Attila tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően ment el Magyarországról – Romániába. Immár hat éve él ott, azóta saját vállalkozást indított és jól érzi magát. A posztból persze az is kiderül, miért.
„Én is meglepő irányban hagytam el az országot, de ez végül is véletlen volt. 8 évvel ezelőtt, egy internetes információból, sikerült egy komoly angol bérmunkát Magyarországra hoznom. Abban, illetve a következő évben, igaz, három különböző céggel, de kb 800 fő dolgozott ennek az angol cégnek. Érdemes megjegyezni, hogy a vállalatok rehab cégek voltak (azok a boldog békeidők).
Két év után eszükbe jutott, hogy ország kockázatot csökkentve kimennének valamelyik olcsóbb posztkommunista államba és engem kérdeztek, hogy melyik lenne jobb. Románia, Szerbia, Szlovákia?
Romániát javasoltam a várható uniós csatlakozás miatt. Egy-két hetes csönd után 2006 áprilisának a végén szóltak, hogy rendben, és hogy június 10.-én tudnánk-e indulni kinn. Remek, gondoltam, majd megnézem a térképen, merre induljak. Végül is június 10.-én begördült a kamion, megjöttek a trénerek, a jól ismert Jane és Karen, betanítani a lányokat a munkára. (Persze a hely megtalálását, berendezni a szereldét, céget alapítani, munkásokat találni, ennyi idő alatt le kellett zavarni).
Jött a válság, ment a cég
Háromévnyi munka után a gazdasági világválság miatt az angol cég tönkrement, egy csütörtök délután kaptam egy mailt, hogy a következő héten elpakolnak. Trükkök sokaságával kényszerítettem ki, hogy kifizessék a fennálló tartozást (a másik partner cégeknél kb. 25-30 ezer euró tartozás maradt hátra).
Itt álltam ötven fölött, hogy mitévő legyek. Otthon munkát keresni, bár bányamérnök vagyok, nem lehetett, mivel öreg is vagyok és a szakmám is elhagyott stb. Egy ismerős révén gépeket szereztem egy új típusú vállalkozáshoz és ebben dolgozom immár harmadik éve. Lassan fejlődve, de stabilan.
Az itteni környezettel sok gondom nincs, mivel többségében magyar lakosság van. Bár sokan néznek rám furcsán, mit is keresek itt, amikor mindenki elmegy innen. A hivatalokban kis kivétellel elboldogulok. Csak a varázsmondatot kell kimondanom (Nu stiu romaneste. Eu sunt din Ungaria), a hivatalokban keresnek tolmácsot, ha éppen nem tudnak velem beszélni.
Persze itt is vannak bajok, sokszor nem hajlandók megszólalni, akkor sem ha értenek, ill megjegyzéseket tesznek. De ilyenekkel otthon is találkoztam.
Nincsenek önjelölt messiások
A vállalkozói klíma jó, az adóhivatal kb 4-5 évvel a magyar mögött jár, de dolgozza le a hátrányt erősen. A politikai életben nyugalom van, itt nincsenek önjelölt messiások, váteszek, akik tönkretennék az országot. Itt a családi, baráti kapcsolatok nem bomlanak szét idióta törésvonalak mentén.
Jól érzem magam, amúgy is a családom öt országban él. A négy gyerek közül 3 külföldön dolgozik. Nem tudom, hazajönnek-e... A kicsi is gyanús. Mondtam is nekik, hogy jobb nekünk külföldön, itt legalább normális viszonyok vannak, nem zsebnapóleonok peckeskednek.
Jómagam nem is kívánok hazamenni, itt kialakítottam az életemet. Otthon meg remélem, közel van Waterloo."
(Az eredeti poszt ide kattintva olvasható el.)
Utolsó kommentek