oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. március 17. 06:30,  Anglia legboldogabb (és legolcsóbb) esküvője 79 komment

2022. március 17. 06:30 Határátkelő

Anglia legboldogabb (és legolcsóbb) esküvője

Az elmúlt két évben sok furcsaság történt velünk (és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk), Élhetetlen esetében például az, hogy technikai okokból nem tudott jelen lenni az unokahúga manchesteri esküvőjén. Viszont virtuálisan ő is részese lehetett az élményeknek, amiket most meg is oszt velünk sok fényképpel együtt.

cim_366.jpg

„Az unokahúgom Manchesterben ment férjhez, és azt hiszem, összehozták Anglia legolcsóbb esküvőjét. Előzményként, az eljegyzési gyűrűt a vőlegény tervezte, ezt nagyon romantikusnak találom, senki másnak nincs pont ilyen.

1_291.jpg

Van egy kertészet, (Hulme Community Garden Centre), aminek van egy közösségi tere, ezt bérelték ki, gyönyörű, tele virággal, növényekkel, és bármelyik szállodánál olcsóbb. 

Az esketés egy három kilométerre levő kápolnában volt, ahol, mivel anglikán, így miseruha sem volt, a saját papjuk ment velük, és öltönyben adta össze őket. 

A lány szülei ugyan régen elváltak, de apja, anyja ott volt, az apja vezette oltár elé.

2_246.jpg

És a koszorúslányok, vőfélyek: a zenét egy baráti zenekar szolgáltatta, és a baráti körből volt három szólóénekes is. A templomban voltak igazán együtt vendégek, 120 körül számoltam egy az esketés utáni közös fotón.

3_218.jpg

A lakodalmi fogadás a kertészetben, a lány anyjának a mostani férje gulyást fűzött bográcsban, az egyik barátnője Jamaican Jerk Chickent készített Nigerian jollof rice-szal, és volt egy vegán asztal egy másik barátnőtől. És volt magyar bor és pálinka is.

A tálalás, és a dekoráció egyszerű volt, mint egy kerti partin, de a mozgás is olyan laza volt.

7_83.jpg

Itt éppen két idősebb úr elvonult a kert másik részébe beszélgetni.

8_74.jpg

 

Pihenés a buli előtt:

9_63.jpg

Elvoltak este nyolcig, és akik bulizni akartak, fogták a széküket és átmentek az utca túloldalág levő közösségi házba, ahonnét a székeket hozták. 

A nyitótánc tangó volt,

10_53.jpg

és éjfélig ment a buli.

11_47.jpg

12_40.jpg

És most boldogok.”

13_32.jpg

Fotók: Amy Faith

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3417782018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2022.03.17. 07:27:55

Ennél olcsóbban csak akkor hozzák ki ha kihagyják.

gabors 2022.03.17. 07:55:46

ugyan mar ez semmi ha olcsosagrol van szo, mi se templomba se kerteszetbe nem mentunki ugyan nem terveztem gyurut hanem elmentunk a Tiffany and Co ahol ugyan nem reggeliztunk (Breakfast at Tiffany) .. hanem vettunk egy egyszeru gyurut ... ez volt a legradagabb resze na de ezt egy eletre veszi az ember....

Volt ket tanu (csaladtagok) es osszesen 8 vendeg ... es "kiberltunk" egy asztalt egy jo olasz vendegloben ...

Udv,

(tegnap ereztem Mo-ra... jo het ev utan... olyat es ugy mint PEliot nem fogok tudni irni de lehet ezt azt majd igen)

dikusz. 2022.03.17. 09:22:46

Legyenek boldogok, nem számít, ki mit mond.

Arthamyr 2022.03.17. 10:01:57

@gabors: De ti esküvőtök nem Angliában volt! :) A mi esküvőnk is olcsóbb volt, mert konkrétan bevételt termelt (és pl. a vallási aspektust egyszerűen kihagytuk, a gyűrű családi örökség, tehát ingyé volt), de az sem Angliában volt. Így egyik sem lehet "Anglia legboldogabb (és legolcsóbb) esküvője".

dikusz. 2022.03.17. 10:07:57

@gabors: Fiatalok még, mindkettejüknek ez az első házassága. Szerintem kellően megadták a módját az esküvőnek, és kihasználták a lehetőségeiket, hogy barátaik zenészek, és vannak köztük olyanok is, akik énekelni tudnak.
Itt a vőlegény tervezte meg a gyűrűt, ez biztos sokkal értékesebb a menyasszony számára, mintha egy öklömnyi gyémánttal díszített briliánsgyűrűt kapott volna.

De ha valaki már nem először házasodik, felnőtt gyerekei, esetleg unokái is vannak, könnyebben tud spórolni az esküvői költségeken. Ebben az esetben a rokonság sem csinál nagy problémát abból, hogy nem hívják meg őket az esküvőre, és elég egy éttermi vacsora két tanúval, pár baráttal.

Végülis nem az a lényeg, mennyibe kerül egy esküvő. A világ legdrágább esküvője is végződhet válással, és egy olcsó is lehet nagyon boldog.

gabors 2022.03.17. 11:40:59

@Arthamyr: Hat ebben igazad van en csak a legolcsobb reszre reflektaltam.

Mi is kihagytuk a vallasi reszt ami azert az USA-ban szoktlan... de engem soha nem erdekelt ki mit gondol... nem masoknak hazasodik az ember (szerintem, persze a vallasi resze pont arrol szol hogy a vallasi kozosseghez valo tartozas)

London2009 2022.03.17. 12:22:46

@dikusz.: azert ebben nem vagyok olyan biztos, hogy nem orult volna. Oklomnyi gyemanttal is lehet tervezni jeggyurut. :D Na es tudod diamonds are a girl's best friends ahogy Marilyn enekelte. : )

London2009 2022.03.17. 12:25:23

"Az esketés egy három kilométerre levő kápolnában volt, ahol, mivel anglikán, így miseruha sem volt, a saját papjuk ment velük, és öltönyben adta össze őket."

Errol meg nem hallottam. Nekunk is anglikan papunk volt es miseruhat viselt.
Nagyon jo hangulatunak tunik az esemeny, sok boldogsagot kivanok az ifju parnak!

élhetetlen 2022.03.17. 15:17:01

@gabors: „szerintem, persze a vallasi resze pont arrol szol hogy a vallasi kozosseghez valo tartozas”. Igen, ők úgy ismerkedtek meg, hogy ugyanazon katolikus közösségi összejövetelekre jártak. Egyébként igaz, hogy a 6 személyes esküvő olcsóbb, mint a 120 személyes, csak arról írtam, hogy ezt is össze lehet hozni, úgy, hogy mindenki, családtag, barát ott legyen, és ne kerüljön sokba.

élhetetlen 2022.03.17. 15:36:13

@London2009: „nem vagyok olyan biztos, hogy nem orult volna.” Az unokahúgom nem aranyásó, csak egyszerűen szerelemből ment férjhez, nem egy öklömnyi gyémántért. A templomot meg félreértően írtam, használton kívüli volt, amit kibéreltek, ezért nem volt miseruha. Köszönöm a jó kívánságot.

P.Elliot 2022.03.17. 16:54:52

Lam csak, mire jo egy kozossegi kert, meg eskuvore is!

Fogom javasolni a mi kertunk papjanak mert ugyis rosszul allnak penzugyekben mert valami 35 tagja van mar csak a templomocskanak, a kertkozossegbol csak 2 tag van es hiaba remeltek hogy a kert majd bevonz masokat is, nem sikerult.

A berakott foton azt latom hogy nagyra nott viragos bokrok vannak, na persze de itt nalunk csak kaposztafejekkel meg repa sorokkal lehet szamolni, azok kozott vegigvonulni, hehehe...

Mindamellett tetszett ez az otlet hogy valaki ott rendezte.
Miert is ne? Valoban olcso, a termeszet kozelsege mindig hangulatos, kivanok a hazastarsaknak sok boldogsagot, szepek a foton.

Ami az egyszeru eskuvoket illeti abban en is jeleskedek, olaszorszagbeli lager, eskuvo a tanacshazan, polgari, ket tanu es egy kozos ebed. Slussz!
Meg eskuvoi ruham sem volt csak egy feher nyari ruha, a volegenyen egy oltony, a viragcsokor az elozo delutan a mezon szedett margareta csokor/ kedvenc viragom egyebkent/, jegygyuru az volt meg jegyes korunkbol.

47 evi boldog hazassagot tudok magam mogott, nem a kulsosegek hatarozzak meg a jovot.
Egyebkent hangulatilag felert egy diszes eskuvovel sot tobb volt, percenkent nevettunk egymasra hogy je, tenyleg hazastarsak vagyunk mar! Egyetlen normal foto van amit a fenykepesz csinalt a hazassagkoto teremben, a tobbit sajat gepekkel odakinnt a teren.

Ebed utan a tanuk elhuztak mi meg lesetaltunk a tengerhez es egymast atolelve estig andalogtunk, beszelgettunk, elveztuk annak a hangulatat hogy hazastarsak lettunk, olyan szep hangulatu emlek.
Az egesz ceco alig kerult valamibe.

P.Elliot 2022.03.17. 17:00:54

@gabors: Mit irtam en olyat amit te nem irsz?

Minimum egy topikot varunk el az otthoni elmenyeidrol, mi lett furcsa, szokatlan, jo es rossz, mi volt a legkedvesebb elmeny es a tobbi szoval jol nyisd ki a szad.

Mit ettel, mit ittal!
Nekem a langos furcsa hogy amikor meg otthon eltem csak sozva ettuk, vagy meg meg is fokhagymaztuk. Azota bejott hogy megkenik tejfollel es megpakoljak sajttal.

Probaltam szerintem nagyon rossz megcsak nem is hasonlit a langosra!

Gondolom akadtak eled is valtozasok negativ es pozitiv ertelemben.
Felesegednek hogy tetszett?

P.Elliot 2022.03.17. 17:04:18

Ja, a gyuru nagyon szep, tetszik. Erdekes otlet hogy a volegeny tervezze meg.

dikusz. 2022.03.17. 17:33:56

@P.Elliot: A lángos akkor az igazi, ha csak meg van sózva, fokhagymával megkenve, és slussz! Nem is volt más. Minden, amit ezen felül pakolnak rá, fölösleges.
Sajtos-tejfölös (vizezett tejföl, legócskább sajt), kolbászos, lekváros, csokis, stb...

London2009 2022.03.17. 17:47:48

@élhetetlen: aranyaso nem ettol lesz valaki. Ugyan mar! Kulonben sokan tervezik az eljegyzesi gyurut maguk. Ez egy kicsit most divat szerintem. Pl. Harry is maga tervezte Meghannak. Sok helyen lehet ezt kerni es kedves dolog szerintem is.

P.Elliot 2022.03.17. 18:49:34

@dikusz.: Igy igaz!
Massal bekenve az mar nem langos .
Hirtelen elkapott a vagyakozas utana, estere csinalok magamnak. A baj benne az hogy olyankor nem eszek mas hanem arra jarok ra, nincs reggeli-ebed-vacsora hanem a langos amig tart, nincs idohoz kotve.

Masnap aztan a pokolba kivanom amikor raallok a merlegre.

Ha nagyon belegondolok hogy mi a legkedvesebb magyart etelem amit barmikor meg tudok enni az a langos. Puffadt belul, ropogos aranybarna kivul...
Amerikaiban meg a chili.

élhetetlen 2022.03.17. 20:12:35

@P.Elliot: Csak egy kis pontosítás. Ez nem közösségi kert, hanem egy működő kertészet, a többi részén ott voltak a káposzták, stb, beárazva, csak van ez az erre a célra kialakított rész is.
Nem rossz az elképzelésed a közösségi kerttel kapcsolatban, csak kell egy könnyen felállítható sátor, ha eső jönne. Itt annyi volt a biztosítás, hogy, ha esik, akkor mennek át az utca túloldalára, (ahol az esti buli volt), csak a szakácsok áznak el, mert ott, a színházteremben nem lehet tüzet gyújtani, bográcsozni. És köszönöm a jó kívánságot. Egyébként nem lehet összehasonlítani egy 4 fős esküvőt egy 120 főssel költségben.

blackhairlady 2022.03.18. 01:00:47

@élhetetlen: Gratulalok a fiataloknak, nagyon otletesen megoldottak az eskuvot.
Latszik a kepeken, hogy jo hangulat volt, a nemzetkozi etelfelhozatalt meg gondolom mindenki ertekelte:)
Sok boldogsagot az ifju parnak!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.03.18. 02:36:52

@gabors: "tegnap ereztem Mo-ra... jo het ev utan... olyat es ugy mint PEliot nem fogok tudni irni de lehet ezt azt majd igen)"

Ird meg, mindig erdekes olvasni, hogy par/sok ev kihagyas utan hogyan latja az ember Mo-t...most a valasztasok elott kulonosen ;) nekunk tavaly nyaron turistaskodni nagyon jo volt, de most biztosan nehezebb politoka-mentesse tenni :)

gabors 2022.03.18. 06:58:52

@P.Elliot: "A berakott foton azt latom hogy nagyra nott viragos bokrok vannak, na persze de itt nalunk csak kaposztafejekkel meg repa sorokkal lehet szamolni, azok kozott vegigvonulni, hehehe..."

Jo az is. Csak meg kell gyozni a nasznepet hog a modern eskuvon eppen gyomlalni kell egy kicsit a tulvilagi joert ... :-) vagy hogy ott lehet kompenzalni az ekologia labnyomokat azoknak akik tavolabbrol utaztak foleg varosi terepjarokkal vagy eppen repulovel az eskuvore ...

élhetetlen 2022.03.18. 08:49:40

@gabors: „a modern eskuvon eppen gyomlalni kell egy kicsit a tulvilagi joert ... :-)„. Egy kertészetben a vevők és látogatók nem szoktak gyomlálni. Ökológiai lábnyom? Te most gyalog jöttél Magyarországra?

gabors 2022.03.18. 09:06:41

@élhetetlen: " Ökológiai lábnyom? Te most gyalog jöttél Magyarországra?"

Nem dehogy, csak engem nem erdekel. Viszont sokakat igen ... repulon hirdettek is hogy lehet fizetni valakkinek aki kivaltja a CO2-t (gondoltam szoljatok Gretanak az a kis vitorlazasa 100x tobb CO2 okozott mintha atrepult volna az allamokba turista osztalyon)

élhetetlen 2022.03.18. 09:10:29

@P.Elliot: Lángos. Pár hónapos párizsi tartózkodásom után meghívtam egy elefántcsontparti fiút Magyarországra. Párizsban nincs lángos, gondoltam, magyar specialitás, elvittem a Blaha Lujza térre lángosozni. Mikor meglátta, hogy miről van szó, felcsillant a szeme, fülig ért a szája, de jó, a mamája ezt szokta sütni vasárnap reggelire. Nem kamuzott, mondta, hogy néha káposztát is szokott reszelni bele. (Nálunk is van káposztás lángos). Én jobban meglepődtem, mint ő. Szóval magyar specialitás (és elefántcsontparti).

Csodabogár 2022.03.18. 09:54:25

Nagyon klassz poszt, láthatóan remek a hangulat. Nekem az ilyen esküvők tetszenek, nem a túlrendezett és túlárazott dolgok.
Sok boldog vidám évet kívánok az ifjú párnak és hosszú gondtalan életet.

Nos, ó borzalom! Nekem nem is volt eljegyzési gyűrűm. Mikor elhatároztuk az ötödik találkozáskor, hogy összeházasodunk, ementünk egy ékszerüzletbe és vettünk két karikagyűrűt.
Ez a nagy hiány csak most tünt fel nekem. Hiába más világ volt ezelőtt 50 évvel. A házasság is más volt, szerény boldogság, semmi egyéb.:-)

dikusz. 2022.03.18. 11:19:13

@Csodabogár: Ez a hozzászólásod is klassz, különösen az utolsó mondat tetszett.

Csodabogár 2022.03.18. 11:36:53

@dikusz.: Tuod mindig csak a tiszta igazságot írom. Örülök, ha tetszett.

London2009 2022.03.18. 12:53:49

@Csodabogár: Magyarorszagon nincs hagyomanya az eljegyzesi gyurunek. Jeggyurut hordanak a parok a jobb kezukon es kesz. Mostanaban kezdett Mo-ra is begyuruzni szo szerint, az eljegyzesi gyuru kultusza.
Ezzel nem ertek egyet, hogy otven ezelott hu de boldog hazassagok voltak es milyen szereny boldogsagban elt mindenki. Biztos ilyen is volt nem mondom. Nagyon fiatalon osszehazasodtak a parok, miutan ez volt az elvaras nem az evekig egyuttjaras, jottek utana a gyerekek, a 40-es evekben mar konnyen nagymamak voltak a nok. A jo kis szocialista orszagokban a nok is ugyanugy dolgoztak mint a ferfiak es meg a gyerekek meg a haztartas is az o dolguk volt. Akar meg az idosek gondozasa is. Meg is latszik a sok lestrapalt idos korosztalyon. Az, hogy kevesebb volt a valas az nem azert lehetett, mert olyan szereny nagy boldogsagban eltek, hanem mert nem volt ra annyira lehetoseg. Lehuztak 4-5 evtizedet egy hazassagban ha jo volt, ha nem. Romantikus dolog 5 talalkozas utan osszehazasodni de jo nagy lutri is. Orulok, hogy neked sikerult.
Ma mar sokkal jobban atgondoljak a hazassagot a nok is, a ferfiak is. Az atlagos kelet-europai ferfinek azert meg van mit behoznia ami a munkak megosztasat illeti. A mi korosztalyunk talan mar szerencsesebb, de az anyainke, azok a nagyon boldog szereny hazassagok inkabb egy illuzio!

dikusz. 2022.03.18. 15:12:39

@London2009: "Jeggyurut hordanak a parok a jobb kezukon es kesz."
Negyven-ötven évvel ezelőtt a jegygyűrűt kísérőgyűrűnek hívták.
A karikagyűrűvel egy időben kapták a menyasszonyok.

P.Elliot 2022.03.18. 15:22:42

@London2009:
Hat azt azert nem mondanam hogy a regi korosztalynak a boldogsag csak illuzio volt. Vesezzem csak ki a rokonaim kozul nehanyat akik magan eletet jol ismertem.

Szuleim imadtak egymast, szo szerint, nem sok olyan jo es turelmes hazassagot lattam mint ahogy ok eltek, a minta maris elottem volt hogy ennel lejjeb nem szabad adni, nem is adtam.

A volegenyemet eskuvo elott figyelmeztettem hogy olyan leszek hozza amilyen te enhozzam, ha nem akkor szetvalnak az utjaink es pontosan tudta hogy amit mondok azt tartom, tehat ugy akarjon velem hazassagot kotni.

Nem is volt baj, semmilyen teren kiveve a ferjemben benne elt egy kis vele szuletett rendetlenseg amit mindig helyre kellett billentenem..
Az anyjanak kellett volna megtanitani erre, ehelyett ramsozta, hehehe...

Anyai nagyszuleimnel nagyanyam volt az ur a hazban, a nagypapa kussolt, kis beteges emberke volt egyebkent, nagyon szelid mindenkivel, csupa jo emlekeim vannak rola, a hazassag nem volt rossz egyebkent. A nagymama kizarolag ozvegysege utan lengett ki neha amit a csalad nagyon elitelt, en nem mert miert ne tehette volna!

Apai nagyszuleimet mar nem ismerhettem de apam azt mondta hogy nagyon jo emberek voltak es nagyon szerettek egymast.

Volt egy-ket mellekrokon ahol szinten jo hazassag volt, volt nehany ahol nem, volt ahol kifele jonak mutattak, belul meg oltek egymast.
Szerintem regen sem volt 50%-al tobb rossz hazassag.
Akkor persze a nok sokat dolgoztak foleg falun de a ferjuk is egesz nap szantott vetett, allatokkal foglalkozott es a nehez elet miatt hamar elkophatott a kimutatott szeretet meg akkor is ha valoban meg mindig megvolt csak hat a korulmenyek befagyasztottak ugyebar..

Ma is szerintem 50% a jo hazassag csak. Hamarabb el lehet valni a kozvelemeny senkit sem erdekel tobbe.

P.Elliot 2022.03.18. 15:25:34

@London2009: Nekem volt eljegyzesi gyurum 70-ben, egy kovesgyuru es a karikagyuru. Az eljegyzesi partin mindkettot ugy emlekszem hogy a bal kezem ujjara huzta a volegyeny es eskuvo utan a karikagyuru a jobbkezre koltozott.

Kicsit meg vagyok am zavarodva, az eljegyzesi gyuru az a kovesgyuru?

P.Elliot 2022.03.18. 15:29:00

@élhetetlen: Nagyon sok orszagnak van olajban sult tesztaja csak nem eppen langosnak hivjak.

Aztan persze mindenki azt rak ra amit akar, en csak natur szeretem.
Tegnap este akartam sutni de elment az idop massal, most viszont mar ott a teszta a keleszto talban.

P.Elliot 2022.03.18. 15:34:16

@gabors: Mondasz valamit!

Minden idiota otletre van vevo lealabbis vidaman mennek el a vendegek hogy megcsodaljak masok hulyesegeit.

Ha gyomlalni kell mert a jegyespar valami olyan szekta vagy csak a fejukben elo felfogas szerint el es csak akkor lesznek boldogok ha a vengedsereg rendberakja a parcellat mialatt zene serkenti oket vagy dobszo, esetleg versel valaki van enekel, akkor gyomlalni fognak, rengeteg fotot keszitenek es mig elnek emlekezni fognak ra nagy nevetve hogy milyen eskuvon voltak, sok olyan is lesz benne aki meg netan utanozni is fogja vagy uj agyremet talal ki......

Manapsag ugyis a kulonleges eskuvok divatjat eljuk, mindenki kitalal valami extrat.

SzZoole 2022.03.18. 15:35:31

@London2009: “Magyarorszagon nincs hagyomanya az eljegyzesi gyurunek. Jeggyurut hordanak a parok a jobb kezukon es kesz. Mostanaban kezdett Mo-ra is begyuruzni szo szerint, az eljegyzesi gyuru kultusza.”

Ezzel a megállapításoddal nem értek egyet. Lehet, hogy csak hely függő, de a Nyírségben van/volt hagyománya a tradicionális lánykérésnek/eljegyzésnek.

Mint már korábban írtam nekem kettő házasságom volt. Az egyik 1993-ban a másik 1996-ban.

Mindkétszer volt eljegyzés/lánykérés, ami úgy nézett ki, hogy a két család összeült egy vacsorára a lányos háznál és az édesapám megkérte a lány kezét számomra a szülőktől.

Ahogy @dikusz.: írta az újdonsült menyasszony egy karikagyűrűt és egy kísérő/eljegyzési gyűrűt kapott, míg a vőlegény szintén egy karikagyűrűt és egy pecsétgyűrűt kapott, amit a mai napig mindketten viselnünk.

SzZoole 2022.03.18. 15:40:37

@P.Elliot: jól emlékszel, eljegyzéskor a karikagyűrűt a bal gyűrűsujjra húzták, aztán az esküvőkor a házasságkötő teremben a jobb gyűrűsujjra húzták fel a párok, felénk legalább is.

dikusz. 2022.03.18. 15:58:51

@SzZoole: Most újat mondtál, errefelé csak a menyasszony kapott kísérőgyűrűt, a vőlegény nem.

A vacsora (nálunk uzsonna) ugyanígy zajlott, de úgy emlékszem, hogy a gyűrűt nem ott kaptam meg.

A férjemnek is volt előttem egy házassága, de ott aligha volt díszes lánykérés...

dikusz. 2022.03.18. 16:00:12

@SzZoole: Angliában viszont fordítva, vagy tévedek? Eljegyzéskor jobb kéz, esküvő után bal.

SzZoole 2022.03.18. 16:10:23

@dikusz.: nem tudom itt hogy van, kérdezd Londonykát, neki volt itt esküvője :-)

A lányom kanija ( fehér angol srác) megkérdezte, hogy Mo-on milyen tradíciója van a lánykérésnek, mire én kérdeztem tőle; hogy mennyi?

Szegény értetlenül nézett rám és visszakérdezett, hogy; mi mennyi?

Mondtam neki; hogy mennyit fizessek neked, hogy elvid innen :-))

Vicc volt

P.Elliot 2022.03.18. 16:28:28

@dikusz.: Erre en sem emlekszem hogy a volegyeny kapott volna pecsetgyurut, Pesten legalabbis nem volt szokasban.

London2009 2022.03.18. 16:43:51

@dikusz.: a jeggyuru a karikaguru szerintem es a kiserogyuru a magyar megfeleloje lehet az eljegyzesi gyurunek.

London2009 2022.03.18. 16:46:22

@P.Elliot: nem ez volt a mondanivalom lenyege. Csak azt tartom illuzionak azt gondolni, hogy regen milyen boldogok voltak a parok, a kis szereny eskuvovel. Holott a nok helyzete javult a korabbi generaciokehoz kepest.
Igen, a koves az eljegyzesi.

élhetetlen 2022.03.18. 16:50:53

@P.Elliot: Jó étvágyat hozzá! Egyébként igazad van, de a churros nem lángos, hiába sült olajban. És is szeretem natúr is, de nagyon szeretem tökfőzelék, paradicsomos káposzta, és spárgafőzelék mellé is. (Nem kell feltét a főzelékre, azt is pótolja).

London2009 2022.03.18. 16:51:53

@SzZoole: arra gondoltam, hogy ami itt felenk szokas meg ami omlik az amerikai filmekbol es celebvilagbol eljegyzesi gyuru "hagyomany" nem letezik.
Megkerdeztem az anyukamat, neki is volt ket gyuru meg apanak is volt pecset is ami halvanyan meg remlett is. Nem is hordtak semmit csak anyam a karikagyurujet. Az en generaciomnal mar a ferfiaknak nem volt semmi csak az eskuvo utan jeggyuru amit a jobb kezen a hordtak. A lanyoknak volt akinek volt kisero/eljegyzesi gyuruje, volt akinek nem es mar ez is inkabb az angolszasz tipusu volt.
Valtozik ez is mint minden divat.
Nem lehet, hogy a lanyod fizet a fiunak, hogy vegre valaki kiszabaditsa otthonrol? :D

dikusz. 2022.03.18. 16:57:09

@SzZoole: Sosem fogja megérteni a humorodat!:)))
A lányod mit szólt hozzá, hogy még fizetnél is érte, ha elviszi?

dikusz. 2022.03.18. 17:04:54

@London2009: "Nem lehet, hogy a lanyod fizet a fiunak, hogy vegre valaki kiszabaditsa otthonrol? :D

:))))) Hogy én erre nem gondoltam:)))

SzZoole 2022.03.18. 17:05:35

@London2009: nem hiszem, addig van jó világa, amíg velünk él :-)

Semmire semmi gondja, van főzve-mosva rá, nem fizet semmiért, mivel nem is kérünk tőle. A fizetését magára költi, illetve teszi félre, ez nagy segítség részünkről, mert azt te is tudod, hogy itt a gyerekek fizetnek a szülőknek az ott lakásért, nemde? :-)

SzZoole 2022.03.18. 17:07:24

@dikusz.: dehogy nem, érti nagyon jól :-)

A lányom csak röhögött, ugyanolyan szarkasztikus humora van mint nekem, ram ütött na :-))

élhetetlen 2022.03.18. 17:37:31

@SzZoole: Lánykérés, és egy spontán beszólás. A barátnőm fia 20 évesen összeköltözött a barátnőjével, laktak a családnál, mikor már dolgoztak bérelt lakásban is, és lett egy 40 nm-s lakás. 8 év együtt, sínen vannak, léphetnek. A srác vett egy nagy csokor virágot a leendő anyósának, elment és elkérte a párja kezét. Az anyós örült, az após hallgatott. A felesége, na, mondj már te is valamit! Az após: hát, már ideje volt (mármint a lánykérésnek).
Azóta a lakás már 80 nm egy 60 nm-es terasszal, és a három gyermek, 4 hónapos, 3 és 5 éves.

SzZoole 2022.03.18. 20:12:17

HA, miért törölted az utolsó kommentem, bár sejtem, hogy ki áll a hátterében…….

dikusz. 2022.03.18. 21:04:00

@SzZoole: Hú, de kár hogy nem olvastam, mielőtt törölve lett!

élhetetlen 2022.03.18. 21:05:12

@SzZoole: Na, azt hiszem, arra szeretnék válaszolni, amit töröltek, de az értesítő levél megvan. Most akkor ide.
Ez viszont nem vicc. Itt Budán egy társasházban nagyon jó viszonyban voltam egy családdal 16 évig. Napi kapcsolat, ha rétest sütöttem, ment hozzájuk egy rúd, ha sok lett a céklaleves, jöttek fel a lábassal, és röhögtünk az ajtóban, mikor úgy kezdték, hogy ez a Róbert bácsi konyhája (?), ők meg bevásároltak nekem is. Nekem is, nekik is Kenesén van nyaralójuk, nálam szokták letenni a bringákat, mert a strand mellett vagyok. Jöttek, leültek, és én akkor kaptam meg a lánykérési képeket, (ennek az esküvőnek az előzménye), Anglia északi részén egy sziklaszirten. Büszkén mutatom, a feleség nem látja a fiút (mert fekete). OK, kis képernyős telefonom van. Utána nem a gratulálunk jött, hanem a kérdés, és mit szólt a család. Mondtam, örülünk, boldog a lány (nem egy bűnöző kérte meg a kezét). És hol fognak élni, Afrikában, vagy Magyarországon? A srác Angliában született, ott is diplomázott, a húgomnak meg megvan az állandó letelepedésije. Csak azt nem kérdezte meg a feleség, hogy ezután csak banánt esznek-e. Ekkor már elszakadt a cérna nálam, és megkérdeztem, hogy komolyan gondolja-e hogy minden feketénél okosabb, csak, mert fehér a bőre. Azóta nem beszélnek velem. Nem a feleség sértődött meg, hanem a férj kapta fel a vizet, és még a 90+-os nagymama sem mer beszélni velem, nehogy a veje meglássa, pedig együtt csináltunk virágoskertet a ház előtt, és én tanítottam meg gobelint varrni is, amivel évekig elszórakozott. El nem tudtam volna képzelni ezt a fajgyűlöletet.

élhetetlen 2022.03.18. 22:04:43

@SzZoole: Én még megkaptam levélben a hozzászólást, és hogy Dikusz oldalát ne fúrja ki a kíváncsiság, beolvastam neki telefonon.

P.Elliot 2022.03.19. 02:09:23

@Csodabogár: Otodik talalkozas utan osszehazasodni csak ugy lehet ha mindket fel ugy erzi hogy kar lenne futni hagyni a masikat.

Pont ilyen szemelyt kepzelt el mindketto.
Nem tartom elkepzelhetetlennek, plane hogy neked sikerult.

A tul hosszu egyuttjaras, ezalatt eveket ertek sem jo dolog.
Velem akarod leelni az eletet vagy nem, ez nagyjabol egy ev alatt kiderul hogy igy gondoljak-e mindketten.

Attol meg nem kell rogton hazassagot kotni foleg ha akadalya van, meg tanul mindketto vagy ilyesmi de megiscsak jelezni kell hogy veled kepzelem el....

P.Elliot 2022.03.19. 02:23:09

@élhetetlen: Na, ez egy mocsok dolog a fajgyulolet!

Igen, sok "feher" van aki aluliskolazott, primitiv de azt kepzeli hogy o tobb mert feher a bore!
Aztan van iskolazott is aki plane ugy kepzeli hogy o valaki!
Semmi baj nincs azzal hogy valaki borszine vagy nemzetisege mas, a szemely szamit!

Nalunk szoba se johetett volna hogy ne ugy fogadjunk egy feketet mint akarki mast, / vanak fekete baratnom is, ketto/, ezt mondtuk a tini lanyunknak is hogy egyetlen kikotesunk hogy normalis alak legyen az udvarlo.
Feher ferje lett de lehetett volna fekete is, semmi kifogasunk nem lett volna.
Sot!
Erdekes lett volna, nekunk a ferjemmel legalabbis.
Kornyezetunkben sok a vegyes hazassag, csak az utcankban van harom is , fekete no, feher ferje, New Yorkiak, biznisz emberek, Masik, szinten a no fekete, a ferje feher, van egy csodaszep egyetemista lanyuk, a harmadik feher no fekete ferfi, ket gyerek
az egeszsegugyben dolgoznak, a no orvos a ferfi nem az de o is ott dolgozik valamit.

Itt ahol lakok igazan nem erdekel senkit a borszin, 2022-ot irunk.

P.Elliot 2022.03.19. 02:32:14

@SzZoole:
Neked a humort kedvelonek irom.
Vejem aki egy laborban dolgozik, / fonok/.

Ezt meselte tegnap.

Tudni kell hogy egy nagyon humoros vicces alak tud lenni, egy szuletett komedias csak nem szeret eloadni idegeneknek.
Azt meselte hogy a mult heten felhivta a mittudomenmilyen irodat ami hozzajuk tartozik es 25 percet varattak ...
Mikor vegre sikerult beszelni az elfoglalt emberrel az azt kerdezte hogy nagyon megvarattak-e, belesuvitett a telefonba az udvarias nem dehogy helyett hogy bizony megvarattak , 25 percet vart es meg csak egy szendvicset es kolat se adtak, hehehe.........Telefonon at nem is lehet adni, nagyon humorosan jott ki ahogy elo tudta adni, a vonal vegen mentegetoztek hogy sajnos ok is nagyon elfoglaltak.

Ennyibe maradtak.
Azt meseli hogy ma amikor a benti postaladajat megnezte egy level volt a felhivott cegtol, felbontotta es kihullott belole egy szendvics- kola es csipsz utalvany.....

Gondolom a ceg mulatott a szedvicsen es ugy dontottek hogy visszaadjak a trefat es megkinaljak a szendviccsel...
Azt mondta hogy az egesz iroda fuldoklott a nevetestol, meg az o fonoke is....

Congeria 2022.03.19. 03:46:38

@élhetetlen:
Amit leírtál, hogy mit kérdezett a szomszéd feleség, az szerintem nem rasszizmus, vagy fajgyűlölet, hanem tudatlanság. Magyarországon még szokatlan a "vegyes" házasság, felvilágosíthattad volna őket az elején a helyzetről, normális stylusban, nem begurulva.

Negyven éve "multicultural" országban élek, ahol /majdnem/mindenki bevándorlott , nem bűn megkérdezni még az accent mentes emberektől is, hogy "mi a családi háttere" vagy "ethnic background" ? A bőrszíntől függetlenül.

Arthamyr 2022.03.19. 07:05:11

@P.Elliot: "A tul hosszu egyuttjaras, ezalatt eveket ertek sem jo dolog." - Nem tudom, mit értesz "együttjárás" alatt, meg "jó" alatt, de elég sok ismerősöm (és én magam is), a közelebbi baráti körömben pedig a többség évekig együtt élt a házastársával a házasság előtt. Ez egyrészt ma természetes dolog, másrészt ha nem is "jó" (mondjuk szerintem igen, pl. mert ahogy kedves barátom mondta, a házasság egy commit, amit csak gányolással lehet kijavítani :)), rossznak semmiképpen sem rossz. Szerencsére elmúltak már azok az idők, amikor a házasság mindenhez kellett, most már elég kevés előnyt jelent a házasság. Olyanokat is ismerek, akik nem is házasodtak meg, pedig 10+ éve együtt élnek és gyerekeik is vannak.

Csodabogár 2022.03.19. 10:47:41

@London2009: Igaz, nem Pesten jegyezkedtem el, hanem Zürichben, de úgy tűnik, hogy 50 éve ott se volt szokás.
No és ne általánosítsunk. Én pl. 37 évesen mentem férjhez és tényleg szerény boldogságban éltem. Természetesen dolgoztam, mert az volt az elvem, hogy akihez hozzá megyek, annak legyen annyi pénze (keresete), hogy magát eltartsa, mert én magamról mindig fogok gondoskodni. Így is lett. A takarítást a mindenkori takarítónő csinálta. Ez nem volt luxus. Mindketten dolgoztunk és a szabad hétvégéket nem házimunkával kívántuk tölteni.
Köztudottan öreg vagyok és meglehetősen konzervativ. Nem vágytam egy háztartást vezető férjre. Direkt zavart volna ha beleszól az én dolgomba.
Semmi esetre se gondolom, hogy én olyan nagyon kivételes vagyok és csak remélem, hogy sokan mások is élnek szerény boldogságban. Az én baráti körömben, csak ezt láttam, amíg éltek.

Csodabogár 2022.03.19. 10:53:01

@dikusz.: Nálam a leendő férjem felhívta a szüleimet telefonon és elmondta azt, amit a mostoha apja elmondott neki, hogy hogyan illik ezt csinálni.
A szüleim is igen szerény körülmények közt esküdtek. Anyámnak és apámnak is csak egy sima karikagyűrűje volt. Apám még azt se hordta soha. Azt hiszem kétszer volt az ujján, az eljegyzéskor és az esküvőn. Aztán soha többé.

Csodabogár 2022.03.19. 10:58:36

@élhetetlen: Sajnos az ország nagy része ilyen. Állami propaganda is ezt a nézetet szolgája, na meg sorolhatnám még.:-((((

Csodabogár 2022.03.19. 11:04:30

@Congeria: Itt Europában, már nem illik megkérdezni. Német tv egyik adásában mondta egy sötétbőrü leányzó, aki ráadásul doktorált kémikus volt, hogy neki olyan meggálázó, ha ilyet kérdeznek. Ő Németországban született, az apja ghánai és ez látszik.
Azóta figyelek, pedig bennem van az ösztön, hogy megkérdezzem az embereket, hogy mégis honnan jöttek, mik a gyökereik stb.

Arthamyr 2022.03.19. 11:22:51

@Csodabogár: Ott Európában (hol? Németországban?) lehet, hogy nem illik, bár szerintem ott is embere válogatja. Itt Európában (Magyarországon, legalábbis azokon a részein, ahol én éltem), de máshol is Európában, ahol gyakrabban jártam (pl. Írországban, Angliában) ez teljesen természetes volt, főleg "multikulti" helyen, ahol mindenféle náció és etnikum megtalálható nagy számban. Egész egyszerűen a másik megismerésének természetes része, hogy a származását is megismerjük, sőt, bizonyos esetekben, pl. szorosabb ismeretség/barátság nem ritka a másik származási helyének meglátogatása sem (a vegyes házasságoknál meg főleg, szerintem ott eléggé alap, kivéve ha az illető valamiért teljesen szakított a múltjával): mi is nagyon szívesen vendégül látunk másokat, és a barátaink is minket.
Nem mondom, hogy ezzel indul minden beszélgetés idegenek közt, de az első közös szabadidős tevékénység után simán előkerül, pl. a céges bulin, közös ebéden.

Congeria 2022.03.19. 12:04:40

@Arthamyr:

Éveket töltöttem Afrikában, Közép-Amerikában, most Canadaban, mindenütt ez volt a bevett szokás, a helyi elvárásokhoz alkalmazkodva, amit leírsz. Én is nagyon büszkén beszéltem hazámról, az ételekről, szokásokról. Sok barátság kezdődött így.

élhetetlen 2022.03.19. 15:30:57

@Congeria: Ez nem tudatlanság. A férj villamosmérnök, a feleség egy közétkeztetési intézmény helyetteses vezetője volt, tehát nem tanulatlanok. És nem egy zsákfaluban, ahol nem láttak még feketét, csak a TV-ben, hanem Budapesten. És hatvan éven túl már mindenki megtanulhatta, hogy eljegyzéskor, esküvőn, gyerek születésekor azt illik mondani, hogy gratulálok, nem azt kérdezni, hogy mit szólt a család.

Csodabogár 2022.03.19. 16:50:39

@Arthamyr: Igazad van, de a német közszolgálati tv-ben már nem egy ott született, de etnikai gyökerekkel láthatóan rendelkező ember kifakadt, hogy milyen sértő a kérdés számukra. Azóta megtartóztatom magam, bár kíváncsi természetü vagyok. Hosszab beszélgetés alatt ugyis rendszerint előjön a dolog.
Másrészt én i s sértődhettem volna eleget Svájcban, mert ha kinyitottam a szám, hallották, hogy nem vagyok igazán odavalósi és jött is a kérdés.:-)

Arthamyr 2022.03.19. 17:10:35

@Csodabogár: Tovább megyek annál, amit fent írtam... A magyar emberektől is meg szokták kérdezni ezeket a dolgokat, ahogy Írországban is (akár már egy állásinterjún is), még azoktól is, akik "tipikus írek", még akkor is, ha a nyelvhasználatukból már jó eséllyel megállapítható, hogy az ország mely részéről jöttek.

Biztos van, aki érzékenyebb ezekre, meg ugye lehet kérdezősködni különböző mértékű udvariassággal. És ha valaki ezt annyira sértőnek találja még udvariasan csomagolva is, hogy képtelen rajta túllépni, azzal nem biztos, hogy megéri kapcsolatot építeni, ki tudja, mi máson sértődik még meg. Mi a következő, ha a munkahelyen szóváteszik, hogy nem végezte jól a munkáját, megsértődik? Vagy még jobb, ha nem teszik szóvá, hogy jól végezte, akkor azon? :)

Golf2 2022.03.19. 20:49:02

@élhetetlen: El nem tudtam volna képzelni ezt a fajgyűlöletet...ami az volt hogy megkérdezte hol fognak élni Afrikában vagy máshol... az ilyen hisztériakeltők miatt tartunk ott ahol.Ti adjátok alájuk a lovat!

élhetetlen 2022.03.19. 21:42:44

@Golf2: Rossz kérdésre összpontosítottál. Az volt az alapvető, hogy nem azt mondták, amit ilyenkor minden normális ember mond, hogy gratulálok, hanem azt kérdezték, hogy mit szólt a család. Ha ez neked nem mond semmit, akkor nem is érdemes magyaráznom. (Az, hogy nem látja a fiút, mert fekete, és tudták, hogy a húgom több mint 10 éve Angliában él, miért menne Afrikába, pláne miért jönne Magyarországra, az mát csak adalék). Hisztikeltés. A nyáron itthon voltak, kenesei strand. Az unokahúgom és az anyja hazamentek szárazra cserélni a fürdőruhát. Ez kb. tíz perc. Mire visszaértek, négy férfi állta körül a napozó srácot, és hallották a szöveget is, mit keres itt, nyissa ki a strandtáskát, hogy mi van benne, stb., a srácnak meg fogalma nem volt hogy kik ezek, és mit akarnak. Ennyit a hisztériáról, és, hogy mi adtuk alájuk a lovat.

Arthamyr 2022.03.20. 07:20:00

@élhetetlen: Ez a kérdés nem kellene, hogy meglepetésként érjen Magyarországon (itt azért nem sűrűn házasodnak színesbőrű emberekkel, és a "píárjuk" sem a legjobb), nem beszélve arról, hogy nem szükségszerű belelátni a rasszizmust (nem is indokolatlan), ezt simán meg lehet kérdezni két magyar házasodása esetén, akár negatív él nélkül is.
Amit a felháborodás helyett szépen megválaszolhattál volna azzal, hogy semmi különöset, szeretik egymást, boldogak, a család meg örült ennek (vagy ha nem így van, akkor azzal). És akkor nem kukáztál volna ki egy régi jószomszédi viszonyt. Persze ha ez igazából púp volt a hátadon, nem pedig barátság, és jobb is így, akkor probléma egy szál se, minden jó, ha jó a vége. :)

élhetetlen 2022.03.21. 19:52:12

@Arthamyr: Én még sok mindenen meglepődök. Elég rendesen cukkolták az országot a migránsok ellen, miközben a vezetés pénzért beengedett nemzetközi körözés alatt álló személyeket is. (Pharaon Orbán szomszédja lehetett). És megleptek az olyan hírek, hogy valami banya leüvöltött a villamosról egy 13 éves félvér kislányt, hogy menjen haza, az országába. Vagy rendőrt hívtak egy nőre, aki, mikor kijött a fodrásztól, és szemerkélt az eső, a fejére húzta a sálat. Biztosan „migráncs”.Vagy, mikor egy nyanya leköpte a nálunk forgató stáb egyik tagját a Hősök terén, mert fekete volt.
Most lehet, hogy úgy nézek ki, mint aki magyarázkodik, de amit írok, leírtam már, csak elég sok a komment, nem emlékezhetsz mindenre. A nem látja a feleség a fiút, azt még elütöttem azzal, hogy kicsi a mobilom képernyője. A mit szólt a család kérdésre az válaszoltam, hogy örülünk, mert boldog a lány. „ezt simán meg lehet kérdezni két magyar házasodása esetén, akár negatív él nélkül is.”. Ebben nem értünk egyet. Szélsőséges eset, kitagadják a gyereket a párválasztása miatt, de akkor nem mutogatják büszkén a lánykérési fotókat. Nem, ilyen kérdést gratuláció helyett nem lehet feltenni. Nekem ez olyan, mintha egy temetésen nem azt mondanád a hozzátartozóknak, hogy részvétem, hanem azt kérdeznéd, hogy örülnek-e az örökségnek.
De ezen is túljutottam, a hol fognak lakni, Afrikában, vagy …, verte ki a biztosítékot. Mert ott a helye? Ekkor kérdeztem meg, hogy biztos, hogy minden feketénél okosabb, csak mert fehér? Sokan jönnek Afrikából Európába, Angliába, de miért költözne valaki Angliából Afrikába? Azt tudták, hogy a húgom több. mint 10 éve Angliában él, ott diplomázott a mester szakot is ott végezte, megvan az állandó letelepedésije, akár az ő jogán is maradhatnának, amit nem tudtak, hogy a férj már ott is született, ott diplomázott
Ebbe a beszélgetésbe nehéz belemagyarázni bármilyen jó szándékot részükről. Nem én kukáztam ki a kapcsolatot, ők nem állnak szóba velem azóta, még a 90+-os nagymamát is letiltották, pedig vele is sok közös projektünk volt. Sajnálom a kapcsolatot, mert a hétköznapi érintkezésben nem volt gond, ott nem került szóba faji kérdés, de nem fogok ezek után kezdeményezni semmit, ők bántották meg a családomat.

Arthamyr 2022.03.23. 06:54:51

@élhetetlen: "És megleptek az olyan hírek, hogy valami banya leüvöltött a villamosról egy 13 éves félvér kislányt, hogy menjen haza, az országába. Vagy rendőrt hívtak egy nőre, aki, mikor kijött a fodrásztól, és szemerkélt az eső, a fejére húzta a sálat. Biztosan „migráncs”.Vagy, mikor egy nyanya leköpte a nálunk forgató stáb egyik tagját a Hősök terén, mert fekete volt."
Na látod, én ezen nem lepődök meg. Itt tartottunk, itt tartunk, és egy darabig még itt is fogunk tartani. Hát még akkor, ha "elég rendesen cukkolják az országot a migránsok ellen".

"Ekkor kérdeztem meg, hogy biztos, hogy minden feketénél okosabb, csak mert fehér?" - És erre mit mondott?

élhetetlen 2022.03.24. 01:18:13

@Arthamyr: „És erre mit mondott?” Semmit. Mondhatta volna, hogy dehogy, egy fekete is lehet értelmes, de nem mondta. A férje szólalt meg, hogy na, mi akkor megyünk. És azóta nem érintkeznek velem.

Congeria 2022.03.24. 03:50:55

@élhetetlen:
Afrikában töltött éveim alatt sok diplomással érintkeztem, ezek mind Európában jártak egyetemre (Anglia, Franciaország, Németország , Magyarország) és mind fehér feleséggel tértek vissza. Nem volt könnyű beleszokniuk az ottani életbe, a helyi szokásokba, de becsülettel kiállták a nehézségeket.
Az egyik ottani férj olyan tökéletesen megtanult magyarul, accentus nélkül beszélt, senki külföldit nem hallottam ilyen tisztán beszélni. Általában jó nyelvérzékük volt, több helyi nyelvet, angolt, esetleg franciát is beszélték.

élhetetlen 2022.03.24. 16:28:13

@Congeria: Itt azért más a helyzet, mert a srác szülei is Manchesterben élnek, a két testvére is, ő is már ott született, nem lenne hova visszamenni. Magyarul szerintem nem fog megtanulni, nincs indíttatása. A szüleitől 10 percre vettek házat, ott vannak otthon.

Congeria 2022.03.24. 17:15:40

@élhetetlen:
Úgy látszik nem ment át (a te kedvenc kifejezéseddel) a mondanivalóm. Hogy jobban érthető legyen, az okos afrikaiakról irtam.

nyuszigonosz 2022.03.24. 17:25:50

@Congeria: Na most itt tényleg bele szólok: ahogy te az "okos afriakiakról" írsz.

Hát tudod mit? Ez így leírva egy ugyanolyan rassziszta megkülönböztetés, mint sok más esetleg jól gondolt de egy megkülönböztetö szürön keresztül gondolt/látott dolog - töled, aki saját állításod szerint mindenhol is éltél: Afrikában is, Dél Amerikában is mindenhol is.

Ez a fiatalember NEM afrikai. Angol. Angliában született, nött fel és él.

Ha te nem fehér börü embert látsz, az akkor szerinted afrikai?
Merthogy nem, és aki annyi mindenhol élt mint te, annak ilyet tudnia kéne!

Jössz itt az "okos afrikai" szöveggel. Hát, no.

élhetetlen 2022.03.24. 17:27:57

Értem, köszönöm, és bocs. (Ez ügyben már tényleg mindenhol tüskét látok).

élhetetlen 2022.03.24. 17:30:45

@Congeria: Értem, köszönöm, és bocs. (Ez ügyben már tényleg mindenhol tüskét látok). Az előbb lemaradt a címzés.

Congeria 2022.03.25. 03:59:24

@nyuszigonosz:

Figyelmedbe ajánlom a földrajz könyveket, tanulmányozd mi a különbség Közép Amerika és Dél Amerika között.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása