Már több mint másfél évtizede, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, így tulajdonképpen már felnőtt egy generáció, aki gyerekként került ki külföldre és ma már akár a húszas éveiben jár. Vajon hogyan tekintenek ők magukra? Miként használják a nyelvet? Ennek járt utána egy határátkelő, Olaszországban és Angliában élő testvérpár, Luca és Márti.

„A Mamák Külföldön Podcast legújabb epizódjában egy testvérpár a vendégünk. Eszter és Tomi története azért érdekes, mert ők gyerekkorukban költöztek ki Angliába és arról mesélnek, milyen magyarként külföldön felnőni.

Valamint arról, hogyan történik egy többnyelvű családban a magyar nyelv és kultúra továbbadása. Két összetartó testvér, példaértékű szülők, és egy szerető család életébe fogtok bepillantást kapni. 

Luca: Mielőtt belemennénk az élettörténetetekbe, ti minek tekintitek magatokat, inkább magyarnak, inkább angolnak, vagy ez nem is fontos? 

Eszter: Számunkra ez nem kérdés, nekünk annyira természetes, hogy mi magyarok vagyunk. Akárki megkérdezi, a válasz rögtön az, hogy magyar, minden hezitálás nélkül. 

Ugyanakkor érdekes, hogy mi itt, Angliában érezzük inkább otthon magunkat, az angol nyelvvel, az angol környezetben érezzük magunkat kényelemben. És amikor hazamegyünk, akkor eltart egy jó pár napig visszaszokni a nyelvhez, a körülményekhez, tehát ez fura és viszonylag ezt korán már így éreztük. Tomi, te mit fűznél hozzá? 

Tomi: Igen, egyértelműen magyar a gondolkodásunk, az identitásunk. Kicsit valahol a semmi földjén, mert nekünk a megalapozó évek Magyarországon történtek, de már az életünk háromnegyed részét itt töltöttük. 

Szóval mi otthon magyarul beszélünk, meg nekünk nagyon fontos a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar identitás. De ugyanakkor itt ismerjük a dzsungel törvényeit, itt tudunk mindent sokkal könnyebben elintézni, szóval ez egy érdekes kérdés, de egyértelműen magyarnak érezzük magunkat. 

Márti: Ezzel kapcsolatban behoznék egy saját tapasztalatot. Amikor megszólalok olaszul itt Olaszországban, és egy idegen hallja, ahogy olaszul beszélek, akkor néha megkérdezik, hogy nem vagy olasz ugye? Az első pár évben abszolút az volt a válaszom, hogy nem, nem, mert magyar vagyok. De az utóbbi pár évben meg néha azt mondom, hogy de, merthogy olasz is. Veletek nem fordul elő, hogy amikor valaki megkérdezi, hogy angolok vagytok, akkor igennel feleltek? Nekem ez furcsa, mert azok is vagytok, nem? 

Eszter: Azok is vagyunk, és mivel mi kicsik voltunk - Tomi majdnem 8 volt, én meg 11 és fél éves, amikor kijöttünk - még szinte akcentus nélkül meg tudtuk tanulni a nyelvet. Sokan el is csodálkoznak, akikkel beszélünk angolul, hogy mi nem echte angolok vagyunk, hiszen ez a kiejtésünkön nem érződik. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy magyarok vagyunk, viszont nagyon régóta itt élünk. Tehát én mindig így magyarázom. 

Luca: Na de akkor kicsit foglaljuk is össze, hogyan is kerültetek ki. Elmondásotok alapján, anyukátok volt inkább világjáró, az ő munkája révén sikerült az egész családnak kijutnia és ő volt az, aki jobban be tudott illeszkedni. Anyukátok maga is külföldön élt pár évet fiatalon, 56-ban menekültként Ausztráliában élte tinédzser éveit a szüleivel, majd az apja (nektek nagyapátok) munkája miatt mégis hazaköltöztek. De azalatt a pár év alatt ő megtanult anyanyelvi szinten angolul és megszerezte azt a tudást, azt az érzést, hogy máshogy is lehet élni, mint ami Magyarországon van. Tudom, hogy édesanyátok 2017-ben elhunyt, de nekem úgy tűnt az elmondásotok alapján, hogy anyukátok példaképként maradt meg nektek. Felnéztetek rá mindig is? 

Tomi: Ez egy kényes téma számunkra, de igen, az édesanyánk példakép a számunkra, és még mindig nehéz elhinni, hogy már nincs velünk. Édesanyánk is, és édesapánk is mindketten abszolút példaképek, mert csodálatos családot alakítottak, kiegészítették egymást, és nekünk gyönyörű gyerekkorunk volt. Most, hogy már mi is szülők vagyunk, és belekóstoltunk ebbe a szülői felelősségbe, most kezdjük egyre jobban értékelni, meg felfogni, hogy mit is tettek a szüleink. 

Eszter: Igen, az édesanyánk egy bálvány a szemünkben, egy igazi vezér. Ő nagyon irányította a családot, és ez úgy hiányzik, nehéz egy anyátlan anyának lenni. 

A beszélgetés folytatását az alábbi videón tudjátok meghallgatni. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

(Fotó: pixabay.com)