oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. június 21. 06:30,  Se győzni, se veszíteni 49 komment

2021. június 21. 06:30 Határátkelő

Se győzni, se veszíteni

Az elmúlt napok egyik legnagyobb szenzációját a magyar válogatott franciákkal szembeni döntetlene szolgáltatta a labdarúgó Európa-bajnokságon. A hatalmas siker (pontosabban az arra adott reakció) ihlette meg Martint, aki az Egyesült Királyságból küldte el írását.

fiola_attila_foto_mlsz_hu.jpgA magyar gól szerzője, Fiola Attila

„Azzal kezdeném, hogy Angliában élő magyarként is őrült boldogság volt a magyar válogatott Franciaország elleni mérkőzését nézni. Fantasztikus lehetett a helyszínen a hangulat (legalábbis az alapján, ami a tévén átjött), és az 1-1-es eredmény is minden képzeletet felülmúlt.

A BBC elemzését hallgattam másnap podcaston, ott is a hangulatot emelték ki. Más kérdés, hogy az egész Európa-bajnokságon csak Budapesten lehet telt ház, ha jól tudom, és nem vagyok járványszakértő, de azért ez kicsit elgondolkodtat, reméljük, nem lesz belőle baj.

Szóval az angolok (a Budapestről tudósító újságíró és az itteni stúdióban ülők egyaránt) áradoztak a hangulatról, hogy mennyire hiányzott már ez a járvány idején kiürült stadionok után.

Ami viszont zavar és amiért valójában írok, az egy olyan, sajátosan magyarnak tűnő jelenség, amivel egyre nehezebben tudok mit kezdeni.

Sem nyerni, sem veszíteni nem tudunk ugyanis. Mármint mindezt elegánsan, méltósággal kezelni nem tudjuk.

Eltérő motivációk

Mire gondolok? A franciák elleni meccs példájából kiindulva, adott egy tudat alatt talán kicsit az ellenfelet lebecsülő világbajnok válogatott (nem gondolom, hogy tudatosan lenézték volna a kétségkívül gyengébb magyar csapatot, de tudat alatt alighanem ott motoszkált bennük, hogy ez a legkönnyebb csoportmeccs, „majd csak nyerünk valahogy” és ez már éppen elég ahhoz, hogy ne tudjanak maximumon pörögni), komoly hőség és egy bő egy éve ismeretlen élmény: a teltházas stadion.

A franciáknak nem a magyarok elleni volt életük, de még az Európa-bajnokság legfontosabb meccse sem, ők a tornát akarják megnyerni, márpedig egy durva idény után nem lehet egy hónapig pörögni.

A magyar válogatott sok tagja élete meccsét játszotta: Európa-bajnokságon, hazai pályán, a regnáló világbajnok ellen. (Nem véletlen, hogy a hihetetlenül nagyot hajtó, szimpatikus gólszerző, Fiola Attila elsírta magát a meccs utáni interjúnál.)

Ezek az eltérő motivációk és a körülmények adták meg a lehetőséget a fantasztikusan játszó és harcoló magyar válogatottnak a bravúrra, amivel élni is tudott és ez csodálatos dolog.

Ami ezt az egészet köríti, az már kevésbé.

„Ilyenek vagyunk mi, magyarok: egy hősies, nemes fajta”

Ahelyett, hogy a helyén kezelve a sikert örülnénk és lennénk boldogok, egészen elképesztő véleményeket lehetett olvasni a magyar oldalakon. „A magyar futballt most már nem lehet lenézni, semmibe venni!” – írta a Nemzeti Sport.

Az egyetlen magyar sportlap cikkében olyat is olvashattunk, hogy „a magyar egészségügyi dolgozók fáradhatatlan munkájának hála Magyarország a vírus elleni küzdelemben olyan szintre jutott, hogy Európában egyedüliként nálunk lehet csaknem telt házas meccseket rendezni. Nem túlzás azt mondani, ezért minket irigyel Európa, és azt is hallani, hogy a játékosok és az edzők el vannak ájulva a Puskás Aréna gyepszőnyegének kifogástalan minőségétől”.

De akadt olyan oldal is, mely így fogalmazott. „Igen, ilyenek vagyunk mi, magyarok: egy hősies, nemes fajta. Ha van egy eltökélt, leleményes vezetőnk, aki jól vezeti a seregeinket, a lehetetlennek is vakmerőn nekifeszülünk. Így tettünk tegnap is, amikor 1-1-re győztünk Franciaország ellen az Európa-bajnokságon. Ezzel kétszeres ünnep lett június 19-e: nemcsak a Magyar Függetlenség Napja, hanem a Magyar Labdarúgás Visszaszerzésének Napja is. Mindkettőben kiemelkedő szerepet vállalt egyetlen ember: Orbán Viktor.”

Még egyszer: káprázatos eredmény Európa-bajnokságon döntetlent játszani a világbajnokkal, de úgy ünnepelni, mintha megnyertük volna az egész tornát, erős túlzás.

Középút nincs

És ez az, amiből nem tudunk kigyógyulni, talán nem is tudunk majd soha: úgy tűnik, mi, magyarok már csak olyanok vagyunk, hogy vagy nemzeti sorstragédia van, vagy a mennybe megyünk. Középút nincs.

Ez azért baj, mert ha nem tudjuk helyén kezelni a teljesítményünk (és most mindegy, hogy ez sport, gazdaság vagy kultúra), akkor megfosztjuk magunkat az előrelépés lehetőségétől is.

Maradva a futballnál: az előző Európa-bajnokság után (ott ugye csoportgyőztesként mentünk tovább, a későbbi győztes portugálokkal döntetlent játszva) jött egy gyengébb periódus, és már repült is a kukába szövetségi kapitány, koncepció, minden.

Helyén kezelni sikert és kudarcot

Öt éve az éjjel elég gyorsan véget ért. Most jó lenne ezt elkerülni. A magyar labdarúgásnak (gazdaságnak, kultúrának…) megvan a helye Európában – miként az osztráknak, a belgának, a csehnek vagy a franciának is.

Hatalmas munkával lehet innen előrelépni, de az csak akkor megy, ha megtanuljuk helyén kezelni a sikereinket és kudarcainkat egyaránt. Ha elismerjük azt is, hogy eleve azért lehetünk ott az Európa-bajnokságon, mert megemelték a létszámot, a selejtezőkön semmivel sem szerepeltünk jobban, mint az elmúlt évtizedekben – ettől még nagy eredmény, de ez is hozzátartozik.

A magyar labdarúgó-válogatott azért sikeres önmagához képest, mert olyan szövetségi kapitánya van, aki a helyén tudja kezelni a játékosok képességeit, lehetőségeit, tudását és ehhez alakította a játékot. Helyén kezeli a sikereket és a kudarcokat (talán nem véletlen, hogy olasz).

Érdemes lenne követni a példáját.”

(Fotó: mlsz.hu)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8016599608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2021.06.21. 07:03:23

Az egészségügyi sikernek köszönhető a teltházas meccs, ugyan már, nehogy sírás legyen a vége….

A magyar szurkolók ellen is eljárás indult a nem éppen barátságos megnyilvánulások miatt a francia játékosok iránti “szeretetükből”

Hajrá magyarok, így tovább!!!!

dikusz. 2021.06.21. 07:30:53

Az a döntetlen anno' a portugálok ellen azért volt döntetlen, mert a portugálok így akarták.

Amióta nincs az élvonal közelében sem a magyar foci, itthon még a vereséget is úgy kommunikálják felénk, mintha győztünk volna, megmagyarázva, hogy ez nekünk miért jó.
Évtizedek óta ez megy. Az eredményt kísérő szöveget inkább nem minősítem.

vontod75 2021.06.21. 07:33:15

A magyar csapat 1:1-es döntetlent ért el a hivatalban lévő világbajnok ellen. Mindazokat, akik ezt a kormányfő sikerének tartják, emlékeztetem arra, hogy 2007-ben 3:1-re verte a magyar válogatott az akkori világbajnokot. A miniszterelnököt Gyurcsány Ferencnek hívták.

XD

fhdgy 2021.06.21. 09:05:56

Ha valaki tudja, akkor magyarázza meg nekem, hogy mi ez az őrület!

Én nem értem!

Elvileg covid van vagy mi az ördög. A foci a legfontosabb, meg majd nemsokára egy másik őrület, az olimpia?

fhdgy 2021.06.21. 09:09:03

"mintha megnyertük volna az egész tornát, erős túlzás"

Nem csak a tornát, a következő nagy háborút is, meg visszamenőleg a II. meg az I. világháborút is megnyerjük.

No, az az igazi őrület!

Klein Jumbo 2021.06.21. 11:22:23

"Így tettünk tegnap is, amikor 1-1-re győztünk Franciaország ellen az Európa-bajnokságon."

Ha egy kis szerencsénk lett volna, akár 2-2-re is győzhettünk volna.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.06.21. 11:22:47

@dikusz.: "mert a portugálok így akarták" - en is ugy hallottam hogy a meccs vege fele mar tenyleg igy akartak, azert csoportbol kiesni megiscsak durva lett volna ;D

@vontod75: tet nelkuli, baratsagos meccs volt, azt tegyuk hozza. meg ezt: index.hu/sport/futball/hirek/2012/05/31/bunda_volt_a_magyar-olasz/

a poszt amugy muhiszti. nem csak azok a magyarok akik tulreagaljak az eredmenyeket, es az o reakciojuk nem lesz a magyaroke. en az m4-et nezem, telexet olvasom, a portugal meccsnel az volt a hozzaallas hogy a portugalok vitan felul jobbak, de jol kuzdottunk ezert az utolso percekben kapott 3 gol es ezzel a 3:0 *ezen a meccsen* nem esik jol. a franciak ellen pedig az, hogy ok szinten vitan felul jobbak de ellenuk is jol kuzdottunk, az 1:1 eredmeny *ezen a meccsen* megerdemelt, meg ha kicsit szerencses is, ugyhogy oruljunk neki.

littke 2021.06.21. 13:53:53

Én nagyon örültem a magyarok "sikerének". Szerintem más országok sajtója is képes sport sikereket túlzottan dicsérni, avagy abból oda nem illő következéseket vonni.

Magyarország, hasonlóan (példaképpen) az US-hoz, sajna megosztott ország, sok ember örült, sok meg nem... mert őket csupán a jelen vezetőség kudarca érdekli. Ez sajnálatos állapot.

Emlékszem szüleim anno nemigen örültek a magyarok sport sikereknek, mert abban az akkori (Rákosi/komcsi) rendszer sikereit látták amit ők (titokban) szívből utáltak.

Hát ide jutottunk vissza.

Golf2 2021.06.21. 14:29:24

@SzZoole: Vajon mennyi közpénzt igért fejenként nekik a vajda hogy megszakadjanak? Én 20 millát tippelek.

fhdgy 2021.06.21. 14:56:00

@Golf2: De mennyit kellett visszacsorgatni?

fhdgy 2021.06.21. 15:00:52

@littke: Abban, hogy ide jutottunk vissza, erősen igazad van.

Nálam ezt még tetézi egy dolog: EB, VB, olimpia, akkor minden más megy a kukába.

Olyan érzésem van, hogy ezek mindent visznek fontosságban, mintha az élet lenne ezekért és nem fordítva.

Kiütésem van, amikor a csapból is ezek folynak.

SzZoole 2021.06.21. 15:49:18

@Golf2: @fhdgy: rossz indulatúak vagytok mindketten, ilyet feltételezni, hogy ezek a játékosok a pénzért teszik, szégyelljétek magatokat……

Megelégszenek azok egy hosszú hétvégi welnesszel a Lölö egyik balatoni panziójában meg láda Soproni Ászokkal :-))). Sirok

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.06.21. 15:54:56

@littke: szerencsere eleg kevesen vannak az ilyen korlatoltak.

fhdgy 2021.06.21. 15:59:43

@SzZoole: 97-ben még tartott balkáni háború, én Eszéken voltam. Sok szlavóniai falu még a szerbek kezén volt, a lakosság menekültként élt szanaszét. De foci azért volt. És az foci volt.

Pl. Szentlászlónak egy horvát falu biztosította a "hazai" pályát.

Meccs kezdete előtt már jóval összegyűltek az emberek. Nem számított, hogy ki melyik falunak drukkolt, söröztek, beszélgettek.

Meccs alatt szinte mindenki ordibált, de a szünet, fél órás volt, alatt megint mindenki sörözött, beszélgetett.

A meccs végén megint, mintha piknik lett volna.

Azoknak a focimeccseknek volt hangulat, értelme. Nem összeugrasztotta az embereket, hanem összekovácsolta.

SzZoole 2021.06.21. 16:28:58

@fhdgy: nincs annak szebb varázsa, mint amikor verekedés közben kitör a focimeccs :-))

Ha jól emlékszem akkor volt olyan háború is ahol az ellenséges csapatok focival töltötték el az időt.

fhdgy 2021.06.21. 16:32:30

@SzZoole: Értem, de ott olyan nem volt. A focistáknak pedig csak a sör volt a fizetség.

Csodabogár 2021.06.21. 18:36:55

@littke: Pontosan. Én anno nagyon örültem,mikor kikaptak a magyarok Bernben. A fél város gyászba borult, én meg titokban ujjongtam. Nem tudhatjátok, hogy anno mit jelentett futbalistának lenni. Miközben a nyomortól nem láttunk, nekik volt minden. Külföldi utak, rengeteg csempész áru, amit a várakozó hozzá tartozók a Kelenföldi pályaudvaron megkaptak, majd bementek a Keletibe, ahol a vámolás történt. De épitkeztek is lelkesen és természetesen autójuk is volt.
Akkor tudnék örülni a magyar sikereknek, ha stadion helyett kórház és egyéb épülne és nem nyomnák a végtelenségig a kormány részéről a futbalt.

SzZoole 2021.06.21. 19:34:35

@Csodabogár: ez igaz, azt meg tudni kell a mai fociról, hogy az egyik legjobb legális pénzmosoda, szponzorok/reklámok stb.

Ez már régen az “üzletről” szól és nem a futballról, tudom mert érdekelt, és részese voltam a ‘90-es és a 2000-es években.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.06.22. 06:11:30

@droid_: te nem érted a posztot. Ugorj neki mégegyszer!
Koncentrálj arra, hogy csak a két végletben tudunk gondolkodni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.06.22. 06:11:36

@Klein Jumbo: most megzavartál...ha 0:0 akkor kikaptunk volna?

kárárámaispj 2021.06.22. 06:11:46

@Golf2: "Vajon mennyi közpénzt igért fejenként nekik a vajda hogy megszakadjanak? Én 20 millát tippelek."
És ha én adok neked 30at, akkor képes vagy futni egy félidőn keresztül? Én arra tippelek, hogy az ötödik perc után megpusztulsz.

kárárámaispj 2021.06.22. 06:11:59

Nem értem a posztert egyébként.
Kint él ángliában. Oké. Megnézi a meccset, oké. Meghallgatja a BBC podcastet a meccsről, meg elolvassa a Nemzeti Sportot. Oké.

Aztán elolvassa a pestisrácokat? Hogy hátha mondanak valami bődületes baromságot a nagy eufóriában? Hát minek? Mégis mire számított? Ha az Asztrológus.blog.hu-t olvassa, hogy Mirella az atlantiszi tisztánlátó azzal magyarázza a sikert, hogy a Jupiter konstellációban van a Vénusz dombjával, akkor arról ír blogot?

Arthamyr 2021.06.22. 08:16:12

@kárárámaispj: Én simán, ha csak futni kell. Még a labdát is viszem, csak ne zavarjon közben az ellenfél. Adsz harminc millát? :)

Mondjuk tök lényegtelen, ha tényleg kaptak a fiúk egy huszast, mert csepp a tengerben (pl. a remek hangulatú stadion is, amiben játszottak, pár nagyságrenddel több ennél).
Viszont a másik oldalról ott van az, hogy nem is várják el és nem is szorulnak rá, ingyen is játszanának a válogatottban (sőt, egyesekből még azt is kinézem, hogy ha tényleg kapnak valami prémiumot, annak legalább egy részét eljótékonykodják).
Az egy elég buta koncepció, hogy csak azt lehet kritizálni, amit az ember maga jobban tud. Igen hitvány életünk lenne, ha az lenne az elvárható szint minden szolgáltatásnál, amire mi magunk is képesek vagyunk...

Örömhernyó 2021.06.22. 09:29:48

Minden országban le lehet ásni az online sajtó sötét mélységeibe, ahol már vállalhatatlan a színvonal és a saját nemzet (vagy nemzeti válogatott) minden megmozdulására térdelve nyáladzanak.
A posztoló valamiért úgy döntött, hogy a pestisrácok oldalt is megnézi. Én még életemben nem kattintottam rá arra az oldalra, amennyire tudom, egy közpénzzel kitömött trendiskedő hipszter, fiatalos kormanyközeli propagandaoldal. Ez a nemzeti új-jobboldal, alt-right Amerikában tud trendi, vicces, releváns és színvonalas lenni, Magyarországon meg nevetséges.
Komolyan mondom, a kuruc info hitelesebb, de mindenképpen pártatlanabb, meg azon olyan híreket is megjelentetnek, amik minden más oldalon cenzúrázva vannak. A pestisrácok egy nagy lufi.

Amerikában meg arra pocrosodik a gyík, hogy ők a legjobbak a világon amerikai futballban. Amit sehol máshol nem játszanak. Minden nemzetnek megvannak az ilyen lelki betegségei.

UK-ban arra izgul a média, hogy ők mennyire jól tették, hogy kiléptek az EU-ból, mert náluk sokkal magasabb a beoltottsági arány. A kommentekben köpködték Magyarországot a britek, hogy kínai és orosz vakcinákkal is oltott, amik szerintük nem hatásosak. A kínai esetleg kevésbé tartós, de az orosz vakcina jobb, mint az AstraZeneca.
A briteknek az AstraZeneca nemzeti ügy, az ultranacionalista kormányuk elhitette velük, hogy jobb minden más vakcinánál és ezzel győzték le a koronavírust, míg a Brüsszel által gúzsba kötött Európa lemaradt. Aztán bekopogtatott hozzájuk az indiai delta variáns és most arat a negyedik hullám.

Angliában mikor oltják a gyerekeket? Mert Magyarországon már elkezdték őket is oltani. Ennyikeh!
Amúgy pont az angolok azok, akik annyira fantikus focibuzīk, hogy hihetetlen, mind elfogult a saját klubjával szemben.

Ja, a foci nem érdekel, a meccset nem láttam, még a gól összefoglalót se. Ami izgat, az a focit körülvevő hisztéria.

Ekrü 2021.06.22. 09:30:05

"és ez már éppen elég ahhoz, hogy ne tudjanak maximumon pörögni), komoly hőség és egy bő egy éve ismeretlen élmény: a teltházas stadion."- Hagyjuk ezt már....A francia válogatott színe-java gyerekkora óta játszik a rangos tornákon telt ház előtt.Ha egy Mpabbét vagy egy Benzemát képes kizökkenteni a játékból egy telt házas stadion,akkor ott komoly bajok vannak a játékosok mentális állapotával....
"de úgy ünnepelni, mintha megnyertük volna az egész tornát, erős túlzás."-Ünnepelni jó dolog.Együtt ünnepelni pedig felemelő érzés.Boldognak lenni soha nem "túlzás". Sem pici dolog sem pedig nagy dolog miatt.Javaslom kipróbálásra....

Ekrü 2021.06.22. 09:30:18

@SzZoole:
"A magyar szurkolók ellen is eljárás indult a nem éppen barátságos megnyilvánulások miatt a francia játékosok iránti “szeretetükből”"-Mert ugye az ellenfél kapusát kólásüvegekkel dobálni csak mert nem teszik az eredmény az persze sokkal elegánsabb.
Nem kéne úgy tenni,mintha itt a magyar szurkolók lennének a fő gonoszok,a többi csapat szurkolói pedig maga a megtestesült sportszerűség.Kiabálnak/dobálnak ők is.Csak azt ugye nem értjük,az ő ellenzékeik pedig nem verik nagy dobra...

kárárámaispj 2021.06.22. 10:19:06

@Arthamyr: Nem azt mondtam, hogy ha jobban tud futni, hanem ha egyáltalán.
Biztos vagyok benne, hogy nem tud

Arthamyr 2021.06.22. 11:12:51

@kárárámaispj: Jogos, csak gondoltam lecsapok a 30 millára. Azért csak lehajol a szegény magyar ember.

És hát attól, hogy valamiben az ember nagyon gyenge (pl. futni sem tud, nemhogy focizni), még mindig lehetnek (jogos) elvárásai azok felé, akiknek az a "munkája".
Na mindegy, részemről lezárva, felőlem aztán annyi pénzt adnak nekik, amennyit jónak látják... :)

Kotit 2021.06.22. 12:28:22

@SzZoole: Igazatok van (neked, a poszternek és Angela Merkelnek) van kockázata a budapesti teltházas meccseknek. Csak annyit kérek, hogy segítsetek kicsit a dán teltházas meccsek miatt is aggódni!

Raketta25 2021.06.22. 12:28:50

@Ekrü: Arról nem is beszélve, hogy a francia védő, Digne azt nyilatkozta, hogy semmiféle rasszista bekiabálást nem hallott a szurkolóktól, és remek volt a hangulat, sőt hivatkozott többek közt Pogbara is, aki szintén így vélekedik.
Na most: szóval remek volt a hangulat a francia játékos szerint, a poszter meg azt írja, hogy emiatt volt nehezített pálya. :) Ráadásként: már mindenki tényként kezeli a rasszista bekiabálásokat, amit maguk az érintettek cáfolnak.
Biztos jó érzés a buborékon belül élni és gondolkodni, csak nehogy arcon csapja a valóság az illetőt, ha kilép a levegőre.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.06.22. 12:28:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: te nem érted a kommentem. Ugorj neki mégegyszer!
Koncentrálj arra, hogy nem csak a két végletben tudunk gondolkodni.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.06.22. 12:29:13

most nem azért de a lapok 10%-a korrekten lehozta hogy döntetlen volt, kielemezték ugyanazokat az okokat amiket a posztoló is említ.

a többi médium fideszes, ott kizárólag irracionális győzelmi mámor és minden nemfideszes dolog gyalázása (effektíve magyargyűlölet) jelent meg.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.06.22. 12:29:23

@Ekrü: ja, ezt nem is ertem. nem szabad huhogni meg futtyogni? mert kb ennyit lehetett olvasni az "ugyrol" bar nem kutakodtam utana. a vegen meg eloirjak hogy az ellenfelnek is drukkolni kell kulonben naci vagyok.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.22. 12:29:36

A tendenciát kell látni az utóbbi pár éves időszakot tekintve. A legutóbbi 13 meccsből, mindössze egy vereség. A legutóbbi EB-n csoportelsőség kiharcolása. Ausztria, Izland, Lengyelország szintű csapatokkal képesek vagyunk konkurálni, és győzni is. Tudtunk nyerni a horvátok ellen is tétmeccsen. A világbajnok játékát meg tudjuk fojtani, és előnybe tudtunk kerülni.Mindezt úgy, hogy két legjobb játékosunkat(Szoboszlai, Kalmár) nélkülözzük.
Új létesítmények. Elképzelhető, hogy a megújult Puskásban lesz az EB döntő. Mi ez, ha nem fejlődés?

CSOKKI MÁLNA 2021.06.22. 12:29:45

@dikusz.: @Arthamyr: Aha persze. Ilyen rizikót bevállalni, mert ha mégse döntetlen, akkor mehetnek szépen haza. És ugye a vége felé lőttünk egy kapufát...

CSOKKI MÁLNA 2021.06.22. 12:29:58

@Örömhernyó:

"Amúgy pont az angolok azok, akik annyira fantikus focibuzīk, hogy hihetetlen, mind elfogult a saját klubjával szemben."

No igen, a híres angolok. Több mint 50 éve erős bírói segédlettel nyertek egyetlen VB-t otthon, azóta semmi. Még a 4 között sem voltak sztem fél évszázada.

Örömhernyó 2021.06.22. 15:20:12

@CSOKKI MÁLNA: Igen, az angol válogatott egy nemzetközileg sikertelen csapat, ezért a kluboknak szurkolnak inkább az angolok, a klubok meg vállalkozások, tahát lényegében cégeknek drukkolnak. Ugyanez van Amerikában is, sose fogom megérteni, hogy miért jó egy cégnek szurkolni (minden MLB, NFL, NBA csapat egy-egy cég, aminek minimális kötődése van az adott városhoz, ahol a stadionja van, akármikor elköltözhetnének).

Golf2 2021.06.22. 18:52:17

@kárárámaispj: Biztos vagyok benne, hogy nem tud...Másban legyél biztos fidesznyik,balszélsőn fociztam a pénzügyőrben+ érmem van 3000m futásból.A focit orbánc óta utálom csak.

Arthamyr 2021.06.22. 20:07:20

@CSOKKI MÁLNA: Ezt miért nekem írod? Én nem írtam a portugál meccsekről...

Amúgy az angolok 90-ben negyedikek lettek (azért emlékszem, mert az volt az első vb, amit néztem), meg 2018-ban is. Amúgy a klubfocijuk és a ligájuk is elég jónak számít nemzetközileg (és igazából ez a lényeg, nem a válogatottak).

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.06.23. 07:52:37

Ha a Franciák az elején azt a 4 ordító ziccert nem hagyják ki, akkor mi itt most semmiről se beszélünk, kib.szott nagy mákkal lett X.
De azt senki sem vitatja hogy végre fociztak a fiúk, szép focival, amit Mateus alatt nem lehetett látni, és kűzdöttek.
De ha az elején bevertek volna 2 gólt Műbáppéjék akkor reccs.
17-es oddszunk van a Németek ellen, sztem ez jól mutatja a különbséget.
De azért persze a remény hal meg utoljára, lehetnek még csodák, de azzal azért legyünk tisztába hogy az utánpótlás 0 ponttal lett utolsó, szóval a közpénzes 100 milliárdok mind mentek a kukába, ez az x a franciák ellen csak egy sebtapasz.

Golf2 2021.06.23. 12:06:38

@szociál: közpénzes 100 milliárdok mind mentek a kukába...az ő kukájába.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.06.23. 17:48:03

@Golf2:

Nekünk kuka, nekik meg a zsebük.
Hihetetlen pénzeket osztanak szét egymást közt, azért az ultrásoknak is félre van téve néhány guriga, ha 22-ben borulna minden, újra lángba borul pest mint az öszödi után, Kubatov emberei mindig mozgósítva vannak.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.24. 00:56:20

@szociál: Igen és ha a nagypapinak kereke lett volna, talán ő lett volna a hatos villamos. A focit egyelőre gólra játsszák, nem pontozzák a helyzeteket.
Öt éve a portugálok ellen 3-3-nál például volt egy kapufánk. ha ez bemegy, Ronaldoék csomagolhattak volna, és nem nyerik meg az EB-t..

CSOKKI MÁLNA 2021.06.24. 00:56:20

@szociál:

A tótok 5-0-ra égtek. Ez kissé belezavar majd azon magyarul beszélő magyar állampolgársággal rendelkező emberek örömébe, akik hazájuk válogatottja ellen szurkolnak-ha kikapunk.
Mert ugye a szlovákok az etalon mindenben..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.06.26. 07:46:47

@CSOKKI MÁLNA:
Azért emlékeim szerint Andorrától is kikaptunk, meg még a lakatlan szigetektől is annyira jól ment a szekér.
Ezen az EB-n látni lehetett a taktikát, amit magyar fociban nagyon rég nem látni (mondjuk Dárdai alatt is volt) és a kűzdést, hogy ezek a túlfizetett pojácák végre oda rakták a szívüket.
Igaz ha azt a 4 ziccert beverték volna a franciák a tűz kihúnyt volna, vagy olyan ámokfutásba torkollott volna a játékunk hogy Mbappé nyílt lábszártöréssel mehetett volna kényszerpihenőre.

vackor1 2021.07.01. 23:36:29

@szociál: Hagyd ezt a nicket, ismert hívő, ide is idetalált 2-3 iióa kollégájával együtt.
Megpróbáltam anno elmagyarázni, sajnos hosszúra sikerült, az meg nem ( az sem ) az ő világuk, az addigi kommentjeik "színvonalát" látva, nem túl valószínű, hogy megértették, bár azt reméltem ha erősen koncentrálnak, valamit talán felfognak belőle, de úgy látszik nem ment...
Írtam, hogy jöjjenekek az előző EB eredményeivel, ott a sógorok lenéztek minket ( a platinalábúak elmúlt 30 évben mutatott "teljesítménye" alapján teljes joggal,igazából ez volt a siker/meglepetés, mert kb. velük vagyunk azonos színvonalon ebben a játékban , csak a mentalitás teljesen más, azaz nem nekünk állt a zászló, ezért meglepetés.. ) ,rá is faragtak, senki nem vitatja, megvertük őket. Már akkor is leírtam- vissza lehet keresni-, hogy CR-ék azt csináltak velünk, amit akartak, mondtam, hogy nézzük meg majd egyszer egy olyan helyzetben, amikor győzni akarnak. Akkor nekik a döntetlen kellett és amikor baromi mákkal rúgtunk nekik gólt, nagyjából 3 percen belül mattolták is a fooooodballistáinkat, mert nekik egy pont kellett, hogy ne ők legyenek a csoportelsők. ( és többek között pont ez a baj ezekkel a nickekkel : nem látnak tovább az orruknál, azt látják, ami a szemük előtt van, akkor pl. azt, hogy döntetlent játszottunk Portugáliával, hogy az miért volt úgy, az nem esett le,.. minden egyes kommentjeikkel ezt bizonyítják az összes blogban : semmit nem értenek, nem látnak, örülnek és verik magukat arra, amit eléjük tesz a fényességes.. iszonyatosan meg vannak vezetve , de fel sem fogják.. ) ..
A kieséses szakaszban rögtön látszott is, hogy mennyit tudnak a csodáltjaik, az az éjszaka azért elég hamar véget ért, nem emlékszem villamoson lógó, hajnalig "bulizó" tömegekre...
A mostani első meccsen valóban tartották magukat a végéig - és most nem írom az egyik mocskos szájú kollégájuk kedvenc szavajárását ,miszerint a 86. percben akartok ( ti. a "lippsik" ) eredményt hirdetni, pedig egy meccs 90 percig tart.. hát most nagyon igaza lett :))) - ,Rossi nagyon megtanította nekik, hogy hol a helyük : 10 emberrel védekezni , mert egy 30 x 20 méteres területen 10 emberből egy MAJDNEM mindig odaér, bele tud piszkálni, el tud benne akadni egy passz/lövés és mivel a folyamatosan támadó csapat hátul nem figyel, nincs koncentráció ( mondván úgyse tudnak átjönni a félpályán ezek a falábúak ),így egyszer meg lehet lepni őket, ha bejön az szenzáció.. Na, ezt láttuk, ennyit csináltunk..Viszont én azt is elismerem, hogy ez is fejlődés az eddigiekhez képest, a baj csak az, hogy ha ennyire képesek, akkor ez változatlanul siralmas... ( emlékszik még valaki Koplárovics Bélára, tud bárki is bármit róla AZÓTA ?? )
Aztán ne is beszéljünk arról, hogy csakis azért lehet(t)ünk ott - akkor IS, most IS - az EB-n, mert 50%-al !! megemelték a résztvevők létszámát és még így is csak pótselejtezőn, tök utolsóként jutottunk ki.
Megmutatom 2000-től a selejtezős eredményeket ,ők megmutathatják a fejlődést...
2000 6 csapatból a 4. hely, 12 pont
2004 5-ből 4., 11 pont
2008 7-ből 6. , 12 pont
2012 6-ból 3. , 19 pont (és ez sem volt elég semmire)
2016 6-ból 3. , 16 pont, pótselejtezővel kijutottak
2020 5-ből 4., 12 pont dettó.
Majd nemsokára a VB résztvevők számát is felemelik, akkor ott is ott leszünk, de ezek tényleg nem érzik, hogy ez mennyire fals ? Ja, nem...
Ha nagyon belemennék, leírnám azt is, micsoda szerencse volt, hogy egyáltalán pót-pót-pótselejtezőt játszhattunk most...Ha az lenne a szabály,hogy 100 csapat jut ki és mindegyik bajnok lesz, akkor azt is sikernek akarnák eladni..
A mostani játék meg : óriási szerencsénk van a kapussal és az edző is vitathatatlanul összerakta az egyéneket, most már képesek néha csapatként futkározni, kétségtelen, hogy már nem csak álldogálnak, hanem mennek, mozognak - focizni még mindig nem tudnak - , ebben valóban fejlődtünk az eddigiekhez képest ( talán Dárdai regnálása alatt volt még halvány javulás, ő is próbált mást követelni, de egy év alatt sokat nem lehet csinálni a primadonnákkal ) ,de ettől még ezek csak túlfizetett labdakergetők, a futballisták más csapatokban JÁTSZANAK.
Az utánpótásról is beszélhetnénk nekik, de minek..Közpénz milliárdokkal kitömött akadémiák, TAO, etc.,etc.... Most is utolsók lettek nulla ( 0, zero, egy sem ) ponttal.. Miről beszélnek, amkor a magyar labdakergetésről van szó ? Mennyi magyar játszik top-csapatokban ? Egy? Kettő ? Miért vannak fényévekkel előttünk a Horvátok is, Szlovákok is ? Ugyanaz a régió, kb. ugyanazzal a történelemmel is. Területre is jóval kisebb országok, lélekszámban meg a fele sincs hozzánk képest..
Svájc egyszerűen lefocizta a franciákat, nem védekezésből akart kontrázni, az FOCI volt..

Csak tudnám, hogy miért kell MINDIG , minden kritika nélkül nyalni ennek a gerinctelennek a seggét ennek a pár jól ismert nicknek, gyakorlatilag az összes blogon....

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása