oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. augusztus 10. 06:30,  Túl a nehéz napokon 11 komment

2021. augusztus 10. 06:30 Határátkelő

Túl a nehéz napokon

Az ember egyik fontos tulajdonsága az alkalmazkodás képessége, az, hogy szinte minden helyzetet képes megszokni. Ezt tapasztalták meg Meték is, akiknél a Fülöp-szigeteken ráadásul az egyik legfontosabb szolgáltatás szűnt meg.

viz_1.jpg

„Nehéz napokon vagyunk túl, már majdnem feladtuk!

Az HBO-n minden nap leadják a Számkivetett című filmet. Szegény Tom Hanks mit össze szenved egyedül egy szigeten.

Nekünk azért annál sokkal jobb a helyzetünk. Össze sem lehet hasonlítani. Egy dolog azonban közös, hogy bármit megszoksz idővel.

Több mint egy hónapja nincs víz. Valamikor kicsit csöpög az alsó csap, de általában nincs. Borzasztó kimerítő volt a bizonytalanság. Honnan lesz vizünk, ki fog hozni és mikor? Ezzel foglalkoztunk minden reggel és este.

Sokat veszekedtünk és volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy ezt nem bírom így tovább. A gyerekeket is megviselte a bizonytalanság.

Aztán egyik reggel hiába álltunk vödörrel a kezünkben a csap előtt, nem kezdett el csöpögni. Este sem jött már semmi és a következő nap reggel sem.

És akkor nagyon érdekes dolog történt. Mindenki megnyugodott. Elmúlt a bizonytalanság, nem lesz víz többet. Kocsiba ültünk és elmentünk vízért.

Másnapra az összes vizes tartályt átrakták a házunk mellé valamiért, így most szinte karnyújtásnyira vannak a tartályok. Emil is megnyugodott és segített este feltölteni a készleteinket.

Ma reggelre meg csoda történt. Van víz a csapban. Lehet zuhanyozni, mosogatni és a WC-tartály is megtelik vízzel.

Állok a WC előtt, Albi tusol. Eltűnődve nézem a pisit, hogy lehúzzam-e, vagy csak öntsem le a tabuval. Mert egy tartály víz 5-7 liter. Közben Albi folyatja a vizet és élvezi, hogy van, Mert jó dolog, de sokkal több folyik el, mint amennyinek kellene. Így megint nem lesz.

Tom Hanks is csak kattogtatta az öngyújtót, hogy milyen egyszerű tüzet csinálni vele, miközben napokig küzdött a tűzgyújtással.

Ezt érzem most én is.

Milyen egyszerű a csapot megnyitni és folyatni a vizet.

Úgy gondolom, ez jó lecke volt nekünk arról, hogy mostantól kicsit jobban tudjuk értékelni, amink van. Hacsak olyan egyszerű dolog is, mint a víz. Pedig lehet, hogy a legfontosabb, mégsem törődtünk vele annyit, mint kellene.”

Ha szívesen olvasnál még Meték kalandjairól, irány az Ázsiába mentünk!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Fülöp-szigetek

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7916651430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2021.08.10. 06:46:48

Nem tudom, hogy Met csinálta-e a képet, de nem tűnik rossz helynek, ami rajta van.

Csodabogár 2021.08.10. 10:51:06

Ez a Fülöp szigeteken való életmód felér egy túlélő túrával. Persze az ilyen túráknak aztán néhány nap vagy hét után vége.
Kíváncsi lennék mi az értelme az egésznek, de ezt feltehetően soha nem fogjuk megtudni.:-(

nyuszigonosz 2021.08.10. 11:15:02

@Csodabogár:
Értelme? Olcsó, exotikus és lehet vele blogokon villogni. :-)
Rövid távon még érdekes is, de akkor a gyerekeik ott suliba is járnak?

A képen a tenger csodás, de ott is van csodás tenger, ahol áram is van, víz is van és csótányok sincsenek és az ember érti amit a népek körülötte beszélnek.... Ja hogy drágább? Persze.

London2009 2021.08.10. 11:51:47

Az biztos, hogy mindent meg lehet egy ido utan szokni...Nekunk is hetekig nem volt mosogato a konyhaban es igy a mosokonyhaba jartam mosogatni. Mosogatogep nelkul ez legalabb egy ora volt naponta. Hiaba lett utana kesz a konyhai a mosogato meg mindig a mosokonyha fele vettem az iranyt napokig. No persze a ket helyzet nem igazan osszehasonlithato. Hogy miert eri meg ezt csinalni es a Fulop-szigeteken kalandozni, azt nem tudom?!? De szivesen olvasok meg a kalandokrol! Koszi!

Csodabogár 2021.08.10. 14:28:50

@nyuszigonosz: Ha valaki azt mondja, elmegyünk 3 hónapra a Fülöp szigetekre, mert érdekes, szeretjük a klímát és még olcsóbb is mint a Maldiv szigetek pl. Azt megértem. De életvitel szerüen oda költözni? De mindegy. Nem ez az egyetlen a dolog a világon, amit nem értek.:-)

gabors 2021.08.10. 15:43:08

ez fasza ... de a hangyakkal mi van azok is eltuntek a vizzel ?

amugy mi van abban hogy nincs viz ? szerintem a ma elo emberek felenel NINCS 100 eve Mo-on sem volt csak varosokban folyoviz ment meg a 70-es evekben is eltek NAGYON sokan csap viz nelkul kint volt az utcan a sarkon... es meg varsokban is volt ilyen ...

Most is van ilyen egyes kornyekeken Borsodban ... ezert nem kellett volna Fulop-szigetekre koltozni. :-)

FutureFry 2021.08.10. 16:34:58

@London2009: @gabors:
Az amerikai “vidéki” nyugaton is előfordul (egyre gyakrabban), hogy nem jön a víz a csapból, pl. mert a szárazság (és a mezőgazdaság/öntözés által felhasznált vízmennyiség) miatt alacsony a szint az aquifer-ben (magyarul vízréteg?), és egyre mélyebbre kell fúrni (és újrafúrni) a kutakat…
www.columbian.com/news/2021/aug/01/homes-lose-water-as-wells-run-dry-in-drought-ravaged-basin-in-oregon/

Ráadásul errefelé lehet (nyaranta) a tüzeket-füstöt, vagy esetleg (ritkábban) a földrengéseket is “élvezni” :)

gabors 2021.08.10. 19:40:08

@London2009: "Nekunk is hetekig nem volt mosogato a konyhaban es igy a mosokonyhaba jartam mosogatni."

Na ez azert mar arcpirito First World Problem ... de miert nem hivtal egy erdelyi szolgat ott baszott olcso az ilyen mosogasson az !!

London2009 2021.08.11. 10:30:26

@gabors: nem az a lenyeg, hogy ez mekkora problema neked, nekem mondjuk eleg nagy volt, mert nincs erre idom, hogy orakig mosogassak, hanem az, hogy valami amihez hozza vagy szokva hirtelen nincs. Na es mindenhez hozza szokik az ember es meglepoen gyorsan. Az egyik nagyanyamnak volt eloszor furdoszobaja a faluban es oriasi dolog volt anno. A masik meg ugy halt meg, hogy soha nem kottette be a vezetekes vizet, mert minek. Ezert tenyleg nem kell a Fulop-szigetekig menni.

London2009 2021.08.11. 10:30:57

@FutureFry: nagyon szomoru es ijeszto.

2021.08.11. 22:47:17

@Csodabogár: “ Nem ez az egyetlen a dolog a világon, amit nem értek.:-)”

Az én élet mottóm,: nem kell mindent érteném ezen a világon

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása