oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. szeptember 28. 06:30,  Kutyavilág Nagy-Britanniában 82 komment

2021. szeptember 28. 06:30 Határátkelő

Kutyavilág Nagy-Britanniában

Mindig lenyűgözött az agarak kecsessége, de még ha fel is merült volna egy kutya örökbefogadása, az agár biztosan nem lett volna az első választás között. Aztán érkezett Muscari posztja (a képekkel együtt - külön hálás köszönet!) és most már nem biztos, hogy ugyanígy vélekednénk… és ti?

cim_352.jpg

„A múltkori kutyás poszt kapcsán jutott eszembe, hogy én is írhatnék bővebben az én kutyámról és a sorstársairól, az angol versenykutyákról.

Egy versenyagaram van, akit 3 éve fogadtam örökbe. A dolog úgy indult, hogy évek óta vágytam már egy kutyára, otthon Magyarországon szinte mindig volt kutyánk. Hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy örökbe fogunk egyet fogadni.

Elkezdtem a környéken menhelyeket keresni a Google térkép segítségével, így bukkantam rá a Retired Greyhound Trust egyik közeli kenneljére. Majd kiugrottam a bőrömből. Mindig is nagyon szerettem az agarakat, a csodálatos, királyi tartásukat, kecses eleganciájukat, így alig vártam, hogy láthassam őket.

Hamarosan beültem az autóba a gyerekemmel és a kennel felé vettük az irányt. Húsz agár volt a telepen, az egyik szebb, mint a másik. A tulajdonos örömmel fogadott minket és készségesen elmagyarázta, hogy a nyugdíjas kutyák mind a versenyzéstől vonultak vissza, és itt náluk várják, hogy valaki örökbe fogadja őket és elfoglalják jól megérdemelt helyüket egy család kanapéján.

Majd megkérdezte, hogy szeretnénk-e egy párat megsétáltatni. Természetesen igent mondtam, aztán ahogy az első, Tess nevezetű jószág megnyalta az arcomat, már tudtam, hogy elvesztem.

2_239.jpg

Beletelt még egy pár hónapba, mire minden a helyére került és mi is készen álltunk. Végül egy októberi napon hazavittük Tashát, aki azóta a család oszlopos tagja lett.

Ragaszkodó, gyengéd természet

A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem kell nekik sok mozgás, napi kétszer fél óra sétával beérik, ezen kívül a nap 24 órájából 26-ot alszanak (nem elírás).

Futni szeretnek ugyan, de csak rövid ideig, sprinterek, nem hosszútávfutók. Azt tudtátok, hogy a gepárd után az agár a második leggyorsabb állat a világon? Ezen kívül borzasztóan ragaszkodó, gyengéd természetük van, az agár nem egy házőrző típus, maximum halálra tud nyalni valakit.

Rendkívül laid back, már-már azt mondanám, hogy lusta jószágok. Tipikus agár dolog, hogy amikor nagyon elégedettek, akkor remeg a szájuk, a fogsoruk szokott csattogni, nagyon mókás. Imádják a hátukra fordulva szétvetni a lábukat, ezt hívjuk roach-nak, amit szintén csak akkor adnak elő, ha jól érzik magukat.

1_283.jpg

Hogy zajlik az örökbefogadás?

Miután az ember kiválasztotta a kutyát (vagy inkább fordítva), egy felelős személy eljön családlátogatásra. Kikérdeznek alaposan, hogy mennyit dolgozunk, van-e kisgyerek vagy másik háziállat, megnézik, hogy milyen a kert, főleg a kerítés.

Ha minden rendben, akkor pár napon belül el lehet hozni a szerencsés ebet, csak 100 font adományt kell kicsengetni. Oltva, féregtelenítve, chippel ellátva, frissen bolhátlanítva, ivartalanítva adják oda, sőt két hét biztosítást is kaptunk, valamint pórázt, nyakörvet és szájkosarat.

A biztosítás az állatorvosi költségek miatt gyakorlatilag elengedhetetlen. Sokan mondják, hogy Angliában nehezebb egy kutyát örökbe fogadni, mint egy gyereket, amiben annyi az igazság, hogy elég könnyen mondanak nemet.

Amit megtanulnak – és amit nem…

Némi szocializációt igényelnek ezek a kutyák, van, amit nagyon gyorsan megtanulnak, például a szobatisztaság, van, amit soha. Ez utóbbiak közé tartozik az is, hogy nem veszünk el ételt a konyhapultról vagy az asztalról.

Ez nem is csoda, életük első pár évét egy kennelbe zárva töltik, ahol minden étel, amit látnak, az az övék. Saját káromon tanultam meg, ne hagyjak semmit elől, egyszer fél kiló füstölt tőkehalat evett meg, egyszer pedig kb. 10 rántott csirkecombot, szerencsére az utóbbiban nem volt csont.

Sajnos a legtöbbet csak zárt udvaron vagy parkban lehet elengedni, mert sokuk nem tanulja meg egyáltalán a behívást. Bizonyos egyedek viszont még a macskákkal is jól kijönnek, annak ellenére, hogy a legtöbbjük minden kicsi szőrös állatban a prédát látja.

3_212.jpg

Ezek a szerencsések „cat workable” címkével ellátva keresnek gazdát. Többször előfordul náluk szeparációs szorongás, ennek kezeléséhez azonban kaphatunk segítséget.

Ezek a szerintem azonban eltörpülnek amellett, hogy mennyi szeretetet képesek adni, mennyire ragaszkodóak.

Két dolog biztosan beléjük van kódolva. Az egyik, hogy a kanapén a legjobb aludni. A másik pedig egy beépített hűtőajtónyitás-érzékelő. A ház legtávolabbi részén szundikálva is azonnal tudja, hogy mikor nyílik ki a hűtő.

Az agárversenyek

Egy kicsit írnék a versenyek hátteréről. Az angolszász országokban nagy hagyománya van az agárversenyeknek, a fogadóirodáknál komoly tétel. Jelenleg 19 versenypályán kergetik a kutyák a műnyulat Nagy-Britanniában.

Általában van egy tulajdonos és van az edző, a tulajdonosnak ez csak befektetés. Van edző, aki jól bánik a kutyákkal, de szegények így is a nap nagy részét a kennelbe zárva töltik, rendkívül ingerszegény környezetben.

Évente 25 ezer agarat regisztrálnak versenyzésre, ezek jó része Írországban születik. Aztán évente kb. 10 ezer kutya eltűnik a rendszerből. Minden harmadik kutya megsérül versenyzés közben.

Tasha valószínűleg szintén megsérült, bár erről nem találtam adatot. Az eredeti, versenyzős neve alapján visszakerestem, hogy hány versenyen vett részt, erre van egy adatbázis, ahol a világ összes versenyagara megtalálható. Összesen hat versenyen vett részt ebből kettőt megnyert, az utolsót viszont nem fejezte be, ebből gondolom, hogy megsérülhetett.

4_166.jpg

Az elmúlt években történt némi előrelépés. Minden versenyagár-tulajdonos kötelezően fizet a „nyugdíjalapba”, így többet lehet később közülük örökbe adni, ezzel foglalkozik tulajdonképpen a Retired Greyhound Trust és más hasonló non profit szervezetek. Már szigorúbban ellenőrzik a versenyeket és a kutyák felkészítését. Elméletileg.

Olyat is olvastam, hogy sok kutyát adnak el Kínába, nem kell hozzá sok fantázia, hogy kitaláljuk, vajon ott mi történik velük. Több esetben előfordul dopping is a versenyeken, nagyon sok a törés, ütközés következtében.

Amerikában több államban betiltották már a versenyeket, itt is egyre több ellenzője van. Ahogy nőnek az állatjóléti követelmények, úgy lassan, nagyon lassan változnak a tartás körülményei is.

Aki szeretne még többet megtudni, annak itt és itt van egy kis olvasnivaló.

Már tudom, hogy innentől kezdve életem végéig mindig lesz majd egy agaram. Van, aki hármat, négyet is örökbe fogad, én maradok az egynél, de ha majd Tasha nem lesz már, akkor kihozok egy másikat.

Azt mondják, hogy ha örökbe fogadsz egy kutyát, akkor azzal nem egy kutyának segítesz, hanem kettőnek. Amit örökbe fogadsz, annak a helyére ugyanis jön egy új majd, akinek már onnantól sokkal jobb élete lesz.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3516701770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2021.09.28. 08:53:29

Szép kutya, kicsit irigykedem. Látszik hogy kedves és hogy leginkább a kanapén jó aludni, ez csak természetes.:)
Kisebb kutyák, pl. a tacskó a fotelt is szereti.
Vigyázni kell a vonalaira? Van valami előírás, hogy miket ehet, már mikor nem önkiszolgálja magát.

puhacica 2021.09.28. 09:50:10

annyira birom ezt a nagy, csupalab joszagot! :D
nagyon szeretem ezt a fajtat, meg a kicsi verziot is, a whippetket. borzasztoan vagyom egy kutyara, foleg miota sokat turazok, setalok, de sajnos sokat vagyunk tavol itthonrol, egyedul lenne szinte egesz nap. es a puhacicaval szemben se lenne fair idehozni egy ebet a kiralysagaba. :)

Muscari 2021.09.28. 10:07:40

@Csodabogár: nem kell neki különösebb diéta ilyenkor már, persze túletetni nem szabad m. Egy házikedvenc agár egy picivel nehezebb, mint egy aktív versenyző, az utóbbiaknak tényleg kint vannak a bordáik.

fhdgy 2021.09.28. 10:14:45

"Azt tudtátok, hogy a gepárd után az agár a második leggyorsabb állat a világon?"

Ezt akartad írni? Nem azt, hogy a futó állatok között? Repülő és úszó állatok között sok, náluk is gyorsabb van.

Muscari 2021.09.28. 11:32:37

@fhdgy: szárazföldi állat, igazad van :-)

nyuszigonosz 2021.09.28. 11:43:22

Nagyon szép kutyus és tetszik a poszt is.

fhdgy 2021.09.28. 12:02:39

@Muscari: Először a "futó állat" helyett én is szárazföldit akartam írni, aztán magammal is el kezdtem kukacoskodni.

A szárazföld egy fogalom. Vannak a tengerek, a szigetek, a szárazföldek. Egy vándorsólyom milyen állat? Légi? Ilyenről nem tudok. Vízi, tengeri? Az biztos nem! Még akkor is, ha sokat repül, szerintem szárazföldi.

Egyébként a futóállat kategóriában a struccok is előkelő helyen vannak. Utána néztem, tudnak 90-nel is futni és állítólag kitartóan.

A gepárd állítólag csak max. egy percig, tehát sprinter. Rövidtávon győztes, hosszútávon vesztes?

Hogy tovább fokozzam: Nem Usain Bolt a leggyorsabb ember, a műszaki eszközökkel ( repülő, űrhajó, stb ) elért eredmények most ne számítsanak! Csak a puszta emberi test! Még én is lehetnék nála sokkal gyorsabb. Kipróbálni nem akarom, mert nagyon rövid lenne az idő, amíg élvezhetném a dicsőséget.

Felmásznék egy nagy szirtre és nézzük meg, milyen gyorsan tudok leérni! -:)

P.Elliot 2021.09.28. 13:12:04

Nagyon jo poszt, plane hogy az agarakrol alig tudok valamit.

Kozelrol eletemben csak egyszer lattam agarat, / marmint ugy hogy megerinthettem es beszelhettem hozza/, az allatorvosi rendeloben nehany evvel ezelott.

Elmeny volt egy ilyet is latni kozelrol. Csendesen allt, joltaplalt volt de nem kover, ahogy megerintettem a hatat es vegigsimogattam teljesen olyan volt mint egy oz!
Nekem, szokatlanul hosszu testu.
Lenyugozo volt a csendessege. Egyebkent nem forgatta a fejet sem, nem reszketett mint szinte minden kutya a varoszobaban, szemmel lathatoan nem undorodott attol hogy idehoztak mint a tobbi.

Mar nem emlekszem hogy miket kerdeztem a gazdajatol rola de az azt mondta hogy nagyon szeretni valo allat, o is mentesbol kapta, valami tavolabbi helyrol hoztak ide.
Azt mondta hogy van megegy, az otthon van most.

Ha kutyat akarnek tartani lehet hogy en is ilyet hoznek.
Nagyon udito lehetne a mozgekony, rohangalo, minden leben kanal, foglalkozast kovetelo, hazat felforgato macskak utan.

Hacsak meg nem tanitanak ra hogy neked vannak jogaid, hasznald csak ki oket!
Macskatartok tudjak hogy mirol beszelek.

Muscari 2021.09.28. 14:14:15

@P.Elliot: igen, ilyenek, haláli nyugodt kutyák

@fhdgy: ezzel már filozófiai magasságokba emelkeftél :-)

fhdgy 2021.09.28. 14:44:27

@Muscari: Olyan magasságba, hogy onnét már tényleg nagyot lehet esni?

dikusz. 2021.09.28. 14:50:17

Tényleg szeretnivaló kutyus.

Nekem nem volt sosem háziállatom, de a húgoméknak van két mentett kutyája, barátaimnak 3+2 macskája, ők utcáról befogadottak.
Látom, mennyire szeretik őket. Az összes simogathatnékom kiélem, ha náluk vagyok.

Muscari 2021.09.28. 15:12:56

@fhdgy: nem, ha tudsz repülni ;-)
Olvastam a kommentjeidet a múltkor. Ezek szerint Magyarországon maradtál és kecskét tartasz. Remélem, hogy megtaláltad a számításodat és jól érzed magad.

Muscari 2021.09.28. 15:24:19

@dikusz.: most, hogy a gyerekeim felnőttek, de unokám még nincs, így a kutyán élem ki a gondoskodási ösztönömet. Nagyon sokat tud adni egy ilyen állat, a ragaszkodása.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.09.28. 15:38:25

@Muscari: irigyellek, milyen szep allat. A varosban tobb is van, orokbefogadott, kenyeztetett kutyak, csak az a versenyeztetes ne lenne, eleg szegyenfolt ez az ireken... a spanyolok is durvan vegeznek a kioregedett agaraikkal... nem mindenkinek jut ilyen gazdi. Nekem a kicsi whippetek is tetszenek, foleg azok az acelszurke szinuek a hosszu nozijukkal... s ahogy pipiskedve mennek, mintha gumiszonyegen jarnanak!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.09.28. 15:40:56

@P.Elliot: nna, az en macskam a 'doglom egesz nap, ne zavarj' tipus, aztan ejjel kalandozik. Egyszer bejott reggel, lefekudt a ferjem labahoz, s este kilenckor raktuk ki, addig meg se rezzent, se kajalas, se pisi, csodalkoztam is.

fhdgy 2021.09.28. 15:47:41

@Muscari: Repülni még nem tudok, ha eddig megvoltam nélküle, akkor talán nem is olyan fontos.

Maradtam, maradtam, ki tudja miért? Azt nem mondom, hogy megbántam, de néha, ha filozófiai magasságokba emelkedem és elmélkedem, akkor nem mindig ugyanaz az eredmény jön ki. -:)

A kecskék sok pénzt elvisznek, de még csak aprópénzt hoznak időnként. Anyagilag nézve bukta, de nem igazán zavar. Nem azért kezdtem el, hogy ebből meggazdagodjak, de legalább nullszaldót reméltem. Viszont inkább költök a kecskékre, mint gyógyszerre.

Csinál(gat)ok más dolgokat is, azokból több csurran-csöppen és nem engedik, hogy eltunyuljak.

Röviden, próbálok aktív lenni és remélni, hogy még jó pár évig így is maradhat.

viccesficak 2021.09.28. 17:56:57

Vajh kutyaeledel kapható még a bánatos, brexites ködös albionban?

index.hu/kulfold/2021/09/28/nagy-britannia-keszenlet-uzemanyag-kozlekedes/

P.Elliot 2021.09.28. 18:37:14

@kisrumpf: A macskad valoszinuleg valahol jol tele is ette magat azert aludt egesz nap es nem kert enni.
Ki tudna hogy ezek hol csavarognak.

Ehesen az biztos hogy nem fekudt volna le, nem macskara jellemzo.
En ejszaka nem engedem ki oket, egyreszt erdo mellett lakunk, van roka, igaz hogy megolni nem tudna oket de megtepni, megsebezni biztosan, a macskak kozotti verekedesrol nem is beszelve.
Csak reggel mehet ki.
Az uj macska csak a kertbe, utcara nem mert nem ismeri.

A kutyatartok irhatnanak nehany jo sztorit a kutyak korul, szivesen olvasnam...

DieNanny CH 2021.09.28. 19:18:20

Jó poszt, aranyos a kutyus.

Az nem derült ki, hogy mennyi idős? És hány évesen szoktak nyugdíjba menni?
Nagybátyámék úgy 20 éve egy nyugdíjas rendőrkutyát vettek magukhoz, németjuhász volt, a legnagyobb zaj sem tudta megrémíteni.

Muscari 2021.09.28. 19:35:49

@kisrumpf: hát igen. Tasha is Írországban született, a legtöbb UK-ben versenyző kutya onnan jön. Ami meg a spanyoloknál zajlik, az még borzasztóbb. Itt lehet róla olvasni: galgosdelsol.org/

Muscari 2021.09.28. 19:37:50

@DieNanny CH: 6 éves lesz decemberben. Még 3 sem volt, amikor örökbe fogadtuk. Összesen 6 versenyen vett részt, az utolsót viszont nem fejezte be.. Ebből gondolom, hogy megsérülhetett és gyorsan megszabadultak tőle.

Muscari 2021.09.28. 19:40:24

@viccesficak: egyelőre van, de én is olvastam, hogy gond lehet. Macskaalom viszont már nincs elég, a lányomnak két cicája van és panaszkodott, hogy nem tudta a megszokottat venni, az újat meg nem igazán szeretik.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.09.28. 22:05:38

@P.Elliot: biztos hogy ejjel vadaszott, vagy hajnalban evett valahol, mar az is kiderult, hogy harom ajtoval odebb Lopez a neve :-D

blackhairlady 2021.09.29. 00:44:15

@Muscari: A kis nyakiglab karcsusag :)
Vicces lehet amikor csattogtatja a fogsorat :)))

P.Elliot 2021.09.29. 03:39:41

@kisrumpf:
Meseltem a csaladnak ezt a Lopezt, halalra nevettek maagukat rajta.
A macskak okosak, tudjak hogy szepek es az emberek szeretik a szepet, mindenkit levesznek a labukrol.
Hatarozottan tudjak.
Az uj macskam a kicsi, most egy eves, az reggelente atfogja a nyakamat a ket puha mancsaval es a fejet a nyakamba dorzsoli es ugy dorombol hogy zeng a haz.
Nana hogy elolvadok. Ha ezt masnal is megcsinalna akkor mas is el fog olvadni es maris ennivalot keres, aztan nevet ad neki majd ha jobb hely mint itthon akkor meg be is koltozik a nyavajas mashova illetve ket hazat tart.

A masik macskam egy fekete kandur, tobb mint 2 eve lattam eloszor, valami macska koloniaban lakhatott mert nem volt senkije, felt tolem is de megette amit adtam csak behozni nem tudtam, kinnt aludt egy altalam krealt macskahazban egesz telen.
Tavaszra annyira mentunk hogy be tudtam fokozatosan csalogatni a pincebe, most oszre ott tartunk hogy a csaladi szobaban a fotelemben tolti a napjait es az ejszakat.
Itt van a kertben, neha elmegy egy kicsit, hetvegen viszont alig latom napkozben, valoszinu partfogolja valaki aki nem engedte be a hazba de eteti.

Mihelyt lehet elviszem beoltani de nyugtato tablettat kell kernem elotte az allatorvostol mert retteg minden idegentol....

Nem lehetetlen hogy hetvegen o is "lopez" valakinel...

P.Elliot 2021.09.29. 03:42:18

@Muscari: En sem talaltam a mult heten az uzletben a megszokott macskaalmot, azota felhajtottam masutt es vettem tobbet.

Nalam a 2 macska kijar de wc-re igen gyakran bejonnek csak tudnam hogy miert.

Congeria 2021.09.29. 06:25:47

@Muscari:

Elnézést az elrabolt post-ért, de macskákról lévén a szó, nem tudok ellenállni. Voltak kutyáink is, Bundi, Maci, Blacky, Patty, de az elmúlt sok-sok évben csak clcáink. A sok öröm, amit adnak és a fájdalom, amikor már nem.

Úgy kezdődött, hogy látogatónak nyitottam ajtót és közben a leggyönyörűbb, világosszürke, hosszúszőrű-bozontosfarkú cica besétált hozzánk. Kedves, aranyos, a szomszédság gyermekeinek kedvence lett. Fél évet adott nekünk a sors, szemem láttára ütötte el egy autó amikor egy másik macska kergette. Bushtail.

Nem volt megállás cicákban. Üzletben vett keverékek , Silky és Smoky; ismerőstől kapott norvégiai erdei macska , Kicsi; szívem szerelme aki besétált a rokon kisgyerekekhez, bár nagyon szelíd volt, de a nyakánál fogva való húzást nem bírta, karmolt, ezért felajánlották nekünk, Kobe. Ő nagyon szép, kedves de kóborgó volt. Egy nap nem engedték haza valahonnan, reggel biztosan pánik szerűen rohant haza és felmenekült egy magas fenyőfára. Egész nap ott álltam, hívtam, mindig válaszolt, de nem jött le. A tűzoltók itt nem foglalkoznak leszedéssel. A trió harmadik tagja szintén talált cica volt, a legkitartóbb kis vakarcs ,Tiggy.

A most meglévő egyetlen, fajtiszta, drágán vett, öregkorára majdnem elviselhetetlen az állandó üvöltözésével, nem nyávog, visít, sikítozik, amíg meg nem kapja, amit akar , Boga.

Élvezd a kedvenceidet, sajnos, az élet rendje miatt hamarább elmennek mint mi, betölthetetlen űrt hagyva, amit próbálunk azért betölteni, de nem igazán sikerül.

Arthamyr 2021.09.29. 08:18:10

@kisrumpf: Szégyenfolt az íreken... Na és mi a helyzet a nagyüzemi baromfitartással, sertéstartással, vagy mondjuk a halfarmokkal? Mi a helyzet a többi néppel? Ugyan már!
Azt ne mondd, hogy vegán vagy. Ha esetleg igen, akkor természetesen jogos a szégyenfoltozás.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.09.29. 08:41:53

@Arthamyr: offs, seriously. Erre most miért ugrottál ilyen vehemensen? Éltél ott, tudod hogy van más szégyenfoltjuk is, nem szentek. Ez az egyik. Minden országnak van. Hogy jön ide a vegánság? Nem vagyok az. Csak vegánt bosszanthat, ahogy az agaraikkal (lovaikkal, stb.) bánnak?

Ugyan már.

Arthamyr 2021.09.29. 09:04:59

@kisrumpf: Nem értettem, hogy ez miben rosszabb, mint mondjuk az általam írt, szerintem általad elfogadott dolgok. Másrészt nem, ez nem az írek (pl. a te vagy én :)) szégyenfoltja, hanem azoké, akik ebben részt vesznek. Ha valami, akkor pl. a lazacfarmolás vagy a csirketartás már inkább (bár nekem ezek miatt sincs szégyenérzetem, és nem is gondolom, hogy kéne, hogy legyen), amikben valamennyire részt is veszünk, legalábbis ha eszünk lazacot vagy csirkét, az szükségszerűen az életüket követeli.
És míg az agárversenyt akár még meg is lehetne oldani humánus módon (az egy más kérdés, ha nem így van, gondolom leginkább takarékossági okokból), a csirke és lazactenyésztést csak úgy, ha az ember nem eszi meg őket, ami a fő ok, amiért egyáltalán tartják őket. A kutyák sérülése, pusztulása, mostoha körülmények közt tartása akár nagymértékben csökkenthető is volna.

fhdgy 2021.09.29. 09:32:39

@kisrumpf: "csak az a versenyeztetés ne lenne"

Miért baj a versenyeztetés az agarak esetén?

Fogadjuk el, hogy van baj, akkor miért nem baj sok más dolog? Nem rég volt, hogy meghalt egy magyar lovas, mert a versenyen balesetet szenvedett. Előfordul, hogy lovak is elpusztulnak, akkor tiltsuk be a lovas versenyeket?

Bokszmeccsen vagy következtében is meghalnak emberek, akkor tiltsuk be azt is?

A sort végtelenségig lehetne folytatni. Az egyik esetben felháborodunk, a másikban elfordítjuk a tekintetünket.

Hol az igazság?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.09.29. 11:00:33

@Arthamyr: azokat sem fogadom el, mert meg lehet talalni azokat a forrasokat, ahonnan humanus modon nevelt allatok husat be tudom szerezni. Vagy nem eszem, tamogatom a tenyesztesuket, ahogy mondtad. Emlekszem az idore, amikor a lazac meg szilveszteri, karacsonyi finomsag volt (keso 80-as evek, kulfoldon), most pedig ott a polcon minden nap, nem luxuscikk mar, s lam, hogy _gyartjak_ oket. S ja, szegyellje magat aki csinalja, eszi, de ugye, erre mondjak, valamibol meg kell elni. Mindegy, most mar nem akarom elrontani a kedvem ezzel, meg tart a nyaralas.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.09.29. 11:43:04

@P.Elliot: Lol, ilyesmi volt nekünk is, míg még otthon éltem, a szülői házban.Az utolsó macskánk az nem a mienk volt, hanem "elszerettük" valaki másét.Ez abban nyilvánult meg, hogy egyszer csak jött, ciccegésre is jól reagált, gyámbálható volt, kapott is kis kaját, kicsit be is jöhetett a lakásba, a hasamon aludni, stb.De estére mindig kiengedtük és eltűnt.Szinte minden nap jött valamennyi időt eltöltve, imádtam, mert kis fiatal gyönyörűség volt, hófehér és kendermagos prémmel, játékos és nagyon tiszta volt.Szóval nem egy elhanyagolt állat volt.Ment ez egy jó pár hónapig, aztán egyszer csak nem jött többet, nem tudjuk, mi történhetett.
Másik eset volt, hogy tágabb családban, de ugyanígy elszerették a macskát, de ezúttal mások.Rokonék vették az unokájuknak, meg maguknak is, de a macska mindig el volt tűnve napközben.Ilyen félig kinti félig benti jószág volt.Aztán egyszer meglátták, hogy az utcában kicsit arrébb egy másik háznál van a büdös qrvája, mert ott vagy 5 gyerek kényeztette.Na, meg is fogta, hogy hazaviszi, elvégre az övé, a cafka jószág viszont íveset ugorva a kezéből, ment vissza a gyerekek közé.A rokon le kellett vonja a tanulságot, a macska már csak volt az övé.
Ilyen céda banda ezek.
:-)))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.09.29. 11:47:54

A poszthoz meg:
"Imádják a hátukra fordulva szétvetni a lábukat, ezt hívjuk roach-nak, "
Ezt minálunk úgy hívják, hogy ócska, büdös kurva tempó, vagyis prostituálódás, egy útszéli cafka metresz az ilyen állat.
Ha kutya, ha macska.
:-)))))))

Guillam 2021.09.29. 12:01:36

Nekem ez a Kinába szállítás furcsa, mert a szállítási költség sokkal nagyobbnak tűnik mint amit a kutya husért Kinában lehet kapni. Nagyon remélem ilyen már nem fordul elő.

Arthamyr 2021.09.29. 12:27:16

@kisrumpf: Nem tudtam, nem akartam elrontani a kedved, jó nyaralást!

Muscari 2021.09.29. 12:41:40

@Congeria: ne is mondd. Anyu kutyája most halt meg nemrég. Azt mondta, hogy neki több állat már nem kell, mert mindet nagyon megsiratta. Én is biztos meg fogom ezt a kis vacakot. Sajnos az agarak 10-12 évig élnek csak, es nagyon hajlamosak a csontrákra.

P.Elliot 2021.09.29. 13:24:59

@Muscari: Anyukadnak mond meg hogy az elsiratas mellett gondoljon arra hogy egy boldog eletet adott a kutyaknak.
Sot, nem is szabad gyaszolni nagyon inkabb arra kell gondolni hogy vegig tudta elni az eletet vele, gondoljon bele hogy mekkora ajandek volt tole a kutyanak hogy nem kellett netan mashoz kerulnie.

Karacsony nincs messze, szerezz neki egy kutyat es nyomd a kezebe azzal hogy tegyek egymas eletet boldogga..

P.Elliot 2021.09.29. 13:32:58

@geegee: Igy logott meg tolem egy szep kaliko macska.
az igaz hogy nagyon csavargo volt a dragasagom mert hozzank is mastol koltozott be.

Nalunk szeretett lenni csak nem volt joban a masik macskaval akit pedig direkt neki hoztunk hogy ne unatkozzon egyedul.
3 hazzal odebb megfuzte az ott lako ferfit akitol mindig ugy kellett este 10 korul hazahozni, a ferfi nem akarta megtartani de aki ilyen szep es ilyen smaragdszinu szeme van mint ennek a nyavajas kis dognek az oda koltozik ahova o akar.
Rosszul jart a csavargassal mert a ferfi megtartotta de nem is engedte ki tobbet amikor kiderult hogy a szoszed utcabol szarmazik es mar oda is ugy koltozott, toluk hozzank, tolunk ehhez az emberhez aki ugy erezte hogy a csavargasnak vege, hehehe..., mar nem el, regen meghalt, a pasas szobanyi jatekokat vett neki es imadta....
Regi tortenet.
Ezekben nem lehet megbizni, oda mennek ahol ugy erzik nekik jobb.
Mi csak a kiszolgalo szemelyzet vagyunk...

dikusz. 2021.09.29. 13:38:38

@geegee: "Ezt minálunk úgy hívják, hogy ócska, büdös kurva tempó," ...:)))
Na igen, de minden macs ezt csinálja, nem csak a lánycicák. Úgyhogy tessék hozzábiggyeszteni a strigó jelzőt is!:)))

puhacica 2021.09.29. 13:48:54

@dikusz.: baratnom mondasa, hogy vannak napok, mikor meg a bakmacska is kurva. hat... ez ilyen, kurva ez mind, ha van(volt) toke, ha nincs :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.09.29. 14:11:46

@P.Elliot: @dikusz.: @puhacica:
Persze, a kanmacskák is , mindegyik egy utolsó útszéli metresz!
És nem csak bizonyos napokon, hanem nagyjából mindig.
:-))))
De így a jó, addig örüljünk, amíg egy így van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.09.29. 14:15:59

@dikusz.: Egyébként te tolod a legjobban.Én is a szomszédba szeretnék igazából macskát.Az összes probléma, költség, stb legyen a szomszédé, én csak annyit kérek, hogy átjárhassak gyámbálni, vagy a kurva dögje jöjjön át hozzánk időnként.
Csak a kellemes dolgokat mazsoláznám ki a csomagból.
:-))
Cserébe vállalnám, hogy amikor a szomszéd, rokon, stb elutazik nyaralni, vagy egyéb okból házon kívül van, akkor ellátnám a szőröst kajával, esetleg az almot is cserélném, meg ilyesmi.Végül is win-win-win szituáció lenne, mindenki csak nyerne egy ilyen egyezséggel.
:D

élhetetlen 2021.09.29. 14:30:48

@Muscari: Macskaalom. Ismertem egy gyönyörű fehér macskát, ő a családi wc-t használta. Lehúzni ugyan nem tudta, ha volt otthon valaki, akkor miákolt, ha nem, vagy éjszaka volt, akkor a pottyantósban a vízben elvolt a termék, míg valaki lehúzta. A wc ajtót résnyire nyitva hagyják, de a gazdi mesélte, hogy néha van azért baleset. Valaki véletlenül becsukta az ajtót, reggel megyek ki, mert kell, kinyitom az ajtót, a macska bespriccel a lábam között, és elfoglalja a trónt. Én meg állok, és szorítom.

P.Elliot 2021.09.29. 14:42:36

@geegee: Ha a kozelemben laknal el is fogadnam az ajanlatot. Most kulonosen jol jonne amikor az 1 eves viszketeg macska mindenaron ki akar menni es koszalni persze mindenfele de erre nincs idom hogy bebiszitteljem.

P.Elliot 2021.09.29. 14:43:28

@élhetetlen: Hat ez nagyon jo volt, megelozott a macska!

Edes kis dragasagok!

dikusz. 2021.09.29. 14:46:37

@geegee: Ha Szegeden élnék, akkor biztos én is benne lennék abban a körben, aki eteti a macskákat, ha a gazdáik úton vannak.

Ha lennének sajátjaim, akár kutya, vagy macska, nem tudnék szigorú lenni hozzájuk, és igen megviselne, ha bármelyiküket elveszteném.

élhetetlen 2021.09.29. 14:51:10

@geegee: „egy útszéli cafka metresz az ilyen állat. Ha kutya, ha macska.”. És akkor képzeld el ugyanezt egy három mázsás kan disznóval. Mikor kiengedtük az ólból, ugyanígy eldobta magát, és anyu vakargatta a hasát, a disznó meg elégedetten röfögött. Mikor anyu megpaskolta a hasát, tudta a Rudi, hogy ennyi volt a kényeztetés, felállt, és ment sétálni.

élhetetlen 2021.09.29. 16:30:28

@kisrumpf: „csak az a versenyeztetes ne lenne”. A versenyeztetéssel nincs baj. Az emberek is versenyeznek, sérülnek, meghalnak verseny közben. Az kellene, hogy a versenyeztetők olyan összeget fizessenek egy alapba, amiből fent lehet tartani egy „nyugdíjas otthont” a kiöregedett versenyzőknek, lehetne örökbe fogadni is, aki meg ottmarad, annak nagy placc, meg egy rövid pálya, ahol versenyezhetnek, hogy emlékezhessenek.
Más típus, magyar agár. Kiképzett vadászkutya, és versenyeztetik, úgy Olaszországtól Svédországig. Nem szépségverseny, hanem ügyességi, behozó. Rengeteg díjat kapott már. Ha van pár perced, nézd meg a kutyatlanul.blog.hun, (csak görgess le, nem hosszú), hogy milyen büszkén hozza a fácánt. Élvezi. De vannak balesetek, a múltkor úgy fogalmazott a gazdája, hogy Vitéz területi vitába keveredett egy csipkebokorral, a bokor győzött, nem hátrált meg, aztán orvos, mert elszakadt egy ér a fülében, és varrni kellett. Benne van a pakliban. Egyébként otthon ölbe mászó kiscica. Ha a végére görgetsz, láthatsz gyönyörű keveréket is.

Csodabogár 2021.09.29. 16:35:34

Volt, hogy úgy laktunk, hogy a mi teraszunkról, pont felláttam az út másik oldalán lévő 8 emeletes házra. Egyszer heverésztem kint a nyugágyon, mikor megláttam, hogy a 6. emelten a barátnőm macskája sétál a kb. 4 cm.-es korláton. Este felhívtam és mondtam, milyen életveszélyes mutatványokat csinál a macska. Mint kiderült, ő tudta és aggódott is, mert már talált valami csokoládé papírt, ami biztos nem tőle volt, tehát a macsek lopkodott is. Mindez Svájcban volt, ahol nem volt szokás a szomszédokkal különösebben ismerkedni. Egyszer aztán kitört a balhé, mert a macska egy éjszaka átsétált és felugrott az ott alvó nő ágyára, mire az frászt kapott. Az éjszaka közepén felcsöngette a barátnőmet és közölte, hogy eddig elnézte a dolgot, de ha még egyszer meglátja a macskát a lakásában, feljelenti őt a házkezelőségnél. .

élhetetlen 2021.09.29. 16:42:42

@kisrumpf: „csak az a versenyeztetes ne lenne”. A versenyeztetéssel nincs baj. Az emberek is versenyeznek, sérülnek, meghalnak verseny közben. Az kellene, hogy a versenyeztetők olyan összeget fizessenek egy alapba, amiből fent lehet tartani egy „nyugdíjas otthont” a kiöregedett versenyzőknek, lehetne örökbe fogadni is, aki meg ottmarad, annak nagy placc, meg egy rövid pálya, ahol versenyezhetnek, hogy emlékezhessenek.
Más típus, magyar agár. Kiképzett vadászkutya, és versenyeztetik, úgy Olaszországtól Svédországig. Nem szépségverseny, hanem ügyességi, behozó. Rengeteg díjat kapott már. Ha van pár perced, nézd meg a kutyatlanul.blog.hun, (csak görgess le, nem hosszú), hogy milyen büszkén hozza a fácánt. Élvezi. De vannak balesetek, a múltkor úgy fogalmazott a gazdája, hogy Vitéz területi vitába keveredett egy csipkebokorral, a bokor győzött, nem hátrált meg, aztán orvos, mert elszakadt egy ér a fülében, és varrni kellett. Benne van a pakliban. Egyébként otthon ölbe mászó kiscica. Ha a végére görgetsz, láthatsz gyönyörű keveréket is.

élhetetlen 2021.09.29. 16:43:53

@élhetetlen: Bocs, beagarásztam. Magyar vizsla.

Csodabogár 2021.09.29. 16:51:22

Egy későbbi lakásban a felettünk lévő emeleten volt egy nagy macska. A családból az apa bolondult érte. Az asszony dühöngött, mert ő takarított, a tinédzser gyerekeket nem érdekelte.
Egy elég sötét kora reggel, mikor kitámolyogtam a konyhába, hallottam valami furcsa zajt a balkon felöl. Egy elég nagy konyha balkonunk volt ott. Kijött a férjem is, mondtam, nézze már meg mi van ott. Mondta, itt van egy nagy macska meg egy párna. Miii???
Elképzelni nem tudtuk, hogy került oda, de kora reggel és sietés volt, majd lesz valami alapon készültünk a munkába. Aztán csengettek a felső szomszéd, nagy bocsánatkérések közepette előadta, hogy a macska valahogy ki- vagy leesett a balkonról és beesett hozzánk. Látta, hogy már sötét van nálunk, így utána dobta a macska párnáját is, nem mert csöngetni. Úgy kétségbe volt esve, hogy alig tudtuk vissza tartani a nevetést. Aztán mondtuk, hogy menjen csak, engedje be stb. Boldogan felnyalábolta a macskát és a párnát és elvonult. Felesége mondta utána, hogy egész éjjel nem aludt a pasi, olyan izgalomba volt a macska miatt..

Muscari 2021.09.29. 21:30:05

@élhetetlen: én is hallottam, hogy meg lehet őket tanítani, de állítólag nem jó nekik, a lányom ezt olvasta valahol. Neki most az egyik a kádba pisil, hát annak annyira nem örülnek :-)

Muscari 2021.09.29. 21:35:19

@élhetetlen: pontosan ezt csinálják, ebből tartják fenn a Retired Greyhound Trustot. De sajnos csak nagyon komoly kényszerítés hatására teszik és így se jut minden kutyának hely. A többi "eltűnik".
Láttam egy videót, ahol talicskában tolták ezeknek a gyönyörű kutyáknak a tetemeit. Hát "csak" ez a baj a kutyaversenyekkel. A legtöbb versenyeztetőnek a kutya csak eszköz, és ha nem hoz pénzt, akkor simán megszabadulnak tőlük. Évente kb 10 ezer agár végzi így a becslések szerint, csak itt a UK-ben.

Csodabogár 2021.09.29. 21:59:45

@Muscari: Én ismertem egy tacskót, annak bilije volt a wc-ben. Naponta egyszer ment sétálni, akkor intézte a komolyabb ügyeket. Lánytacskó volt persze.

élhetetlen 2021.09.29. 22:42:46

@Muscari: Nem tudom, én nem olvastam ilyet. Az unokahúgomnál úgy néz ki a macskaalom, mint egy magas, öblös váza, és a felső pereme majdnem olyan, mint egy wc ülőke, csak kerek, és kicsivel szűkebb. És ezt erre a célra gyártják. (de vannak ilyen szűkítők macskáknak, ha te akarod használni, leveszed, utána vissza). Sajnálom, van egy videóm, de nem találom. Olyan édes, mikor végzett, akkor takarít. Ugyan az alom mélyebben van, a perem alá nem kerül semmi, de gondosan végigkotorja, mintha betakarni akarná a terméket, ahogy az ősei földet kapartak rá.

élhetetlen 2021.09.29. 23:37:41

@Muscari: Ezt értettem, csak arra gondoltam, hogy olyan összeget kéne beszedni, amiből még 7-8 évig rendesen lehetne tartani a „kiöregedett sportolókat”. Pl. a fogadó irodákat is megvágni, mert elég szépen kaszálnak ezeken a versenyeken. És többen vannak, mint a versenyagár tartók.
Teljesen más. Apa fuvarozott, tíz évig éltem egy háztartásban ugyanazzal a két lóval, (háromtól 13 éves korunkig). Vannak nagyon nehéz melók, havas hegyoldalon lehozni az erdőből egy kocsi fát, belecsúszik a kocsi egy hóval tele árokba, azt kihúzni, stb, az nehéz a fuvarosnak is, a lovaknak is. 13 évesek lettek, ez már nem nekik való. Nem vágóhídra küldte őket, keresett nekik nyugdíjas állást. Babát, a kedvencemet nem láttam többet, mert pár faluval arrébb került, Remény ott maradt, annyi dolga volt, hogy hetente egyszer-kétszer kimentek a 3-4 km-re levő szőlőhöz, elvolt, amíg a gazda elmolyolt, aztán hazaballagtak. A „teherrakomány” max. a lekaszált lucerna. Ez nem strapa, ennyi mozgás kell, békés öregkor. Ez kéne minden állatnak, de ezt az ember is megérdemelné.

P.Elliot 2021.09.30. 01:35:11

@Csodabogár: Hat ez nagy szam lehetett, en mar csak igazan rontom a macskaimat de ilyen esetben teljesen biztos hogy nem jutott volna eszembe a parnat is utanadobni, ennek a gazdinak volt beleerzo kepessege hogy a cicanak puha alvohely kell nem a terasz kemeny burkolata.

Az viszont biztos hogy en bizony felcsengettem volna a haziakat a macska miatt akarhany ora is volt, suru elnezesek kozepette es masnap a cica neveben beadtam volna valamit, talan egy uveg finom bort koszonetul.....

Irto jo sztori lehetett.

Congeria 2021.09.30. 03:16:40

Kifelejtettem a macskák felsorolásából Cicát. Ő kóbor volt, fekete öreg kandúr. Townhouse-ban (sorház?) éltünk akkor, patióval, nagy parkos résszel az erdő mellett. Volt hová menniük a macskáknak, volt is sok, a gyerekek örömére. Cica egyszer csak feltűnt. Étellel csalogattuk, lassacskán elfogadta, de a házba nem jött be, a patión csináltunk neki ólat, ott aludt a hideg télen is. Egy év múlva költöztünk kertes házba, kb. 4 km-re, az erdős rész másik oldalára.

Költözés napján Cicát gondosan ketrecbe zártuk, csak az új házban engedtük ki. Nem nagyon tetszett neki, nyugtalan volt, de aztán a két másik macskával elvoltak. Másnap reggel fedeztem fel az ebédlő vadonat új szőnyegán egy nagy kupacot, amit odarakott. Akkor kiengedtük. Kétszer visszamentem, meggyőződni, hogy rendben van és elmondani az új lakóknak a történetét, kérve őket, hogy etessék.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.01. 01:29:16

@élhetetlen: Klozetba szarós cafka cicát én is hallottam, muterom barátnőjééknél volt a bestéje, a nő folyton leb@sztaa lány gyerekét, hogy miért nem húzza le a vécét, ha belekakál.Szerencsétlen kislány (akkor velem volt egyidős, de valszeg most is...)
meg nem győzött sírva tagadni a 28. leb@szás után, hogy ő nem is volt a vécén.Az igazsághoz hozzá tartozott, hogy a macskaalom bent volt a mellékhelyiségben, volt is egy művészbejáró vágva az ajtóra.
De azt sose gondolták volna, hogy a jószág felugrik a fajanszra és oda pottyant.Egyszer véletlenül rányitották az ajtót a macskára, így derült ki a dolog.Hihetetlen.
:D
A disznaj meg jesszum mária lehetett... :D

Muscari 2021.10.01. 03:22:42

@élhetetlen: ez jól hangzik, majd mondom a lányomnak, hogy nézzen utána.

Congeria 2021.10.01. 04:26:34

@P.Elliot:

Teljesen off. Ha úgyis nézegeted a netet szemüvegkeretért, keresd meg a Flexon titánium memory frame-t. Fantasztikus, az összes Flexon.

Hari Seldon 2 2021.10.01. 07:25:00

Szia. Én mindig azt hittem, hogy az agár hosszútávfutó.
Vagy legalábbis sokkal tovább bírja mint a gepárd.

Ezek szerint mind a kettő rövidtávú "elfogó-vadász".
Mondjuk az alkatából tényleg következhet, hogy a nagy sebességet nem tudja sokáis tartani.

Vibi 2021.10.01. 10:43:11

@Hari Seldon 2: nincs allat amelyik birna annyit futni mint az ember. Hosszutavon barmilyeket siman legyozzuk, meg a lovakat is siman lefutjuk hosszutavon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.01. 11:38:53

@Vibi: Esküszöm, nem rég futottam bele ebbe és téged igazolt a cikk.Az ember hosszú távon tényleg le tud győzni bármilyen gyorsan futó állatot.Voltak is ilyesmi versenyek hogy lovas ember vs gyalog ember és kétszer is a gyalogosan futó nyert.Sose hittem volna.
.
Na, közben meg is találtam a cikket, ehun van-e:
index.hu/tudomany/til/2021/09/19/miert-gyenge-az-ember-evolucio-foemlosok-izomzat-genetika-futas-vadaszat/

dikusz. 2021.10.01. 12:37:17

@geegee: Azt hittem saját tapasztalat...:)))

P.Elliot 2021.10.01. 17:09:37

@Congeria: koszi, ezt is meg fogom nezni...

Arthamyr 2021.10.02. 07:43:22

@Vibi: @geegee: Azért a strucc lehet, hogy jobban bírná, más kérdés, hogy mivel lehet rávenni, hogy annyira sokat fusson. Azt is megnézném, hogy egy kocafutó (vagy még inkább futáshoz nem szokott/idősebb átlagemberek) ellen hogyan teljesítenek az állatok. Én nem vagyok benne biztos, hogy az emberek lassabb 90%-a képes lefutni pl. a lovak lassabb 90%-át akármilyen távon. Attól, hogy sok ember lefutja a maratont 3 órán belül, ennél sokkal többen egyáltalán nem képesek lefutni, és az is lehet, hogy még nagyon sok edzés után sem lennének rá képesek.

fhdgy 2021.10.02. 09:18:12

@Arthamyr: "könnyítsünk" a versenyen! Pl. a lovak szempontjából.

Egy lóra is üljön föl egy ember meg egy emberre is! -:) Emberre egy lovat, hát erről ne is beszéljünk!

Mondjuk,hogy ki vagy mi milyen messzire fut és főleg miért, az egy nagy kérdés.

Az emberen kívül hány olyan futó van, aki a dicsőségért fut?

Elképzeltem egy kísérletet: Hozzunk létre pár lóból álló csapatot! Szoktassuk hozzá őket, hogy egy másik ló után fussanak.

A másik ló mindig egy váltott, friss, kipihent ló legyen egy lovassal és a lovas célirányosan haladjon. Így milyen messzire jutnának egy nap alatt?

Bírná velük a tempót és a távolságot pl. egy maratonfutó?

Jó lenne, ha valaki ezt megcsinálná, mert a felvetés így nyilván teoretikus.

Vibi 2021.10.02. 10:35:34

@Arthamyr: Ha igazad lenne nem jutottunk volna az allatvilag csucsara mert a tobbi ragadozo levadaszott volna. Az ember evoluciosan arra van felepitve hogy hosszu tavon kepes legyen a mamutot meg az ozet addig kergetni amig az kifarad. Barmelyik masik allathoz kepest konnyuek vagyunk, max 90 kg, barmilyen talajon tudunk kozlekedni, legyen az sziklas, emelkedo, egyenetlen. Attol hogy ma mar eleg lemenni a tescoba es nem kell egy hetig uzni a vadat nem jelenti azt hogy holnaptol ne lennenk erre kepesek.

Arthamyr 2021.10.02. 13:02:01

@Vibi:
1. A ragadozók elleni meneküléshez/védekezéshez kevés a kitartó futás, nem emiatt "jutottunk az állatvilág csúcsára". Hiába lennél te a gyorsabb 20km-en, ha a ragadozó 50m után utolér. Fordítva persze nyerő a kitartás, és ebben valóban jó az ember (genetikailag), a @geegee: által linkelt cikkben leírtak miatt is. Az más kérdés, hogy ez csak jóval rövidebb élet mellett működik, egy 40-50-60+ éves ember lelakott teste nem lesz erre képes (főleg holnaptól, ha hirtelen bezár a tesco, és megint kergetni kell az őzeket). Az őskorban nem is volt 70+ év a várható élettartam, nem sok 30 feletti matuzsálem lehetett...
2. thomsonsafaris.com/blog/what-animal-would-win-a-serengeti-marathon/

Vibi 2021.10.02. 13:46:14

@Arthamyr: teljesen felreerted, nem a ragadozok elol menekultunk, hanem a kajank utan futottunk

Arthamyr 2021.10.02. 15:37:03

@Vibi: Nem értem félre, egyszerűen elolvastam, amit te írtál: "Ha igazad lenne nem jutottunk volna az allatvilag csucsara mert a tobbi ragadozo levadaszott volna." és reagáltam erre.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.10.02. 19:36:21

mi meg ugy tanultuk hogy az ember esszel kerekedett az allatvilag fole, nem azert mert sokat tud futni. csapdak, fegyverek, szervezettseg. fusson akinek ket anyja van.

DieNanny CH 2021.10.04. 23:21:33

@Csodabogár:

Hát, ez a macska meg párna történet...!!! Itt röhögök már percek óta.
:-DDDDDDDDDDD

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.10.05. 16:18:06

@DieNanny CH: csucs sztori!

Magara hagytam a (kintlako) macskat 3 kg szaraz kajaval (onetetoben) plusz ketnaponta neztek ra (barat/szomszed), ma koverebben jott haza, mint amikor elutaztam.

Aztan mennyire aggodtam miatta. Gondolom, szamos helyre ment kunyizni, a szarazkaja nem volt eleg.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása