Azt mondják azok, akik értenek hozzá, hogy minél többen élnek egy országból külföldön, annál nagyobb az esélye annak, hogy olyanok is nekivágnak, akiknek addig talán eszükbe sem jutott volna – egyszerűen azért, mert látják maguk előtt a példát. Ilyesmi történt a mai poszt szerzőjével, Dáviddal is, aki azt követően vágott bele párjával a határátkelésbe, hogy a nővére már megtette ugyanezt. (A képekért pedig ezúttal is jár a köszönet!)

„Úgy döntöttem, megírom nektek a saját történetem, hátha van elég érdekes, és hátha van, aki hasonló cipőben jár, mint én egy éve. Korábban olvastam egy írást nálatok egy srác tollából, aki pont abban a városban él, ahova én is kerültem, szakmunkás ő is, ahogy én (ő CNC-s, én fröccsöntőgép-beállító), ő mégis mosogatásból él itt.

Ez engem megdöbbentett, mert - mint látni fogjátok - nekem egészen másképp alakultak a dolgok, mint ahogy azt olvasom mindenfele. Mondhatni ment minden, mint a karikacsapás. Ha valaki a műanyagiparban dolgozik és hezitál, hogy jöjjön-e, ne várjon! Biztosíthatom: megéri.

Hogyan kezdődött?

Mindig is vonzott a külföld (főleg Anglia), de sajnos a felnőtt életem első 6-7 évében sikerült egy pár rossz döntést meghoznom, ami azt eredményezte, hogy a BME gépészkart félbehagyva (önként), egy jó adag devizaadóssággal megtámogatva éltem otthon. Anyámmal.

Az egyetlen jó dolog az volt, hogy ekkor már 6 éve voltam egy közepes cég műanyagüzemében, ahol szép lassan kisegítőből műszakvezető technikusig kapaszkodtam fel (ez lett az itteni sikerek záloga). Szóval végzettség és magabiztos nyelvtudás nélkül meg sem fordult a fejemben, hogy bármit is tudnék találni külföldön.

És ekkor a nővérem meglépett Londonba. Ez felpiszkált, és elkezdtem lesni a hirdetéseket, keresnek-e az én „szakmámban" embereket, mennyi az annyi, stb. És leesett az állam.

Hihetetlen fizetések (18-32.000 GBP/év) és hetente 10-20 új hirdetés volt az indeed-en. Barátnőmet nem kellett győzködni, habár ő magyartanár, úgyhogy sok esélye nem volt a szakmában külföldön (ami azt illeti, sajnos otthon sem...), de legalább folyékonyan beszél angolul. Így eszeveszett tervezés kezdődött.

Tervek

Februártól folyamatosan számoltunk és terveztünk. Árak, lakhatás stb. Az élelmiszerárakról csináltam 3 különböző táblázatot (a Tesco házhozszállítós árait nézem itt, és az Interspart otthon), és az jött ki, hogy az otthoni árak átlag 60-70%-a az ittenieknek. Ez talán másoknak is hasznos lehet majd.

Az említett oldalon hetente néztem az új hirdetéseket, kiraktam a szobám falára egy Anglia-térképet, és ahol lett új hirdetés oda tettem egy pöttyöt. Ahogy sejteni lehetett, Birmingham pontozódott ki, szóval az úti cél ez lett.

Az indulás előtt találtam egy oldalt, ahova lehetett regisztrálni külföldiként is. Na, ekkor jött az első fejvadász. Ő egy észak-angol városba akart nekem munkát, de végül nem jött össze a Skype-os interjú. Aztán az indulás előtt hívott egy másik, aki végül leszervezett egy interjút egy céggel, már itt kint.

Út az ismeretlenbe

Július végén málháztuk fel az autót (sosem gondoltam volna, hogy két ember cucca plafonig tölt egy Focust ledöntött ülésekkel), és vágtunk neki. Szerencsére lett kint egy ismerős, aki szállást kutatott nekünk, NI időpontot kért, és még egy munkát is szerzett részmunkaidős takarítóként a barátnőmnek. Nem egy álommunka, de jól jött a bevétel.

Lassan utaztunk, 3 nap volt az út, nyaraltunk egy napot Drezdában is, ahol két másik ügynök is felhívott. Ekkor még magyar számom volt csak, és magyar címem a CV-ben!

Szóval megérkeztünk, én átjavítottam a címem és a számom a netes oldalakon, regisztráltam ahova angol cím kellett, és innentől napi 2-4 fejvadász hívott. Volt, aki be is hívott magához vizitre.

Ott a Focus az ablak alatt, még nem gyújtották fel! B'Ham

Végül 4 interjút szerveztek nekem le, én meg egy ötödiket magamnak, mert még Magyarországról gerilláztam egyet, és szétküldtem az önéletrajzom minden műanyagipari cégnek, akit találtam Birmingham környékén a guglin.

Interjúk

Elég érdekes szelete volt ez az öt interjú az angol iparnak. Volt Csepel Művek hangulatú sötét gyárépület, szinte kizárólag indiai alkalmazottakkal, volt magas szinten automatizált modern műhely, volt indiai tulajdonú cég, ahol az interjúztató azt mondta, beszél a „bácsikájával", hogy vegyenek fel, mert szerinte jó lennék, és volt a multi szagot árasztó hely, ahol sablonos interjút csináltam egy HR-essel.

Az ötből végül négy helyen engem választottak, habár egy helyen sokallták a fizetési igényem a tapasztalatomhoz (26 000 GBP/év), és egy másik pozíciót ajánlottak, kevesebb fizetéssel, amit udvariasan visszautasítottam (akkor, a telefon lerakása után azonnal meg is bántam, de végül a többi is bejött).

A maradék háromból könnyedén kiválasztottam a számomra legjobbat, így kerültünk Portsmouthba.

Első látogatásunk Portsmouthban

Tengerre magyar!

Birminghamet utáltuk mindketten. A belváros vadonatúj, olyan érzésed van, hogy ott semmi nem történelmi, minden olyan mesterséges, a külváros meg curryszagú. De komolyan.

Megérkeztünk egy országból, ami még egy kitalált nemzetet is kiutál a felmérések szerint, és egy indiaiak és egy pakisztáni lakta ház legfelső szobájába kerültünk, ahol nem csak a ház volt fűszerszagú, de az utca is.

Kövezzen meg bárki érte, de én sokkal szívesebben élek a saját kulturális közegemben (értsd európai), mint a keletiben. Két házzal arrébb feketék és lengyelek verekedtek 3 naponta az utcán, 100 m-es körzetben minden nap lövették a tűzijátékot az arab / pakisztáni / indiai lakók.

Lakógyűlés Birminghamben

Az utca végén volt rendőrség, de ennek ellenére is felgyújtották a ház előtt a francia lakótársunk motorját. Erre a kiérkező rendőr csak annyit mondott: „Megesik, francia rendszám volt rajta...".

Amikor elmesélték, elszorult a torkom. Reméltem, hogy a magyarokat nem utálják a környéken... De biztos, ami biztos minden reggel az első dolgom volt kinézni a kocsira, nem lett-e belőle füstölgő romhalmaz... Ez most így durván hangzik, de sosem féltünk kimenni az utcára. Veszélyben nem éreztük magunkat.

Végül is kiderült, hogy az indiaiak nagyon barátságos és tiszta népség, nagyon jól összebarátkozunk velük az alatt az egy hónap alatt. Mi ettük a kajáikat ők a süteményeinket, és ezt mindenki imádta. Jó volt velük lakni.

Aztán ahogy megkaptam a munkát, felmálháztunk és lejöttünk délre, a haditengerészet központjának számító Portsmouth-ba. Itt egy olyan házba kerültünk, ahol egy walesi srác és egy litván pár lakott rajtunk kívül.

Ilyen is van Portsmouthban: kocsma a mindent eldöntő csata emlékére :D

Hiába próbálkoztunk megbarátkozni velük, a walesi gyereken kívül senkivel nem sikerült, a később az üres szobákba érkezettekkel sem (egy talán román és egy angol, akik még csak be sem mutatkoztak, meg egy pár egér, ők igen). Nem szerettük azt a lakást, koszos volt és zajos, hiába volt saját fürdőnk, sokkal kisebb volt a komfortérzetünk, mint az indaiakkal.

De a várost imádjuk mindketten. A tengerparti lődörgést nem lehet megunni, számomra nagyon imponál a környék ezernyi haditechnikai látványossága, és itt javarészt európaiak a bevándorlók is. Az utcák is tisztábbak, mint Birminghamben voltak, habár ez is bőven elmarad az otthon megszokottól.

Végül a próbaidőm letelte után átköltöztünk egy csak magunk bérelte kétszobás lakásba, egy csendes környékre 300m-re a parttól. Itt nagyon szeretünk lenni.

Az első önálló bérlet

Autó? Nem autó?

A második költözést már angol autóval tettük meg, amit csak azért fontos megemlíteni, mert a Focust zabszemmel a seggünkben vittük haza. Merthogy otthonról annyit sikerült kiderítenem, hogy külföldi autót 6 hónapig lehet használni Angliában. Jah, de csak turistaként...

Ha itt élsz (a jogszabály azt írja, már akkor, ha azt tervezed, hogy itt fogsz élni) egy percig nem használhatsz külföldi kocsit. Hallottam rémhíreket, hogy ha elkap a rendőr, és lekérdezve látja, hogy van adószámod meg bankszámlád, elkobozza és bezúzza a kocsit, ezt nem tudom megerősíteni, a nővérem személyes ismerőse 300 GBP és 10 nap türelmi idővel megúszta.

De nem akartam kockáztatni, gyorsan vettünk a maradék spórolt pénzünkön meg amit hozzátettünk másfél hónap alatt egy másikat. Szóval, ha bárki autóval tervez jönni, kicsit rizikós lehet. De tény, hogy erre nem nagyon figyel a rendőr, sőt másra sem.

Újautóval költözködés

Itt a közúti ellenőrzés fogalma jószerint ismeretlen, csak akkor állít meg, ha szabálytalankodsz. De ha egy kamera előtt minden nap ugyanakkor haladsz el egy külföldi kocsival, na, az már feltűnhet valakinek, hogy munkába járás.

Én épp ezért két útvonalat használtam felváltva, de ha megláttam egy villogót a tükörben, azért megmarkoltam a kormányt.

Kollégák

Érdekes volt az első pár hét a cégnél. Relatíve sok a bevándorló, de a technikusi szinten vagy attól feljebb nem jellemző. A kollégáim elég rendesek és befogadóak voltak.

Aztán amikor kiderült az intenzív haditechnikai érdeklődésem, akkor még egy fokkal barátságosabbak lettek. Merthogy ezen a vidéken mindenit érdekel a téma, és nagyon imponál, ha valaki Európa másik sarkából ugyanúgy csorgatja a nyálát egy Lancaster bombázóra vagy egy Spitfire vadászgépre (amik itt nemzeti büszkeségnek is számítanak).

Még az sem zavarja őket, hogy nem beszélem közel sem tökéletesen a nyelvet. Saját magam a középszint alá tenném, de ők folyton azt mondogatják, milyen jól beszélek. Az igaz, hogy megértetem magam és javarészt azt is megértem, amit mondanak, habár az elején volta gondjaim, nemcsak az angol, hanem a helyi tájszólás miatt is...

Szumma

Egy évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy nekivágunk. Ezalatt sok mindent megéltünk, de valahogy mindig jól alakultak a dolgok. Kiérkezés után 1 hét telefonálgatás, 1 hét interjúidőpont egyeztetés, 2 hét interjúzás, és az 5.-ik hétre munkám is lett.

Pont annyit keresek, amiért idejöttem, ebből több mint kényelmes módon megélünk ketten. Az országot és az ittenieket nagyon megkedveltük, szóval jól érezzük magunkat.

Karácsonyi parti séta

Furcsa számomra, amikor olvasom a történeteket a küzdésről és a nehézségekről, olyanoktól is, akik jól képzett szakemberek (mint a srác, akit a bevezetőben említettem), és csodálkozom, hogy nekünk mennyire könnyen ment minden.

Ha úgy vesszük még végzettségem sincs, csak 6 év szakmai tapasztalatom. Szóval csak azt tudom mondani, hogy ha valaki nem teljesen reménytelen angolból és olyan szakmája van, amit rengeteget keresnek (indeed-en érdemes utánanézni), akkor nem érdemes hezitálni."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.