ortornyok, leggombok kameraval, dronok, jarorok, fokozott kozuti ellenorzes tobb lepcsoben. Az utobbi idoben nagyon lecsokkent az illegalis mexikoiak szama, ami komoly munkero problemakat okoz az USA-ban.

nyuszigonosz 2014.04.29. 14:17:57

@házelőtthinta: Hinta, legközelebb ilyen esetben ne közös megegyezéssel, mert akkor még a betegállományt fizetniük kellett volna, ha csak utánna lett volna a felmondás.

Mr Long 2014.04.29. 14:45:36

@geegee: Par eve az M7 baracskai pihenojenel belefutottam eg yholland konvojba. Ilyan jatekautokkal jottek, tabi, ezer eves rohadt merga, stb es azok holtak mindennel feldiszitva. Pluss javorszarvas fejtol, guminoig minden volt a kocsira szerelve :)

Papagály (törölt) 2014.04.29. 18:45:43

@maxval a gondolkodó birca:
ismét egy téves következtetést olvashattunk.
az, hogy sok az illegális mexikói bevándorló igaz. azonban ebből arra következtetni, hogy a határzár JELENLEG gyenge: tévedés. a helyes következtetés így szól: a határzár az elmúlt évtizedekben viszonylag könnyen átjárható VOLT.

ha kíváncsi vagy rá, hogy MOST milyen a határzár, kérdezz meg valakit, aki nem húsz éve repült egyszer majdnem arrafelé.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 18:45:43

@Zka: szerintem a leggusztusalanabb az egészben az, hogy kb. 250 bruttó felettieknek jelentősen nőtt tőle a nettója, ez alattiaknak meg csökkent. azaz: elvették a szegényektől és kiosztották a (magyar viszonyok között) jómódúaknak, gazdagoknak.

GERI87 2014.04.29. 21:43:19

@maxval a gondolkodó birca:

"Meg egy érdekesség: OROSZ útlevéllel vízummentes két amerikai terület: Guam és az Északi-Mariana-szk. Az okát nem tudom. "

Turisztikai és üzleti céllal max 45 napig lehet ott lenni, Guam és az Északi-Mariana-szigetek vízummentességi programja keretében lehetséges ez.
Oka: valószínűleg egyszerűen a turizmus és a külföldi befektetés, mivel elég messze van az USA törzsterületétől nem kell illegális bevándorlástól tartani, nem tudnak "átszökni" de onnan nem is lehetséges így beutazni az USA-ba.

blogs.wsj.com/emergingeurope/2012/01/19/u-s-grants-russians-visa-free-travel-to-guam/

en.wikipedia.org/wiki/Visa_Waiver_Program#Guam_and_Northern_Mariana_Islands_Visa_Waiver_Program

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása