Kalifornia, azon belül is Los Angeles Európából nézve az álmok világa. Közelebbről azonban már egészen más a kép, legalábbis a mai poszt szerzője számára, aki több mint 3 évnyi budapesti élet után nemrégiben költözött vissza a családjával az Egyesült Államokba. A kérdések, melyeket írásában felvet, nagyon elgondolkodtatóak és talán a válaszok sem egyszerűek, de hátha együtt sikerül.

„Los Angelesben élünk, két hónapja költöztünk vissza Budapestről, ahol 3,5 évet töltöttünk, abból kifolyólag, hogy én otthon kaptam állást egy Los Angeles-i cégen keresztül.

Mielőtt Magyarországra vetette kis családunkat a sors, 13 évig éltem Amerikában, férjem amerikai, lányunk is kinn született, és 3,5 éves volt, amikor Budapesten telepedtünk le.

Nagyon megszerettük az otthoni életet, a férjemet is beleértve, és nyilván az én jól fizető állásom ehhez sokban hozzájárult. De nemcsak emiatt... Új barátságokat kötöttünk, néhánnyal az én gyerekkori barátaim közül újra felfedeztük egymást, a kislányom megtapasztalhatta, milyen is a nagyszülők közelében lenni, utazgattunk az országban, és nem utolsósorban imádtuk a programokat, amiket Budapest kínált.

A családi és a kizárólag felnőtt programokat is imádtuk. Nagy cirkuszrajongókká váltunk, és férjemmel szerettünk koncertekre járni, legyen az klasszikus, vagy modern zene. Arról pedig ne is beszéljünk, hányfajta kiállítás, színdarab közül lehet válogatni az év bármely napján.

Nem olyan jó, mint régen

Az idei év első felében véget ért a munkám, és pár hónappal később úgy döntöttünk, hogy mivel még mindig megvan az ingatlanunk itt, Los Angelesben, visszajövünk, hogy lányunk itt kezdje el az általános iskolát 7 évesen.

Két hónapja már, hogy újra itt élünk, és legnagyobb meglepetésemre nem élvezem annyira, mint régen. Tudom, hogy megváltoztak az igényeim, és nyilván ha újra dolgoznék, akkor kevesebb időm lenne, hogy gondolkodjak azon, milyen is újra itt lenni.

Úgy érzem, bennem most kezdenek feltörni a hazával kapcsolatos meghatározó kérdések, és mint szülő nagyon nagy nyomást érzek magamon azon a téren, hogy hol lenne jobb a gyerekemnek.

Nem tetszik az oktatási rendszer

Nyilván abba a korba lépett, amikor meghatározó barátságokat fog kötni és le kell táboroznunk valahol, ahol befejezheti az iskolai tanulmányait. Én pedig nem vagyok biztos, hogy szeretném, ha ez a hely itt lenne, Amerikában.

Engem az iskolakezdés eléggé „megrázott", gondolom azért, mert elkezdődött egy teljesen új életszakasz, már nem kisgyerek a lányom és nagyobb a felelősségünk (jól tanulni, házi feladat megírása, új döntések meghozatala, válasszon valami hobbit, ami érdekli), hogy felkészítsük a felnőtt életre és többnyire elégedett, boldog ember váljon belőle.

Férjem és én sem vagyunk megelégedve az itteni oktatási rendszerrel, egy jónak tartott public schoolba jár a kislányunk. Azt tudni kell, hogy Kalifornia állam pénzhiány miatt megvonta a művészeti oktatás (rajz, ének) támogatását, vagy legalábbis csökkentettek a minőségen.

A dalok, amiket esetleg tanulnak, mind Amerika dicsőítéséről szólnak, de én ezzel egyáltalán nem azonosulok. Két hónap után már keresi a kislány a szavakat magyarul, pici akcentusa is kezd lenni, mert én egyedül kevés vagyok arra, hogy megfelelő szinten tudjam tartani a magyar nyelvet nála.

Azonosulások

Van itt egy magyar anyuka-csoport, szoktam velük konzultálni, de nincs idő nagyon összejárni. Tudom, hogy másoknál is, ahol kétnyelvű szülők vannak, hasonló jelenséggel szembesülnek, a különbség abban van, hogy mindezt ki hogyan kezeli. Én speckó rosszul.

Engem zavar, hogy valószínűleg karácsonyra még ennyit sem fog Zoé hozzám magyarul beszélni, és ennek egyik természetes oka, hogy nem akar kilógni a sorból, ő azonosulni szeretne a környezetével, én pedig nem. :)

Egy szó, mint száz, engem nagyon el kezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy milyen identitást szeretnék adni a gyerekemnek, egyáltalán az, amit én szeretnék, rákényszeríthető-e a gyerekemre?

Azt gondolom, ebben a korban (illetve egészen 18 éves koráig) még igenis a szülő dönt, főleg ilyen nagy kérdésekben. A férjem nyitott lenne arra, hogy felszámoljunk itt mindent és visszaköltözzünk Magyarországra, ami nagyon nagy előny.

Nem tudjuk kihasználni a lehetőségeket

És akkor visszatérek oda, hogy vajon hol lenne jobb a gyereknek felnőni. Ez önmagában is egy hatalmas döntés, de amikor az ember hallja a sok negatív hírt otthonról, emberek panaszkodását, akkor természetesen megingok.

Ugyanakkor itt, Amerikában sem rózsás a helyzet, sőt! Én semmiképp sem szeretném Los Angelesben leélni életem hátralévő részét, noha klassz város, ha az ember fiatal és tele van álmokkal, vagy ha csak látogatóba jön ide.

Nekem az elmúlt 3 év Budapesten azt mutatta meg, mennyi csodás élményben lehet az embernek része ott is, nem kell ahhoz külföldre utazni. Ha belegondolok, ha az embernek van egy jó keresete, és megvan a lelki nyugalma, akkor mindegy, hol van.

Mi most abban a helyzetben vagyunk, hogy egyáltalán nem tudjuk kihasználni a Los Angeles kínálta lehetőségeket, mert anyagilag nem engedhetjük meg. Olyan állásajánlatokat kapok, ahol a fizetésem kevesebb lenne, mint Magyarországon. Ez szintén elgondolkodtató.

Sok a kiadás, kevés a bevétel

Mi itt nem vagyunk „anyagi biztonságban". Egészen egyszerűen azért, mert sem én, sem a férjem nem rendelkezünk olyan végzettséggel, ami óriási pénzeket hozna be.

Ehhez képest a kiadás rengeteg, Kaliforniában a legmagasabb az áfa, a rezsi, és ott a benzin, hiszen a városon belül is mindenhova autózni kell és nem is keveset. Az életszínvonalunk itt jelentősen csökkent ahhoz képest, amilyen a gyerekvállalás előtt volt.

Óriás dióhéjban ennyit szerettem volna megosztani, kíváncsian várom a tanácsokat!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.