Mai szerzőnk, hothead immár nem először jelentkezik. Korábban megtudhattuk, milyen kalandos úton jutottak el Hollandián keresztül Ausztráliába, ma pedig arról olvashatunk, hogyan is néz ki egy iskola a két országban. Egyszóval ma átfogjuk a fél világot. :)
A két nagyobbik gyerek között 2 év korkülönbség van. Amikor a nagyobbik 3 éves lett, elmentünk a helyi óvodába, hogy egy fél napra beírassam. Ezzel nem az volt a célom, hogy megszabaduljak tőle pár órára, hanem hogy közösségbe kerüljön, játsszon más gyerekekkel, szakemberektől tanuljon, hiszen nyitott, értelmes gyerek.
Természetesen esélye sem volt, fél napra sem, hiszen én otthon voltam az akkor 1 éves kicsivel. Nagyon rosszul esett neki, mert annyit értett meg a 3 éves eszével, hogy ő oda nem kell, nem látják szívesen.
A következő évben ugyanez megismétlődött, akkor 4 és 2 évesek voltak, ez már nem volt annyira megrázó, tudtuk, mire számítsunk. Amikor a kicsi 3 éves lett, mindkettőjüket felvették az óvodába. Itt voltak ilyen-olyan élmények, tapasztalatok, nem részletezném, volt jó is, rossz is... csak összehasonlításképp a továbbiakhoz: az állami óvodában havi 500 Ft-ot fizettünk az étkezés költségein felül, hogy a gyerekek naponta kapjanak gyümölcsöt, és ugyanennyibe került, hogy legyen színes ceruza, papír, játék, stb., ezen felül szalvéta, papírtörlő, WC-papír, papír zsebkendő szintén minden hónapban.
Holland általános iskola (basic school)
Ide a 4-12 éves gyerekek járnak. Az első-második osztályt inkább iskola-előkészítőnek nevezném, játékos foglalkozások vannak és sokat kézműveskednek. A beiratkozás problémamentes volt, a holland nyelv ismerete híján mindketten ½ összevont osztályba kerültek, de kérésünkre nem ugyanabba.
Májusban kezdtek iskolába járni (4 és fél, ill. 6 és fél évesek voltak ekkor), a tanévből hátra lévő kb. 2 hónap elegendő volt, hogy a nagyobbik 3. osztályba kerülhessen, ahol már megkezdődött a „komoly munka", betűk tanulása, írás, olvasás, matematika.
A kis szeleburdi maradt az előző osztályában (ill. elsősből másodikos lett), amit mi egyáltalán nem bántunk.
Az iskola 8.30-kor nyit, sokkal előtte nem érdemes oda menni, mert az utcán ill. az iskolaudvaron kell várakozni. Ha nyílik az ajtó, a gyerekeket be lehet kísérni a terembe, segíteni levenni a kabátot, pár szót beszélni a tanárral, ha szükséges, ilyesmi.
Mindennap az udvaron
Iskolatáskára semmi szükség, hiszen nincs egyéb hozni-vinni való, csakis a délelőtti szünetben elfogyasztott gyümölcs, esetleg szendvics, és 3. osztálytól hetente kétszer a tornacucc. Az ennivalót névvel ellátott zacskóban vagy dobozban viszik a gyerekek, az osztályban beteszik egy kosárba és a szünetben mindenki elveszi a sajátját. Én gyümölcsöt adtam, hiszen 8 körül reggeliztek, délben pedig hazajöttek ebédelni.
Az étkezés helyszíne az estrém időjárási körülményeket kivéve, kizárólag az udvar. Ezen kívül, ha az időjárás engedte, minden nap voltak kint játszani, szaladgálni. A nagyobbaknak a tornához szükség volt kényelmes nadrágra, pólóra és gumitalpú vászoncipőre, semmilyen egyéb szabály nem volt ezzel kapcsolatban.
Nyelvtanulás
A hollandul még nem beszélő gyerekeknek volt külön nyelvóra heti egy vagy két alkalommal tanítási időben, ilyenkor összeszedték őket egy külön terembe és kis csoportban foglalkoztak velük. Minden héten kaptak egy-két A4-es oldalnyi anyagot, amit a következő hétre kellett megtanulni, általában 12-15 kép volt a papíron holland felirattal, legalább a felét már tudták, mire hétvégén elővettük gyakorolni.
Eleinte kikérdezték a kicsitől a szavakat és minden visszavitt, azaz megtanult feladatlapért kis pecsét volt a jutalom. Később már nem kérdezték ki, tudták, hogy foglalkozunk vele otthon, csak a pecsétek gyűltek a gyűjtőlapon. A vidám pecsétekkel teli lapért pedig matrica járt. Ez volt ám az öröm! Amikor a harmadikosok már ismerték a betűket, elkezdtek olvasni, mesekönyveket hoztak haza. Akkor kellett visszavinni, ha elolvasták, nem volt megadott határidő.
A gyerekek mindennap délben hazajöttek ebédelni. Az első-második osztályosokat a tanító néni kikísérte az iskola elé és csak akkor engedte el maga mellől a gyerekeket, ha meggyőződött róla, hogy ott van, aki hazaviszi őket. Persze a 75 perces szünetet az iskolában is el lehetett tölteni, az ottmaradó gyerekeket külön terembe gyűjtötték össze és ott ették, amit magukkal hoztak otthonról.
A hét három napján (hétfőn, kedden és csütörtökön) 13.15-re vissza kellett menni délutánra is, ilyenkor 15.15-kor volt vége a tanításnak. Ha valakiért ekkor sem tudtak jönni - persze ezt előre jelezni kellett –, akkor azt a gyereket átkísérték a másik épületbe és ott felügyeltek rájuk. Erről sokkal többet nem tudok mondani, mert egyszer sem vettük igénybe.
A raport boek és a kijkmiddag
Házi feladat a már említett holland szótanuláson és a mesekönyv-olvasáson kívül nem volt. Sőt, ha éppen szünet következett, nemhogy több feladatlapot kaptak volna, egyáltalán nem kaptak házit. Szóval nem állítanám, hogy le voltak terhelve, mégis megtanultak hollandul, kevesebb, mint egy év után már a kicsi is kommunikált az osztályban.
Harmadik osztálytól kezdve évente kétszer kaptak írásos értékelést (raport boek). Minden hónapban volt egy nap (kijkmiddag), amikor tanítás után bemehetett a szülő és megnézhette a gyerek könyveit, füzeteit, mit tanulnak, hol tartanak a tananyagban, ami azért volt érdekes, mert haza ugye nem hozták a tanulnivalót.
Ez természetesen nem volt kötelező a szülőknek, de mindössze 15-20 perc elfoglaltságot jelentett és élmény volt, ahogyan büszkén mutatta a „nagy iskolás" a könyveit. A tanév elején kaptunk egy 12 oldalas naptárat, ahová az összes iskolai eseményt bejegyezték, így előre tudtuk, melyik osztálynak mikor lesz kirándulás, sportnap, extra szabadnap, egyéb iskolai esemény. Ha mégis akadt valami rendkívüli dolog, arról mindig kaptunk pár mondatos tájékoztatót.
A könyveket, amiből tanultak, az eszközöket, amikkel dolgoztak, kivétel nélkül bent kapták, még egy radírt sem vettünk – ez az ingyenes oktatás!! Egyedül az osztálykirándulásért kellett fizetni (6-12 euró közötti összeget), átutalással az iskola számlájára.
Utóbbi annyira nem meglepő, Hollandiában minimális a készpénzforgalom, mindent a bankszámláról vonnak le, a rezsit, a lakbért, nem csekkeznek szinte sehol, ha mégis, az plusz költséggel jár.
Hiányzások
Szerencsére nem sokszor voltak betegek (én ezt a sportnak tudom be, de erről majd legközelebb...), ám amikor mégis előfordult egy-egy megfázás, vagy egyéb, pár nap alatt lezajló nyavalya, nem kellett az orvoshoz menni igazolásért, elég volt szólni a tanárnéninek.
Más a helyzet az egyéb hiányzásokkal. Kétszer kértük ki őket az iskolából, mindkét alkalommal az ausztrál vízum intézése miatt. Ilyenkor ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, hogy hány iskolai napot érint a hiányzás, és mi az oka.
Ami még nagyon tetszett, ahogyan a születésnapokat ünneplik az első-második osztályokban. Ez kb. félórás esemény, amikor énekelnek, zenélnek, játékból tortát készítenek az ünnepeltnek, aki papírkoronát kap és egy trónszerű széken ülhet. Ami még érdekes, hogy a szülinapos ajándékozza meg a többieket valami aprósággal, édesség, íróeszköz, csecse-becse.
Szülői értekezlet helyett személyes beszélgetés
A magyar óvodából ismert, végtelennek tűnő szülői értekezletek helyett minden gyerek névre szólóan kapott egy délután vagy esti időpontot egy-egy 10 perces konzultációra, ahol csak a szülő és a két tanító néni volt jelen. Ennyi idő tökéletesen elég volt arra, hogy megbeszéljük a gyereket érintő dolgokat, így nem kellett mindenkinek végighallgatni a többi gyerekkel kapcsolatos beszélgetéseket.
Előfordult, hogy muszájból magammal vittem a gyerekeket is, ilyenkor ők is részt vettek a beszélgetésben, vagy elvonultak rajzolni, játszani... Furcsa volt a kialakult bábeli zűrzavar: én a tanárnénikkel angolul beszéltem, a gyerekekhez magyarul, a tanárnénik a gyerekekhez pedig hollandul.
Még pár szót a pedagógusokról (mert megérdemlik): türelmesek, segítőkészek, szeretik a gyerekeket és a hivatásukat. Ha iskolán kívül találkoztunk, mindig volt egy-két kedves szavuk hozzánk. A kisebbik iskolásom, aki egy nagyon közvetlen, barátságos gyerek, az utcán elengedte a kezem és szaladt hogy megölelje a tanító nénijét. Nos, ez volt az az iskola, amit nehéz szívvel, hosszasan búcsúzkodva hagytunk ott Ausztráliáért.
Ausztrál állami általános iskola (state school)
Ezt 5-6 évesen kezdik a gyerekek, előkészítő, majd hét osztály. Amikor megérkeztünk, kezdődött minden elölről, nyelvtudás hiányában szintén első-második osztályba kerültek, amit a nagyobbik igencsak zokon vett, hiszen ő Hollandiában már negyedikes volt.
A beiratkozás kísértetiesen hasonlított a hollandiaihoz, annyi különbséggel, hogy itt nem volt interjú, hiszen vastag paksamétát hoztunk az eddigi iskolai tanulmányokról. Az igazgatónő körbevezetett minket, megmutatta a gyerekek leendő tantermeit, és már mehettünk is megvásárolni az iskolai egyenruhát, ami itt a kötelező viselet. Nagyon fontos része a nagykarimás kalap, ami ha véletlenül otthon marad, akkor bizony a gyerek aznap nem megy ki az udvarra (no hat – no go). Ezen kívül a táskában lennie kell napkrémnek is, amit szintén nagyon komolyan vesznek.
A tanítás 9-kor kezdődik, előtte negyedórával gyülekeznek a gyerekek az udvaron, majd ha megszólal a zene, a tanárok kíséretében felmennek a termekbe. Minden nap 15 óráig vannak az iskolában, kétszer 10 perc jut étkezésre és utána kétszer fél órát töltenek az udvaron. Itt tilos szaladgálni!
A szendvicset (mi mást...) és a gyümölcsöt itthonról viszik, kis hűtődobozban jégakkuval és mellé egy üveg vizet. Nyolc körül itthon reggeliznek. Lehet meleg ételt is rendelni ebédre, de mi inkább az iskolához alakítottuk az étkezési szokásainkat és előrébb hoztuk 5-6 óra közé a vacsorát, ami általában főtt étel.
Magyar tanító nénivel könnyebb
Most mindketten ugyanabba a másodikos-harmadikos osztályba járnak, ahol magyar tanárnénijük van, ez megkönnyíti a kommunikációt. Ugyanazon a szinten kezdett el foglalkozni a gyerekekkel, ami a kicsinek túl gyors – hiszen hiába gyakoroltuk itthon a betűket, még nagyon bizonytalan a tudása –, a nagynak viszont unalmas.
Az előző év végén meg lehetett rendelni a füzeteket, eszközöket erre az évre, ez kb. 250 AUD volt a két gyereknek összesen. Füzetcsomag, rengeteg ceruza (grafit és színes is), olló, ragasztók, vonalzó, hegyezők, zsírkréta, számológép, irattartók, 500 db papír.
Ebben a tanévben angolt és matematikát tanulnak, és mivel az iskola (ezáltal mi is) olyan szerencsés helyzetben van, hogy saját uszodával rendelkezik, heti egyszer lehetőség van úszásra is. Az előző tanévben már részt vettek egy 8 hetes programon, február elejétől megint járnak. Nem kötelező, csak lehetőség, aki nem jelentkezik rá, az az iskolában marad, amíg a többiek úsznak. Akik tudnak úszni (erről a szülőnek kell nyilatkozni), a testnevelő tanár felügyeletével vannak a kinti medencében, akik nem, de szeretnének, azokkal az uszoda edzői foglalkoznak 6-8 fős csoportokban a benti medencében, ez a program 48 AUD.
Eddig tart a történet, hiszen még csak nemrég kezdődött az itteni tanév a nyári szünet után."
(Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt olvasható.)
Utolsó kommentek