Az olasz sziget varázslatos hely, nem csak a táj szépsége, hanem a kultúra miatt is. Ugyan nekünk még nem volt szerencsénk eljutni oda, ám Steve-éknek szerencsére nemrégiben igen, most következzen az ő beszámolója.
A kb. 14 ezer lakosú Cefalu Palermótól egy órányira van a tenger mellett. Fontos turisztikai hely, van homokos tengerpartja is, de mi az idény előtt voltunk itt. A kevés turista főként olasz volt, akik osztálykirándulásokra, stb. érkeztek.
A városka, miként sok hely Szicíliában, gazdag múltra tekinthet vissza. Jártak itt a görögök, a rómaiak és a normannok is, utóbbiak egy bizánci stílusú katedrálist építettek, ami kb. 1200-ra készült el és ami ma a fő látnivaló. A városka másik jellegzetessége a mögötte található „Szikla”, amit a jó erőben lévők könnyen megmászhatnak, a kilátást élvezendő.
Cefaluban 8 napot voltunk. Egy Airbnb-lakást béreltünk. A tulaj egy Palermóban élő, de idevalósi fiatalember. Kocsijával lehozott minket Palermóból egy vasárnap, pár nappal érkezésünk után. Megmutatta a dolgokat, majd magunkra hagyott.
Az igazság az, hogy március végén az időjárás Szicíliában minden, csak nem meleg. Délre a hőmérséklet felmehet 16-18 fokra, de éjszaka lemegy 8-ra. Az itteniek ezt télnek veszik, ergo nagykabátba, a gyerekek overálba vannak öltözve.
Tetejébe, mivel a tél ennél nem hidegebb, a házak szigetelése és fűtése nincsen rendesen megtervezve. A mi lakásunkban a légkondicionálást kapcsoltuk át fűtés módra, ami valamit segített, de nem sokat. A szokásos kő-/márvány padló maradt hideg. Éjszakára egy elektromos sugárzót is bekapcsoltunk, de vigyázni kellett, mert ilyenkor az elektromos terhelés miatt a biztosíték néha levágott.
Bérelt lakásunk nagyszerű helyen volt. A tengerparton épült műemlék házsor egyikének a harmadik emeletén, szuper kilátással a tengerre, belülről renoválva. A házak másik oldala a városka egyik fontos utcájára nyílt, keskeny, macskaköves, tele boltokkal, éttermekkel, borozókkal. Elméletileg sétálóutcának volt minősítve, de ez az olaszoknál nem jelent sokat, az itt lakóak kocsijai, robogói, a szállítások az üzletekbe, azt jelentette, hogy állandóan félre kellett húzódni.
Itt volt pék, de a hentes, a halas, a tengerparti korzó sem volt messze. Semmi sem volt messze, talán egyedül a nagy élelmiszerbolt, ahova mi nem is kívántunk elmenni. Bevallom, a turista látnivalókat két nap alatt be lehetett járni.
Mi nyolc napot tartózkodtunk itt, szóval nem volt mit tenni, mint élni úgy, mint az itteniek. Reggeli után kis séta, majd megvettük az aznapi étkezéshez szükséges dolgokat. Szatyorral mentünk a henteshez, halashoz.
A halast ki kell emelnem. Én még ilyen friss halakat ritkán láttam. Fényesek, látszik, hogy kora reggel fogták őket. Rámutatsz arra, amit akarsz, megkéred, filézze, pikkelyezze, néha mondja, ezt nem kell pikkelyezni. Fizetsz, két személyre kb. 12 eurót és viszed haza. Van neki friss kagyló, rák, amit akarsz. Ő olaszul beszél, te angolul, de nincsen probléma.
De a hetes (Macellaria) sem akármilyen. Vannak neki dolgai, például darált húsba hengerelt sonka, sajttal, fűszerekkel, ami nem nagyon drága. Csak ráteszed egy forró vasedényre és megvan. Hogy a felvágottak minőségéről ne is beszéljek. Érthetetlen, hogy nálunk, Észak-Amerikában ezt miért nem csinálják? Ja persze elfelejtettem. A hentesek kihaltak...
Bort, sört mindenütt lehetett kapni, ásványvizet is. Kiváló cukrászdákban lehetett válogatni a sütik között. Ajánlom a marcipánosokat. Egy üveg olasz pálinka (grappa) mindig volt otthon. A szicíliai bor elsőrangú. Sose halunk meg....
Délre már sütött a nap a verandánkon, lehetett ülni a napozóágyon, hallgatni a szörföt, a sirályok veszekedését, olvasni, avagy nézni a fejünk felett a galambfészket, láthatólag tele fiókákkal.
A mólóra is sokat elmentünk, ide minden látogató eljött. Ebéd után szigorúan szieszta, az utcák kihalnak, üzletek becsuknak. Mindez megy egészen este hatig, amikor kezdődik a korzóidő. Az olaszok ezt passeggiata-nak hívják.
Mindenki gyerekestől kint van az utcákon, sétálnak és lehet leülni, fagyizni, borozni, avagy Aperol Spritz-t inni (Campari-szerű népszerű ital, proseccóval és ásványvízzel van keverve). A boltok este 9-10-ig nyitva vannak.
Kocsink nem volt, itt tartózkodásunk alatt vonattal mentünk mindenhova. Egy nap házigazdánk felhívott és felajánlotta, hogy mivel erre jár, elvihet, ha akarjuk, egy neves közeli kis városkába, ami a hegyek között van, és visszajövet felvesz és visszahoz Cefaluba. Akartuk.
A városka neve Castelbuono, kb. fél órányira, és így nekünk itt 6 óránk maradt mielőtt felvett. Szicíliában mi jobbára csak a tengerpart mellett jártunk. Bent a sziget nagyon hegyes, kocsi kell, hogy fel tudd fedezni.
A régi időkben sok falu elszigetelt volt egymástól, eredményeképpen önmagukat „kormányozták” és még az igazságot is maguk osztották, ergo így lett itt melegágya a maffiának, akik még aránylag nem nem is régen, fontos és hírhedt szerepet játszottak, de mára hál’ Istennek nagyon meggyengültek.
Castelbuono havas hegyek között van. Volt itt vár (castello), több templom, kastély, földesúri palota, híres étterem és neves cukrászda. Az utcaseprő egy szamár segítségével szállította a gyűjtött szemetet, az öregek, csupán a férfiak, a tereken traccsoltak, ha nem, hát a borbélynál ültek, mint valami régen látott olasz filmben. A Michelinben megírt étteremben volt hely bőven, a turisták még kevesen voltak ilyen kora szezonban.
Milazzo
Következő állomásunk Milazzo volt, másfél óra vonattal, már majdnem Messinában. Itt egy hétig voltunk, ezúttal egy hotelban. Az öt hetes szicíliai tartózkodásunk alatt hetenként váltogattuk az Airbnb- és a hotelszállásokat.
Az előbbiekben magunknak főztünk, a hotelekben azt nem lehet, de ott volt büféreggeli, így egyszer egy nap étteremben ettünk. Általában ebédet, ami Olaszországban 1 órakor kezdődik és 3-ig tart, avagy vacsorát, de azt este 8 előtt nem lehetett elkezdeni, ez nekünk kissé késő volt.
Milazzo méretre Cefalu duplája, de laposabb területen épült, egy félsziget elején. A történelme hasonló, itt is van katedrális, de még egy szép vár is, amire fel kell mászni. A kikötője fontos, a legközelebbi a Lipari-szigetekhez.
Kompok és szárnyashajók indulnak ezekhez óránként, és a turista szezonban kiránduló hajók, sokuk a szigeteken működő tűzhányókat bemutatandó. A leghíresebb működő tűzhányó a Stromboli, ide éjszakai túrák is vannak idényben, mert a sötétben a leglátványosabb.
A leghíresebb sziget persze maga Lipari, ahol ugyan nincsen tűzhányó. Lipárit meg is látogattuk, kb. 35 euró fejenként a szárnyashajó oda-vissza, és az út 1 óra. A szigeten rendelkezésünkre álló 5-6 óra elég volt, hogy ha nem is magát a szigetet, de Lipari városát bejárjuk.
Felsétáltunk megint csak a várba, a nagy katedrálishoz, csodáltuk a kilátást, megismerkedtünk egypár kóbornak kinéző helybeli macskával. El is tévedtünk, de végül visszatértünk a kikötőhöz, ahol finom helybeli bor és az ahhoz felszolgált mogyorók mellett vártuk hajónkat. Az egész egy ritka szép és nyugodt helynek tűnt a mai bolond világban.
Ha emlékszel az Il Postino (Postman) című filmre, ami 1994-ben készült, azt itt az egyik Lipari-szigeten forgatták. Pablo Neruda chilei költő itt élt egy ideig száműzetésben és a film egy falusi postással alakuló barátságáról szólt.
Taormina
Taorminába április 1-én érkeztünk Milazzóból, egy messinai átszállással. Szicília délkeleti oldalán van, Messinától fél órányira. Taormina Szicília talán leghíresebb helye. Az angol dzsentriség, művészek és titkos melegek fedezték fel az 1900-as évek elején, de persze a görögök már erre jártak Krisztus előtt ezer évvel.
Nos, Taormina megérdemelten híres. Egy 200 méter meredek magaslaton épült, gyönyörű kilátással. A füstölgő, havas, 3000 méter magas Etnára néz meg le a tengerre, vannak pálmák, görög amfiteátrum, narancsfák, luxushotelek... mi kell más??? Idény ide, idény oda, volt turista bőven.
A mi lakásunk a centrumhoz közel volt, ablakunk egy nagy naranccsal teli fára és zöld kertre nyílt, lógtak gyümölcsei. Öt perc séta kellett a sajtbolthoz, ahol helyben főtt készételeket is árultak, és angolul is beszéltek.
Tíz perc séta volt a fő sétálóutcáig. Ezt itt Olaszországban elkerülhetetlenül Victor Emánuel utcának hívják. Volt piac is, divatüzletek, kerámiások, unatkozni nem lehetett. Aki éppenséggel a tengerben akar lubickolni, az mehet le egy libegővel, ami akkor még nem működött és oda több ezer lépcsőn kellett lemennünk, majd busszal visszajönni.
Magyar turistákkal is találkoztunk. Van egy olcsó járat Budapest és Catania között, ezzel jöttek. Jól esett velük elbeszélgetni. Sokuk a görög színházat kereste, ami a fő látványosság, és ami közelünkben volt.
Egyik napra befizettünk egy egész napos Etna látogatásra, ami borkóstolásra és a helyi ételek kóstolására volt specializálva. Egy kis busszal mentünk, egy amerikai házaspár volt a másik vendég. Az Etna lejtőjéről származó borok nagyon híresek, a helyzet valamelyest hasonló a Balaton felvidékhez.
Palermo
Érkezésünkkor csak 2 napig voltunk Palermóban, és megegyeztünk, hogy megismerésére jóval több időre lesz szükség. Hazautazásunk előtt éppen ezért egy hetet töltöttünk itt, egy belvárosi hotelban.
Szűkebb Palermóban 600 ezren élnek. Nagyváros, rendes nagypolgári bérházakkal a jobb negyedekben, máshol kétségesebb koszos, kutyaszarral teli utcácskákkal, ha eltévedsz és nem az előírt utat követed.
Ha idetévedtél, mint mi egypárszor, minél előbb el akarsz szabadulni, vissza a polgári biztonságba. Legegyszerűbb, ha megkérdezel valaki: „Teatro??” Ez az Operaházra vonatkozik, és rögvest mutatnak egy irányt, amit ha követsz, nemsokára visszatérsz a civilizációba.
Ott csupán a száguldozó bér-rollerekre kell ügyelni, meg az autósok és motorosok erőszakosságára. Akkor is, amikor neked, mint gyalogosnak, lenne előnyöd, igyekeznek téged megijeszteni, és elhajtani. De a helyes viselkedés: lassan az úton átmenni. Csak nézz a szemükbe és gondold: „Fuck yourself buddy”.
Hotelünkben szép lakosztályt kaptunk. Volt előszoba, kilátás a szemközti komoly luxust képviselő szállodára, a Hotel Wagnerre. Wagner járt Palermóban, állítólag itt szerezte a Parsifal opera jó részét. Ablakunkból láthattuk egy hajléktalan és a Wagner hotel küzdelmét. A hajléktalan ott telepedett le, koldult és ott is aludt, a hotel portásai, a rendőrség és a szociális szolgálat emberei képtelenek voltak ezt a valószínűleg elmebeteg embert, innen elkergetni.
Szóval mit lehet csinálni Palermóban, kérdezheted? Napi 10 km-t sétáltunk. Ha hotelunkból kiléptünk, kétszer jobbra fordultunk és a Via Roma-n voltunk. Itt mendegélve hamarosan a Piazza San Domenico téren találtad magadat. Itt volt egy szép templom hasonló névvel és emlékmű, valamint az elmaradhatatlan néhány kávézó/borozó/étterem. Nem volt forgalom és gyerekek fociztak. A gyerekek jóval később mennek aludni, mint más országban.
Belvárosról beszélünk. Itt már közel voltál a Vucciria negyedhez, ahol Palermo négy nagy piacának egyike volt. Rengeteg árus, olcsóbb éttermek asztalokkal. Még tovább jött a fő sétálóutca, igen, Vittorio Emanuel volt a neve.
Ezen jobbra fordulván a híres Quattro Canti kereszteződéshez értél, ha meg balra, akkor nem messze volt a kikötő, és kedvenc éttermünk, a Buatta Cucina Popolana. Itt még tüdő is volt a menűn. Kissé beljebb jobbfajta sikátorok, majd a Szent Assisi templom. Bűbájos negyed.
Ha a kikötőbe mentél, ami egy modernebb negyed, láthattad a kikötött óceánjáró hajókat, némelyik mellett maga a várostömb eltörpül, 8-10 emelet magas behemótok. Kikötés után jöttek a buszok, hogy az utasokat, jobbára tehetős amerikaiak, felvegyék, az akár 50 busz egész forgalmi dugót hozott össze.
Kora este a közelünkbe menő úrias sétálóutcába mentünk valamit inni. A lombozó fák alatt a jómódú helybeliek pletykáznak, rendesen kiöltözve. Itt-ott drága kutyák. És olykor... ez elkerülhetetlen, jön egy koldus, legtöbbször cigányasszonyok bébistől, de néha mások is, például színes ceruzákat akarnak eladni.
Nagy ritkán valaki odaszól, miért nem mennek el dolgozni, na, van vita, kiabálás. Pincérek és a tulaj nem képesek elzavarni őket, hívják a biztonsági céget (maffia?), mert a rendőrség persze ilyennel nem foglalkozik. Feketeruhás (mintha temetésre mennének) egypár ember végül is véget vet a kalamajkának, visszatér a gemütlich hangulat...
Monreale, ami Palermótól nem messze, a hegyekben van, egy muszáj látogatás. Kedves városka, a nevezetessége a XII. században elkészült hatalmas katedrális, az UNESCO Világörökség része. A bizánci, arab, normann építészeti stílus keveréke, amit II. Vilmos normann uralkodó kezdett el építtetni.
Mi taxival mentünk, 30 euro, előtte tett le. Kifizetsz még fejenként 15 eurót a jegyért, bemész és leülsz. Mert muszáj. Úgy érzed, érdemes élni és ilyesmit látni. A mozaikok fantasztikusak.
A legenda szerint az uralkodó vadászat közben egy szentjánoskenyérfa alatt elaludt. Álmában megjelent neki a Szűz Mária és kérte, hogy itt egy templomot építsenek. El is kezdték, kivágták a fát. Alatta arany kincset találtak, ami az építésre elegendő volt.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek