oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 11. 07:02,  Élni és élni hagyni 387 komment

2012. november 11. 07:02 Határátkelő

Élni és élni hagyni

Sok mindent meg kell szokni az Angliába költözőknek, és ezek közül még nem is a fordított közlekedés a legdurvább. Mai posztolónk, Invisible Kid például a külön hideg és külön melegvizes csapon akadt ki. Ami persze csak félig vicc, a lényeg mégis csak az, hogy miként élik át az első időszak sokkjait, és hogyan látják a lehetőségeiket. Rögtön kiderül.

London, Northolt utca.jpg

„Igazából azon gondolkoztam a legtöbbet, hol is kezdjem el a történetünket - na meg azon, hogyan fogom ilyen kevés helyen összefoglalni azt a rengeteg gondolatomat, benyomásomat, amit megosztani kívánok.

Kezdem talán ott, hogy barátnőmmel még az év elején pár hónap távkapcsolatosdi után elhatároztuk, hogy összeköltözünk. Igen ám, de hol? Ő budapesti, én vidéki, a fővárostól 40 km-re – azért lássuk be, nem áthidalhatatlan távolság, és összeköltözés szempontjából sem rossz, mert kompromisszumos alapon lehet félúton bérelni egy lakást, és járni „haza" dolgozni ugyanúgy, mint eddig.

Csak ott volt a bökkenő, hogy számolgattunk, számolgattunk, és arra kellett rádöbbennünk, hogy nem tudunk rendesen kijönni majd a fizetésünkből. Mindketten „középkategóriás" munkát végeztünk, ő pénzügyi, én ipari területen, tehát elméletileg nem okozhatott volna gondot nekünk egy albérletezés.

Elméletileg. De mivel otthonra is kell segíteni mindkettőnknek, arra jutottunk, hogy a megtakarított (és főként, szerencsés módon megörökölt... na, azért nem vagyon) pénzhez is szépen hozzá kell majd nyúlni minden hónapban, és egyszer el fog jönni az a pont, amikor mínuszba kerülünk.

Szánalmas és tanulságos

Mi legyen? Próbáljuk meg még addig kamatoztatni a pénzünket, amíg tudjuk! És hogy hol... hát nem Magyarországon. Nem ott, ahol barátnőm felsőoktatás után részmunkaidőre bejelentve dolgozik napi 8-10 órákat felelősségteljes beosztásban, potom pénzért, és nem ott, ahol én tudtomon kívül feketén dolgozok folyamatos műszakban, dettó potom pénzért, egy olyan helyen, ahonnan egy éve kirúgtak 40-50 munkavállalót, családfenntartót, és hoztak a helyükre elítélteket, mert az olcsóbb lesz a cégnek.

Kellemes, nevetséges, sokszor szánalmas, vagy éppen tanulságos volt ebben a közegben dolgozni, ahol egy táblára felírt kérés megfogalmazása közben odajön az emberhez egy elítélt, és megkérdezi, minek írod fel ezt? A fele olvasni se tud...

Meg egy olyan közegben, ahol a targoncán nincs fék, és ha előre akarsz menni, nem biztos, hogy nem tolatni fogsz vele. :D Kis magyar valóság. Hozzáteszem, ez a közeg adta nekem a legtöbb pozitív élményt is, a társaságával, alapvetően a munkámmal, amit szerettem csinálni.

Irány London (hát persze, hogy London :D )

Már a nyáron eldöntöttük, hogy Londonban fogunk szerencsét próbálni, hogy miért pont itt, azt igazából nem is tudjuk, csak úgy ez lett. Mivel tudatosan, hosszúnak nevezhető idő alatt intéztük el a kijövetelünket, olcsón utaztunk ki, nem itt kellett szállást keresnünk, valamelyest tisztában voltunk vele, hogy milyen sorrendben kellene majd a dolgainkat intéznünk itt a kezdetekben, milyen üzleteket keressünk, és így tovább.

Szerintem ezek elengedhetetlen dolgok – de legalábbis jelentősen megkönnyítik az ember dolgát, ha nem ebéd után dönti el, hogy irány a nagyvilág, és vacsorára már ott is van – aztán majd ott kitalálja, hol is aludjon... Meg miből, ugye.

Szerencsénk volt abból a szempontból is, hogy volt/van itt ismerősünk is, aki sokat segített már a kiutazás előtt is, és azóta is, amikor csak kérjük/tud. Hasznos infók, ilyesmi dolgok, nagyon jól tudnak ám jönni. Meg persze egy farmer is, ha az egyszeri ember a megérkezés után másfél nap alatt két nadrágját vágja haza, mint ahogy az nekem összejött.

A lutoni reptéren barátnőm hajgumijával sikerült összefognom a nadrágomat, miután egy gomb sikeresen leszakadt róla. Végül is nevetve érkeztem Angliába - ez jó, egy szakadt gatyában – ez rossz. Ezek után vajon hogyan folytatódik?

Az első benyomások

Abban a valamelyest szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindketten jónak nevezhető szakmával (barátnőm az első szakmáját veszi elő, amivel otthon semmit nem tud már kezdeni, mert Magyarországon teljesen halott iparág lett – ez is - az évek során), és ebben ledolgozott évekkel, erről szóló referencia-papírokkal érkeztünk Londonba.

Szeretnénk is megmaradni ezeken a területeken, van is rá esély, persze alakulhat máshogy is, meglátjuk – rajtunk nem fog múlni, az biztos. Ha minden jól megy, 1-2 héten belül megkapjuk az NI számunkat – az interjú megvolt, már csak a postást várjuk - , és kezdődhet a tényleges munkakeresés.

Pontosabban, folytatódhat, miután pár helyről többünket elküldtek azzal, hogy amíg nincs szám, nincs munka. Elvileg nem feltétlen kell a munkavállaláshoz, gyakorlatilag úgy néz ki, ez már nem úgy van itt, mint régen – szóval először az NI, utána a munka.

Szerencsénk volt ezzel is, kiérkezésünk után 1 héttel már mehettünk az interjúra, a házban (8-an lakunk egy házban) rajtunk kívül mindenki 3-4 hetekre kapott időpontot.

A mindennapi élet

Hát, rengeteg minden fura. Kiakadtam a mosogatóban, és mosdóban található 2 csapon, és röhögtem, amikor megláttam, hogy a kádnál viszont egy csap van. Ahogy egy korábbi posztoló is említette, nekünk is rossz irányból jönnek az aljas sofőrök, érdekes, hogy minden második üzlet „Halál hentes" errefelé, és vérlázító, hogy egy az egyben olcsóbban be lehet szerezni rengeteg élelmiszert, ruhát, cipőt, elektronikai cikket itt, mint otthon. És nem, nem szarabb minőségű.

Nem, nem az zavar, hogy itt ilyen olcsó, hanem az, hogy otthon olyan drága. Mert ha jól emlékszem, a szembejövős :D posztolónak is a szemére vetette valamelyik okos kommentelő, hogy miért zavarják az itteni árak? Nem az itteniek, az otthoniak bosszantóak, az ittenieket látva...

És az bosszantó, hogy itt a legolcsóbb tej szépen ránk is savanyodott, ergo tejből van, otthon a jó minőségű, drága „tej" is ott áll a hűtőben másfél héten át, és utána is ihatsz belőle nyugodtan, mert nem savanyú.

Élni és élni hagyni

Persze, lehet mondani, hogy a közlekedés drágább, az albérlet meg aztán fúúúú egy kész vagyon. Otthonról kihozott pénzzel foghúzós is kifizetni a bérleti díjat, ezt elismerem, de ha már itt van fizetése az embernek, sőt, ha ketten keresnek, és élnek belőle, lényegesen egyszerűbb.

Ahogy számolgattunk, bizony szépen tudunk majd félretenni pénzt, ha dolgozni is fogunk mindketten. Még akkor is, ha két minimálbérrel számolunk. Otthon ez vágyálom. Még a minimálbér másfél-kétszeresét kétszer számolva is.

Holott azért nem lenne az egy irreális „elvárás", hogy ha az ember dolgozik, meg is tudjon élni belőle normálisan. Nem fényűzően, de nyugodtan, biztonságban.

Ja persze, kijössz a fizetésedből: ne szórakozz, ne legyen kapcsolatod, élj anyádékkal, zabáld a teszkós szarokat (amiknél itt szerény véleményem szerint a tényleg durván legolcsóbb „vacak" is ehetőbb/ihatóbb), és lógj a BKV-n pl. Na így kijössz a fizuból Magyarországon is. Hurrá.

Eszem ágában sem lesz visszamenni

Tényleg nem vagyunk itt régóta, de azért leírom ezt is, hogy egyelőre nem tört rám/ránk az a fene nagy honvágy, amiről sokan beszéltek nekünk, hogy majd biztos úgy lesz. És valahogy nem is érzem azt, hogy ránk fog törni.

Nyilván mindenkinek van, ami hiányozhat, biztosan lesznek ilyen dolgok a mi életünkben is, de összességében ez itt sokkal élhetőbbnek tűnik, mint az ott otthon. Lehet majd írni, hogy húú meg háá, még le se szállt a géped, és osztod az észt hülyegyerek, majd akkor ugass, ha kint vagy x éve – de minek kellene addig várnom?

Az alapvető dolgokkal már most is szembesültem, és eszem ágában nem lesz visszamenni Magyarországra. Még így sem, hogy minden második üzletben pakisztáni szolgál ki, aki teljesen érhetetlenül beszéli az angolt, még úgy sem, hogy a mosogatóban külön csap van a hideg, és meleg víznek, és úgy sem, hogy sokat esik az eső, meg nincs túró rudi (ja de, az épp van...), és a kerítés sem ehető hústermék."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr684901328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.11.11. 18:04:50

@hagyma: egeszen 2007-ig kaptal ugy haz hitelt, mind UK-ban, mind USA-ban, hogy volt 3 honap munkaviszonyod. Aztan ugye, ahogy elment a gyartas Kinaba es Indiaba a helyi proletariatusnak nem maradt munkaja es nem tudtak fizetni a hiteleket. Ez is az egyik oka amiert bedolt az "USA mortgage bubble", ami a fo oka volt a 2007-es valsagnak. Most persze van credit check, ami alaposabb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.11. 18:07:08

@Jess G: biztos lehet, de a beugrot felrerakni, a creditet megszerezni, utana fenntartani
na az nem 2 ev
@BenFranklin: en nem ismerem angliat, de ezt meg en sem hiszem
bruttoban is sok
nekem
dehat ha angliaban ilyen jol fizetnek, mennyen tenyleg mindenki holnzp
6 letszamu bolt vezetese 4000 font????
go evribadi London!!!!!!!!!!!!!!

2012.11.11. 18:09:58

@doggfather: azert mert ez az eslo, amit barmelyik ejropai (a.k.a continental) eszrevesz. Egy ideig meg a Gatwick-en (lehet, hogy valtozott azota), ez volt a mosdokban. Persze van aki mar haladott a korral. Amikor mi hazat kerestunk, csak olyat kerestunk, amiben benne volt, hogy "mixer taps in the bathroom and kitchen". Egyebkent a 90-es evek vegen a keverocsap ugy nezett ki, hogy a csap kozepen volt egy fem es az egyik feleben volt a meleg a masikban a hidegviz. A csaptol csak 20cmre lehetett a kezed, kulonben az egyik resze leegett a masik lefagyott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.11. 18:12:09

amugy nekem olyan haverom van, most jott ki junisuban 340 ezer dollarert vett miamiban egy hazat, meg vett egy kisebb jachtot, de mondta jovore kicsereli repulore mert tengeribeteg
a bank adott neki kolcson a bemuatott aramszamlajara
de tok jo helyen melozik
evi 450 ezer dollart csinal
egy borbelyuzletet vezet
hianyzik neki a rudi ezert lehet hazakoltozik, meg gondolkodik rajta, mert Obama kerte maradjon meg

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.11. 18:16:45

@Bohooo:
volt egy nyelvtanárom, cég fogadta, amerikából jött haza, nagy arccal.
amikor felírta a táblára, hogy somting, a fejem fogtam. szóltunk, javította: somthing. harmadszorra sikerült eltalálnia.

haladó óra.

2012.11.11. 18:17:14

Off:
Ha valakit zavar, hogy UK-ban a bal oldalon vezetnek, ugye azzal tisztaban van, hogy Mo-n is ez volt egeszen 1944-ig?

Mrs. Clayton 2012.11.11. 18:17:45

@hagyma: 1. én nem mondtam, h 1 év után lehet házat venni
biztosan nem lehet, max készpénzért
még lapostv hitelt se adnak, csak ha már pár éve itt élsz
2. a barátnőmék 6 éve élnek itt az önerőt pedig egy lengyel faluban eladott kis ház eladásából fedezték meg volt megtakarításuk is
két minimálbérből jó sok év kell, de össze lehet hozni, ott tényleg kuporgatni kell, nem is biztos h megéri
és mondom h 130.000 fontért normális helyen itteni viszonyok szerint normális házat lehet venni
az iskolaigazgatóság esetén sokat számít, h mennyi ideje, hol volt már hasonló pozícióban az ember, de egy alap tanári fizu 20-30k-nál kezdődik általános iskolában

2012.11.11. 18:20:03

@BenFranklin: Buckinghamshire es Beds. Szar kornyek, de be tudsz jarni Londonba dolgozni.

Kámasuka 2012.11.11. 18:20:33

@hagyma: Azért valamennyire már kiismeri magát a srác 7 éve ott van kezdte pizzázóban, aztán azt vezette, meg a nője cukrászdában. Most ő ezt csinálja, a csaj meg valami menő butikot vezet. Elvannak, persze nem nagy kaland. Nekem legalábbis.

Amúgy tesóm infósként dolgozott be contractorként angol cégnek itthonról, az is 4000 font/hó volt, persze itthon azért jó pénz az Londonban meg átlagos. Vidéken(és más nagyvárosokban) azért jóval kevesebb a fizu de nyugis az élet és nem méregdrága az ingatlan.

venator 2012.11.11. 18:21:39

@charlieharper: ettől még zavarhat valakit, pláne ha 44 után született. :)

2012.11.11. 18:24:14

@venator: :) Ha jol emlekszem, a Svedek egy ejszaka alltak at a 70-es evekben a balrol a jobbra. Na, ezt nem tudom elkepzelni UK-ban.

Mrs. Clayton 2012.11.11. 18:24:50

@hagyma: akkor szóljon már a baracknak, h vegyen előre az állampolgi vizsgán,csak elintéznek egy korábbi időpontot
azért a barinőm nem hihetetlen ennyire, de ha szted fake, akkor az

Mrs. Clayton 2012.11.11. 18:27:30

@charlieharper: miért, hány nap alatt kellene?

venator 2012.11.11. 18:27:59

@charlieharper: Szerintem nem is akarják, vagy felmerült ilyesmi?

A svédek: hu.wikipedia.org/wiki/H-nap

Ami a svédek a kocsik futásteljesítményét a mai napig un. svéd mérföldben adják meg. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.11. 18:29:31

@Jess G: mindjart maskeppen hangzik
az arban en nem is ketelkedtem
itt is fasz akis hazat fogok venni 130 ezer dollerert, igaz ez nem california
en arra utaltam sokan azt hisizk , ez megy hipp -hopp
hat nem megy itt esm es tuti ott sem
@BenFranklin: mondom, mennyen midneki aki tud
ilyen fizetesekert, nems zabd gondolkodni

de majd johetne par blog itt a hataretkelon
6 eve jottunk ki
itt a hazunk, a kocsink, a munkahelyunk
ezt csinaljuk
miert nincs ilyen
ez tenyleg inspiralo lehetne mindenkinek

2 hete kint vagyok, de nem akarok hazamenni, de ma sem engedtek az internethez es 8-an lakunk, ez nem inspiracio
tesszek villantani a sikereseknek
tuti vannak
de erdekelne kik azok
milyen vegzettseggel, milyen hatszellel

szoljal mar a haverodnak irjon par sort, hogy sikerult a karrierej, mikeppen
illusztralva persze
ilyenek
es akkor latna mindenki, igen, meg lehet csinalni pizzeriabol indulva

Mrs. Clayton 2012.11.11. 18:41:09

@hagyma: ő lengyel, de majd mondom neki, habár csak angolul meg lengyelül tud :-) és haza szeretne a férjével költözni
amit én se meg a lengyel ismerősei se értenek,
beszélgettem vele erről sokat, mert én nem így gondolkodom, mint ő
a házat kizárólag befektetési céllal vették, aminek egyik szobáját kiadják, így szinte ingyen van nekik
a férje egy raktárházban vmi team leader, ő meg egy másik raktárház irodájában fuvarszervező v vmi ilyesmi
szóval meg lehet csinálni
de erről azt gondolom, ha vki dolgozik, spórol akkor bárhol meg lehet csinálni, Mo-n is, max nem annyira könnyű, mint máshol

Anti Anyag (törölt) 2012.11.11. 18:47:45

Nem tudom hol vetted te itthon a drága tejet, de a piacról vett teljes tej az itt is megsavanyodik pár nap múlva és az nem drága.

Persze UHT az bírja, de az nem véletlenül nem savanyodik meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.11. 18:52:04

@Jess G: a kigazitasokkal a Te torteneted teljesen hiheto
5-6 ev alatt itt is vesz hazat aki sporol
mondjuk nem kell hozza 4000 font es nem is keres annyit , eleg 2000 dollar, inkabb@BenFranklin: pizzas haverja erdekelne
Ok magyarok
ha ennyit keresnek annak mar kell latszjanak lenni
de most mennem kell football meccset nezni

mardekar 2012.11.11. 18:56:39

@monddazigazatmar: Ezt írtam én is délelőtt xD Ez egy kamu cikk, meg ezzel együtt szerintem az egész blog elvesztette a hitelét. Csak megy itt is a károgás meg a fantáziálás.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.11. 19:03:10

@charlieharper: anno budapesten is egy éjjel alatt álltak át jobboldalira:) az igaz, nem volt ennyi autó

meatclone 2012.11.11. 19:06:49

@hagyma: Nem kell leadnod a Magyar allampolgarsagot.
Amikor en kaptam meg az amerikait fel sem merult. Szoval semmi gond.

2012.11.11. 19:09:32

@venator: sajnos ahanyszor felmerul a valtas az ejrokonform vezetesi oldalrol, rogton el is vetik. Tul sok macera lenne egesz UK-ban valtani. Marad itt a jobbos vezetes. Van aki szerint ez az autoipar erdeke, hiszen itt altalaban olcsobb az auto, viszont eladhatatlan az EU legtobb orszagaban az RHD miatt.

monddazigazatmar 2012.11.11. 19:14:21

@Jess G: fasza kis lengyel falu lehet, ahol 30 millio forintért adnak el házakat...
Figyelj, beszélsz itt hulyeségeket. Kevered a nettót a bruttóval, egy év alatt megkeresi a bankár a ház árát, akkor a raktárosnak is menni fog, stb.
Könyörgöm be ne szopja már senki, hogy 2-3 év alatt majd összeszed egy házra valót valami csipcsup melóval. Ez nem igaz. Erre még magyarországon is nagyobb esélyed van, mert 6 milláért kapsz pesten lakotelepi lakást, és az 4 évi átlagkereset kb.

meatclone 2012.11.11. 19:14:50

@hagyma: Akkor is elveszitheted a zoldkarthadat ha valami birosagi ugybe keveredsz. Az egyik ismeros sracot 20 ev utan haza deportaltak mert lepofozta a feleseget.

monddazigazatmar 2012.11.11. 19:20:07

@mardekar: Én csak azt nem értem, hogy miért nem olyat irnak, hogy: kimentem, X cégnél Y beosztásban dolgozok, ebbol ennyit keresek. Jól érzem magam, mert akármi, aki ebbe az országba akar jönni az vigyázzon a következő dolgokkal....
Ez informativ lenne, hasznos, bármi. Erre tele van orditó kamukkal. 4 diplomás 7 nyelvet beszélo mérnökök itthon 80e-et keresnek, de kimennek és 2 hét mulva milliokat. Kiváncsian várom, hogy mikor jön valami meg nem fizetett mérnök, aki kiköltözés után 2 héttel leszopatja a katalin hercegnét az aston martin hátso ulésén.

nyuszigonosz 2012.11.11. 19:20:25

@Jess G: túl sokat színezed már a házvásárlás történetet, de azthiszem még egy pakli színesceruza rámegy, mire nyomaiban hihetö is lesz.....

Bohooo 2012.11.11. 19:28:47

@Mirjam2: Szimpatikus hogy nem véded agyatlanul a barátodat és a hozzáállását, hanem beismered hogy bizony kicsit fejlődhetne ami a külföldiekkel való társalgást illeti :) most komolyan, olyan jó ilyen értelmes emberekkel eszmét cserélni, mostanában sajnos egyre több beszűkült komment érkezik amikre nem is pazarlom a válaszolási időt...

Amúgy akartam is kérdezni, de most megválaszoltad, hogy valamilyen nyelvi munkát végzel most is, ugye? Bennem mondjuk a tolmácsolás maradt meg veled kapcsolatban, de az is igaz hogy a memóriám nem a legjobb, főleg így arctalanul-névtelenül :) Na szóval, ebből is látszik, hogy nem a kiejtés a lényeg egyáltalán, bár szerintem nagyon érdekes téma, például az, hogy miért van a magyaroknak olyan nagyon jellegzetes kiejtése (persze vannak kivételek, találkoztam már kifejezetten impresszív esetekkel is)? Már sokszor volt, hogy egy kávézóban vagy boltban az eladó mondott 2 mondatot, és már levettem, hogy magyar, aztán ki is derült, vagy a névtáblájából amit addig nem figyeltem, vagy rákérdeztem, vagy hallottam hogy mással magyarul beszél :) Pl sok hang van, amit az angolok cs-nek ejtenek, a magyarok meg juszt is ty-nek, és nem bírom megérteni hogy miért? Pl. 'tube'. Most nem jobb úgy, hogy csűb, mint hogy tyúb (kb-ra próbáltam leírni a kiejtést, nem értek azokhoz a jelekhez amikkel ezt szokták)?

Bohooo 2012.11.11. 19:31:47

@hagyma: Azért nincs, mert akkor fikázná mindenki, hogy biztos nagyképű meg kamu meg belekötnének mindenbe úgy általában, mert savanyú a szőlő. Mert a magyarok elég nagy százaléka ilyen sajnos... főleg ha Angliáról van szó, ahova ugye sokan jönnek kulimunkára és maradnak a 8 személyes lakásban, mert nem tudnak jobbat, stb.

Akinek összejött szépen, az nem akarja magát ennek kitenni, ő tudja magáról hogy neki jó az élete, éldegél tovább, minding his own business ahogy ugye mondani szokás :) Pl a saját és férjem történetét is leírhatnám mert korunkhoz képest elég sok mindent elértünk, főleg a férjem, de minek, nincs kedvem ahhoz, hogy darabokra szedjenek az irigyek :)

venator 2012.11.11. 19:33:24

@charlieharper: akkor engem megvárnak legalább, ki akarom próbálni, hogy milyen a "rossz" oldalon vezetni. :)

meatclone 2012.11.11. 19:48:24

@Mirjam2: Aki nem tanult idegen nyelvet vagy valamivel magasabb szinten az anyanyelvet annak nehezebb kulonvalasztani a szlenget a nem szlengtol. Neki az nem szleng mert naponta azt hasznalja az ismeroseivel. Ha erdekel az accent reduction. Olvass hangosan angolul es halgasd vissza. Beszed kozben nem hallod a sajat akcetusodat (meg lehet tanulni azt is de nem konnyu.) Alj a baratoddal a tukor ele es nezd a szajat amikor beszel es probald utanozni. Olvass verseket hangosan,ez segiti a ritmust es a hanglejtest. Kesobb fejbol idezd ezeket hangosan es jobban tudsz koncentralni a fent emlitett ket dologra.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 19:50:18

@Jess G: Szerencses vagy, mi 15 percet kestunk, leven az egesz keleti resz lehalt King Crosstol, amit persze csak odaerkezesunkkor tudtunk meg, igy hiaba indultunk fel oraval elobb, kestunk az interjurol negyedorat, mire az ugyintezo elhajtott melegebb eghajlatra, kerjunk uj idopontot... Egy honap mulvara adtak megint.

@brlv24: en meg itt elek, es eleg sokszor jarok Magyarorszagra. Amugyis azt irtam, aranyaban . Mert lehet magyar fizuhoz kepest 2-3* dragabb valami, csak eppen itt a fizetes sok esetben tobb , mint a magyar fizetes 2-3 szorosa. Tehat aranyaban nezve OLCSOBB. En pedig errol beszeltem. Fontot keresel , fontot koltesz.

De nekem ugyanolyan eletszinvonal mellett otthon az alberlet kifizetese utan otthon is kb 100 ezer forint ment el a tobbire, szorakozasra, stb. meg nagyjabol itt is ( itt mondjuk 3-400 font) . ( ha fejenkent szamolom )
Szoval nem tudom, te hogy eltel otthon , de bar lehet rad igaz volt amit irsz, hogy 3-4szer dragabb , en abszolut nem vettem es nem is veszem eszre . Ha ez igaz lenne, nem hordanam innet haza ismerosoknek a dolgokat, mert olcsobb ( lasd nexus itt 56 ezer forintnak megfelelo font, otthon 79 ezer forint)

Kozlekedes, alberlet mas ugy, az tenyleg 3-4*szerese az otthoni araknak, de aranyaban nincs sok kulonbseg, ha viszont az itteni fizetesekhez nezzuk.

Ha kell akar reszletes kimutatast is tudok hozni az itteni kiadasaimrol. ( Mondjuk en most osszesen 3 embert tartok el ideiglenesen , magamat is belertve es meg igy is ki lehet jonni OSSZESEN 1700-1800 fontbol, nem tomegszallason , hanem sajat alberletben )

Kámasuka 2012.11.11. 19:55:55

@hagyma: A pizzás haver? Közlekedésmérnök, végzés után rögtön ment. Zéró hátszél, szorgalmas és jó gyerek, nem észkombájn. Bárkinek menne ha akarná. Annyit mondott hogy soxor szlováknak mondja magát kint(én is ő is felvidékiek vagyunk), mert annyira nem tart össze a magyar banda kint (sem), hogy az össze sem hasonlítható a barátnője társaságával (aki lengyel). Ez szomorú.

SziszkAnya (törölt) 2012.11.11. 19:56:46

nem tudom mi ez az UHT tej mánia nálatok, itthon is van olyan tej, ami nem ultrahőkezelt, mégis 3 hétig megőrzi a szavatosságát. Nem UHT, ergo olyan, mint a mezei csak ihatóbb az UHTnál...

Kámasuka 2012.11.11. 19:59:01

@BenFranklin: Amúgy csaja nemtom mennyit csinál, ebből már azért eljárogatnak ide-oda, 1000 font bérletért már nem szarul laknak, hanem saját elég jó helyen levő lakásban, kocsijuk nincs Londont nem hagyták el 7 év alatt soha.

hetyke81 2012.11.11. 20:07:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Na jah! De akkoriban még sokkal lassabban éltünk... ma már a birodalmak jönnek, mennek. 30 éve még Kína csak egy nagy népességű kommunista állam volt... Ma már a világ legerősebb gazdasági, és katonai hatalma.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 20:11:04

@doggfather: Nem, otthon kulon "tekero" van max ra, nem ket kulon kifolyo .

Magyarorszag: szaniterplaza.hu/media/itempic/r8.jpg
Uk -regi tipusu csaptelek : farm1.static.flickr.com/178/430048693_32e4573afd.jpg

2012.11.11. 20:11:45

@meatclone: Ezek nagyon jo otletek, kosz. Mindenkeppen meg fogom probalni pl. a memorizalt szoveg ismetleset, a kiejtesre koncentralva.

monddazigazatmar 2012.11.11. 20:14:37

@hetyke81: Kina? Katonai hatalom? Nanebasszamár..

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.11. 20:25:14

@venator: Márpedig ez magyar, az angol is alkalmas szleng böfögésre, meg hivatalos nyelvként olyan dokumentumok fogalmazására, amit az anyanyelvi beszélő sem ért.
Javaslom az uniós joganyag angolul való olvasgatását, aztán lehet szidni a magyar hivatalos szövegeket.
Ha valakinek hivatalos iratot kell értelmezni, olvasni, fordítani, akkor nem lehet mentség, hogy "Hát ezt meg hogy? Én ezt nem tanultam sose..." mert senkit nem érdekel, ő akkor suttyó az adott területen.
Nem kell messze menni, elég megnézni angolok által írt egyszerű leveleket. Komolyan egy facebook bejegyzés szintjére süllyedtek már a saját anyanyelvükön is. És aki a saját anyanyelvén nem tud valamit, az bizony idegen nyelven sem fogja tudni nagy valószínűséggel, mert nincs tisztában a fogalommal.

@Imbolygó Hollander: ja, én is hallottam már ilyet, de tapasztalni sose tapasztaltam sehol
stand-up műsorban poénnak elmegy, de a valóságban inkább elszégyelli magát azzal szemben, aki angolul beszél hozzá és széttárja a karját az átlag magyar
mellesleg nem is erről az esetről volt szó, amit te írsz
hanem arról, amikor az illető anyanyelvén szólnak az emberhez, de érezhetően külföldi az illető és erősen töri a magyart, angolt
olyankor a magyar kifejezetten türelmes, más szavakkal magyaráz, nem üvölt, lelassít, körülír, hiszen a másik magyarul szólt hozzá, csak nyilván a szókincse, kiejtése, beszélt szöveg értése nem tökéletes
én ezt tapasztaltam
idegen nyelvet nem beszél az átlag magyar paraszt, de nem is türelmetlen az idegenekkel szemben

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 20:27:02

@hagyma: nos What's up. Helyiektol meg nem igazan hallottam, max inkabb szlengben megy, ha megy.

Elsore en is lestem a "How are you doing"-on, aztan megszoktam, tobbszor mondjak, legalabbis a kollegaim, mint a How are you-t.

De en meg eleg newbie vagyok errefele, raadasul kozepfok alatti angollal, szoval mindig tudnak valami ujat mutatni/mondani:D

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.11. 20:28:29

@tildy:): ránézni is rossz :)
az ilyen két oldalról belógó csaptelep jó mentség a víz tisztálkodási célra történő felhasználásának elkerülésére...

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.11. 20:33:32

@tildy:): óóó, Amerikában a wazzupozás az nagyon megy

egyszer ráwazzupoztam egy középkorú angolra, aki elkerekedett szemmel nézett, hogy miféle gettóba került
ez az USA-ban történt, nem tudom ő ott mire számított amerikai fiatalok között
mondjuk ő ilyen "szalvétával fogja a f@szt is" típusú volt, mint később kiderült

venator 2012.11.11. 20:34:16

@wásztákhurwáh:

"Márpedig ez magyar, az angol is alkalmas szleng böfögésre, meg hivatalos nyelvként olyan dokumentumok fogalmazására, amit az anyanyelvi beszélő sem ért."

Egy jogi szövegnek vagy inkább a bürokratikus bikkfanyelvnek mi köze van a hivatalos nyelvhez. Ez kb olyan, mintha én a saját szakmám szlengjét hinném hivatalosnak.

"Nem kell messze menni, elég megnézni angolok által írt egyszerű leveleket. Komolyan egy facebook bejegyzés szintjére süllyedtek már a saját anyanyelvükön is."

És ez, hogy jön ide bocs, kutyát-macskát nem érdekli az angolok nyelvhasználata.
Azért odáig nem jussunk már el, hogy a hivatali nyelv használata nyelvművelésnek számítson. Na, akkor lenne rohadt nagy bajban a magyar nyelv.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 20:45:50

@wásztákhurwáh: Es ez meg nem minden, a "kedvencem" a kifele nyilo ablak: worthingwindows.co.uk/images/windowpic.jpg

Nehogymar takaritani tudd:)

2012.11.11. 20:54:33

@venator: egyebkent, ha vezetsz konnyu megszokni:) Termeszetesnek tunik a bal oldalon vezetni, hiszen a jobb oldalon van a kormany. Es UK utan konnyu Del-Afrikaban vagy Ausztraliaban vezetni:)

venator 2012.11.11. 20:58:07

@charlieharper: No majd legközelebb kipróbálom, bár dél-afrikát nem ígérem. :)

2012.11.11. 20:59:52

@Bohooo: Szerencsere nem kell a pasimat vedenem, jol megvedi o mindig magat - mar ha megertik mit mond :). A munkam nem kimondottan nyelvhez kapcsolodik, de a kivulrol kapott anyagokat en szoktam atnezni, javitani nyelvi szempontbol, mielott hasznaljuk vagy tovabbkuldjuk oket. Mivel engem valasztottak ki erre a munkara (egy olyan csapatbol ahol tobb anyanyelvi beszelo is van), feltetelezem, hogy nem lehet teljesen szar az angolom, de az akcentusom meg eleg ciki tud lenni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.11. 21:03:51

@hetyke81:

Ez még messze van. Első gazdasági hatalom talán 20 év múlva lesz, addig a második helyének örül. Katonai hatalomként pedig éppen bent van az első 10-ben. Az USA még legalább 50 évig abszolút első lesz katonai téren.

2012.11.11. 21:05:01

@hagyma: Elolvastam a blogodat - hihetetlen tortenet, respect. Az eskuvod tortenete meg nagyon romantikus, teljesen meghatodtam. Sok sikert a tovabbiakban, es remelem folytatod a blogot. Kulonosen az erdekelne hogy a fiaddal mi tortenik / tortent.

2012.11.11. 21:06:50

@tildy:): sok ilyen "kedvenc" lesz, ha mar sajat hazad lesz es kozelebbrol megnezed, hogy hogyan epitkeznek. Kezdve a katrannyal leragasztott szonyegpadlotol, a recsego felso szinten keresztul, egeszen a szigetelest abszolut nelkulozo tetoig. A pozitiv oldala, hogy a kifele nyilo ablakot eszre sem fogod venni:)

2012.11.11. 21:08:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ha jol ertettem obama "progjamjat", akkor a katonai koltsegvetes erosen meg lesz szabdalva. Kerdes, hogy igy meddig marad hatalom.

Kámasuka 2012.11.11. 21:09:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kábé én is így látom Kínát. Magyarországnak meg mind1 is.

Meg olyan pikáns a helyzet, hogy ha amerika elrothad (márpedig a 70es évek közepe óta rothad az álom), akkor az Kínának tesz majd be a legjobban gazdaságilag. Mármint ha folytatódik az amerikai középosztály szétesése.

De Róma sem 1 nap alatt rohadt el.

Kámasuka 2012.11.11. 21:11:38

@charlieharper: Azért szabdalja meg mert nincs ellenség. Píz meg kőne. Persze Izrael úgysem hagyja majd nagyon megvagdosni a katonai ktgvetését az USA-nak, a demokraták meg úgy ugrálnak ahogy Netanjahu fütyül.

nyuszigonosz 2012.11.11. 21:21:32

@Mirjam2: Akkor lektorálod a leírt szövegeket.
Valahol fent olvastam, hogy éppen nem jut eszedbe a helyes kifejezés. Nem az eszem játszom, csak nekem meg azonnal beugrott. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.11. 21:25:23

@BenFranklin:

Én úgy vélem: jó lenne római módra rothadni... :-)

2200 évig működő állam, ez önmagában nem semmi.

Aztán ebből 1000 év nagyhatalmi státusz.

S a megszűnés is csak az állam megszűnését jelentette, a kultúra nem szűnt meg. A latin mai változatait az emberiség hatoda anyanyelvként beszéli. S mind a mai napig egy rakás tudományágban a szókincs klasszikus latin.

Szóval római módra rothadni egy nagy vágyálom...

nyuszigonosz 2012.11.11. 21:25:29

@BenFranklin: Igen a rothadó kapitalizmus. :))
Viszont a kínai hitelekböl rothadó Államok majd még jól ehúzzák a rothadásukat...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 21:31:51

@charlieharper: ha maradunk a mostani lakasban , vagy hasonlot veszunk ( ezt a reszt most ujitjak fel, itt megy nem messze a Cable car, rengeteg az uj epitesu lakas) szerencsere mar nincs ilyen gond.
Befele nyilik az ablak, nem madzagos a kapcsoloa furdoben, egyszoval na, europai :)

Elso blikkre amugy csodalatos volt, persze idovel kiderult, hogy a sarokszekrenyekbe szinte lehetetlen pakolni(20-25cm-es az ajto) , meg hogy a bojler"szobaban" elkene egy polcrendszer, vagy hogy teli az osszes pakolhato felulet a konyhaban:D

2012.11.11. 21:39:31

@nyuszigonosz: Tenyleg 'lektoral' a helyes szo. Neked szerintem azert ugrott be azonnal, mert te rendszeresen beszelsz magyarul. En meg tobb mint tiz eve szinte egyaltalan nem, lektoralasrol meg vegkepp nem beszelek azzal az egy magyar szarmazasu baratnommel aki van (vele is felig angolul beszelunk, meg maganeletrol is, mert mind a kettonknek egyszerubb). Mivel angolul gondolkodom, eppen eleg nehez a hetkoznapi szavakat leforditanom magyarra amikor ezeket a kommenteket irom. Gondolom ha Magyarorszagon elnek es nem mindig angolul beszelnek, akkor egy ido utan magyarul gondolkodnek es az angol szavak nem jutnanak eszembe mindig, ilyen egyszeru.

nyuszigonosz 2012.11.11. 21:52:33

@Mirjam2: Nagyon régen nem élek magyar nyelvterületen. :)

2012.11.11. 22:01:15

@nyuszigonosz: Jo, akkor te okos vagy, en meg buta. Te nyertel :)

Kámasuka 2012.11.11. 22:04:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezt úgy értettem hogy amerika mai (inkább tegnapi) valójában nem létezik már sokáig. A gazdasági változások azt okozták, hogy ma több dollármilliomos van az USAban, mint valaha és sokkal több a szegény is, mint a 70es években. Most ez a tendencia.

Ugyanez volt Rómában is. Igy lett a köztársaság kamu-köztársaság(principátus) majd császárság és katonai diktatúra.

A kamu-köztársaság címig(2001től) az USA már eljutott, mindössze 30 év kellett hozzá. Gyorsan változnak a dolgok. Persze próbálkoznak a szokásos receptekkel (katonai hódítás, gazdasági hódítás - Kanada, Mexikó) ez még beválik egy darabig, de ez is csak az USA milliomosait erősíti tovább.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.11. 22:39:34

@meatclone: ez elbol baromsag@BenFranklin: szkasos konkretumok nelkuli semmi
@tildy:): amrikaban ismik kozott megszokott
nana' hogy nem ig koszonsz ha bemegy mondjuk e gy hivatalba
igen sleng
@Mirjam2: majd befeezezem
fiam rendben van halistennek, az O papirjain is dolgozunk meg, de minden sinen van vele is
mar szeretnem ha megnosulne, lehetoleg egy amerikai novel es tudnek unokazni:)

es gyozott a buccaneers:)
es meg a fradi is
ez egy jo nap:)

nyuszigonosz 2012.11.11. 22:40:44

@nyuszigonosz: Hülyeség. :) Nem vagy buta és én sem okos. Egyszerüen beugrott a szó, ennyi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 22:42:46

@hagyma: hm, itt haverok kozt sem annyira, max a chevyknel esetleg fiataloknal.

nyuszigonosz 2012.11.11. 22:43:10

@Mirjam2: Erre akartam válaszolni. Szóval: nem vagy buta és sem okos.

2012.11.11. 22:43:22

@hagyma: Mintha apamat hallanam (marmint az unokaval kapcsolatban :)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.11. 22:48:23

@tildy:): tudom, hogy a chav-k ( elobb rosszul irtam) is fiatalok:D Inkabb ugy ertem, bizonyos tipusu fiataloknal. Mondhatni akiket nem neveltek meg otthon.

2012.11.11. 22:52:51

@nyuszigonosz: Jo, tenyleg minek vitatkozunk :) Megyek is lefekudni, holnap munka. Ez a lektoralas szo igazan nem epult be a magyar szokincsembe, sok mas hasonlo szoval egyutt, mivel fiatalon leptem le es soha nem hasznaltam magyar nyelvi kornyezetben ilyen szavakat.

Pl. nehez nekem bankban ugyeket intezni Magyarorszagon, mivel nem inteztem banki ugyeket mikor meg ott eltem, es nem tudom az ezzel kapcsolatos szavakat, pl. nem tudom pontosan mi a 'folyoszamla', gondolom current account, de ha igazan biztosra akarnek menni, utana kene neznem. Ez csak egy pelda, meg sokat fel tudnek hozni, de most mar tenyleg bedtime van, mindenkinek jo ejszakat, mar azoknak akik Europaban vannak ahol este van...

hetyke81 2012.11.11. 23:02:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ezzel hitegetik magukat, akik bíznak abban, hogy van aki megvédi őket a kínaiaktól... sajnos a tények első, és legerősebb világnak kínát hozzák ki, bár az amcsi párti média, még elhiteti a töbséggel, hogy amerika legyőzhetetlen... egyet felejtenek csak el! Ember mennyiségben amerikai régóta nincsen annyi, mint amennyire szükség lenne. A népességük zöme már néger, és latin amerikai, illetve hazátlan betelepült. Már régen nincsen meg az emberek zömében az a képesség, hogy sorozás esetén mondjuk túléljen néhány bevetést. Zsoldos katonákkal nem lehet háborút nyerni...

Kámasuka 2012.11.11. 23:04:55

@hetyke81: Zsoldos katonákkal nem lehet háborút nyerni...

Karakán kijelentés Rómának is zsoldos serege volt...:))) Meg is bukott!!

lexicus 2012.11.11. 23:04:57

Hmm. 10 posztból 9-nél csak a kommenteket érdemes elolvasni, azokban sokkal több a hasznos infó és sokkal érdekesebbek is :)

hetyke81 2012.11.11. 23:24:51

@BenFranklin:

Eljutott arra szintre, hogy több volt a polgár, mint a rabszolga... Na most nem lehet mindenki dőzsőlő polgár, mert kell aki dolgozik is, illetve ha kell megvédi a polgárokat, tehát elmegy és az életét adja a hazáért. Na onnantól kezdődik a baj, amikor az emberek hozzászoknak a jóhoz, és jön egy sáska nép, ami meg nincsen hozzá szokva a jóhoz, és megzabálja a polgárokat... Németország sem tudott legyőzni a szuper haditechnikájával egy csupasz seggű szovjet hatalmat... Napoleon is felfordult a verhetetlen seregével a tundrán... Nem tudták, hogyan lehet elmaradott körülmények közt, nagy távolságok kietlen pusztaságok közt élni.
De ott volt a vietnámi háború, amiben amerika megcsonkította saját nemzetségét... még 1 ilyen háborút nem viselne el a nép...

Kámasuka 2012.11.11. 23:40:01

@hetyke81: Nagy-Magyarországnak meg nem volt zsoldos serege, 'zt az is megbukott. Mi a tanulság? Nemtom.

Kámasuka 2012.11.11. 23:50:11

@hetyke81: Németország sem tudott legyőzni a szuper haditechnikájával egy csupasz seggű szovjet hatalmat

- az ismert mítosz szerint...:) A valóság az hogy az oroszok egy hétig sem bírták volna a Murmanszkba szakadó milliárd tonnányi hadianyag nélkül, amit ugye hadikölcsönként kaptak NY-ból.

- az is hozzátartozik hogy mivel ember(csupaszseggü) sokkal több volt nekik mint a németeknek, az emberveszteség egyáltalán nem érdekelte a muszkákat.

ott volt a vietnámi háború, amiben amerika megcsonkította saját nemzetségét.

- Ez más típusú háború volt, ennek nem az volt a célja hogy megnyerjék....mármint ha ez területszerzést jelent. Több mint 10 évig tartott, a cél annyi volt hogy fogyjon a lőszer pörögjön a gazdaság. Másrészt a veszteség emberben amerikai-vietnami 1 a 20hoz volt. Nem nyerték meg? Nyugi Afganisztánt sem fogják 'megnyerni' hiszen nem az a cél. A cél a permanens háború a terrorizmus ellen (....:DDD Jelentsen ez bármit). Na meg hogy fogyjon a lőszer, és tréningezzen a baka. És hogy kipróbálják az új kütyüket.

hetyke81 2012.11.11. 23:50:33

Helyette volt egy rahedli tehetségtelen barom, aki vezette az országot, illetve rossz oldalra állt... Ez a mai politikai világban is megmaradt...

hetyke81 2012.11.11. 23:59:10

@BenFranklin:

Erről beszélek, hogy az emberi erőforrás nagyobb kínában, úgy mint anno az oroszoknál... :)

Vietnámi háborúban nem terület szerzés, hanem terület felügyelet lett volna a lényeg. Ugyan úgy, mint az afgánoknál. Amikor kijelentették, hogy lenyomták az afgánokat, és "megszállták" a területet, igazából csak bementek, mert nyílt csatát velük szemben nem vállalt senki, de mikor azt hitték nyugi van, jöttek a golyók...
A háború mindig erről szólt, hogy pénz-technika kipróbálás. De hogy magyarázzák meg hogy ők a legjobb sereg, miközben egy nyamvadt vietkong területtel nem bírtak el??? Más kérdés, hogy az amcsi taktika szarrá lőni, bombázni mindent, aztán szárazföldön kisebb veszteségekkel lerohanni a bennszülötteket. Ez persze egy szerbiában működik, de egy afgán esetén... lebombázza a kecske ólat? Aztán mennek és elkobozzák a kecskét?

Frőczy Sanyi 2012.11.12. 00:00:06

@lexicus: ez annyira igaz. Nincs is szükség a blogra, inkább kellene helyette egy fórum. Mert olyan jó olvasni (főleg a mai átlagosnál színvonalasabb) hozzászólásokat. Főleg olvasom, mert mobilról nem kényelmes írni...

Kámasuka 2012.11.12. 00:00:49

Persze van jelentősége a morál szempontjából annak, hogy pénzért, vagy eszméért (demokráciaterjesztés, terrorirtás stb.) vagy a hazáért megy a harc. Ezért van az hogy az amcsi seregben már több az öngyilkosság mint amennyit az afgánok megölnek. Amikor kiküldik őket akkor azt hiszik hogy az afgánokért mennek harcolni, hogy demokráciával ajándékozzák meg őket...:) Aztán meglátja az értelmesebbje hogy mi folyik ott(is), meg Irakban, Vietnamban.

Kámasuka 2012.11.12. 00:14:48

@hetyke81: Sajnos nem tudok ilyen jóhiszemü lenni az amcsi vezetőkkel. Pontoan ismeték Afganisztánt, ahogy azt is pontosan tudták, hogy a technikai fölény és a borzasztó terror (simán átmentek tankkal a megkötözött afgán ellenállókon, úgy hogy előtte rakást csináltak belőlük) ellenére is kimentek az oroszok Afganisztánból. Mondjuk Rambo is besegített....:DDD

Namost. USA elvileg nem terrorkodik annyira. Miből gondolta hogy rendet tud ott csinálni? Szerintem voltak ott más szempontok is bőven, bár van egy olyan elmélet hogy Afg. stratégiailag fontos helyen van Kína/Orosz szempontból, de én ebben nem hiszek. Ma már egy drón v. robotrepülő simán körberepkedi a földet, minek nekik oda leszállópálya/bázis?

Kámasuka 2012.11.12. 00:26:59

@hetyke81: No meg, csodák nincsenek. A Stinger nem véletlenül landolt valahogy az afgán kecskepásztor kezében. Egy Stinger akkor 70.000 dollárba került, de 20 millió dolláros orosz repülőket és heliket szedtek le vele. Az afgánok többsége napi kevesebb mint 1 dollárt keres. Jó sokáig spóroltak, igaz?

Ha most az orosz titkosszolgálat adná a rakétákat a táliboknak, fogadok Putyin kurvagyosan terrorista lenne. Ez az amerikai kettős mérce.

Herr Géza 2012.11.12. 00:28:22

@BenFranklin: Hááát öreg, valamit igen benéztél ! Azt a 300k-t átlagban (22.000 ember ?) jó, ha háromévente megkapják.

Kámasuka 2012.11.12. 00:31:19

@Herr Géza: Cikk volt róla, a német közvélemény is kiakadt. Ebben benne vannak a vezetők milliós részvényopciói stb., és még a válság előtti fizukat jelenti.

2012.11.12. 00:35:28

BenFranklin hű a nevéhez, ritka értelmes ember ülhet a nick mögött. remélem minden magára valamit is adó ismeri a híres mondását : "aki feláldozza a szabadságát a biztonságáért az egyiket sem érdemli meg."

ebbe mindenki gondoljon bele aki nem érzi magát rabszolgának a nagy nyugati világban.

hetyke81 2012.11.12. 00:44:02

@BenFranklin:

Egyéb okok a gáz-olaj mezők... kitermelni csak békés körülmények közt lehetne... Az pedig csak akkor lesz, ha idegen katona nem lesz afganisztánban. Hiába! A szabadságot egy afgán sem cserélné le a mi rabszolga tartó társadalmunkra...

hetyke81 2012.11.12. 00:51:03

@BenFranklin:

Azért az oroszok elég sokat tesznek keresztbe az amiknak... :) lásd irán... na meg kína is besegít! Nem véletlen, hogy nem mernek kínára fújni, hogy terrorista támogató, mert ha esetleg meg kellene támadni, akkor pofára esnének. Egyébként az oroszok, és a kínaiak már régen függetlenedtek a dollártól. Egymás közt csak arannyal számolnak, és nem dollárral. Tehát Yüan, és Rubel számolgatás megy... a dollár pozíciója addig marad stabil, amíg kína át nem tér a yüan alapú cserére... Onnantól baxhatják a dollárukat...

Kámasuka 2012.11.12. 01:13:03

@házelőtthinta:

People willing to trade their freedom for temporary security deserve neither and will lose both.

Szép mondás. Kár hogy már az amerikaiak közül is csak kevesek szabadok már.

De ő mondta ezt is: A democracy is two wolves and a lamb voting on what to have for lunch.

A közhiedelemmel ellentétben nagyon utálta a demokráciát, köztársaságpárti volt mint minden rendes ember....:))

Herr Géza 2012.11.12. 01:41:20

@BenFranklin: Továbbra is fenntartom, ez amolyan "bis zu" adat lehetett. Egy senior investmentbanker keresett a válság elött bónival együtt 400k körül (heti 60 órával !!!). És abból nincs olyan túl sok... A részvényopció meg már csak egész magas szinten játszik. Ackermann ( volt Nr. 1) teljes jövedelme (fizu+bóni+részvény) volt 2008.-ban 4,5 milla. Elötte való évben u.e. 25 milla körül (na ezt ugatta körül a nép rendesen). Egyetemet végzettek kezdö jövedelme a DB-nál 45 és 60k között (ez már tokkal vonóval, karácsonyi pénzzel, stb.).És ott se végzett mindenki egyetemet, ergo kizárt a 300k-s átlag. Na meg 2012-ben ne több, mint 4 éves adatokkal gyere már....

Kámasuka 2012.11.12. 02:13:57

@Herr Géza: Utánanézek. Ackermann ez olyan jó szálkás porosz lehet szőke haj, kék szem.....:))) Az investmentbanker alatt ugye sima alkalmazottat értesz, aki nem csak jutalékból élő befektetési tanácsadó.

Herr Géza 2012.11.12. 02:55:01

@BenFranklin: Szálkás és kék szem stimmt, de nem szöke, hanem ösz, és nem porosz, hanem schwyzer.... :-D A senior investmentbanker alatt a DB-os alkalmazottat értem, aki kap némi fixet meg némi sok jutalékot/bónit, mindezt 30+ , de 40- korban. Igaz, megint hangsúlyozom, hogy heti 60+ órában.... 40 év fölött meg jellemzöen már nem, vagy nem itt dolgoznak :-(

'it's cool to know nothing' 2012.11.12. 20:49:51

Mártonnapkor ettem egy jó kis sült libacombot aszaltszilvás tepsis krumplival egy nádfedeles csárdában. Jól be volt fűtve a búboskemencében. Isteni volt. Átszámítva kb. 8 eurónyi jó magyar forint volt. Három libacombot adtak, talán ha a felét meg tudtam enni.

Az ángoloknál mikor van Márton nap? :)

Bohooo 2012.11.12. 22:50:09

@Babette_: csak most vettem eszre ezt a kommented, ne haragudj!

Gaz amit irsz... Meg az is hogy nem is annyira lepodtem meg, mert en is tapasztaltam ilyet... Nalunk a "snail" szot irta fel ugy a veteran angoltanarno a tablara, hogy "snale" en meg kb 9 evesen batorkodtam kijavitani. Lehurrogott, hogy ugyanmar, ez ugy helyes ahogy o irta........

mommmmo 2012.11.13. 02:51:40

Nem volt idom vegigolvasni a 380 hozzaszolast, nem tudom, hogy valaki megjegyezte~e, de a tej baromira meg bir "savanyodni", akkor is, ha egyaltalan nem tejbol van.

Eppenseggel epp a mutej savanyodik meg, a tehenbol szarmazo pedig megalszik.
Ezt onnan tudom, mert epp Magyarorszagon, epp apukam szereti az aludtejet, es ezert termeloi tejet veszunk, amely megalszik, ellentetben az osszes letezos Tescos tejjel, amit vilagkoruli utam soran barhol is vettem.

Szoval ez is bizonyitja, hogy a posztolo meg kisse lila kodben van, de ugyanakkor valahol meg is ertem. En is igy vagyok vele, egy orszagrol mar az elso 2 hetben tudom, hogy szeretni fogom vagy nem, es ez utanna sem valtozik, hiaba is jonnek az ilyen olyan tapasztalatok. Mindenhol van egyfajta legkor, amit az ember bir, vagy nem bir es ennyi.

ZS0LT 2012.11.13. 18:18:44

@venator:
"Nem küldök posztot, de ezt már tisztáztuk párszor. :) Nem is lenne értelme a hazaköltözésről, úgy igen ha írnék egyet a dániai életünkről, aztán egyet mintegy kontrasztként az otthoniról."

Annak ellenére hogy általában nem értek egyet a hazaköltözésről vallott nézeteiddel, NAGYON szívesen elolvasnám ezt a két posztot.
Mondjuk a Dániásat elkezdhetnéd írni most :)

venator 2012.11.13. 22:14:28

@ZS0LT: Nekem nincsenek nézeteim a hazaköltözésről. :) Itt voltunk, jó volt, hazamegyünk. Ennyi...:P

Vile Boy 2012.11.14. 02:07:42

Utóbbi idök legjobb olvasmánya ez itt, föleg ha a posztot elhagyjuk belöle. Köszi a remek kommentözönért! Sokat tanultam is, H-nap &c :)

Zoltanoo 2012.11.18. 22:07:48

megirtam,amit en latok igy majdnem egy ev utan..
zoltano.blog.hu

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása