Svédországba látogatunk Péter segítségével, aki egy multis vezető beosztást adott fel azért, hogy álmai országába költözhessen. Párjával előrelátóak voltak, és először egyedül ment (ami szerintem elég jó ötlet), de nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön Péter története!

"Feleségemmel 2006-ban ismerkedtünk meg, akkorra már mindketten éltünk / dolgoztunk hosszabb-rövidebb ideig külföldön. Ő 3 hónapot Hollandiában, 3 hónapot Londonban, én majd' 2 évet szintén Londonban. 

Úgy gondolom, hogy aki már élt Magyarországon kívül máshol (főleg nyugatabbra) és megtapasztalta, hogy vannak helyek, ahol másmilyen az emberek felfogása, életstílusa / ritmusa, ahol picit jobb, könnyebb, szebb, és főleg ha nincs a szíve tele túláradó hazaszeretettel, az visszatérte után jobban vágyik újra külföldre. Így volt ez velünk is. 

Nem arról van szó, hogy nem szeretnénk Magyarországot. Egyszerűen nem adta meg nekünk azt a biztonságot, és örömöt, amire egy jövőjét építő fiatal párnak szüksége van. Egyikünk sem mondhatja el, hogy jómódú családban nőttünk fel, volt, hogy nélkülöztünk és ahogy felnőttként elkezdtük építeni saját családunkat, nem nagyon láttunk rá esélyt, hogy a jövőben egyről a kettőre juthatnánk. Jó munkahelyeink voltak, én vezetői beosztásban dolgoztam egy multinál, de félrerakni nem tudtunk, pedig nem éltünk nagy lábon (garzon, Maruti, ...).

Csellel Svédországba 

Mivel nekem Londonban sok svéd ismerősöm, barátom lett, többször is ellátogattam ide Svédországba és nagyon beleszerettem. A tájba, az emberekbe, izgatott az is, hogy a már úgymond "elcsépelt" angolon kívül egy harmadik, érdekes nyelvet is elsajátítsak, és elhatároztam, hogy egyszer ide kiköltözöm. Cselesen a nászutat is ide szerveztem, ahol feleségem is megtapasztalhatta mindazt, ami engem Svédországban megfogott. Elhatároztuk, hogy jövünk, a kérdés csak az volt, hogy mikor. 

2010 telén kilátogattunk Göteborgba egy hétre, hogy megnézzük milyen a város, tudnánk-e itt lakni. Stockholmban is jártam már, az túl nagy volt, nem tetszett, Malmö pedig már egyébként is szinte csak a bevándorlóiról híres, ezeket kilőttük, mint lehetőség. Göteborg, mint Svédország Los Angeles-e, vagy Debrecene / Székesfehérvárja, a második legnagyobb város. 

Kikötőváros, ami külön tetszett, mert édesapám is tengerész volt és a Balatonon, hajókon nőttem fel. Érettségivel (értsd: diploma hiányában) és vendéglátóipari munkatapasztalattal úgy éreztem, hogy itt fogok tudni munkát találni, különösen felkeltették az érdeklődésemet a helyi hajótársaság komphajói, amik Dániába és Németországba közlekednek. Egy hajós munkáról álmodtam, de kész voltam legalulról kezdeni és elvállalni bármit, csakhogy elindulhassak és maradhassunk. 

Nehéz lakásügy 

2010 tavaszán felmondtam, sorozatos szerencsétlenségek után a biztosító kárpótlását zsebre vágva, 27 éves fejjel és egy "csak oda" jeggyel elrepültem Budapestről, hogy új életet kezdjünk. Feleségem hátra maradt, megtartotta a munkáját, ha netán nem sikerülne, akkor tudjon támogatni hazulról (amire szükség is volt az elején), illetve ha haza kell jönnöm, akkor csak egyikőnknek kelljen állást keresnie. 

Mivel svédországi nagyvárosokban nagyon nehéz lakhatást találni, nagy segítség volt, hogy egy londoni ismerősöm itt él és volt egy üres lakása, amit ki tudott adni nekem egy évre és elég flexibilis volt a lakbérrel kapcsolatban. 

Az első hónap azzal telt el, hogy otthon ültem és neten nézegettem az állásokat és küldözgettem a svéd- és angol nyelvű önéletrajzomat mindenhova, sikertelenül... Rá kellett jönnöm, hogy ki kell lépnem a kényelmi zónámból és a kis svédtudással, amit elindulás előtt egy pár magánóra alatt magamba szívtam, be kell mennem személyesen éttermekbe, kávézókba és spontán jelentkezni. 

Az utca végén lévő étterembe mentem először, ahol egyből be is hívtak próbanapra másnapra, utána még vagy 30 helyen voltam, azokból soha nem hívtak vissza. Egy arab vett fel, éhbérért, a havi 5000 korona lakbér (kb. 150 ezer forint) mellé még kerestem 2000 koronát, ami kb. 60 ezer forint... 2 hónap alatt 3 nap szabadnapom volt és reggeltől estig dolgoztam vagy az éttermében, vagy a szomszédos bárjában. 

DE! Ez segített elindulni, és habár angolul társalogtam az elején (mivel itt az 5 évestől kezdve a 95 évesig mindenki tud angolul), rengeteg svédet tanultam már akkor, ami itt egy normális munkahelyen elengedhetetlen. A munkaügyi papírjaimat csak "nem sikerült elintéznie" és amikor szeptemberben kezdtem volna az ingyenes, állam által támogatott svéd tanfolyamot és ezt nem volt hajlandó összeegyeztetni a munkaidőmmel, felmondtam. 

Álmaim hajója 

Fogalmam sem volt, mi lesz, de tudtam, hogy a svéd nyelv megtanulása a legfontosabb, hogy rendes munkát kaphassak. Az alap tanfolyamot hamar el is végeztem és rám mosolygott a szerencse, mert a hajótársaság állást hirdetett!!! 

Egyből jelentkeztem és átmentem mind életem első, svéd nyelvű telefoninterjúján, mind a személyes állásinterjún, így felvételt nyertem álmaim munkahelyére! Közben feleségem is felmondott otthon, pakolt és csatlakozott hozzám. Azóta is a hajón dolgozom, mint felszolgáló, bármixer, takarító, elég sok munkakörben. Igaz, hogy csak beugrós vagyok, ami annyit jelent, hogy ha megbetegszik valaki, vagy nem tud munkába állni az állandós, akkor megnézik ki ér rá és behívnak, de így is átlag háromszorosát keresem az otthoni fizetésemnek és az itteni árak nem háromszorosai az otthoniaknak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még csak nem is duplája. 

A fizetés egyharmada megy el lakhatásra és kétharmada marad meg szórakozásra és félrerakásra. A spórolás egyelőre nem az erősségünk, mivel sokszor látogattunk haza az elején, páran voltak is kint nálunk, ilyenkor nem sajnáljuk elkölteni, amiért megdolgoztunk, tudván, hogy így is marad és a jövő hónapban is lesz elég. Szerencsére nincs több hó végi kuporgatás és számolás, hogy kijövünk-e vajon. 

Jön a baba! 

Ha már feleségem is elkezd dolgozni majd, akkor meg már ezerszer könnyebb lesz. De előbb meg kell születnie első babánknak februárban! :) Otthon ez is rengetegbe került volna, itt szinte minden ingyen van, az orvos, a vizsgálatok, a gyes, illetve a gyerekkel otthon tölthető idő mind anyáknak, mind apáknak sokkal barátságosabb, úgyhogy ez is inkább csak öröm, mintsem "boldog teher". 

Szeretünk itt élni és nem tervezünk Magyarországra visszamenni. Kétkezi munkával keressük meg a kenyeret, szeretnénk majd tanulni, de a svéden még van mit csiszolni előbb. Ha lenne diplomám és valaminek a professzora lennék, talán elgondolkoznánk, hogy az itt szerzett tapasztalatot, hazamenve az ország javára fordítsuk, de Magyarország nem hiszem, hogy valaha is többet tud nyújtani nekünk, mint amit itt megkaphatunk. 

Persze, hiányoznak a család, a barátok, az ízek, a nyelv, de hazalátogatunk. Ugyan nem sokan, de vannak itt is magyar barátaink, akikkel meg tudjuk beszélni a múltat, amit magunkkal hoztunk. Szerintem mi mindig is magyarok maradunk, ha a svéd állampolgárságot meg is kapjuk öt év múlva. 

A gyerekeinket is megtanítjuk magyarul, és tudni fogják honnan jöttünk, ez nagyon fontos. De szerettünk volna biztosítani nekik egy jobb életet, jobb lehetőségekkel, jobb jövővel és egyelőre ez mind megvalósulni és sikerülni látszik.

El kell csípni a megfelelő alkalmat 

Svédország sem hibátlan, itt is van, ami bosszantja az embert, de jóval több az, ami boldogabbá és élhetőbbé teszi a mindennapokat. 

Rengeteg tapasztalatot tudnék még írni, de már így is túl hosszú lett a levél és félek, hogy így nem fogjátok tudni egészben leadni. :) 

Aki ide tervez költözni, annak fontos, hogy legyen egy kezdőtőkéje, amivel eléldegél, amíg munkát talál, ha nincs előre lefixálva az állása. Jó, ha van lakás is, mert azt nagyon nehéz találni, talán ez a legnehezebb része. A nyelv elengedhetetlen, az angollal itt nem sokra megy az ember, mert az "alap". Ne féljen személyesen nyomulni, ezt jobban értékelik, mint egy emailben elküldött jelentkezést. Egy alap kapcsolati tőke nagyon fontos, anélkül nehezen megy. 

Szerencsére otthonra találtam hamar egy keresztény gyülekezetben és ők rengeteget segítettek, segítenek minden apró dologban. Család, barátok támogatása. Türelem - én 6 évig terveztem, hogy kijövök, el kell csípni a megfelelő alkalmat, nem szabad sokáig várni, de elsietni sem. De mindenekelőtt az akarat, a cél, hogy sikerülni fog és meg tudom csinálni. Egy jobb jövő reményében, magamért, a családomért, a gyerekeimért, az ő gyerekeiért. 

Életem egyik legjobb döntése volt, soha nem bánom meg és izgatottan, kíváncsian várjuk, hogy hogyan alakul a sorsunk itt fent a - nem is olyan - hideg északon.

Remélem tetszett a "rövid" beszámolóm, szívesen várom a kommenteket, kérdéseket, megpróbálok rájuk reagálni.

Isten áldjon minden határátkelőt és otthon maradottat!”

(Ez egy archív poszt, melynek eredetijét ide kattintva olvashatjátok.)