oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 14. 06:30,  Elköltöznél Olaszországba, ha kapnál 10 millió forintot? 19 komment

2021. július 14. 06:30 Határátkelő

Elköltöznél Olaszországba, ha kapnál 10 millió forintot?

Egy-két éve komoly divat lett, hogy (elsősorban a mediterrán országokban lévő) a teljes elnéptelenedés által veszélyeztetett települések kínáltak szinte ingyen házakat. Mostanában kevesebb ilyen ajánlatról olvasni, most viszont a dél-olaszországi Calabria tartomány állt elő egy érdekes kezdeményezéssel.

olaszorszag_santa_severina.jpgSanta Severina az egyik érintett település

Olaszország több szempontból is ideális az ilyen típusú ajánlatokra: egyrészt megvan a maga (még ha alkalmanként talán hamis) romantikája, hiszen könyvek, filmek szólnak arról, milyen nagyszerű is az élet az olasz vidéken. (Más kérdés, hogy akkor maguk az olaszok miért költöznek el onnan, de hát ilyen apróságokkal ne foglalkozzunk, ugye?)

Másrészt a romantika mellett ott van az elöregedés problémája, az olasz fiatalok a legkevésbé sem akarnak eldugott, pár száz fős településeken élni, így aztán valamit ki kell találni, hogy ezek a helyek életben maradjanak.

Elnéptelenedő Calabria

A probléma erősen érinti Olaszország déli részét, például Calabria régiót, ahol egyre több az olyan falu, ahol már 2000 főnél is kevesebben laknak. Ami még ennél is komolyabb probléma a régióban, hogy a települések háromnegyede (ez 320 falut jelent) lakosságának létszáma már nem éri el az 5000-et.

Erre talált ki most a tartomány vezetése egy programot, aminek lényege, hogy ha valaki vállalja, hogy a programban részt vevő falvak egyikébe költözik, az havi juttatást kap, feltéve, ha saját vállalkozást indít, vagy elsajátít egy ott létező hagyományos foglalkozást.

A végösszeg akár 28 ezer euróra (ez nagyságrendileg 10 millió forint) is rúghat, az érintett települések pedig Aieta, Albidonia, Bova, Caccuri, Civita, Samo és Precacore, Sant’Agata del Bianco, San Donato di Ninea és Santa Severina.

A részvétel szabályai

„A társadalmi befogadás kísérletének szánjuk ezt a projektet. Szeretnék a régióba vonzani az embereket, vonzóvá tenni az ismeretlen kisvárosokat, akár konferenciákat hozni ide” – mondta az egyik érintett település polgármestere.

„A bizonytalan turizmus és az 1 euróért árult házak nem a legjobb módszerek Olaszország déli részének újraélesztésére” – tette hozzá Gianpietro Coppola.

A projektben való részvételnek vannak szabályai: csak 40 év alattiak pályázhatnak és vállalniuk kell azt is, hogy ha bekerülnek a programba, akkor 90 napon belül költöznek.

A résztvevők két-három éven keresztül havi 800-1000 eurót kapnak, illetve ha vállalkozást (például magánszállást, éttermet, bárt, vagy saját boltot) indítanának, akkor egyszeri nagyobb összegre is jelentkezhetnek.

„Egyelőre a technikai feltételeket dolgozzuk ki, például hogy pontosan mekkora havi összeget utaljunk mennyi ideig, illetve hogy bevonjunk-e 3000 fősnél nagyobb lélekszámú településeket is” – mondta a CNN-nek a regionális tanács egyik tagja.

„Nagyon komoly az érdeklődés az érintett települések részéről, ha a projekt működőképes lesz, akkor reményeink szerint még többen csatlakoznak hozzá a következő években” – tette hozzá Gianluca Gallo.

Az 1 eurós ötleteknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, kíváncsian várjuk, ez nagyobb siker lesz-e.

 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6516625130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2021.07.14. 08:37:29

Nemhogy 28 000 Euróért, de 280 000-ért sem.
Nem bírnám elviselni három hónapon keresztül azt a hőséget.
Mi egyenlőre megúsztuk a nyarat, eddig összesen két nap volt, ami megközelítette a 30 fokot (28 - 29 fok).
Most is már egy hete kellemes 17 fok van, enyhe esőkkel.

dikusz. 2021.07.14. 09:27:36

Évekkel ezelőtt olvastam valahol, hogy Olaszországban 1 euróért lehet kapni romos házat, valami félreeső vidéken. Nem tudom melyik falu volt az.
Azért egyéb feltételek is voltak, nem csak az, hogy 90 napon belül oda kell költözni, és csak 40 év alattiak pályázhatnak. Az egyik feltétel az volt -és emiatt bukhatott meg szerintem az egész-, hogy rövid időn belül teljesen fel kell újítani az igen rossz állapotban lévő épületeket, ami jóval több időt igényelt, a másik feltétel az volt, hogy kizárólag helyi vállalkozókkal újíttathatta fel a házat.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.07.14. 09:39:50

@dikusz.: Az se tett jót a programnak hogy azokban a falvakban legtöbbször nincsen már semmi, se egy bolt, se gyógyszertár, orvos, posta semmi az égadta világon.

dikusz. 2021.07.14. 10:00:46

@ChristineK: Na igen, ez kimaradt a felsorolásomból.

nyuszigonosz 2021.07.14. 10:20:33

Az 1 Eurós házak még vannak Olaszországban, söt, most már minden régióban, ezévben is.

Amúgy eleve az 1 Euró = ház mindig is inkább reklámszlogen volt, sosem annyiba kerültek. :-)

Arthamyr 2021.07.14. 11:45:10

28k euroért sehova sem érdemes költözni, ha az ember nem akarna amúgy is a környékre költözni. Persze ezesetben azért sokan lehajolnak ennyi pénzért, meg lehet döntő faktor abban, hogy ne 20km-rel arrébb költözzön az illető.
Még az ezt megduplázó havi juttatással sem túl vonzó, főleg, hogy azt is mindenféle kényelmetlen feltételekhez kötik.
Mondjuk ha nem pár évig adnák a 800-1000 eurot, hanem az egész életen át, és inflációkövetően, akkor már egyből jobb lenne, de még Olaszország (és semmi más hely) sem jutott el az utópia ilyen szintjére.

fhdgy 2021.07.14. 12:10:58

Egy kis önellentmondás:

Bizonytalan turizmus, de indítsanak például magánszállást, éttermet, bárt, vagy saját boltot!

fhdgy 2021.07.14. 12:32:02

Kevés információ, ezért sok feltételezés és spekuláció:

Megnéztem pl. Aieta-t. Nápolytól délre kb. 180 km. 810 fő lakik ott 2001-es adatok szerint, 524 méter tengerszint felett. Valószínű eldugott hely. Google Earthon belenézve, rettenetesen zsúfolt, girbe-gurba utcák, csupa régi épület. A tenger lévonalban kb. 5 km. Autóval 11 km., ami 22 perc. Biztos nem sztráda!!!

Miért akarna odamenni valaki, ha az ott élők is elmentek?

Valószínű, hogy egy elhanyagolt vidék, az ottani fogalmak szerint minimális infrastruktúrával. Ilyen helyekre kevés odacsábítani az embereket, a környéket is erőteljesen fejleszteni kellene.

Lehet, hogy először infrastruktúra kellene, utána már nem is kellene csábítani az embereket. Fordítva ülnek a lovon?

Milyen vállalkozást lehet csinálni egy eldugott helyen, ahol csak kb. 800 ember van, akik jobbára idősek, nem is valószínű, hogy nagy valamire is a fizetőképes kereslet?

Golf2 2021.07.14. 13:52:23

@fhdgy: Milyen vállalkozást lehet csinálni egy eldugott helyen, ahol csak kb. 800 ember van, akik jobbára idősek...Idősotthon,all inclusive.

SzZoole 2021.07.14. 15:43:59

Nekem/nekünk pont ez a végcélunk, egy 1500-2000 fős kis faluban végleg letelepedni, igaz Dorset/Devon déli részén :-)

De az is meggondolandó, hogy Olaszország déli részére mozdulok, “ekszport-import” vállakozást csinálok egy kis “őrző-védő” kiegészítéssel a környékbeli “vállalkozókkal” a Cosa Nostra-val közösen :-))

Az utóbbi vicc volt

SzZoole 2021.07.14. 15:50:26

@Golf2: meg mondom milyen vállalkozást lehet, őrző-védő KFT-t, vigyázol a helyiek egészségére és vagyonára, csupán csak €50/fő/hó, ami 800x50= €40000/hó, nem is rossz :-))

dikusz. 2021.07.14. 18:55:52

@SzZoole: Szicíliában? Ott nem biztos, hogy jó lenne őrző-védő vállalkozást indítani. Azt hiszem telített ott a piacnak az az ága.

Csodabogár 2021.07.14. 19:00:46

@Arthamyr: Szerintem alternativ művészek és társaik költöznek ilyen helyre. Régen Hipinek hívták őket. Kis üzleti érzékkel talán érdemes lenne egy vegyesboltot nyitni és talán aztán alakulgatna a dolog.
Németországban is vannak helyek, ahová csalogatják az embereket. Nem ilyen feltételekkel, de ha a falu közepén felújítja a házat, ami esetleg már évek óta üres, azt igen jutányosan megkapja.
Sajnos ezek rendszerint olyan falvak, ahol a sineket már rég felszedték és az egyetlen busz is jó, ha naponta kétszer jár. Üzlet meg minden csak a szomszéd nagyobb helyeken van, stb.

SzZoole 2021.07.14. 19:04:08

@dikusz.: kiszorittyuk üket :-))

kék madár 2021.07.14. 19:55:01

volt egy sorozat ZeroZeroZero amnek a harmada Calabriaban jatszodik, nem volt tul vonzo. Finoman szolva

arncht 2021.07.14. 20:42:30

Del olaszorszagban nagyon csoro kornyekek vannak, calabria meg hogyis mondjam nem olaszorszag legjobb helye.

Arthamyr 2021.07.14. 21:16:30

@Csodabogár: Biztos van olyen mindenfelé, ahol fillérekért lehet ingatlanhoz jutni/támogatások is elérhetőek. Csak sajnos tipikusan olyan helyeken, ahova nem annyira érdemes menni.
Egyébként a távmunka terjedésével egy csomó hely lehetséges lehet, de az, hogy szinte nincs semmiféle szolgáltatás helyben, nem túl vonzó még így sem. Én szívesen mentem volna olcsó, nem felkapott, tengerparti helyre (vagy más, természetközeli helyre, pl. hegyekbe), ahol vannak szolgáltatások. Azzal is meg tudtam volna békülni, ha a szolgáltatások közül pl. az iskolák, az egészségügyi ellátás, munkahelyek, turizmus hiányzik. De sajnos ilyen nincs, ahova megéri menni, az nem lesz olcsó.

peter3374 2021.07.19. 21:11:55

Van egy olasz barátom, nagy motoros, régen rengeteget járta Olaszországot, azt mondta, hogy tavasszal, kora nyáron, nagyon szép vidék, nyáron ő sem menne oda. Azt mondta érdemes bejárni és túrázni arra, de elég szegény vidék, küzdenek a mezőgazdasággal, birkát tartanak, nincs miből élni. Az angolt arra el lehet felejteni, még ő is mint született észak olasz is megküzdött a nyelvvel pár faluban....
Azt mondta, romantikus elképzelés, hogy majd odacsábítják a fiatalokat, mert minek mennének oda, talán ha egy komplett falut rendbetennének, és lennének jó szállások, akkor lenne esély, mert szép, romantikus helyek, csak mindentől messze vannak...

peter3374 2021.07.19. 21:27:38

Az olasz barátom ismert pár települést a felsoroltakból, talán kettőt, ezekre mondjuk pont azt mondta, hogy ezek unalmas, elég modern települések, totál semmi nincs bennük, amiért egy túrista odamenne, fogalma sincs, hogy ott miből élnek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása