oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. február 24. 06:48,  London inkább a kalandról szólt 213 komment

2014. február 24. 06:48 Határátkelő

London inkább a kalandról szólt

A multik világa helyett a Közgáz után mai szerzőnk, Pé inkább egy londoni múzeum kávézóját választotta – nem a szakmai előrelépés, hanem egész egyszerűen a kaland miatt. A kaland része be is jött, hogy miként, az kiderül a mai posztból.

Anglia, London, pub.jpg

„Figyelem! A posztban többek között Angliáról, ezen belül pedig Londonról is szó lesz. Akinek hányingere van ettől a témától, az most ugorjon át máshova.

A másik dolog, hogy ez kevésbé egy városról / országról szóló ismertető lesz, inkább egy személyes beszámolóra számítsatok, ami egy élményekben rendkívül gazdag másfél évet mutat be.

Pár szóban magamról: gimi után bár még nem alakult ki bennem teljesen, hogy mivel szeretnék foglalkozni, elvégeztem a Közgáz egyik legáltalánosabb szakját „majdkitalálomközben” felkiáltással. Hát, annyira rájöttem, hogy a pénzt hajszoló multik világa nem nekem való.

A szorgalmi időszakban többek között alkalmi diákmunkákból próbáltam félretenni, azonban a különböző szövetkezetek nevetséges óradíjakat adtak: 400-500 Ft-okért dolgoztam, pont annyiért, amennyiért 10 évvel is tették ezt az emberek.

A tesó után Londonba

A diploma megszerzése után amúgy is időszerű volt, hogy kipróbáljam a külföldi életet, ezen egy többéves kapcsolatból való kilépés is segített.

A választás Londonra esett. Akkor épp tesóm is kinn volt, így ő rengeteg támogatást tudott nyújtani az elején. Mivel a diákmelóból nem igazán tudtam félrerakni, szüleink segítségére nem számíthattunk, tesóm pedig épp költözés előtt állt, egy közös szoba bérlése volt a legjobb megoldás.

Miután az első hetek szálláskereséssel teltek, egy hónap elteltével mehettem az első interjúmra. London nekem inkább a kalandról, mintsem a szakmai előrelépésről szólt, ezért egy múzeum kávézójában kezdtem el dolgozni.

A helyszínnek köszönhetően a beosztásunk is kiszámítható volt, legkésőbb hatkor mindenki végzett, így együtt tudtunk esti programokat szervezni.

Tökéletes időszak volt

Bámulatosan jó társaság jött össze: nem tettünk különbséget a kitchen porterek, floor-on dolgozók, baristák, team leaderek között, mindenhova együtt mentünk. Közel 70-80 ember dolgozott együtt, a világ minden tájáról.

Tökéletes időszak volt: pubozások, kiállítások ingyenes látogatása (a fizetősöké is), hétköznapi random bulik, mert épp akkor volt szabadnapos sok ember, leaving, welcoming, szülinapi bulik, mindig volt valami indok.

Márciusban mentem ki, a nyáron sikerült egyenesbe hoznom magam. Ekkorra tesóm is országot váltott, egyedül találtam egy megfelelő méretű, jó árúnak számító szobát közel a munkahelyhez, Temzéhez és parkokhoz.

Már szinte eltelt a (Londonban el sem kezdődő) nyár, de én ki se mozdultam a városból. Szerettem volna az otthoni barátaimmal egy közös nyaralást megszervezni az olasz vagy horvát tengerpartoknál, azonban ahogy korábban otthon én is, ők is pénzszűkében voltak.

Augusztus végén mindezt megunva egyik pillanatról a másikra vettem egyedül egy repjegyet Portugáliába. Hobbiszinten űzök egy Magyarországon még nem nagyon ismert csapatsportot, ennek az egyik versenyét szemeltem ki.

Ide egyénileg is mehet az ember, azonban a kihíváson ez nem sokat változtatott: senkit nem ismertem. Az első pár napot Couchsurfinggel töltöttem, melynek már az eleje is álomszerűen indult: a reptérről kaptam egy ingyen fuvart a megbeszélt találkahelyre, ahonnan a hostom hazavitt. Egy napja költözött be, de ez nem gátolta meg abban, hogy sörrel és térképekkel várjon.

Közben kiderült, hogy az egyik londoni portugál kollégám épp akkor járt otthon, és a barátaival béreltek egy óceánparti lakást, így ide is elugrottam egy napra, majd innen mentem a versenyre, ahol a szörfözés alapmozdulatait is sikerült elsajátítanom.

Nem bírtam abbahagyni

Őrületes egy hét volt, rengeteg életre szóló élménnyel gazdagodtam. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez a hét volt az, amikor megindult bennem valami.

Októberben egy Németországban élő magyar barátom vetette fel az ötletet, hogy menjünk el a híres-nevezetes Oktoberfestre (egybekötve egy versennyel), majd innen kocsikázzunk haza.

Újabb élmények, ismeretségek, életre szóló barátságok. Nem bírtam abbahagyni. December elején Berlint néztem meg, januárban pedig ismét eljött az ideje egy hazalátogatásnak.

Márciusban egy kinn tanuló barátomat látogattam meg Koppenhágában, majd ezután elkezdtem gondolkozni a nyaramon. Nap- és tengerimádó vagyok, ezért nem tudtam elképzelni még egy nyárnak nevezett évszakot Londonban.

Lassan összeállt a terv: városnézéssel összekötött couch surfingezések és versenyek kizárólag egy kézipoggyásszal. Öt nap Amszterdam, egy hét Portugália, egy hét Spanyolország. Életem legjobb és egyben legőrültebb három hete után pedig hazafelé vettem az irányt.

Az addig félretett pénzemből itthon tudtam tölteni a júliust, augusztus elején volt lehetőségem egy szintén londoni kolléga meglátogatására a Comói-tónál, ahonnan négy Szigetre bezsongott olasszal jöttem haza.

Augusztus végén a tervek szerint visszatértem Londonba, és - bár ez az otthoni viszonyokat ismerve elég valószínűtlennek tűnik - probléma nélkül kezdhettem el újra dolgozni a kávézóban.

Nem tagadom, az utazás lett az én „káros” szenvedélyem: Bordeaux, Mallorca, Oslo és Dél-Spanyolország következett a listán az őszi-téli hónapokban.

Mi is volt az értelme ennek a beszámolónak?

A trollok többségétől úgyis megkapom, hogy csak hőzöngeni akartam. Ehelyett azonban szerettem volna megmutatni, hogy így is lehet. Amikor azt mondják, hogy Londonban minden magyar éhbérért mosogat, miközben egy egérlyukban lakik, jusson eszükbe ez a történet is.

Utazni korábban is imádtam, azonban sajnos anyagi helyzetem nem engedte meg. Ez kinn megváltozott. Saját londoni kollégáim se értették, hogy engedhettem meg ezt magamnak.

Beszámolóm egyik lényege is ez lenne, hogy megmutassam: kevesebb, mint 1000 fontot kerestem havonta (ami Londonban nem sokkal több, mint a minimálbér), és ebből Európa számos részét sikerült bejárnom, de a legfontosabb az az, hogy több száz hozzám hasonló vállalkozó kedvű, utazni imádó, kalandokat kereső, egy kézipoggyásszal útra kelő embert ismerhettem meg, nem beszélve a különböző kultúrákról.

Ráadásul mivel senki nem a múzeumi kávézóban képzeli el a jövőjét, így az a 60 fős társaság kb. minden egyes tagja számíthat egymásra, folyamatosan invitáljuk meg egymást a saját városunkba / országunkba.

Elismerem, lehet, hogy nem mindenki vágyik erre, de nekem mindenképp életem legjobb másfél éve volt. Kellettek ehhez őrült döntések, de az ember egy idő után hozzászokik az adrenalinszintje növekedéséhez. :)"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr405828248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Latcho Rom 2014.02.24. 20:46:35

@Mirjam2: Mindenképen tobbet ér mint egy-két év fokázas valami hadseregben..

wuaaa 2014.02.24. 20:46:40

@Kövérmadár [swe]:
"Most csatlakozott a bannolt országokhoz Ausztria is?"

A legutóbbi posztok alapján igen. Már unom, hogy úgy adják elő, mintha Bécs Hongkong után balra lenne.

@KoNor_engineer:
"Tud valaki arról, hogy nyugati országokban milyen színvonalon él egy PhD hallgató / doktorjelölt kutató?"

Hát az erősen függ attól, hol mosogatsz közben.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.24. 20:46:53

@Mr Long:

Felesleges szigorúság szerintem, bár a szándék érthető.

Mr Long 2014.02.24. 20:48:04

@sorsolo: Es ha eler az ember egy "magasabb" szintet mondjuk 35 evea korara es utana nyugodtabban el oreg koraig az miert nem ertelmezheto nyeresegkent? OK, lehet mar nem akar mas kanapejan henyelni, de attol meg lathat vilagot es mondjuk megmutathatja a gyerekenek is.

holl gold 2014.02.24. 20:52:44

@Kövérmadár [swe]:
Tul sok munkaszuneti nap itt sincs. Van mondjuk 25+x nap szapadsag, illetve az unnepek.

Nekem azelött 35 nap volt de kesöbb a szakszervezet szoc.dem. nyomasra csökkentette 32-re meg a tulorakat is össze lehetett anno gyujteni (nem penzben kertem hanem idöben es akkor 1 ora tuloraert 2 ora csusztatas jart) es egyben kivenni (csak a kollegammal kellett egyeztetni hogy valaki azert legyen ott) es igy tudtam a nyari szabin kivul öszönkent + 3-4 hetre elutazni. Akkor meg nem volt annyira penz orientalt meg hulye hajtas csak az volt a fontos hogy a bejövö munka elkeszuljön es a kuncsaftok is elegedettek legyenek...Szep vilag volt, jo vilag volt akkor...

puhacica 2014.02.24. 20:55:06

@Kövérmadár [swe]: szupcsi! :)
@Whave: mindenkinek eszebe jut, csak van, aki lesz@rja. ki tudja, kinek van igaza...

______________ (törölt) 2014.02.24. 20:55:17

@Mr Long: dehogynem nyereség, az is kiváló alternatíva. de ezerből egynek sikerül (vagy még kevesebbnek). és nem is anyagi okokból, hanem egyszerűen addigra már elfelejti, mit is akart fiatalon. vagy már nem is bírná a munkahelyi stressz nélkül. mint a nyugdíjasok, akik nyugdíjazást követően 3 éven belül elköszönnek az élettől is. ("csak az a szép zöld fű, az fog majd hiányozni!" :) )

montroyal ( CAN qc) 2014.02.24. 20:56:48

@sorsolo: esze ágában sincs karriert építeni. most, utazás után sem.

majd csak kifog egy jo couchot es megfelelo pasival surfozik.. akkor nem kell karrier .. persze ez nem az utcan tereken osszevetodott ismeretlenekkel bulizo tarsasagbol lesz .. ott leragadni , szemétdomb lesz a vége ..

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.24. 20:59:13

@sorsolo: neked mi a stratégiád ezzel kapcsolatban?

Mr Long 2014.02.24. 20:59:35

@Whave: Na jah, egybol mindenki temetni akarja az embereket 30 folott. Aztan peldaul ott van Diggi, milyen jol elvan a nyugdijas eveiben :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.24. 21:05:43

@Mr Long:
Ugye hogy ugye?
Már a rántott húst is szívószállal eszem és ki van rendelve hozzám egy ápoló aki reggelente feltámogat a gép fülkéjébe, este meg leszed onnan.
:)))))))))))))))))))))))))))))

______________ (törölt) 2014.02.24. 21:10:04

@Chang Yai: egy-két évet még dolgozom, aztán 15-20 év szabadság a nyugdíj előtt.
de lehet, hogy egyszerűen a mostani munkahely után kiveszek 1-2 évet, aztán meglátjuk. valójában már most is úgy érzem, hogy feleslegesen gyűjtök, mert az igényeimet már sikerült belőnöm életem végéig holiday üzemmódra.
vagy az is jó lehet, hogy leviszem megint négyórásra magam. bár ez veszélyes, ahogy tapasztaltam az előző helyen. evés közben jön meg az étvány.
szóval pontos tervem van rá. ;) ez olyan, mint a cégnél a határidő, meg a mávnál a menetrend: arra szolgál, hogy mindig tudja az ember, hogy éppen mennyit is késik a vonat.

______________ (törölt) 2014.02.24. 21:21:37

@Chang Yai: nekem is bejön a sok szabadság pénz helyett. de nálunk a cégnél ez a sztenderd, a kollégámmal szoktunk beszélgetni, hogy 1 évben plusz 1-2 hónap fizetetlen szabadságra kéne menni.
van néhány terület szerintem, ahol a munkavállaló rendelkezik olyan érdekérvényesítő képességgel (nem utolsósorban: van annyi betöltetlen állás), hogy nyugodtan lehet "ugrálni", és tények elé állítani a munkáltatót. aztán legrosszabb esetben keresni 2 hét alatt egy új munkahelyet, amikor aktuálissá válik...

2014.02.24. 21:27:12

Nem kapcsolodik a mai poszthoz, de hataratkeleses tema: bevandorlok gyermekei sokkal nagyobb aranyban mennek egyetemre Kanadaban, mint a 'bennszulottek' gyerekei. blogs.vancouversun.com/2014/02/22/why-immigrant-students-prevail-at-canadian-universities/. Fokent azsiai bevandorlokrol van szo, de mindenkeppen erdekes trend.

______________ (törölt) 2014.02.24. 21:34:01

@Mirjam2: ez már évekkel ezelőtt is eléggé így volt. nem túlzok, a VIU-n a többség ázsiai volt, lehet, hogy 70% is. közrejátszik persze, hogy ők vastagon hozzájárulnak a költségvetéshez, így erősen érdekelt is az egyetem, hogy toborozza őket.

ázsia nem csak gazdaságilag és demográfiailag gyorsulja le a lomha európát meg a gyarmatokat (bocs, canadians).

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.24. 21:36:47

@sorsolo: ha a főnököm a thai iskolában nem makacsolta volna meg magát ezzel kapcsolatban, tán még mindig ott lennék. évek óta a huzavona, hogy kötelező nyári iskola (márciusban suli vége, 5 hét off, utána 5 hét nyári iskola, utána 20 hét rendes iskola októberig, és én állandóan kivoltam a nonstop 25 héttől, de mindenki más is, a gyerekek is). pedig a slusszpoén az volt, hogy a nyári iskolában nem is volt annyi gyerek, hogy mindenkinek lett volna munkája, sokan csak ott ültek és baszták a rezet egész nap (sajnos én nem, bár lehet, hogy akkor még rosszabbul viseltem volna a dolgot). és nem és nem és nem akarták elengedi ezeket az embereket FIZETÉS NÉLKÜL plusz öt hét szabadságra, azóta se érti senki, hogy miért (simán kb a fele ember, a családosak stb maradtak volna, mert nekik meg kellett a pénz).
egyébként volt nekem is ismerősöm, közgázos, de valami spéci irányvonallal, aki 1-2 ilyen durván végigdolgozott év után kivett mindig fél-egy évet, elment utazni, aztán másik állás. nem tudom, még mindig ezt csinálja-e így 35 és a halál között :-)

Taxomükke (UK) 2014.02.24. 21:38:50

@sorsolo: Te mostan dicsekszel vagy csak szeretsz szivatni minket?

2014.02.24. 21:41:05

@montroyal ( CAN qc): "ja es az allami dolgozoknak magasan ki van nyalva a .... meg syndicat stb .. igen 60 nap is lehetseges meg tulterheles (DDD) eseten par honap fizetett pihenes ..."

A szabadság a fizetés része, ennyit fizetnek a munkáért, a benefitet is beleértve. Nem a semmiért adják, és itt jön az is ki, hogy nemcsak az IT-s, közgazdász, vagy mérnöki képesitéssel lehet jól járni.

"na jo engem nem zavarna ha nem az én adombol fizetnek ezt"

Az adófizető nem azért fizet adót, hogy én szabadságra mehessek, hanem azért, hogy valaki a gyermekvédelmi munkát elvégezze. Én is fizetek az oktatásért, iskolákért és még sok minden dologért amire nekem személy szerint nincs már szükségem. Az se zavar ha a vállalkozó úgy dönt, hogy leáll pár hónapra, vagy éppen a beosztottjaival futtatja az üzletét, amig nyaral - vagyis amikor a saját fenekét nyalja ki, mert megteheti. :)

______________ (törölt) 2014.02.24. 21:42:49

@Taxomükke: ha egyszerre sikerül a kettő, akkor már megérte! ;))
de most nézem, mire írtad: az IT-ben ez most tényleg simán megy, iszonyú nagy hiány van. nem véletlen lettem egy éve IT-s. :)

2014.02.24. 21:43:21

@sorsolo: Nekem az derult ki a cikkbol hogy a legtobb szoban forgo diak azsiai szarmazasu kanadai allampolgar, tehat nem a magasabb tandij miatt vettek fel oket. De lehet hogy tevedek.

2014.02.24. 21:44:05

@sorsolo: "ázsia nem csak gazdaságilag és demográfiailag gyorsulja le a lomha európát meg a gyarmatokat (bocs, canadians)."

Most tényleg csak provokálsz, vagy szerinted mitől gyarmat Kanada? :)

______________ (törölt) 2014.02.24. 21:56:33

@cougarcat: természetesen már nem gyarmat. nekem brit birodalmi allűrjeim és nosztalgiám sincs. :)
nagyon sok dologban más, mint európa (befogadó kultúra number 1, óriási pirospont). de nagyon sok közös is van azért: demográfia, jogos kolonialista lelkiismeretfurdalás. (nem véletlen, hogy máig nem mondhatsz egy rossz szót az aboriginals-ra, különben megnézheted magad.)
számomra az észak-amerikai fehér kultúra: "európa", akkor is, ha van jó néhány különbség.

2014.02.24. 21:59:01

@sorsolo: Senki nem mondta hogy nem lehet karriert csinalni kesobb, azt mondtam hogy nehezebb. De lehet hogy tevedek es ugyanolyan konnyu 35 eves kor felett... Vagy megsem? Lehet hogy most nem akar karriert, de ha megis akarna kesobb, nem biztos hogy osszejon, mig ha felepitesz karriert fiatal korodban, kesobb meg barmikor abbahagyhatod a munkat es elkezdhetsz utazgatni ha pont ahhoz van kedved es van eleg penzed.

______________ (törölt) 2014.02.24. 21:59:46

@Mirjam2: bizonyára nem tévedsz. az ázsiai értékrend, szorgalom - hogy folytassuk a tegnap szépen megkezdett német, egyiptomi és egyéb nemzet-karakterisztikák felvázolását - szerintem a korai bevándorlóknál (canadian citizens) még elég intakt. sőt, talán még jobban "túlteng" bennük, mint az otthon maradt nem-annyira-ambiciózus polgártársaikban.

2014.02.24. 22:00:24

@sorsolo: "ez már évekkel ezelőtt is eléggé így volt. nem túlzok, a VIU-n a többség ázsiai volt, lehet, hogy 70% is. közrejátszik persze, hogy ők vastagon hozzájárulnak a költségvetéshez, így erősen érdekelt is az egyetem, hogy toborozza őket."

Nanaimo-ban nincs nagy kinai lakosság. Amit te láttál, az leginkább "foreign students", vagyis ők hazamennek a tanulmányaik után. Ezek a diákok nem a bevándorlók gyerekei.

Ázsia mikor fog életszinvonalban is felgyorsulni? Mert Kina meg India pl. még eléggé messze van ettől, akárhogy is dübörög a gazdaság. Japánban meg pl., ahol magas az életszinvonal, ugyanolyan probléma az elidősödés, sőt itt súlyos probléma.

kishercegné 2014.02.24. 22:01:08

@Hari Seldon 2: teljes mértékben értem, hogy mire gondolsz. Azonban én (a poszt szerzője) sem arra gondoltam, hogy mind a hetven ember a legjobb barátom lett. Azóta már 'feladtam' ezt az életmódot, most épp itthon vagyok, így többé-kevésbé már most is látom, hogy ki az, akivel a későbbiekben is szívesen fogom tartani a kapcsolatot (és ő is velem).

kishercegné 2014.02.24. 22:01:08

Sziasztok! Bevallom, meglepodtem, hogy ennyire pozitívan állt (majdnem) mindenki ehhez a poszthoz. Persze ha nem így történt volna, akkor is ugyanolyan hatalmas élmény és energialoketkent maradna meg az életemben:) olvasgatom a kommenteket, amúgy jöhet kérdés, ha van:)

2014.02.24. 22:03:59

@sorsolo: Ja, jó. :)

"számomra az észak-amerikai fehér kultúra: "európa", akkor is, ha van jó néhány különbség

Szerintem nagyon más, bár nyilván van néhány hasonlóság. :)

______________ (törölt) 2014.02.24. 22:07:14

@Mirjam2:
nem hiszem, hogy nehezebb. 60 felett igen. de nyugaton úgy tűnik, ha van hozzá szöveged, akkor negyvenévesen is meg tudod győzni a HR-est, hogy miért is volt nélkülözhetetlen szükség a személyiségfejlődésedhez az elmúlt 20 év bulijaira.

ha most nem akar karriert, nehogy már most elkezdje építeni, mert hátha majd 10 év múlva jó lenne mégis!
ez az út vezet garantáltan a sikertelenséghez és boldogtalansághoz.

komolyan, ez a biztos recept ahhoz, hogy utána évtizedekig verje a fejét a falba, hogy a fiatalságát el...khm. és lett belőle egy boldogtalan negyvenes-ötvenes (aki mindennek a tetejébe ráadásul borítékolhatóan sikertelen is, hiszen félszívvel nyomta a karriergombot is).

kishercegné 2014.02.24. 22:07:24

@Hari Seldon 2: nem éreztem, hogy sokkal lejjebb adtam volna. De tény, hogy a munkahelyen ingyen kajalhattunk kifulladasig (sutiktol kezdve a fott kajan at a salatakig volt minden), igy általában hétköznap csak gyümölcsök es egy tej kellett. Hétvégén meg szívesen főztem magamnak, de sokszor 'camdenfood' lett belőle. Tomegkozlekedesre szinte alig költöttem, mindenhova bicajjal jártam:) így azért már jobban érthető ugye?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.24. 22:09:18

@KoNor_engineer: "/OFF/
Tud valaki arról, hogy nyugati országokban (német/dán/holland/belga/angol/norvég/finn) milyen színvonalon él egy PhD hallgató / doktorjelölt kutató?
/ON/"

Norvegrol tudok. Ha megkapod az osztondijat (allitolag nem olyan borzasztoan nehez) akkor olyan evi circa brutto 400-500 000 NOK. Hogy ez a szam mondjon is neked valamit, ez egy 2-3 ev tapasztalattal rendelkezo norveg mernok/kozgazdasz fizetese. 2-3 fo kenyelmesen megel belole ha nem Oslo belvarosaban laksz. ;)

2014.02.24. 22:09:59

@sorsolo: Tiger Moms :) (a kinaiaknál)

A pontrendszer is az oka. Már eleve diplomás bevándorlókat csalogatnak ide, és ilyen családokban nagyobb a valószinüsége sztem hogy a gyerek is tovább fog tanulni.

______________ (törölt) 2014.02.24. 22:12:51

@cougarcat: azt kell mondjam, hogy kína már felgyorsult. persze, azt a szintet SOHA nem fogják elérni, ami kanadában most van. de csúnyábbat mondok: ezt a kanadaiak se fogják már sokáig élvezni.

a múltkor láttam egy érdekes tesztet a szegénységről, talán bbc-n. asszem ott olvastam, hogy a világszegénység csökkenése szinte kizárólag (úgy 90%-ban) kínának köszönhető. az, hogy százmilliók az éhezési szintről el tudtak mozdulni.

______________ (törölt) 2014.02.24. 22:15:41

@cougarcat: neked kétségkívül nagyobb a rálátásod, nekem csak felszínes benyomásaim vannak erről.

kishercegné 2014.02.24. 22:18:29

@Herr Géza: @Evain: jókat mosolyogtam a nemtippelos indokokon:) 1. Rengeteg fiúbarat vett körül tizenévesen, megszerettettek velem a sört:) 2. Tény, hogy a Közgázon nem nagyon éreztem magam odaillonek. 3. A szorfozest imadni fogom, amint újra lesz alkalmam kiprobalni, de amúgy is sportorult vagyok
4. Direkt nem neveztem meg a sportot, nem akartam, hogy ez vigye el a sztorit. De nem titok, ultimate frisbee-zek. Youtube, de ha reális képet szeretnetek kapni róla, akkor a bubblepest szot ajanlom beirni a keresőbe (igy nem az amerikai szuperjatekot látjátok)

2014.02.24. 22:22:01

@sorsolo: "de csúnyábbat mondok: ezt a kanadaiak se fogják már sokáig élvezni."

Tőlem mondhatod, nekem nyitva van a szemem és fel vagyok készülve a legrosszabbra. :)
Aztán meg Hinta is megjósolta, hogy összeomlik a piac. Valamikor. Ebben egyet is értek vele. :)

Alapvetően jók a benyomásaid, csak pontositottam.

kishercegné 2014.02.24. 22:27:56

@nyuszigonosz/D/: sajnos a fél világot nem, de mindenesetre bepotoltam másfél év alatt, hogy előtte sehova nem tudtam eljutni:) amúgy a legtöbbször csak négy napokra (nem voltak konkrét szabadnapjaink, így össze tudtam rakni 2-2 napot két hétből, cserébe előtte és utána sokat dolgoztam pihinap nélkül). Nyáron pedig az egyik ismerősöm költözött be addig a helyemre, ami nagyon jól kijott, mert így a cuccaimat is ott tudtam hagyni.

nyuszigonosz 2014.02.24. 22:35:23

@kishercegné: Köszönöm a választ. Így már érthetö.

kishercegné 2014.02.24. 22:36:12

@KoNor_engineer: igazad van, felerhetett volna egy soha veget nem ero bulizassal a kozgaz. De ahogy korábban írtam, kevésbé tartoztam a tipikus kozgazos tarsasagba, de szerencsére addigra már megvolt a saját tarsasagom. Nem is az életmód, de az utazás mindenképp tud addiktív lenni: akármikor mentem haza a repülőtérről, már néztem a jegyeket. Tudnom kellett, hogy mikor van a legközelebbi. Most leszokoban vagyok, mert feladtam ezt az életmódot:) bár voltam olyan mazlista, hogy az új munkám is rengeteg utazással fog járni;)

2014.02.24. 22:39:04

@cougarcat:
" Nanaimo-ban nincs nagy kinai lakosság"
Ebben teljesen igazad van. Remelem, az okat is tudod:(

2014.02.24. 22:48:06

@Cascabel: Ó, sok minden lehet, internálástól kezdve, családegyesités megtagadásáig a régebbi időkben. Egy kinai ismerősöm mesélte egyszer, hogy ők azért szeretnek olyan helyeken élni, ahol sok más kinai is van, mert igy ha ön szegregálódnak, akkor még sincsenek teljesen elszigetelve.

2014.02.24. 22:49:04

@cougarcat:
" ....vagy szerinted mitől gyarmat Kanada? :) "
Csak egy kerdes: ki az orszag allamfoje illetve hol szekel? :)
Megsugom, hogy nem Ottawaban:)

______________ (törölt) 2014.02.24. 22:49:29

@cougarcat: aha, hinta előlépett egyes számú gazdasági-társadalmi szakértőnek? :) néha kicsit zavarban érzem magam, amikor egy plattformra kerülök vele. (mert az én jövőbelátásom sokkal homályosabb, mint az övé.)

kishercegné 2014.02.24. 22:49:32

@sorsolo: nem jött be. Abbahagytam, pont a jovomre gondolva. Most töltöm az elso heteimet egy cégnél, nem kezdő pozícióban. Es tudod mit? Az angol interjún sokkal magabiztosabb voltam. Mert azt érez(t)em, hogy amikor angolul beszélek, akkor egy masik énem jön elő. Egy olyan, ami Londonban 'érett meg', távol sok biztos ponttól.

2014.02.24. 22:50:51

@cougarcat:
Volt Chinatown Nanaimoban, de a 60-as evekben leegett. Azt is mondjak, direkt felgyujtottak:(

______________ (törölt) 2014.02.24. 22:55:11

@puhacica: nálunk már a tavaszi őzikék is kikeltek.
@kishercegné: tévedni emberi dolog - de isteni érzés! ;)

2014.02.24. 22:55:26

@Cascabel:
Amikor Nanaimoban laktam, erdekelt a varos tortenelme, sokat olvastam rola, eleg erdekes. Peldaul a banyaszok sztrajkja miatt tobb, mint egy evig volt a varos katonai megszallas alatt a mult szazad elejen.

2014.02.24. 22:57:20

@sorsolo:
Itt az ejjel -27C volt. Meg ket hetig nem megy fel a homerseklet 0 fok fole.

2014.02.24. 22:58:41

@Cascabel: Bözsinek semmi beleszólása nincs az államügyekbe. Ha ezt megtenné, kiszórnák rögtön a kanadaiak mint macskát xarni. Velem együtt. Kanadáról azt mondani hogy gyarmat, óriási és durva sértés...

"Volt Chinatown Nanaimoban, de a 60-as evekben leegett. Azt is mondjak, direkt felgyujtottak:( "

Kik? Az is előfordult hogy kinaiak gyújtották fel a saját üzleteiket, a biztositás pénzért.

______________ (törölt) 2014.02.24. 22:59:51

@kishercegné: ez érdekes, ezt a személyiségtöbbszöröződést az angollal már mástól is hallottam.

gratulálok az első napokhoz az új helyen. még megjöhet az eszed. közgáz után pár évig én is karriert építettem... aztán megjött az eszem. :)
a java csak akkor jött. sőt, szerintem a java még előttem van! :))

______________ (törölt) 2014.02.24. 23:01:23

@Cascabel: ha jól értem, nem marokkóból írsz. honnan? még whitehorseban sincs -27 most.

______________ (törölt) 2014.02.24. 23:03:11

@Cascabel: bennem az maradt meg, hogy a város legidősebb, történelmi épületei egész a xix. század végére tekinthetnek vissza. nehezen tudtam elnyomni a mosolyt, amikor ezt komoly arccal előadták nekem. :)

2014.02.24. 23:03:24

Az azsiaiak tanulasi vagya illetve kenyszere a konficiuszi eletfilozofiajukbol is fakad. Regebben az europai bevandorloknal is az egyik legfontosabb cel volt gyerekeik egyetemi ill. felsofoku vegzettsege, kulonosen az olaszoknal.

2014.02.24. 23:05:46

@sorsolo:
Per pillanat csak -12C van, sut a Nap, mint mindig, semmi felho.
2 hetes elorejelzes:
www.theweathernetwork.com/14-day-weather-trend/canada/alberta/calgary

______________ (törölt) 2014.02.24. 23:09:00

@Cascabel: szerintem ez a tendencia a nem-bevándorlóknál is hasonló. persze, amióta a diploma már nem biztos belépő a "nyugdíjas állásokhoz", kissé megkopott a késztetés is.

______________ (törölt) 2014.02.24. 23:12:59

@Cascabel: aha, a zord kontinentális klíma. remélem, testközelből nem olyan borzasztó, mint amilyennek hangzik.
emlékszem, egy srác, aki banffban dolgozott, mesélte, hogy hozzá lehet szokni, aztán amikor egészen a forró mínusz 8 fokig izzik fel a levegő, akkor már rövidujjúban van kint az ember.

hát, nálunk 13 fok volt ma délután is, gyönyörű napsütés, alig bírtam bent maradni, nem is sikerült ma sem teljesíteni a 8 órát.

2014.02.24. 23:16:08

@sorsolo:
Ugy tudom, a legregebbi epitmeny a Hudson Bay Company altal emelt epulet, a Bastion, 1850 korul epult. Regebben nekem is szokatlan volt a 100 eves muemlek jellegu vedett epulet. Ma mar termeszetes. Kanadai nehezen fogja fel az 5-600 eves epuleteket. Az exem Magyarorszagon jarva oszinten kerdezte tolem, hogy miert nem romboljak le a 200-300 evesnel regebbi epuleteket, azok csak a helyet foglaljak:(

______________ (törölt) 2014.02.24. 23:20:35

@Cascabel: kétségkívül pragmatikus megközelítés.
azzal bizonyosan nem vádolható, hogy túllihegi a hagyománytiszteletet. :)

2014.02.24. 23:21:57

@sorsolo:
Ki lehet birni, mert szaraz hideg. Fiatalabb koromban -20C-nal meg nem vettem fel kesztyut. "Megoredegtem", mar -15C - nal kesztyut viselek. Tegnap lattam rovidnadragban cigizo embert az erkelyen, igaz csak -15C volt. Nyaron +20C-nal be kapcsolom a legkondit a kocsiban, komolyan.

wuaaa 2014.02.24. 23:41:51

@Don Kartasch:

Már amikor ezt a kommentet írtam hataratkelo.blog.hu/2014/02/21/egy_bator_pillanat_adta_elhatarozas/fullcommentlist/1#c21734417 is elgondolkodtam azon, honnan merítesz információt Norvégiával kapcsolatban.

Az aktuális kommentedhez csak 2 dolog :
- 500+ bruttóm nekem is megvolt évekig folyamatosan, se mérnök, se norvég nem vagyok, ergo nekik azért általában több van
- Oslo messze nem a legdrágább hely az ingatlanárakat nézve, se vásárlás, se bérlés szempontjából.

2014.02.24. 23:54:19

@cougarcat:
En sem mondanam, hogy gyarmat Kanada. De hogy nem fuggetlen orszag, az biztos. Ha az lenne, sajat kiraly vagy koztarsasagi elnok jarna vele, ami nincs. Tudom, ez kenyes tema nem csak itt, de Ausztraliaban es Uj-Zelandon is. En megertem mindket tabort. Legutobb, amikor megerkeztem Londonba, ugy ereztem magam, mintha hazamentem volna az anyaorszagba, mint egy " gyarmaton" elo brit alattvalo. Oszinten megmondom, jo erzes volt:)

M. Péter 2014.02.24. 23:56:17

@KoNor_engineer: Az Egyesült Királyságban tipikusan valamelyik research council (olyasmi, mint az OTKA) fizeti a tandíjat és ad a doktorandusznak évi 13000-14000 font adómentes ösztöndíjat. Ha valamilyen cég is támogatja a kutatást, akkor még több pénzt kap. Határozottan jobb, mint minimálbérért mosogatni.

2014.02.25. 00:14:48

@Cascabel: Itt van a független országok listája, Kanada is ott szerepel, csakúgy mint Magyarország.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states

Kanada alkotmányos monarchia amelynek II. Erzsébet az uralkodója, de nincs alárendelve a UK-nek. A kanadai törvényhozás bármikor megszabadulhat az uralkodótól, de erre nincs szükség, itt csak hagyomány fenntartásáról volt szó.

Én nem érzem magam brit alattvalónak, sőt, ezt elutasitanám. :) Igaz én antiroyalista vagyok, de már ez amúgy is nyilvánvaló. :))

2014.02.25. 00:22:37

@sorsolo: "aha, hinta előlépett egyes számú gazdasági-társadalmi szakértőnek? :) néha kicsit zavarban érzem magam, amikor egy plattformra kerülök vele. (mert az én jövőbelátásom sokkal homályosabb, mint az övé.) "

Ő olvas valahonnan gondolom, végül is nem minden hülyeség amit ir, csak a saját szubjektiv filtere a szokásosnál is jobban torzit.

montroyal ( CAN qc) 2014.02.25. 03:09:42

@cougarcat: én tényleg nem kotozkodni akarok es elismerem szukseg van bizonyos servizekre munkara amit az adofizetok penzebol fizetnek....de amikor az akinek az egesz fizetese az adobol van azt mondja ÉN IS FIZETEK ADOT.. ugy is lehet mondani de abbol nem lesz tobb a kincstarba ... mondom a munkat elismerem es tudom szukseg van ra ... csak amikor a rohadt adoellenor kioktatott hogy mindenkinek kell adot fizetni , O IS FIZET..

montroyal ( CAN qc) 2014.02.25. 03:17:20

@cougarcat: én tényleg nem kotozkodni akarok es elismerem szukseg van bizonyos servizekre munkara amit az adofizetok penzebol fizetnek....de amikor az akinek az egesz fizetese az adobol van azt mondja ÉN IS FIZETEK ADOT.. ugy is lehet mondani de abbol nem lesz tobb a kincstarba ... mondom a munkat elismerem es tudom szukseg van ra ... csak amikor a rohadt adoellenor kioktatott hogy mindenkinek kell adot fizetni , O IS FIZET..

Latcho Rom 2014.02.25. 04:53:43

@Cascabel: Imadlak Cas bácsi, de most bolondokat bugyborekolsz :-)

2014.02.25. 05:43:27

@shakti_rom (ca) koncertre keszul:
Tudom, hogy hulyesegeket beszelek neha:) Bacsi!:( Ne mondj ilyet, erre roppant allergias vagyok:(
@cougarcat:
En inkabb erzem magam brit "allatvalonak", mint amerikainak. Lehet, hogy rosszul fogalmazok, nem talalom a helyes kifejezest erre, lehet, hogy nincs is:) A Heathrow - on kivul meg nem jartam Angliaban, de otthon ereztem magam egybol - nem csak a tortenelmi gyokerek miatt -, nem ugy mint Ausztriaban vagy Nemetorszagban, pedig svab (is) vagyok. Nekem Anglia az anyaorszag, Magyarorszag a hazam, Kanada a lakohelyem, Mexiko az almom:) Es royalista is vagyok raadasul:)
(erre mondjak azt, hogy " split personality ") :))))

2014.02.25. 06:16:00

@Cascabel: Amerikai alattvaló én se lennék. :) Diane Francis felhozta hogy egyesiteni kellene az USA-t Kanadával. Rossz ötlet, jobb ha külön vagyunk.

Ó, bocsánat, ha tudtam volna hogy egy royalistával állok szemben, nem ekézem annyira a királynőt. :) Tulajdonképpen semmi bajom vele, nem csinál nekünk kárt.

2014.02.25. 06:18:56

@shakti_rom (ca) koncertre keszul: Ha jól emlékszem te is royalista vagy... :)

puhacica 2014.02.25. 08:07:49

@kishercegné: pedig nagyobb osszeget mertem volna ra tenni. :D

@sorsolo: nem tozike? az a gyongyvirag? bar lassan az ozikek is "elobujnak". :)

Evain 2014.02.25. 08:32:12

@kishercegné: örülök, hogy nem vetted magadra. :) Akkor jól éreztem én, hogy nem illik a képbe a közgázos vonulat, túl laza vagy te ahhoz. :D
Surf Kite-ot próbáltad már, ha már a szörfözést megszeretted? :) Szerintem neked bejönne az is.

Latcho Rom 2014.02.25. 08:49:19

@cougarcat: én-e???? :) Rosszul emlékszel. Heatrow egy borzasztó reptér, ugy fulladok ott mint egy hét után Budapesten..:)

Ami a brit kapcsolotokat illeti, annyi a jó nekünk az egészbol hogy kicsit több turistát kap az ország. Bözsi egy mumia, sose fog meghalni :)

Hari Seldon 2 2014.02.25. 09:09:56

@kishercegné:
Mondtam is valamelyik írásomban, hogy az öcsém is simán elvolt egymaga Londonban "semmi pénzzel". Alig költött. Ha az ember egymaga van, simán meg lehet játszani egy ideig.

2014.02.25. 10:48:02

@M. Péter: @KoNor_engineer: Kulonbozo Research Council-ok vannak Angliaban szakterulettol fuggoen. Nyilvan sokkal tobb jelentkezo van osztondijakra mint ahanyan megkapjak. Ugy tudom hogy ha a jelentkezest megelozo 3 evben nem Angliaban eltel, akkor maximum csak a tandijat fizetik, megelhetesi koltsegeket nem. Reszletek: www.prospects.ac.uk/funding_postgraduate_study_research_council_grants.htm

2014.02.25. 10:50:03

@kishercegné: Nagyon szimpatikus mind a posztod, mind a kommentjeid - koszonjuk hogy megirtad, es sok sikert a tovabbiakban!

kishercegné 2014.02.25. 11:11:32

@sorsolo: igen, amikor baratoknak meseltem ezt a "szemelyisegtobbszorozodest", ok is egyetertettek, paran ugyanezt erzik.
a masodik reszet nem teljesen ertettem, gondolom azert is, mert mostanaban kevesbe volt idom kovetni a kommentelok eletet:) te hol es mit csinalsz? ezek szerint megtalaltad amit kerestel, jol erzed magad?

kishercegné 2014.02.25. 11:13:26

@Evain: :) surf kite-ot meg nem, ahogy rengeteg mas sportot sem. de ami kesik, nem mulik!:)

kishercegné 2014.02.25. 11:14:54

@Babette_: ah kosz:D akkor most azonnal nezz meg par youtube videot es orokre elfogod felejteni azt a szart:)

kishercegné 2014.02.25. 11:53:19

@Mirjam2: koszonom! olvasva azt, hogy mennyien irigyeltek azert egy kicsit faj a szivem, hogy feladtam mindezt. de nem bantam meg, azota is kisert a szerencse, ugy erzem, jol csinalom!:)

2014.02.25. 14:04:23

@kishercegné: Szerintem nem is fogod megbanni, neked ez volt a 'gap year'-ed es a kovetkezo evekben var a munka, aztan ha minden jol megy, esetleg egy masodik 'gap year' mikor mar jol megy a karriered es ki tudsz venni par honapot utazni. Ugy veszem eszre hogy egyre tobb nyugati ember el igy, lehet hogy neked is ez fog bevalni.

2014.02.25. 17:59:46

@shakti_rom: Bocsánat, rosszul emlékeztem! :) Mire Heathrow-ra érünk, az átalvatlan 9 órás éjszakai repülés után totál zombie vagyok, csak negativ érzéseim vannak. De egyszer szeretném a UK-t bejárni - érdekes módon a férjemet abszolút nem érdekli, pedig a dédszülei brit-skót származásúak. A britekkel meg semmiféle közösséget nem érez.

Latcho Rom 2014.02.25. 18:39:45

@cougarcat:
Pihenten is egy kalicka Heathrow, hidd el nekem.
A kozlekedes be a varosba viszont olcso es gyors. 15 perc es a magyar kislany mar fozi is neked a tejeskavet King Crosson.

Sokkal kozelebb vagyunk az amerikai életszemlélethez, politikahoz mint a brithez, csak nem vagyunk olyan nyiltan nacionalistak es aggreszivak mint a déli rokonok.

Hallod te is Cas pops? :-)

2014.02.25. 18:55:29

@shakti_rom: "Sokkal kozelebb vagyunk az amerikai életszemlélethez, politikahoz mint a brithez, csak nem vagyunk olyan nyiltan nacionalistak es aggreszivak mint a déli rokonok"

Ezt én is igy látom. A vicc meg úgy megy,hogy "a kanadai egy olyan amerikai akinek van ingyenes eü. ellátása és nincs lőfegyvere." :)

Latcho Rom 2014.02.25. 20:23:40

@cougarcat:

Lazábbak, toleránsabbak vagyunk(kivulre), nok nem hordanak borzacsko tupirozott hajkoltemenyeket, ferfiak frizuja is jobb..az amerikaik oroszosra vágatják, s meg annyit se adunk az oltozkodesre mint ok :-)

Tegyetek hozza kanukok :-)

Latcho Rom 2014.02.25. 20:24:23

@cougarcat:

Lazábbak, toleránsabbak vagyunk(kivulre), nok nem hordanak borzacsko tupirozott hajkoltemenyeket, ferfiak frizuja is jobb..az amerikaik oroszosra vágatják, s meg annyit se adunk az oltozkodesre mint ok :-)
Tobb a lőfegyverunk mint délen, de nincsenek megtoltve.

Tegyetek hozza kanukok :-)

______________ (törölt) 2014.02.25. 22:19:49

@shakti_rom: úgy könnyű, ha nincs határotok mexikóval... :)
a magyarok sem rasszisták a feketékkel szemben...

______________ (törölt) 2014.02.25. 22:26:26

@puhacica: de, természetesen tőzike. a gyöngyvirág is tavaszi hagymás, de ő jelenik meg hármuk közül utolsóként.

______________ (törölt) 2014.02.25. 22:50:01

@kishercegné: auszriában programozok, jóval az elvárásaim felett bejött (elsősorban a tevékenységhez kapcsolható élvezeti szintre értem, de mondjuk az egyéb körülmények is, pl. ebédidőben vadkacsákat meg vízirigót figyelni egy hegyi patakban, bringával munkába járni, és ha szép az idő, mint ma is, hat órát se melózni). kihasználva, hogy egyre jobb, s így keresettebb leszek egy hiányszakmában, a terveim között van, hogy hosszabb-rövidebb időt töltsek egy-egy országban - annak függvényében, hogy mennyire jön be a hely. nem a pénzért, hanem a világlátásért, kulturális kalandokért. viszonylag sokat utaztam stoppal, couchsurfingelve, most ennél lassúbb tempóban van kedvem felfedezni a világot, akár egzotikus országokat is egy kicsit "belülről" megismerni.

Latcho Rom 2014.02.25. 22:55:54

@sorsolo: Hideget se komázzak annyira. De jonnek sokan ide is..határ vagy sem.

Dehogynem rasszistak, mi az állando fekázás? csopog a joindulat..

______________ (törölt) 2014.02.25. 23:08:13

@shakti_rom: a cigánygyűlölethez KÉPEST a feketék kedves, imádott vendégek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása